Petőfi Népe, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-28 / 303. szám

1982. december 28. » PETŐFI NÉPE • 5 Tisztelet a szülőföldnek Charley nénje A MEGHÓDÍTOTT SIVATAGBAN Szerencsére az angol szerző és az átdolgozó Kerényi Imre bra­vúrosan érti a színpadi hatások mechanizmusát. A tévárendezö is meglepő biztonsággal alkalmaz­za, hasznosítja a jól bevált fo­gásokat, ügyesen, jó ritmusban pergeti a játékot, helyenként lát­ványosan mozgatja szereplőit, le­leményesen készíti elő a dalbe­téteket, a zenés közjátékokat. Immár második alkalommal nyílt a Műcsarnok­ban seregszemle a külföldön élő magyar szárma­zású művészek alkotásaiból. A nagyszabású kiállí­tásra 23 európai és tengerentúli országból 287 mű­vész jelentkezett, mintegy ötszáz műtárggyal, zö­mében festők, egyharmaduk szobrász, fotóművész és építész. Vannak köztük a képzőművészet határ- mezsgyéjén álló, kísérletező művészek. A közönség árnyalt, sokoldalú képet kap a kül­földön élő magyar művészek tevékenységéről, ér­zékelheti, hogy mi foglalkoztatja a határainktól távol élő alkotókat, akik többen a világ művészeti arculatát is formálták, mint köztük Vasarely vagy áchöffer Miklós. A külföldi kultúrák gyümölcsöző kölcsönhatásait mutatja a reprezentatív kiállítás, amely három generáció munkásságából ad ízelítőt. A műveket az alkotók maguk válogatták, maguk határozták meg. mit tartanak fontosnak munkás­ságukban. mit akarnak a szülőhazában élőknek bemutatni. így egymás mellé került a világban szét­szórtan élő sok művész alkotása, különböző stílus- irányzatok széles skáláján. Az ismert és eddig itt­hon még nem ismert alkotók a jelen művészetének pillanatképét villantják fel. Semmilyen irányzat nincs túlsúlyban, a hiperrealizmus éppoly fontos szerepet játszik, mint a legelvontabb absztrakció, de a pop art. concept art és más törekvéseknek éppúgy akad képviselője, mint a naiv művészetnek. Jólesik üdvözölni a második világháború előtti törekvések sikeres hazai képviselőit, és meglepőd­Szívesen ismételném minél többször, amit a kecskeméti Ka­tona József Színház előző bemu­tatóiról is írtam: stílusos, jó elő­adást láttam. A rendező tudta, mit akar. El­képzeléseit elfogadtatta a színé­szekkel, akik képességeiknek megfelelő színvonalon, de nagy­jából közös felfogásban formál­ták meg szerepeiket. A rend lát­ványa, érzete mindig megnyug­tat. A nézők többsége riadozik a kiszámíthatatlantól, a várat­lantól. A jó produkció kiveti az oda nem illő ötleteket, az öncélú gégékét, a mű egészével felese­lő hatásvadászatot. Málnay Levente, a Charley nénje rendezője szerint a viszony­lag ismeretlen Brandon Thomas — a színházi műsorfüzet sem szól róla — szövege csupán operett­librettónak tekinthető. Alkal­matlan vígjátéki előadásra. In­kább sejtem, érzem, mint tudom: több van ebben a történetben, mint amennyit magyar színpado­kon láthatunk. Gondolom: az an­golok inkább a majdnem fölsült öreg hadfin, a számító ügyvéden, a formaságokká üresedett társa­dalmi szokásokon nevettek, mint az ál-nagynéni kalandjain. Még egy ügyes diák is képes rászedni a birodalmi uralkodó osztály olyan nagyrabecsült képviselőit, mondhatnék támaszait, mint a fent nevezettek! Sok országban szentségtörésnek számítana, ha így kicsúfolnák szent nemzeti in­tézményüket, mint ahogyan a Charley nénje leszedi a kereszt­vizet az oxfordi kollégiumról. (Egy fia könyv sem téved a diák urak kezébe, tekintélyes pozíciók várományosaiba, pezsgősüveg annál több.) Persze, csak azok derülhetnek felszabadultan va­laminek a fonákján, akik ismerik a színét. vaszkodta végig a három felvo­nást. Néhány gesztusa egyszerű­en .utánozhatatlan. Ha az előadás legalább sejtéti, hogy farsangi vígságok közepette vállalja ba­rátai kedvéért lord Frank Bab- berley a dúsgazdag nagynéni sze­repét, még inkább helyénvalónak éreznénk bővérű, fergeteges ko- médiázását. Csupa fiatalság, csu­pa derű, csupa aranyosság volt a két szerelmes leányzó (Bajza Viktória és Holl Zsuzsa). A ru­tinos Ribár Éva (az igazi Charley nénje) elsősorban szép éneklésé­vel tűnt ki. A nagyobb felada­tokhoz szokott Major Pál példás igyekezettel alakította Brasset, a szolga szerepét. Jól illeszkedett az együttesbe Vadasi Tünde (Ella Delahay), Bácskai János (Jack Toplebee). Vitéz László (Charley Wykeham), bár színesebb figu­rát is formálhattak volna a rá­juk bízott szerepekből. Poós Éva jelmezei közül külö­nösen a lányoké, az ügyvédé és az ezredesé tetszett. Talán sze­rencsésebb lett volna, ha az Ox- fordban tanuló fiatalokat kezdet­től „angolosabban” öltözteti. A díszleteket Varga Mátyás tervez­te, vendégként. Heltai Nándor A zenés vígjátékot beharango­zó cikkünkben igaza volt a szer­vező iroda vezetőjének: ilyen jól régen nem hallottuk a színhá­zi zenekart! Aldobolyi Nagy György „fülbemászó” dallamait stílusosan, elegáns nagyvonalú­sággal játsszák, akár Nagy Árpád, akár Sugár Miklós áll a karmes­teri dobogón. A hangulatos, nagy közönség­sikerű előadásban szereplők kö­• Minden jóra fordul? Kitty (Bajza Viktória), Jack Topplebcc (Bács­kai János), Spittigue (Lakky József), Babberley alias Charley ncnje (M. Horváth József). (Karáth Imre felvételei) tó Cellért Hugó: Bartók Béla. ve tanulmányozhatjuk, hogy mennyire hűek ma­radtak önmagukhoz utolsó alkotásaikban is, mint Beck András, A. Borbereky Kovács Zoltán, Sza- lay Lajos, Jakovics József. Egyes magyar művészek­nek már a nemzetközi lexikonokban szereplő mű­vei is láthatók a kiállításon, mint Pierre Székely­nek, Kepes Györgynek, Bartha Lajosnak, Amerigo Tótnak, Etienne Vágónak, Pierre Vágónak. A kiállítás legöregebb mestere, a kilencvennyolc éves Orbán Dezső, a ma már itthon is klasszikussá vált Nyolcak csoportjának tagja. Zúzmarás idő című 1975-ben készült munkája földrészeken túli rokonságban áll Barfha László balatoni rianásos tájképeivel. Sok művész stílusát már az idegen környezet for­málta, mint a Venezuelában élő Fircsa László mo­numentális indián tárgyú képeit. Az USA-ban élő Faragó Miklós 1982-es Tisztelet a szülőföldnek cí­mű képét viszont Szász Endre ifjonti szürrealista stílusa ihlette, a felhőkarcolókon átködlő Magyar- országot tejjel-mézzel folyó Kánaánként ábrázol­ja nosztalgikus látomásával. Egy-egy utazás emlé­ke vagy a távolban élők nosztalgiája is megjelenik műveiken, mint például a Rómában élő Dallos Ma­rinka tihanyi levendulásokat idéző képén. Külön­leges élmény Rapaics Richárd mélyértelmű szim- bolikájú Attila-gobelinje a kontinenseket szétszag­gató nyíllal. Igen nagy a fotóművészek aránya, és meglepően sok a külföldön munkálkodó építőmű­vész. akikről eddig keveset tudtunk. Nemzeti kötelességünk számontartani és időnként számba venni a magyar tehetségek kibontakoztatá­sát. alkotómunkájuk eredményét seregszemléken bemutatni. B I. zül Lakky József (Stephen Spit­tigue) és Fekete Tibor (Topple- bee ezredes) könnyedén rajzolt meg egy-egy hihető opergttes fi­gurát. M. Horváth József (lord Frank Babberles=Charley nénje II.) egészen kivételes mozgáskul­túrájú színész. Fáradhatatlan energiával ugrálta, táncolta, ra­• A szemrevaló fehérnép (M. Horváth József). Türkmén Szocialista Szovjet Köztársaság KÖNYVESPOLC • Legény Dezső: Kodály Zoltán levelei „Kedves Barátom! Íme, hogy ne vesztegessük a sok szót”, így kezdte 1901. május 13-án Budapesten keltezett, Schneider Miklós­hoz címzett levelét Kodály Zoltán, a zeneművészeti főiskola hall­gatója, mielőtt tájékoztatta volna a modulatiók tanáról. Nyilván a még Nagyszombaton tanuló, zenei pályára készülő iskolatársa kérte tőle az eligazítást. A Legány Dezső átgondolt, alapos szer­kesztésében megjelent Kodály Zoltán levelei kötetet olvasgatva újra és újra lényegre összpontosító céltudatossága a legszembe­tűnőbb. Közép-Á/.h 'i délnyugati ré­szén. délen Iránnal és Afganisz­tánnak határos, 488 ezer négyzet- kilométer területű köztársaság Türkménia. A majdnem három­millió lakosú ország négyötöd ré­szét hatalmas homoktenger, a Ka- ra-Kum sivatag borítja, amely­nek jelentése: fekete homok. A Kara-Kum, a Szovjetunió legna­gyobb sivataga, nyugatról keletre 800, észak—déli irányban 450 ki­lométer. Ma, amikor bolygónk zöldöve­zete fokozatosan csökken, a lakos­ság pedig növekszik és a földeket a városok építéséhez sajátítják ki, az ember mindjobban rákénysze­rül a sivatagok meghódítására, így van ez Türkméniában is. A sivatag megszelídítésének leg­szükségesebb feltétele azonban a víz. Közép-Ázsiában az a mon­dás járja, hogy „nem a föld te­rem, hanem a víz”. A sivatagban még az 1950-es években megkez­dődött a Kara-Kum öntözőcsator­na építése. Hossza ma meghalad­ja az ezer kilométert, az építke­zés befejezése után pedig eléri az 1400 kilométert. Ez a valóban gi­gászi öntözőcsatorna az Amu- Darja folyótól a KaSzpi-tengerig, Kizil-Artek térségéig nyúlik majd. „Ahol víz van — ott élet is van" — tartja egy másik ősi mondás. És ott, ahol a sivatagot átszelte a két ütőér, ültetvények és termő kertek születtek. A napfényes na­pok évi átlagát tekintve Türk­ménia az első helyen áll, de egy­ben ez a legszárazabb vidék is. Az intenzív vízgazdálkodás azon­ban átalakította a hajdani kopár vidéket, és jelenleg is állandóan növekszik az öntözött földek terü­lete. A sivatagok komplex tanulmá­nyozásával a Szovjetunióban a Türkmén Sivatagkutató Intézet foglalkozik. Ma a sivatagok és fél­sivatagok övezete adja a mező- gazdasági termékek termelésében a gyapotszál, a nyersselyem, a ka- rakül prém száz százalékát, a nö­vényi olaj 20 százalékát, a gyapjú, a gyümölcs- és zöldségfélék 16 százalékát. Türkméniában műkö­dik a Tudományos Akadémia Napenfergia Intézete és a Szolnce Tudományos Termelési Egyesülés, amelyeknek a szakemberei a nap­energia hasznosításának tudomá­nyos alapjait dolgozzák ki. Türkménia gazdasága fontos szerepet tölt be a Szovjetunió népgazdaságában Elsősorban vo­natkozik ez a földgázra, amellyel nemcsak a lakosságot és ipart lát­ja el. hanem a ..Közép-Ázsia— Központ Gázvezetéken” keresztül a Szovjetunió európai területére is szállítja. A köztársaságban olyan hasznos ásványkincseket la bányásznak, mint az ezüst, króm, só, kőolaj. Türkméniában több mint hat­ezer orvos dolgozik. A főváros, Ashabad egyetemén 12 ezer diák tanul, 25-féle szakterületre készí­tik fel a jövő szakembereit. A tizenegyedik ötéves terv vé­géig a köztársaság minden ötödik lakója új lakásba költözik. Külö­nös gondot fordítanak az új tele­pülések kialakítására. A fejlesz­tési tervek kidolgozásában Moszk­va, Leningrád és Ashabad terve­zőintézetei is részt vesznek. Tükörnek is tekinthetők az ilyen gyűjtemények: hiteles képet rajzolnak írójukról. Az érzelme­it, indulatait elrejtő Kodályról, a centenáriumi kiadványt tanulmá­nyozva rokonszenves kép alakul ki. Egészen fiatalon elgyűrűzték a kétkeziek, a mezei emberek. 1905-ben — például — a szénát gyűjtő tótokat irigyelte Nagy­szombat közelében. 1926-ban az általa tisztelt Szekfű Gyulának is megírta: „Magyarországról al­kotott képedből, bár gazdagabb és sokoldalúbb minden másnál, hi­ányzik a falusi szegény nép au- topsziás ismerete. Egy nem sejtett világot ismernél meg benne, ha rászánnál néhány nyarat, hogy fa­lun a nép közt, mint szürke igény­telen ven3£g, csak hallgatnád, amit maguktól beszélnek. Hát még ha sikerülne azon túl meg­szólaltatásra bírni őket.” Milyen korán kialakultak élet­elvei, szokásai! 1908-ban szinte himnikusan dicsérte a természe­tet későbbi feleségének irt leve­lében: „Válassz! Itt a két oldal: egyiken a kocsma, bor, füst, áju­lás, betegség, csúnyaság, a város, a burzsoá; másikon szabad leve­gő. szabad látókör, hegy, erdő, egészség-szépség (a kettő egy), szóval a Mező — és én.” A dol­gokat mozdító gyakorlatiassága megmutatkozott a már említett Schneider Miklós konzervatoris- ta úrnak címzett epistolájából: a tervezett új orgonánál „őrültség volna a játékszekrényt előre ten­ni; hisz úgy örökre elejét veszik egy zenekari előadás lehetőségé­nek is”. Ugyanebben az 1901-es levélben: „A ti rémes gyorsaság- tokat nem tudom érteni.” Lényéből fakadt szigorú önfe­gyelme. „Különben .lehet, hogy az életben is úgy van, mint a mű­vészetben; a szigorú kontrapunkt tanítja csak meg igazán a szabad mozgást”. Meglepő, ahogyan föl­mérte saját erőit, amilyen követ­kezetesen beosztotta idejét: „Nem vállalhatom, hogy rendszeresen írjak a Nyugatba. Annyi zenei munka vár rám, hogy alig győ­zöm a,zt is”, tudatta 1925-ben Gel- lért Oszkárral. Kertelés nélkül kimondta az igazat, ha az ügy megkívánta. Mi­vel áz állam a korábbinál bőke­zűbb mecénás, ma különösen idő­szerű figyelmeztetése: „tehetség­telen művek pártolása és terjesz­tése vajon használt a nemzeti kultúrának?” Vagyis a jogcím, a szándék önmagában kevés. Majd: Tudományban, művészetben „hiá­bavaló minden igyekezet ráter­mettség nélkül”. Kassáktól tudom, hogy mi min­denben segítette, amikor félre­sodorták. Az eddig föllelt levelei­ből számos hasonló akciójáról kapunk hírt. 1944. október 8-án Deutsch Jenő munkaszolgálatos mentesítését kérte nyomatékosan 1945-ben azok mellett állt ki, akiknek állását mások egyéni ér­vényesülési vágya veszélyeztette. Mi tagadás, szívmelengetö örömmel olvastam a kecskeméti példaadásokat másoknak dicsérő sorokat. „Kecskeméten pompásan énekeltek, ott egy pár kiváló ze­nész működik” tudatta 1930 ápri­lisában dr. Péczely Attilával. „Ta­lán hallották az ,öregek’ kecske­méti előadását rádión? ez nagyon megkönnyítené a betanulást” ol­vasható a Beke Ödönnek 1934 augusztusában keltezett soraiban. Volt már alkalmunk Vásárhelyi Zoltánnak küldött leveleinek is­mertetésére. Jó néhányszor fog­lalkozik a kecskeméti ének-ze­neivel. Erdei Ferenc, mint az Akadé­mia akkori főtitkára kulturális kezdeményezésekre itt borús idő­ben fogadtatta el okos diplomá­ciával a városi vezetőkkel az in­nen származó javaslatot 1964-ben, hogy hívják meg Kecskemétre a hazánkban tanácskozó Nemzetkö­zi Népzenei Tanácsot. 'Tudta ezt a Tanár Űr is, ezért fejezte be az Akadémia budapesti közreműkö­dését megköszönő levelét így: „Nagyon jól esett tapasztalnom, hogy mindig számíthatok Rád, ha valahol a népzene ügyében támogatásra van szükség. Egyéb­ként a kecskeméti kirándulás volt sokak számára a konferencia fénypontja. Igaz barátsággal kö­szönt Kodály Zoltán akadémikus.’’ De a kulturális megmozdulások kedvezőbb jövőbeni fogadtatásá­ért, a zenei, népi kultúra terjesz­tőinek jobb megbecsüléséért és a végül is kitűnően sikerült ren­dezvényért a város tanácselnöke is kapott köszönő sorokat. „Váro­sa újra bebizonyította a híres vendégszeretetét és feledhetetlen élménnyel gazdagította külföldi vendégeink magyarországi emlé­keit.” Legány Dezső példásan körüí- / tekintő kötete nyomán bizonyára újabb levelek kerülnek elő csa­ládi gyűjteményekből. Lapunk­ban is hivatkoztunk olyan sorai­ra. amelyeknek helyük lesz a né­hány év múlva esedékes újabb kötetben. Ez a könyv is így gaz­dagabb, teljesebb, mint azt a leg­derűlátóbbak remélni merték.-1—r • Víz a Kara-Kum sivatagban.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents