Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-10 / 58. szám
PETŐFI népe Hetvenöt évvel ezelőtt, 1908. március 10-én született, lés 60 éves korában, 1968. március 21- én halt meg Murányi-fKovács Endre író, költő, műfordító, az irodalomtudományok idoktora. Fiatal éveiben magántisztviselőként dolgozott; emellett verseket és novellákat, valamint kritikákat írt a Népszavába és más lapokba. Első kötete, a novellákat tartalmazó Akik engem szeretnek, 1933-ban jelent meg, míg első venseskötete — iBörtön címmel — 1936-ban. Feleségével, Murányi Zsuzsa pszichológussal 1938-ban Párizsba emigrált,, ahol kapcsolatot teremtett a munkás- mozgalommal. 1944 januárjától a Billon környéki partizánok közt élt álnévért; tagja lett a Francia iKommunista Pártnak, megszervezte a Magyar Függetlenségi Mozgalom közép-franciaországi csoportját, majd Párizsban a mozgalom főtitkára volt. Szerkesztette a Párizsi Magyar Szemlét. 1946 augusztusában tért haza; egy ideig új- ságíróskodott, majd a Közoktatásügyi Minisztériumban osztályvezető, miközben a Szegedi Tudományegyetem francia nyelv- és irodalom tanszékét is vezette. Számos ifjúsági regényt írt; sokat fordított magyarra Aragon,, Pierre Courtade, Alain René, í.a Sage műveiből. Anyakönyvi hírek KECSKEMÉT (1983. február 25-től március 3-ig). SZÜLETTEK: Tömösközí László Károly (anyja neve: Szijj Ilona). Ágoston Csilla Zsuzsanna (Kovács Zsuzsanna), Jjszászi Nóra (Miczki Ilona), Kohári András (Horváth Katalin), Deák József Tamás (Kis-Mar- ton Julianna), Kolcza Julit (^Miklósy Éva), Horváth Zoltán (Gábor' Magdolna), Tóbiás Erika (Lengyel Ilona). Tóth Csaba (Habran Ilona), Gajdácsi Anikó (Csontos Margit Mária), Kalocsai Zsolt (Dinnyés Irén), Szabó Zsolt (Patik Matill), Tantó Lilla (Kovács Erzsébet Klára), Hajnal Brigitta (Kovács Éva Margit), Gál Irén (Varga Irén), Répás Robin (Szatmári Ilona Julianna), Kovács Endre Miklós (Fegyveres Gabriella Ildikó), Jánosi Zoltán (Hálák Erzsébet), Maros Gábor (Várkonyi Adrienne Franciska), Za- letnyik László (Hajnal Rózsa), Szabó Mária (Jakab Zsuzsanna), Kovács Sándor (Szeleczki Erzsébet), Marsa Anett (Szepesi Erzsébet Katalin), Vásárhelyi Levente Szabolcs (Rotkó Katalin Anna), Lőrinczl Norbert (Judák Ildikó), Szél esi Julianna (Csík Julianna Terézia), Bagi Béla (Tasi Agnes), Fekete Melinda (Kovács Ilona Klára), Tiszavölgyi Gabriella (Ágoston Éva Ilona), Mátyási Mariann (Lestár Erzsébet). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Molnár Lajos ás Jusztin Erzsébet, Berkes György Attila ás Vincze Ildikó, Csapó Sándor Iván és Baffia Éva, Ábrahám Attila és Cseke Ilona, Pólyák Antal és Kozma Julianna, ölei András István és Bankó Gizella, Mankovlcs Gergely ás Takács Katalin Irén, Szeleczki Bernát és Farkas Ilona, Orosz Sándor és Molnár Ildikó Irén, Hajnal János József ás Gulyás Klára Mária, Szabó Ferenc és Balázs Gabriella. MEGHALTAK: Zrínyi János (Ágasegyháza), Varga Jánosné született: Parádi Irén (Tiszákécske), Halász látván (Helvécia), Zana Lászlón? Za- na Ilona (Kecskemét), Molnár Julianna (Kecskemét), Sárai-Szabó Imre (Kecskemét), Sitó Ferenc (Izsák), Farkas Lászlóné Latos Mária (Fülöp- szállás), Varga Mihályné Hajagos Mária (Nyárlőfinc), Kovács Bertalanná Magyar Erzsébet (Kecskemét), Kovács György (Kecskemét), Bari Lászlóné Karcsú Magdolna (Kecskemét), Major Manó (Kecskemét), Gyulai Istvánná Berecz Borbála (Kecskemét). Tyukász Péter (Páimonostora), Ubor- nyi Károly (Kecskemét), Szekér Paine Nagypál Mária (Kecskemét), Lovász György (Kecskemét), Szőke István (Kiskunfélegyháza), Vincze László (Tiszákécske), Szani.szló Károlyné Fejes Erzsébet (Lajosmizse), Dr. Rus- vai Kálmánná Debszky Etelka (Kecskemét), Gál Irma (Kecskemét), Horváth Sándor (Kecskemét), Papp Im- réné Lovistyék Magdolna (Lajosmizse), Váradi Tibor István (Kecskemét), Almási Péter (Kecskemét), Bake János (Kecskemét), Kontra; József (Kecskemét), Rizsányi József Mihály (Kecskemét), Kovács László (Kecskemét), Varga István (Lakitelek), Gulyás Istvánná Ludányí Margit (Lajosmizse), Varga Sándorrté Kerekes Juliapna (Kecskemét). KISKÖRÖS (Február 28.-— március 7-ig). MEGHALTAK: Réti Józsefnjé Elekes Mária (Kiskőrös), Hős-Nagy Sán- dorné Zsarkó Ida (Kiskőrös), Nemes Mihály Jánosné Ba Zsuzsanna (Kiskőrös), Sztraka János (Kiskőrös). KÖZLEMÉNY X DÉMASZ Vállalat Üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy 1. Kecskemét-Katonatelep Rumpler-fé- le tanyához kisfeszültségű légvezeték kés hálózatot épített. 2. Kecskemét, Kisfái dűlőben 'Fazekasné tanyájához kisfeszültségű légvezetékes hálózatot épített. Ezen új létesítményeket az Áramszolgáltató Vállalat 1983. • március 4-től feszültség alá helyezte. Az új létesítmények megközelítése és érintése életveszélyes és tilos! 466 Tavaly 2245 hektárral csökkent a termőföld Bács-Kiskunban A föld pótolhatatlan nemzeti kincsünk, védelme, megőrzése össztársadalmi érdek, 6 nem csupán a földhivatalok dolga, feladata. Bács-Kiskun megye területe 836 290 hektár, aminek 74,8 százaléka — 624 710 hektár — mezőgazdaságilag művelt. (Az adat 1981. december 31-á.) Az elmúlt évben — a megyei földhivatal, illetve a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium engedélyével — 185 esetben összesen 2245 hektárt szakítottak ki a termelésből. Énnek csaknem kétharmada gyep, egyharmada szántó volt. Egyébként több esztendőre visszatekintve, évente átlagosan hasonló ütemben apad a megye vetés- és ültetvényterülete. A 2245 hektárból 1560-at ipari célú erdőtelepítésre használtak fel, a többi elsősorban mezőgazdasági rendeltetésű beruházásokhoz (szociális létesítmények, gépműhely, állattartó telepek stb.), illetve út-, vasút-, csatorna- és üzembővitésekhez kellett. Térítést J302 hektár után fizettek a vállalatok. Az idén talán mérséklődik a csökkenés: a megye állami gazdaságai és szövetkezetei 829 hektár szűzföldet kívánnak helyreállítani és művelésbe fogni. Bhihez a központi földvédelmi alapból 21,5 millió forint támogatást kapnak. Űj termőtalajokat a tervek szerint 286 tanya és 125 bekötőút felszámolásával, valamint 162 hektár parlagterület és 407 hektár gyep feltörésével nyernek majd. A földhivatal munkatársainak becslése szeriint mintegy ötszáz hektárnyi tőzegbánya található a megyében, melyek újrahasznosítása egyelőre megoldatlan. További húszezer hektár úgynevezett talajvédő gyepet pedig kizárólag erdősíteni lehet. K. F. Közelebb a csillagokhoz Bővíti ismeretterjesztő tevékenységét Kecskeméten az Erdei Ferenc Művelődési Központ természettudományi stúdiója. Csillagvizsgáló távcsövet szerelnek fel az intézet tetőteraszán, ahol minden hónap utolsó szerdáján csillagnézőt tartanak. Szakemberek irányításával 34—53-szoros nagyításban vizs gálhatják az égitesteket, és kísérhetik figyelemmel az üstökösök útját az érdeklődők. Az általános és középiskolások a tananyaghoz kapcsolódóan a hét bármelyik napján tanulmányozhatják a világűrt. Az első csillagvizsgálódásra március végén kerül sor. Lehűlés, csapadékkal A hét vége felé erősen megnövekszik a felhőzet, sokfelé lesz csapadék. Gyenge hózáporok is lehetségesek. A szél a hét végén is erős marad. A jövő hét elején már egyre kevesebb helyen alakulhat ki csapadék. A minimumok eleinte 0* plusz 5 fok között alakulnak, majd —3, plusz 1 fok között várható. A nappali maximum a hét közepén plusz 7, 12 fok között valószínű, majd plusz 2, plusz 6 fok között lesznek. Pszichológusok tanácskozása Tegnap a Magyar Tudományos Akadémia székházéban megkezdődött a Magyar Pszichológiai Társaság VI. országos tudományos konferenciája. A három napon át tartó tanácskozás célja a hazai pszichológiai kutatások összefoglalása, eredményeinek áttekintése, számbavétele. Huszonnégy szekcióülésen több mint 180 előadás megvitatását tervezik. A hagyományos felolvasó üléseken kívül a szakértőik fontosnak tartják a tematikus vitaüléseket, melyeken a résztvevők egy-egy fontosabb témáról cserélik ki tapasztalataikat. A felolvasó ülések előadásai mind az alapkutatás, mind az alkalmazás terüjetét érintik. A konferencián így egyaránt szót kapnak az általános, a klinikai, a gyermekklinikai, a pedagógiai, a munka-, a kriminál-, a sport- és a gyógypedagógiai pszichológia művelői. A konferenciához kap- csdlódóan az MTA székházának előcsarnokában pszichológiai műszerkiállítás nyílt. KISEBB ÜTKÖZÉSEK MŰSOR Három szerencsés kimenetelű baleset keddről: Reggel, negyed nyolc után pár perccel Kecskeméten, az Irinyi út és az Akadémia körút kereszteződésében a kijelölt gyalogátkelőre figyelmetlenül szaladt ki a 9 éves Kovács Tamás helybeli (Szimferopol tér 12.) lakos és fejjél nekiütközött egy autóbusz ajtajának. A ‘kisfiú enyhe agyrázkódást szenvedett. Délelőtt negyed tizenkettőkor Dávodon, az 51-es főúton' Németh János 37 éves vontatóvezető, helybeli (Klapka u. 7.) lakos egy pótkocsis vontatóval nem adott elsőbbséget a védett útvonalon haladó mentőautónak és összefutottak. A mentőben helyet foglaló Nagy Péter 38 éves betegápoló, garai lakos, valamint Renmity Ádámrié 81 éves és Vilin Istvánná 74 éves hercegszántói lakosok könnyű sérülést szenvedték. A kár húszezer forint. Reggel háromnegyed hatkor Kalocsán, a Széchenyi és a Kossuth utca kereszteződésében Tóth Zoltán Tibor 20 éves szo- bafestő-mázoló, helybeli (Arany J. u. 30.) lakos motorkerékpárjával, szabálytalan előzés közben, nekiütközött egy előtte haladó és balra kanyarodni szándékozó másik motornak. Csupán a vétlen motorkerékpáros sérült meg, könnyebben. Lopással vádolják a postást Sikkasztás bűntettének, illetve magánokirat-hamisítás és lopás vétségének alapos gyanújával áll hamarosan bíróság elé Balogh Sándor 19 éves segédmunkás, volt postai alkalmazott, bátyai (Wesselényi u. 14.) lakos A fiatalember 1982-ben, mint kézbesítő, folyamatosan saját céljaira fordította a tévé-előfizetési díjak nyugtái alapján felvett pénzeket; azokon különféle műszaki cikkeket — magnórádiót, fejhallgatót' stb. — vásárolt. Ezen felül kilenc postautalványt írt alá a címzettek helyett, akik közül háromnak 'később átadta a küldött összeget. Cselekményével a postának 37 ezer forint veszteséget okozott, a súlyos erkölcsi kárról nem is beszélve. Balogh Sándor alaposan gyanúsítható azzal is, hogy a múlt év augusztusában eltulajdonított .egy, a bátyai művelődési ház színpadán tárolt Tesla típusú lemezjátszót. Megkönnyítette dolgát, hogy abban az időben édesanyja, az intézményben volt takarítónő, így oda ő is szabadon bejárhatott. Az iratokat a rendőrség vádemelési javaslattal elküldte a Kalocsai Városi és Járási Ügyészségre.' Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, március 9-1 szám. Tamás Mihály: Megkérdeztük. Miért nincs elég fürdokád? (Válaszol: Rendetzky János, a Kecskeméti Zománc- és Kádgyár műszaki igazgatóhelyettese.) — B. T.: Színek és formák összhangja. A szárazvirágkötészet művészei. (A kecskeméti Kertészeti Főiskolán megrendezett versenyről — Tóth Sándor felvételeivel;) Magyar Hírlap, március 9*i szám. (borbás): Soltvadkerti tragédia. Egy fiú nem ment haza. (Az elmúlt hét végén történt autóbalesetről szól a cikk.) Szabad Föld, 11. szám. Bésze Imre: Mit jelent egy évtized a város életében? (Interjú dr. Oláh Pál kiskőrösi tanácselnökkel az eddig elért eredményekről és a további feladatokról.) Szövetkezet, 10. szám. Szabó István: Gyorsan és olcsójában építettük. (A tompái áfész új élelmiszer—vegyiáru boltjáról.) — Vadas Zsuzsa: Elkészült á kiskunfélegyházi áfész baromfivágó és -feldolgozó üzeme. '(Beszélgetés Sarok Ferenc üzem- igazgatóval az eddigi tapasztalatokról és a jövőbeli lehetőségekről.) 1983. március 10-én, csütörtökön kecskeméti KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ IPéi“tá.n 3 órakor: CHARLEY NÉN- JE. Vörösmarty(C-)-bérlet. Este 7 órakor: CHARLEY NÉNJE Arany-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: szünet. MARATON. BérletERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT „A , színházteremben 10-től 12 órát Közlekedési stúdió. (Óvodások és á talános iskolák alsó tagozatosai r száré.). Gyalogos és kerékpáros kö lekedes. Előadó: Horák Béla. A felnőttklubban 10—12 óráig* Nyu díjasmatiné, a BAK REGI ZENI EGYÜTTES MŰSORA. Műsoron: r neszánsz művek. A színházteremben 17 órakor: Kö lekedástörténeti . sorozat II. KOCST HINTÓK TÖRTÉNETE. Előadó: K cziánné dr. Szentpéteri Erzsébet, Közlekedési Múzeum tudományos os taly vezető je. Gyermekek és felnőtti részére. A felnőttoktatási stúdióban 17 ór kor: Növény védelmi akadémia. Dls: NÖVÉNYEK ÉS VIRÁGOK BETE( SÉGEI, KÁRTEVŐI ÉS AZ ELLENT VALÓ VÉDEKEZÉS. Előadói— Pec Rozália. (Bérletes, belépődíjas). Az ifjúsági klubban 18 órakor: M vészettörténeti szabadegyetem. CSŐN VARY. Előadó: Pap Gábor művész' történész. (Bérletes, belépődíj as!) MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4 órakor: HAT TYüK TAVA. Színes, magyarul b szélő japán rajz^mesefilm. Hároj negyed 6 és 8 órakor: FEHÉR TEL FONOK. Csak 18 éven felüliekne Színes, magyarul beszélő olasz fii] vígjáték. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed és 8 órakor: SZUPERZSARU. I helyárú! Színes, magyarul bsszc olasz film vígjáték. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 ás 8 órakor: SÉRTÉS. Színes maß\ film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyei és‘8 órakor: AKIT BULLDOZERN! HÍVTAK. III. helyárú! Színes, magj rul beszélő olasz filmvígjáték. KISKÖRÖS Petőfi mozi: csak 5 órakor: AG NIA. Dupla helyárú! Kétrészes, s nfes, magyarul beszélő szovjet fii KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4. 6 és 8 órakor: E( ZSARU BŐRÉÉRT. III. helyárú! éven aluliaknak nem ajánlott! s nes, magyarul beszelő francia bC ügyi film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 ás 8 órakor: FE- KETESZAKALL SZELLEME. III. helyárú! Színes, magyarul beszélő amerikai—angol vígjáték. BAJA Uránia mozi: fél 4 és 7 órakor: A POSTAS MINDIG KÉTSZER CSENGET. Dupla, III. helyárú! Csak 16 éven felülieknek! Kétrészes, színes, magyarul "beszélő amerikai bűnügyi film. Központi mozi: 4, 5 és 8 órakor: KALIFORNIAI LAKOSZTÁLY. III. helyárú! 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő amerikai víc játék. TISZÁKÉCSKE Művelődési ház-mozi: 7 órakor: NOÉ BÁRKÁI. Színes magyar természetűim. AKIKET ELFELEJTETTEK... Azt mondják, figyelmes a férfinépség. Legalább akkor, amikor a nőket köszöntik. Apropó adódik: március nyolcadikán és május első vasárnapján. Egy szál virág, egy csokor a tavasz hírnökéből, apró ajándék, s puszi Jár ilyenkor a világ minden táján. Mégis elfelejtettek felköszönteni egy kollektívát Kecskeméten. A Bács-Kiskun megyei Gyógyszertári Központ Izsáki úti raktárában százhét hölgy várta, hogy március 8-án valaki rájuk is gondol. De hiába. Sőt, másnap sem jutott eszébe senkinek legalább pár meleg szó. Ügy látszik, a nőnapi megemlékezést elnapolták 1984-re ... —b— naptar 1983. március 10., csütörtök Névnap: Ildikó Napkelte: 6 óra 9 perc Napnyugta: 17 óra 42 perc Holdkelte: 4 óra 27 perc Holdnyugta: 13 óra 7 perc IDŐJÁRÁS Váltható időjárás ma estig: Csaik rövid idős Zalkákra növekszik meg iá felhőzet és legfeljebb az északkeleti országrészben fordul elő átfutó, gyenge zápor. Az északnyugat! szél napközben helyenként élénk, néhol erős lesz. Folytatódik az enyihe idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában 2 és 7 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet: 15 fők körül alalkul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: Március 8-án Kecskeméten a közép- hőmérséklet 9,2 (az 50 éves átlag 3,8), a legmagasabb hőmérséklet 12,7 Cel- sius-fok volt, a nap 1 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 4,6, 13 órakor 18,9 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 3,4 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1017 millibar (süllyedő) volt. Március 8-án Baján a középhömér- séklet 10,6 (az 50 éves átlag 4,5), a legmagasabb hőmérséklet 14,3 Celsius- fok volt, a nap 6 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 4,2, 13 órakor 20,1 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 4,2 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1018,6 millibar (süllyedő) volt. — NDK-SIKER. A kunszent- miklósi művelődési ház képzőművész-szakköre szép sikert ért eí az NDK-ban. A Barátság kőolajvezeték mentén cimű pályázaton tiszteletdíjat kaptak, íajzaikat, bankjaikat tárlaton mutatják be Berlinben. Kunszentmiklóson pedig Gyermekrajzok az NDK-ból címmel nyílt kiállítás, ami március 23-ig látogatható. Közben filmeket vetítenek Lipcséről és Bachról. — KUSTÁR ZSUZSA festő- és iparművész legszebb tűzzománc- ‘képeiből nyílik kiállítás holnap este hat órakor az apostagi művelődési házban. Az alkotásokat március 27-ig tekinthetik meg az érdeklődők. u KiurueciK ujes s.\ — Tudományos előadás. Vendégelőadók értekezésével, a szekszárdi megyei kórház orvosainak beszámolójával kezdődik a ma délután 3 órától tartó tudományos tanácskozás az új megyei kórházban. A rendezvényre a Bács-Kiskun megyei Tanács Kórház-Rendelőintézetének tudományos-oktatási tanácsa szervezésében kerül sor. — VÁRJUK VICTOR VASA- RELYT. A Franciaországban élő magyar származású világhírű festőművész március 11-én Budapestre érkezik, ahol a közelmúltban nyílt meg tárlata. A kiállítás anyagát — csaknem 400 művét — Vasarely a magyar államnak ajándékozta. Budapesti látogatása alkalmából a Szépművészeti Múzeumban találkozik a magyar kulturális élet képviselőivel, s előadást is tart. — Csimpánzbébi. Csimpánzkö- lyök született a Veszprémi Állat- kertben. A Mónika nevű anya mostoha sorsra szánta újszülöttjét, nem vállalta táplálását. Mónikát ezért elaltatták, és így egy órán belül sikerült emberi gondozásba venni a kis csimpánzt. A bébi külön ápolót kapott, aki kü- lönszobában — orvosi ellenőrzés mellett — fürdeti, pelenkázza és mesterséges táplálékkal látja el. GÉPKOCSI AT VÉTELI SORSZÁMOK: 1983. március 8-án Trabant Hycomat Lim. (Bp.) 103 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 82 Trabant Lim. (Bp.) 14 609 Trabant Lim. (Debrecen) 10 067 Trabant Combi Special (Bp.) 6656 Wartburg Lim. (Bp.) 8134 Wartburg De Luxe (Bp.) 11 224 Wartburg Lim. tolótetős (Bp.) 1362 Wartburg De Luxe tolótet. (Bp.) 2110 Wartburg Tourist (Bp.) 4171 Skoda 105 (Bp.) 6710 Skoda 105 ^Debrecen) 5239 Skoda 120 (Bp.) 12 539 Skoda 120 (Debrecen) 7657 Lada 1200 (Bp.) j 20 917 Lada 1200 (Debrecen) f 13172 Skoda 120 GLS (Bp.) 304 Lada 1300 (Bp.) 8761 Lada 1300 (Debrecen) 5815 Lada 1500 (Bp.) 8569 Lada 1500 (Debrecen) 5938 Lada Combi (Bp.) 4637 Lada Combi (Debrecen) 2425 Moszkvics (Bp.) 12 052 POlski Fiat 126 fBp.) 15 138 Polski Fiat 1500 (Bp.) ' 3532 Dácia (Bp.) 11 176 Dácia (Debrecen) 5451 Zasztawa (Bp.), . 1190 SZÁMTANÖRÁN — Ha van hét darab krumplid, és azt hat ember között akarod elosztani, mit csinálsz? — Tört krumplit, tanító néni kérem. * ' ÜÜ j§--------B ékebizottsági ülés A Hazafias Népfront Bács-Kiskun megyei Elnökségének katolikus papi bókebizottsága tegnap ülést tartott Kecskeméten, a népfront-székházban. Tájékoztató hangzott el a bizottságot fogllai- koztató időszerű kérdésekről, az 1983. évi munkaprogramról, majd megemlékezték Kodály Zoltánról. A békebizottság ülése á Kodály ZoLtán Zenepedagógiai Intézetben tett látogatással ért véget. — Vízhálózat-korszerűsítésre 600 ezer forintot fordít az idén a bácsszőlősi tanács. Ebből az ösz- szegből megoldják a vas- és gáz- talanítást és vastagabb csövet fektetnek le a 2-es kúttól a postáig, majd onnan a vegyesboltig. A további vezetékcserére már csak a következő években kerülhet sor. — FRISS DIÁKLAP. Megjelent a kecskeméti Katona József Gimnázium Mező Imre KISZszervezetének legújabb kiadványa, a Híradó. Írnak a gólyabáliról, a megyei labdarúgó középiskolás kupáról. Megkérdezték Cseh Tamást: miért hagyta abba az éneklésit? Az iskplaélét hírei, a versírók első „termései”, s a humor is, helyet kapott az oldalakon. , t Már éppen ünnepelni akartuk — a nőnap után! —. hogy eltelt egy egész hét és nem bontottak aszfaltot a kecskeméti városközpontban, amikor.. c Holnapi lapszámunkból I A negyedik oldalon isméi I jelentkezik a Házunk tája, I a következő címekkel: Tél- I utó a kertben, Lesz elegendő I műtrágya és növényvédő szer, A méhek egészségügyi I ellenőrzéséről, GalambfajI táink: a Kecskeméti Keringő. Az ötödik oldalon A zenehirdető címmel interjút közlünk Lukin László karmester-zenetanárral, aki Baján született. A Gyermekévek — Gycrmekélet összeállításban megtudhatjuk, hogyan készülnek a félegyházi pajtások a FIN-ün- nepségsorozatra, s ugyanitt I tudósítóink leveleiből talló- I ] PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács«Kis>kun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 • Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.