Petőfi Népe, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-17 / 90. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM

MŰVÉSZET

A színház nem létezhet közönség nélkül'

Beszélgetés Hernádi Gyulával cs Jancsó Miklóssal

Néhány napja közölte a sajtó, a rádió, hogy 1983. április 15-től új vezetőség irányítja a kecskeméti színházat. A színész-szerződtetések közeli határideje tette szükségessé, hogy Hernádi Gyula művészeti vezető, Jancsó Miklós főrendező és a pillanatnyilag betegeskedő Gyurkó László dramaturg az évad befejezése előtt megkezdje munkáját.

Az 1982/83-as évad meghirdetett programjában nincs változás. A színházi vezetők áprilisban, májusban mindenütt az új szezon előkészítésén dolgoznak. Az ősi művészeti ág kedvelői kíváncsian várják a távozó, az átszerződő színészekről, a műsortervről kiszivárgó híreket. Természetes a mostani fokozott érdeklődés, hiszen olyan nagyformátumú művészek vállaltak meghatározó szerepet a kecskeméti társulat jövőjében, akik tehetségükkel, kezdeményezőkészségükkel, vállalkozó kedvükkel már többször felpezsdítették eliszaposodásra hajlamos művészeti életünket. Részük van az állóvíz-színházi belterjesség fölkavarásában is. Nem titkolják, Kecskeméten is sok újításra készülnek. Terveikről annál is inkább szívesen tájékoztattak, mert számítanak a lakosság támogatására, érdeklődő figyelmére, előadások megtekintésével támogató szavazataira, véleményére.

ILLYÉS GYULA EMLEKEZETE

Illyés Gyula 1902. november 2-án született a Tolna megyei Rácegrespusztán. 1916- tól Budapesten tanult. iFiatalon kapcsolatba került a baloldali diákmozgalommal: írendszeresen eljárt a Galilei kör üléseire, 1919-ben a szocialista diákok egyesületébe. A Tanácsköztársaság leverése után, elkötelezett politikai tevékenysége miatt üldözték, emiatt 1920-ban el kellett hagynia az országot. Becsben, Berlinben, majd Párizsban, a francia szabad munkásmozgalom és a nemzetközi avantgarde központjában töltött öt évet. Első versei — melyek a szürrealizmus hatását/ mutatják — itt jelennek meg emigráns magyar lapokban. Hazatérte után kezdetben Kassák Lajos köréhez tartozott, de verseire hamarosan felfigyelt a Nyugat is. 1928-tól a folyóirat munkatársa. Eredeti, s már ekkor kiforrott költészetének legfőbb vonása a néppel, a szegényparasztság sorsával, s a hazai tájjal való szoros 'együvé tartozás érzése. E korszakának csúcsa a Három öreg, Ifjúság, Hősökről beszélek című költeményei. A harmincas évekbeli költészetével és prózájával az 'ekkor szerveződő népi írók mozgalmának egyik elindítója és kiemelkedő alakja. 1936-ban jelent meg korsza- kós jelentőségű müve, a Puszták népe. Babits halálától az ország német megszállásáig a Nyugat örökébe lépett Magyar Csillag című folyóiratot szerkesztette. 1934-ben Nagy Lajossal részt vett a szovjet írók I. kongresszusán. Szerepet vállalt a Márciusi Front szellemi előkészítésében és megszervezésében is.

A felszabadulás után a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője ,volt, s egy ideig országgyűlési képviselőként is tevékenykedett.

Művészetét ekkor a bizakodó hangnem jellemzi, de megjelenik a belső küzdelmet is kifejező filozofikusabb, drámai mondanivaló. Érdeklődése ezekben az években fordult a drámaírás felé. írói tevékenységének középpontjában a közelmúlt és a jelenkor kérdései álltak, s e gondolatot olyan alkotások fémjelezték, mint az Ozorai példa, a Fáklyaláng, s a Dózsa György. Műfordítóként is a legkiválóbbak közé tartozott. A francia költőket a legmagasabb színvonalon tolmácsolta.

Egész életében az elkötelezett humanista irodalom híve volt. Sokszínű közéleti

(Kanyó Ferenc felvétele)

tevékenysége elválaszthatatlanul összeforrt művészi pályájával. Egy ideig részt vett a Magyar Írók Szövetsége elnökségének, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának és az Országos 'Béketanácsnak a munkájában, valamint egyik alelnöke volt a magyár és a nemzetközi Pen Clubnak.

Művészetét számos magyar és külföldi kitüntetéssel ismerték el. Háromszor kapta meg a Kossuth-díjat, legutóbb 1970- ben. A Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval ékesített Zászlórendjét 75., Rubinokkal ékesített Zászlórendjét pedig 1982-ben, 80. születésnapja alkalmából

nyújtották át számára. Munkásságáért megkapta a belgiumi költészeti biennálén a Költészet Nemzetközi Nagydíját, és 1978- ban a Francia Költészet Nagydíját: a Barátság-díjat, 1970-ben Herder-díjjal, 1981- ben Mondello-díjjal tűntették ki.

ILLYÉS GYULA:

Hálóm s halam

Becsületes akartam lenni közöttetek.

így boldog. Egy magamban nem lehetett.

Nagy pénz árán itt a paraszti tapasztalat:

nem fog a háló egy-egy szeme halat.

Tisztulni akartam, ragyogni, akár külön,

égjek naponta bátor próba-tűzön.

Volt balga biz csak már azért ez igyekezet:

ki rakja s fújja, míg égsz a füzedet?

Zuhanni magad is elég súly vagy már, de — fel,

egy centit, ahhoz szivek százezre kell!

Engedj én szívemnek csak egy szem helyet, ha van,

Emberiség, te hálóm, hálóm s halam.

Utolsó otthon

Vágyom hazaérkezni éjszaka egy piréneusi kis faluba; hosszú nevében annyi szent meg x, hogy tőle föllebb már posta se visz; hogy föllebb tán már csak a csillagok havasi birkanyája csavarog.

„Ki az?” — nyit ajtót anyám, nagyanyám, ölelnek, kérdezgetnek, katalán nyelven persze vagy baszkul s én is úgy felelem, fáradságos volt az út, de másképp semmi újság, megvagyok. örülök, hogy hazait ehetem — ihatom s végre — régi helyemen — feledtető nagy álmot altiatok!

Erős szálak kapcsolták a Kiskunsághoz

• Katona József szobrának avatásán Kecskeméten 1962-ben Tóth László és Kodály Zoltán társaságában.

(Pásztor Zoltán felvétele)

Él

ü Tül

í * I SSHK '36s;

• Lakiteleken 1979 májusában. (Straszer András felvétele)

uHMHMp! f „„ri-o

Ezek a szörnyű tavaszok! Ilyen1 seszínű, borongós napon ment el örökre Váci Mihály, Szabó Pál, Veres Péter, Németh László, s most Illyés Gyula. A . tragikus sorsú magyar írók között különös kegyként nyolcvan nyarat látott. A gyönyörű adományért sejtjeiben érezte a felelősséget. „Mint fennsíkon az árvalányhaj, — lengenek az ősz fürtök a szélben. — Magányosul a vén. De vár még. — Mit vár? Ne kérdezd, nem halált” — írta néhány esztendeje. Mindvégig tudta küldetését: „Talpammal vertem — a földet: iparkodj, jövő!”

Aligha volt gazdagabb életű író hazánkban. Hat faluban tanult, mielőtt a fővárosi középiskolába került. Az egykori pusztai gépész fia szinte a villanytalan, petróleumlámpás uradalomból került bécsi, berlini kitérőkkel a fény városába. A honából menekvésre késztetett fiatal vöröskatona a rá mindvégig jellemző fogékonysággal, a holnapba figyelő tekintettel készülődött küldetésére. A pusztafi magába szívott mindent, amivel tehetségét kiteljesíthette, de nem kápráztatták el a forma forradalmárai. A jelszavas emigráns költő szerepe is idegen volt tőle. Neki is, mint kortársának, későbbi barátjának, Kodály Zoltánnak, választani kellett a külföldi jólét és a hazai küzdelmek között. Hazajött és a Nehéz föld szószólójaként tudatta: „Forrás mélyén, határkövek alatt, — érlelődik a csend.” Dózsa György „sercegő bőrére” emlékezteti a konszolidálni látszó rendszert.

Mennyi lázongás, mennyi elkeseredés, mennyi indulat feszítette halkszavú, szinte már idilli tájleírásait! Mekkora harag munkált lágy mosolyában! Nagy példaképéhez, Petőfihez — akit megtisztított a rárakódó félreértésektől, szemponthordalékoktól — hasonlóan, minden verssé vált kezében. „Odaguggol a bokorba, leemeli a kalapját, hátracsiccsant, hogy ő most mindjárt madarat fog. De ami a kalap alatt van, nem madár, hanem vers. Költemény a javából”. — jellemezte találóan Németh László.

Felsorolni is hosszú műveit. 1934-ben tisztességes bátorsággal számolt be oroszországi tapasztalatairól, akkor ilyen tárgyilagos írás Magyarországon nem jelent meg a Szovjetunióról. 1936-ban adták ki a Petőfit, a Puszták népét. Hazánk cseTedsorsú egyhar- mada szól általa!

A harmincas évek második felében be kell látnia, hogy most hiába beszélne Dózsa György a ceglédi piacon, hiába rántotta ökölbe a kezét a látvány: „A kocsis csak állt, állt, s ekkor hirtelen — a gazdátiszt rámért egy hatalmasat.” Mindinkább a nemzet sorsa foglalkoztatja. „Rekedt viharral nyom ja_ hozzám a világ. — A bőröm szinte. Ki őt sérti meg — elevenembe, jogaimba vág. — Szorongok benne; s érte!”

„Okos keménységgel” várta — de tudott várni — a nemzetpusztító kórok elmúlását, a feketein- ges zsoldoshad kiűzését. Rejtőzve, bujdokolva kiáltotta diadalmasan: „áradhat tombolva a had, — legősibb nagy ellenfele, — mégis a béke győzi le!” Beállt ő is a felszabadulás után az indulót dobolók közé. Lelkesedve írt

a „szabadság délelőttjéről”. Ünnepelte az újjáépítést.

Jellemző, sokatmondó címmel adta ki 1952-ben sokadik kötetét: „Könny közt remény.”

Üj fórumokat keresett. Megírta a Fáklyalángot, amivel egyszerre legnagyobb drámaíróink sorába emelkedett. A nemzeti lét sorskérdéseit szólaltatta meg, írói alkatának új vonásait érvényesítette színpadi műveiben. Legutolsó színdarabját, a Kiegyezést halála előtt néhány nappal mutatta be a pécsi színház.

Illyés az egész művelt világé volt. Legszebb verseit, a Hunok Párizsban című regényét, tanul“fhihifáit számtalan - nyelvre lefordították. A kor legnagyobbjait mondhatta személyes barátainak, tisztelőinek. Eluard éppúgy becsülte, mint Martinov, Krle- zsa, mint Aragon. Díszvendég volt pártkongresszuson, államférfiak kérték véleményét, olykor vitatkozva is tisztelték állásfoglalásait. Már életében a halhatatlanoknak kijáró megbecsülés övezte.

A dunántúli Illyést erős szálak kapcsolták a Kiskunsághoz. Nemcsak Petőfi okán. Tóth László irodalomserkentő buzgalmából itt nyomták ki a Szálló egek alatt című kötetét, itt került a nyomdaprések alá az általa szerkesztett Válasz. Bár nehezen mozdult, kerülte a nyilvános szereplést, de Kecskemétre háromszor is eljött irodalmi estre. 1934 áprilisában a népi gyökerű új magyar irodalom egyik képviselőjeként lépett fel a városháza pódiumán. A Kecskeméti Lapok több versét közölte, többek között Nem menekülhetsz és az Isten ostora címűt. 1946. február 24-én ezt írta róla a Kecskeméti Lapok: „Illyés Gyula legnagyobb élő költőink egyike három versét olvasta el a maga különleges ítélő hátigján, lélekhezszóló hatással.” Jelképnek is felfogható, hogy hatvanadik születésnapja alkalmából egy Katona Józsefre is emlékező irodalmi esten köszöntötték a költőt, aki ezen a napon részt vett Kelemen László emléktáblájának felavatásán. Jelenlétével is érzékeltette a magyar kultúra századokon át ívelő folyamatosságát. Ki köszönthette volna méltóbban szülővárosában a nyolcvanéves Kodály Zoltánt, mint ő? 1968 őszén megtekintette Dózsa György című drámájának főpróbáját és bemutatóját. Utoljára a fiatal írók lakiteleki találkozójára látogatott el, tanácsaival, válaszaival is növelve az összejövetel jelentőségét. Itt mondta: „Egy-egy országnak a haladása olyan, mint a római szekéré. Két kereke van, az egyik a közéleti, a politikai, a másik a szellemi élet. Akkor jó, ha áz együtt működik.” Az utóbbi negyedszázadban minden tőle telhetőt megtett, hogy együtt forogjon ez a két kerék.

A népköltészetet a modern lélektani irányzatokkal ötvöző költő azt írta Ars poeticájában: „Légy hű magadhoz, olyanokat alkoss, — ne fogja a halál”.

A nehezen fölmérhető veszteség tudatának első óráiban is nyilvánvaló; mindvégig a magaszabta elveknek megfelelően dolgozott, gyarapította önmagát, népét, az egyetemes kultúrát.

—i —r

A népzenei találkozókról, film- forgatásokról, művész—közönség- találkozókról sokaiknak személyes ismerős Jancsó Miklóst kértem terveik kifejtésére.

— Kecskeméten az utóbbi években megcsappant az előadásokon jelenlevő közönség. Más műfajokkal ellentétben, a színház, hál’ istennek Olyan médium, melyben van lehetőség a munka felmérésére. Ha üres a színház, akkor sikertelen, ha tele van, akkor jó az előadás. Nincs más mérce, mint maga a közönség. Voltak a magyar színházi életben, akik úgy gondolták: állami támogatásból — mellesleg ez az adókból, a dolgozó emberek többletmunkájából eredő támogatás — mindent meg lehet csinálni, akár érdekli a közönséget, akár nem. A színház nem létezhet közönség nélkül. Mi, nem hárman, hanem tízen és sokan, olyan színházat szeretnénk csinálni, amelybe bejön a közönség. Bízunk abban, hogy a kecskeméti kollégák, az itt élő entellektüelek is egyetértenek ebben.

— Mit csinálnak akkor, ha valamelyik bemutató nem nyeri meg a közönség tetszését?

— Eltökélt szándékunk: ha látjuk, hogy valamelyik darab nem megy, levesszük a műsorról. Megtehetjük, mert nem lesz olyan jellegű bérletrendszer, - - - amely miatt akkor is játszani kell kevésbé sikeres színdarabod ha üresen tátonganak a széksorok. Az ilyen kínos szituáoiók lejáratják a színészeket. Hét darab bemutatását tervezzük, de tíz művet készítünk elő. Szükség esetén legyen kéznél tartalék.

Hernádi Gyula drámaíró szerint már nagyjából.el is készült az 1983—84-es évad programja.

— Több bemutatóval szeretnénk nyitni. A helyi tapasztalatok és tanácsok figyelembevételével állapítjuk majd meg az évadkezdés időpontját. Az biztos, hogy a Pesti Színházban nagysikerrel játszott Királyi vadászatot októberben már mindenképpen láthatják az érdeklődők. Szeretnénk gyermekszereplőkkel eljátszatni Kodály Háry Jánosát, de egyelőre kérdéses, hogy össze tudjuk-e egyeztetni az iskolai kötelezettségekkel az előadással járó elfoglaltságokat. Műsorra kerül Ilf-Petrov Aranyborjúja, Gyurkó Don Quijote című műve, egy népszínmű előadását is tervezzük, Weöres Sándor Holdbéli csónakos című költői játéka és Molnár Ferenc Lilioma is színre kerül. Felújítjuk a Rugzt-féle pedagógiai színházat, ezekkel az előadásokkal máshová is elmegyünk.

— A tájprogramról a főrendezőtől kérek felvilágosítást.

— A Báes-Kiskun megyei népszínház Kecskemét bázisból indul ki. Szeretnénk feleleveníteni a régi kulturális kirándulások hagyományát. Távolabbról is jönnének egy-két napra az érdeklődők, akik esetleg két előadást is megtekintenek. Helyben és' vidéken minden attól függ, hogy szervezőink utat találnak-e a közönséghez, milyen felhajtóereje lesz az előadásoknak. Az egyéni és csoportos kirándulások révén kaphatnak vidéki látogatóink teljes élményt az előadásokról. Nincs értelme annak, hogy. az erre a színpadra tervezett produkciókat benyomorítsuk kismére- tűekre.

— Aligha tapsolnak a tisza- kécskeiek, a kiskunmajsaiak, a dunavecseiek, a bácsalmásiak ennek az elgondolásnak.

— Nem maradnak színház nélkül! Kis, a társulatból alakított szövetkezetek látják el jó előadásokkal a korábbi és talán újabb tájhelyeket. Koltay Gábor kollégám lesz ennek a szervezetnek a vezetője. Valamennyiünk egyetértésével döntik el, hogy kik szerepelnek egy-egy előadásban. Szeretnénk, ha minél többen tagjai lennének ennek a szövetkezésnek. Első hallásra központilag szervezett hakninak tűnik ez a vállalkozás. Másról van szó. Mivel a vidékiek kevesebbet keresnek fővárosi kollégáiknál, mellékest kell számukra teremteni. Nem is tudom, ki mondta, hogy korgó gyomorral nem lehet a Himnuszt énekelni. De ez csak az egyik indíték. Talán ennél is fontosabb: a színész akikor él igazán, ha szerepe van. Mivel nem biztos, hogy a tervezett hét színdarabban minden színész lehetőséget kap képességei teljes kifejtésére, jó, ha mások is játszhatnak. A volt 25. Színház tagjai közül többen elsősorban a Tanyaszínház rendszeresebb működtetéséért szerződtek hozzánk. Elmennek bárhová, ahol legalább néhány tucat nézőre számíthatnak.

— Mit terveznek a Kelemen László Kamaraszínházzal?

— Általában arra használják a kamaratermeket, hogy kevés szereplős színdarabokat, kevésbé ismert szerzők műveit, vagy olyanokét játsszák ott, akiket valamilyen okból nem akarnak a nagy színházba tenni. A kamara- színházak arra születtek, hogy a színházművészet műhelyei legyenek. Nem szeretem a kísérletezés szót, de nincs jobb kifejezés .erre a .magyarban. Reménykedünk, hogy lesz olyan közön- ség, amelyi megérti: a színház nem egyszerűen áz, amit megszoktak, hogy valakik kijönnek a színpadra, beszélgetnek, vagy kimennek a színpad elejére... Közben a nézők arra figyelnek csák, hogy mi a történet. Hozzáteszem, hogy a hazai hagyományok inkább ezt a beszélgető színházat, vagy prédikáló színházat helyezik előtérbe, mert a magyar színház mindig nyelvvédő volt. Ennek következtében nem elsősorban a színházi játékra, hanem a magyar nyelvre és a politikára éleződött ki. Ahogy a magyar irodalom nagyon sokszor helyettesítette a politikát, úgy történt a színházzal; helyettesítette a művelődéspolitikát A mai világban ezen túl kell lépni, nem mintha nem lennének művelődéspolitikai, politikai problémáink, hanem mert ezek sem mondhatók el régi formákban. Tehát a Kelemen László Színpad számunkra a műhelymunka színtere lesz, egy baráti kör központja. Ahova mindenkit szívesen várunk, mert lehetetlen az, hogy egy színház a maga külön életét élje egy városban. A színház szeretne bekapcsolódni a kecskemétiek életébe, nemcsak nyitott előadásokkal, hanem baráti találkozásokkal, modern író—olvasó találkozókkal.

— Bizonyára akadnak majd, akik hiányolják az ősbemutatókat.

A művészeti vezető is a nyílt beszéd híve:

— Nem ragaszkodunk a magyar színházak által kialakított mitológiához, szeretnénk elkerülni az ősbemutató-lázat. Amikor egy másutt sikert aratott darab bemutatását javasoltam Várko- nyi Zoltánnak, még ő is azt mondta nekem, hogy nem vagyunk „utánjátszó mozi”. Ha Debrecenben tetszik a közönségnek egy mű, miért nem hozhatjuk át Kecskemétre?

Jancsó Miklósé ismét a szó:

— Mi shakespeare-i színházat csinálunk. Mit jelent ez? Annyit, hogy a színészekkel készülnek a darabok akkor is, ha kész a színmű. Elolvashatja bánki Hernádi Gyulának azt a színművét, amit legutóbb Nyíregyházán játszottunk. Szinetár Miklós is megcsinálta a Gyulai Várszínházban. Mi a körülményeknek megfelelően a nyíregyházi főszereplő karakteréhez, játékmodorához, színészi erejéhez mérten átalakítottuk, úgy, hogy Hernádi mindennap jelen volt a próbán, együtt dolgozott a színészekkel.

Az interjú végén szokás megköszönni a beszélgetést. Tudom, elhárítanák, mert egy csónakban ülünk színházszerető kecskemétiek, Bács-Kiskun megyeiek, színészek, rendezők, drámaírók. Kívánjunk inkább magunknak is jó utat.

H. N.