Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-27 / 73. szám

1983. március 27. • PETŐFI NÉPE

3

HAJNAL

Straszer András képriportja

VASÁRNAPI RIPORT

Újsággal a határban

Egy kis séta '

A lapraktáros, Kovács Mihály, fél négykor kezdte a munkát. Az övéké a megyeszékhely három elosztóhelye közül az egyik. Innen tizenkilenc különböző helyre, körzetbe viszik szét a lapokat. Ma hétezer-hatszáz példányt.

Miután a Mindszenti úton két Petőfi Népét otthagy Simon István, irány a Magyar—Szovjet Tsz lakótelepe! A postás a hóna alá vesz vagy ötven újságot és nekivág a rendezett kicsi utcáknak. Sétálgatok eltűnődve egy ideig.

Az éjszakai esőzés után tavaszi ragyogás. Mintha a szemünk láttára pattannának ki a rügyek, és csirepélnek, énekelnek' a madarak. Restellem, de nem jártam edWg itt, ahol városi környezetet varázsoltak a külterületen. — Tanyavilág — gondolom magamban. De villany és gáz, de fürdőszoba és betonjárda. És garázs, meg ízléses vaskerítés. Nagyot fordult a világ.

Közben a Búzakalász utcában Kiss József már várja kedveric újságját a kapuban.

— Jó, hogy végre vasárnap is kihozzák — mondja elégedetten. Sajnos, sókáig ez nem így volt.

— Ha már itt tatltunk, mi a véleménye a Petőfi Népéről?

— Évek óta járatom; nagyon megfelel nekem. Sporteredmények, piaci árak, hírek — mind érdekel. Sok olvasnivaló van benne. Nekem tetszik a Házunk tája rovat is.

A Harmat utcában megfigyelem; egy kislány, amott fiatal férfi, s megint másutt egy néni várja az újságot a kiskapuban. Ki a Népszabadságot, ki pedig a Népsportot, Magyar Hírlapot vagy egyebet.

— így szokták — mondja Simon István —, lesik a postásky- . csit, és jönnek elébem.

Alkalmi panasznap

A következő állomás — hivatalos positai elnevezéssel; támpont — Kecskemét legújabb városrészében, Kiskecskeméten van. Hepe-hupás utcákban, halmokat, gödröket — és csúnya szemétdombokat — kerülgetve megyünk egyik helyről a másikra. Amikor megállunk egy-egy zöldre festett szekrénysornál, a postás megszokott mozdulattal fogja a csomagot, és az előzőleg megszámozott újságokat kezdi belerakni az előfizetők fiókjába.

Itt hasonló a helyzet, mint az- előbbi helyen; ablakból figyelik egyesek, mikor áll meg az autó, s jönnek máris a kedvenc lapokért. Amikor a százhúsz fiókból álló ' szekrénysornál néhányan összeverődnek, panasznappá a la. kul a beszélgetés. Néhány példa; tűrhetetlen az utcák képe. Alig lehet közlekedni. Nincs bolt, de bezzeg a kocsmát siettek megnyitni. Pedig a közelben három is van. Sok a baromfi, kutya, disznó. Van, aki hetvenet tart. Hát város ez, vagy tanya?

Később a Szüret utcában nézelődöm. Épülnek csodapaloták, ám káráló tyúkok, kutyaólak tarkítják a látványt. És szemét, szemét mindenütt! Arra gondolok, hogy kéit-bárom úttörő egyetlen délelőtt megszépíthetné az utcát. Vagy; maguk az Itt lakók...

Azután azt gondolom; — Hej postások, postások! Nem akad

senki, aki jelentené, hogy agyonrozsdásodott, jócskán megrongálódott a szekrénysor?

Simon István ugyancsak megszenved az ajtók nyitásával, zárásával. Ahány szekrénysor, anynyiféle kulcs. Közben egy másik panasz; jön egy néni, mérgelődik, hogy három hónap óta nem tudja átadni az előfizetési díjat. Nincs nyugtakönyv, mondja a postás. Egyébként is ő csak szombat-vasárnap végzi — túlmunkában — a kézbesítést. És csupán havonta egyszer. Nem tehet róla, de majd bent jelenteni fogja.

Széktó, Szarkás, Csalános

Percek alatt változik a kép. Felsőszéktón vagyunk, ebben a sivár, elárvult tanyavilágban, ki- vénhedt gyümölcsösök, roggyant tanyák között. Életentúli csend van errefelé. S 'lám, az idő i6 komorabbra fordul. Súlyos fellegek közelítenek. (Mint kiskerttulajdonos, félni kezdek: hátha havat hordanak.) Sehol egy lélek. Hallgatnak és gyanakvással néznek ránk a kutyák, öt-hat újságpéldány a szekrényekbe, azután tovább. /

Az egyik tanya udvarán Nya- kóczi Istvánná metszi a rózsákat. 'A postás kedveskedik neki, a

helyébe viszi az újságokat: a

Petőfi Népét és a Népszabadságot

— A fiam kedvéért járatom — mondja. — ö velem lakik.

— S a néni nem olvas?

— Én csak inkább a gyászjelentéseket. és az apróhirdetéseket. Nehezen látom a betűket Szegény férjem, ő örökké olvasott, amíg élt.

• -;.v 1

aHP* ........

s

ue

TSS

Olykor családostól jönnek az olvasnivalóért. (Pásztor Zoltán felvétele)

I

Gyerünk tovább! Fogy ugyan az újság egyre, ám még hátra van Szarkás és Kadafalva. Újabb támpontok, szekrények; nyitás és zárás. Bevallom, egy idő után unalmasnak találom ezt a munkát. És fárasztónak. (Pedig nem is én csinálom.)

Különös utazgatásunk vége felé járunk, amikor egy nagyon lelkes olvasónkra lelünk. Beinvitál a házukba Kadafalván. ott beszélgetünk. Kis Lászlóné ezt mondja;

— Ne nevessen ki. de én a Petőfi Népében először a hátsó oldalt olvasom, és ott is a viccet. Jókat tudok mosolyogni ezeken. De elolvasom a baleseteket is és a regényt, a sporttudásításokat és aztán sok egyebet még. Megmondom őszintén, sokszor előfordul, hogy az újságot az elejétől végig átböngészem; érdekelnek az apróhirdetések, a gyászjelentések, de még a külpolitikai hírek is.

□ □ □

Lassan-lassan utunk végére érünk.' Volt részünk ezen a vasárnapon sokféle érdekes élményben. Mindent leírni csak hosszú oldalakon lehetne. Simon István a 45 esztendős postás, aki immár negyedszázada kézbesítő és két felnőtt gyermek apja, elégedetten ül be a kocsiba, hogy végre elfogyaszthassa a későre- nyúlt ebédet.

— Érdemes csinálni igy szom- bdt-vasárnapokon? — kérdezem búcsúzóul.

— Megéri, kell a pénz a családnak.

— Hány újságot hordoz szét ezen a napon jórészt a tanyavilágba?

— Legalább nyolcszázat.

— Ügy vettem észre, hogy tetszik ez a munka ...

— Meglehetősen. Mindig van valami érdekesség, valami változatosság. És jó látni, hogy várnák engem, hogy örülnek sokan, ha megjövök.

Varga Mihály

kát. Simon István indul el utoljára gépkocsival a tanyavilágba, ahol százak és százak várják a friss híreket, az olvasnivalókat.

Vasárnap, kora <r reggel. A régi posta melletti faházban egymásnak adják a kilincset a ' kézbesítők, trafikosok és pavilonosok. Viszik az előre elkészített csomagokat: a napilapo-