Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-10 / 58. szám

1083. március 10. • PETŐFI NEPE • S Művelődő kisközösségek HAiNiKISS ELEMÉR Diagnózisok című könyve ta­valy napok alatt eltűnt a könyvesboltokból. A kö­tet lapjairól idézem a következő gondolatot: „Nem­csak gazdasági, de társadalmi életünk is súlyos hiánybetegségben szenved. Nemcsak áruk és szol­gáltatások sora, hanem az egészséges és gazdag em­beri-társadalmi lét néhány fontos alkotóeleme is a krónikus hiánycikkek jegyzékén kellene, hogy sze­repeljen, ha vezetnénk ilyen jegyzéket. Közülük egyet emelek itt most ki: a közösséget, az életké­pes emberi közösségek krónikus hiányát. ,E hiányt ma Magyarországon milliók sínylik, de kárát látja társadalmunk fejlődésfolyamata is. Mert a tapasztalatok szerint embernek, s társadalomnak egyaránt szüksége van közösségekre”. Embernek és társadalomnak igénye a közösség­teremtés, éppen ezért szükséges megvizsgálni a kö­zösségek létrejöttének akadályait. A SZÍNEK varázslója Az idén, szeptemberben ünnepeljük Európa-hírű fes­tő- és grafikusművészünk, Czóbel Béla születésének századik évfordulóját. A Czóbel-emlékbizottság méltó­képpen megemlékezik a művészről. A kibővített szent­A HAZAFIAS Népfront), az Országos Közműve­lődési Tanács és a Művelődési Minisztérium pályá­zatot hirdetett a lakótelepi házak kihasználatlan helyiségeinek közművelődési hasznosítására. (Ezzel azonos időben egy másik pályázat a kistelepülése­ken létrehozható művelődő közösségek vállalkozá­sait támogatta!) Talán a meghirdetőik is meglepőd­tek némileg, hiszen a várakozáson felül közel fél- ' ezer közösség, szervezet, szövetkezet fogalmazta meg szándékait, körvonalazta a közösség munkájá­nak lehetőségeit, Több esetiben érzékelni- lehetett, hogy a pályázat alapján elnyerhető támogatás már egy hosszabb ideje létező művelődési folyamathoz nyújthatna segítséget, biztató támaszt. A szabad idő hasznos eltöltésének igényét illusztrálta a barkácsműhely, a kondicionálószoba, a fotólabor, a kerámiaműhely, a varrószoba, a játszószoba, a sportpark, a műve­lődést, a szórakozást segítő klubhelyiségek létreho­zásának szándéka. Akik a pályázatot komolyan vették, azt a gondo­latot erősítették, hogy egy-egy lakótelepen a kö­zösségteremtéshez olyan — minden évszakban igénybe vehető — „állomáshely” szükséges, ahol a gyermek és a felnőtt egyformán kellemes órákat tölthet el. EGY PÁLYÁZAT még önmagában nem cáfolhat­ja azt a tényt, hogy érezzük a közösségek hiányát A pályázat tapasztalatait látva azonban megerősíthe­tő a gondolat, hogy voltak és vannak mindenkor emberek; embercsoportok, akik a nemes cél érde­kében képesek összetartásra ösztönözni hasonlóan gondolkodó barátjukat, ismerőseiket, szomszédju­kat. A közösség létrehozásánál talán még nehezebb annak megtartása, megőrzése. Ehhez a társadalmi szervezetek, a művelődési intézmények gondosko­dása, támogatása, patronálása szükséges. Nem segíti a közösségteremtést a hivatali bürok­ratizmus, a számtalan — feleslegesnek tűnő — en­gedély. A hivatali rugalmatlanság rövid idő alatt szétrombolhat figyelemre méltó terveket, elképze­léseket. A KÖJÁL például egy közösségi helyiség létrehozásakor csak úgy akart engedélyt adni, ha a szervezők gondoskodnak mellékhelyiségek kialakí­tásáról is. A kezdeményezők lakása ugyanabban az épülettömbben volt! A Hazafias Népfront társadalmi tömagmozgálám \ t hnlyoltának érvényesítését tekinti Jegfőbbvfeladatál*''-, hak. Ennek érdekében munkájának egyik legfonto­sabb területe a közösségteremtés elősegítése, a kis­közösségek, a faluközösségek támogatása. A közös­ségek egy-egy lakótelep, egy-egy kistelepülés köz­életi fórumaivá válhatnak. A közösségekben a kö­zös érdek, az egymásrautaltság a társadalom fejlő­dését segítő tényezővé válhat. A pályázat meghirdetésével a kezdeményezők azt kívánták hangsúlyozni, hogy a művelődő közössé­gek létezése felelősségteljes társadalmi támogatást tesz szükségessé. A népfront megyei, városi, közsé­gi bizottságai most arra törekednek, hogy a köz­életi tevékenységet a népfront településfejlesztési, gazdaságpolitikai, egészségügyi, vagy éppen közok- tatáspolltikai munkájában a közösségi vélemények megismerésével társadalmi méretekben is haszno­síthassák. TÖBB ÉVTIZEDIG tartó feladatra vállalkozott, a szocialista társadalom, amikor a közösságteremtés igényét már nemcsak hangoztatja, de tesz is érde­kében. Ügy vélem éppen ezért érdemes odafigyelni e törekvésekre. Hogyan is írja Campanella: .......ha a z ember megszabadul az önzéstől, önkéntelenül felébred benne a közösség iránti szeretet". M. I. endrei Czóbel-múzeumban félbenhagyott munkáit tár­ja közönség elé. A Duna-parti városban sétányt nevez­nek el róla. A festőművész születésnapján Czóbel-em- lékülést rendeznek a városban. A Magyar Nemzeti Ga­léria, a Pesti Vigadó emlékkiállítással tiszteleg, a ter­vekben szerepel egy szófiai és egy párizsi tárlat is. Pá­rizsban felállítják Varga Imre szobrászművész Czóbel- ról készített ülőszobrának másolatát. A Corvina Könyv­kiadó Czóbel-albumot jelentet meg magyar, illetve há­rom idegen nyelven. Száz esztendeje született Czóbel Béla, Szentendre és Párizs festője. Kilencvenhárom évet élt. Nevét bejegyezte az egyetemes művé­szettörténet. Mindvégig azon az úton haladt, amelyen pályája ele­jén elindult. Festői tanulmányait Nagybá­nyán kezdi Ott, ahol Hollósy Si­mon teremtett iskolát. Czóbelt is inkább Ferenczy Károly művésze­te ragadja meg, mesteréül mégis Iványi Grünwald Bélát választja. Egyszerű a választás indoka: Fe­renczy nem szívesen foglalkozik kezdők okításával... Tanul a müncheni akadémián, majd a párizsi Julien Akadémia növendékeként gyűjti szorgalma­san tapasztalatait. Fest tájképeket — a nagybányai iskola híveként —, olyanokat, amelyek gazdag színvilágról tanúskodnak, s vib­ráló levegő húzódik vékony fá­tyolként a képein. Szénrajzai, ta­nulmányai pontos, biztos kezekről tesznek tanúbizonyságot. Párizsban marad. Barátságot köt Piccasóval, Braque-kal, Mo- diglianival. Kiállít a Salon d’ Automne-ban, a fauve-ok termé­ben. Együtt említi a kritika a „nagyokkal”, mint például Ma- tisse-szal. Frisseség, dinamika, ön­kényesen használt élénk színek, gazdag formavilág jellemzi Czó­bel festményeit. A forma vonalai eltűnnek, színekkel olvasztja egy­be alakjait, a táj képeit — pontos kompozíciókban. 1906-ban ismét Nagybányán al­kot Czóbel Béla, többet nem is tér vissza ide. Párizsi kintléteit megszakítva többször hazalátogat, Kernstok Károlynál vendégeske­dik. Ekkor születik meg a Nyol­cak néven emlegetett művészcso­• Gyümölcs-csendélet. 9 Ülő modell (szén). port gondolata. Igaz, a Nyolcak munkájában Czóbel aktívan nincs jelen, neve és művei azonban a mozgalom sikerét előbbre viszi. Az első világháború ideje alatt Hollandiában él, majd Berlin kö­vetkezik. Üjabb elemekkel gazda­godik festői világa, talán végleg kialakul piktúrája. Hangsúlyos kontúrok jelennek meg művein, csendéletein, aktjain, portréin, tájképein. 1925-ben újból Párizs a hazája, itt rögzíti vászonra re­mekműveit. Képeinek nincs sza­vakkal elmondható témája, ösztö­nösen, spontán dolgozik. A színek varázslója, a mélytüzű színek egymáshoz viszonyításának mestere Czóbel. 1939-ben belesze­ret Szentendrébe. A párizsi utcák, francia tájak mellett egyre több szentendrei ihletettségű képet fest. Ezeknek az alkotásoknak a több­ségét a szentendrei Czóbel-mú­zeumban őrzik, de messzeföldre eljutottak művei, a genfi Petit Pa­lais rangos gyűjteményébe, s közel százötven festménye a chicagói Johnson Galéria állandó kiállítá­sának darabja. Borzák Tibor GÁRDONYI GÉZA ÖNARCKÉPE Egy gyűjtő otthonában Barótd Gyula a kecskeméti Berkes Ferenc Keres­kedelmi Szakközépiskola igazgatóhelyettese. Fő fel­adata az intézményhez tartozó kollégium irányítása. Román—magyar szakos tanár. 1966 óta él Magyar- országon. Értékes kéziratgyűjteménye, s egyéb írá­sos emlékanyaga figyelmet érdemel. Ennek jókora részét nemrégiben felajánlotta az Országos Széché­nyi Könyvtárnak, ahol a szakemberek örömmel fo­gadták a jelentkezését. — Mióta dolgozik Kecskeméten? — Éppen tíz éve, hogy idekerültem. Remekül ér­zem magam a Berkes-kollégiumban. Szeretem a szakmámat, és megkedveltem ezt a várost. Azóta a barátaim, élményeim idekötnek. A feleségem is pedagógus. Ezt megelőzően a Békés megyei Elek községben tanítottam. — Elek köztudottan román nemzetiségi település. Jelentett-e valamit ez te tény (a pedagógiai munká­jában? — Feltétlenül. Itt jegyzem meg, hogy mindenki­nek hasznára válhat a többnyelvűség és a többirá­nyú kapcsolat. — önnek kincset érő gyűjteménye van, jórészt az írókkal, művészekkel, a magyar—román kapcsola­tokkal összefüggésben. Mit tart a legfontosabbnak megemlíteni ezek közül? — Azzal kezdeném, hogy a családomban eddig több befolyásos újságíró működött. Az ő munkájuk és szerteágazó kapcsolatuk gazdagította élményein­ket. Az egyik nagybátyáim, akit úgy hívtak, mint engem, különösen sok értékes kapcsolatra tett szert. Az ő révén is dicsekedhetem a gyűjteményemmel. — Konkrétabban? — Nálam van Gárdonyi Géza önarcképe, Baktay Ervin kézírásos levele. — Ez utóbbi mit tartalmaz? — Idézem: „Üdvözlet az Erdélyi Pásztortűznek”. De ilyesfajta szöveget Babits is írt a rokonságom­nak: „Üdvözlet a testvéreknek” — így szólt az üze­net. ­— Kiknek a levelét, dedikációját őrzi még a fen­tieken kívül? — Sokáig sorolhatnám. Legyen itt csak néhány példa: Szigeti József világhírű hegedűművész, Be­nedek Elek, a híres meseírói, Lehár Ferenc, a zene­szerző, és Bartók Béla levelét is sajátoménak mond­hatom. — Van olyap. dokumentum önnél, melyre különö­sen büszke? — Juhász Gyula levelére például, melyben ez ol­vasható: „A távolból igen jól érzem magam a Pász­tortűznél”. Ilyen Odry Árpád, a klasszikus színész levele és Szabó Dezső néhány fényképe is. És hadd említsem meg Herczeg Ferenc író • ajánló sorait, mely szerint „A romló felhők fölött örökké .kék az ég”.- * * * íme, a híradás egy gazdag gyűjteményből. Ami­kor ezeket á dokumentumokat, immár történelmi forrásanyagokat nézi az ember, az jut az eszébe: lám, mi mindent képes .megőrizni a múlt értékei iránt fogékony szellemű ember! Köszönet Baróti Gyulának, a megmentett szelle­mi értekekért. Varga Mihály 0 Ez a plakát is az érlelődő forradalom jegyében született. A HÁBORÚ A LEGBORZALMASABB TÖM EG- GV , KOSSAL. TORvEnyKEZESTÖRVENYSZEN- TESsTES EJ A PAPOK IMAjA: MIND föSIUMES HAZUGJACAKiG SZABAD A TÖMEGM£5ZARi-A‘S ! MÍG K.EÚ. SZÜNTETNI EGYESEK OSZTÁLYOK ÉS NEM, ZETEK K i JAK MAN TOL ASANAK RENDJÉT s megszűnik Mindenfajta háború! & V.ACT*BORU»Y J/C<c*i.DevOKáíAT* Part wmMmmwmmmMmmmmmmmmwmmMmMmmmmmmwmmMm Balázs József tánciskola (9 > A két fiú várt, Ügy tettek, mintha nagyon fontos dolgon gon­dolkodnának, elnéztek messzire a kiszáradt patakmeder tnentén. Az események ilyen alakulására egy­általán nem számítottak. Focizni indultak a folyótorkolathoz, no meg azért, hogy ha beesteledik, megnézik a halászok hálóját is, ha kint hagynák éjszakára. Más terveik ts voltak, de így most hosszabb időt kell itt eltölteniUk. Kíváncsian i és mégis szorongva várták a következő perceket, A nő egyedül állt itt velük szemben, bármit csinálhatnának vele. Jó lenne ezt megbeszélni, de Lili olyan természetesen beszélget ve­lük, mintha már sokszor, találkoz­tak volna, az ijedtségnek, a vá­ratlan fordulattól való félelemnek a nyoma sem látszik rajta. De hát mitől is félhetne? Mit tudnának itt ketten csinál­ni vele? Soha ehhez hasonló helyzetben még nem voltak. Talán szégyell­nék is magukat egymás előtt. És bátorságuk még ahhoz sincs, hogy tegezzék a nőt, nemhogy megérint­sék, nemhogy valamire 'megkér­jék vagy kényszerítsék ... Lili nem volt már fiatal, de na­gyon igyekezett, még így, a kapá­lásnál is, hogy fiatalabbnak lát- szon a koránál Fehér szalaggal kötötte át a haját a homlokánál, a fiúk ilyet még nem is láttak. A szalag mindig feljebb csiiszott a haján, amit aztán mosolyogva iga­zított meg. Szétterpesztett lábbal állt, Neviczky pontosan kivehet- te a comb vonalát, ahogyan meg­megrándult a ruha alatt, míg át­helyezte testsúlyát egyik lábáról, a másikra. Biztos, hogy nincs a ru­hája alatt semmi, villant át Ne­viczky agyán, amikor Lili rászólt: — Mit bámulsz? Neviczky ugyan tudta, hogy ne­ki szól a kérdés, de úgy tett, mint­ha nem hallotta volna. — Bámulhatsz nyugodtan — biztatta nevetve Lili — nagyfiú vagy már — megsimogatta, meg­borzolta a fiú fejét. Könnyű volt a keze, az ujjai éppenhogy csak érintették a ha­ját, s ahogy elhúzta a kezét, a fiú vállát is súrolta a kézfeje. Olyan gyors és természetes volt a moz­dulat, hogy Neviczky úgy érezte, a nő kedveskedik vele, éppenhogy csak annyit jelent ez, mint ami­kor egy idősebb ember kedvesen megveregeti a vállát. De hát Lili mégiscsak nő. Olyan nő, akivel azt is meg lehetn'e csi­nálni, amit az olcsvai terményfel­vásárló a cigányasszonnyal. Ki- lesték a Kraszna-parton, a ter­ményfelvásárló rámászott a nagy­darab asszonyságra... a cigány- asszony úgy vertyogott a csizmás ember alatt, mint a kotlós, ami­kor egybegyűjti a csibéit, közben rángatta a feje felett a fűzfaágat. Annyit nevettek akkor Kerczák- kal, hogy majd beleestek a Krasz- nába. Kerczák közben mégis meggon­dolta magát, és elkezdett kapálni. Lili intett Neviczkynek, hogy üljenek le az árpatábla mellé és beszélgessenek Neviczky lassan alkalmazkodott á helyzethez: elő­ször álomnak tűnt minden, hogy elindultak a torkolathoz, vitték magukkal a paptól kapott labdát, rúgdalták egymásnak a keskeny szekérúton, közben azon morfon­díroztak, hogy mit fognak majd lopni, ha visszaindulnak a víztől, igazán kellemesen telt az idő. Most meg itt ül az árpatábla mel­lett egy nővel, állítólag Lilinek hívják, de semmit sem tudnak tó_ la, ám mégis olyan az egész, mint­ha az elmúlt hetekben, minden­nap találkoztak volna. Ehhez a hfelyzethez igyekezett alkalmaz­kodni Neviczky, úgy ült le az ár­pa tövébe, hogy egészen közel le­gyen a nőhöz —, ha még egyszer megborzolná a haját, most már nem félne átölelni a derekát és ráfeküdni. De az is lehet, azért ilyen köz­vetlen és kedves a nő, mert Ker­czák megkapálja a káposztáját. Az árpatábla szélétől alig látott valamit a rétből, vágtató szekér zörgött nagyon messze a falu alatt, oldaldeszkája úgy kattogott, hogy visszhangzott tőle a határ. — Mondjál már magadról vala­mit! — kérte Lili, és tüzetesen megnézte Neviczky ölében a lab­dát. I — Gyakorolni megyünk a víz­hez — válaszolt némi rosszul pa­lástolt félénkséggel a fiú, majd nyelt egyet és hozzátette —, mert hogy ott nem találnak ránk. — Nem értem — húzta fel a szemöldökét Lili. — Jönnek és akkor elveszik — válaszolt gyorsan a fiú, nem akart erről sokat beszélni, semmi kedve sem volt megmagyarázni, hogy hogyan is áll a dolog ezzel a já­tékkal. — Ballábas vagy? — tette fel az újabb kérdést Lili. — Tessék? — lepődött meg Ne­viczky. — Igen — erősködött Lili. — Az a kérdés, tudtok-e bal lábbal belerúgni vagy nem? — mutatott a labdára. — Milyen játékosok vagytok? Nekem volt egy ismerő­söm ... —, de itt már leengedte a hangját, ő sem tulajdonított ennek az ismerősének nagy jelentőséget. „Szóval volt neki egy ballá­bas futballistája, valami balszél­ső ... ”, gondolta a fiú. Lili kézbíevette a labdát, maga előtt tartotta, meglóbálta a leve­gőben, és Neviczky arra gondolt, hogy most a balszélsője jár a fe­jében. Lili végül visszalökte a labdát a fiú ölébe, közben elvesz­tette az egyensúlyát és Neviczky- be kapaszkodott. Lehelete végig­simogatta a fiú arcát, aki a me­leg, nedves levegőtől megborzon­gott, s önkéntelenül, mintha csak véletlenül történne minden, át­ölelte a ránehezedő nőt. így neki is oldalra kellett dőlnie. Lili nem ellenkezett, még közelebb lendült hozzá, összevissza hajlongtak, a kölcsönös egyensúlyvesztésben. Arcuk szinte összeért, így csúsz­tak hátra. Testük ott nyújtózott egymás mellett. Lili megcsókolta a fiú arcát, aztán kiszabadítva az egyik karját, beletévedt a fiú ha­jába is, akár az imént. Zihálva nevetett, de a szeme elárulta, hogy élvezi ezt a heverést egymás mellett. A fiú bő rövidnadrágban, mezítláb, kopott, izzadt, gyűrött kis kávébarna ingben nyújtózko­dott mellette, combját hozzászorí­totta a combjához, s aztán Lili felnyikkant a csodálkozástól, amint a fiú ráhemperedett. Erre igazán nem számított, már fel akart ülni, de a fiú ezzel a moz­dulattal leigázta, tehetetlenül, er­nyedten várta egy pillanatig, hogy mit csinál vele Neviczky, de az csak várt mozdulatlanul. Lili szo­rosan átkuícsolta a derekát, szo­rította magához ahogy csak bírta, aztán mintha megcsiklandozták volna a talpát, fel-felbuggyanó hangon, behunyt szemmel aprókat sikkantgatott. Neviczky már tud­ta, hogy semmi sem lesz abból, amit eltervezett, amit a Kraszna- parton látott a cigányasszonnyal meg a terményfelvásárlóval, Lili csak játszik vele, ezalatt Kerczák megkapálja a káposztát. Lassan lefordult a lányról, aki egyetlen lendülettel felült. Megigazította a haját, leverte lábszáráról a földet. — Elfogadnálak öcsémnek — mondta kedvesen rámosolyogva. Neviczky újabb rohamra szánta el magát: Lili hátához húzódott, a hóna alatt előre tolta a kezét, te­nyerét rászorította a mellére. Uj­jai egyre feljebb csúsztak, a nő nyaka megrándult, ernyedten hát­radőlt, s hagyta, hadd szorongas­sák a mellét. Felnyúlt a vállára hajló fiúért és átölelte, a könyöke ott csúszkált a fiú rövid haján. A hátára fordult, felhúzta a lábát, többször megemelte a derekát, majd csendben, miközben az aj­kát simogatta nyelvével, a mellé­nél kigombolta a ruháját. — Na, mi lesz? — biztatta a fiút és várt. Neviczky nézte az árpában el­nyúlt asszonyt, és nem tudta, mit is kellene csinálnia. Lili már .min­dent megtett, igaz, még magán hagyta a bugyiját, amit neki kel­lene lehúznia róla, de hogy ezt hogyan is kellene tennie, igazán nem jutott eszébe. Lili combja ott fénylik előtte, most már tényleg csak rá kellene feküdnie. Talán elég, ha csak ráfekszik, aztán a többi jön majd magától, ahogyan a terményfelvásárló csinálta a ci­gányasszonnyal. Rácsúszott a lányra, akinek nyirkos, meleg combja hozzányomódott az övé­hez, aztán tétován a derekához, majd még lejjebb, a nő ágyéká­hoz nyúlt, ahol puhaságot érzett, de hirtelen végleg elrepült min­den bátorsága, és hangtalanul le­fordult Liliről. Halkan zizegtek az árpakalászok, Lili, mintha mi sem történt volna, felült, és meg- bocsátóan megjegyezte: — Na látod. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents