Petőfi Népe, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-19 / 298. szám
IRODALOM • MŰVÉSZET Megtalálja helyét a művészet Irta: Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkára A párt. és tanácsi fórumokon rendszeresen elemzik, értékelik a művészeti műhelyek munkáját. Az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottsága 1981-ben vizsgálta az értelmiség, a művészetek szerepét a gazdasági és művelődési viszonyok alakításában. Legutóbb pedig 1982. május 25-é.n foglalkozott a megye alkotói műhelyeiben folyó tevékenység — elsősorban a politikai munka — tapasztalataival. Az a tény, hogy művészeti életünk kérdése'i a legkülönbözőbb megközelítésben gyakran szerepelnek felelős fórumok, testületek előtt, önmagában is egyik kifejezője annak, hogy népünk, megyénk lakossága szocialista nevelésében, ízlésének fejlesztésében a párt nagy szerepet tulajdonít a művészeteknek; az irodalomnak, a színház- és filmművészetnek, a zenének, a képzőművészetnek. és a rendelkezésre álló eszközökkel elősegíti fejlődésüket. Hírnökeink a világban Ügy vélem, örömteli dolog, hogy a felsorolásban csaknem valamennyi művészeti ágat megemlíthettem. Hosszú és kitartó politikai és társadalmi tevékenység eredménye, hogy ma Bács-Kiskun megyében, Kecskeméten és más városokban, a községekben ilyen széles körű művészeti élet bontakozhatott ki. Elegendő akár a tíz évvel ezelőtti helyzetre visz- szagondolni, amikor e lista néhány névből állt, és egy-egy művészeti ágat egy-egy névvel azonosíthattunk. Ma Kecskemétnek, Bács-Kiskun megyének pezsgő művészeti élete van, az itt élő alkotók száma megsokszorozódott, új műhelyek jöttek létre. Ezek hatásai.immár messze túllépi a város, a megye, sőt az ország határait is, s alkotóink a magyar kultúra, a magyar művelődés hírnökei és képviselői lettek, szerte a világban Megyénk művészeti műhelyeire az elmúlt tíz esztendőben a dinamikus fejlődés volt jellemző. Ez természetesen nem mérhető csupán azzal, hogy hány műhelyt, hány művészt tarthatunk számon a megyei listákon, a különböző „elszámolások" alkalmával. \ A fejlődés egyszerre volt meny- n.viségi és minőségi. Megvalósulásához szükséges volt. hogy a politikai elhatározást, a döntések megvalósulását messzemenő társadalmi összefogás segítse, és szükséges volt természetesen az a kedvező gazdasági helyzet, mely a hatvanas évek végén, a hetvenes évek második harmadáig lehetővé tette annak a vákuumnak a betöltését, amely művészeti életünket _ jellemezte. Szükség volt azonban arra is, hogy olyan művészeket támogassunk, akik cél. jainkat képesek magukévá tenni, akik felsorakoznak mellénk legfontosabb feladatunk* a szocialista társadalom építésének megvalósításában. Ügy gondoljuk, hogy megtaláltuk egymást ezekkel az alkotókkal. Nem tekinthetünk el azonban azoktól a változásoktól sem, melyek a legutóbbi esztendőkben következtek be. A kedvezőtlen világ- politikai és világgazdasági jelenségek kihatnak a mi társadalmi életünkre is. Ma olyan viszonyok között kell dolgoznunk, amikor — gazdasági nehézségeink folytán — a korábbinál kisebb erőket tudunk mozgósítani a többi közt művészeti életünk fejlesztésére, amikor nemzetközi méretekben éleződött az ideológiai vita, a propagandaharc, s hazai visszatükröződése is mindinkább érezhető. A mostani helyzet megkívánja, hogy a kommunisták egységesen lépjenek föl a kulturális és tudományos életben, hogy megfelelően érvényesülhessen a párt irányítószerepe. Akkor léphetünk fel igazán hatásosan, ha jól dolgozunk, ha a reális problémák megoldásában a miénk a kezdeményező szerep. . x Szövetségi politika — kompromisszum nélkül Művészeti életünk legfontosabb politikai jellemzője, hogy az alkotók többsége bízik a párt politikájában és aktívan támogatja azt Ezt állapíthatta meg a Politikai Bizottság, amikor 1977-ben napirendjére tűzte a művészeti élet kérdéseit. Ugyanakkor azonban arra is figyelmeztetett, hogy a szövetségi politika alkalmazásának eredményeként létrejött alapvetően kedvező politikai helyzet sajátos ellentmondást hozott felszínre. Azt tudniillik, hogy a politikai kérdésekben szövetséges, de nem marxista meggyőződésű alkotók — mintegy a politikával való jó viszonyuk visszaigazolásaként — azt várják, hogy nézeteikkel vita nélkül lehessenek jelen a művészeti közéletben. A szövetségi politika azonban nem azt jelenti, hogy a békességet helyezzük mindenek fölé. A konfliktusokat sem szabad kikerülni, mert ez az ideológiai kompromisszum látszatát keltheti. Nem szabad elfelejteni itt sem, hogy a szövetségi politika nem öncélú, hanem a munkásosztály érdekeinek kifejezője. Amikor művészetpolitikánk me- gvei ibelyzerérol van «zi. s i'uveszeti életünk jelenségeit elemezzük, nem tehetünk másként, mint hogy azt szövetségi politikánk rendszerébe illesztjük, s annak alapelveit érvényesítjük. Látnunk kell, hogy a marxista-leninista elmélet propagálása, az ideológiai kérdések tisztázása, a szövetségi politika érvényesítése egymással összefüggő, egyidejűleg megoldandó feladat. Üjra és újra figyelmeztetnünk kell arra, hogy a marxizmus—leninizmus hegemóniájának megvalósítása nem egyszeri kötelességünk, hanem gondos, folyamatos meggyőzést igényel, hiszen a művészetek, a megszülető műalkotások „üzenetei” mindig világnézeti, ideológiai elemeket is tartalmaznak. A marxista esztétika már megfogalmazta, tudományosan kidolgozta azokat az elveket, melyekre támaszkodva a műalkotásokat elemezhetjük. Az alkotókkal ugyanis elsősorban műveik alapján vitatkozunk Ahhoz azonban, hogy e problémákat felkészülten, magabiztosan vállalhassuk, szükség van az esztétikai gondolkodás fejlesztésére. Műhelyek és jelenségek Irodalmi életünknek a megyében is történelmileg hagyományos vonása, hogy a legközvetlenebbül politizál. A Forrás, mely köré irodalmi életünk szerveződik, az országos folyóirat-struktúra szerves részévé vált, a vidéki könyvkiadásban egyedülálló Forrás Könyvek sorozatában eddig 12 kötet jelent meg. A folyóiratban közölt szociográfiák konkrétságuk, feltáró jellegük és olykor szerzőik szemlélete miatt többször adtak okot vitára, egyesek ellenérzésére. Ügy látjuk, hogy a hibák és tévedések esetenkénti túlhangsúlyozása, a szenzációk keresése olykor elfedte a Forrás erényeit. A Katona József Színház élte meg a legtöbb változást. Hétnyolc esztendővel ezelőtt még a klasszikusok bemutatását tekintette elsőrendű feladatának, míg az utóbbi éveket az aktualizálás jellemezte. Erényei mellett sem minősíthető azonban ma még egyértelműen jónak a színház művészeti munkája. Ennek fejlesztését, a színvonal állandósítását együtt kell érvényesíteni közönségnevelő funkciói hatékonyabb ellátásával — különösen az ifjúság körében, örömmel láttuk legújabb kezdeményezésük, a kamaraszínházi hét sikerét, mely révén új, támogatásra érdemes színfolttal gazdagodott kulturális, művészeti életünk. A képző- és iparművészek tábora talán a legnépesebb művészeti életünkben, köztük a legkülönfélébb irányzatok képviselői is megtalálhatók. Mi természetesen azokat támogatjuk — vannak ilyenek számosán —, akik értékes, realista, szocialista tartalmú művek létrehozásával keresik a le- . hetőségét annak, hogy pozitív tartalmú társadalomábrázolással, társadalomkritikával járuljanak hozzá a társadalom és a tudat alakításához. A Kerámia Stúdió és a Zománcművészeti Alkotótelep: nemzetközi kísérleti műhelyek. Ezzel is összefügg, hogy olykor a divatot követő, tartalom nélküli modernkedés is föllelhető az ott készült munkákban. A nyilvánvaló cél természetesen csak az lehet, hogy a kísérletek a közvetlen emberi környezet szebbé tételét, humanizálását szolgáló színvonalas művekhez adjanak segítséget. önálló műfajként kezeljük, de a grafikával való rokonság és az arra gyakorolt jótékony, megtermékenyítő hatása miatt, akár a képzőművészethez is sorolhatnánk a rajzfilmstúdió alkotógárdáját. Művészi jelenlétük egyre inkább kiteljesedik, kiállításaik és bemutatóik azt jelzik, hogy saját, autonóm művészeti águkban is megtalálják helyüket a megye — az ország, a világ — művészeti közéletében. Nagy örömmel értesülünk sikereikről, a magas színvonalú művészi munka hazai és nemzetközi elismeréséről. Zenei életünket Kodály szellemi hagyatékához való ragaszkodás jellemzi. Ennek nemzetközileg elismert központja a Kodály Intézet, melytől a jövőben azt várjuk,‘hogy képzőtevékenysége programjában nagyobb teret kapjon a megye kóruskultúrájának fejlesztése. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar — melynek fejlesztése elmaradt a tervezettől — hozzájárult ahhoz, hogy a Kodály-hagyo- mányok ápolása mellett korunk zeneszerzőinek művei ás a klasz- szikusok is megszólalnak a hangversenyeken. A közönségnevelés, a zenei kultúra általános fejlesztése, a zenei nevelés elmarad a kívánalmaktól. A fotóművészek szociográfiai ihletésű művekkel jelentkeztek. A színvonalas alkotások gyakran az élet árnyoldalaira irányítják a figyelmet, mások elfordulnak a társadalmi mozgások, változások ábrázolásától. Korunk sajátos kérdéseinek megfogalmazására inkább csak az utóbbi időben látunk törekvéseket. Fotósaink részére ebben az esztendőben is megszervezték a nagybaracskai szociofotó-tábort, melynek javuló színvonala idén is megfelelt a kívánalmaknak. ..Fiatal” művészeti ágként tartjuk számon az építészetet, A művészek sikerrel keresik helyüket a művészeti élet rendszerében, vitakészségükkel, más művészeti ágak felé való nyitottságukkal segítik művészetpolitikai céljaink megvalósítását. Amikor műhelyeink tevékenységét vesszük számba, nem tekinthetünk el attól, hogy a kritikát is értékeljük. Feltétlenül hangsúlyozom: nem szerencsés, ha a beosztások abszolutizálásából adódóan egyesek esztétikai értékítélete politikai rangra emelkedik. Végezzenek kritikusi munkát arra hivatott, ahhoz értő szakemberek, és a provincialitás elkerülésével szülessenek írások ne csak országos jellegű rendezvényekről — ahogyan ez a Forrás egyébként egyre javuló kritikai rovatában is tapasztalható — hanem megyei művészeti eseményekről. E tekintetben a Petőfi Népe is törekedjék megjelenő kritikái szakszerűségének emelésére. A minőséget támogatjuk Az irányításban, a támogatásban, az objektív feltételek további megteremtésében vannak tartalékaink. De biztos vagyok abban, hogy a szubjektív feltételek sorában is vannak még mozgósítható erők. Ügy gondolom, minden művész egyetért azzal, hogy maradandó értékek érdemlik meg — s általuk alkotójuk is — társadalmunk bizalmát, anyagi és erkölcsi támogatását. Ehhez azonban az is szükséges, hogy biztos szemmel mondhassuk rá egy-egy alkotásra, mennyit ér. Ahhoz, hogy ezek az értékítéletek valóban helytállóak legyenek, s minél kisebb legyen a tévedés lehetősége, bizonyos szervezeti és szubjektív feltételek javítását elengedhetetlennek tartom. A munka minőségének javítása a művészeti műhelyekben, az alkotómunkában, s a minőség támogatása az irányítás oldaláról — így foglalhatnám össze feladatainkat. A tanácsok és az intézmények támogatásának demokratizmusa, annak fejlesztése egyidejű feltétele e folyamat ki- teljesedésének, mert ez olyan tényező, amely a művészek közérzetét is pozitívan befolyásolhatja. A legfontosabb támogatás azonban mégiscsak az, ha az írás megjelenhet, a képzőművészeti alkotás paravánra vagy poszta- mensre kerülhet, vagyis ha a mű nyilvánosságot kaphat, eljuthat az olvasóhoz, a nézőhöz, a hallgatóhoz. CIKKEK, TANULMÁNYOK EGY NAGY MAGYAR ÉLETMŰRŐL Két kiadvány Kodályról SZÉPIRODALOM, szociográfia, művészet forrás KODÁLY-SZAM XIV. ÉVFOLYAM !982.. DECEMBER fl, KBDflLY INTÉZET ÉVKÖNYVE Megtanulunk ünnepelni is? Már évekkel korábban szívesen olvastuk volna a Kodály- centenáriumra megjelent cikkek, tanulmányok többségét. Az alkalom mankói nélkül is megállják helyüket! Fontos, a nyilvánosságot megillető gondolatokat, tényeket, összefüggéseket tartalmaznak. Segítenek az életmű (és a kor) alaposabb megismerésében. Sem a zeneszerzőnek, sem népünknek nincs szüksége arra, hogy a százados évforduló tanulságait, jelentőségét szólamokkal, erőszakos időszerűsí- téssel, vagy túlzásokkal csökkentsék Feleselne az alkalommal ha a tudományos pontosságot, a megformálás igényességét mindenek fölé helyező Kodály műveit, életét előzetes szempontokkal bilincselt, netán dilettáns cikkek elemeznék. Az ünnepség hasznát növeli, ha olyan kiadványok gazdagítják a programot, mint a most megjelent két kecskeméti. A Forrás Kodály-számából Vargyas Lajos, Móser Zoltán, Ve- kerdi László írásai érződnek a legsúlyosabbnak. Az akadémiai népzenei kutatócsoport nyugalmazott vezetője megállapította, hogy „mindaz a zene, amit a magyarság új hazájába hozott, igen magas színvonalat jelent. Semmivel sem volt alábbvaló, mint a 900-as évek európai mű- és népzenéje.” A szakmai körökben világszerte becsült tudós az ugor kortól az első világháború előtti évekig követi nyomon kitűnő tanulmányában. „a világos tagolás formai igényének működését és eredményeit”. Kodályra ás hivatkozva a világos formák tiszteletét jelöli meg, mint jellegzetes magyar népzenei sajátosságot. Az egyik népszerű slágert le- mosolygó megjegyzésem arra késztette Veres Pétert, hogy szokásos postai levelezőlap-üzenetben figyelmeztessen: a divatos dal fő motívumai megegyeznek egy nép- dal-népszerűségű ősrégi egyházi dallal. Vagyis: a népi tudatban egymásra vetülnek, összeolvadnak különböző eredetű dallamok és ebben a bizonyos slágerben (is) a szunnyadó régi melódiák kelnek új életre. Móser Villő, villő, se- lemsátor című írásában a híres Kodály-dal eredettörténetét, forrásait kutatva is hasonló következtetésre jut. Példás tárgyismerettel mutatja ki, hogy Kodály pogánykori emlékeket, cseremisz népdalt, liturgikus szokásokat fogott össze „misztikus harmóniába”. Vekerdi írásából azt a gondolatot emelem ki, amely szerint a műveltség falusi primátusa „Kodály elképzelésében egyáltalán nem holmi falusi' idillekbe bezárkózó Magyarországot jelent... Kodály úgy gondolta, hogy a falu megőrzött, de tudattalan magyarságát — melynek első talpköve a nyelv, második a zene — kell türelmes és okos munkával tudatossá tágítani”. Az emlékszámban egyebek között — Kiss Dénes és Kerék Imre költeménye, Fodor András, a Japánban tartott Kodály-szimpo- ziont ismertető. beszámolója, Breuer János Kodály nemzetköziségét bizonyító cikke olvasható. A kecskeméti kötődésekről Kör- bér Tivadar írt. lttzés Mihály az „életmű közéletiségét” méltatta. Kutatók számára is ad újat az az interjú, amit Sümegi György készített az első Kodály-emlék- könyv szerkesztőjével, Gunda Bélával. Kodály Zoltán és Péczeli Attila levelezése forrásértékű közlés. Tüskés Tibor a tőle szokott színvonalon vizsgálta Illyés és Kodály kapcsolatait, a két életmű kölcsönhatását, de néhány mozzanat elkerülte a figyelmét. (Azt nem tudhatta, hogy Illyés kecskeméti fényképén látható „talányos mosoly” válasz volt a mellette álló zeneszerzőtől, akkoriban megjelent új kötetére vonatkozó, bizonyos versek kihagyását kifogásoló megjegyzésekre, de azt már kellene tudni: a szoboravatás után rendezték azt a hangversenyt, amelyen Illyés elmondta a korábban itt megígért versét.) A tematikus számon érződik az átgondoltság. A „Kodálymo- dell” megfogalmazására törekedtek. hasonló elveket követtek, mint Bartók-számukrról. • Az évforduló napján jelent meg A Kodály Intézet évkönyve. Először közli nyomtatásban magyarul Kodály Magyar hangszertanítás című előadását és az ezt követő vitát. Erdei Péternek, az előszó szerzőjének, az intézet igazgatójának igaza van: „Az emlékezések — úgy gondoljuk — történeti forrásként is számon tarthatók. Mivel az intézet életével és számos előzményével is szorosan kötődik Kecskeméthez, természetes, hogy viszonylag nagy teret kaptak az emlékezések sorában a helyi vonatkozások. A szép kiállítású kötet — illően — az intézet avatásakor elmondott beszédeket közli első oldalain. Dr. Gajdócsi István és Pozsgáy Imre szavai túlmutatnak az alkalom esetlegességén. Milyen kitűnő közlemények köszönhetők a Kecskeméten megte- temtett alkalmaknak? Aligha írja meg Vásárhelyi Zoltán az Élményszerű előadás a kórusművészetben című tanulmányát, ha annak idején nem hívja meg a városi tanács művelődésügyi osztálya és a Katona József Társaság. Nádasdy Kálmánt az 1976-os Ko- dály-szeminárium vezetőitől kapott .felkérés ösztönözte a Beve- zető*Kodály színpadi műveihez című előadás elkészítésére. Nemesszeghyné Szentkirályi Márta az amerikai Kodály-intézet megbízásából foglalta össze tapasztalatait arról, hogy a zenei nevelés miként formálhatja az ember személyiségét. Az eredeti magyar szöveg hiányában Ittzés- né Kövendi Kata sokszorosított angol nyelvű szövegből fordította nyelvünkre az ének-zenei iskola igazgatójának a Kodály Intézet évkönyvében olvasható előadását. Bodon Pál, Nemesszeghy Lajos emlékezései, valamint Ádám Jenő nehezen hozzáférhető, 1944-es írásának újabb közlése is növeli az lttzés Mihály szerkesztésében megjelent kiadvány értékét. Ke- rényi György Kodály Zoltán kedves népdalait mutatta be kitűnő, ajánló elemzésekkel. Mindezekért tekintem évfordulós kiadványnak iaz évkönyvet, noha eredeti funkciója szerint nem az. Vállalhatják az ez esetben is elsimerő minősítést. Heltai Nándor PÉCSI GABRIELLA: Önarckép, füst mögül Gyakran és szívesen hazudtam, hogyha kellett, de mégse hidd, hogy méltatlan vagyok. Azért a bátorságra és szerelemre tellett, s a kínra is: milyen batyut hagyok. Hazudtam fecskefűt, hazudtam fénynek árnyat, (segített még a kedves képzelet), tar ágnak levelet, tunya teknőcnek szárnyat, friss hónak azt, hogy felhőn lépdelek. Bizonytalannak bizonyost, halványkék árnyat a fáknak, színleg-tétova röpülést mézszínű, álnok darízsnak. Viráglépők — haeudozók ölében ríva találtak, adtak tejfölös kenyeret, markomba tőrt a halálnak. • Tóth Menyhért emlékére. (Németh Miklós metszete)
