Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-10 / 58. szám
1083. március 10. • PETŐFI NEPE • S Művelődő kisközösségek HAiNiKISS ELEMÉR Diagnózisok című könyve tavaly napok alatt eltűnt a könyvesboltokból. A kötet lapjairól idézem a következő gondolatot: „Nemcsak gazdasági, de társadalmi életünk is súlyos hiánybetegségben szenved. Nemcsak áruk és szolgáltatások sora, hanem az egészséges és gazdag emberi-társadalmi lét néhány fontos alkotóeleme is a krónikus hiánycikkek jegyzékén kellene, hogy szerepeljen, ha vezetnénk ilyen jegyzéket. Közülük egyet emelek itt most ki: a közösséget, az életképes emberi közösségek krónikus hiányát. ,E hiányt ma Magyarországon milliók sínylik, de kárát látja társadalmunk fejlődésfolyamata is. Mert a tapasztalatok szerint embernek, s társadalomnak egyaránt szüksége van közösségekre”. Embernek és társadalomnak igénye a közösségteremtés, éppen ezért szükséges megvizsgálni a közösségek létrejöttének akadályait. A SZÍNEK varázslója Az idén, szeptemberben ünnepeljük Európa-hírű festő- és grafikusművészünk, Czóbel Béla születésének századik évfordulóját. A Czóbel-emlékbizottság méltóképpen megemlékezik a művészről. A kibővített szentA HAZAFIAS Népfront), az Országos Közművelődési Tanács és a Művelődési Minisztérium pályázatot hirdetett a lakótelepi házak kihasználatlan helyiségeinek közművelődési hasznosítására. (Ezzel azonos időben egy másik pályázat a kistelepüléseken létrehozható művelődő közösségek vállalkozásait támogatta!) Talán a meghirdetőik is meglepődtek némileg, hiszen a várakozáson felül közel fél- ' ezer közösség, szervezet, szövetkezet fogalmazta meg szándékait, körvonalazta a közösség munkájának lehetőségeit, Több esetiben érzékelni- lehetett, hogy a pályázat alapján elnyerhető támogatás már egy hosszabb ideje létező művelődési folyamathoz nyújthatna segítséget, biztató támaszt. A szabad idő hasznos eltöltésének igényét illusztrálta a barkácsműhely, a kondicionálószoba, a fotólabor, a kerámiaműhely, a varrószoba, a játszószoba, a sportpark, a művelődést, a szórakozást segítő klubhelyiségek létrehozásának szándéka. Akik a pályázatot komolyan vették, azt a gondolatot erősítették, hogy egy-egy lakótelepen a közösségteremtéshez olyan — minden évszakban igénybe vehető — „állomáshely” szükséges, ahol a gyermek és a felnőtt egyformán kellemes órákat tölthet el. EGY PÁLYÁZAT még önmagában nem cáfolhatja azt a tényt, hogy érezzük a közösségek hiányát A pályázat tapasztalatait látva azonban megerősíthető a gondolat, hogy voltak és vannak mindenkor emberek; embercsoportok, akik a nemes cél érdekében képesek összetartásra ösztönözni hasonlóan gondolkodó barátjukat, ismerőseiket, szomszédjukat. A közösség létrehozásánál talán még nehezebb annak megtartása, megőrzése. Ehhez a társadalmi szervezetek, a művelődési intézmények gondoskodása, támogatása, patronálása szükséges. Nem segíti a közösségteremtést a hivatali bürokratizmus, a számtalan — feleslegesnek tűnő — engedély. A hivatali rugalmatlanság rövid idő alatt szétrombolhat figyelemre méltó terveket, elképzeléseket. A KÖJÁL például egy közösségi helyiség létrehozásakor csak úgy akart engedélyt adni, ha a szervezők gondoskodnak mellékhelyiségek kialakításáról is. A kezdeményezők lakása ugyanabban az épülettömbben volt! A Hazafias Népfront társadalmi tömagmozgálám \ t hnlyoltának érvényesítését tekinti Jegfőbbvfeladatál*''-, hak. Ennek érdekében munkájának egyik legfontosabb területe a közösségteremtés elősegítése, a kisközösségek, a faluközösségek támogatása. A közösségek egy-egy lakótelep, egy-egy kistelepülés közéleti fórumaivá válhatnak. A közösségekben a közös érdek, az egymásrautaltság a társadalom fejlődését segítő tényezővé válhat. A pályázat meghirdetésével a kezdeményezők azt kívánták hangsúlyozni, hogy a művelődő közösségek létezése felelősségteljes társadalmi támogatást tesz szükségessé. A népfront megyei, városi, községi bizottságai most arra törekednek, hogy a közéleti tevékenységet a népfront településfejlesztési, gazdaságpolitikai, egészségügyi, vagy éppen közok- tatáspolltikai munkájában a közösségi vélemények megismerésével társadalmi méretekben is hasznosíthassák. TÖBB ÉVTIZEDIG tartó feladatra vállalkozott, a szocialista társadalom, amikor a közösságteremtés igényét már nemcsak hangoztatja, de tesz is érdekében. Ügy vélem éppen ezért érdemes odafigyelni e törekvésekre. Hogyan is írja Campanella: .......ha a z ember megszabadul az önzéstől, önkéntelenül felébred benne a közösség iránti szeretet". M. I. endrei Czóbel-múzeumban félbenhagyott munkáit tárja közönség elé. A Duna-parti városban sétányt neveznek el róla. A festőművész születésnapján Czóbel-em- lékülést rendeznek a városban. A Magyar Nemzeti Galéria, a Pesti Vigadó emlékkiállítással tiszteleg, a tervekben szerepel egy szófiai és egy párizsi tárlat is. Párizsban felállítják Varga Imre szobrászművész Czóbel- ról készített ülőszobrának másolatát. A Corvina Könyvkiadó Czóbel-albumot jelentet meg magyar, illetve három idegen nyelven. Száz esztendeje született Czóbel Béla, Szentendre és Párizs festője. Kilencvenhárom évet élt. Nevét bejegyezte az egyetemes művészettörténet. Mindvégig azon az úton haladt, amelyen pályája elején elindult. Festői tanulmányait Nagybányán kezdi Ott, ahol Hollósy Simon teremtett iskolát. Czóbelt is inkább Ferenczy Károly művészete ragadja meg, mesteréül mégis Iványi Grünwald Bélát választja. Egyszerű a választás indoka: Ferenczy nem szívesen foglalkozik kezdők okításával... Tanul a müncheni akadémián, majd a párizsi Julien Akadémia növendékeként gyűjti szorgalmasan tapasztalatait. Fest tájképeket — a nagybányai iskola híveként —, olyanokat, amelyek gazdag színvilágról tanúskodnak, s vibráló levegő húzódik vékony fátyolként a képein. Szénrajzai, tanulmányai pontos, biztos kezekről tesznek tanúbizonyságot. Párizsban marad. Barátságot köt Piccasóval, Braque-kal, Mo- diglianival. Kiállít a Salon d’ Automne-ban, a fauve-ok termében. Együtt említi a kritika a „nagyokkal”, mint például Ma- tisse-szal. Frisseség, dinamika, önkényesen használt élénk színek, gazdag formavilág jellemzi Czóbel festményeit. A forma vonalai eltűnnek, színekkel olvasztja egybe alakjait, a táj képeit — pontos kompozíciókban. 1906-ban ismét Nagybányán alkot Czóbel Béla, többet nem is tér vissza ide. Párizsi kintléteit megszakítva többször hazalátogat, Kernstok Károlynál vendégeskedik. Ekkor születik meg a Nyolcak néven emlegetett művészcso• Gyümölcs-csendélet. 9 Ülő modell (szén). port gondolata. Igaz, a Nyolcak munkájában Czóbel aktívan nincs jelen, neve és művei azonban a mozgalom sikerét előbbre viszi. Az első világháború ideje alatt Hollandiában él, majd Berlin következik. Üjabb elemekkel gazdagodik festői világa, talán végleg kialakul piktúrája. Hangsúlyos kontúrok jelennek meg művein, csendéletein, aktjain, portréin, tájképein. 1925-ben újból Párizs a hazája, itt rögzíti vászonra remekműveit. Képeinek nincs szavakkal elmondható témája, ösztönösen, spontán dolgozik. A színek varázslója, a mélytüzű színek egymáshoz viszonyításának mestere Czóbel. 1939-ben beleszeret Szentendrébe. A párizsi utcák, francia tájak mellett egyre több szentendrei ihletettségű képet fest. Ezeknek az alkotásoknak a többségét a szentendrei Czóbel-múzeumban őrzik, de messzeföldre eljutottak művei, a genfi Petit Palais rangos gyűjteményébe, s közel százötven festménye a chicagói Johnson Galéria állandó kiállításának darabja. Borzák Tibor GÁRDONYI GÉZA ÖNARCKÉPE Egy gyűjtő otthonában Barótd Gyula a kecskeméti Berkes Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatóhelyettese. Fő feladata az intézményhez tartozó kollégium irányítása. Román—magyar szakos tanár. 1966 óta él Magyar- országon. Értékes kéziratgyűjteménye, s egyéb írásos emlékanyaga figyelmet érdemel. Ennek jókora részét nemrégiben felajánlotta az Országos Széchényi Könyvtárnak, ahol a szakemberek örömmel fogadták a jelentkezését. — Mióta dolgozik Kecskeméten? — Éppen tíz éve, hogy idekerültem. Remekül érzem magam a Berkes-kollégiumban. Szeretem a szakmámat, és megkedveltem ezt a várost. Azóta a barátaim, élményeim idekötnek. A feleségem is pedagógus. Ezt megelőzően a Békés megyei Elek községben tanítottam. — Elek köztudottan román nemzetiségi település. Jelentett-e valamit ez te tény (a pedagógiai munkájában? — Feltétlenül. Itt jegyzem meg, hogy mindenkinek hasznára válhat a többnyelvűség és a többirányú kapcsolat. — önnek kincset érő gyűjteménye van, jórészt az írókkal, művészekkel, a magyar—román kapcsolatokkal összefüggésben. Mit tart a legfontosabbnak megemlíteni ezek közül? — Azzal kezdeném, hogy a családomban eddig több befolyásos újságíró működött. Az ő munkájuk és szerteágazó kapcsolatuk gazdagította élményeinket. Az egyik nagybátyáim, akit úgy hívtak, mint engem, különösen sok értékes kapcsolatra tett szert. Az ő révén is dicsekedhetem a gyűjteményemmel. — Konkrétabban? — Nálam van Gárdonyi Géza önarcképe, Baktay Ervin kézírásos levele. — Ez utóbbi mit tartalmaz? — Idézem: „Üdvözlet az Erdélyi Pásztortűznek”. De ilyesfajta szöveget Babits is írt a rokonságomnak: „Üdvözlet a testvéreknek” — így szólt az üzenet. — Kiknek a levelét, dedikációját őrzi még a fentieken kívül? — Sokáig sorolhatnám. Legyen itt csak néhány példa: Szigeti József világhírű hegedűművész, Benedek Elek, a híres meseírói, Lehár Ferenc, a zeneszerző, és Bartók Béla levelét is sajátoménak mondhatom. — Van olyap. dokumentum önnél, melyre különösen büszke? — Juhász Gyula levelére például, melyben ez olvasható: „A távolból igen jól érzem magam a Pásztortűznél”. Ilyen Odry Árpád, a klasszikus színész levele és Szabó Dezső néhány fényképe is. És hadd említsem meg Herczeg Ferenc író • ajánló sorait, mely szerint „A romló felhők fölött örökké .kék az ég”.- * * * íme, a híradás egy gazdag gyűjteményből. Amikor ezeket á dokumentumokat, immár történelmi forrásanyagokat nézi az ember, az jut az eszébe: lám, mi mindent képes .megőrizni a múlt értékei iránt fogékony szellemű ember! Köszönet Baróti Gyulának, a megmentett szellemi értekekért. Varga Mihály 0 Ez a plakát is az érlelődő forradalom jegyében született. A HÁBORÚ A LEGBORZALMASABB TÖM EG- GV , KOSSAL. TORvEnyKEZESTÖRVENYSZEN- TESsTES EJ A PAPOK IMAjA: MIND föSIUMES HAZUGJACAKiG SZABAD A TÖMEGM£5ZARi-A‘S ! MÍG K.EÚ. SZÜNTETNI EGYESEK OSZTÁLYOK ÉS NEM, ZETEK K i JAK MAN TOL ASANAK RENDJÉT s megszűnik Mindenfajta háború! & V.ACT*BORU»Y J/C<c*i.DevOKáíAT* Part wmMmmwmmmMmmmmmmmmwmmMmMmmmmmmwmmMm Balázs József tánciskola (9 > A két fiú várt, Ügy tettek, mintha nagyon fontos dolgon gondolkodnának, elnéztek messzire a kiszáradt patakmeder tnentén. Az események ilyen alakulására egyáltalán nem számítottak. Focizni indultak a folyótorkolathoz, no meg azért, hogy ha beesteledik, megnézik a halászok hálóját is, ha kint hagynák éjszakára. Más terveik ts voltak, de így most hosszabb időt kell itt eltölteniUk. Kíváncsian i és mégis szorongva várták a következő perceket, A nő egyedül állt itt velük szemben, bármit csinálhatnának vele. Jó lenne ezt megbeszélni, de Lili olyan természetesen beszélget velük, mintha már sokszor, találkoztak volna, az ijedtségnek, a váratlan fordulattól való félelemnek a nyoma sem látszik rajta. De hát mitől is félhetne? Mit tudnának itt ketten csinálni vele? Soha ehhez hasonló helyzetben még nem voltak. Talán szégyellnék is magukat egymás előtt. És bátorságuk még ahhoz sincs, hogy tegezzék a nőt, nemhogy megérintsék, nemhogy valamire 'megkérjék vagy kényszerítsék ... Lili nem volt már fiatal, de nagyon igyekezett, még így, a kapálásnál is, hogy fiatalabbnak lát- szon a koránál Fehér szalaggal kötötte át a haját a homlokánál, a fiúk ilyet még nem is láttak. A szalag mindig feljebb csiiszott a haján, amit aztán mosolyogva igazított meg. Szétterpesztett lábbal állt, Neviczky pontosan kivehet- te a comb vonalát, ahogyan megmegrándult a ruha alatt, míg áthelyezte testsúlyát egyik lábáról, a másikra. Biztos, hogy nincs a ruhája alatt semmi, villant át Neviczky agyán, amikor Lili rászólt: — Mit bámulsz? Neviczky ugyan tudta, hogy neki szól a kérdés, de úgy tett, mintha nem hallotta volna. — Bámulhatsz nyugodtan — biztatta nevetve Lili — nagyfiú vagy már — megsimogatta, megborzolta a fiú fejét. Könnyű volt a keze, az ujjai éppenhogy csak érintették a haját, s ahogy elhúzta a kezét, a fiú vállát is súrolta a kézfeje. Olyan gyors és természetes volt a mozdulat, hogy Neviczky úgy érezte, a nő kedveskedik vele, éppenhogy csak annyit jelent ez, mint amikor egy idősebb ember kedvesen megveregeti a vállát. De hát Lili mégiscsak nő. Olyan nő, akivel azt is meg lehetn'e csinálni, amit az olcsvai terményfelvásárló a cigányasszonnyal. Ki- lesték a Kraszna-parton, a terményfelvásárló rámászott a nagydarab asszonyságra... a cigány- asszony úgy vertyogott a csizmás ember alatt, mint a kotlós, amikor egybegyűjti a csibéit, közben rángatta a feje felett a fűzfaágat. Annyit nevettek akkor Kerczák- kal, hogy majd beleestek a Krasz- nába. Kerczák közben mégis meggondolta magát, és elkezdett kapálni. Lili intett Neviczkynek, hogy üljenek le az árpatábla mellé és beszélgessenek Neviczky lassan alkalmazkodott á helyzethez: először álomnak tűnt minden, hogy elindultak a torkolathoz, vitték magukkal a paptól kapott labdát, rúgdalták egymásnak a keskeny szekérúton, közben azon morfondíroztak, hogy mit fognak majd lopni, ha visszaindulnak a víztől, igazán kellemesen telt az idő. Most meg itt ül az árpatábla mellett egy nővel, állítólag Lilinek hívják, de semmit sem tudnak tó_ la, ám mégis olyan az egész, mintha az elmúlt hetekben, mindennap találkoztak volna. Ehhez a hfelyzethez igyekezett alkalmazkodni Neviczky, úgy ült le az árpa tövébe, hogy egészen közel legyen a nőhöz —, ha még egyszer megborzolná a haját, most már nem félne átölelni a derekát és ráfeküdni. De az is lehet, azért ilyen közvetlen és kedves a nő, mert Kerczák megkapálja a káposztáját. Az árpatábla szélétől alig látott valamit a rétből, vágtató szekér zörgött nagyon messze a falu alatt, oldaldeszkája úgy kattogott, hogy visszhangzott tőle a határ. — Mondjál már magadról valamit! — kérte Lili, és tüzetesen megnézte Neviczky ölében a labdát. I — Gyakorolni megyünk a vízhez — válaszolt némi rosszul palástolt félénkséggel a fiú, majd nyelt egyet és hozzátette —, mert hogy ott nem találnak ránk. — Nem értem — húzta fel a szemöldökét Lili. — Jönnek és akkor elveszik — válaszolt gyorsan a fiú, nem akart erről sokat beszélni, semmi kedve sem volt megmagyarázni, hogy hogyan is áll a dolog ezzel a játékkal. — Ballábas vagy? — tette fel az újabb kérdést Lili. — Tessék? — lepődött meg Neviczky. — Igen — erősködött Lili. — Az a kérdés, tudtok-e bal lábbal belerúgni vagy nem? — mutatott a labdára. — Milyen játékosok vagytok? Nekem volt egy ismerősöm ... —, de itt már leengedte a hangját, ő sem tulajdonított ennek az ismerősének nagy jelentőséget. „Szóval volt neki egy ballábas futballistája, valami balszélső ... ”, gondolta a fiú. Lili kézbíevette a labdát, maga előtt tartotta, meglóbálta a levegőben, és Neviczky arra gondolt, hogy most a balszélsője jár a fejében. Lili végül visszalökte a labdát a fiú ölébe, közben elvesztette az egyensúlyát és Neviczky- be kapaszkodott. Lehelete végigsimogatta a fiú arcát, aki a meleg, nedves levegőtől megborzongott, s önkéntelenül, mintha csak véletlenül történne minden, átölelte a ránehezedő nőt. így neki is oldalra kellett dőlnie. Lili nem ellenkezett, még közelebb lendült hozzá, összevissza hajlongtak, a kölcsönös egyensúlyvesztésben. Arcuk szinte összeért, így csúsztak hátra. Testük ott nyújtózott egymás mellett. Lili megcsókolta a fiú arcát, aztán kiszabadítva az egyik karját, beletévedt a fiú hajába is, akár az imént. Zihálva nevetett, de a szeme elárulta, hogy élvezi ezt a heverést egymás mellett. A fiú bő rövidnadrágban, mezítláb, kopott, izzadt, gyűrött kis kávébarna ingben nyújtózkodott mellette, combját hozzászorította a combjához, s aztán Lili felnyikkant a csodálkozástól, amint a fiú ráhemperedett. Erre igazán nem számított, már fel akart ülni, de a fiú ezzel a mozdulattal leigázta, tehetetlenül, ernyedten várta egy pillanatig, hogy mit csinál vele Neviczky, de az csak várt mozdulatlanul. Lili szorosan átkuícsolta a derekát, szorította magához ahogy csak bírta, aztán mintha megcsiklandozták volna a talpát, fel-felbuggyanó hangon, behunyt szemmel aprókat sikkantgatott. Neviczky már tudta, hogy semmi sem lesz abból, amit eltervezett, amit a Kraszna- parton látott a cigányasszonnyal meg a terményfelvásárlóval, Lili csak játszik vele, ezalatt Kerczák megkapálja a káposztát. Lassan lefordult a lányról, aki egyetlen lendülettel felült. Megigazította a haját, leverte lábszáráról a földet. — Elfogadnálak öcsémnek — mondta kedvesen rámosolyogva. Neviczky újabb rohamra szánta el magát: Lili hátához húzódott, a hóna alatt előre tolta a kezét, tenyerét rászorította a mellére. Ujjai egyre feljebb csúsztak, a nő nyaka megrándult, ernyedten hátradőlt, s hagyta, hadd szorongassák a mellét. Felnyúlt a vállára hajló fiúért és átölelte, a könyöke ott csúszkált a fiú rövid haján. A hátára fordult, felhúzta a lábát, többször megemelte a derekát, majd csendben, miközben az ajkát simogatta nyelvével, a mellénél kigombolta a ruháját. — Na, mi lesz? — biztatta a fiút és várt. Neviczky nézte az árpában elnyúlt asszonyt, és nem tudta, mit is kellene csinálnia. Lili már .mindent megtett, igaz, még magán hagyta a bugyiját, amit neki kellene lehúznia róla, de hogy ezt hogyan is kellene tennie, igazán nem jutott eszébe. Lili combja ott fénylik előtte, most már tényleg csak rá kellene feküdnie. Talán elég, ha csak ráfekszik, aztán a többi jön majd magától, ahogyan a terményfelvásárló csinálta a cigányasszonnyal. Rácsúszott a lányra, akinek nyirkos, meleg combja hozzányomódott az övéhez, aztán tétován a derekához, majd még lejjebb, a nő ágyékához nyúlt, ahol puhaságot érzett, de hirtelen végleg elrepült minden bátorsága, és hangtalanul lefordult Liliről. Halkan zizegtek az árpakalászok, Lili, mintha mi sem történt volna, felült, és meg- bocsátóan megjegyezte: — Na látod. (Folytatjuk)