Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-06 / 55. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET Mátyás király és kora (Mátyás egykori, Európa-szerte csodált fényűző palotája helyén, a budai várban nyílt meg az utóbbi évtizedeik legnagyobbsza- bású kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában. Több tudományág hazai és külföldi kutatóinak együttes munkája nyomán minden eddiginél részletesebben mutatkozik be a magyar reneszánsz, történelmünk utolsó európai rangú korszaka. A sok száz tárgyat szemléltetően, didaktikus rendben felvonultató kiállítás központja Mátyás király legendás alakja, akit a mai nemzedék számára sem árt felidézni a történelem megsárgult lapjairól, egyénisége any- nyl tanulsággal szolgál. Az elmúlt évszázadok sem fakították ímeg okosságát, bátorságát, közmondásos igazságosságát. Hunyadi János fiaként kötelességének érezte hazájáért a halállal is szembenézni, a csatamezőn ért tragikus véget. Békében azonban a felvirágzást, az egységet adta népének jó törvényekkel, biztonsággal, a hatalmaskodik megfékezésével. Uralkodása nemzeti létünk egyik fénykora volt, emlékeit még a török pusztítás sem tudta teljesen megsemmisíteni. A páratlanul gazdag kiállítás megpróbálja nyomon követni Mátyás hatalmas életművét, s vele a reneszánszot, az új stílustörekvést, amelynek a király egyik kimagasló képviselője volt. A humanizmus a középkor századai után hazánkban már Mátyás uralkodása előtt jelentkezett, Mátyás nevelője, Vitéz János és Janus Pannonius, a korán elhunyt európai hírű költő és pécsi püspök udvarában. Mátyás már humanista szellemben nevelkedett, hatalmas könyvtára szerint kora egyik legműveltebb koronás fője volt. Trónralépte után a reneszánsz humanista életeszményt valósította meg udvarában. A kiállítás két évszázadot ölel fel az előzményektől a stílus utóéletéig. A legszemláltetőbb, a leggazdagabb azonban a Mátyás királyt és udvarát bemutató rész, amely sokrétűen Illusztrálja az uralkodó és környezete ünnepeit és hétköznapjait. 1473 és 1490 között volt legaktívabb az uralkodó, ekkor Virultak leginkább olaszországi kapcsolatai. Kereskedők, diplomaták és főpapok jártak-keltek Buda és az itáliai városok között. Felesége, Arragoniai Beatrix méltó társa volt a műveltségben és a művészetek pártfogásában egyaránt. Mátyás maga köré gyűjtötte a kor neves művészeit és íróit, (Bonfinit, Galeottót, Calllmac- hust s Európa egyik legnevezetesebb humanista központjává tette Budát. Palotáit az új stílusban építették a firenzei építészek és kőfaragók; mint a budai ásatásból származó faragványok, a nyéki vadászkastély építészeti töredékei, kedvenc tartózkodási helyek a budaszentlőrlnci pálos kolostornak vörös márvány emlékei, és a nagyszabású, példásan helyreállított visegrádi nyaralópalota mutatja. A budai palota fényűző beren• Mátyás király-portré. Ismeretlen festő műve a XVI. század elejéről a bécsi Kunsthistorisches múzeum tulajdona. dezését az olasz Bonfini, a király történetírója örökítette meg számunkra, de képet alkothatunk róla vagyont érő aranybrókát- trónkárpitja, a kiállított galgóci kárpit szépsége alapján. A király és udvara drágamívű, arannyal átszőtt selyem- és bársonybrokát- díszruhákat viselt, és ilyeneket ajándékozott a püspökségeknek és kedvelt templomainak, például a szegedi ferenceseknek. A Mátyás és felesége címerével hímzett fojnlcai miseruhát Firenzében, Francesco Malocchi műhelyében szőtték. Kincstára pompájáról többször megemlékeznek a kútfők, kincstárából való a reneszánsz ötvösség máig felülmúlhatatlan remeke, a nagyméretű színes zománcos Mátyás- kálvária is, amely jelenleg az esztergomi főszékesegyházi kincstár tulajdona. A budai palotát gazdag ma- jolikapadlózát díszítette, a majo- likások ott működtek az udvarban, a híres könyvmásoló illu- minátorok, könyvkötők és más külföldi művészek és mesteremberek társaságában. A király legbüszkébb azonban messze földön híres könyvtárára volt. Állandóan és sokat olvasott, humanistáit is gyakorta a könyvtárteremben fogadta. Itáliában, Firenzében a legjobb illusztrátorokat foglalkoztatta, Attavantét, Gherardot stb. Könyvei, a híres, 9aját ízlését mutató Corvinák közül a kiállításon nemcsak a hazai kötetek, a Phi- lostratusz Kódex, Bonfini Re- rum Ungaricarum Decades-e és Cronicája, hanem a külföldi gyűjtemények féltve őrzött kincsei is láthatók, amelyeket londoni, vatikáni, párizsi, bécsi könyvtárak és múzeumok kölcsönöztek. Mátyás korszerű, jól felfegyverzett hadseregének, a fekete seregnek a fegyvereit és felszerelését is bemutatják. A király és kancelláriájának munkás hétköznapjait az oklevelek, nyomtatványok, címeres levelek és pecsétek illusztrálják, némelyik • Szapolyai István nádor síréin, léke Szcpeshelyröl (1499). 9 Kályhacsempe Alexandriai Szent Katalin alakjával Besztercebányáról (1490—1500). (Fotó: Hauer Lajos—KS.) igen magas művészi színvonalon. e Mátyás udvarában' á" magyar " főpapok és-'főnemesek, de hadvezérei is megbarátkoztak az új stílussal, és amikor az uralkodó élete virágjában tragikus hirtelenséggel elhunyt, a reneszánsz már gyökeret eresztett Magyar- országon, bár a királyi udvar elvesztette stílusformáló jelentőségét. Mátyás halála után készült el a Bakócz-kápolna, a magyar reneszánsz legszebb épségben fennmaradt emléke az esztergomi székesegyházban. Báthory Miklós váci, Vetési Albert veszprémi, Ernuszt Zsigmond pécsi püspök, Váradi Péter kalocsai érsek építkezései, Geréb László püspöknek, Mátyás unokatestvérének gyulai vára, hadvezérének, Kinizsi Pálnak nagyvázsonyi, Báthory Istvánnak nyírbátori építkezései az egész országban elterjesztették a reneszánsz szellemét. Brestyánszky Ilona ORSOVAI EMIL Mindig veled A hurok útjain, vonók kezében. Sóhajt ha fújsz rá, gondok asztalán. Az árnyainkban; képed adta rám. Beszédeink szerelmes erdejében. A. jóllakott-szagú csodáktól éhen. Párák színén, miket kifest a nyár. Munkák mezőin, alkotás taván. Üres tenyérben, szótlan szívverésben. Az utcák és az ajkak szögletén. Melódiáink holdas udvarában. A dac mezét fölöltve s mindhiába. Tudat határán, elszállt-könnyedén. Találkozón, hol vár a képzelet. S elváltunk, majd ha rég. Mindig veled. VÖRÖS JÓZSEF Koponyák a polcon A könyvek — koponyák a polcon néznek ránk testtelen, visszajárnak elmúlt századokból. Budán haldoklik, jó vitéz Balassi Bálint, Zágoni Mikes Kelemen, üzen Rodostóból. Fehéregyházán vérében fekszik Petőfi Sándor, Ady Endre tegnap hazajött Párizsból. József Attila nem száll már vonatra Szárszón, Nagy László hallgat, cigarettája parázslik a túlsó partról. A könyvek mint koponyák a polcon Szólítsd,' mesélnek elmúlt századokról. A BAJAZZÓK SZERZŐJE Leoncavallo emléke „Szabad, szabad, nagyérdemű közönség! Én a prológ vagyok...” Így kezdődik Ruggero Leoncavallo közismert Baj ázzék című operájának szövege. Leoncavallo 125 esztendővel ezelőtt, 1858. március 8-án született Nápolyban, s 1919. augusztus 9-én hunyt el a Firenze közelében levő Montecatiniiben. A nápolyi rendőrség egyik szerény fizetésű tisztviselőjének fia a szülővárosában járt konzervatóriumba. Utóbb a bolognai egyetem növendéke lett. A zenei pályára lépett, de nehezen boldogult. Évekig kávéházi muzsikusként kereste kenyerét, zongoraórákat adott vagy kis együtteseket dirigált. 1890-ben a Sonsogno zeneműkiadó cég pályázatot hirdetett egyfelvonásos opera írására. Leoncavallo ekkor készült el saját szövegére int Bajazzók című kétfelvonásos dalművével. Beküldte a pályázatra. A pályázat győztese Pietro Mascagni lett Paraszt- becsület-ével, s egyszeriben lázba hozta vele a közönséget. A Bajazzók 1892. május 21-én a milánói Dal Verme Színházban történt bemutatóján Leoncavallo műve ugyanilyen lelkes fogadtatásban részesült. Napok alatt megismerték a szerző nevét. A különböző országok zenés színházai versengve igyekeztek megszerezni az új mű előadási jogait. Mascagni féltékeny hívei nem nyugodtak bele a „konkurenciába”, igyekeztek annak örömpoharát ürömmel vegyíteni. Nyíltan plágiummal vádolták meg. Leoncavallo törvényszéki Iratokkal volt kénytelen bebizonyítani, hogy az operájában felidézett tragédia valóban megtörtént, s erről a históriáról ő már gyermekkorában hallott. Magyarországon a milánói ősbemutató utáni évben, 1893. március 28-án rendezték meg a Bajazzók premierjét. A budapesti Operaházban Nedda szerepét Vasuez Italia, Caniót Signardmi Ferenc, To- niót Ódry Lehel, Beppót Dalnoki Béni, Silviót Beck Vilmos énekelte. A -közönség ugyanolyan lelkesedéssel hallgatta, mint ahogy 1890-ben Mascagni Parasztbecsület-ét. A szerző a nagy siker örömére a bemutató évének novemberében Budapestre jött, és megnézte operájának előadását. Lelkesen ünnepelték. Az' Olasz mester jó barátságban volt Giacómo Puccinivel. Sűrűn találkoztak egy milánói kávéházban. Égy napon Puccini izgatottan érkezett meg és nyomban elmondta, hogy végre talált magának a Manonn Lescaut után megfelelő szövegkönyvet. Murger „Vie de la Boheme” (Bohémélet) című regényéből írat magának librettót. A közlés úgy érte Leoncavallót, mint a villámcsapás, hiszen ő is ebből a műből készült komponálni operát. Felug-. rótt a helyéről, és elrohant a Securio című lap szerkesztőségébe. Arra kérte a lap szerkesztőjét, nyomban adjanak le egy hírt; „Maestro Leoncavallo Murger Bohémélet-jét zenésíti meg”. Igen- ám, de Puccini ugyanezt kérte a Corriere della Sera szerkesztőségétől; „Maestro Puccini Murger Bohémélet-jéből ír operát”. Másnap reggel mind a két lapban megjelent a közlemény. Az idő döntött. Puccini Bohémélet-e fennmaradt, Le- oncavalloé a feledésbe merült Volt még néhány más műve is, amellyel meg akarta ismételni a Bajazzók sikerét de eredménytelenül. A Bajazzók tette világhírűvé Leoncavallót s ez az alkotása mindmáig műsoron van. Reich Károly rajza K. K. Balázs József tánciskola (6.) Ha úgy döntöttek hogy ellopják a focit, elviszik magukkal, akkor megcsinálják. Ha valakit meg kell ütni, mint az előbb Ne- vicakyt, akkor ütnek, ha valaki a segítségére siet, akkor azt is megverik mint a barátja védelmére odafutott Kér diákot. Nincs senki a kubiitóban, aki megzavarhatná őket. Rövid ideig tartó kis lökdösődésekhez, birkózásokhoz, civódásokhoz szokott verekedők voltak ők, ám most, ha nem akarják, hogy a két tanyasi elvigye a kincsüket, a négyes bőrlabdát, harcolniuk kell úgy, ahogyan eddig még sohasem kényszerülték, sajnálat, megbocsátás és félelem nélkül kell rúgni, karmolni és harapni, olyasmit kell kitalálniuk, amivel megfutamíthatják a két támadót. A két görögkatolikus tenyere egyre többször csattant Neviczky vagy Kerczák arcán, akik nyelték a saját vérüket. Bármivel próbálkoztak, a tanyasiak ökle gyorsabb volt, Neviczkynek má.r. zúgott a feje, elzsibbadt a karja, amivel megpróbálta felfogni az ütéseket. Ügy gondolta, jobb lesz ha hátrál, így maradhat annyi ideje, hogy lecsatolja a derekáról a nadrágszíját. Egy mozdulat, egy egészen 'kicsi mozdulat, és lekapja magáról a szíjat. Futni semmiképpen sem akart, most érezte először, hogy a nadrágszíj megmenti őket, hogy ezzel megverhetik a görögkatolikusokat, s a többi némán várakozó fiú előtt sém kell szégyenkezniük. — Ahogy Rig Bill csinálta! — hallotta Kerczák hangját. Egyszer azt olvasták az egyik ponyvaregényben^ hogy egy bizonyos Big Bill, ha Táfogták a pisztolyt, s meg kellett adnia magát; még ebben a lehetetlen helyzetben sem nyugodott bele a vereségbe: ilyenkor egy óvatlan pillanatban az ellenfele lábára vetette magát, megtekerte a bokáját, harcképtelenné tette. Régebben el is játszották már ezt a figurát, ha sikerült — sikerült, ha nem sikerült, iákkor is jót nevettek Big Bill ötletén, de most azért más a helyzet, nemcsak azért, mert az. ellenfeleknél nincs pisztoly, hanem azért is, mert olyan erős az a két tanyasi, hogy úgysem tudnák a földre teperni őket. Egyáltalán nem volt tanácsos közel kerülni hozzájuk. A görögkatolikusok nem értettek semmit, sohasem hallottak Big Biliről, ők csak azt tapasztalták, hogy két élhetetlen verekedővel van dolguk, akkor ütik szájon őket, amikor akarják. Most mégis megijedtek egy pillanatra, mert a két jóbarátnak sikerült lecsatolnia a nadrágszíjat. Arra nem gondolhattak, hogy ez lenne az a bizonyos Big Bill figura, annyiszor hallottak a vásárok és a bálok nagy madrágszí- jas verekedéseiről, hogy tudták, mire számíthatnak. Nekik meg nincs nadrágszijuk, madzaggal erősítették a derekukra a nadrágot, s 'hiába erősebbek, ezzel az új fegyverrel még elzavarják őket. Most már a görögkatolikusok vártak; hogyan is támad majd a két fiú? Elszánták magukat, elfutni nem fognak, kipróbálják még az utolsó, ám korántsem ismeretlen módszert: elkapni az ellenfél haját, hogy így teperjék le a földre. Ez már nem sikerülhetett, mert Neviczky úgy vágta fejbe egyiküket, hogy annak homlokáról levágódott a csat az orra hegyére, és egy darabka húst kiszakított belőle. A többiek, a verekedést egykedvűen végigbámulók közül, valaki, látván, hogy megfordult a kocka, s a nadrágszíjjal verekedők felülkerekednek, arra biztatta, hogy vágjon a szeme közé még egyszer a tanyasi fiúnak, de már nem fogadhatta meg a tanácsot, mert elterült a földön, tenyerét az orrára tapasztotta, úgy ordította: — Levágták az orromat! •' Csak lassan szedte össze magát, aztán .rohant a szekérhez. A másik futott utána, levetette az ingét, és tartotta magasan a suhogó nadrágszíj elé, közben felkapta a bakancsát is, úgy loholt az induló szekér után. — Legalább többet nem (kezdenek ki velünk — nézett utánuk Kerczák, majd négykézláb- ra ereszkedett, és véres-masza- tos arcát a kubik letaposott füvébe törölte. Megkeresték a labdát a kukoricásban, s mivel lassan beesteledett, a többi fiú hazament, kettesben maradtak a ku- bikban. Elhatározták, hogy elmennek az állomásra, hogy ott a kerekes kútnál megmosakodjanak. Volt idejük, este akkor mentek haza, amikor akartak. Az anyjuk nem szólt semmit, mert megmagyarázták otthon: csak éjszaka lophatnak úgy, hogy senki nem veszi észre őket. A legbiztonságosabban a sötétben császkálhatiiak a határban, az erdőkben, s ami eléjük kerül, s aminek értelme van, elemelik, otthon aztán már könnyen eltüntethetik, mostanában egyre kevesebb idegen ember jön a faluba, házkutatást is alig tartanak, néhány túlbuzgó idegen tüsténkedik csak, de ez már aranyélet a régi évekhez képest. Valami összeesküvésről beszélnek, embereket hoznak-visznek a tanácsházára meg a járásra, fegyveres összeesküvést emlegetnek, de ennek semmi köze nincs azokhoz a lopásokhoz, amiket a két fiúval együtt a fél falu éjszakánként művel. Mindenki úgy tett, mintha nem tudna a másikról, az érdekelte csak, hogy nyugodtan lophasson azt, amire éppen szüksége van: nyáron is tüzelnek, fára szükség van. Kis nyárikonyha, ilyenolyan rossz ólakat állítanak fel... hová bújjon az aprójószág?, oda is kell fát szerezni — ezért hát fát loptak a legtöbben. Kerczák és Neviczky azonban gyakran megfordult az állomáson is, jól ismerték Holocsákot, az állomásfőnököt, aki időnként hajlandó lecsukni a szemét, ha feltörik a vagonokat, meg felfeszítik a terményraktár ajtaját, s módjával, hogy ne lehessen első pillantásra észrevenni a hiányt, egy-egy fél-' zsák terménnyel hazaszaladnak a kertek alatt. Könnyű is volt a helyzetük, mert HolocsáK az utolsó. vonatnál, este tíz óra tájban már részegen lóbálta jelzőlámpáját, aztán hajnali négyig aludt a szobájában, az íróasztalon. Az állomáson a kútnál gatyára vetkőztek, homokkal lesúrolták a kezüket, a lábukat, a kerekes kútnál találtak egy rossz csorba vödröt is, teleengedték, és belenyomták égő arcukat, ujjuk hegyével tapogatták, simogatták a görögkatolikusoktól kapott sebeket, amelyekről tudták, hogy másnap reggelre alig látszik majd belőlük valami. Aztán a raktárépület mögé osontak, így sem az állomásépülettől, sem a kúttól nem láthatták őket. Leültek a földre. A Szamos felől már jött fel a Hold, a közeledő sötétséghez szoktatták a szemüket. Csendben vártak, majd Neviczky nesztelenül odagurította a labdát Kerczáknak. Fogja csak meg ő is, érezze át ő is, ami számára két napja már oly ismerős érzés: az új labda tényleg az övék. Igaz, hogy beesteledett, de majd megszokják a holdvilágot, várnak még egy kicsit, s aztán ugyanúgy fognak látni, mintha nappal játszanának. Nem tehetnek róla, hogy a raktárépület mellé szorultak, meg hogy este kell játszaniuk: még csak két napja kapta meg Neviczky a paptól a labdát, eddig nem találták ki, hogy hol is tudnának csak ketten focizni, de azért vannak most itt, hogy ezt megbeszéljék. Mind a ketten világosan látták: sem a kubik ban, sem a futballpályára nem járhatnak, mert vagy ellopják vagy szétrúgják a labdát, s mire a katolikusok—reformátusok meccsre sor kerülne, nem tudnának mivel játszani, így aztán mit mondhatnának Bacsáki tisztelendő úrnak, akitől ajándékba kapták, de aki kikötötte, hogy ezt a mécsesét meg kell rendeni? Végül megegyeztek abban, hogy játsszanak csak a többiek továbbra is rongylabdával meg gumilabdával, ők ketten kijárnak a Szamos—Tisza torkolathoz, van ott egy kis sziget — ez ugyan csak most jutott gszükbe, de már egy régi éjszakai kiruccanásukkor felfedezték, amikor éppen azt kémlelték ki, hogy éjszakára otthagyják-e a halászok a vízben a hálót — ezen a kis szigeten kedvükre játszhatnak. (Folytatjuk.)
