Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-22 / 68. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1983. március 22. Huszonöt év egy munkahelyen Az autószerelő szakma már az ötvenes évek végén is azok közé tartozott, amelyre úgymond „haraptak” a vállalatok. Nem minden ok nélkül, hiszen hazánkban a motorizáció erőteljes fejlődése ekkor -kezdődött, s egyre több autóbusz, teherautó, személygépkocsi jelent meg az országutakon. A két és fél évtized alatt ebben semmi sem változott: ma is keresettek a jó autószerelők, sőt, nem ritka ezeknek a szakembereknek magasabb bérért való csábítása sem. Két olyan autószerelővel beszélgettem, akik immár huszonöt éve egyetlen munkahelyen dolgoznak, jóban, rosszban kitartottak a Volán 9-es számú Vállalat mellett. — Ha megszoktam egy helyen, nem szeretek változtatni. Mindig abban reménykedem, hogy majd hsaik jobbra fordul a helyzet, s közben eltelt húsz esztendő — mondta tréfásan Lucze Sándor, ötvenegy éves szerelő. — Komolyra fordítva a szót, annyira összeszoktam a többi szerelővel, hogy el sem tudnám képzelni nélkülük az életemet... Miért fontos ez? Mert többet vagyok velük, ’ mint otthon ... — Az órabér? — Nem szégyellem bevallani, huszonhét forint. Kereshetnék többet is, mert hívtak máshova, alaposan ráígérve erre a pénzre. Nem mentem ... Ennek több oka is volt. Szeretem a szakmámat, fődarabokat javítok, kormányműt, futóművet, motort. Voltam csoportvezető, de lemondtam, mert nem tudtam elviselni, ha valaki nem olyan munkát végez, ami joggal elvárható egy jó szakembertől. Ilyenkor aztán goromba voltam ... Inkább egymagám dolgozom. Higgye el, még ma is az eredeti munkapadon, a régi satunál dolgozom... Kovács Imre ötvenkét éves, szerelő csoportvezető. Csendes, szerény férfi. Eddig hallgatott, de most közbeszólt: — Igaza van Sanyinak, mert ha valaki nem szereti ezt a szakmát, nem is tudja jól megcsinálni a munkát. Nagyon jó érzés, ha az autóbuszból kiinteget a gépkocsivezető: jól húz a motor... Azt kérdezi, miért ragadtunk meg egy helyen? Nehéz ezt szavakba önteni... A szerszám sem olyan megszokott máshol, mint IU, . . . Hívtak engem is tsz-be, művezetőnek, több pénzért, nem mentem. Azzal érveltek, sablonos ez a munka. Nem igaz, mert minden nap hoz valami újat, valami szokatlant... Nem lehet itt okos az ember, egymásra vagyunk utalva, még akkor is, ha jó szakmunkásnak . tartjuk magunkat. A szerelők itt ismerik egymás arckifejezését, s ha egymásra pillantunk, tudjuk, van-e hézag a munkában, vagy otthon, a családnál. — Nem mindig találja meg az ember a pontos kifejezést — vetette közbe Lucze Sándor —, miért szeret itt dolgozni, de egy biztos, számítanak ránk a főnökök, kikérik véleményünket, még szakmai kérdésekben is. — El is fogadják? — Kénytelenek — válaszolt Kovács Imre —, mert a szakismeret a hosszú évek alatt vé-i lünkké vált. Akár hiszi, akái] nem, még éjszaka is törjük a fe-' jünket egy-egy műszaki megoldáson. Apró darabokra szedjük a motort, a sebességváltót, százat. ezret raktunk össze... A gyakorlati dologhoz jobban értünk, de még így is előfordul, hogy tanácsot kérünk egymástól. — A fizetése? — Többet keresek, mint Sanyi, de nem ez a döntő. Nem minden a pénz, mert száz—kétszáz forinttal nem leszünk gazdagabbak. Segédmunkásként vettek fel, bár megvolt a szakmám. Két-három hónap múlva már csoportvezetővé neveztek ki, s azóta ezt csinálom. Összecsiszolódott itt az ember a szűkebb, de a vállalati kollektívával is ... Aki munkahelyet változtat, az annyiszor ég le, mert bármilyen jó szakember, mégis csak új azon a helyen, az újakat nem úgy kezelik, mint a régieket. • — Mindketten párttagok i va-,^ gyünk, Imre .pártvezetőségi tag — szólt, ismét Luczé Sándor. — Hivatkozhatnék az elkötelezettségre, meg minden egyébre, de nem ezt feszem. Azt hiszem, mindkettőnk nevében mondhatom: szeretünk itt lenni, ennyi az egész... Munkások, autószerelők. Egyszerű, keresetlen szavak, olyan érvek, amelyekkel aligha lehetne vitatkozni. Ezek az emberek évtizedeken át bizonyítottak, vállaltak nem kis felelősséget a kezük alól kikerült közlekedési eszközökért. Gyermekeiket is ilyen szellemben nevelték. Lucze Sándor egyik fia autószerelő, s a másik sem lett hűtlen a szakmához, autófényező. Kovács Imre fia autószerelőként a Volánnál szabadult fel, és a lánya is vasas* maradt, esztergályos ... Munkások, munkásdinasztiák, amelyek szorosan kötődnek a munkahelyükhöz, amellyel együtt lélegzőnek, jóban, rosszban kitartanak mellette,,. mert ha kevesebb is a pénz, több a munka, igazi munkás módon bizonyították, s teszik ezt ma is: rájuk mindig számíthatnak... G. G. A TÁRGYALÓTEREMBŐL: A forgandó szerencse A Büntető Törvénykönyv tiltja és bünteti a szerencsejátékot, rögtön a közveszélyes munkake- rülés utáni szakaszban említi azt. Mégpedig azért, mert .. a munkakerülés gyakorlatilag nem jelent teljes tétlenséget, hanem olyan „tevékenységet”, amely a társadalomnak hasznot nem hoz. Aki effélével foglalkozik, az lényegileg munkakerülő. Az ilyen . magatartásnak veszélyes alakja a tiltótt szerencsejáték szervezése, amelynek az elkövetője számos embert visz az erkölcsi és anyagi romlással fenyegető hazárdjáték útjára. A tiltott szerencsejáték olyan játék, amelyben a nyerés, vagy vesztés a- véletlentől függ .. — olvashatjuk a BTK miniszteri indoklásában. Nos, a törvénynek ezek a megállapításai pontosan illenek Kónya Istv.án (Kecskemét, Lánchíd utca 4.) és társai cselekményeire, akik tiltott szerencsejátékot, pontosabban kártyacsatákat szerveztek. Pedig a most 35 éves Kányának (akit barátai, ismerősei Fa- kírnak hívtak) jó szakmája volt. A nyolc általános után kőműves lett, de ebben a minőségben sohasem dolgozott. Az Aranyhomok Szállodában helyezkedett el, ahol előbb- bárportás, majd londiner lett. Havi jövedelme 15 és 25 ezer forint között mozgott. Ügy látszik azonban ő ezt is kevésnek tartotta. 1981 márciusában megszüntette a munkaviszonyát, toll- és bőrfelvásárló engedélyért folyamodott, de amíg azt nem kapta meg, munkaviszonya, foglalkozása nem volt. Csak augusztusban kapta meg az engedélyt a felvásárlásra, de ez nem számított nála, hiszen 200— 300 ezer forintot megtakarított korábbi keresetéből. Hogy mennyire ném számított a tolikereskedés, mutatja, hogy csak novemberben és decemberben adott le tollat és bőrt az UNIVER szövetkezetnek, nem nagy mennyiségben. Korábban négyszer volt büntetve: egyszer — még 1969-ben — hivatalos személy ellenig erőszak és garázdaság miatt, azután 1971- ben visszaesőként elkövetett garázdaság miatt, majd a következő évben tiltott szerencsejáték szervezéséért és végül 1981-ben közúti baleset gondatlan okozásáért. Nem volt tehát éppen olyan ember, aki „kiérdemelte” volna a bizalmi munkakört. Kónya 1981 elején találkozott össze Kecskeméten, a használt cikkek piacának környékén Balogh István (Stefi) hétszeresen büntetett előéletű ismerősével (Kecskemét, Ösvény utca 28.), s ettől kezdve rendszeresen makaót játszottak, az év őszéig körülbelül húsz alkalommal. Volt úgy, hogy Kónya lakásán keverték a lapokat, de legtöbbször a város belterületén egy utcában álló gépkocsiban űzték a szerencsét. Általában Kónya nyert, néhány órai játék után -alkalmanként 30 ezer forintot is. Ha elfogyott Balogh pénze, különféle értéktárgyakat tett a bankba, például három férfikarárát. Kónya ezeket is elnyerte. Előfordult, hogy Balogh két pecsétgyűrűt és egy Doxa órát veszített el. A szerencse forgandósága azonban nem mindig Kónyának kedvezett. 1981 nyarán például „pénz símen” játékot kezdeményezett Kiss György (Kecskemét, Farkas Sándor utca 20 a.) nevű ismerősével, aki több munkahelyen megfordult már, legutóbb kisállattenyésztő volt. Kiss nem ismerte ezt a játékot, mégis vállalkozott rá. A szerencse mellé pártolt és rövid idő alatt 50 ezer forintot nyert Kónyától. A vesztes nem keseredett el. Űjaibb partnerra talált és bár az először „kifosztotta” annyira, hogy Kónya kénytelen volt bankba tenni egy arany nyakláncot, amelyen hajókerék medál függött, fordult a szerencse és Kónya kezdett nyerni. A játék végéig ösz- szesen 64 ezer forintot zsebelt be. Néhány nap múlva, 'a „visszavágón” további 36 ezer forintot nyert alkalmi partnerétől, akit ő kért meg, hogy játsszanak.' Az aranyláncot később Kónya ismeretlen személynek eladta. Kiss György is eléggé aktívnak mutatkozott a kártyajátékban. Egy alkalommal együtt voltak Kónyával D. I.-nél, akitől Kiss 30 ezer forintot nyert, de azután ittasan elaludt. A játékot Kónya folytatta, s elnyerte D. I. összes pénzét, majd gumis lovas kocsiját lóval és szerszámokkal együtt. Egy másik játékostól Kónya két játékmenetben 60 ezer forintot nyert. A kétségbeesett vesztes most 13 darab műszőrme bundát tett a bankba. Azt is elvesztette, igaz, a bundákat később visszakapta. Máskor Kiskunfélegyházán 14 ezer forintot és egy fekete ónix köves pecsétgyűrűt vesztett Kónya. A nyertes Ajtai Dezső (Kiskunfélegyháza, Üj Élet utca 33.) volt, akitől másnap mindent visszanyert Kónya, sőt pluszként még egy pecsétgyűrűt is.-Kiss György játszott Soltvad- kerten is, ahol 30 ezer forintot nyert egy „áldozattól”, e azt a család felháborodása miatt visz- szaadta. Kónya Tiszakécskén is szerencsét próbált. Meghívásnak tett eleget. Dombi Béla (Tisza- kécske, Szabolcska utca 108.) fík- vű társával érkeztek egy lakásra, de a kiutazás nem érte meg. Kónya kétezer forintot nyert, Dombi ugyanennyit vesztett. Később visszatértek Tiszakécskére, dé úgy látszik, ez a terep nem kedvezett nekik, mert újabb veszteség érte őket. Kónya ebbe nem akart belenyugodni. Nem hitte el, hogy ő veszíthet. Nem is a pénz miatt elsősorban, hanem talán az „erkölcsi” lejáratás bántotta. 1981 őszén ismét kimentek Dombival Tiszakécskére, a korábbi játékostársakhoz. Kónya 8 ezer forintot vesztett. Ekkor a zoknijából előhúzott 300 nyugatnémet márkát és azt tette a bankba. Ezt is elnyerték tőle. A játékot azonban folytatták, s Kónya 20Q márkát visszanyert. Szolnokon Balogh István ismerkedett meg Nagy Tamással (Szolnok, Jászi Ferenc, utca 3.), majd bemutatta neki *- társait: Kiss Györgyöt és Kónya Istvánt. Kiss javasolta, hogy kártyázzanak. A parti létre is jött egy műhelyben, ahol fauert játszottak. Beszállt a műhelytulajdonos F. M. is, és — vesztett. Amikor a pénze elúszott, festményt, karórát és arany karikagyűrűt tett zálogba 4500 forint ellenében, de a játékot átengedte D. S.-nek, aki mindent visszanyert. Egy másik szolnoki lakostól Kónya és Nagy Tamás 16, illetve 11 ezer forintot nyert. A további szolnoki haszon körülbelül 60 ezer forint Kónya javára. Kónya 30 ezer forintot nyert törökszentmiklósi partnereitől is. A szerencse azonban forgandó. A kártyások lebuktak és bíróság elé kerültek. A Kecskeméti Járásbíróság Kónya Istvánt tiltott szerencsejáték szervezése és a devizagazdálkodás ' folytatólagosan, nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett megsértése miatt halmazati büntetésként egy év hat hónapi szabadságvesztésre ítélte, két évre eltiltotta a közügyektől és 30 ezer forint pénz-mellékbüntetés megfizetésére kötelezte. Kiss György büntetése négy hónap fogház — két évi próbaidőre feltételesen felfüggesztve — és kilencezer forint pénz-mellékbüntetés. (A mostani eljárás alatt egyébként Kiss György ellen két újabb büntetőügy indult, amiatt előzetes letartóztatásban van). Nagy Tamás kilencven napi tétel-pénzbüntetést kapott, amit napi 100 forintban állapított meg a bíróság (tehát vagy kifizeti, vagy leüli). Dombi Béla száz napi tétel-pénzbüntetést kapott (nála egy napot 70 forintban állapítottak meg), Balogh Istvánt, mint többszörös visszaesőt egyévi szabadságvesztésre ítélt a bíróság és két évre eltiltotta a közügyektől. 'Ajtai Dezső 70 napi tétel-pénzbüntetést kapott (napi hetven forinttal számolva). A vádlottakat természetesen kötelezték a bűnügyi' költségeit megfizetésére is. Az ítélet jogerős és végrehajtható. Mindazok, akik vesztettek a kártyán, legyen az összeg bármilyen nagy is, pénzüknek bottal üthetik a nyomát, A bíróság ugyanis nem foglalkozik a .tiltott szerencsejátékból eredő követelésekkel. G. S. Törpék es óriások HA AZ ÉPÍTŐIPARRÓL esik szó, sokan biztosan csodálkoznak azon, hogy több tízezer kisiparos mellett még 3700 építőipari szervezet épít és bont, betonoz, és cserepez, tataroz és korszerűsít Magyarországon. Az építőipar fogalma ugyanis a köztudatban szinte azonosult a mam- mutszervezetek nevével. Ezzel párhuzamosan gyakran elhangzik az is, hogy — noha ilyen sok építőipari szervezetünk van — több helyen még ma sem alakult ki az építők között igazi verseny, -mert egy sor vállalat szinte monopolhelyzetet élvez a maga szakmájában, illetve földrajzi területén. S hozzáteszik azt is, hogy az építőiparunk közismert gondjai a még minclig gyakori lassúság, szervezetlenség, rugalmatlanság és magas termelési költségek — szorosan összefüggnek ezzel a monopolhely- zettel. A monopolhelyzet viszont a már említett szélsőséges vállalati méretekkel. Mindezek jogos észrevételek; több évtizedre visz- szanyúló okai vannak annak, hogy így alakultak nálunk a körülmények. Az immár az ötvenes évek óta tartó, gyakran túlzott (bár az utóbbi esztendőkben kissé lanyhult) kereslet, beruházási túlfűtöttség roppant nyomással nehezedett a hazai építőiparra. Csak a kapacitások erőteljes fokozásával, a vállalati méretek növelésével lehetett megfelelni ezeknek az jgen nagy feladatoknak^ már azért is, mert e munkákat központilag írták elő, s gyakran kijelölték az építőket. IBár e korszaknak nagyobb részt már vége, számos nagy, vagy nagyobb építőipari vállalatunk még nem tudott alkalmazkodni az új idők új követelményeihez. Ez az elsődleges oka annak, hogy alaphiányos, iLletvéeVíi veszteséges lett köztük jó néhány. Súlyos festésiekkel kellett szanálni a Heves megyei ÁÉV-et, megoldást kell találni a Nógrád megyei, illetve Veszprém megyei ' ÁÉV, illetve a Hídépítő Vállalat súlyos pénzügyi helyzetére is. Mindez azért is szembeötlő és gondolkodóba ejtő, mert a székesfehérvári \ Alba Regia ÁÉV, illetve a Hajdú megyei ÁÉV még a mai, nehezebb gazdasági körülmények között is állja a sarat, az Alba Regia például nagy érdemeket szerzett a köny- nyűszerkezetes, gyors iskolaépítési program hazai elterjesztésében. A FELSOROLT TÉNYEK egyértelműen bizonyítják : differenciálódnak az építőipari vállalatok. Ez önmagában véve még nem baj, azt is mondhatnánk: így a természetes. Feltűnő viszont, hogy többnyire a nagyobb vállalatoknál jelentkeznek a gondok, míg a kisebb építőipari szervezetek általában nyereségesek. Ez utóbbiak még a mai, nehéznek mondott időszakban is bővíteni tudják a tevékenységüket. Semmiképp sem nevezhető rendjén valónak, ha így alakul a helyzet. Az ilyesmi mindig önvizsgálatra késztet, s az a célszerű, ha ez az önvizsgálat a vállalati méretekre is kiterjed. Arra tudniillik, hogy a több ezernyi kis szervezet ellenére is, nem túlzottan koncentrált-e ez az iparág? Az adatok egyértelműek, hiszen amíg a kivitelező építőipar 170 ezer munkása 325 vállalatnál és szövetkezetnél dolgozik, addig a nem hivatásos építőrószlegek 171 ezer dolgozója 3400 szervezetnél található. De még ezek a számok sem mondanak meg mindent, hiszen ha az előbb említett 325 nagy-, illetve nagyobb vállalatot is szemügyre vesz- szük, akkor kiderül, hogy ebből is mindössze 9-nél foglalkoztatják az összes dolgozók egyötödét! Mindez önmagában nem okoz gondokat, ha jól irányítják a kérdéses nagy- vállalatot, ha — ez is beletartozik a jó irányításba! — kellő önállóságot kaptak az építésvezetőségek. De ■mivel ez gyakran nincs így, illetve túlközpontosított a vállalkozás, tervezés, programozás, az anyagellátás, gépek és emberek állnak, maradnak ideig-óráig munka nélkül. Elsősorban ez teszi alacsony hatékonyságúvá- e nagy szervezetéket. FÉLREÉRTÉS NE ESSÉK: senki sem kérdőjelezheti meg eleve a nagy- vállalat • létét, köztük a már említett és méltán elismert Álba Regiáét! De az egyértelmű, hogy a mai helyzet túlzottan polarizált: az egyik oldalon látjuk a mammutszervezete- ket, a másik póluson pedig a kicsiny cégeket, ebben az iparágban hiányoznak ,a közepes, vállalatok. S az is „■ tagadhátatlan, hogy jáví- . tani kell a nagyvállalatok alkalmazkodókészségén, ha azt akarjuk, hogy .sikeresebben boldoguljanak. Az alkalmazkodókészség egyik fokmérőjének nevezhető, hogy ki hülyén mértékben vesz részt az országos épületfelújítási és -korszerűsítési programban? Ebben a vonatkozásban semmiképp sem lehetünk elégedettek a nagy- vállalatokkal, hiszen még ma is csak 21—22 százalékkal részesednek az ösz- szes munkák értékéből, összehasonlításul nem árt tudni, hogy már 1978-ban is 17 százaléknál tartották, az elmúlt négy év alatt tehát alig 4—5 százalékkal javult a helyzet. Több igyekezetre, magasabb mértékű arányvállalásra lesz szükség a jövőben. Ezt kívánja az ország, s e vállalatok érdeke is. B. M. A könyvespolcra ajánljuk Nyers ételek _ \. Csak az orvosok a megmondhatói, hogy mennyi emésztési és anyagcserezavarral, rossz közérzettel küszködő emberrel találkoznak a rendelőben. Ennek egyik oka a 'zsírban és szénhidrátban gazdag étkezés. Mi, magyarok, kevés zöldséget és gyümölcsöt, fogyasztunk! Á Mezőgazdasági Kiadó - gondozásában megjelent könyv nemcsak recepteket tartalmaz, hanem táplálkozástudományi tapasztalatok alapján ajánlja olvasóinak a nyers zöldségféléből és gyümölcsből készült ételeket. A receptek között háromszáznál többet találunk olyat, amely gyorsan, főzés nélkül, és igen nagy változatosságban készíthető el. Az idő- és energiamegtakarításon kívül talán még többet nyerünk azzal, hogy egészségesen táplálkozunk. A munkahelyi viselkedés befolyásolása Hazánk gazdasági fejlődésében az emberek szerepe egyre inkább meghatározóvá válik. Ä legfontosabb tartalékunk a személyi képességek minél jobb hasznosítása. Ennek érdekében célszerű felderítenünk és hazai viszonyainkra alkalmaznunk a vezetés- és munkapszichológiai. tapasztalatokat. Természetes, hogy eközben szem előtt kell tartanunk az eltérő társadalmi viszonyok konzekvenciáit. L. M. Miller: A munkahelyi viselkedés befolyásolása című könyvében figyelmet érdemel az az alapgondolat, hogy az ösztönzés nem egyszerűsíthető le az anyagi oldalra, főleg a fizetésre. Miller javaslatai egyszerűek, közhelynek tűnők. Egy kis figyelem, kisebb tárgyi jutalmak, naprakész tájékoztatás az egyéni teljesítményekről. Talán minden vezető tudja ezek hasznosságát. De alkalmazza-e? A Mezőgazdasági Kiadó gondozásában megjelent könyvet o tőkés vállalatok menedzsereinek írták, de tanulságos olvasmánya lehet a hazai szakvezetőknek is. ■ * ; 9 Kovács Imre, 9 Lucze Sándor.
