Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-09 / 57. szám

1983. március 9. • PETŐFI NÉPE • S Űj helyen, a hatvanötödik tanévben ♦ A kecskeméti Berkes Ferenc Kereskedelmi Szakközép- iskolában csaknem háromszáz fiatal készül az életre. S ennél is többen tanulnak a levelező tagozaton. Az iskolához tarto­zó kollégiumban száznyolcvanán kapnak helyet. Huszonnégy tanár és tizenhárom nevelő fáradozik azért, hogy jól képzett embereket adhassanak a kereskedelemnek. Az iskola a ré­gebbi, szűkös helyéről az ókollégium történelmi levegőt árasztó falai közé költözött. Itt kezdhették meg — nagy örömükre — az immár hatvanötödik, 1982/83-as tanévet. Munkájukról, törekvéseikről beszélgettünk dr. Bozsó Ferenc igazgatóval. — Az érettségivel egyidőben szakmunkás-bizonyítványt is kap­nak a végzett tanulók. Utána hol helyezkedMfnek el? — A legtöbben, bolti eladók lesznek. De akad köztük üzletve­zető, raktáros, s vállalati köz­pontban áruforgalmi és pénzügyi előadó vagy terves, statisztikus, munkaügyes. — Immár tágasabb környezet- bep. dolgozhatnak. Mit jelent ez az oktatás és a nevelés szem­pontjából? — Jócskán kedvezőbbre for­dult a helyzetünk. Jeles épület­ben van az Iskolánk, hiszen ezek a falak Petőfi és Jókai szellemét Idézik,'valamint a különböző ko­rok, Időszakok művelődési törek­véseit. Tágasabb a külső-belső környezetünk, s ami lényeg: így lehetővé válik az Iskola tovább­fejlesztése. A régebbi hat tante­rem helyett tíz van, nagyobb a könyvtárhelyiség, a tornaterem. Köszönet érte a városi vezetés­nek, hogy megértették a gon­dunkat és segítettek, pedig nem volt könnyű a dolguk, Ismerve a más Irányú problémákat is. Már elkezdődött a viharedzett, öreg épületnek a teljes felújítása. Itt jegyzem meg, hogy tantestüle­tünk nagy örömére szolgál az a hír, miszerint 1984-re az épület teljes egészében oktatási célt szolgál majd. Ennek az Ígéretnek a megvalósítása sokat jelent majd a kecskeméti gyerekek szá­mára. — Említette a továbbfejleszté­si tervet. Mit jelent ez konkré­tan? — Köztudott, hogy eléggé sze­gényes Kecskeméten a középis­kolai hálózat. Nem tartott lépést a város fejlődésével. Ezért is fontos a ml tervünk, hogy bővít­sük a létszámot és a profilt. A jelenlegi két első osztály helyett a jövő tanévben négy Indulna, és bevezetnénk a vendéglátóipari szakemberképzést. — Bács-Kiskun megyében nincs ilyen jelenleg, úgy tudjuk... — Csak Hódmezővásárhelyen és Budapesten van. Éppen ezért nem csupán a ml megyénk Ugye, érdeke. — Van-e ennek reális alapja? — Nem Is akármilyen! Tavaly, december 22-én a városi tanács ülésén felmerült ez a kérdés, és a testület egyetértésével találko­zott. A javaslatot egyöntetűen el­fogadták. — Van-e tudomásuk arról, hogy az itt végzett szakemberek hogyan állják meg a helyüket az életben? — Nem egyszer felméréseket végeztünk ezzel kapcsolatban, és sok-sok volt diákunkkal tartjuk a kapcsolatot. Többek között Szolnokon, Salgótarjánban és Nyíregyházán vannak felelős be­osztásban egykori tanulóink. Áfész-elnökök, főkönyvelők és boltvezetők bizonyítják jó mun­kájukkal, hogy nem hiába tanul­tak. Eredmény az is, hogy vi­szonylag sokan tanultak tovább — és tanulnak jelenleg Is — fő­iskolákon, egyefemeken, Volt diákjaink között vannak peda­gógusok, pártfunkcionáriusok, tanácsi dolgozók is. — Végezetül engedjen meg egy személyesebb kérdést, ön az is­kola és a kollégium igazgatója, húsz év óta a városi tanács tag­ja. Továbbá régóta elnöke a MÉSZÖV felügyelő bizottságának, valamint tagja a Pedagógus Szak- szervezet megyei bizottságának. Es tanít is közben. Nem fárasztó mindez egyszerre? — Gyakran érzem, hogy az. Aztán kipihenem magam, és kez­dem újra elölről. Szeretem, amit csinálok, és ez erőt ad. 9 9 * Ezután már csak zárójelben jegyezzük meg, hogy dr. Bozsó Ferenc közgazdasági témából szerzett doktori címet, szenvedé­lyesen ápolja a névadó — Berkes Ferenc — kultuszát, és több ran­gos kitüntetés tulajdonosa. Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, a Szocialista Kultúráért kitüntetés, valamint az KISZ-érdemérem és a Berkes-díj jelzi többek között, hogy többszörösen elismerték ed­dig a munkáját. Varga Mihály SZERÉNYEN, IGÉNYESEN A finn kultúra barátai Az óvónőjelöltek Kodály Zoltán zenéjével a Ka­levalát idézik a hallgatók elé a kecskeméti Tudo­mány és Technika Házábán. Vejnemöjnen legen­dás alakja tölti be a termet, életre kel a népi hie­delemvilág Azután a finn nyelv szerelmese a nagy mű megszületésének különös történetét ecseteli, majd a Katona József Színház fiatal művésznő­jének tolmácsolásában részleteket hallanak a je­lenlévők a finnek nemzeti eposzából, mielőtt a ve­títés folytán megelevenednek a szép és romanti­kus északi tájak, ezen a csendes, téli estén. Hogyan is kezdődött? Csendben, minden külö­nösebb hírverés nélkül szervezkedni kezdett né­hány kecskeméti ember, hogy — a TIT kereté­ben — létrehozzanak egy kicsi közösséget. Azzal a céllal, hogy megtanulják a testvéri finn nép nyelvét, vagy a már meglévő tudásukat fejleszteni tudják. Mert ilyen is, olyan Is akad a csoportban, amelynek a neve január óta immár: a Finn Kul­túra Barátainak Köre. Am ennyivel nem eléged­nek meg. Minél jobban meg akarják Ismerni észa­ki rokonaink kultúráját, történetét, és mai élet­módját, a mindennapok világát. Rokonszenves az indulásuk. Semmi szólam, bom­basztikus programhirdetés, semmi nagyot akarás, átlátszóan híg sokatakarás! Egyszerűen azt mond­ták magukban és egymás között: aki szeretne meg­tanulni egy magyarral rokon nyelvet, s aki vállalja a kör munkájában a cselekvő részvételt, vagy hajlandó különféle feladatokat el végezni,, (ygtítés, útibeszámoló, előadás megtartása, fordítás, szerve­zés Stb.), annak köztük a helye. ...-• ■ Már az indulást követő hetekben van köztük könyvesbolti eladó, postai kézbesítő, főiskolai ta­nár, közművelődési előadó és tanítónő stb. Válto­zatos az összetétel, ami a tagokat illeti, de remél­hetőleg ez jellemzi majd ismétlődő programjaikat is. Időnként különböző összeállítású műsoraikkal kiállnak a közönség elé. Elvük az, hogy keveset, de jót — vagyis a minőségre helyezik a hangsúlyt. Az első nyilvános szereplésükkel ezt bizonyítot­ták többek között. Mivel csaknem százötven évvel ezelőtt a finnek legendás alakja, Lönnrot mester hatalmas munkával az emberiség közkincsévé tet­te a finnek örökbecsű eposzát, erről az esemény­ről évente ismétlődő ünnepségeken emlékeznek meg: ez a mindenkori Kalevala-Unnep. Ehhez kap­csolódott a kecskeméti baráti kör említett megem­lékezése. Mit mondjunk még? Legfeljebb azt, hogy mosta­nában sokféle kezdeményezésnek lehetünk tanúi. Köztük sok olyannak is, amikor a hírverés na­gyobbnak bizonyul, mint az eredmény. Hátha e szerény kezdet éppen a fordítottját eredményezi majd. V. M. SZERVÁTIUSZ JENŐ KIÁLLÍTÁSÁN A Vigadó Galériában az idén 80. esztendejébe lépő Szervátlusz Jenő művelnek nagy, reprezen­tatív szobortárlata látható törek­véseinek, eredményeinek, felfe­dezéseinek teljes gazdagságában. Monumentális kőtömbjei ott áll­nak Farkaslakán — Tamást Áron világát és személyiségét idézve — Pápán pedig a fiatal Jókai körül gyülekeznek kőbe faragva a Jókal-regények alakjai. A kiállítás rájuk Is emlékeztet. Engem pedig arra a csodálatos kolozsvári műteremotthonra, ahol mintegy harminc éve először ta­lálkozhattam vele és műveivel. Ott, abban a városra néző, széles látóhatárt kínáló művészi mű­helyben egyszerre meghökken­tett és rabul ejtett e szobrász csodavilága. Az alkotások, a re­mekművek tömege, hiszen nem­csak a műteremben sorjáztak elém a különböző hangulatú re­meklések, egy-egy alak a 'bejára­ti ajtóban bújt meg; a kapubolto­zatot is megfaragta, szólásra kényszerftette a Mester, még a falból is szobor tekintett rám. Humanizálódott szinte az egész épület, hangokkal, mosollyal telí­tődött a művész otthona, azt érez­tem, ez a kis világ egyszerre hir­deti a művészet születését és ter­mészetes lélegzését, hiszen ezek a műtárgyak egymás közelségé­től nemcsak erőt nyernek, hanem egymást értelmezik, folytatják. S az életmű csendesen, de fel­mérhetetlenül belépett az éle­tünkbe. Hirdetve, hogy a művé­szet él, hat, erőt sugároz, ha az alkotóművész nemcsak az alkotás örömét, hanem értelmét is köz­kinccsé tudja tenni, ha nemcsak művészi küzdelmeit, de célját is felismerésünkké teszi. Nos, Szervátiusz Jenő, miköz­ben a maga harcát megvívta az anyaggal, a kővel, a fával, gyöt- relmesen gazdag életével felépí­tett egy csodásán gazdag, lírát és fájdalmat, drámaiságot és gondo­latot, életességet és jelképlséget hordozó, belátható, áttekinthető emberléptékű világot. Nagy mű­vészi és emberi példa az övé, hir­deti: csak így érdemes élni, a műre szegezett szemmel, őrizve az elkötelezettség szuverenitását, felidézni a világot, a valóságot, hogy a kor embere ne csak a szépség kisemmizett koldusaként tekintsen a művekre, de érezze meg a belőlük áradó erkölcsi su­gallatokat is. Ehhez Szervátlusz Jenőnek nagy utat kellett bejárnia. Való­ságosan és jelképesen is. Bartók­hoz hasonlóan ő is évekre, évti­zedekre alámerült a népélet mély­ségeibe, vállalta népének nem­csak ünnepnapjait, hanem keserűségeit drámáit, az éle­tért folytatott heroikus küzdel­mét is, az eldugott távoli fal­vakban, erdőmunkások, bányá­szok, parasztok közt találta meg művészi küldetését. Nagy társa­dalmi mozgások, a valóság döb­benetes erejű hatásaiból termé­szetesen el kellett jutnia a balla- disztikus megjelenítés sorspilla­natokat összefoglaló kompozíció­kig, ezért jelképein is elbeszél, megjelenít, értelmez, felfedezi az ember esendőségét és hatalmát. A fából felderengő női testek su­gárzása, a bartóki ihletésű nagy remeklések (A fából faragott ki­rályfi, a Cantata profana) nem­csak érzelmeinket iskolázzák, ha­nem a modern művészet egyete­mességének, egységének hirdetői is, tiszta forrásként buzog fel bennük is a művészet fenséges­sége. Szervátiusz, a latinból magyar­rá lett családnév azt jelenti, jó­tevő, szolgálattevő. Igen, az ő művészete szolgálat. Az emberi­ség, a magyarság, a jövő szolgá­lata. I. J. 9 A két szobrász. 9 Karosszéktámla (részlet). Balázs József tánciskola (8.) Ott forgatta a talpa alatt, ott pörgette a cipője szélén, lehelelfl- noman -*■ úgy, ahogy azt a rá­dióban oly sokszor hallották — megemelte a lábfejével, s aztán előadta a legnagyobb magyar csodát, világcsodát, a hátrahúzós cselt, amelynek Hidegkúti volt a mestere. Hidegkúti, Hidegkúti, Is­mételgette Libus, s a név egyre mágikusabban, a tökéletesség­nek, a legyőzhetetlenségnek, .az istentől kapott tudásnak a kife­jezője lett. D'e többször meg kellett sza­kítaniuk a bemutatót: ha Libus észrevette, hogy valaki megáll a raktár sarkánál, otthagyta a fiú­kat és odament hozzá. A két fiú jól látta, hogy a látogatók több­nyire falubeli emberek, Ismerték is őket, bár a raktár fala mellett, a sötétben alig vehették ki vo­násaikat. Libus röviden beszél­getett veljik, némelyiket a fér­ték aljáig is elkísérte, aztán vfsz- szasietett, és mintha mi sem tör­tént vólna, folytatta a szaladgá­lást. Hogy miről beszélgetett az em­berekkel, nem hallották, csak azt, hogy Holocsák, később előjött az irodájából és megfenyegette: — Nem lesz ennek jó vége, majd meglátod, hogy mit mond­tam neked. Elhurcolnak mind­nyájunkat. — Éppen erről van szó — vé-' dekezett Libus. — Azt akarom, hogy ne vigyék el őket... — Nem visznek már senkit — legyintett Holocsák. — Az össze­esküvést is csak kitalálták ... — És mégis idegen emberek tekeregnek mindenütt — ellen­kezett Libus. — Itt figyelnek, ott figyelnek.... — Magánszorgalmú emberek ezek, nincs semmiféle papírjuk, hogy figyelgessenek — legyintett Holocsák, mint aki nem akar erről többet beszélni, meg nem is 'tulajdonít már nagyobb jelentő­séget a dolognak. 'Libus hóna alá vette a labdát, beszélgettek még apró semmisé­gekről, közben elment az utolsó személyvonat is. Holocsák kiszólt Libusnak, hogy bejöhet az irodá­ba aludni. Amíg az irodáig értek, NevicZky sebtében előadta, hogy mit terveznek. Hogy le kell ját­szaniuk a katolikusok—reformá­tusok meccset, s arra gondol, hogy őt kérik fel bírónak. Libus azonnal vállalta, s hozzátette, hogy a partjelzőket is. beszerve­zi: vagy Hakíit, a dobost, vagy Holocsákot fogja megkérni, mondván: két partjelzőre neki nem lesz szüksége, egy Is elég lesz. Megígérte, hogy részrehaj­lás nélkül vezeti majd le a mécs­esét. Ki is tűzték a mérkőzés nap­ját. Libus lelkesedett. — Minél több nézőt kell be­szervezni. Azon a napon majd Tarpa játszik a faluval a járási bajnokságban. Két vontatónyi ember jön, én majd gondosko­dom róla... Ott1 lesz az egész falu, este pedig bált rendezünk a kultúrban ... Ti csak készüljetek — biztatta a fiúkat —, hívjatok minél több papot, egy-két püs­pök vagy érsek sem ártana ... — de ezt már bizonytalanul mond­ta, mert el sem tudta hirtelenjé­ben képzelni, hogy érseket hon­nan szereahetriénék. — És a mi- nistránsok, minél több miinist- ráns kell. Füstölőkkel, kereszt­tel és zászlóval... csengőkkel... Neviczky kijózanítóan vágta közbe: — Csak hat ministráns tud fel­öltözni, mert csak annyi ruha van a sekrestyében. Libus lelkesedését ez sem lo- hasztotta le: — Majd hozunk a szomszéd falvakból. Megadjuk a módját... Hátha másutt is rendeznek ha­sonló meccseket... Ha az álla­mi gazdaságok dolgozóiból lehe­tett válogatott csapatot összeál­lítani, magyar válogatottat, ak­kor -mért ne lehetne a katoliku­sokból meg a reformátusokból... Micsoda ötlet, micsoda ötlet — Libus kis híján ujjongott. — A legjobb ötlet, amit az elmúlt tíz évben hallottam — dicsérte a fiúkat. Aztán — mint igazi felnőttek­kel — kezet fogott a két fiúval, és besietett az irodába az állo- másfőnök után. Holocsák ledőlt az íróasztalára, Libus a padlóra terített lópokrócra hevert, a feje alá Holocsák vastag jegyzet­tömbjeit rakta. Másnap délután találkoztak Li­livel. Ogy ismerkedtek meg vele, mintha valaki előre megszervezte volna: éppen a Szamos—Tisza tor­kolathoz siettek, amikor meglát­ták, hogy a réten, az árpatáblák között, egy régen kiszáradt patak medrében valaki egyes-egyedül káposztát kapál. A kiszáradt pa­takmederbe azért nem vetettek árpát, mert gyakran megállt rajta a víz — káposztának annál jobb az ilyen föld.. Vékony nyári ruhában kapált a nő, de olyan ügyetlenül tette-vette egyik kezéből a másikba rövid nyelű kis kapáját, hogy a két fiú­nak nem volt nehéz rájönnie, olyan helyről pottyant ide.- ahol káposztakapálásról nem is hallott. Amikor észrevette őket, abba­hagyta a munkát, a kapanyél el­dőlt előtte, ahelyett, hogy bele­vágva a földbe, kissé megemelve á kivágott föld súlyával maga előtt megállítaná, úgy ahogy ezt a fiúk is csinálták, amióta erre már az- első kapálások után rájöttek. A nő, hol apróbbakat, hol na­gyobbakat lépve, a káposztafeje­ket kikerülve közeledett feléjük, táncos, lebegő mozgása még ki­számíthatatlanabbá vált, amikor az árpatáblához érve, a tavalyról ottmaradt tökinda felsértette a lá­bát. Akárhogyan is ügyeskedett, csak nagy üggyel-bajjal ért el a szekérútlg, ahol Nevlczkyék áll­tak. Elnevette magát: — Nem láttatok még nőt? Nem vagytok már annyira gyerekek... Már nagyfiúk vagytok... Aztán még közelebb lépett a né­mán ácsorgó fiúkhoz. Nem jött zavarba a némaságtól, „ha hall­gatnak, hallgatnak”, gondolta szó­rakozottan. Könnyed mozdulattal lehajolt. A lábánál, az út szélén sovány, poros, kis szarkaláb virí­tott, nagy nehezen letépte Ilyen közelről a vékony' nyári ruha alatt kivehető volt fehér bőre a vállától egészen a derekáig. És amikor lehajolt, majd leguggolt, egyáltalán nem törődött azzal, hogy a lába közé belátnak-e vagy sem, nem igazította maga alá a ruháját. Vékony csík villant meg a combjából Neviczky előtt, ha lett volna bátorsága, hogy ő is le­hajoljon, egészen a bugyijáig be­láthatott volna. Aztán a nő visszasétált a ká­posztához, lehajolt a kapájáért, de nem kezdett dolgozni, mert észre­vette, hogy a két fiú jön utána. Megkérdezte tőlük: — Mondjátok meg, jól kapá­lok-e, s egyáltalán, van-e értelme ennek a munkának? — Van — válaszolt azonnal Kerczák, közben végighordta a te­kintetét a káposztafejeken. — Ed. dig nemigen kapálták meg rende­sen, pedig most már lassan bebo­rulnak a káposztafejek — eredt meg hirtelen a nyelve.­— Beborulnak? — gondolkodott el a nő a fiú kifejezésén. — Be- borulnak, beborulnak — dobálta, forgatta a szót a szájában, álma­tagon, kíváncsian és elismerően. — Amikor a káposzta levelei egymásba borulnak, akkor alakul ki a fej — mutatott a földre a fiú. — Az lenne a jó, ha most sikerül­ne megkapálni, mert ha jön egy kis nyári eső... — Akkor beborulnak a káposz­tafejek — folytatta a nő. — Majd, hogy legalább egyiküknek meg­eredt a nyelve, hozzátette: — Hívjatok csak nyugodtan Li­linek ... És tegezzetek. Olyanok vagytok... — Milyenek? — szólt közbe azonnal Neviczky. — Semmi... Rendes fiúk lehet­tek, elmennék veletek a világ vé­gére — őszintén csengett a hang­ja, közben a kapát megint lelökte a földre. A két fiú szerette volna meg­kérdezni tőle, hogy kié ez a föld, meg hogy honnan jött, egyáltalán mit keres itt a Szamos mellett, de csak nem szánták rá magukat. Vi­selkedéséből érezték, hogy előbb- utóbb úgyis megtudják, meg aztán sehogyan sem tudtak hirtelenjé­ben olyan kérdést megfogalmazni, amelyben kikerülhették volna a tegezését. Most még nem merték tegezni. — Hát akkor segíthetnétek egy kicsit — mutatott a kapára Lili. (Folytatjuk.) Művészete: szolgálat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents