Petőfi Népe, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-09 / 7. szám

IMS. jaauár #. • PETŐFI NÉPE • T SPORT* SPORT • SPORT . SPORT ' . ■' - 0 ■ '• . # • . . • ’**' ; ti-,! A DánfFy Kupán megkérdeztük: A péntek délután megkezdődött Dánffy Kupán a magyar kosárlabda­élet számos egyénisége megjelent, edzőként, játékosként vagy mint egyszerű érdeklődő. Az ilyen találkozókon sok érdekes téma terí­tékre kerül, szó esik az eltelt bajnoki idényről, a gondokról, a jövő terveiről is. A vasárnap eseményei \ , Ma délután eredményhirdetéssel fejeződik be a há­romnapos kosárlabda Dánffy Kupa. A kecskeméti vá­rosi Sportcsarnokban tegnap este már eldőlt az ötödik és hatodik hely sorsa, ma délelőtt 8 órától pedig az érmekért küzdenek a csapatok. Jánoshalmán érdekes kispályás labdarúgótorna kez­dődött szombaton. A sportcsarnok ad otthont egy nagy­szabású mérkőzéssorozatnak, melyen serdülő korú lab­darúgók vesznek részt. Ma délelőtt 9 órától folytató­dik az izgalmasnak ígérkező küzdelem. DÍJAK 30 EZER FORINT ÉRTÉKBEN Totójáték a Petőfi Népében Az első napon három edzővel beszélgettünk. Először egy máso­dik vonalból érkezett, női csapat jeles szakemberét, HARIS FERENCET kérdeztük a KSI terveiről. — Hosszú ki­térő után tér­tem vissza a Központi Sport­iskolához. A nemrégiben még maigysze- , rűen működő Kosárlabda- szak osztályban törés követke­zett be, amit csak kemény és ál- ■ dozatos munkával tudunk kijaví­tani. A játékosanyag képességei jók, de az eltékozolt évek bizony a technikai hiányosságokban megmutatkoznak. Egy tizennyolc éves lányt már nagyon nehéz megtanítani 3 játék alapjaira, amit már a kezdet-kezdetén el kellett volna sajátítania., — Mégis mikorra várható, hogy a KSI-t újra az NB 1 meghatáro­zó csapatai között tartják.' szá­mon? , — Ezt nehéz lenne megvála­szolni, de az biztos, hogy tehetsé­gekben és magas játékosokban nincs hiány. Csapatomat most ketté osztottuk, így a kecskeméti közönség csak az egyik felét lát­hatja. De ázt hiszem így is meg­figyelhető, hogy jónéhány „kosár. labdáratermett” lány van a KSI- ben. A hosszúra nyúlt Nick, aki az OIK-on a legeredményesebb játékos volt, vagy a jelenleg sé­rült Deák. Szerintem a KSI-ben most kosárlabdázó száz gyerek közül legalább negyvennek esé­lye van arra, hogy később NB I-es játékos váljon belőle. Mindehhez azonban jól összehangolt, áldoza­tos munkára van szükség. En mindenesetre' bizakodó vagyok! — mondta Haris Ferenc. „A kis” csapat édzője után, a SZEOL AK szakvezetője PUNGOR MIKLÓST kérdeztük meg e bajnokság őszi idényéről és a tavaszi elképzelé­seikről: — A bajnoki rajt előtt a szak­osztály vezetése az első tíz közé kerülést tűzte célul az együttes elé. Mint ismeretes a tervet sike­rült teljesíteni, ‘de az ősszel nyúj­tott teljesítménnyel nem vagyok megelégedve. Sok volt a gyenge játék, a formainigadozás ... Nem tudom, hogy a folytatásra össze­rázódik-e a társaság, de remé­lem, hogy tavasszal már jobb lesz a hangulat a csapatban. A játéko­sok zöme főiskolás, vagy egyete­mista, s ők most a vizsgákkal vannak elfoglalva.1 A KSC ellen például hárman nem játszhattak a kezdő ötösből! így a Dánffy Kupát a felkészülés egyik állo­másának tekintem, s játéklehető­séget biztosítok a kiegészítőem­bereknek is. A szegediek mestere után az egyik legrangosabb együttes, a TFSE edzőjével beszélgettünk. PÁLINKÁS JÓZSEF csapata az ősszel nagyszerűen szerepelt a bajnokságban; A KSC ellen az utolsó fordulóban aratott győzelem után, a TFSE technikai vezetője elégedetten fordult az edzőhöz: „Ez már siker mester, nem igaz!?” mondta. — Valóban ilyen nagy ered­mény a B csoport második he­lyének megszerzése? — Nem az „ezüstérem”, hanem a hozzávezető út volt a nehéz. Az első fordulóban legyőztük a BSE-t, s a lányok azt hitték, hogy ők a világon a legjobbak. Aztán következett a Ganz-Mávag elleni vereség, s bizony megzavarodott a csapat: nem tudták hányadán áll­nak. Hosszú időbe telt, mikorra sikerült rendet rakni a fejekben, s ezért értékeltük mi nagyra a kivívott második helyezést. — Milyen tervekkel jöttek a Dánffy Kupára? — Ilyenkor azt szokás monda­ni, hogy~men nyíre tó~ felkészülési lehetőség ez a mérkőzéssorozat, de én nem megszokásból vallom ezt. Nálunk a TF-en vizsgaidő- szak van, s a csapat játékosai alig vannak együtt, de most a Dánffy Kupa összetartja a gárdát. Szeretnénk megny/snni a tornát, de ha nem sikerül, akkor sem leszek elkeseredve. A felkészülés elején tartunk, s amikor lehet, edzést tartunk itt, Kecskeméten is. a mérkőzések között. — A KSC sorsa a TFSE elleni mérkőzést követően pecsételődött meg. Milyen véleménye alakult ki a kecskemétiekről? 2— iNagyon tehetséges és szim­patikus együttesnek tartom Király Sándor csapatát. Jellemző, hogy a mérkőzés előtt nagy súlyt fek­tettem a pszichikai felkészítésre is, a taktika kidolgozása mellett. Nagyra becsülöm a csapat veze­tőit: még osak tréfásan sem ke­rült szóba, hogy- esetleg „adjuk le” a meccset, mert nekünk már úgy is mindegy... Ez pedig na­gyon sportszerű megnyilvánulás volt, és sókat elárul a szakosz­tályban végzett munkáról is — mondta Pálinkás József. Amint már megírtuk, tavaly nagy közönségsikert aratott a labdarúgó VB-totójátékunk. A tíz forduló során több mint tizen­hatezer értékelhető szelvény ér­kezett szerkesztőségünkbe. Bár idén -nem rendeznek labda­rúgó-világbajnokságot, a múlt évi nagy érdeklődésen felbuzdul­va, újabb totójátékra hívjuk olva­sóinkat. Január 9-én, tehát jövő vasárnap közöljük első ' szelvé­nyünket, s azt követően további kilenc alkalommal jelentkezünk az ünnepélyes eredményhirdeté­sig. A téma ezúttal is a lag da rúgás, de nemcsak az ... Szerepel majd a szelvényeken a kosárlabda, a röplabda és a kézilabda is. Szó­val a labda ... A szabályok és a játékvezetés. A kérdés csaknem minden esetben az: hogyan dön­tene, mit ítélne? Tehát játékszabályokról lesz szó, egyszerű és furfangos kér­désekről. iHáram-háram választ adunk meg, amelyek közül egy igaz. Ezt kell eltalálniuk olvasó­MILÉT MEGOPERÁLTAK Mile Sándort, a Rába ETO válogatott labdarúgóját a Sportkórházban megoperálták. A kórház főigazgatója, dr. Ár- ky Nándor végezte el a külső és belső porcműtétet. Mile va­lószínűleg a következő héten mór elhagyhatja a ' kórházat, majd Győrött utókezelés kö­vetkezik. Ezt követően kezd­heti el a könnyebb mozgást, de az teljesen bizonytalan, hogy mikor állhat a csapat rendel­kezésére. (MTI) POZSGAI EDZŐ LETT Pozsgai Lajos a RÁBA ETO egykori labdarúgója és csa­patkapitánya a területi baj­nokságban szereplő Győri MÁV-DAC labdarúgócsapatá­nak edzője lett. A korábbi ed­ző Horváth Tamás a jövőben a serdülők edzéseit vezeti. Pozsgai Lajos 33 éves. Há­rom évvel ezelőtt távozott a Rába ETO-ból. Ezt követően Kapuvárott, majd Győrött, je­lenlegi csapatában játszott. Sérülés miatt vonult vissza az aktív labdarúgástól, jelenlegi megbízatása a tavaszi szezon végéig tart. (MTI) toknak, s a szokásos módon be- küldeni szerkesztőségünkbe. Minden fordulót, szelvényt kü­lön is értékelünk. A helyes meg­fejtők között öt 200 forintos Cent,, rulm vásárlási utalványt sorso­lunk ki kéthetenként. Az ünne­pélyes eredményhirdetésen a tíz forduló alatt legtöbb találatot elérő szelvények kerülnek „ka­lapba”. A játék fődíját ezúttal is az IBUSZ kecskeméti irodája aján­lotta fel. A szerencsés nyertes 8 ezer forint értékű külföldi tár­sasutazáson vehet részt. A továb­bi helyezettek a Centrum Áruház vásárlási utalványait, illetve a megyei Testnevelési és Sporthi­vatal, a kecskeméti városi kosár­labdaszövetség. a Kecskeméti SC, az Aranyhomok Szálloda és a Pe­tőfi Népe díjait, az általuk fel­ajánlott jutalmakat kapják, ame­lyek összértéke eléri a 30 ezer fo­rintot. Az újabb részletekről szerdai sportoldalunkon számolunk be olvasóinknak. MM MŰSOR Vasárnap TV I. MŰSOR: 7.55: Idősebbek is elkezdhetik. 8.00: Mindenki iskolája. Fizika. Mun­ka, teljesítmény, energia. 8.30: Matematika. Tört-történet. 9.00: Óvodások filmműsora. SZ 9.20: Foxi Maxi kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat. 33. rész (ism.) SZ 9.35: Játék, a GYIK-mühelyben^SZ 10.00: Hírek 10.05: Babay József: Három szabóle­gények. Mesejáték (ism.) SZ 11.35: Kapcsoljuk az Átrium Hyatt szállót. Zenebutik. Juhász Előd műsora. SZ 14.40: Nótaszó. Tél (ism.) SZ 15.00: Képújság 15.05: Műsorainkat ajánljuk! SZ 15.30: Előszó helyett... Az Audrey Hepburn-sorozathoz 15.45: Főszerepben: Audrey Hepburn. Ketten az úton. Angol film. SZ 17.25: Reklám 17.30: Tisztelet Uzbegisztánnak. 18.00: Delta. Tudományos híradó. SZ 18.25: Reklám 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Jévé- torna. SZ 18.45: festi mese. SZ 19.00: A Hét. SZ 20.00: Hírek 20.05: Derrick. NSZK bűnügyi film­sorozat. Nem édenkert! SZ 21.05: Sporthírek 21.15: Kapcsoltam. Társasjáték. SZ 21.55: Hírek Játékvezető sporttárs, miért szól hamisan a sípja? Több ezer kilométert tett meg. Alig verte le az út porát, máris arról kérdeztük jeles nemzetközi kosárlabda-játékvezetőnket' Wei- dinger Dezsőt: milyen tapasztala­tokat szerzett külföldön? — Svédországban és Finnország­ban vezettem. A svéd tornán nagy. meglepetést okozott számomra az a lelkesedés, ahogy a játékosok egymást buzdították. A cserepa­don ülő svédek együtt éltek a já­tékkal, szurkoltak saját társaik­nak. Á közönség végül megtap­solta a vesztest is. A csapatkapi­tány pedig megköszönte nekik a buzdítást. — Milyen volt a játék? A svédek és a finnek is nagyon sokat fejlődték. Technikailag éret­tebb lett a játékuk, érződött raj­ta az amerikai és csehszlovák ed­zőik munkája. Jól játsszák a. ko­sárlabdát, jó lesz rájuk odafi­gyelni ... — Célzásnak szánta, „veszély­ben” van a magyar kosárlabda? — Nem veszélynek nevezném, inkább figyelmeztetésnek. Az utánpótlással sokkal többet kel­lene törődnünk, hogy biztosabb legyen kosárlabda-sportunk jö­vője. A nevelésben az ország je­lenleg a vidékre támaszkodik. Számos jó példa között itt van­nak a kecskemétiek is. Budapest kedvezőbb helyzetben van; kész játékosokat igazol. — Hogyan szóltak a játékveze­tői sípok? — Másként, mint itthon. Per­sze más ott az elvárás is. Elő­ítélet nélkül fogadják a játékve­zetőt, s úriembernek tekintik mindaddig, míg az ellenkezője be nem bizonyosodik ... Ellen­őrök értékelik a játékvezetők mű­ködését. Tehát érdekünk a sza­bályok következetes betartása. — Itthon nem az az érdekük? — Itthon is úgy kellene fújni, mint nemzetközi meccsen ... Hazai mérkőzéseken általában arra törekszünk, hogy közmegelé­gedésre vezessünk, s ne a szabá­lyok szigorú betartatása szerint. — Kinek jó ez a módszer? — Tulajdonképpen senkinek, de legkevésbé a magyar kosár­labdázásnak. Nálunk még két szélsőséges módszer is nehezíti a játékvezetés helyzetét. A közönsé­get az edző és a játékos viselke­dése befolyásolja. A játékvezető olykor megijed, s a házai csapat­nak fúj. Más bíróknál pedig el­lenkező hatást vált ki a közönség tombolása. — öt éve vezet nemzetközi meccseket, tapasztalata szerint megbecsültek-e a magyar játék­vezetők külföldön? — A magyar játékvezetők neve igen ismert, s elismert más orszá gokban, mert következetesek, a szabályok szerint vezetnek. Ezt várják el tőlük. Reméljük, egyszer, nálunk is lesznek ilyen követelmények. —banczik— TV II. MŰSOR: 20.00: Hírek 20.05: Amerikai dokumentumok. Ame­rikai dokumentumfilm. XI/I1. rész: Amerikába jöttünk. SZ 20.55: Vasárnap esti tévészínház! Ké­nyes egyensúly. Amerikai tévéfilm. 23.00: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 8.30: Tv-magazin — ruszin nyelven 9.30: Barázda —• faiuműsor magyarul 10.00: Gyermekműsor (m) 10.15: Intermezzo 10.20: Hírek 10.30: Tv-magazin — szlovákul 11.30: Tv-magazin — rtiszin nyelv en 15.25: Műsorismertetés (sz-h) 15.30: Japán játékfilm 16.50: Vasárnap délután 19.00: Tarzan — sorozatfilm 19.30: Tv-hiradó (m) 20.00: A holtak nem térek vissza — jugoszláv sorozatfilm, I. rész »1.00: Sporthíradó (m) 21.30: A Szajna hidjai 22.00: Műsorzárás (sz-h) KOSSUTH: 5.00: Előttünk a vasárnapi 7.23: Vizeink völgyében 8.05: öt kontinens hét napja 8.21: Énekszóval, muzsikával 9.00: „Tövisek és virágok” 10.03: „Keresd meg a seholnincs vá rat!... ' 10.45: Az MRT gyermekkórusa éne­kel 11.00: Vasárnapi koktél 12.05: Harminc perc alatt a Fold kö­rül 12.50: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek 13.35: Így láttam Kodályt 14.04: Szonda 14.34: Népdalkörök pódiuma LISZT Rejtvényünk megfejtésével Liszt Fe­renc, minden idők egyik legnagyobb és legünnepeltebb zongoraművésze, a modern zongoratechnika megalapítója négy művének címét nyerik. VÍZSZINTES: 1. Szerepformálás. 9. A ,,Csongor és Tünde” egyik ördög­fiókája. 15. Liszt Ferenc zongorára és zenekarra írt kései táncfantáziája. 17. Egyik termelési ághoz tartozó. 18. Ma­dách Imre „Mózes” című drámájának egyik alakja. 19. Régi római pénz- és súlyegység. 20. Telt. 21. Becézett Ilo­na. 22. Szóösszetételekben jelentése: egy. 23. Tromf. 24. Csillag — angolul. 26. ........ és holdvilág” (Szerb Antal í rása). 27. Az energia egyik forrása. 28. Illat. 29. Kezdete 31. Hivatkozik. 32. Balatoni üdülőhely. 33. Vérpálya. 34. A Duna mellékvize. 36. Kalibere. 37. Ritka női név. 39. Az Operaház építő­jének in év jele. 40. újságban jelenik meg. 42. József Attilas verse. 43. Kár­okozó. 44. Műsorszórás. 45. Északi fér­finév. 46. Hiszékeny. 48. „Ásító .. .”, Munkácsy Mihály festménye. 49...........­Lanka (Ceylon). 51. Sebhely. 53. Ok­mány. 54. Ágazat. 55. Rangjelző. 56. Elcsen. 58. Nívó. 60. Liszt híres kon- certetüdje. 62. Molnár Ferenc egyfel- vonásosa. 63. Direkt. FÜGGŐLEGES: 1. Liszt szimfonikus költeménye. 2. Ágynemű. 3. „... jegyzője”, Eötvös József regénye. 4. Kiütközik. 5. Iskola, ahogy azt az odajárók nevezik. 6. Hangtalan tűz! 7. Tokaji boroshordó. 8. Község Győr­Sopron megyében. 9. Városrész rövi­dítése. 10. „Ti . .., ti .... hitvány ebek!” (Arany János: A walesi bár- dók). 11. - Verskellék. 12. A radon vegyjele. 13. Guam sziget fővárosa. 14. Liszt szimfonikus költeménye. 16. Szenvedés. 21. Innivaló. 22. Az ,JOj- pest” labdarúgócsapat régebbi neve. 24. Csökönyös állat. 25 .............carte”. 2 6. A találmányhoz közelálló módo­sítás. 28. Háromlábú állvány. 29. Me. /Zőgazdasági szerszám. 30. Baki az iro­mányban. 31. Az egykori Babilónia fővárosa volt. 32. Durva posztó. 33. Mértani testek alkotója. 35. Annyi mint rövidítve. 36. Fiatalabb fiútest­vér. 38. Sakkban áll! 41. A grog alap­anyaga. 42. Részértesülés. 43. Jókedvű. 44. Hasonló. 45. Szakma, foglalkozási csoport — argóban. 47. A leggyorsabb lábú amazon, kit Heráklész ölt meg a görög mitológiában. 48. íréit idegen változata. 49 .............-java”. 50. Lajst­r omoz. 52. ,, .. .-flak”, szaltóugrás hátrafelé. 53. Fohász. 54. Sajnál. 56. Idegen Anna. 57. Lám (ford.) 58. Est betűi keverve. 59. Mint az 55. számú sor. 61, A kálium és az ittrium vegy- jeíé. E. B. Beküldendő: a négy Liszt-mű címe, 1983. január 12-én, szerdán délig. Az elmúlt héten közölt keresztrejt­vény helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyertek: Zsiga Tivadarné, Bácsbokod: Huszárik Béla, DUnaegy- háza; Mayer Istvánná, Sükcsd; Du­be ez József né, Kecskemét. A december 31-én közölt rejtvény helyes megfejtése: Ritkán látszik meg a sárról, Hogy hópehely volt azelőtt! 15.05: Művészlemezek 15.48: Évszázadnál hosszabb ez a nap. Csingiz Ajtmatov regényének rá­dióváltozata 2. (befejező) rész 17.05: Jó-e nekünk a bérmunka? 17.35: A hegedű virtuózai 18.40: Diákkönyvtár hangszalagon 19.39 c Népdalest 20.42: Zenemúzeum 22.15: Romantikus mesterművek 23.45: A Philip Jones rézfúvósegyüt- tes játszik. PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika 7.00: Az evangélikus egyház félórája 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika 8.05: Téli örömök 8.50: Szeretlek édes Budapestem Heltai Jenő versei 9.05: Mit hallunk? 9.30: Operettdalok 10.00: Szerpentin 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 12.55: Százszorszép Színház. Sziget­kék. Szabó Magda meseregénye * 14.00: Erről\ beszéltünk 14.35: Táskarádió 15.33: Szimfonikus könnyűzene 16.00: Útközben, hazafelé 17.30: Húszas stúdió 18.35: Sporthírek. Totó 18.45: Poptarisznya 20.33: Társalgó 21.58: örökzöld dallamok 23.15: Francia sanzonok. 3. MŰSOR: 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb- horvát nyelvű nemzetiségi műsora 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 8.11: Romantikus szerzők művei 9.20: Újdonságainkból 10.00: Üj Zenei Újság 10.45: öt kontinens hét napja 11.06: A Jeunesses fúvósötös felvé­teleiből 11.10: Händel: Partenope. Háromfel- vonásos opera 13.05: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából 15.36: Kritikusok fóruma 15.46: A kamarazene kedvelőinek 16.50: Beethoven-művek 18.07: King Crimson felvételeiből 18.37: Az új magyar zene a Rádióban 19.03: Klasszikus operettekből 19.40: Hanglemezgyűjtőknek 20.30: Sztárok sztereóban -2Í.10: A Szlovák vonósnégyes ját­szik 22.00: Rádiószínház. Emberi lény-e Inga Eriksson? Moralitás három hangra. Jan Myrdal hangjátéka 22.28: Operarészletek. Hétfő ÚJVIDÉKI TV: 16.35: Műsorismertetés (sz-h) 16.40: Spoirtkróniika (sz-h) 16.55: Intermezzo 17.00: Tv-híradó (m) 17.15: Reklám 17.20: Műsorismertetés 17.25: Tv-híradó (sz-h) 17.45: Piros, sárga, zöld 18.00: Játék 18.15: Az önigazgatás folyamata 18.45: Testnevelés (m) 19..15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó (m) 20.00: Világunk (m) 21.00: Tv-híradó (sz-h^ 21.20: Dokumentumfilm : 22.00: Műsorzárás KOSSUTH: 8.25: Mit üzen a Rádió (ism.) 9.00: A hét zenemüve ■ 9.30: Könyörgés az ittmaradókhex* 9.40: Ki kopog?„ 10.05: Nyitnikék 10.35: Schubert: V. szimfónia 11.04: Szatirikus dalok 11.19: Bioritmus 11.39: Jósika Miklós: Emtékirat. 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13.00— 14.22: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.22: Népszerű operettdalok 14.34: Kis kondás. Veres Péter novel­lája 14.54: Édes anyanyelvűnk (ism.) 15.05: Kóruspódium 15.30: Zenélő Dominó 16.02: Szimfonikus indulók 16.30: Világablak 17.10: Népdalgyüjtőúton Kodály Zol­tán nyomában. IX. rész. 17.31: Alekszej Tolsztoj születésének 100, évfordulójára 18.01: Cherbourg! esernyők. Részletek Legrand filmzenéjéből 18.15: Hol volt, hol nem volt... Mesék a Gyémánthegyről 19.15: Tudósítás a Székesfehérvári Vo­lán—FTC jégkorongmérkőzésről 19.20: BÜÉK 1983. (Kabarészínház, IL rész) 20.30: Népdalest 21.00: Fehéren — feketén. Rádiófolyó­irat 22.20: Tíz perc külpolitika 22^0: Pertis Zsuzsa csembalózik Kb. 23.30: Operaáriák 0.10: Pásztor László táncdalaiból PETŐFI: 8.05: Népi zenekarok műsorából 8.35: Figyelmébe ajánljuk! 8.50: Cseh polkák 9.00: Slágermúzeum 10.00— 12.00: Zenedélelőtt 12.00: Új népzenei felvételeinkből 12.35: Kis magyar néprajz 12.40: Tánczenei koktél 13.25; Világújság 14.00— 17.00: Kettőtől ötig ... 17.00: „Aranyláz” a biológiában. HL 17.30: ötödik sebesség 18.35: örökzöld dallamok 19.30: Sportvilág 20.00: Tip-top parádé. Cliff Richard felvételeiből 20.35: Senki többet.. • 21.50: Popműhely. A Rádió 8-as stú­diójából jelentjük 22.30: Operettrészletek 3. MŰSOR: 8.57: A kiállítótermek programjából 9.00: Mesedélelőtt 9.23: Csajkovszkij: esz-moll vonós­négyes 10.00: Szonda (ism.) 10*30: Régi zene korabeli fúvósokra 10.44: Fekete Afrika zenéjéből (ism.) 11.05: Manón. Részletek Massenet ope­rájából 12.00: Szimfonikus zene 13.45: Könyvszínpad. Gogol: Holt lel­kek (ism.) 14.15: Reneszánsz muzsika 14.47: Romantikus mesterművek 16.00: Sztárok — anekdoták nélküL 16.30: A hét zenemüve — Beethoven: Coriolan nyitány (ism.) 17.00: Kate Bush és Gerry Rafferty felvételeiből 17.30: Ettore Bastianini Verdi operái­ból énekel 17.49: Zsebrádiószínház. Mesterségek próbája, avagy a pénteki eső 18.17: Reklám 18.21: Az új magyar.zene a Rádióban — a közönség és a kritikusok 1982. évi dijáért 19.05: Fiataloknak — a kortárs zenéről 19.35: Bach kamarazenéjéből 20.25: Corvinka. A szolnoki gyermek tánccsoportot Cseh Éva mutatja be 20.45: Richard Strauss műveiből 21.30: Barbra Streisand énekel 21.50: A zeneirodalom remekműveiből 22.30: A Poptarisznya dalaiból

Next

/
Thumbnails
Contents