Petőfi Népe, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-24 / 302. szám
1982. december 24. ® PETŐFI NÉPE • 5 SZIBÉRIA UTÁN AFRIKÁBAN Fémmunkás-csarnokok líbiai megrendelésre A Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárában készülő csarnokszerkezetek első nagy sikerüket a zordon éghajlatú Szibériában aratták, ahol télen mínusz 40—50-fokos hőmérsékleten vizsgáztak jelesre. Az idén arról tettek tanúbizonyságot, hogy nyáron plusz 40—50-fokos afrikai hőségben is jól beválnak. A gyár kollektívája pedig azt bizonyította be, hogy gyorsan és minőségileg magas szinten tud eleget tenni az export-megrendeléseknek is. Az év elején kötött líbiai üzletről, s annak teljesítéséről beszélgettünk Horváth Jánossal, a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárának igazgatójával. — Tudomásom szerint már elkezdték ez évi termelési terveik teljesítését, amikor megkapták a líbiai megrendelést. Milyen mértékben változtatta ez meg a gyár kollektívájának tevékenységét? — Idei rendelésállományunk már üzemi kapacitásunk 90 százalékát lekötötte, amikor a 105 millió forintos líbiai megrendelést megkaptuk raktárcsarnokok legyártására. Sőt, olyan kikötés is volt. hogy 78.5 millió forint értékű szerkezetet még az első félévben le kell szállítani. Gyors cselekvésre volt tehát szükség, ha a több millió dolláros üzletet nem akartuk elszalasztani. Néhány hazai igényt emiatt hátrább soroltunk, s teljes erőnkkel erre a feladatra álltunk rá. Eddig 18 csarnokot szállítottunk el Líbiába. — Szó volt az éghajlati különbségekről és a termelés gyors átszervezéséről. Milyen egyéb nehézségeket kellett leküzdeni még? — A legtöbb gondot a szállítás megszervezése okozza. Amikor Uszty-Ilimszkbe küldtük a csarnokszerkezeteket, akkor a gyári iparvágányon vagonba raktuk, anélkül, hogy nekünk hozzá kellett volna nyúlni, megérkezett Szibériába. Most azonban a vagonok egy jugoszláv kikötőbe érkeznek, ahol át kell rakodni hajóra. majd kirakodni egy líbiai kikötőbe és gépkocsikkal az építkezés helyszínére szállítani. Ilyen hosszú és mozgalmas útra nagyon gondosan kell csomagolni az árut. — Elégedett-e a líbiai partner az eddigi munkával? — A helyszínen dolgozó szakmunkásaink rövid idő alatt öt csarnokot szereltek össze. Munkájuk sikeréhez, nagyban hozzájárultak itthoni dolgozóink is. A szerelést ugyanis gyártási pontatlanság, furateltérés nem hátráltatta. A csarnokok igen jól néznek ki, imponáló látványt nyújtanak. A líbiai fél nagyon meg volt elégedve a munkával, olyannyira, hogy a létesítmény vezérigazgatója birkát vágatott és megvendégelte dolgozóinkat. A jó munka eredménye az is — és ez a népgazdaságunk számára sem közömbös —. hogy újabb 45 csarnok legyártására kötöttek velünk szerződést 18 millió dollár értékben. Ez pedig háromszorosa az első megrendelésnek. Nekünk természetesen nem kis feladat, ugyanis a szállítási határidő igen szoros — 18 hónap. — Maradjunk a népgazdaság érdekeinél. Milyen szempontból hasznos még hazai vonatkozásban a Fémmunkás líbiai tevékenysége? — A kérdés kissé váratlan, de a válasz, amit adhatok, figyelemre méltó. Arról van szó, hogy egész Európa acélértékesítési nehézségekkel küzd. Mi pedig kedvező áron tudjuk eladni azt a magyar acélt, amit a csarnokszerkezetekhez felhasználunk. — S mit jelent a kecskeméti gyárnak ez a nagyszabású afrikai megrendelés? — Azt, hogy jövőre is teljesen le van kötve termelő kapacitásunk. A líbiai, a szovjet és a hazai piac 650 millió forint értékű munkával lát el bennünket. Dollárelszámolású exportunk 1983- ban az idei 100 millióról 200—250 millió forintra növekszik. Ezt információim szerint az új szabályozóváltozások következtében jelentős bérpreferenciával honorálják. Ennek következtében gyárunk Kecskeméten ismét a jól fizető üzemek közé emelkedik. Erre egyébként szükség is van, hiszen nagy a konkurrencia a nemzetközi piacokon. Határidőben, minőségben, fajlagos acélfelhasználásban, árban pedig jelenleg versenyképesek vagyunk a hasonló nyugati cégekkel, és azok is akarunk maradni. — Hogy érzik magukat a Líbiában dolgozó szerelőik? — A tengerpart közelében végzik munkájukat, s az éghajlati viszonyok nem jelentenek különösebb megterhelést számukra Mintegy húszán vannak ott tőlünk. Magyar szakács főz részükre, magyar az orvosi ellátás. Az itthoni fizetésükön felül odakint dollárban kapják ellátmányukat, ami igen szép összeget jelent. Szeretnénk minél több arra érdemes dolgozónk részére a jó kereseti lehetőséget biztosítani, ezért félévenként cseréljük őket. Az első csoport karácsonyra haza is érkezik, s újév úján megy a váltás. Nagy Ottó M Líbiának készülő csarnokszerkezetek a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárának udvarán. • Raktárcsarnok szerelése Líbiában. HAJÓNK A VILÁGGAZDASÁG TENGERÉN LENGYEL GYULA rajza Az öröm lámpái Hogyan szól a sztereo? Más lett. az élet a villamosítással a 10. szám alatt lakó Nyíri Istvánéknál is. December 3-ig, esténként csak csodálhatták, hogyan ragyog a fény az ide másfél kilométerre levő solti adótoronyról. Ma? Tizenkilenc fényforrást használnak. A lakó- és a gazdasági épület minden részében világítanak. — Ilyen nagy ajándékot kará- ' csonyra még nem kaptunk! — ismeri el egyöntetűen a házaspár. A lakásban sztereó lemezjátszó, két hangfallal. Fiuknak, Zoltánnak vették. Boldogok, hogy megtehették. De leginkább a-ért örülnek, mert meg „tudják szólaltatni. Bekapcsolják. Tükör- tisztán, csakugyan életszerű hangzásban felcsendül a jól ismert, Isztambul kezdetű sláger. Elköszönünk a nagykútíaktól. Indulunk hazafelé. Kocsink erre- arra inog az irgalmatlanul rossz Bekötöúton. Számolgatok. Ha az itteniek harminc évig nem adták fel a reményt, hogy egyszer majd hozzájuk is elvezetik a. villanyt, két évet, a tervezett útépítésig, biztosan kibírnak. Kohl AnTe* „A múlt hét vége ünnepnek számított Apostag egyik külterületi részén, Nagykúton. Húszévi hasztalan próbálkozás után, összefogással, egy év alatt sikerült elérni, hogy villanyt kapjon ez a tizenhat család (negyvennégy ember) lakta kis tanyai település. A létfeltételek javítását a megyei tanács kétszázezer forinttal segítette.” (Részlet december 8-i. „Villanyfény Nagykúton” című tudósításunkból.) December 3-a, 13 óra! A villamos áram fényt ad. Gépóriásokat mozgat. Vonatok tengelyét forgatja. Szétmorzsolja erejével a legkeményebb betont. De selymesre szárítja a hajat. Melegít. S ha pengeélt mozgatnak vele, kisimul általa a borostás arc. Arról azonban nem tudok, hogy az áram bárkinek is köny- nyet csalt volna a szemébe eddig! December 3-án, 13 órakor Nagykúton ez történt. Kalmár Bálintné a 10. tanyában, amint meglátta a konyha mennyezetén, hogy a 40-es égő világít, örömében sírva fakadt. Nagy boldogságában, még mindig könnyezve, a szomszédba sietett, hogy hírül vigye: — Itt a villany! Az odalátszó karcsú soltL rádióadó-torony kápráztató fényei nem keltettek esténként akkora szenzációt a kis településen, mint ez a kora délutáni esemény. Nem számoltak rá. Csak jövőre várták — akkorra ígérték nekik — a villanygyújtást. És tessék! Mégis!... Igaz, már jót sejtettek, amikor a dűlőutak mentén sorra állították föl az oszlopokat. Fokozta a várakozást, amikor a vezetékek a háztetők fölött feszültek. De annak, hogy az idei karácsonyt már villanyfény mellett ünnepelhetik, nem sok esélyt adtak. — Annyira hihetetlen volt ez a változás! — éld át újra a villanygyújtás örömteli percét Kalmár 9 A televízió és a könyv mit érne villany (fény) nélkül? (Nyíri Istvánná.) (Tóth Sándor felvételei) Bálintné. — Másnap hajnalban kivettem egy szál gyufát a dobozból, hogy majd a petróleum- lámpával világítok... de akkor ocsúdtam fel, hogy hát minek? Hiszen van áram! Tévézhetünk ezután, és vehetünk kukoricadarálót. Lajos bácsi tanyáján Kovács Lajos, a nagykútiak tanácstagja 67 éves. Sok mindent megért életében, mielőtt lakását 100 wattos, fehér fényű égővel megvilágíthatta volna. A húszas években zsírmécsest használt. Aztán, hogy „jobb idők” következtek. petróleumlámpát. Az 1941- es árvíz kis híján kimosta Lajos bácsit erről a tanyáról. Százhatvan centiméter magasan állt a víz. Katonák mentették, ladikkal az épületekben rekedt embereket. 1950-ben Kovács Lajost megválasztották Nagykút tanácstagjává. Hadakozott ő már akkoriban is a villanyért, de hiába. Régi vágyuk a villamosításra harminc esztendeig csak óhaj maradt — jóllehet a községfejlesztési hozzájárulást éppúgy fizették, mint a falubeliek. Nagykút javára — Ügy voltak velünk idáig, mintha Kongóban laknánk! Lajos bácsi élces-tréfás mondását az Apostag belterületi fejlesztése és a Nagykút elmaradottsága közötti eddigi szembetűnő távolságra (aránytalanságra) érti. Ez a távolság a decemberre befejezett villamosítással sokat csökkent. Amire három évtizeüig .hasztalanul vártak, az — a lakosok önerejéből, tanácsi támogatással. a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat dicséretes igyekezetével, és nem utolsósorban Bolvári József tanácselnök segítsége révén — ma már valóság. Az új villanyoszlopok olyan tanyák mellett vezetnek el, mint Kovács Lajosé, akinek a magtárában sok mázsa kukorica sárgállik. A jól termő nagykúti határból való. De értékes terület ez a vadászat számára is. A tanácstag-gazdálkodó, aki 35 éve vadász, az idén 800 élő nyúl befogására és átadására szerződött. Jövőre meg 1200 négyszögöl diny- nyét és 800 négyszögöl zellert akar termeszteni, ha majd a vízhúzó villanymotort munkába állítja. • Kovács I>ajos bácsi búcsúzik a petróleumlámpától.
