Petőfi Népe, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-08 / 32. szám

1983. február 8. • PETŐFI NÉPE • S SZÓT VÁLTOTT AZ EMBEREKKEL „Senki se olvasta itt” Ki irt meg olyan pontosan vidéki várost, mint Nagy La­jos Szolnokot, Hódmezővásár­helyt, Győrt? Kevesen rajzol­tak találóbb képet Budapest­ről a „lázadó embernél". A magyar falut senki sem tette olyan érzékeny mérlegre, mint 6. Apostag szülötte. Azé a köz­ségé, amely „Budapesttől dél­re, a Duna mellett fekszik, a folyamtól körülbelül egy kilo­méterre". A magyar próza klassziku­sát igazán sem az említett vá­rosok nem érdekelték: & ter­mészeti és a várostájban bol­dogulásukat kereső emberek­ről gondolkodott. „Hogyan élhetünk", ezt kérdezte olyan világban, amikor ilyen pilla­natképeket rögzített tekintete a győri Széchenyi téren. „Van itt egy régi kéttornyos Szent Benedek-rendi templom. , E templom előtt láttam a leg­szebb kis nőt Győrben, nem lehetett több húszévesnél — üde volt, friss és ragyogó. Va­lóban megható volt, amint az esti homályban Szent Poly- kárp szobra alatt egy pénzes öreg moralistával alkudo­zott ...” Hogyan élhetünk a sokak által idillinek rózsaszí­nezett faluban, ahol „az élet minden jelenségéről a pénz, a kereset, a megélhetés kérdé­seinek rendszerében gondol­koznak". Eszme, könyv, betű? Ritka vendégek, mint Kiskunhalom­ban a rokonok, a nyaralók. Valamit valamiért, ez a tör­vény, a létparancs. Kiváncsi voltam, hogy büszkék-e Nagy Júlia szolgá­lólány elhiresült Lajos fiára. 1976-ban ilyen válaszokat kaptam a „szedett gyerekről", aki unokatestvére, Etelka né­ni szerint, „kevés beszédű volt, inkább csak az éneketkedvel- te", akitől később tartottak is, mert kiírja a népet. „Azt a Kiskunhalom könyvet én csak a háború után néztem, egy kukkot se szólt róla. Az em­berek is akkor vették hírét. Bizony, volt, aki haragudott." Az Írástudó T. E. községi hivatalnok gyakorta látta a földvári útról besétálni Rajos boltosékhoz. „Olvasta a há­rom boltoskisasszonyt". Sem­mit se olvastam tőle!" Az egyik hajdani boltoskis­asszonynak megvolt „a könyv", de valakinek kölcsönadta. „Kinek is?" Távoli rokona az Írónak. „Szívesen üldögélt az üzletben, szól váltott az embe­rekkel." S. L.-né: „Sokat időzött szü­leim boltjában. Én már tud­tam, hogy díjat kapott, meg azt is, hogy apróságokat is megírt a Pesti Hírlapba. Sen­ki se olvasta itt, talán csak a Babocsi Pali." Mondja: 6 már kétszer is olvasta a Kiskun- halmot. „'Most törődik vele a tanács, de egy fél utcát is vé­gigjárhat, amíg valahol talál egy Kiskunhalmot." Ne moralizáljunk, Nagy La­jos se szerette az álszent mor- fondirozást. Mit tudhattak meg a kiszolgáltatottak szö­vetségeséről, akik csak elemi, csak általános iskolába jár­tak? Tessék elővenni a ré­gebbi tankönyveket! Sorsom magasabb iskolákba, jó taná­rokhoz segített. Bárhogyan erőltetem agyamat, nem em­lékszem Nagy Lajos olvasásá­ra buzdító szavaikra. 1953-ban öthónapos könyvtáros-iskolá­ban művelődhettem. Róla alig-alig hallottunk valamit — annál többet Azsajevről, meg Nagy Sándorról —, pedig már 1948-ban Kossuth-díjjal ba- bérozták azt a Nagy Lajost, aki a magyar falusi emberek fölszabadulás utáni életéről az elsők között tudósított a Falu című regényében. Ki él még szereplői közül? De jó lenne megszólaltatni Pásztor Endrét, „az új taní­tót", Keczeli párttitkárt, Vörös Mátyást, „a szőke hajú bol­tost": hogyan vélekednek ma a „tények megszállottjáról”? H. N. MARX ELSŐ HAZAI NÉPSZERŰSÍTŐJE A sokoldalú György Aladár |p 5* vS í OM''» ~ > •-* >:•<.** **.•»>. Íí íia ? 1—I-------------------------------------- m : .....Hl Magyar Hírmondó György Aladár AZ IDŐ MEGÍFJŰLT Magvető Kiadó Évek óta a Magve­tő Kiadó gondozásá­ban jelenik meg a Magyar Hírmondó című sorozat, amely­nek egyik kezdemé­nyezője és szerkesz­tője a kecskeméti Szalay Károly iroda­lomtörténész. A gyorsan népszerűvé vált kötetekben a magyar művelődés- történet régebbi, többnyire elfelejtett vagy időközben hát­térbe szorult szerzők egykor sikeres mű­veit tárják az olvasók elé. A sorozat leg­újabb darabjában a múlt század egyik sokoldalú szellemi kitűnőségének, György Aladárnak vá­logatott írásait ta­láljuk. Az idő megifjúlt, ez a címe a váloga­tásnak, amely Simor András munkáját di­cséri. Bevezetőjében Kossuth Lajost idé­zi, aki annak idején így vélekedett a szerzőről: „Ben­ne a terjedt látókörű tudomá­nyosság társadalmi érdek itészi tanulmányával van egyesítve". György Aladár 1844-ben szüle­tett a Máramaros megyei Husz- ton. Családjának Petőfi Sándor közeli ismerőse volt. 0 maga Pesten, Berlinben, Párizsban, Londonban és Rómában tanult teológiát, filozófiát, jogot és or­vostudományt. Sokoldalúságáról volt híres — pelagógus, könyv­táros, etnográfus, újságíró és szerkesztő egyszemélyben —, többek között az ötkötetes A föld és népei című hatalmas munkájával tette ismertté a ne­vét. Barátja volt Vaillantnak, a Párizsi iKommün Oktatási mi­niszterének, közelről ismerte Marx Károlyt és a kor vezető szocia­listáit. Bátor cikkeivel, tanulmányai­val, röpirataival hívta fel magá­ra már fiatalon a figyelmet. Egy- re-másra láttak napvilágot azok a cikksorozatai, amelyekben ál­lást foglalt a kor haladó eszméi mellett. Marxról a többi között ezt írta: „A legmerészebb esz­méért küzd, mi valaha a törté­nelemben szőnyegre került, s őszült fejjel még reményit az esz­me győzedelmét." Sok egyéb idő­szerű és fontos témában fejtette ki véleményét. írt a pesti nép­konyhákról, a londoni nyomorte- lepekről, a magyar gyári mun­kások és földművesek sorsáról, a magyar és külföldi internaciona­listák tevékenységéről. Igyekezett megismertetni kora magyar olva­sóival Proudhon-t, Furier-t, és Saint Slmont-t, valamint Bebelt, a német szocialista vezért. Bá­tor hangú írásai mindenkor nagy figyelmet keltettek, mozgósító erővel hatottak. A szocializmus eszméinek ter­jesztése mellett utólag is figyel­met érdemelnek művelődéstör­téneti írásai. Sürgette a közmű­velődési hálózat kiépítését, Cso­konai és Petőfi szellemi öröksé­gének közkinccsé tételét stb. El­szántan küzdött a nők egyenjo­gúságáért, a humanizmus elter­jedéséért. A haladás híve volt, harcolt a tudatlanság, a szellemi sötétség és az előítéletek ellen. Írásai egyebek mellett A Hon, a Vasárnapi Újság és a Figyelő ‘hasábjain jelentek meg rendsze­resen. A jövőbe vetett hit és az elkötelezettség jellemző azokra az írásokra, amelyek több mint száz esztendővel ezelőtt kerültek az olvasók asztalára. iE kötet meg­jelenése adósságtörlesztés. Aki ezt a gyönyörű mondatot papír­ra vetette, mely szerint „A sza­badság felkelő napja túlhaladta a hegytetőket", és aki *azt állí­totta egyik írásában, hogy „A gondolatok merészsége ma már nem képez akadályt”, az méltán számíthat a mai olvasók érdek­lődésére, Varga Mihály Egy kis séta a pincesoron Jegyzetek a hajósi képzőművészeti alkotótábor kiállításáról Jól ismert fordulattal kezdhetjük sétánkat: immár ötödik alkalom­mal tudósíthatunk a hajósi nyári képzőművészeti tábor eseményeiről, az ott folyó munkáról. Egy.két alkalommal az éves besöpört termést is szemügyre vehettük. Mit is „termeltek" az itt dolgozó neves és ke­vésbé neves alkotók? Egyféle (helybéli) észjárás szellemében igencsak megfogták művé­szeink a munka végét. Derekasan helytálltak. Akadt, aki egy tucat ké­pet, akadt aki két tucatot is sikerrel kazalba rakott. 'S messziről való­ban formás szárnykúpak és boglyák színezték néhány boldog hajósi li. laködös kulturálódási napnyugtáját. Voltak még grafikusok, szobrászok, keramikusok, népi fafaragók. Még naiv festő is került! Volt koszt, kvártély, .mindenféle földi jó, ki milyet, mit talált magának, témát. Csak menjen a termelés! Középszerűség — és a még'rosszabb Bácskai jelleg, amerre a szem ellát, egészen a pincesorig. Meg vissza. 1978-ban mindenki egészen lázbajött. Micsoda ötlet. Hogy is nem gondoltunk eddig rá: Hajóson művésztelepet csi­nálni! Na, meg ott élt a szom­széd faluban Tóth Menyhért is. Milyen szép volt szellemi fény­körében sütkérezni. Csak úgy csüngtek a fiatalok minden sza­ván, mozdulatán. Jól is esik haj­lott korban, meg még tán fiata­lon is egy kis rajongás (‘ha meg­késett is). De aztán valahogy be­borult az ég. Hirtelen nem volt kinek megmutatni rajongásun­kat. Örökre megvakult a fehér sugárzás. Keresem a tekintetek­ben, az ecsetnyomokban, a bal­ta suhintásában, a vonalak ütemé­ben, a véső ritmusában azt a mértéket, amit hátrahagyott, az elárvult szemével kutatott egye­temességet. Keresem őt, aki gyű­lölte a lélektelen ecsetjárást, az üres bombasztokat, a felszínes ügyeskedést. Nem hagyhatjuk szó nélkül az olyan, mégoly jóindulatú — de eredményeiben kétes értékű — vállalkozásokat, amelyek arra épülnek, hogy néhány jó csengé­sű művésznév leple alatt elsüssék a középszerűséget, vagy a még rosszabbat: a dilettáns művész­kedést. Jó hangzású nevükért vi­selőik rendre megdolgoztak, s nem takargathatják, akarva- akaratlan az alattuk meghúzódó szellemi kisszerűséget. Csak jó­indulattal még senki sem festett remekműveket, közepeset sem. Annál inkább létrehozhat ízlés­telenséget, giccsszerűt. Sajnálatos módon, gazdagon termett mindez az elmúlt nyáron is Hajóson. S a nagy, reprezentatív, mindenkit felvonultató legutóbbi kiállítás mintha az öngúny szándékával rendeződött volna elviselhetet­len rendetlenséggé. Csak csodál­ni tudom annak az egyetlen szak­embernek a bátorságát, aki a zsűri-jegyzőkönyvet aláírta (a többi zsűritag nem jött el, hiába hívták). Végül is nem ő a kiállí­tó. De hát a gazdák? Miféle ál- demokratikus gesztussal hagyták szóhoz jutni a giccses „Duna- part”-i mázolmányt, a „malteros” kanállal fölvakolt, ecsetvéggel összebarmolt majd tucatnyi kép­tákolmányt? Eső után köpönyeg, tudom, de a kiállításokat legalább arra hi­vatott és felkért szakemberek szokták megrendezni. Arról nem is szólok, hogy a rendezés egyben értékek rendezése, .válogatása, csoportosítása, hangsúlyok meg­adása. A különböző' művekből összefogható úgynevezett'’ „kon­cepció” kiolvastatása a rendezés által. Ehhez legelőször tér és le­vegő kell. (Ezt szó szerint tessék érteni!) Ki lett szegényebb? Nem akartam .hinni a szemem­nek: a művek, festmények, raj­zok, kerámiák, szobrok egycentis közökkel zsúfolódtak egymásra. Például a drámai-monumentális, nagyméretű, Velekei József ké­szítette fekete 'krétarajzok mel­lett Vinczellér József alig har­mincszor negyvenes, kisméretű olajfestménye próbál a lélek fi­nom ujjain pengetni. Vagy a fes­tői teljesítmények közül messze ki­emelkedő iFinceajtó című Dulity Tibor-kép annyi levegőt sem kap­hatott, hogy kitüntethesse magát egy jobb szemű nézővel. A finom és érzékeny eesetkezelésű Csuta György jó hangulatú akvarelljei értékét igénytelen rajzaival gyen­gítette. A grafikai teljesítmények közül elsőként Szlotta András Bohémek pincéje Hajóson aprólékos mű­gonddal kimunkált tusrajza érde­melt figyelmet. Görgényi Tamás aktjai tisztes iparosmunkák, s még azt sem lehetne mondani, hogy mindig unalmasak, de a megszokottság kerékvágásából mégsem tudta kiemelni magát. Velekei József egyre egyénibb vonalvezetéssel keresi önálló gra­fikai hangját kisméretű lapjain. Az említett, nagyméretű munkáin viszont, a Küzdésen és a két portrén, a itúlhevült indulat ma- níros agyondolgozottságot ered­ményezett. Folytathatnánk a sort egyre alacsonyabb lépcsőfokokon. Szép, szép Luzsicza Árpád „Tengerfe- nék”-je. De — folytatva a virág­nyelvet — hogy kerül a csizma az asztalra? Kérdezhetném ezt Weintrager Éva kerámiájától és a többiektől is, Paizs Évától, Bán­sági Andrástól, Gottshik Márton­tól, Mandulás Jánostól, Koch Auréltól, Vizus Lászlótól, Szir- mayné Bayer Erzsébettől, Misch Adómtól, Józsa Istvántól, Csáth Annamáriától. Sorolhatnék még vagy tíz nevet. Ki, honnan, hová tart? Azt meg sem kérdezem, Ha­jós mit jelentett számukra, és a szervezők mit vártak tőlük. Látni, hogy művészetüket nem érintette, nem is rendítette meg a hajósi táj vagy lélek. Ügy hiszem, Hajós leit szegényebb. A híg lé a leg­szilárdabb partot is alámossa. Féltem is ezt a nemes tájat az avatatlan szemektől, kezektől. Illúziók nélkül Hol van az ihletett találkozás­nak, ennek á ritka és kivételes pillanatnak a nyoma? Ahol mű­vész és táj egyszerre gazdagodik, s felfedi értékeit, rejtett szépsé­geit? Hol a vallatás pokoljárása? S azok, akik tudják, mit jelent üres lélekkel félni az ecset paran­csától, az őszinte szigortól, a mű­vészet lélekszaggató sarkantyú­jától — azok hol hallatják szavu­kat? ! Faggatom Weintrager Adolf, Kovács László névjegy-munká­it. Nézem Nagy Kristóf utcára ki- ebrudalt plasztikáit, Vass Csaba érzékeny szobrait. Vajon nevük, meddig elég egy elherdált lehe-' tőség továbbéléséhez? Miért .kel­lett hitegetni érzékeny kezű és jó ízlésű korongozókat, Krebsné Tuska Zsuzsát, Koromné Tóth Katalint, a jugoszláv Németh An­nát, hogy Hajós a keramikusok­nak is tud otthont teremteni nya­ranta három hétre? Miért hite­getjük köztiszteletben álló, nagy múltú pedagógusainkat, Szalon- tay Györgyöt, Baráth Józsefet, Rendes Bélánét, hogy a rajzpeda­gógia is helyet kap érdeméhez mérten a nyári programban? Az sem vitatott, hogy a naiv festő, Gubányi Imréné minden létező magyar művésztelep kedves szín­foltja lehet. De Cseri Antal, Czár János népi fafaragók nyilván job­ban éreznék magukat a kígyósi fa_ faragó-táborban. Nem is nevekről és egyes al­kotásokról van szó elsősorban. Sem arról, hogy mindemellé- a bajai tanítóképzős növendék lá­nyok koszorúja fest .tarkább szí­neket. De erről ás, erről a „szem­léleti” rendetlenségről is szólok. Egyre inkább mondandóm végé­hez érve belátom, hogy mégis­csak feladata a kritika gyerme­kének kimondani, mese és illú­8 Dulity Tibor: Pinceajtó. ziók nélkül, hogy „meztelen a ki­rály!”. S a jövő? A beteget sem a hű­tőkamrába küldik először, mi­után feltérképezték a tüneteket. De azt is tudjuk, néha kevés a -‘hideg borogatás. Lényegibb vál­toztatásra — ha úgy tetszik, élet­mód-változtatásra — van szükség mindenekelőtt. Nagy lehetőség?! Ebben- nagy szerepe lehet a közelmúltban megalakult művé­szeti tanácsnak. Ha értő szándék­kal kezdenek hozzá a művészte- lep arculatának kialakításához. S konkrétabban fogalmazzák meg mindazt, amit a meghívott alkotóktól várnak. S ha az alko­tók nem élnek vissza a vendég­joggal — még ha Budapestről, Győrből, Hódmezővásárhelyről, Békéscsabáról is jönnek — jöhet­nek. Az sem baj, ha a Kecskemét­ről és Bajáról érkezők Hajóson találkoznak, és csiszolódnak tisz­tább fényűre az egyéni alkotói törekvések. Nagy lehetőség?! Jó lenne, ha legalább azok hinnének maradéktalanul ebben, akik részt vesznek a müvésztelep munkájá­ban, s készek az előbbre,lépésre és az egyéni művészi megújulás­ra. Kétségtelen, a szivárvány szép természeti tünemény, de nem biz­tos, hogy egy művésztelepnek is fel kell minden színét vállalnia. Rudnay Gyula, Nagy István, Tóth Menyhért mind nagyon tudták, mennyi az a legkevesebb, aminél többet nem szabad ffállalni — sem programban: mert ha több, hamis szólam, sem lélekben: mert kiüresedik, elég. Csoltói Gyula KÖNYVTÁRI ÖSSZEFOGÁS — TÖBB TUDÁS Forint, dollár, rubel — folyóiratból, újságból Jókora összeget tenne ki, ha összeszámolnánk, hogy mennyit költenek újság- és folyóirat-elő­fizetésre a Bács-Kiskun megyei könyvtárak. Ha valamilyen módon kimutat­hatnék, hogy milyen kár érné a vállalatokat, az üzemeket, a la­kosságot a megrendelt folyóiratok számának a csökkentésével...! Nem két fillér Évről évre drágábbak a szakla­pok, a tudományos periodikák, mind nagyobb kárt okoz a tájé­kozatlanság, az információk ké­sése Milliók takaríthatók meg új eljárások azonnali bevezetésével, kíméletlenül elbukik az éleződő konkurrenciaharcban a nem nap­rakész ismeretek alapján irányí­tott gyár, vállalkozás. Aligha szól­hat országos érvénnyel az a vidé­ken élő szakember, aki nem tart lépést kutatási 'területével. Van-e megoldás a tipikus kecs­ke—káposzta dilemmára? Az elő­fizetési költségek lényeges növe­lése nélkül az érdekeltek hozzá­juthatnak-e az időszaki kiadvá­nyokban közölt értesülésekhez? Van! Nem tudom, hogy mennyibe ke­rül az NSZK-ban kiadott MC Die Microcomputer Zeitschrift, de biztosan nem két fillérbe. Kérdés, hogy hasznosul-e eléggé, ha csak az előfizető Gépipari és Automa­tizálási Műszaki Főiskola illetékes tanszékein forgathatják. Más a képlet, ha — például a Számviteli és Ugyvitelszervezési Vállalat szakembereinek is rendelkezésére áll, tanulmányozhatják mérnökök. A svájci Technische Rundschau a Szerszámgépipari Müvek Kecske­méti Gyárában várja olvasóit. Az NDK-ban kiadott Agrartechnik a megyei könyvtárnak jár, míg az American Vegetable Grower a Zöldségtermesztési Kutató Inté­zetbe. A Journal of Horticultural Science két példányban érkezik Angliából Kecskemétre. Az egyik a kertészeti főiskola könyvtárába, a másik a kisfái kutatóintézetbe. Elolvashatják ezeket másutt dol­gozó szakemberek is, bármelyik könyvtárban kérik. Hasznos kiadvány Mindenütt rendelkezésre áll ugyanis a Kurrens folyóiratok Bács-Kiskun megyei lelőhelyjegy­zéke című, a megyei könyvtárban összeállított kiadvány. Az volt a célunk, hogy a megyében megta­lálható kurrens folyóiratokról olyan nyilvántartást készítsünk, mely segítségére van az egyéni érdeklődőknek abban, hogy a ku­tatási területüknek megfelelő fo­lyóiratokat megtalálják, Ugyan­(Tóth Sándor felvétele) akkor segítségére lehet a jegyzék valamennyi könyvtárnak, intéz­ménynek, te/melőüzemnek abban, hogy a folyóirataik rendelésénél, beszerzésénél, megőrzésénél együttműködhessenek másokkal és tisztában legyenek azzal, hogy szakterületük esetleg hiányzó fo­lyóiratai hol találhatók meg. Baranyj Rózsa 59 könyvtár vo­natkozó adatait dolgozta fel. 15 mezőgazdasági intézmény, szerve­zet, 11 oktatási, 6 egészségügyi in­tézmény, 9 ipari üzem, 8 könyv- tár, 2 múzeum szerepel többek kö­zött a felsorolásban. Meglepő, hogy a két hartai termelőszövet­kezetben előfizetett kiadványok is szerepelnek a nyilvántartásban. Az ízléses összeállítás átlapozása- kor kitűnik, hogy a megyeszékhe­lyen élők összehasonlíthatatlanul kedvezőbb helyzetben vannak) mint a másutt dolgozó szakembe­rek. A kieffer-körte példája Ha jól számoltam, 34 országból küldenek egy vagy több periodi­kát a Bács-Kiskun megyei könyv­tárakba. Valamennyi fontosabb európai államon kívül rendeltek kiadványokat Indiából, Brazíliá­ból, Japánból, Kanadából, Kíná­ból. Még mozambiki, egyiptomi folyóirat is szerepel a lelő­helyjegyzékben. Főként orvosi és kertészeti szaklapokra költik a dollárkeretet. Mindnyájunk érdeke, hogy mi­nél több szakember figyelje a legújabb információkat és minél többen hasznosítsák a nálunk is alkalmazható javaslatokat. Fel­jegyezték, hogy a kieffer-körtével egy külföldi képeslapban ismer­kedett meg Szathmáry Sándor kiskunhalasi tanár. Néhány év múltán már sok száz mázsányit termeltek, és adtak el jó pénzért a régi Pest megye déli részén. Ki tudja: élvezhették-e volna jó ízeit, ha a gimnáziumi pedagógus saj­nálja az előfizetési díjat az ötlet­adó folyóiratra? A mai információáradatban so­kat segíthetnek a könyvtárosok azzal is, hogy a fontosabb cikkek­ről külön is értesítik érdekelt ol­vasóikat, mint ezt Kiskunhalason évek óta csinálják. Cikkem megírása után értesí­tettek, hogy kényszerű takarékos- sági okokból, átmenetileg néhány nyugati folyóiratot lemondtak a megyei könyvtárban és másutt. Az 1983-as megszorítások miatt még tudatosabban hasznosítani kell a szaklapokban, az újságok­ban felhalmozott információt. Ez is egyik feltétele annak, hogy ki- láboljuk nehéz helyzetünkből. Heltal Nándor

Next

/
Thumbnails
Contents