Petőfi Népe, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-12 / 9. szám

1983. január 12. • PETŐFI NfiPE • » TAVALYI ÁLLÁSFOGLALÁS — IDEI TENNIVALÓK A téeszektől sem idegen az idegen nyelvi tudás Ötletet adott az ötlet. Mármint a KISZ Központi Bizottság gazda­ságpolitikai lapjának egyik koráb­bi száma. Beszterczey Gábor a „Közgazdász hegymászók" című cikkében— írja: „Hároméves ada­tok szerint a műszaki értelmiség mindössze három százaléka beszél idegen nyelvet. A vezetők köré­ben 10 százalék ez a szám. Pedig országunknak állandóan a nem­zetközi haladást kellene letapo­gatnia, hogy ne kerüljön remény­telenül elmaradott helyzetbe”. A szükséghelyzet példái Az ötlet sem több, sem keve­sebb: érdemes újra szemügyre venni: hogy is állunk az idegen nyelvek tanulásával, tanításával. Előrebocsátott következtetésem az, hogy érdemes lenne elmélyíteni, hatékonyabbá tenni mindazt, ami korábban Bács-Kiskun megyében történt. Nem kevesebb jött létre, mint ami keretét adhatja az élet- közelibb nyelvtanulásnak. Sikerült megvetni az alapját kisebb, meg­osztott létszámú tanulócsoportnak, nőtt az orosz tagozatos szakosított tantervű iskolák száma, és újabb, helyeken folytatják a német, an­gol, francia, olasz és eszperantó ismeretek elsajátítását, idegen nyelvi laboratóriumok jöttek lét­re Baján és Kecskeméten. Igaz, sok helyütt csak a legalap­vetőbb feltételek változtak — mint például a csoportlétszám — ahhoz, hogy eredményesebb le­gyen a tanulás. De nem minde­nütt Még mindig vannak helyek, ahol hiánycikk a szaktanterem meg a szaktanár. A kis falvak, szétszórt települések egy része az átlagosnál is nagyobb gonddal küszködik. Megjelent viszont a magnós ta­nító néni: magnó vezérlésű prog­ramozott oktatás segít a tökéletes kiejtésű tananyag-feldolgozások­kal. Mégsem ritka, hogy megkop­nak a magnószalagok, recsegnek a lemezek, töredeznek a filmkó­piák. Ám megindult valami a gondolkodásban, szemléletválto­zásban, amit nem szabad annyi­ban hagyni. Országosan sem. Az történt, hogy közös töprengés kez­dődött. Es kiderült például: ha túlzsúfolt a tanterem, csoportbon. táshoz nagyon megteszi az iskolá­val átellenben levő, délelőtt ki­használatlan művelődési ház is. Miért ne? Néha épp bizony szük­séghelyzetek szolgáltatnak kezde­ményező példákat az oktatás és közművelődés természetes kézfo­gására Előnyben részesülnek Tegyük fel, hogy minden jól alakul. A lehetőségeket hatékony idegen nyelvi oktatásra használ­ják fel egyre több helyütt. Komo­lyan veszik a munkát mindazok, akiknek ez a dolguk az óvodában, általános, középfokú és főiskolán, egyetemen. Mi történik utána? Hiszen az idegen nyelvi tudásra égető szük­ség van. Mint az Ötlet cikke hang­súlyozza: „országunknak állan­dóan a nemzetközi haladást kel­lene letapogatnia”. Úgy látszik, hogy nem pusztába kiáltott szó az ilyen felhívás. Annál inkább, mert már tavaly állást foglalt a Terme­lőszövetkezetek Országos Tanácsa is. A TOT Tájékoztató 1982-es 10. számában bárki visszakeresheti a nyelvtanulás fejlesztéséről és anyagi ösztönzéséről szóló doku­mentumot. Ebben szerepel egye­bek közt, hogy „egymáshoz közel eső szövetkezetekben — esetleg állami, szövetkezeti és társadalmi szervekkel — közösen szervezze­nek nyelvtanfolyamokat”. A területi szövetségek is ösz­tönző javaslatokra készülnek. Fontosak az idegen nyelvi verse­nyek, és az Országos Tanács nem riad vissza az anyagi támogatás­tól sem. Előnyben részesülnek a külföldi utazásoknál azok, akik­nek legalább középfokú nyelvvizs­gájuk van. A munkahelyeknek pedig gondoskodni kell róla, hogy megfelelő pótlékban is részeáűl- hessenek, akik hásznosítják a föl­készültségüket. Van az állásfoglalásnak időren­di meghatározottsága is. Például a területi szövetségek feladatai közé tartozik, hogy 1983. decem­ber 31-ig tűzzék napirendre — le. hetőleg elnökségi ülésen — az idegen nyelvtudás helyzetét, és te­gyenek megfelelő javaslatokat a nyelvtanulás elősegítésére. A szö­vetkezetek közös vállalatok meg­vizsgálják az idegen nyelvtudás elismeréséről szóló korábbi ren­delkezéseket, é$ adottságaiknak megfelelő határozatokat hoznak- a végrehajtásra. Ugyanakkor azt hiszem, hogy a szervezeti, működési formától és terminusoktól egyaránt függetle­nül mielőbb ki kell használni a már meglevő, működő oktatási formák lehetőségeit. Az ösztönzés egyik módja a tanulmányi szer­ződés. Szinte magától értetődő, hogy „a korszerű, külföldi terme­lési tapasztalatok elterjesztésében kiemelkedő, szerepet játszó ter­melési rendszérek, agráripari egyesülések legyenek továbbra is a saját és a tagszövetkezetek szak­embereinek nyelvtudását fejlesztő munka serkentői”. Társulás tanulásra Aligha kell időben behatárolni a követelményt: a területi szövet­ségek bővítsék együttműködésüket az idegen nyelvi képzéssel is fog­lalkozó főiskolásokkal, gimnáziu­mokkal, ismeretterjesztő intéz­ményekkel. Előmozdíthatják a kapcsolatokat azokkal a munka­helyekkel, ahol már megterem­tették vagy szeretnék létrehozni a nyelvoktatás feltételeit. Sőt. meg­kockáztatom: a közös ráfordítások haszna itt sem marad e} attól, ami általában a jó társulásoktól vár­ható. Kiindulási pontnak és vég­következtetésnek egyaránt igaz: a mezőgazdasági szakemberek nyelvtudása az érdekeltek közös összefogásán múlik. Mindezek érdekében a Terme­lőszövetkezetek Országos Tanácsá­nak Elnöksége szorgalmazza, hogy az eddiginél nagyobb számban te­gyenek sikeres nyelvvizsgát a fel­sőfokú agrárintézményekben ta­nuló fiatalok, gyarapodó számban vegyenek részt szövetkezeti dolgo. zók az úgynevezett szintentartó és beszédkészséget fejlesztő tan­folyamokon. Az országos tanács támogatja a nyelvi tanulmányuta­kon való részvételt, s fontosnak tartja azt is, hogy a szövetkezetek megfelelően hasznosítsák a to­vábbfejlesztett képességeket és adjanak megfelelő, termelést se­gítő feladatokat. Ugyancsak fon­tos, hogy — az állásfoglalás sze­rint — a szövetkezetek vegyék figyelembe külföldi tanulmány­utak pályázóinál a más nyelv megértési képességét és a kifeje­zésbeli önállóságot. Szerkesztőségünk nemrég ankc- tot rendezett a Figyelő című gaz­daságpolitikai hetilappal együtt az információk áramlásáról a mező- gazdaságban. Az eszmecsere lé­nyegét közreadta mindkét újság. Ezzel együtt remélhető, hogy nem­csak a szigorúan vett gazdasági információk jutnak el a gazdasá­gokba, hanem azok is, amelyek például az idegen nyelvtudás megbecsüléséről szólnak, és így vagy úgy nélkülözhetetlen részei életképességünknek a nemzetközi vérkeringésben. Halász Ferenc Az emlékérző^^f gyarapodó Galánta • A kassai gyerekkórus a III. Kodály-napokon. Kis állomásra fut be a nem­zetközi gyors. Sturnovó, mor­molja útitársam. Igen, bólintok. Párkány. Az, erősíti meg magya­rul a rokonszenves, finom voná- sú korosabb hölgy, és belemé­lyed a híres szlovák író regé­nyébe. — Ne haragudjon: magyar vagy szlovák az anyanyelve?', A vámosokkal mindkét nyelven ki­tűnően beszélt — kíváncsisko­dom. amikor leteszi olvasnivaló­ját. — Német. Anyám pozsonyi. Ott ismerte meg valcoló (vándorló) nyomdász apám. összeházasod­tak. A mama szlovák iskolában tanított, apám is jól elsajátította ezt a szláv nyelvel. Hazatérve; a híres . pesti szlovák nyomdában dolgozott üzemvezetőként. 1919- ben állás, munka nélkül maradt és Rimaszombatra költözött, ön­állósította magát. Ott nőttem föl én is. Amikor 1938-ban elcsatolták, maradtunk. Sokakkal együtt, mi is csalódtunk. Az ottani magya­rok arra számítottak, hogy az eltávozottak helyett ők kapják meg a vezető állásokat, de Pest­ről küldtek iskolaigazgatókat, bánkfőnököt, rendőrkapitányt, kórházi főorvost. Apám gyerek­korától harcos szociáldemokrata volt, jobbnak láttuk, ha a Horthy- IMagyarországból Pozsonyba köl­tözünk. Én is egy ottani fő,iskola tanáraként mentem nyugdíjba. Szeretem azt a csodálatos vá­rost, bár egy kicsit azL is elcsú­fították, mint maguknál is a leg­többet. Csak akkor mozdulok ki Düna-parti lakásomból, ha az Alacsony-Tátrába megyek üdülni vagy rokonlátogatóba utazom. Magyarországon élnek a testvé­reim, egyiküket 1946-ban telepí­tették ki Rimaszombatról. Azt mondta, ha jól emlékszem: kecs­keméti. Egyik bátyám ott volt valamikor katona, sokat mesélt róla. Galántára megy? Csak nem a Kodály-ünnepségre? A pozso­nyi filharmónia bérletében is játszották több művét. Honnan van annyi csodálatos zongoristá­juk ? Űj városközpont Aligha ismerne rá gyermekko­ra legkedvesebb városára a vi­lághírű zeneszerző, lift ma látná. A csaknem tízezer lakosú, a Vág és a Kis-Duna szögletében gyor­san gyarapodó kisvárosban nyo­ma sincs a hajdani szegénység­nek. Szívesen bekopogtattam volna Kodály Frigyes egykori lakásá­ba: tudják-e mostani gazdáik, kik éltek itt 1885. november 20-tól 1892. május 10-ig? Sajnos, nem beszélem Ján Kollár. Valentin Beniac nyelvét. (Lehet, hogy sze­rencsém lett volna, mert a Buda­pest—Becs fővonal felezőjén gya­rapodó kisvárosban sokan értik a magyart.) ­Néhány földszintes ház őrzi az emeletes állomásépület környé­kén a múltat. Panelházakból, né­hány nagyméretű középületből alakították ki Galánta központ­ját. Itt építették föl szövetkezeti szállodájukat is. Nyoma sem volt az új centrumnak, amikor 1969- ben, az első Kodály-napokon Ga- lántán jártam. Néhány észtén-, deje avathatták föl hatalmas áruházukat és a művelődés há­zát. Mindkettő korszerű épít­mény. fi. kultúra tágas hajlékában nyitották meg a centenáriumi ün­nepségeket. A Kodály Zoltán Da­loskor ünnepi kiállítását az eme­leti folyosón és a Klubszobában rendezték. Meglepő, hogy milyen sokfelé szerepelt ez a főként kö­zépiskolásokból szervezett kórus, milyen sokféle kapcsolatot alakí­tott ki. Az egyik vitrinben be­mutatták a kecskeméti tanácstól kapott plakettet is. Virágzó dalosmozgalom Közéleti személyiségek méltat­ták a Galántai táncok szerzőjé­nek életművét a pozsonyi kon­zervatórium zenekarának kon­certjei előtt. Az érdeklődés a Csemadok helyi szervezetének tiszteletre méltó fáradozásai elle­nére, valamivel elmaradt a vára­kozástól. (A hangszeres muzsika itt is viszonylag szűk réteget vonz.). , Másnap ifjú és idősebb dalosok százai gyűltek Össze a Kultúra és Művészetek Háza nagytermében. A járási ünnepi dalostalálkozó valamennyi résztvevője megérde­melte a, tapsos elismerést. A ma­gyar és a szlovák együttesek méltók Voltak az ulkalqmHoz. Pintér Ferenc tanító úr négy kó­rust készített föl. Évtizedek óta egyik mozgatója a zoborvidéki. mátyásföldi magyar kórusmozga­lomnak. Viliam Karmazin seredi Zvon vegyeskara szlovák népdal­csokorral lépett föl. Őszinte sze­retettel köszöntötték a marton- vásári Beethoven Ének-Zenei Ál­talános Iskola gyermekkarát és a kitűnő székesfehérvári Primave- ra Vegyeskart. Olyan kiváló kutatók számára is adqtt újat a Kodály Zoltán életművéről a Csehszlovák— Szovjet Barátság Házában szer­vezett tudományos tanácskozás, mint Vikár László, a budapesti zenetudományi intézet igazgató- helyettese. Zdreczky László — például — tagja volt az 1967. március 4-én Kodályt felkereső galántai küldöttségnek. Sajnos, a beteg Tanár Űr nem fogadhatta őket, de felesége még átadta a meghívást: június 10-én dalosta­lálkozóra várják őket. A galán­tai kulturális élet egyik irányí­tója tudott újat mondani a .zene­szerző ott töltött éveiről is. Haydn és Kodály j A magyar muzsikus személyes ismerőse, tisztelője, dr. Zdeuko Novacek, a csehszlovák nemzet- gyűlés kulturális bizottságának az elnöke avatta föl a volt Esz- terházy-kastély kicsit megkopott parkjában az új Kodály-emlék- müvet. Az ünnepségen Kodály szülővárosát Fekete László, a vá­rosi pártbizottság titkára, Fischer István, a városi tanács elnökhe­lyettese és Chiovini Mária köz- művelődési felügyelő képviselte. Most múzeum a szép . épület, amelynek falai között Haydn is többször koncertezett. Idővel tat Ián összegyűlik egy emlékszobá­hoz elegendő dokumentum Ko­dály galántai kapcsolatainak be­mutatására. Mert nemcsak azok a mezítlábas pajtások mentek el örökre, akiknek oly sokat köszön­hetett Kodály („tőletek tanultam meg magyarul énekelni"), hanem a régi Galántából is mind keve­sebb marad. Mézes Rudolf Cse- madok-titkár, Záreczky László és a többiek buzgalmát ismerve, biztosra vehető, hogy gondosan megőrzik „gyermekkorom hét legszebb esztendeje” emlékeit. A járás területén huszonkét ma­gyarajkú énekkar, öt citerazene- kar és két hagyományőrző falusi együttes működik. A mátyusföldiek ,, Balatonja” Terveikről á közeli Vágsellvén beszélgettünk. A csallóközi, má- tyusföldi magyar kórusokat ön­zetlenül patronáló Vasás Kórus­sal és vezetőjükkel, Vass Lajossal jártam itt másfél évtizede. Ak­kor még híre sem volt a most készülő víztárolónak. Átadása után vízi úton szállíthatják el a Kis-IFátra és a Fehér-Kárpátok kincseit Szlovákia déli tájaira, a termékeny síkság dús gabonáját híres zöldségeit a hegyes vidé-' kekre. A duzzasztóműtől a tu­risztika további fellendülését is várják. Eleve úgy építették | munkásszállásokat, hogy a dol­gozók elvonulása után, átalakítás nélkül szállodaként hasznosíthas­sák a tetszetős, kényelmes épü­leteket. A hétvégeken itt pihen­nek majd Kodály szegénvgyerek- pajtásainak unokái, a hajdani cselédek, béresek ivadékai, akik olyan nagy számban vesznek részt a mátvusföldi népművé­szeti és dalostalálkozókon. Hcltai Nándor 140 éve jelent meg a Honderű „— Kecskeméten az ottani jog­hallgatók tánczvigalma a casino- teremben folyó hó 9-kén fog tar­tatni, mellybe Pestrül több vendég hivatalos." — adja hírül 1845 tél­hó (azaz január) 4-én a Honderű szombati száma, a Vidéki Futár, a Honderűhöz. A múlt század negyvenes' éveinek elején hirte­len megnőtt az érdeklődés a szép- irodalom iránt. A Pesti Divatla­pot követően napvilágot látott az Életképek és 1843. január 7-én, 140 évvel ezelőtt pedig a Honde­rű. Az első két évben hetenként egyszer, 1845-től heti három alka­lommal jelent meg az elegáns, pompás kiállítású lap. Széchenyi István egyszer meg­jegyezte, hogy fővárosunk nevét csúnyának tartja, s ha rajta áll­na. Honderűre változtatná. A di­vatlap szerkesztője. Petrichevich Horváth Lázár. Széchenyi iránti tiszteletből keresztelte lapját erre a névre, egyúttal hangot ad­va a főváros hont derítő jövőjé­be vetett hitének is. Az első szám „Vezérhangjá­ban" a szerkesztő a ..magasb höl­gyekhez" szólt: „Mit értelmiség, szellem és áldozatkészség köz­pontosítva egy divatlapba csak adni bír, az adva lesz..." — fo. gadkozik. majd kéréssel fordul hozzájuk: ...... vegyétejc át belő­l ük véretekbe és lényegetekbe a magyar nemzetiséget, az édes honszprelmet... a Ti kezeitek közt van a hon jövője”. A lap fénykorában — 1844 végéig — tartotta is magát a fenti elképze­lésekhez, a felsőbb körökhöz szólt, legfőképp azokhoz az arisztok­rata asszonyokhoz, akik anya­nyelvűknek és a honi kultúrának hátat fordítottak. Őket próbálta megnyerni a magyar irodalom ügyének. Kezdetben a fiatal ellenzéki írók — köztük Petőfi — is publi­káltak a Honderűben, és megje­lentek irodalmunk legjelesebb­jeinek Vörösmartynak, Tompá­nak, Jósikának, Vajda Péternek az Írásai, versei is. A Honderű legfőbb értékének akkoriban a szépirodalmi írások számítottak. 1844 novemberétől, amikor né­hány hónapra Nádaskay Lajos irányítása állá került, a lap arcu­lata megváltozott, ettől kezdve a politikai és irodalmi reakciót képviselte. Hajszát indítottak Petőfi ellen: ebben az időszakban alakult ki a lapról az a kép, amely ma is él az irodalmi köztudat­ban. A Honderű eljátszotta lehe­tőségeit, hajdani fénykorára alig emlékeztet valami. Az utolsó szám nem sokkal a márciusi for­radalom után, 1848. április 2-án jelent meg. H. K. E. , 13. SZÁM. 4 CSITOHTHK. fvtm, i»i- v*tl4bok, fa­nyefc, hm* jetmintik* I mw mö- mcIL'k le­tek kel. HARMADIK Ér ELSŐ FELE. fi,»**.*, i **» | tófcfjílS J»» | kniti#, v rt félévre r ft. kr. A »terít. t-éMful. 1 ftfilco­«tM. ad. emeleti*. b*i »rHt. TARTALOM. Kíb fa!« ily tártaiig. A körei hajatJoa. folytatás. Karács Terézt/»!. Új levetek Eaíliikot F. H. Epigrammák Pajor litvántól. Társsáéiaii szemle. Mraontdia. KISFALUDYT ARS ASAG. Az álmokat szövi képpé Csáky Lajos grafikusművész munkáival foglalkozott már egy­két érdemleges méltatás, nem tartozik a felfedezésre szorulók közé. volt önálló és csoportos ki­állítása Budapesten és vidéken. Most a Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Házában látható több mint hetven alkotása. A méltatok felismerték a különleges kvalitá­sú művész eredetiségét, vizsgálták a munkáiban megnyilatkozó képi fantázia összetevőit. Valóban cso­dálni való, ahogyan ez a fiatal művész, aki vidéken nőtt és ne­velkedett. aki ott is végezte a fő­iskolát. s akit sorsa, megélhetése most is a vidékhez, Kecskeméthez köt. körülnéz és mozog abban a bizonyos „tematikusán” szűknek vélt világban, amiről képeit lát­ván kiderül, micsoda termőtalaja a képi fantáziának. Mintha nem is a lankás alföldi táj nevelte vol­na képzeletét, hanem a főváros vagy valamelyik európai nagyvá­ros. Eredetisége ugyanis az elbű­völő szemléletmódban keresendő, nincs szüksége arra. hogy egzoti­kus motívumokra, témákra va­dásszon. hiszen keze alatt a leg­jelentéktelenebb tárgyi motívum is varázslatosan átlényegül E sajátos szemléletmód birtoká­ban sikerül felfedeznie annak a vidéknek különleges karakterét, ahol él és dolgozik, amelynek ho­mokját tapossa hosszú évek óta, meggondoltan és álmodozva, él­ményt élményre, a valóságét, az irodalomét és olykor a képzőmű­vészetét is, egymásra rétegezve. E képigényű grafikák dajkája az a tájvédelmi körzet, amely mint a Kiskunsági Nemzeti Park része egyik legjellegzetesebb hazai táj­egységünk, ugyanolyan jellegzetes és a maga nemében páratlan, mint a Hortobágy vagy a Balaton, s a többi, amelyeknek ugyancsak megvannak a maguk lényeglátó megjelenítői. E vidék homokján sarjadt ál­mokat szövi képpé a művész ke­ze, e puha állagú, majdhogy anyagtalan, a nap fényét felszívó és vibrálva szertesugárzó anyag lebegésszerű hullámzása e képek visszatérő „témája”. E fénnyel át­szőtt eleven drapéria hajlataiba bugyraiba simulnak nemcsak az ősborókás foltjai, s nemcsak a Psalmus Hungaricus már-már el­vontan plasztikus portré-tájai, ha­nem az erős derekú, lombjuk- sincs fák is — micsoda merész asszociációs elemekkel dúsítva! —s ez a gyengéd, érzékenyen mintázott chiaroscuro öleli át, fogja közre a pusztuló tanyasi vi­lág nagyon is reális tárgyi emlé­keit, máskor meg egy eleven em­beri kapcsolat mitikus elemekkel és jelentéssel gazdagított szituá­cióit. , Ami e képeken eszköz és tech­nika, az tehát aligha elválasztha­tó az általuk létrehozott képi vi­lágtól, a kettő egymást erősíti, egyik a másik révén megjelenítő­je és kifejezője egyaránt egy ősi zamatú magyar tájnak és e táj­ba született, benne élő, annak emberi-társadalmi problémáit szí­vén viselő művész őszinte-igaz gesztusainak. Mezei Ottó | • Apokrif történetek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents