Petőfi Népe, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-25 / 20. szám

1083. Január SS. • PETŐFI NÉPE • S GRAFIKA, PLASZTIKA, FILM, NÉPDALFELDOLGOZÁS, FESTMÉNY E gy hete árról számoltunk be, hogy a megye tavalyi művészeti ösztöndíjasai miként tettek eleget szer­ződésben vállalt kötelezettsége­iknek. Most az idei megállapodá­sok részleteit villantjuk fel. Ta­lán nem felesleges a kezdetek felidézése: először 1974-ben tá­mogatták intézményes formában megyénk művészeit, az első két ösztöndíjas Probstner János ke­ramikus és Bodri Ferenc grafi­kus volt. Évről évre többen pá­lyáznak a támogatás elnyerésére, nem ritka, hogy negyven jelent­kező közül választanak. A vég­ső döntést testületek konzultációi előzik meg, mérlegelik, hogy ki­nek az ösztönzése kecsegtet na- gyobb közösségi „haszonnal". Ez, a dolog természeténél fogva, természetesen nem anyagi ter­mészetű, de a laikus számára is nyilvánvaló, hogy annak idején jó „befektetés" volt Probstner János támogatása: mára világra szóló eredményeket könyvelhet el az .általa vezetett Nemzetközi Kerámia Kísérleti Stúdió. □ □ □ 1963-ban hét alkotó munkássá­gát támogatja Bács-Kiskun me­gye Tanácsa. Bálint Attila grafi­kusművész — első önálló kiállí­tásáról nemrég mi is hírt adtunk — 10—h12 lapból álló rajzsorozat készítését tervezi, témája a Du­na; a szita eljárással sokszoro­sítható mappát Baja népszerűsí­tésére lehet felhasználni. A soltvadkerti Krebsné Tuska Zsuzsannát művészi kísérletének elvégzésében támogatják hat hó­napon át 3000 forinttal. Ennek fejében a nagyközség új, hét tan­termes iskolájának előkertjébe több darabból álló plasztikát ké­szít agyaggal kevert samottból. Az ő munkáját — mint mind­egyik képzőművészét — a Kép­ző- és Iparművészeti Lektorá­tussal bíráltatják el. A kecskeméti Kalmárné Ho- róczi Margit — friss tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének — kilenchónapos alkotói díjat kap. Vállalta, hogy a megyeszékhelyen az Ottörő- és Ifjúsági Otthonba 3x5 méteres falfestményt készít, melynek té­mája az intézmény rendeltetésé­hez, stílusa pedig az épület bel­ső szecessziós teréhez alkalmaz­kodik. Csikszentmihályi Károly bó- csai iparművész hat hónapon át kap művészi díjat. Ezért a hon­foglalás korának, valamint a kö­zelmúlt népművészetének motí­vumkincseit, formavilágát őrző — ma is használatos — tárgya­kat készít, illetve gyűjt, s ezek­ből kiállítást rendez, majd az anyag egy részét a Katona Jór zsef Múzeumnak adja. A kecskeméti Molnár Péter grafikus is féléves ösztöndíj­Mit vállalnak Bács-Kiskun ösztöndíjasai? szerződést ír alá. A megállapo­dás lényege: az Erdei Ferenc Mű­velődési Központban egyéni ki­állítást rendez, s az ösztöndíj összegének megfelelő értékű munkát a Katona József Mú­zeumnak ad. Eddigi filmjeinek szintézisével pályázott alkotói díjra Szobosz- lai Péter rajzfilmrendező. A me­gyei tanácstól hat hónapon át a „Hogyan kerül Eszter az asz­talra?” című munkáját készít­heti. Együtt az oktató és a hallgató Kutatások a főiskolákon Ahogy a múltban, úgy napja­inkban is végeknek a felsőfokú oktatási intézetekben kutatáso­kat. Bács-Kiskun megye öt főis­kolája közül háromban — a bajai Pollack Mihály Műszaki Főisko­lán, a kecskeméti Gépipari és Au­tomatizálási Műszaki Főiskolán, valamint a Kertészeti Egyetem kecskeméti főiskolai karán — köz­vetlenül termelésirányító üzem­mérnököket képeznek. Az Itt ta­nító oktatók munkájának csak egy részét jelenti a hallgatókkal való foglalkozás. Emellett jelen­tős értékeket képviselő kutató­munkát végeznek. Ezek általában három csoportba sorolhatók: az oktatás korszerűsítésére vonat­kozók: a feladattervekben rögzí­tettek, amelyek egyébként vala­milyen országos vizsgálódáshoz is kapcsolódhatnak; valamint a szerződéses kutatási tevékenység. A bajai főiskola vízgazdálkodá­si intézetében a szerény lehetősé­geik mellett ez a tevékenység a vízi környezetvédelemben, a víz- hasznosításban, a káros szennyvi- zek elhelyezésében, a vízállás elő­rejelzésében hozott hasznosítható eredményt. A teljesség igénye nélkül csak néhányat e mii tűnje: a szennyvíz és szennyvíziszap el­helyezése és mezőgazdasági hasz­nosítása Kecskeméten és Gyulán, á Mohácsi-szigeten az ipari üze­mek szennyvíztisztítása és újra­felhasználási technológiájának kidolgozása stb. A tevékenység széles körű el­terjesztésének az egyik módja a nyári szabadegyetemek szervezé­se. Jól étnek ezzel a lehetőséggel Baján, de rendeztek az elmúlt őszön emlékülést is, ahol a részt­vevők a vízgazdálkodás jelenle­gi gondjairól, a kutatások ered­ményeiről negyven előadást hall­gattak meg. A kecskeméti GAMF-on műkö­dő nyolc tanszéken és a szállítás­technikai laboratóriumban dol­gozó oktatók, tanárok és szakal­kalmazottak majd mindegyike valamilyen formában bekapcsoló­dik a tudományos kutatásiba. Ezek közül a legjelentősebb eredmé­nyeket az automatizálás, a tech­nológiafejlesztés, valamint a társadalomtudományok témakör­ben érték el. Az elmúlt esztendő­ben például szeződéses kutatá­sokat mintegy 9 millió forint ér­tékben végeztek. Az egyik siker volt az QFD 30 típusjelű oszlopos fúrógép prototípusának elkészí­tése, amelyet először a főiskola gépgyártás-technológiai labora­tóriumában működtettek. Egyéb­ként a gép fejlesztésére a megbí­zást a Dunavecsei Fémipari Vál­lalattól kapták. A kertészeti főiskolán 23 téma­csoportban folyik interdiszcipli­náris kutatás. Ezen belül a. ker­tészeti oktatás fejlesztésén mun­kálkodnak, valamint összesen ki­lenc témacsoportban, 22 témát kísérleteznek. A szerződéses te­vékenység keretében a Duna— Tisza közi állami gazdaságok sző­lő- és gyümölcstermesztésének korszerűsítésével, valamint a kör­nyezetvédelem kérdéseivel fog­lalkoznak. Mindhárom felsőoktatási inté­zetben a hallgatók is bekapcso­lódnak a kutatásokba. Rendsze­rint egy-egy részlet kidolgozását vállalják. Ezzel jobban megisme­rik az iskola belső életét, a kí­sérletezés örömeit. A ráfordított idő sem vész kárba, hiszen az eredményeket a tudományos di­ákköri dolgozatokban, valamint a harmadév végén a szakdolgo­zatban felhasználják. Ami pedig a legfontosabb: jártasságot sze­reznek a gyakorlati munkában és ötletgazdag, alkotó szakemberként hagyhatják ; .milmányaik be­fejeztével az iskola kapuját. Cz. P. 0 Kalmárné Horóczi Margit: Kö­zös öröm. P inyege Bandi bátyám el­eddig is nevezetes szemé­lyisége volt a Föröstökölöm Téesz hangyaszorgalmú társa­dalmának, lévén ő a racka ju­hok felkent pedagógusa a szö­vetkezetben. A jó minapában tör­téntekkel pedig messzi jövendőre beírta nevét a nagyüzem monog­ráfiájába. Mint az efféle ősi mesterséget űzök általában, bátyánk is amo­lyan szemlélődő természet. Ezen­felül, mentül jobban bentjár a korban, antul érzékenyebb. Egy- re-másra elfogja a búbánat, s olyankor túl mélyen néz a pohár fenekére. Így esett ez a múltko­riban is. Elég volt az első tucat hulló falevél látványa, hogy ar­ról az ősznek, valamint hitestár­sának hervódása jusson eszébe. „Akkor mán inkább a pohár fe­neke" — döntötte el magában. Busongó lelkének megjuhádzása végett beiért hát kedvenc kocs­májába, lahol is mindaddig mú­latta magát, míg forintjait a szesz és \a kacskakezű Csücsös cigány egyszál hegedűje fel nem emész­tette. Aklibr jelentette ki Pinyege András, hogy mostmán oszt doszt, s indult hazafelé. Ügy kikészült azonban, hogy megereszkedett já­rókái csupán egy kilométer tá­volságig vezérelték el a „Morgó" nevezetű köz-itatási intézmény­től. Ott aztán — kimerülvén, el- kutyulván a sötét éjszakában — keresztbe keveredett az elsőren­dű betonúton. Javában húzta a bőrt a fagyon, mikor egy teherautó-karaván ve­zérgépe észbontó féksivalkodás közepette stoppolt le, ernyedt or­cájától alig lépésnyire. Persze, a karaván többi kocsija is égedet- len csikorgással vetette meg ke­rekeit a vezérjármű mögött. A juhász oly, de oly édesdeden horkolt tovább, mintha angyal­kák vigyáznának rá. Holott, ha van füle a hallásra, ráébred, hogy egészen közönséges földi halandóknak köszönheti életben­Stendhal Milyen régen született! Már két­száz éve: 1783. január 23-án. fis mégis, milyen* mai! A XIX. század valamennyi írója közül talán ő a legmodernebb, s ha idetekintene a túlvilágról (amelyben sosem hitt), boldogan állapíthatná meg, hogy 6, a szinte ismeretlenül és olvasatlanul 1842-ben elhunyt szerző, méghozzá sikerre szomjazó szerző, már szá2 éve olyan divatnak örvend, amelyen belül — ellentétben sok más kiváló kortársával! — nincsen hullámvölgy, s a milliós példányszámok után, a mozi- és tévéfilmeknek hála, immár százmilliók izgulnak, gyönyörködnek a Pármai kolostor vagy a Vö­rös és fekete lélegzetelállító fordulataiban és szenvedélyes jelenetei­ben. Sikere hazánkban is káprázatos: 1945 és 1980 között 1 443 570 példányban jelentek meg művei, s ezeken belül maga a Vörös és fe­kete 17 kiadásban (!) látott napvilágot, 526 000 példányban. A Bálint Attila: A pillanat. Dr. Kálmán Lajos népzeneku­tató a hetedik ösztöndíjasa a me­gyének. Hat hónapig részesül 3000 forintos díjazásban azért hogy csaknem száz összegyűjtött népdalt készíthessen elő közlésre a szükséges elemzésekkel. „Rá­adásként” az is a szerződésben szerepel, hogy új népdalfeldolgo­zásokat készít énekkarra. □ □ □ Mi a garancia, hogy az itt fel­soroltak időben elkészülnek, s hogy szakmai szempontból is mívesek lesznek? Említettük, hogy minden alkotást a szaklek­torátussal zsüriztetnek. Az ösz­töndíj utolsó hányadát — a ki­kötés szerint — akkor vehetik fel a művészek, ha asztalra tet­ték a megállapodásnak megfele­lő munkát; egy záradékba pedig azt is bevették, hogy ha az ösz­töndíjas adós marad a vállalás teljesítésével, visszafizettetik ve­le az összeget. Ilyenre azonban — mondták a megyei tanács il­letékesei — nem volt még példa. □ □ □ Jövőre tehát tíz esztendős lesz a művészek állami támogatásá­nak ez a módja. Már most java­soljuk az évtized ösztöndíjasai­nak közös kiállítását az Erdei Ferenc Művelődési Központban: így mindenki előtt nyilvánva­lóak volnának azok a művészi értékek, amelyek a megye ren­delkezésére álló költségvetési, fejlesztési összegek tízezred szá­zalékát sem meghaladó pénz se­gítségével jöhettek létre... Ami pedig a jövőt illeti: azt hallot­tuk, hogy az illetékesek — a meglévő' művészi ösztöndíj mel­lett — a tudományos kutatást segítő pályázaton gondolkodnak. Ballal József maradását. De hát 6 nem észlel­te a szörnyű fémzajokat, s szint­úgy a tiszta szívből fakadó, in­tarziás káromkodásokat sem, amikkel nyomorultul fújtató, élő tetemét elárasztották az ijedtsé­gükből ocsúdó gépkocsivezetők. Mikor azok egyike-másika meg- rázogatta, még neki állt feljebb. Mámoros tompultságában szen­tül azt képzelte, hogy — mint ha­sonló állapotában annyiszor — ezúttal is hűséges pulija bökdös- né eszméletre. Ezért fakadt ily szókra: — Takarocc, Sajó! Arra se eszmélt, hogy a huncut sofőrök hasmánt fordították. Annyit tett mindössze, hogy jobb fülét a betonhoz dörzsölte. Biz­tos jólesett neki. — Itt nem hagyhatjuk — mond­ta ki a szentenciát az élpilóta. — Jöhet egy nálunknál álmosabb szaktárs, és agyonvasalja. Ha meg az útpadkán túlra penderít­jük, képes lesz visszahempereg­ni. — Hász’ éppen vihetjük őkéi­mét távolabbra is — indít­ványozta a leghamisabb vezető, s a többiek — szavának hang­súlyából — egyből kitalálták, mi­re gondol. — Vigyük. Jó lecke lesz ez ne­ki. A részegeket megillető tapin­tattal nyalábolták hát fel Pinye- gét, s fellendítették őt a vezérgép pótkocsijának platójára. ö viszont ezt a ténykedést is megint hozzátartozója, 'csak most élete párja cselekedetének fogta fel iborgőzös álmában. Elbambult ajakát panaszos nyögdécselés hagyta el: — Zsuzsika, na, ne gorombás­kodj! Hjaj! A gyomrom... — Ebből sejthetjük megrázkódtatá­sát. E fergeteges siker részben ki­váló fordítójának és jeles magya­rázójának, Illés Endrének köszön­hető. A köpcös, ellenszenves, go­romba Henri Beyle, aki egy né­met kisváros (Stendhal) nevét vá­lasztotta álnévül (de volt még százhetven további álneve), noha bejárta fél Európát mint katona és diplomata, nálunk sohasem tűnt föl, csak a közelben, Trieszt­ben, ahonnét azonban a bécsi reakció kitessékelte Lajos-Fülöp polgárkirályságának titokban ja­kobinus konzulját, s így került vissza imádott Dáliájába. Élete egyébként olyan fordula­tos, kalandos és szenvedélyes, mint egy Stendhal-regény, ami nem is különös, hiszen fő műveit a saját életének eseményeiből me­rítette, idegen ötlet, valóságos esetek vázára fűzve önnön vá­gyait, álmait, akarásait. Ma már alig tudjuk megérteni, miért nem volt sikeres a maga korában. Miért nem volt mindenki olyan jószemű, mint Balzac, aki oly ér­zékenyen felfigyelt a Pármai ko­lostorra, erre a sebtében „oda­kent" remekműre, melyet ötven­két nap alatt diktált le? Pedig a magyarázat aránylag egyszerű: abban a korban, amikor Chateaubriand, ez a nálunk szinte ismeretlen nagy író, újjáélesztet­te a vallást, Stendhal kihívóan antiklerikális. Amikor kollégái a cikornyás stílus bíborlepleibe bur­kolóznak, ő a dísztelen egyszerű­séget kultiválja, melyhez a bün­tetőtörvénykönyv szikár szövegé­ből merít ihletet. Amikor a sötét mélabú, az esengő bánat és az előkelő életcsömör dívik, ő büsz­kén és bőszen hajszolja a boldog­ságot. Ám a fölényes derű és a játszi könnyedség írója, aki fél évszá­zaddal a film feltalálása előtt szinte már forgatókönyvet írt, maga boldogtalan volt. Szeren­csétlennek érezte magát a kispol­gári grenoble-i családban, csak anyját szerette igazán, 6 azonban korán meghalt Utálva a kényes- kedő lelkizést a matematikát ked­velve felmegy Párizsba, beíratko­Ment-mendegélt az autókara­ván, egyre messzebb maradt mö­göttük a Tiszatáj. Mivel pedig ők a Dunántúlnak is a túlsó szélére iparkodtak, Sz.-on úgy vélték, eleget cipelték már édes terhü­ket. Jó szívvel emelték le a „fe­keteszállítmányt” úgy reggel öt óra tájt, s ebben a kedves borter­mő városkában is egy Icöcsma mellett támasztották a falhoz. Pinyege András rendületlenül folytatta aluvását. Nem is lehet rossznéven venni tőle, hogy midőn a kocsmanyi­tással járó lármára felpattantak szemének redőnyei, sehogyse is­merte ki magát. Ösztönösen is a kocsmába for­dult be felvilágosító szóért. Amúgy zákányosan vonta kérdő­re a bentieket, hogyan került ő ennek az italmérSsnek a falához, amikor az ő törzskocsmája ez és ez? No erre egy kicsit még bo­londnak nézték őt amazok, hi­szen látva látták már az okot is az ismeretlen polgártárs kibi­csaklott ábrázatán. De azért pró­bálták vele megértetni, hogy „Morgó” névre hallgató ital­üzem nincs is a városban. — Már hogyne volna! — kö­tötte az ebet a karóhoz hősünk, és keresetlen fogalmazásban kér­te ki magának a packázást. — Mutassa csak a személyazo­nosságiját! — unta meg a randa- lírozdst egy markos alkalmazott, mellesleg önkéntes rendőr, s fél­reérthetetlen gyöngédséggel be­szélte le a fura vendéget a bot­rányokozásról. — Hogy került maga ide K.- ról? — húzta fel szemöldökét az erélyes pincér, látva az igazol­ványban szereplő tiszatáji lak­helyet. zik a Műszaki Főiskolára (mint nagyszerű hőse, Lucien Leu wen!), de a vizsga napján otthon marad. Imádja a ragyogó társaságot, a fé­nyes uniformist és a nyakékkel tündöklő hölgyeket, ám sorsa sze­gényes padlásszobába száműzi. Napóleon seregével járta be Európát, Milánótól Moszkváig, közben azonban kénytelen volt évekig körmölni egy szatócsbolt­ban Marseille-ben. Sem a keres­kedelem, sem a katonaság nem hozta meg a dicsőséget, akkor csapott fel írónak. Nyakra-főre ír­ta (néha azonban csak másolta) zenész-életrajzait Haydnról. Mo­zartról, Rossiniról; útinaplóit, fes. tészettörténeteit stb. Első igazán önálló alkotását, az 1822-es A sze- relemről-t, akkor a kutya sem ol­vasta ... Az 1830-as Vörös és feketét, az 1838-as Pármai kolostor-t és a nem egészen befejezett Vörös és fehéret (ez utóbbi életében meg sem jelent), néhány kivételesen jóérzékű kortárson kívül annak idején nem sokra becsülték. Ma azonban Julien Soréi, Fabrizio del Dongo és Lucien Leuwen milliók jó ismerőse. Stendhal fénye, me­lyet Aragon egy hosszú tanul­mányban ünnepelt, és amelyről Illés Endre azt írta, hogy „a fel­világosodás századának szép örök­sége”, fennen ragyog. Boldogságsóvár hőseinek osz­tályharcos magatartása olyan, mintha már olvasták volna a Kommunista kiáltványt („szigorú lesz a büntetésem — mondja So- rel az .utolsó szó jogán —, mert más osztálybeliek ítélkeznek fö- lóttém,f);’ a történelmi helyzetet ragyogóan és mélyrehatóan elem­zi, a társadalmat minden szocio­lógusnál velősebben ábrázolja, le­gyen szó a restaurációs reakcióról vagy a liberális polgárkirályság­ról. A waterlo-i csata nevezetes leírásából pedig Tolsztoj is sokat tanult. B. L. E. — Hallja-e az úr, — önérzetes- kedett még mindig Pinyege Ban­di bátyánk — ne maceráljon to­vább engemet!... Három éve ki se tettem a lábamat K.-ról... Melyik részére kóvályogtam el a városomnak, árulják mán el, az istenit! — Jöjjön ki az ajtó elé, oszf győződjön meg a saját szemével, hogy nem otthon van... Na, pis­logjon csak arra felfelé! Vannak maguknál szőlőhegyek? Mesélték az eset látói, hogy az öreg szinte megzavarodott hosz- szú pillanatokra. Ahogy ide-oda kapkodott, még a „másvilágot" is emlegette. Csak akkor felho­zott meg igazi „evilági” mivoltá­ban, amidőn isiheretlen ismerő­sei — megszánva szorult helyze­tében — így nyugtatgatták: — Akkor magát emberrablók hozták ide, öregapám! — Terroristák?! — fehéredett bele Bandi bátyánk, és majdcsak- nem dadogva szabadkozott. — Dehisz egy árva fityingem sincs, megnézhetik! — fordítgatta ki zsebeit. Szerencsére nem olyan népek lakják már a hazát sehol sem, hogy csak úgy egyszerűen elsin- kelnék a rossz helyre érkezett szállítmányt. ,Kivált olyan derűs lelkületű emberek, mint a sz.-iak is, meggyanitják, hogy ilyen eset hátterében valami kópéság va­gyon. Ha megfejteni npm is tud­ták a rejtélyt, együttérzéssel dob­tak össze némi összeget, és „ház- tól-házig” címen feladták Pinye­ge Andrást K.-ra. Persze, a sz.-iak nemsokára megtudták a magyarázatot. ■ A visszafelé tartó gépkocsivezetők lelkiismeretesen megérdeklöd- ték, mi lett a sorsa „turistájuk­nak”, akit odáig elkocsikáztattak. Bandi bátyánk viszontag máig is töpreng a titok fölött Igaz, azóta mindig napvilágon pocor- kodik haza a kocsmából. Tóth István A feketefuvar

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents