Petőfi Népe, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-17 / 296. szám
1982. december 17. • PETŐFI NÉPE • 5 Vendégjáték Zomborban Bács-Kiskun megye és a jugoszláviai Vajdaság között másfél évtizede létesült testvérkapcsolat, s ennek keretében a Zombori Szerb Népszínház és a kecskeméti Katona József Színház művészeinek kölcsönös vendégjátéka is immár egy évtizedes műltra tekinthet vissza. A kecskemétiek legutóbbi, december eleji zombori fellépése ünnepélyesebb volt az eddigieknél, mivel a négyéves munkával teljesen felújított színházban léphettek fel. A zombori színházat éppen száz évvel ezelőtt, 1882. november 26-án avatták. Az akikori épületből csak a falak eredetiek, a felújítás során teljesen kicserélték — részben magyar gyártmányúra — műszaki berendezéseket. Toldalékszárnnyal növelték az épületet, valamint forgószínpadot építettek be. A nézőteret eredeti formájába állították visz- sza, stukkódíszeivel és csillárjaival együtt, de természetesen új bútorzattal. A százéves színház múltbeli emlékeinek bemutatására eg.v külön teremben színészmúzeumot rendeztek be az egykori emlékezetes előadások felidézésére. A vendégjáték alkalmával a kecskemétiek .Görgey Gábor—Vörösmarty Mihály: Handabasa című zenés vígjátékát mutatták be Zomborban, majd a közeli Bezdánban is — nagy sikerrel. • A felújított Zombori Szerb Népszínház homlok. zaU... • .. és belső tere. • A Handabasa című darab fináléja a bezdáni előadáson. (Karáth Imre felvételei) AZ ALTÁJ VÖLGYEI KÖZT Kazah Szocialista Szovjet Köztársaság lóol Kazahsztán legészakibb pontja ugyanazon a szélességi körön fekszik, mint Moszkva, a legdélibb pedig, mint Madrid. Fővárosa, Alma-Ata, körülbelül Rómával azonos szélességi körön található Területén emelkedik az 5000 méternél magasabb Tien- San hegység. Keleten az Altáj völgyei övezik. Tavasszal már virágoznak a gyümölcsfák, amikor a köztársaság északi részén még kemény fagyok uralkodnak. A kazahok évszázadokon át vándoroltak méneseikkel és nyájaikkal. A XIX. századi Kazahsztán területén egyetlen város sem volt, ma több mint 70 városban és városi jellegű településen élnek. Lakóinak száma 15 millió kétszázezer. A kazah nép jelenleg fél nap alatt termel annyi ipari árut, mint a szovjethatalom kikiáltása után egész évben. Az ország egyik fő szénbázisává, a fejlett színesfém- kohászat központjává fejlődött. A Mangislak-félszigeten hatalmas kőolajtermelő üzemek, atomerőművek és tengervíz-lepárló telepek jelentek meg. Kazahsztánban 120 millió tonna szenet termelnek ki évente, ebből 70 millió tonnát az Ekibásztuzi hatalmas lelőhely adja. A köztársaság területén található Bajkonur, a Szovjetunió kozmikus kikötője. Kazahsztánban működik a világ legnagyobb gyors-neutronos atomreaktora. Gépeit, műszereit, automata sorait 80 országba exportálják. A kazahok lényegesen korábban tanultak meg kőolajat kitermelni és acélt olvasztani, mint • Sikeres koncert volt. Alma- atai konzervatoristák iskolájuk előtt. ' • Csak el ne szakadjon ... Az alma. atai új tcxtilkombinátban. gabonát vetni és aratni. Valójában 1954-ben váltak gabonatermelőkké, amikor az egész ország segítségével megkezdték a szűzföldek feltörését. A szovjethatalom évei alatt Kazahsztánban 25 millió hektár szűzföldet törtek fel. Jelentős gabonatermesztő köztársasággá lett, amely évente majdnem 27 millió tonna gabonát ad az országnak. A tizenegyedik ötéves tervben tovább fejlesztik az állattenyésztést elsősorban a hústermelést és a finomgyapjas juhtenyésztést. Kazahsztánban, ahol hat évtizeddel ezelőtt egyetlen főiskola sem volt, most az egymillió lakosra jutó diákok száma több, mint néhány nyugati országban. fiatalokról - fiataloknak „Megszerettem az épületeket” Nem, nem volt éppen rossz gyerek, de az a veszély sem fenyegette, hogy égreforgó szemű ministráns válik belőle. Az iskolát inkább kívülről kedvelte. Tizenöt éves korában elment a varsából kilopni a halat, amikor az ártéri fáknak csak a csúcsa látszott ki az áradatból. Elragadta a megvadult Duna, órákig küzdött az életéért, utána rögtön gyalogolt tizenegynéhány kilométert, nehogy ellopják a túlsó parton maradt kerékpárját. — Rettenetesen szegények voltunk, kőművesek mellett dolgoztam. A keresetemet hazaadtam, minden szombatra kaptam egy ötvenest. Nagyon tetszett, hogy nekem pénzem van. Szerettem a kőművesmunkát, mert szép, szabad szakma, csak fütyörészik a kőműves a jó időben, egy szál gatyában a magasban. Persze, hogy lakatosnak adtak. Szakmát tanultam — keservesen. A Ganzban kezdtem dolgozni, egy idő után diszpécser lettem. Híre ment egyszer, hogy a bajai Belvárosi templomban tönkrement a 38 mázsás nagyharang tengelyének fekvőcsapágya. Hetvenezer forintért akartak újat önteni. Felvállaltam tízezerért. — Egy életre megszerettem az épületeket. Gyerekkoromban olyan mesterek mellett dolgoztam, akik értették a dolgukat. Egyikük hat téglát terített el egyszerre a malterban, mint egy kártyacsomagot, úgy, hogy azokon egy moccanásnyit sem kel- Lett igazítani. Csak úgy nőtt a keze alatt a fal. Mintha varázslatot láttam volna ... Technikumba küldték. Gépipari helyett az építőipariba ment. s visszavonhatatlanul barátságot kötött a vakolókanállal. „Átigazolt” egy építőipari vállalathoz, kezdte jól érezni magái. — Gyönyörű munkákban volt részem. Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában frízeket készítettem az öreg mesterektől ellesett módszerrel. Dolgoztam a bajai gabonasiló 45 méteres tornyán is. Mire elértünk a tetejére, már nem zsibbadt a talpam, amikor lenéztem az állványról. Az övé Baja talán legszebb háza, egy kétszáz éves parasztbarokk csoda. Most újítja fel. Magától értetődő természetességgel lendül egyik létráról a másikra. mint egy cirkuszi akrobata. — Lassan haladok vele, talán még két év múlva sem lesz kész. Nagyon sok pénz kellene, ami csak apránként, csordogál. Ügy akarom rakni a falat, ahogy ismeretlen elődöm. Beleadta a lelkét, most is melegít, ha nézem a remeknek is beillő munkát. Jó érzés arra gondolni, hogy talán egyszer rólam is így emlékeznek majd meg. Csak ez a ház beszélhet rólam az utókornak. Elvégezte a Pollack Mihály Műszaki Főiskolát, üzemmérnöki diplomát szerzett. Franciaországban régi várakat, kastélyokat csodált meg. Nagyon sokat olvas. Többnyire válogatás nélkül. — Nem lettem „mérnök úr”, még tanult ember sem nagyon. Csak egy kicsivel többet értek meg a világból mint néhány évvel ezelőtt. Kőműves vagyok, aki tudatosabban látja meg a szépet mások és saját munkájában. Kereskedő János, a Bajai városi Tanács előadója, egy azok közül, akik felismertek egy lehetőséget és éltek vele. Neki talán annyival volt nehezebb, hogy többször vesztegelt vakvágányon, amíg végre rátalált a helyes útra ... Nyitrai Gyula Sándor György - önmagáról — Nem akarok senkit untatni. Három és fél éves lehettem. amikor édesanyám, mielőtt becsöngettünk valahova, hosszan kérlelt: „Gyuri, nagyon kérlek, ne csinálj botrányt!” Azóta csinálok. Első gimnazista koromban rájöttem: az élet forgandó. Ezért időnként elszédülök. De nem lehet kiszállni. A középiskola után Kaposváron mindjárt szerződtettek a színházba. Kisegítő öltöztetőnek. Sikernek könyvelhetem el, hogy a következő évben 3000 jelentkező közül 24-ünket felvettek a Színművészeti Főiskolára. Balsikernek: hogy egy év után kirúgtak: Még egy bal: hogy már félévben akartak. Siker: hogy végül csak az év végén. — Budapesten új színház indult, a Petőfi Musical, és szerződtettek segédszínésznek. Kóruskötelezettséggel. De nekem botfülem van. Ezért a legerősebb szólamhoz osztottak be. Mert ott csak tátogni kellett. Lassan — a tátogás ellenére — egyéni hangú epizo- dista lettem. Úgyhogy két év után felmondtak. Siker? Az is volt. A Vidám Színpadon. Az Egyetemin pedig bemutattam első szerzői-előadói estemet. Aztán a Vidámba új igazgató jött. ö maradt, és így nekem nem volt maradásom. Később a „Halló Fiúk” tévésorozatban én lettem a Strigula úr. Négyöt próba is volt a felvétel előtt. Mind a négyszer jókat nevettek a tévében. Balsiker: hogy ötödszörre vették fel. — Azért az egész ország megismert. A beat vadkorszaka volt, a nézőtérről U-szögek- kel lövöldöztek. Szerencsére csak kétszer találtak el. Először és utoljára. Bemutattam második szerzői estemet és szerződtetett a Mikroszkóp. Sikereket értem el, és megint mennem kellett. Egyszemélyes színházammal elkezdtem járni az országot, és a közönség- siker mellett — a mai napig — több száz kritika, tanulmány méltatott. Könyvem jelent meg. Balsiker: hogy nem lehet kapni. Pedig már a harmadik kiadást is megérte. Sikernek számítom, hogy a 25. Színház „leigazolt” és így egyszemélyes színházammal színház lehettem: egy színházban. Budapest 25. színháza után: a mínusz egyedik. Az is maradtam. De most már igazgató nélkül. Ugyanis megint felmondtak. — Időközben megházasodtam és a feleségem úgy néz ki. mint a Sándor Györgyné. Csak én nem nézek úgy ki. mint a Sándor György. Sikernek mondhatom, hogy 15 éve — zömében fiatalok — segítenek sikerre vinni a műsoraimat. Balsikernek: hogy úristen: már 15 éve?! Balsiker végül, hogy ritkán szerepelek a tévében. — De engem talán éppen ez népszerűsít! Kecskeméten, a Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthonban adja elő „életművét”, Előadásai a következő időpontokban láthatóak: December 17.: Bokszkesztyű és rózsa. 198X január 14.: Egy- végtére két vágta. Február 11.: Nézeteltérítés. Március 11.: Lyukasóra. Április 8.: Hintőpor. Május 13.: A horog. Tízéves klub Félegyházán Nehezen tudja elképzelni a kiskunfélegyházi Április 4. Gépgyár pinceklubjába látogató vendég, hogy innen tíz évvel ezelőtt nyolc pótkocsi salakot szállítottak el, miután kemény csákányozás után kiszabadították a pince lejáratát. 1972 elején — az ifjúsági klubmozgalom fellendülésével egyidőben — néhány lelkes fiatal úgy érezte, nekik is szükségük van egy olyan helyre, amit sajátjuknak mondhatnak, ahol összejöhetnek szórakozni, művelődni vagy akár „csak” beszélgetni. A vállalat vezetői — anyagilag is — támogatták az elképzelést, a fiatalok pedig csákányt és •lapátot ragadtak (később a szakmunkákat is maguk végezték), és alig háromszáz nap múltán birtokukba vehették klubjukat. A lázas munka után jöttek a hétköznapok, no meg a gondok. Gyakran nem volt elég vállalkozó a klubkarbantartás és -ügyelet ellátására. Ennek ellenére a legszínvonalasabb programot kínálták a városban. A múltidő ne tévesszen meg senkit, hiszen a klub ma is működik, bár kevesebb lelkes emberre lehet számítani és talán a program sem olyan gazdag, mint a kezdetekben. Az ifjúsági klubmozgalom hanyatlóban van, régen sokkal jobban igényelték egymás társaságát a fiatalok, több időt töltöttek együtt, jobban odafigyeltek egymásra. Az idők változnak s ha az előbb elmondottakat is figyelembe vesszük, igazán szép jubileumnak számít ez a tíz év. II. K, E. A blues és a soul „tigrisasszonya”: Tina Turner A Budapest Sportcsarnok — nem egészen egy éves fennállása óta — ismét világsztár műsorát ajánlotta a közönségnek. Tina Turnert a bíues és a soul „tigrisasszonya” néven emlegetik. Közel-keleti turnéját megszakítva lépett fel nálunk. Mivel a jegyek nem voltak éppen a legolcsóbbak, így érthető, hogy akadtak üres helyek is a nézőtéren, de aki elment az nem bánta meg. Igazi, maradandó élményben volt része! Felcsendültek a 60-as, 70-es évek nagy világsikerei. A sajátságos revű-show-ban a tüzesvérű zenészek mellett két gogo-girl (táncoslány) is közreműködött, nagyszerű hangulatot varázsoltak. • Három a „kislány”: középen a nagy Tina. háttérben a gogtw girlck. (Farkas Tibor felvétele) összeállította: Rorzák Tibor