Petőfi Népe, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-07 / 262. szám

IRODALOM

FALU TAMÁS:

Leningrad

Meaeszép Leningrád, álmaimnak álma, nem érek el hcazád, már minden hiába.

Pedig az út porát szépen /letörölve a szívemmel lépnék ódon küszöbödre. Csodálnám házaid, hajóznám a Néván,

Öreg utcáidban bolyangdnék mélán. Előttem,' mögöttem mindenütt csak emlék, múzeumaidban bűvöl ten pihennék, s egy utca sarkán, hál surrannak az árnyak, dobnék pár kopejkát egy kolduló cárnak.

• Falu Tamás, a félegyházi születésű költő 1970. november 7-én, 89 éves korában írta ezt a verset. A költő 96 éves korában hunyt el. Irodalmi hagyatékát Budapesten, a Petőt! Irodalmi Múzeumban őrzik.

• Leningrád: részlet az Ermitázsbúl.

Egy „szokványos” nap

Történet Leninről

Ez az írás egyetlen napot ragad ki Lenin életéből: 1920. február 21-ét, amely tulajdonképpen szokványos .nap. Amennyiben „szokványosnak" mondhatók azoknak a nehéz időknek a napjai. Akkor ért véget a polgárháború, a fiatal szovjet állam előtt pedig új, békés feladatok álltak.

Vlagyimir Iljics reggele avfrontokról érkezett táviratok áttekintésével kezdődött. A hírek kedvezőek voltak. Lenin úgy ítélte meg, hogy a harcok a végükhöz közelednek. Két héttel korábban ezt írta

a Pravdában: ......... a kizsákmányolok által ránk

k

ényszerített véres háborút győzedelmesen fogjuk befejezni. Két esztendő alatt megtanultunk győzni és győztünk. Most vértelen háború következik, háború — az éhség, a hideg, a tífuszjárvány, a pusztulás, a sötétség és a romok ellen".

Még korábban értesítették, hogy megérkezett Moszkvába George Lansbury, a londoni Daily Herald szerkesztője. A beszélgetés kettőjük között zajlott, tolmács nélkül, angol nyelven. Később George Lansbury így írta le a találkozásukat:

„A nagy nép vezetője a Kreml palota egyik szolidan berendezett szobájában beszélgetett velem négyszemközt. Nem tartózkodott ott egyetlen személyi titkára, sem más vezetők, akik segítettek volna neki. A kontraszt lenyűgöző volt, különösen, ha arra gondolok, hogy az angol miniszterek hasonló helyzetben teljesen tanácstalanok% ha nincs mellettük a tanácsadók tömege".

......... életvidám, és élénk, úgy tréfálkozik, akárcsak egy fiatal ember, mindenkit magával ragad, amikor nevet a tréfákon, mintha nem is lenne semmilyen gondja".

I

gen, Lansbury nem tévedett. Leninnek és munkatársainak bőven akadt gondja ezen a napon is. Miről írt 1920. február 21-én a Pravda? Arról értesítette a moszkvaiakat, hogy a négy napi kenyéradagot egyszerre adják ki. mivel a sütödéknek takarékoskodniuk kell a fűtőanyaggal... A zánosz- vorecki kerületben az 58-as számú munkás jegyre egy font cukrot szolgáltatnak ki az üzletekben . . . Moszkvában megalakult az egészségügyi bizottság, mivel fenyegetővé vált a tífuszjárvány-veszély. Hasábokon keresztül felhívások a munkásokhoz, dolgozókhoz: „Novocserkasszkhoz közelednek Gyenyi- kin tiszti különítményei! Proletárok! Legyetek éberek! Az ellenség még él!"

Az angol vendég távozása után Lenin a szovjet népi bizottság ügyeivel foglalkozott. Sok jelzés érkezett, az egyik nyugtalanítóbb volt, mint a másik.

N. I. Podvojszkij, a forradalmi katonai bizottság tagja táviratban arról értesítette Lenint, hogy a tambovi kormányzóságban tífuszjárvány tört ki. Baskíriából Szegyelnyikov azt kéri, küldjenek a területre pártmunkásokat és gazdasági szakembereket, <és. ha lehet azonnal:

Különösen aggasztó volt a szállítás helyzete, amelytől most sok mindent függött. Vlagyimir Iljics felütötte a katonai bizottság legutóbbi jelentéseit tartalmazó dossziét.

Az ország vasútvonalain abban az időben alig ötezer javított mozdony közlekedett és a vagonok száma is alig érte el a kétszázezret. Mind több és több erőfeszítés kellett, és még energikusabb intézkedések annak érdekében, hogy helyreállítsák a szállítást.

Lenin figyelmesen végigolvasta a munkafeltételek romlásáról készült anyagot, amelyről az előző este tárgyalt a munkavédelmi szovjet. Ezeket olvasta: nagyobb figyelmet kell fordítani a munkahelyek fűtésére és megvilágítására, meg kell javítani a

• Rényi Katalin rajza.

szellőzést, a csatornázást és a vízellátást. A dokumentum alatt az aláírás: V. Uljanov (Lenin).

A nap még nem ért véget. Sorakoztak a halaszthatatlan ügyek. Az ..Algemba” építkezés rendkívüli jelentőséggel bírt. mivel arra volt hivatott, hogy vasúti összeköttetést létesítsen az embai olajkitermelő körzetekkel és az alekszandrovi vasúti csomóponttal. Iljics a tolla után nyúlt: „Az algembai építkezés vezetőinek ...”

A papíron sűrű sorok. Lenin útmutatásai, amelyeket az építkezés meggyorsítására javasolt.

Este kocsit küld Szerafimovics íróért. Míg megérkezik. cikket ír. Küszöbön álltak ugyanis a moszkvai szovjet (tanácsi) választások. A Pravda szerkesztősége arra kérte Lenint, írjon felhívást a dolgozó asszonyokhoz.

„Nekünk az kell, hogy a dolgozó nő ne csak törvény szerint, hanem az életben is egyenlő legyen a dolgozó férfival. Ézért a nőknek mind nagyobb és nagyobb részt kell vállalniuk a társadalmi tulajdonba vett vállalatok és az állam vezetéséből... Válasszatok meg több dolgozó nőt szovjetekbe, legyenek azok a nők kommunisták, vagy pártonkivü- liek".

Majd Szerafimovics íróval beszélgetett.

Minden érdekelte: milyen az író hangulata, van-e élelme és tüzelője, miről beszélnek a munkások az Arzenál-üzemben? Szerafimovics ugyanis éppen ebből a gyárból jött.

Szerafimovics. elmondta, hogy az Arzenal-üzem munkásai elhatározták: klubot létesítenek. Rábukkantak az egykori lótenyésztő és kupec istállóépületére, engedélyt kértek a helyi szovjettől a birtokbavételre. Az üzem munkásai gyönyörűen kitakarították, úgy. hogy nem lehetett ráismerni.

Az óra éjfélt mutatott. Szerafimovics búcsúzott. A háziak is megérdemelt nyugovóra tértek. Ismét végétért egy nap. Lenin egy „szokványos" napja.

CSOÓRI

SÁNDOR:

Nemrég kinyitom a Népszabadságot, s egy magas rangú szovjet vezérkari tiszttel készült riportra bukkanok. Arra a kérdésre, hogy mi volt a második világháború legnehezebb és legemlékezetesebb pillanata, a tiszt egyetlen helységnévvel válaszol: Zámoly. A falum ugyanis három{hónap alatt tizenhétszer vagy tizennyolcszor cserélt gazdát. A szovjetek előszörre is másfélhetes komoly harc után értek el Fehérvártól Zámo’lyig. Ez a másfél hét is a poklok pokla volt. Minden éjszaka bombázás, háromszor is. Este tízkor, éjfélkor és éjfél után kettőkor. Menetrendszerűen és kísérteties pontossággal. Ezt nevezik lélektani hadviselésnek. Aztán az ágyúzás, az aknaeső szakadatlan. A láncra kötött állatok bőgnek. A kazlak, az istállók egymás után gyulladnak ki. De, csak a csönd szüneteiben merészkedünk föl a pincékből levegővételre, és hogy megnézzük: a mi házunk áll-e még? A negyedik nap hajnalán szokatlanul nagy a csönd. Lepsényi István a közeli pincéből fölbotorkál, kinéz a légnyomástól meghasadozott ajtón, s fehér leples lovascsapatot lát. „Itt vannak az oroszok, vége a háborúnak" — kiáltja le a krumpli- és a hideg répahalmok fölött szoron- góknak. És már siet is, hogy üdvözölje a katonákat. Odafut az első lovashoz, és a hadifogságban tanult csnkabonka nyelven hadar valamit lelkesen. A fehér csuklyás lovas leszáll a nyeregből, és egy iszonyú nagy pofont lezavar Lepsényi Istvánnak.

Később derült csak ki, hogy a lovasok német felderítők voltak.

*

A szovjet csapatok Zámolyt negyvennégy karácsonyának másnapján foglalták el. Rá egy hétre, negyvenöt január másodikán viszont arra kényszerültek, hogy újra kiürítsék. Fej vesztés terhe mellett minden zámolyinak el kellett hagynia otthonát. A lovas gazdák fölpakolt kocsival mentek, de akiknek csak ökörfogatjuk volt, mint nekünk is, az ökröket láncra kötve. Isten nevében, otthon hagyták, s azt vihették csak, ami a hátukon elfért.

Ekkor kezdődött hosszú, háborús hányódásunk. Először a szomszédos Pútkára mentünk, utána Pákozdra, végül Baracskára.

Egy ilyen emlékezésféléből szinte minden dráma és lélektani történet kimarad. Kimaradnak a félelmek, az éhezések, az apánkra s a ránk szegezett pisztolyok, az éjszakai nősikoltozások, a hétfői nap még élő szovjet kiskatonák, akikkel együtt megyek zsákkal a vállamon krumplit kajtatni a németek által szemmel tartott pá- kozdi szőlőhegyre, s akik szerda reggel már halottak, akiket lovas kocsi hoz be az első vonalból, most már örökre. Kimaradnak a pajzs nélküli nők, kiknek ilyenkor le kell feküdniük a bajtársaikat elveszítő fiatal katonák mellé, akikre talán holnap kerül sor.

A filmrendező Csuhraj meséli, hogy ő is harcolt Székesfehérvár térségében — azokban az időkben, amikor ide-oda hullámzott-mozgott a front. Egyik alkalommal parancsot kaptak, hogy estére foglalják el Sőrédet — Mór és Zámoly között fekvő községet. Megindul a támadás, de a Vértes álcázott .horhosaiból háromszáz Tigris tank tör elő és lerídül ellentámadásba. A szovjet felderítés

• Hincz Gyula rajza.

nem tudott ezekről a páncélosokról semmit. Gyalogosok és tankok gabalyodnak össze. Pillanatok alatt elszabadul a pokol. Nincs más hátra, mint a légierőt hívni segítségül. A szerencsétlen szovjet gyalogkatonákat egyrészt az ellenséges tankok, másrészt a saját repülőik veretik. íme, a háború abszurditása! Háromezer ha. lőtt katona marad a sáros, füstös, véres hóban, mire sötétedésre elfoglalják a szovjetek a falut. Csuhraj holtfáradtan nyit be egy olyan épületbe, „amire ma ezt mondjuk: tanácsház vagy kultúr- ház”. Benyit egy terembe, és máris elzuhan, elalszik. Reggel, amikor halálos kimerültségéből ocsúdik, akkor látja: hol és kikkel éjszakázott. Körülbelül hetven halott német katona fekszik körülötte sorba rakva, fölcédulázva, mint „békebeli hullakamrában'’. Nyilvánvaló, hogy előző nap hordták össze,, hogy közös sírba temessék őket.

Hát ilyenféle dantei események csipkézték és lángolták körül fiatalságom kezdetét. Mikor március végén a menekülésből visszatérhettünk Zámolyra: romokat találtunk és ide-oda imbolygó semmit. Hogy egyáltalárt belekezdhessünk valamibe, előbb temetnünk kellett. Három hétig halott katonákat, két hétig pedig állathullákat temettünk. Lövészárkot, tankcsapdát. bunkert szinte egész esztendőben. A többi gyerekkel én is fosztogatni jártam hetekig a határt. Négyszáztíz kiégett tankroncsot számoltam meg Zámoly, Ma-, gyaralmás és Fehérvár határában, amit a hivatalos statisztika jobb terepismeret alapján még negyvennel kiegészített.

Legiszonytatóbbak a gazdátlan kézfejek voltak. Ott hevertek a roncsok zűrzavarában elszenesedve, nem messze tőlük már virágzott a sárga tyúktaréj.

/

JEKATYERINA GOLUBKINA:

Búcsú a hajóktól

5, 4, 3, 2, 1, zéró, zéró,

nekifekszem az írógépnek, nekihasalok az írógépnek, gyerünk, gyerünk. Ha kész lesz a vers, itthagy majd az is, mint itthagynak szeretők, álmok, fecskeszárnyú évszakok. Elhagy, mint mesterüket elhagyják a hajók.

Elhagy, mint mesterüket, mint kezek kikötőjét a hajók.

Mikor a hajók vízre kiúsznak, szoborként állunk az öbölnél, nézd, nézd, hogy távolodik!

Hogy távolodik kezünk munkája, a hajó.

Üj s új hajó >

s mi állunk a mindig régi hídnál.

Recseg-ropog alattunk.

Lelkünk hídja is meg-megreccsen.

Légy boldog, hajó,

Légy boldog, hajónk, földtől távolodó.

Hívnak a tengerek, persze, hívnak a távoli fények.

S minket ki hív?

Minket ki hív? Hív vissza: a munka.

Egy új hajóra egy új megrendelés.

Állunk a kikötőben,

létünk kikötőjében,

szobor kezünkkel integetünk

tengerekkel kacérkodó fiainknak, a hajóknak.

(Pintér Lajos fordítása)

BORISZ SZERMAN:

Nagymama

Kop-kop-kop ...

Tetőre esőcsepp koppon,

Mint mikor harkálycsőr

kivénhedt fát kopogtat...

Csitt, te,

Csitt, te, szendereg nagymama

Itt a gyerekhad, csereg-csiveg mind se lát, se hall

Most a virgonckodó — beléjük bújt az ördög.

Hagyjátok a nagymamát, hóhajára nézzetek, a dolgos asszony-kézre,

Alma úgyis oly rövid.

Hátha szépet álmodik.

Hátha csodát: gyermek most, lehet, odaát.

Vagy fiatal lány megint,

így tér vissza hozzánk, ragyogva, felejti arca is szigorát...

(Dobozi Eszter fordítása)

A férfi, aki Rubliov volt

Már benne volt a korban, amikor felfigyelt rá a világ, és döbbenetesen fiatalon, 43 éves korában halt meg Anatolij Szolonyicin szovjet filmszínész, Rubljov felejthetetlen alakítója.

1939-ben született Nyizsnij-Ta- gilban. „Nem színész, hanem levéltáros akartam lenni — nyilatkozta egyszer. — És nehéz óráimban néha még ma is bánom, hogy nem maradtam az. De a történelmi-levéltári intézetben eltöltött egy esztendő alatt rájöttem: mindennél erősebben vonz a színészet”. >

Négy egymást követő évben jelentkezett felvételre a moszkvai színművészeti főiskolára, négyszer utasították el. Nem tudott beletörődni „alkalmatlanságába”. Megtudta, hogy a szverdlovszki színházban stúdió indul: szerencsét próbált. Felvették és rövidesen a színház tagja lett. Azóta az emberi jellem legfontosabb tulajdonságainak a szorgalmat, a saját erejébe vetett hitet, a rendíthetetlen céltudatosságot tartotta.

Sokan úgy hiszik, hogy az Ismeretlen vidéki színész a Rubl- jovval tűnt fel. Világsikert csakugyan ezzel aratott. De. már a szverdlovszki tévéstúdióban megismerkedett a fiatal Gleb Panfi- lovval, s együtt dolgoztak egy félórás filmben. Ezután Szolonyicin néhány kisebb szerepet kapott, majd Andrej Tarkovszkij meghívta a nagy' orosz ikonfestő, Andrej Rubljov szerepére.

Ekkor iratkozott fel Szolonyicin a legnagyobbak közé. Amikor pedig Panfilov a nagysikerű A tűzön nincs átkelést forgatta, rábízta a kórházvonat komisszárjának szerepét. Aki a filmet látta, nem felejti el kitűnő játékát.

Szerencséje volt, hogy első filmszerepeiben kimagasló tehetségű rendezők irányították? Minden bizonnyal. és a sor folytatódott, hiszen dolgozott Szergej Geruszi- movval, Larisza Sepitykóval. Nyi- kita Mihalkovval is.

„Rossz filmben a legjobb színésznek is nehéz a dolga — mondta. — Számomra nem a téma a meghatározó. A téma, az ötlet és megvalósításuk a rendezők kezében vannak. A színész —, hogy nagyot mondjak — az anyag, amelynek segítségével a mű megvalósul. Fel kell oldódnunk a figurában és a rendező kezében”.

Ideálja Tarkovszkij volt. Játszott Solarisában, amelyben ö volt a markáns Sartorius. A tükör című filmben kisebb szerepet formált meg, a Stalkerben az írót alakította. Nem minden szerepe sikerült úgy. ahogyan szerette volna. „Nem szégyellem a kudarcaimat — mondotta. — Én tudom,

tt Rubljov ként.

hogy minden tőlem telhetőt megtettem. Ügy látszik, nem volt elég".

Szolonyicin szinte állandóan úton volt. A Rubljov óta eltelt években színpadon és a kamerák előtt, mondhatni, állandóan dolgozott. Megkérdezték tőle, miért ez a nyughatatlanság. Talán a nagyobb jövedelmet hajszolja, vagy nem tud beleilleszkedni egyetlen kollektívába sem? Mosolyogva válaszolta: „A szerepek nyomába eredtem. Minszkben* Boncs-Buje- vicset játszottam, Szverdlovszkban Jarovojt, Leningrádban Aliszja Frendlihhel a Varsói melódiát”.

És közben filmek sora. Köztük Geraszimov Szeretni az embereket című alkotásának Kamikov akadémikusa — ezt nagyon szerette. Sepityko Kálváriájának Port- novjaként kedvenc témáját bonthatta ki: az értelem és a lelkiismeret kettősségét egy szélsőséges helyzetben.

A korai halál sok nagy alakítástól fosztotta meg őt és a nézőket. Amikor nemrég megkérdezték tőle, milyen, még el nem játszott szerepre vágyik, ezt mondta: „Fiatalon tragédiákat játszottam, kö- zépkorúan sok drámát. Most majd * komédiákban játszom, elhatároztam, hogy vagy ötven komikus szerepet vállalok. Ez az álmom. De a színész álma csak ritkán teljesül”.

Igaza lett. Nagy űrt hagyott maga után. De elfelejteni nem fogjuk, amíg a technika segítségével Rubljov, Sartorius és a többiek feltűnnek a filmvásznon, a képernyőn. \

Erdős Márta

Összemosódó képek múlt időmből <**•>