Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-20 / 67. szám
1983. március SO. • PETŐFI NEPE • 1 SPORT.SPORT • Mesteredzők Az edzői képesítések között kü- önböző fokozatok ismeretesek, attól függően, hogy ki, mennyit tanult megszerzésükig. Segédedző, oktató és szakedző bárki lehet, aki elvégzi a megfelelő iskolát, tanfolyamot, de a mesteredzői oklevélhez nem elegendő a tanulás. Sokkal több kell; a sport területén végzett hosszú és eredményes munka, amelyre szakmai körökben-is felfigyelnek. A mesteredzői címet az OTSH elnöke adományozza, s csak azok kaphatják meg, akik valóban megdolgoztak érte. A magyar sportéletben kevesen érdemelték ki ezt a megtisztelő címet. Ezért is nagy öröm, hogy kedden Buda István, az OTSH elnöke három Bács-Kiskun megyei edzőnek is átnyújtotta a mesteredzői oklevelet. Besze László — Kiskunfélegyházán születtem, de Csongrádon nevelkedtem, ahol 12 éves koromban kötöttem isme- etséget a birkózással — mondta az idén, 63 éves korában nyugdíjba vonult mester. — 1936-ban fértem vissza Félegyházára, s a Vas- |uias színeiben kezdtem versenyezni. Aztán a felszabadulás után az elsők között kezdtem új alapokra akni a kiskunfélegyházi birkózósportot. 1951-ben jelentkeztem az első edzőképző tanfolyamra, amelyen sikeres vizsgát tettem. A későbbi években minden erőmet a fiatalok képzésére fordítottam. Sok országos bajnokot neveltem az eltelt évtizedekben. Réczi Laci és Tóth Pista világbajnokságot is nyert. S ha a munkámnak egy kevés része volt ebben a sikerben, akkor már azt mondhatom; nem dolgoztam hiába. Tapasztalataimat a jövőben is a birkózók nevelésében szeretném hasznosítani Kiskunfélegyházán, ahova ezer szállal kötődöm, ahol eddigi sikereimet elértem. Dunszt Ferenc A röplabdázók népszerű „Frici bácsija”, szintén ott munkálkodott a népszerű sportág alapjainak lerakásánál. Fiatal testnevelőként határozta el, hogy magas szintre emeli a kecskeméti röplabdát. Szerencséjére nagyszerű segítőtársakra akadt, s hamar jelentkezett munkájának gyümölcse. Az NB I-ben jelenleg röplabdázó egykori kecskemétiek közül — megpróbáltuk összeszámolni, de szinte képtelenség ! — hosszabb-rövidebb ideig valamennyien Dunszt Ferenc irányításával készültek, vagy éppen ő tanította meg nekik a sportág alapjait. A sokszoros válogatott Szekeres, Szeghalmi és Börcsök mindig szívesen emlékszik vissza a kezdetre, amikor Dunszt Ferenctől tanulták el- a röplabdázás apró fogásait. Az utánpótlásnevelés területén végzett munkájának gyorsmérlege: 12 győzelem a középiskolás kupában, 7 a középiskolás bajnokságban, két—két alkalommal bizonyultak a legjobbnak az OSK- ban és a junior-bajnokságban, míg 11 alkalommal nyerték meg az OIK-ot! S emellett a kecskemétiek beju\pttak az élvonalba, s úgy tűnik, hosszú időre megvetették lábukat a legjobbak között. Dunszt Ferenc azonban a fiataiééíI ■ ' tv mm O A Bács-Kiskun megyei mesteredzők (balról Jobbra): Besze László, Dunszt Ferenc, Ludvigh Zoltán. _ lókkal való foglalkozást, törődést választotta hivatásul. S az itt végzett munkájáért vehette át a megtisztelő oklevelet is. , — Ez az oklevél úgy érzem többek munkájának eredménye, nem csak az enyém. Beregszászi Szabolcs barátommal együtt csináltunk mindent éveken át, s nélküle, egyedül semmire sem mentem volna. A jövőben azt szeretném, ha sikerülne megszerezni a KSC- nek a magyar bajnoki címet. Egy nagyszerű közösség, hosszú éveken át végzett munkája teljesedne be az aranyérem által! Ludvigh Zoltán Amikor 1974-ben elvállalta a megyeszékhelyen a búvárúszók edzői teendőit, még maga sem gondolta, hogy hosszú barátságot köt a sportággal. Mint kívülálló nem sokra értékelte a búvárúszást, de amint munkához látott, s közelről is megismerte gondjait, örömeit — hamarosan megszerette. Eleinte csak egy versenyzője volt, akire mindenkor számíthatott: Tóth Árpád. Első edzői sikereit vele érte el, amelyek ösztönzőleg hatottak a többiekre is. Es lassan országos hírnévre tettek szert. A sportágak közül talán az egyetlen, amely nem a főváros vonzásába tartozik, hanem főleg vidéken népszerű. így helyesen döntöttek, amikor a válogatott vezetésével a fiatal kecskeméti szakembert Ludvigh Zoltánt bízták meg. Mindez 1978-ban történt, s azóta a legjobb magyar gárdával is szép sikereket ért el. Legutóbb Moszkvában, az Európa-bajnoksá- gon a harmadik helyen végeztek a nemzetek közötti pontversenyben. — Nagyon meglepődtem, amikor közölték velem, hogy mesteredző leszek. Azt még nem tudom, hogy ez mennyiben befolyásolja a munkámat, de azt igen, hogy a jövőben is mindent megteszek a sportág további fejlődése érdekében. Rajtmár István Farkas Tibor A vasárnap kiemelkedő eseményei BAJÁN NB Il-es labdarúgó-mérkőzés: BSK—KSt, Vasvári Pál utc^i p4p;. lya, 15 óra. KECSKEMÉTEN Hírős Kupa könnyűbúvárúszóverseny: fedettuszoda, ,9 óra. Nemzetközi rögbi-mérkőzések: BEAC—Vienna Celtic „B”, GAMF —Vienna Celtic. GAMF-pálya, .10, illetve 12 óra. slfíÉpC- p ■- rrá*»*ií!í Csőm István nemzetközi sakk- nagymester szimultánja: Kecskeméten, az Automatizálási és Műszaki Főiskola aulájában, 13 órától. KOSÁRLABDA Biztató kezdés az MNK-ban Kecskeméti SC— SZEOL AK 81—64 (29—38) MNK női. Kecskemét, 200 néző. Vezette: Szabados, Bolgár. KSC: Bielik (20), Király (10),. Sütő (11), Fück (10), Farkas A. j[20). .Csere;, Farkai,, L.,, „Hegedűs^ (6), Kovács (4), Farkas I.. Edző: Király László. * Az első félidőben a SZEOL AK vezetett, de a szünet után a KSC 5 perc alatt egyenlített, és el is húzott. A végén már könnyed játékkal is tartani’tudták az eredményt. Biztató kezdés, de az igazi próba vasárnap délelőtt a Spartacus ellen lesz. Kecskeméti SC— Soproni SE 114—82 (62—35) Kecskemét, 300 néző," Vezette: Gergely, Simó. J Ld.: Felföldi 26. Tóth A. 24, Csorvási 20, ill.: Honti 25. Kitűnt: Szaffnauer, Tóth A., Felföldi. így kellett volna tippelni Félidejéhez érkezett tízfordulós rejtvénypályázatunk. A totójáték első részében a labdarúgással kapcsolatos kérdések szerepeltek, ezekre csaknem hatezer megfejtés érkezett. Az ötödik fordulóban kilencszáznyolcvankét értékelhető tipp* szelvényt kaptunk. Ebből kétszázhetvenketten helyesen töltötték ki szelvényeiket. Közöttük sorsoltuk ki a kecskeméti Centrum Áruház kétszázforintos vásárlási utalványait. A nyertesek: Pintér István Kecskemét, Kiss Ákos Kiskunfélegyháza, Kőszegi Ferenc Kalocsa, Kiss Jenő Kiskunfélegyháza, Da- czi Zoltán Kiskunhalas. A nyertesek postán kapják meg nyereményeiket. Az V. totószelvény helyesen kitöltött tipposzlopa a következő: 2, 1, 2, 1, x. Az öt találat magyarázata V/í. A mezőnyjátékos a játékvezető engedélye nélkül helyet és mezt cserél kapusával, majd a játékban levő labdát a gólvonalon kézzel védi. Mit ítélne? A válasz: a játék folytatódik és figyelmeztetni kell a játékost akkor, amikor a labda játékon kívül van. (2). A játékos sportszerűtlenséget- követett el, de nem olyan súlyosat, amely hátrányba hozta volna az ellenfelet, ezért csak figyelmeztetni kell - akkor, amikor a labda játékon kívül van. V/2. Előre bejelentett öt csere- játékos játszhat-e egy bajnoki mérkőzésen? A válasz: igen (1). A mérkőzés kezdete előtt hét kezdőjátékosnak és a cserejátékosoknak kell jelen lenni. Később a cserejátékosokkal is kiegészülhet a csapat tizenegy főre. V/3. Mikor lehet a labdát büntetlenül talppal megjátszani? A válasz: amikor az ellenfél nincs testközelben (2). Ha a talpalás a földön vagy a levegőben olyankor történik, amikor az ellenfél nincs testközelben, akkor a talpalás nem szabálytalan. V/4. Milyen magas a sarok- zászló földből kiálló része? A válasz: legalább 150 ,cm (1). Á játéktér minden sarkán leg-1 alább másfél méter magas rúdon egy-egy zászlót kell elhelyezni. A rúd felső része nem lehet hegyes, a zászló színe nincs szabályozva. Az általánosan elfogadott szín a sárga. V/5. A szabadrúgás helyének meg kell-e egyezni a szabálysértés helyével? A válasz: két esetben nem (x). Az első eset az, amikor a támadó csapat által a kapu előterében elkövetett szabálysértésért járó szabadrúgást a kapu előterének bármely pontjáról el lehet végezni. A második esetben a védőcsapat a saját büntetőterületén belül — amikor a labda játékban van — a közvetlen szabadrúgás eseteit elköveti. Ilyenkor tizenegyest kell ítélni. Totózóink figyelmébe Arra kérjük pályázóinkat, hogy a találatok pontosítása érdekében mindenki vezesse saját találatait . és erről az utolsó forduló után tájékoztasson bennünket. A totójátékból még öt forduló van hátra. A hatodik és hetedik fordulóban a kézilabda szabályaiból állítottuk össze a kérdéseket. Az utolsó három részben pedig a röplabda és a kosárlabda szabályaira tippelhetnek. A • hatos számú totószelvényt március 27-i, vasárnapi számunkban közöljük, amelynek beküldési határideje március 31. H. G. RÖPLABDA ' rlvf ' :k■ sraP®? >f Szolnoki Vegyiművek—JDUTflP SC 3:1 (12, —5; 14, 6) Kecskemét, 200 néző. Vezette: Békési, Szele. Csak a második játszmában mutatott elfogadható játékot a DUTÉP csapata. MAI MŰSOR Vasárnap TV I. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.) — SZ 8.05: Mindenki iskolája: Fizika. A transzformátor (ism.) 8.35: Óvodások filmműsora. Kisfilm- összeállítás: 1. Gedeon. Francia rajzfilmsorozat. 13/3. rész: Szervác, a nyúl. 2. Kis medve, nagy medve. Csehszlovák bábfilm. A hegedűművész (ism.) 8.55: Perpetuum mobile (ism.) — SZ 9.35: Foxi Maxi kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) — SZ 9.55: Állatkölykök. NSZK rövidfilm- sorozat. 1876. rész: Komoly szörgo- moly — SZS 10.00: Hírek 10.05: Reklám § « 10.10: Gyertyán Ervin: Karancsfalvi szökevények. Gyermekfilm. 1—2. rész (ism.) 13.55: Reklám 14.00: Műsorainkat ajánljuk! — SZ 14.25.: SírepÜlő-világbajnokság. Közvetítés Harrachovból — SZ 15.25: Képújság 15.30: Vasárnap délután. Magazinműsor SZ 17.10: Ez az a munkásság. Történelemformálók. A szakszervezeti mozgalom története 2. 18.00: Delta. Tudományos híradó — SZ { 18.25: Reklám 18.35: A közönségszolgálat tájékoztatója 18.30: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna — SZ 18.45: Esti mese — SZ 19.00: A Hét — SZ 20.00: Hitek 20.05: Miért nem hívták E#n»t? Angol bűnügyi tévéfilmsorozat. 4/4. rész — SZ 20.50: Kapcsoltam. Társasjáték — SZ 21.30: Tavaszi fesztivál '83. Cziffra György zongoraestje a zalaegerszegi sportcsarnokban — SZ 22.30: Hírek. TV II. MŰSOR: 18.50: Telesport. Sporthírek. — Jégkorong VB. ,,C"-csop6rt — SZ. Magyarország—Kínai , Népköztársaság mérkőzés. Közvetítés á Budapest Sportcsarnokból 21.30: Az impresszionizmus. Francia képzőművészeti filmsorozat. 13/10. rész: Paul Gauguin, r- A képzelet szigetei — SZ 1 22.20: Képújság. ÚJVIDÉKI TV: 8.00! 'I’V-níagazin (románul) 9.00: Barázda — faluműsor magyarul 9.30: Gyermekműsor — magyarul 9.45: TV-magazin szlovákul 10.45 : TV-magazin — ruszinul 17.25: Műsorismertetés 17.30: A medvebocsok élménye — . japán rajzfilm 19.00: Tarzan — rajzfilm magyarnyelvű felirattal 19.25: Reklám 19.30: TV-híradó (magyarul) 19.55: Reklám 20.00 : Képek 1941-böl — jugoszláv sorozat 20.55: Reklám 21.00: Sporthíradó 21.30: Riport 22.00: Műsorzárás KOSSUTH: 5.00: Előttünk a vasárnap! 7.23: Vizeink völgyében. A Vértes- patak mentén 8.05: öt kontinens hét napja 8.21: Énekszóval, muzsikával 9.00: Körhinta 10.03: MR-matiné! „Ez a hazám". Az ifjúsági rádió műsora 11.00: Vasárnapi koktél! 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül 12.50: Beethoven: Esz-dúr zongoraverseny 13.34: így láttam Kodályt 14.02: Szonda 14.31: Népdalkörök pódiuma 15.05: Úton. Hatvan év hétköznapjai a művészet és az újságírás tükrében 17.05: Muvészlemezek 18.40: Rembrandt. Bródy Sándor egy’* felvonásosa, rádióra alkalmazta és rendezte: Rácz György 19.15: Filmzene. A Living Strings zenekar felvételeiből 19.22: Zenemúzeum 21.30: Új nótafelvételeinkből 22..15: Yehudi Menuhin hegedül és vezényel 23.23: Csehszlovák művészek operafelvételeiből 0.10: Petr Eben kórusművciből PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika — koránkelőknek , , * \ 7.00: Az evangélikus egyház félórája 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika 8.05: Gyermekrádió, Marcipáncica, meg az oroszlánság. Gábor Éva rádiójátéka 8.50: Somlyó Zoltán versei. A szűk Könyök-uccán. 9.05: Mit hallunk? 9.30: Újdonságainkból 10.10: Romantikus szerzők műveiből. A Magyár Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel 10.35: Operettfelvételek. Lehoczky Éva és Kelen Péter énekel 11.00: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Pesti állatkert. Molnár Ferenc jelenetei és szatírái 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 13.00: Tanít a táj 14.00: Erről beszéltünk 14.35: Táskarádió 15.35: A Ralph Towner — John Abercrombie gitárduó játszik 16.00: Útközben hazafelé 17.38: „Szép szemben állni ezernyi pokolnak". Dokumentumjáték. Irta és rendezte: Siklós Olga 18.45: Poptarisznya 20.40: Társalgó 22.05: Egy éj Velencében. Részletek Johann Strauss operettjéből 23.15: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR: 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb- horvát nyelvű nemzetiségi műsora 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 8.11: Operaáriák. Joseph Rouleau énekel 8.48: Némethy Attila zongorahangversenye a Pesti Vigadóban 10.00: Új Zenei Újság 10.45: öt kontinens hét napja 11.06: A zeneirodalom remekműveiből 12.20: Új operalemezeinkből. Anna Moffo operaáriákat énekel 13.05: Gary Numan felvételeiből. Komjáthy György műsora 13.35: Barokk kamarazene 14.45,: Goethe és a muzsika " 15.32: Wagner összes operája. XIII/6. rész. Réinzi. ötfelvonásos opera 19.38: Budapesti Tavaszi Fesztivál. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye Ligeti György műveiből kb. 21.45: Sztárok sztereóban kb. 22.26: Rádiószínház. Vissza az úton. Dylan Thomas rádiójátéka kb. 23.02: Hangszerszólók Hétfő ÚJVIDÉKI TV: 16.35: Műsorismertetés 16.40: Sportkrónika 16.55: Intermezzo 17.00: TV-híradó (magyarul) 17.15: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: TV-híradó 17.45: Gyermekműsor 18.15: Művelődési műsor 18.45: Testnevelés (magyarul) • 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: TV-híradó (magyarul) 19.55: Reklám 20.00: Világunk (magyarul) ál.00: Tv-híradó 21.20: Dokümentumfilm 22.00: Műsorzárás KOSSUTH: 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00: A hét zenemüve: Haydn: f-moll vonósnégyes Op. 20. 9.30: Fodor József versei 9.39: Ki kopog? 10.05: Nyltnikék — Kisiskolások műsora 10.35: Liszt: Hungária — szimfonikus költemény 11.00: Dalok a Tanácsköztársaságról 11.16: Energia — környezet — építészet 11.36: Rengeteg pénz. P. G. Wode- house regénye. — Szerb Antal fordításának felhasználásával rádióra alkalmazta: Benedikty Béla. Vili;4. 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13.00: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.15: Nóták. Takács Béla felvételeiből 14.37: Együgyű Náthám története 15.05: Boccherini: esz-moll gitárötös 15.28: Hétszínvirág. A Gyermekrádió zenei magazinja 16.00: Suppé operettjéből. Pajkos diákok 16.30: Világablak. Íme az ember 17.10: Népdalgyűjtőúton Kodály Zoltán nyomában 17.30: Vörös Tavasz 17.45: Évszázadok mesterműveiből 19.15: Egy rádiós naplójából. Sebestyén János műsora 20,29: Rádiószínház. Ha újra kezdhetném. Dokumentum-összeállítás 21.30: Barokk muzsika 22.30: Színes színpad. De micsoda nap volt... 23.31: Verbunkosok, katonadalok 0.10: Havasy Viktor táncdalaiból PETŐFI: 8.05: Muzeális nótafelvételekből 8.35: Figyelmébe ajánlom! 8.50: Slágermúzeum 10.00: Zenedélelőtt 12.00: Népi zene. Sudi Farkas Pál zenekara játszik, Cserfalvi István nótákat énekel ‘12.35: Kis magyar néprajz 12.40: Tánczenei koktél 13.25: Világújság 14.00: Kettőtől ötig 17.00: Eco — mix 17.30: ötödik sebesség 18.35: Pop Meccs '82. 19.30: Sportvilág 20.00: Népi zene. 20.35: Társalgó 22.00: Tip-top parádé 22.30: Oscar Strauss: Varázskeringő. 23.20: A mai dzsessz 3. MŰSOR: 9.00: Mesedélelőtt 9.22: Bizet: Róma — szvit 10.00: Szonda 10.30: Operaegyüttesek 11.36: A Kodály vonósnégyes hangversenye a Machelen-i Városházán, a Flandria! Fesztiválon 13.07: Kórusok, hangszerszólók 14.00: A ló meghal. A madarak kirepülnek 14.38: Zenekari muzsika 16.00: Világok meséi 16.30: A hét zenemüve 17.00: F. R. David felvételeiből 17.30: A Glyndebourne Opera együttese énekel 18.12: A zeneirodalom remekműveiből 19.05: John Stuart Mill. Német S. Béla és Szegedi Maszák Mihály beszélgetése 19.40: Új operalemezeinkből. Weber: A bűvös vadász. Háromfelvonásos opera 22.01: Zenetörténeti érdekességek 23.01: Fégi magyar dalok és táncok 4 í S s 6 7 8 9 40 íí q— « 3 ÍJ 3 46 3 45 1 a Ál 3 41 Í9 3 10 u u 3 3 16 3 zs It 3 3 n 3 li 24 3 30 5 4 3 31 3 33 36 « 3 3i 37 3 31 >9 Sí 3 hi 3 61 3 63 3 Vi 3 Sí • 3 Sí 67 3 Sl 3 3 S9 3 so M u 3 ji J6 3 53 56 3 5T 3 51 3 9, 60 3 64 3 ÍZ 3 61 66 3 65 et 3 67 68 69 3 70 74 71 73 76—t 1 TJ Tavaszi óda Tóth Árpád vízszintes 53. című verséből idézünk a vízszintes l.t függőleges 12. és vízszintes 70. számú sorokban. (A sarok-kockák betűi: ö, D, E, L.) VÍZSZINTES: 1. (Beküldendő.) 12. Román, olasz és spanyol autók betűjele. 13. Üdítő ital. 14. Iratkapocs. 15. Seben képződik. 16. Hajszolta. 18. Hatalmas. 20. Melyik helyre? 21. Régi germán népfaj. 23. Kerek szám. 24. Viszont, ellenben. 25. Allatlakások. 27. Vízgőz. 28. Tova. 30. A tiszteletes. 32. Bőrmellény. 33. Lám. 34. Kinek a tulajdona. 36.' A kastély. 38. Nála lejjebb. 39. Rövid nyári nadrág. 41. Balatoni fürdőhely. 42. Lehullott levélrétég. 43. Szeszesital. 44. Szolmizációs hang. 45. Arra a helyre. 46. Kutyák. 50. Elveken alapuló. 52. Vízi állat’. 53^ (Beküldendő.) 55. Utöszin a kártyában. 56. Igekötő. 57. Esetleg. 59. Edény. 61. KS. 62. Ideszállít. 63. Becézett női név. 65. V#rssorvégek összecsengése. 68. Jelenleg. 70. (Beküldendő.) 73. Délamerikai tevefajta. 75. Rangjelző. FÜGGŐLEGES: 2. Kövéredő. 3. Fasiszták létesítette zsidónegyed. 4. Közlekedési terület. 5. Férfinév. 6. Tárol. 7. Jármol. 8. Vadászőrhely. 9. Kötőszó 10. Gyermeknevelő intézmény. 11. Lottószelvény-típus. 12. (Beküldendő.) 17. Vissza: vastag levelű liliomfajta. 19. Azonos betűk. 20. Takarmánynövény. 22. Kerti szerszám. 24. Forrasztásra használt szerszám. 26. Mint a 22. számú sor. 27. Becézett férfinév. 29. Kávékeverék. 31. Dunántúli város. 32. Zoltánka. 33. Becézett Ilona. 35. Egyházi méltóság. 37. Finom húsú hal. 38. Belgrád hegye. 40. Takarmánynövény. 42. Juttat-e 47. Táncmulatság. 48. Európai nép. 49. Szalad. 51. Vietnami Demokratikus Köztársaság. 53. Lakk. 54. Latyak. 57. Sportfogadás. 58. Idény. 60. Szín. 02. Magyar, svéd és francia autók betűjele. 63. ősanyánk. 64. Női név. 66. Tolhermésü növény. 67. Vízi állat. 69. Indíték. 70. Kis patak. 71. JL. 72. Annyi mint. 74. Ezen a napon. G. Gy. A március 13-án közölt rejtvény helyes megfejtése: Élet vagy halál jöjjön ránk; Csakhogy légyen egy egész. Az elmúlt héten közölt keresztrejtvény helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyertek: Gáspár Mihály, Lászlófalva; Poór Sándorné, Kecskemét; Munkácsi Lajos, Mélykút; Vásárhelyi V. Sándorné, Mátételke. /