Petőfi Népe, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-11 / 8. szám

1983. január II. • PETŐFI NÉPE • S A Toldi szerelme — új * megvilágításban SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ALEKSZEJ TOLSZTOJ A humanizmus kútfője A harmadik Tolsztoj volt az orosz irodalomban. Egynek a ne­vét, aki ugyanúgy Alekszej volt, a magyar olvasó nem ismeri; Lev Tolsztojét viszont annál inkább; az övét, Alekszej Nyikolajevics Tolsztojét, a Golgota, az Első Pé­ter írójáét is majdnem ugyanany- nyira, ha a méricskélés egyáltalán lehetséges volna. Szerb Antal 1941-es világiroda­lom-történetében még fel sem bukkan Alekszej Tolsztoj neve, holott akkor már csak néhány esztendő volt hátra az életéből: 1946-ban, közvetlenül a második világháború után hunyt el. Pedig az akkor ötvennyolc éves írónak addigra több műve is napvilágot látott magyarul, ráadásul a leg­fontosabbak, a tolsztoji életmű alappillérei is. 1926-ban a Pesti Hírlap Aelita című fantasztikus •regényét közölte folytatásokban, utána egymástól függetlenül két kiadó is megjelentette könyvalak­ban 1928-ban a gyomai Kner Nyomda az Első Péter csírájának tekinthető Péter cár napja című hosszabb elbeszélését adta közre; a Golgota Kálvária címmel 1937- ben; az Első Péter Nagy Péter címmel 1938-ban jutott el a ma­gyar olvasókhoz. Féja Géza 1941-ben. a Szovjet­unió elleni hadbalépésünk eszten­dejében. írta: „Alexej Tolsztoj és Solochow a kelet-európai huma­nizmus kútfői, mondanivalójuk tiszta emberi beszéd”. A magyar irodalmi közvélemény legjobb formálói már ekkor letették vok- sukat Alekszej Tolsztoj mellett. Az, hogy Szerb Antal nem említi, bizonyára nem értékítélet, s ma már aligha tudnánk megállapíta­ni, miért siklott el fölötte. Abból a néhány adatból, ame­lyet följegyeztünk, világosan lát­ható, hogy mi, magyarok, nem késtünk el fölismerni a harmadik Tolsztoj világirodalmi jelentősé­gét — tanúsítja ezt az js, hogy — olyan nagy magyar író fordította mint Németh László, aki az Első Pétert tolmácsolta újra az ötve­nes években. Alekszej Tolsztoj 1883. január 10-én született a szamarai kor­mányzóság Nyikolajevszk nevű városkájában grófi, de magyar ér­telemben véve már csak hétszil- vafás nemesi családból. Édesany­ja nem tehetségtelen írónő volt, fiát ennek ellenére a pétervári műszaki főiskolára adta. 0 azon­ban sohasem szerezte meg mér­nöki diplomáját; író akart lenni. Versekkel kezdte: két lírai gyűj­teménye meg is jelent, ám hama­rosan áttért a prózára. Első felfe­dezőinek egyike Makszim Gorkij volt. 1910-ben írta róla: „... ke­gyetlen, igazságos szeretettel áb­rázolja a kortárs nemesség szelle­mi és gazdasági romlását..." E mondatával Alekszej Tolsztoj munkásságának egyik leglényege­sebb pontját ragadta meg: osztá­lyát ábrázolta, a polgárságba haj­ló nemességet, ám korántsem nosztalgikusan, sajnálkozva, ha­nem visszanézve, fölülemelkedve és túllépve rajta. Ismeretes, hogy Alekszej Tolsztoj 1917 után Fran­ciaországba emigrált. 1921-es ha­zatérése, „megtérése” éppen azzal magyarázható, hogy túljutott osz­tálya, a nemesi-polgári osztály kisszerűségein, értetlenségein, s olyan természetes módon illeszke­dett bele az új rendbe, hogy az sokáig szinte gyanússá tette a ba­los irodalmárok szemében. Titka az a humánum volt, amelyet Féja Géza is említett. Alekszej Tolsz­toj hazaszeretete, életimádata, mélységes humanizmusa magától értetődően állította az új társada­lom mellé. Benne élt, benne lé­legzett anélkül, hogy feladta vol­na a múltját. Hogy mennyire nem „megtért gróf” volt, jól és érdekesen pél­dázza hazamenetele utáni első re­génye, az Ibikusz. A szovjet sza­tíra kezdete, sok mozzanatában Ilf-Petrov későbbi munkájára, a Tizenkét székre emlékeztet. Az emigránssá váló ügyeskedő kis­polgár szatírája: ilyet csak az tud írni, aki belülről küzd valami el­len és valami mellett. Alekszej Tolsztoj állásfoglalása élesen egy­értelmű: az alakulóban levő szo­cializmus gyöngeségeit kihasználó kispolgárt, a nepmant pellengére- zi ki. Az Ibikuszt — immár véglege­sen otthon — művek hosszú sora követi. Tolsztojnak legendásan nagy munkabíróképessége volt. Kornyej Csukovszkij följegyezte róla, hogy volt év, amikor fölvált, va egyszerre három művön is dol­gozott. Talán ez az oka annak, hogy a Golgotát — írója szavával: a hazatérés, a hazába vezető út regényét — még befejezte, de El­ső Péterének a végére már nem tudott pontot tenni. Rá is illik, amit Bartók Béla sóhajtott halála előtt: „Csak azt sajnálom, hogy teli bőrönddel kell elmennem”. Egy negyvenes évek eleji vallo­mása nagyszabású írói programot sejtetett hátralevő esztendeire: „Négy kor csábít ábrázolásra: Ret­tegett Iván és Péter kora, az 1918 —1920-as polgárháborús időszak, és a mi jelenlegi, páratlan lendü­letű és fontosságú korszakunk”. Nem minden valósult meg belőle, kárára a szovjet, s kárára a vi­lágirodalomnak. Magyar monográfusa így foglal­ta össze jelentőségét: „Tolsztoj életműve nemzedékének legna­gyobb tanulsága és tanítása volt: eleven emlékezés a múltról, amely jelenné változott, tragédiákról, amelyek hol véresek, hol rútul el­sikkasztottak voltak”. Gy. L. Ha bárki Arany János nevét haUJa, azonosítja azt önmagában nyilván a Toldival. A híres trilógia, klasszikus költőnk elbeszéld költeménye méltán népszerű ma Is. Am tegyük hozzá: annak csak az első része. Legfeljebb a harmadik Ismert még, a Toldi esté­je. Annál kevésbé a középső, a Toldi szerelme. Ezért tartotta fontosnak a Kecskeméten élő Orosz László Iro­dalomtörténész, hogy tanulmányt te­gyen közzé erről a témáról. Az írás nemrégiben jelent még, a nagykőrösi Arany János Mú­zeum Közleményei sorozat leg­újabb (kötetében. Miután a szer­ző leszögezi, hogy ma már sok­kal ^.fontosabbnak látjuk a költő lírai terméseit, epikájának lírai elemeit, mint múlt századi elő­deink, hangsúlyozza:, ez a kevés­bé ismert, méltánytalanul háttér­be szorult harmadik rész több figyelmet érdemel, mivel az sze­rinte központi helyet foglal el Arany költészetében. A Toldi szerelmét a költő több mint három évtizeden keresztül írta, és többek között Petőfi is biztatta őt. Orosz László meggyő­zően elemzi a késlekedés okait és körülményeit. Rámutat, hogy a hiányos forrásanyag éppen úgy közrejátszott ebben, mint a be­tegség és a szabadságharc buká­sa miatti elkeseredés, bánat. Hangsúlyozza, hogy „a Toldi szerelmében a lélek, a jellem rajza ... változatosabb, mélyebb, mint Arany korábbi műveinek bármelyikében” — hivatkozva az akadémikus Sőtér Istvánra. Sőt. azt is kimondja, hogy a Toldi sze­relmének egyik-másik részlete „a magyar szerelmi költészet leg­nagyobb teljesítményei közé tar­tozik”. Az olvasót arról próbálja meg­győzni a szérző, hogy a Toldi sze­relme romantikus mű. amelynek minden mozzanata lélektanilag sokoldalúan indokolt. Sőt. szerin­te a. szerkezeti lazaság és a sok­sok, lírai elem is modernné teszi a művet. És ezt az állítást húzza alá az elbeszélő költemény vers­zenéje is. Végül arról beszél a szerző, hogy Arany Jánosnak ez az elévülhetetlen műve napja­inkban erősen háttérbe szorult. Hogy nem ismerik olyan mér­tékben, ahogyan kellene. V. M. A munkahelyi művelődés időszerű kérdései Múzeum a lakásban • Kun Zsigmond Fraknó utcai lakása valóságos múzeum. A 90 éves nyugdíjas egy életen át gyűjtötte feleségével együtt a magyar folklór tárgyi emlékeit. Régi óbudai lakását és gyűjteményének nagy részét már az államnak adományozta, de még így is jócskán maradt az ér­tékes, szép tárgyakból. Az újjárendezett óbudai kiállítás a napokban nyílik meg a Fő téri műemlékházban. A képen: Kun Zsigmond ott­honában. ÁTLAGPÉLDÁNYSZÁM 39 EZER A Gondolat Kiadó tervei Csak néhány szót váltottam ré­gi ismerősömmel, a dunántúli vá­ros bányász művelődési központ­jának igazgatójával, de amikor megkérdeztem tőle: „Hogy vagy­tok otthon?”, a szénre épült vá­ros művelődési hogylétéről kez­dett beszélni: — Tovább,csináljuk, amit eddig. Igaz. csökkenteni kellett a- létszá­mot. De azért nincs nagy baj. Van pénzünk — tudod, a bá­nya —, csak még komolyabban át kell gondolnunk mindent. Egy országos tanácskozás szü­netében futottunk össze, amelyet a Szakszervezeték Országos Ta­nácsa hívott össze, hogy szak- szervezeti tisztségviselőkkel, vál­lalati szakszervezeti bizottsági titkárokkal, kultúrfelelősökkel megvitassák a munkahelyi mű­velődés időszerű kérdéseit. A ta­nácskozás is azt kérdezte: — Hogy vagytok, munkahelyi nép­művelők? Hogy vagyunk? Milyen a munkahelyi művelődés hely­zete, lehetősége a mai gazdasági és társadalmi körülmények kö­zött.? A válaszadáshoz a munkahelyi művelődés feladatát is tisztázni kellett. A munkahelyi művelődés­nek nem egyszerűen az a felada­ta. hogy kulturális szolgáltatást nyújtson az üzemekben, az intéz­ményekben. hogy biztosítsa | dol­gozói oktatását, továbbképzését; segítenie kell a művelődés iránti igény felkeltését. Ugyanakkor el­lensúlyozni kell azt a szemléletet, amely azohnali anyagi eredmé­nyeket óhajt, nem gondolva arra, hogy lassabban megtérülő szelle­mi befektetés nélkül nincs va­lódi. tartós gazdasági előrehala­dás sem. Amikor a munkahelyi művelő­désről beszélünk, legtöbbször a munkásokra gondolunk. A ta­nácskozás azt is tisztázta, hogy ugyan a munkások a legfonto­sabb alanyai és résztvevői a mun­kahelyi művelődés hatókörének, azonban sokkal szélesebbnek kell lennie; egyetlen réteget sem le­het számításon kívül hagynia. A fiatalokat, a szakmunkástanuló­kat. a kezdő szakmunkásokat kü­lön hely illeti meg. Segíteni, kell őket a közösségbe való beillesz­kedésben, szakmai és általános műveltségük hiányainak felszá­molásában. A vezetőknek — be­leértve a közvetlen termelésirá­nyítókat. a művezetőket, a bri­gádvezetőket. a szakszervezeti tisztségviselőket is — személyes példaadással kell hozzájárulniuk egy-egy munkahelyi közösség művelődéséhez. Vagyis saját ma­guknak is kulturálódniuk szük­séges. Az üzemi, a vállalati ér­telmiség sajátos helyzetben van: egyszerre ismeri a gazdasági­műszaki és az emberi gondokat, napról napra részt vesz a terme­lésben úgy, hog'y eközben akarva- akaratlanul kultúraközvetítő sze­repet is ellát. A tanácskozáson szó esett a szocialista brigádokról is, mint a munkahelyi művelődés legfonto­sabb bázisairól. A vállalati mű­velődési bizottságok feladata, hogy föltárják a brigádközössé­gek önálló törekvéseit, kezdemé­nyezéseit; segítsék, hogy elterjed­hessenek. A vállalati művelődési bizott­ságok mindössze néhány eszten­deje alakultak. Tavaly rendezett első országos konferenciájukon azt állapították meg, hogy egye­lőre nincs kellő befolyásuk a munkahelyi művelődésre, mert sok vállalatnál formálisan hív­ták őket életre, működésük is sok helyütt formális. hatáskörük, döntési joguk még nem mindig világos; az általuk készített mű­velődési tervek nem mindenhol kapcsolódnak szervesen a válla­lat gazdasági és műszaki felada­taihoz, ezért a gazdasági vezetők sem tekintik a művelődési tervet a vállalati terv szerves részének. Ezek személyi, szemléleti felté­telek. De milyenek az anyagiak? Amikor régi, bányászvárosi is­merősömtől megkérdeztem, hogy vagytok, ő is mindjárt ezekre gondolt. A tanácskozás megnyug­tatott, ugyanakkor a reális gon­dokra, veszélyekre is fölhívta a figyelmet: „Jelenleg még biztosí­tottak a' munkahelyi művelődés anyagi feltételei, s nincs pénz­ügyi akadálya a munkahelyi mű­velődésnek, ha célszerűen ter­vezzük és használjuk fel a forrá­sokat.” A veszély: .,... lesznek olyan vállalatok, melyek a kény­szerítő hatásokra először a kultu­rális-célokra fordított összegeket fogják csökkenteni.” A Szakszervezetek Országos Tanácsának december 13-i konfe­renciája a munkahelyi művelő­désről éppen azért cserélt esz­mét a legilletékesebbekkel. hogy a jövőbeli gondokat megelőzze, s még időben jelezze, hogv a gaz­dasági-termelési és a művelődési feladatok szorosan összefügge­nek: a művelődés a maga eszkö­zeivel elő tudja segíteni az üze­mek, a gyárak tevékenységének megújulását. A Gondolat Kiadó ez évi tervé­ben 125 kötet megjelentetése szere­pel, több mint 2,8 millió példány­ban. A gazdag tematikájú kiad­ványok címlistájából kiderül: a kiadó segíteni kívánja a tudomá­nyosan megalapozott, marxista elkötelezettségű, korszerű művelt­ségi szint kialakítását, illetve to­vábbfejlesztését. Az idén két új sorozatot bocsá­tanak útjára; az ismert „Etikai gondolkodókéhoz hasonló .új könyvfűzérrel jelentkeznek, amelynek címe „Politikai gondol­kodók”. Az első kötetek Rosa Luxemburg és Tocqueville egy- egy írását adják közre. Ugyaneb­ben a sorozatban —, 1984-ben — adják ki Platon klasszikus művét Az állam-ot. A másik új sorozat Pro—kontra címmel kerül az üz­letekbe, s időszerű, izgalmas tudó. mányos kérdésekről közöl eredeti dokumentumokat. Az idei könyvtermés 15 száza­léka, másod-, illetve további ki­adású. Összesen 61 kötetet a kül­földön megjelent irodalomból for- dittattak magyarra. A sorozatok közül a Gondolat- zsebkönyvek 6, a Világjárók 7, a Társadalomtudományi könyvtár, a Szemtől — szembe 4—4, a Ma­gyar história és a Nagy magyar írók pedig három-hárorh kötettel gyarapodik. A könyvműhely ez évi egyik legnagyobb szabású vállalkozása A művészet története Magyaror­szágon a honfoglalástól a jelenig címmel hagyja el a nyomdát. Az MTA művészettörténeti kutató- csoportja által készített, hosszú évek óta hiányzó kézikönyv a honfoglalás korától a legújabb- kori alkotásokig tárgyalja a ma­gyarországi építészet, szobrászat, festészet, grafika és iparművészet történetét. A csaknem 80 000 pél­dányban megjelenő könyvet 700 kép és rajz díszíti. Friedenthal Luther élete és ko­ra című művének harmadik ki­adásával a nagy reformátor szü­letésének 500. évfordulójára em­lékeznek. Egy, a Nagy magyar írók sorozatban megjelenő. művel, s az életműről szóló kritikai és esszékötettel idézik Babits Mi­hály emlékét, s egy könyvvel megemlékeznek a száz esztendeje született Juhász Gyuláról is. A kiadónál megjelenő népszerű könyvek átlagpéldányszáma eléri a 39 ezret, a felsőszintű ismerete­ket feltételező köteteké pedig a 7700-at. Falusi téli esték — ma Falusi téli esték. Nem is olyan régen ez a forma volt a fal­vakban, a kiterjedt tanyavilágban talán az egyetlen lehetőség a művelődésre, a szakmai tudás megszerzésére, a közös progra­mok megszervezésére, a politikai tájékozottság bővítésére, szó­rakozásra. Lehetne még tovább sorolni azokat az igazi „falusi” megmozdulásokat, amelyeket a tanyán, a kis falvakban élők igé­nyeltek, megkívántak, amelyeknek Igazi gazdája, szervezője a Hazafias Népfront volt. Akkor ez olyan űrt töltött ki, amelyet mással nem lehetett helyettesíteni. Az idők változása, a vil­lany, a technika, a motorizáció elterjedése, térhódítása ebben is gyökeres, szinte alapvető változást hozott. A kecskeméti Kossuth Termelőszövetkezet pántalapszerveze- tének titkárával, Rádi Pállal, és elnökhelyettesével Tuza János­sal erről folytattunk eszmecserét. A beszélgetésből kitűnt: még ma is megvannak a közelmúlt szervezeti formáinak maradvá­nyai, de azok módosultak, átalakultak, tartalmukban gazdagod­tak. — A termelőszövetkezet négyezer hektáron gazdálkodik, fő profilunk a növénytermesztés és az állattenyésztés — mondta Tuza János. — Mégis, a gazdaságnak a melléküzemágak, a laka­tos-, az építőipari részleg, a gelvánüzem és a közvetlen értékesí- tésű bolthálózat adja a jelentősebb bevételt. Egy-egy tsz-tag évi jövedelme 54—56 ezer forintra tehető, de ha a háztájit is beleszámítjuk, az átlag már eléri a 70 ezer forintot. Mindezt azért mondtam el, mert ez az elsődleges. Ha tele van a kamra, a parasztember szívesen művelődik, tanul, szórakozik. — Én azzal kezdem — folytatta Rádi Pál —, hogy nyomai­ban fellelhetők a korábbi formák. Télen tartjuk a munkahelyi közösségi üléseket. Ezeken a közös gazdaság eredményeivel, gondjaival ismertetjük meg tagjainkat. Ez a tsz-demokrácia egyik fóruma is. Októbertől márciusig kéthetente, munkaidőn kívül politikai szemináriumot szervezünk gazdaságpolitikai kér­désekről. A megjelenés — bármilyen furcsának tűnik — majd­nem százszázalékos. Ilyenkor télen tart a szakmunkásképzés a lakatosoknak, a galvanizálóknak. Erre több okból is szükségünk van: egyrészt az ott dolgozók szakképesítést szerezzenek, másrészt bővítsék ismereteiket, s nem utolsósorban a fiatalokat így szeretnénk megtartani. A ménteleki kultúrotthonban hetente filmvetítést tart a szerző­dés értelmében a moziüzemi vállalat. Megfigyeltük, nem túl sokan mennek el az előadásra, de ennek más oka van. Harminc színházbérletünk van, s a tagokat ingyen szállítjuk autóbusz- szal Kecskemétre. A tél a gyermekeké és a nyugdíjasoké is. A ménteleki iskola tanulói sűrűn tartanak előadásokat tért ház előtt, s már három éve szervezzük meg az öregek napját a há­romszáz nyugdíjasunk számára. Mindezek kétségtelenül jelentős, igazán előremutató dolgok, amelyek a pártvezetöségnek, a tsz vezetőségének, a közös gaz­daságban dolgozó tanácstagoknak, népfront-aktivistáknak az érdeme. Ennél sokkal jelentősebb, ami ezen kívül van, s még szervezői munkát sem igényel, hanem az emberi igényességből táplálkozik. A termelőszövetkezet területén 90—100 tanyában élnek családok, s a tanyák 90 százalékába bevezették a villanyt. Ezekbe az „istenhátamögötti” házakba nemcsak a fény jutott el, de mindenütt van televízió, rádió, s természetesen háztart- tási, mezőgazdasági elektromos gépek. S tovább megyünk. A hatszáz aktívan dolgozó tsz-tag egyharmada rendelkezik sze­mélygépkocsival, de a motorkerékpárok, segédmotor-kerékpárok számát senki sem tudja. A belsőnyíri tanyaközpontban — ahol szintén sokan laknak — a villany mellett már vezetékes gázzal főznek, sütnek, fűtenek. Túl azon, amit az elnökhelyettes, a párttitkár elmondott, ezek is meghatározzák ma a ménteleki, a belsőnyíri tanyavilágban a falusi téli estéket. A televízió még az úttól félreeső házba is be­hozza a nagyvilágot, tájékoztat a politikai, társadalmi esemé­nyekről, nevel, tanít, szórakoztat. Az idősebbek, de talán a fia­talabbak is szívesen ülnek le téli estéken a képernyő elé, hogy kulturáltan, lépést tartva az ország, a világ eseményeivel, művelődjenek. A jármű — a'személygépkocsi, a motorkerékpár — olyan le­hetőség, amely- óhatatlanul közelebb hozza a várost, a megye- székhelyt, a nagyközséget a tanyához, a tanyaközponthoz. A korábban irdatlannak tűnő távolságot könnyen győzik le a ló­erők, szállítják gazdáikat színházba, moziba, társas szórakozó­helyre. kiállításra, a művelődés más helyeire. S ezzel — tudtuk meg a párttitkártól — élnek is a tsz-tagok, családtagjaik. Szám­talan alkalommal lehetnek tanúi a közös .gazdaság vezetői an­nak, hogy a munkahelyeken — növénytermesztésben éppen úgy. mint az állattenyésztésben — egy-egy jelentősebb politikai eseményről, színházi előadásról, filmről, de még képzőművé­szeti tárlatról is folyik a disputa. A falusi téli esték, szerencsére, ma már nem petróleumlám­pák fényénél tartott ismeretterjesztő előadások, öreg filmek vetítése aggregátorról nyert árammal. Ezek az esték az emberek igazi művelődési, tájókozottsági, politikai tisztánlátása igényé­nek kielégítését tették lehetővé, amely, mondjuk meg őszintén, nagyon nagy eredmény. Gémes Gábor OLVASÓINK ÍRJÁK Régen is volt mozibusz December 4-én a Népszabadság hasábjain követésre érdemes kecskeméti kezdeményezésről adott hírt Falus Gábor. Mozibusz a tanyán című írásában a Bács- Kiskun megyei Moziüzemi Válla­lat vállalkozó kedvű dolgozóinak újításáról számol be. Horváth Ist­ván osztályvezető munkatársaival rájött, hogy egy Ikarus panorá­ma autóbuszt át lehet alakítani mozinak. Közművelődési programokat szerveztek és olyan kis lélekszámú településekre, ta­nyákra látogattak, ahol nincs filmvetítésre alkalmas épület. A buszban tavasztól novemberig mintegy ötszáz vetítést, ismeret- terjesztő előadást tartottak első­sorban a kecskeméti járásban. A cikk nyomán ragadott tollat id. Balázs Alajos szegedi olva­sónk. Levelében elismeréssel szólt a moziüzem értékes népművelő munkájáról és egyben felhívja figyelmünket — nem kisebbítve a kecskemétiek érdemeit — egy jóval korábbi, úttörőnek számító tettre. A hajdani kiskunfélegyhá­zi járási tanács munkatársai. Ka­pusi Mihály oktatási és Kun Dezső népművelési osztályvezető vál­lalkozása volt az a mikrobusz, amely a járás tanyavilágában, a mostani mozibuszhoz hasonló „lámpás” szerepet töltött be. 'Szállította a vetítőt, a filmeket, az aggregátort, az egyéb felsze­reléseket és az előadót. Vitte a könyvfárbSl kölcsönzött' könyve1 két is. A mikrobusz vezetője volt egyszemélyben a mozigépész, az aggregátor-kezelő, a szerelő, sőt olykor-olykor a könyvtáros is. Meghatározott időnként keresték fel a tanyai iskolákat, ahol lelkes népművelő munka folyt. A leve­tített filmek gyakran az iskolai tananyaghoz kapcsolódtak: mara­dandó élményt nyújtott a tanyai nebulóknak A kőszívű ember fiai, vagy az Egri Ősillagok már jól­ismert hőseinek és izgalmas jele­neteinek viszontlátása a mozi­vásznon. A vetítést mindig rövid ismertető előzte meg. A program további részében egészségügyi felvilágosító előadások hangzot­tak el, az időszerű mezőgazdasá­gi teendőkhöz kaptak hasznos tanácsokat a hallgatók, vagy ép­pen az aktuális politika kérdéseit boncolgatta az előadó. A népmű­velőket sehol sem fogadták kon­gó termek, mindig telt ház — nyolcvan—száz fős közönség — várta a hajdani „mozibuszt”. Id. Balázs Alajos jogosan teszi fel a kérdést: vajon mi akadálya van annak, hogy a kecskeméti járáson kívül1 máshol is haszno­sítsák ezt a korántsem új ötletet? Hiszen a tanyai iskolák többsége még mindig áll, ha halálra ítélve is. De a közművelődési progra­mokra alkalmas épületekkel szol­gálhatnak akár a tsz-ek vagy az állami gazdaságok is. A mikro­busz pedig viharban, hófúvásban is „állta a sarat”, legfeljebb, ha beragadt, egy traktor könnyedén szárazra vontatta. Levélírónk úgy érzi, ezzel a rö­vid visszaemlékezéssel .tartozik az úttörőknek, a félegyházi nép­művelőknek, akik nagy gonddal és hozzáértéssel fáradoztak azon, hogy a kultúra gyümölcsét a leg­eldugottabb zugokban is élvez­hessék az emberek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents