Petőfi Népe, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-30 / 281. szám
Régi-új patika a Czollner téren Megkérdeztük — Milyen évre, milyen forgalomra tekinthet vissza a szövetkezetek utazási irodája, a Cooptourist? VÁLASZOL Toldi Miklós, a Bács-Kiskun megyei kirendeltség vezetője: — Bizonyára nem sokat mond az olvasónak, mégis hadd jegyezzem meg: teljesítjük 23 millió forintos forgalmi tervünket. Mindenekelőtt fizetővendég-szolgálatunk számottevő fejlődésére kell utalnom: a mintegy száztíz, általunk közvetített kecskeméti lakásban és szobában 1981-hez képest ötven százalékkal nőtt a vendégek száma, miközben a szállásadóké csupán 15 százalékkal. A szocialista országok iránt a nagyjából a tavalyihoz hasonló fvolt az érdeklődés, bár az a tapasztalat, hogy megrendelőink újabban egyre szívesebben vesznek részt az odairányuló tapasztalatcsere-látogatásokon, például az NDK mezőgazdasági gépeket gyártó üzemeiben, vagy a bolgár kertészetekben és gyümölcsösökben. Szép számmal akad azért nyugati szakmai programunk is; érdekességként említem meg, hogy a borászok Ausztriába, a júhtenyésztők Törökországba látogattak el ebben az esztendőben. Februárban bevezettük Bács- Kiskunban az autókölcsönzést, fellendülőben ván ez az üzletág is: 8—10 bérkocsinkkal előreláthatólag mintegy 700 ezer forintot ..termelünk”. Egyébként a megyei érdekképviseleti szerveken keresztül állandó kapcsolatunk van szinte minden szövetkezettel. Tizenhét takarékszövetkezettel pedig szerződést kötöttünk útjaink értékesítésére, így az egész megyét behálóztuk. Ezek tulajdonképpen kis Cooptourist-iro- dák, ahol megbízottjaink mindig friss, részletes információkkal szolgálnak rendezvényeinkről, tevékenységünkről. K. F. . Ha falai beszélni tudnának, ugyan volna miről szólniuk! Az erzsébetvárosi helyiség ugyanis sok minden volt, miig tegnapi — végsőnek tetsző — állapotába jutott. Hajdanan az Angolkisasszonyok zárdájaként kezdte, később cipők raktározásira szolgált, utóbb pedig 'tanműhelyként folytatta, mígnem az lett, ami: pajtika. De még milyen! Tessek elsétálni, kedves kecskemétiek (és: nemkecskemétiek) megnézni ia hivatalosain ma megnyíló, a századelő levegőjét árasztó, az ötletességre, a takarékosságra, a hasznosságra egyként példát mutató patikát. Semmit ise mondanánk, {ha csupán azt írnánk: a Bajcsy-Zsilinszky utcai gyógyszertár helyébe tép ez az új, Czollner téri, noha nem hazudnánk: ez is része az igazságnak. Meg laz is: ideális, hegy orvosi rendelőhöz csatlakozik a patika, örülhetünk, mert mindennel együtt sem került kétmillióba (bár történelmi falainak vegyi {kezelésre is szükségük volt), míg, iha betonpanelekből róttak volna össze egy ugyanekkora (150 négyzetméteres) gyógyszertárat, az legalább ötmilliót kóstált volna. A lényeg: Kecskemét ihajdanvolt második, Mátyás Ikirály nevét viselő patikájának 1973-ban meg eredeti helyén, a mai Szabadság téri gyógyszertárban látható (aztán 650 ezerért rendbehozatott, Kalocsára vitt) berendezését helyezték el itt. Csikai Lajos és Török Lajos műbútorasztalos uram ék készítették el ezt a tremeket Farkas Ignácunk, a kor jellemző, eklektikus stílusában. Olyan gyönyörű ez a velencei tükörrel is ellátott pult, hagy nem illik Irá ja {hivatalos officina kijejeB. J. BAJAI SZÁMVETÉS Miben tudnak segíteni az ismeretterjesztők? Az önművelésnek, a világban való tájékozódásnak az egyik legnépszerűbb formája Baján és járásában: az ismeretterjesztő előadás. Az év első tíz hónapjában mintegy ezerhatszáz rendezvény zajlott le, és különösen mozgalmasnak ígérkezik a hátralévő néhány hét: az esztendő végéig, még csaknem ötszáz alkalommal találkoznak az ismeretterjesztés szakemberei az érdeklődő hallgatósággal. 'Főként a nyelvtanifolyamok, a munkahelyi továbbképzések, a földrajzi szabadegyetem és a fiatalok számára szervezett csillagászati akadémia előadásai népszerűek. Mozgalmasnak Ígérkezik a következő év is. A különféle vállalatok és társadalmi szervezetek ' eddig már több száz előadásra kötöttek szerződést. Az MHSZ városi-járási szervezete például a sorköteles fiatalok katonai szolgálatra való felkészítéséhez kért rendszeresen segítséget a TIT vezetőségétől : összesen százötven alkalommal igényeltek szakembert most is a jövő évre, elsősorban a katonapolitikai tájékoztatókhoz. Leesett a bakról Az elmúlt hét végén Bács-Kiskunban összesen kilenc közlekedési baleset történt, ezek közül egy végződött halállal, négy súlyos, négy pedig könnyű sérüléssel járt. NOVEMBER 26.: Délután háromnegyed hatkor Kiskőrös határában, az egyik dű- lőúton Baranyai fcPál 37 éves >egyéni gazdálkodó, helybeli (Agár- -halom 130.) lakos ittasan hajtotta lófogatát, a bakról a kerekek alá esett és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. NOVEMBER 27.: Reggel fél nyolckor Vaskúton, a Kossuth L. utcában György Ábrahám 76 éves kisiparos, helybeli (Kossuth L. u. 54.) lakos kerékpárral figyelmetlenül fordult ki az útra, ahol egy már féktávolságon belül levő személygépkocsi elütötte. Az idős ember nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Délelőtt háromnegyed tizenegykor Baján, az Április 4. téren Bíró Ferencné 40 éves háztartásbeli, érsekcsanádi (Kossuth L. u. 37.) lakos körültekintés nélkül akart átkelni az úttesten. Egy már féktávolságon belül levő személyautó elütötte: nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel vitték kórházba. Este nyolc után pár perccel a Kecskemét és Hetényegyháza közötti úton Varga Árpád 22 éves üzemvezető, helybeli (Kossuth L. u. 214.) lakos személygépkocsijával későn vett észre egy előtte haladó kivilágított lovas kocsit és beleszaladt. A viszonylag szerencsés kimenetelű baleset következtében csak a gépkocsi utasa sérült meg. Hasonló — tehát folyamatos — jelleggel foglalkoztatják az ismeretterjesztő aktívákat a Volán 9. számú Vállalatának bajai üzemében is: ott a hivatásos gépkocsivezetők továbbképzését oldják meg ezen az úton. Mint követésre méltó kezdeményezést, meg kell említenünk: egyre több üzem köt le irodalmi, képzőművészeti és politikai témájú előadásokat, s ilyen formában járulnak hozzá a munkahelyeken foglalkoztatott ipari tanulók általános műveltségének megalapozásához, elmélyítéséhez. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően, élénk érdeklődést mutatnak az ismeretterjesztő előadások iránt a járás falvai. Közülük is kiemelkedik Felsőszent- iván, ahol eddig mintegy húszezer forintot kötöttek le a különböző témájú tudományos előadások finanszírozására. S ami ebben példaszerű, az előadók zöme a helybéli értelmiségiek sorából kerül ki. K. J. A BUBORÉKOK Nagy sikert arattak a bajai III. Béla Gimnázium színjátszói, akik legutóbb Csiky Gergely Buborékok cfmfi vígjátékával léptek közönség elé az V. kerületi pártszékházban. Ma 15 órakor — 320 általános iskolás előtt — negyedszer húzzák fel a függönyt. Az előadást csütörtökön megismétlik. MAI Mi Soft's TV I. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. — Tévétorna (ism.) — SZ 8.05: Iskolatévé: Beszéljünk oroszul (kezdőknek) Közlekedés — SZ 8.25: Fizikai kísérletek (középisk. 2. oszt.) Mechanikai munka és mozgási energia 9.00: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.) Jól van, kenguru! 9.10: Magyar nyelv (ált. isk. 1. oszt.) Szó-ra-ka-té-nusz, Kicsi vagyok én. 9.25: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 7—8. oszt.) Milyen vagyok? önismereti műsor 10.00: Történelem (ált. isk. 5. oszt.) Spártai állam és a thermopülai csata 10.30: Deltácska. Megy a gőzös ... A vasút története 1. 10.50: Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek (ism.) 11.15: Képújság — SZ 13.30: Iskolatévé: Fizikai kísérletek 1^,00: Deltácska (ism.) 14.20: Beszéljünk oroszul (ism.) — SZ 14.40: Osztályfőnöki óra (ism.) 15.05: Történelem (ism.) — SZ 15.35: Napköziseknek, szakköröknek. öt testvér 1. (ism.) — SZ 16.10: Hírek a 16.15: Magyar rövidfilmek távoli tá- w jakról. 1. Kairói bazár — SZ 2. Budapest—Párizs hajóval — SZ 3. Emlékezés egy örmény mesterre — SZ TV II. MŰSOR: MŰSOR: 1982. november 30-án, kedden KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 2 órakor: MESE A NÉGY SÜVEGRŐL. A Szegedi Nemzeti Színház vendégjátéka. Járási (Úttörő-bérlet. Este 7 órakor: A FÁTYOL TITKAI. Főiskolás-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A felnőttklubban 17 órakor: KERTBARÁTKOR. KERTI CICOMÁK; MILYEN LEGYEN AZ ESZTÉTIKUS KERT. Előadó: Balogh András. Előzetes December 1-én, 16.30-kor a földszinti előcsarnokban: A SZOLNOK MEGYE BEMUTATKOZIK RENDEZVÉNYSOROZAT MEGNYITÓJA. Megnyitja: dr. Vincze Sándor, a Szolnok megyéi Tanács Művelődésügyi Osztályának vezetője. MOZI KECSKEMET . Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A HÁRMAS SZAMp ÜRBAZIS. III. helyárú! Csak 18 éven felülieknek! Angol tudományos-fantasztikus film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 8 és 8 órákor: ŐSSZEL A TENGERNÉL. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő szovjet film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: BAJKEVERŐ. Színes francia-olasz film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: VAKONDMESÉK. Színes csehszlovák m ’seft'm. Stúdiómozi: 8 órakor a" Városi mozi épületében: A TŰZÖN NINCS ÁTKELÉS. Szovjet film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: APACSOK. Színes, magyarul beszélő némát kalandfilm. Háromnegyed 6 és 8 órakor: EGYMÁSRA NÉZVE. II. helyárú! Csak 18 éven felülieknekI Színes magyar film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 7 órakor: AGÓNIA. Dupla helyárú! 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kétrészes, színes magyarul beszélő szovjet történelmi film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 8, és 8 órakor: BRONCO BILLY. II. helyárú! Színes, magyarul beszélő amerikai film. KISKOROS Petőfi mozi: szünnap. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor : SZUPERZSARU. III. helyárú! Színes, magyarul beszélő olasz filmvigjáték. Központi mozi: 4, 6 és 8 órákor: A BÍRÓ ÉS A HOHER. III. helyárú! Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő nyugatnémet bűnügyi film. TiSZAKÉCSKE Művelődési Ház-mozi: 7 órakor: seriff AZ ÉGBŐL. III. helyárú! Színes, olasz kalandftlm. Megyénk az országos sajtóban Az Ének-Zene Tanítása, 3. szám. Vámosi Nándor: Kodály tanár úrra emlékezünk. (A most induló sorozatban a magyar zenei nevelés „közkatonái”, gyakorló tanárok mondják el emlékeiket Kodályról. Itt kapott helyet Tihász Mihály dunapataji tanár visszaemlékezése). — Mohainé Katanics Mária: Kodály: Hajnövesztő. (A kórusmű elemzése és módszertani útmutató a betanításhoz.) — Papp Géza: Egy prozódiai jelenség Kodály kórusműveiben. Kirakat, II. szám. (marti): Az országból jelentjük. (A kiskőrösi áruház bemutatása.) Film, Színház, Muzsika, 48. szám. B. K.: Lakodalmak. (Kritika a kecskeméti bemutatóról.) Modellezés, 11. szám. Fortron József: F3B Aranyhomok Kupa és OB. (A rövid beszámoló közli az egyéni és csapatverseny helyezettjeit.) zés; úgy kell ezt mondani, mint régen: tárá-nak, mint ahogy a krémek tartói is tégelyek. Már-már várja az ember, hegy belépjen egy fehér ruháé, áléit {kisasszony, s elhaló hangon kérjen repülősót mit fürgén nyújtana át néki egy vékony bajszú patikus, miközben helyet mutatna a karszékben. Lám-lám, mennyi minden jut az ember eszébe, ha azon gondolkozik, egy nagyon jó ötlettel milyen hatásosan menthetők meg múltunk iparművészeti emlékei. Ügy láttuk: a patikaavatás tényén kívül ennek is örültek a város vezetői, a gyógyszertári központ illetékesei, és persze a patika dolgozói. NAPTÁR lMt. november S*., luM Névnap: András, Andor Napkelt«: 7 ára Oá perc Napnyugta: 15 ára M perc Holdkelte: U óra 52 perc Holdnyugta: ( ára 01 perc s~ 1DŐ JÁRÁS Várható időjárás ma estig: az ország keleti, északkeleti részén változóan felhős idő lesz, számottevő eső nélkül. Máshol jobbára erősen felhős marad az ég és elsősorban, a nyugati, délnyugati megyékben kell számítani esőre, záporra. A keleti, északkeleti szél időnként megélénkül és helyenként eső, széllökések is előfordulnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0, plusz 5 fok között, de keleten mínusz 1, mínusz 4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 5 fok körül, keleten 10 fok közelében várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: November 28-án Kecskeméten ■ középhő mérséklet 4,8 (az 5« éves átlag 1,4), a legmagasabb hőmérséklet 8,8 Celslus-fok volt, a nap 3 órán át sütött. Tegnap reggel 1 árakor 4,7, 18 énkor 7,2 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 4,2 (ok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1020,4 millibar (emelkedő) volt. HAZY ERZSÉBET BÚCSÚZTATÁSA £s TEMETÉSE Házy Erzsébetnek, a Magyar Állami Operaház múlt héten elhunyt Kossuth-díjas, kiváló művészének a búcsúztatása december 3-án, pénteken 11 órakor lesz az Erkel Színház előcsarnokában, temetése pedig 13 órakor a Farkasréti. temetőiben. — A Magyar Vöröskereszt küldöttsége Indokínában Hantos Jánosnak, a Magyar Vöröskereszt Országos Végrehajtó Bizottsága elnökének vezetésével küldöttség utazott Vietnamba, Kambodzsába és Laoszba. A látogatás során megvitatják az indokínai testvérszervezetekkel való további együttműködés fejlesztésének lehetőségeit és a nemzetközi vörös- keresztes-mozgalom időszerű kérdéseit. — TRAGIKOMÉDIA-BEMUTATÓ. Kari Wittlinger: Ismeri a Tejutat? című tragikomédiáját mutatja be december 2-án, este 7 órakor, az Erdei Ferenc Művelődési Központ színháztermében két népszerű színészünk, Garas Dezső és Madaras József. • Ag elmúlt szombaton számos megyebeli üzemben tartottak kommunista műszakot. A BRG kecskeméti gyárának dolgozói keresetüket felajánlották a vá. ros gyermekintézményeinek fejlesztésére, valamint a budapesti Úttörőstadion építésére. A tisza- kéezkei Építő- és Vegyesipari Szövetkezet brigádjai (képünkön a Bacsó László vezette lakatoskollektíva) a bevételt a Két napot községemért mozgalom javára utalták át a nagyközségi tanácsnak. (V. Kerekes Ferenc felvétele) 4- Virágmérleg. Elkészült a Kecskeméti Városgazdálkodási Vállalat Erzsébet—Emma—Katalin napi virágmérlege. Eszerint: több mint ötezer krizantémmal kedveskedtek a lányoknak, asszonyoknak, szegfűből 2600-at, ger- berából közel ezerszéxat vásároltak. Az ünnepeljék közQl kétszázan orchideát kaptak. A vállalat öt virágboltjának és kertészeti telepének 170 ezer forint forgalmat jelentettek ezek a névnapok. — Névadóünnepséget rendezett vasárnap a kerekdombi általános iskolában a tiszakécskei Űj Élet Termelőszövetkezet. A négy kislány és a hat fiú tiszteletére a helyi óvodások és iskolások adtak műsort. A gazdaság vezetői ajándékkal kedveskedtek a kicsiknek. — Az életé az elsőbbség címmel előadássorozatot szervez a Városi és Járási Közlekedésbiztonsági Tanács és a TIT városi szervezete gépjárművezetők részére. Holnap délután öt Órakor a gépjárművezetők közlekedési szokásairól beszél dr. Nádasi Antal igazságügyi szakértő, a Tudomány és Technika Háza tanácstermében. Egy hét múlva Bánki Gyula és Petress István, a Magyar Rádió munkatársai találkoznak az érdeklődő gépjárművezetőkkel. liliÄlu VALÓOK — Mtért válnak él, Halé* uszony? — Mért nem tudom- dazt a nmutnfuínf hogy egy megcsalt férj feleség* vagyok! Holnapi lapszámunkból Mi a feltétele a rokkantsági nyugdíj megállapításának? Miért borítják be zú- I zott kővel az utakat? Egyebek között ezekre a kérdésekre kapnak választ Sajtó- | postánkban a negyedik oldalon. Két hete holland j automata pépesítő gépet he- | lyeztek üzembe a halasi ba. ■ romfifeldolgozóban. Ebből az alkalomból Nagy Gyula igazgatóval beszélgetett [ munkatársunk. Munkásemberek portrésorozatunkban I ezúttal Pólyák Józsefet, a Bajai Kismotor- és Gépgyár alapszervi párttitkárát mutatjuk be. Az ötödik oldalon ] a Kodály-centenárium alkalmából a közelmúltban I kiadott könyveket ismertet- I jük, valamint ellátogatunk a kecskeméti Katona József ] Színház színészstúdiójábm. Ugyanezen az oldalon Maur- kolt György félegyházi szob- j rászművész szülővárosában rendezett kiállításáról is beszámolunk. — SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET: hétfőtől péntekig naponta 9 és 18, szombaton 9 és 13 óra között. Ez idő alatt hírek, információk és rövid tudósítások közölhetők a 20-111- es telefon*, valamint a 26-216-os telexszámon. ! * : s, (A Rohácból ollóztuk) 17.15: A televízió sanzonpódiuma. 17.50: Reklám 17.55: Képújság — SZ 18.00: Sportmúzeum. A női kézilabda vb elé. 18.20: Pannon krónika. A pécsi körzeti stúdió magazinműsora 18.50: Reklám 19.05: Idősebbek is elkezdhetik. — Tévétorna — SZ 19.10: Olvassatok minden nap! 19.15: Esti mese — SZ 19.30: Tv-híradó — SZ 20.00: Liszt Ferenc. Tévéfiimsorozat — S2 _ XVI 11_12 rész 2 0.50: Stúdió ’82. A Televízió kulturális hetilapja — SZ 21.50: Szép magyar tánc. Dél-alföldi ugrós — SZ 21.55: Beszélgetések Goda Gáborral. Portréfilm 22.40: Tv-hiradó 3. — SZ 10.20: A macedóniai gyermekkórusok énekelnek (TV Sk) 10.50: Hogy ne süssön a nap a szemedbe 11.20: Különleges házőrző — amerikai ralzfilm 12.45: Mit tudnak a gyermekek Bi- nácsrál? (TV 3a) 13.15: Iskolai ünnepi műsor (TV Bgd) 14.15: Tv-híradó 14.30: Z:nés műsor 15.00: Vajdaságon át 15.15: Ember és idő 16.15: Dokumentumműsor 16.35: A besúgó — Játékfilm (TV Zgta) 18.05: A Utói Jugoszlávia megteremtése (TV Zgb) 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-hiradó (m) 20.00: A nyers igazság — amerikai játékfilm 21.55: Hírek 22.05: Műsorzárás (sz-h) 20.00: Parabola (ism.) — SZ 20.30: Egészségünkért! Az Orszáe-'s Egészségnevelési Intézet tájékoztatója a 6—12 éves korú gyerekek neveléséről. 20.40: Tv-hiradó 2. — SZ 21.00: Liszt: A-dúr zongoraverseny — 21.20: „Hamburg nappal és éjjel.” A Reflektor-szerkesztőség műsora — 21.55: Képújság — SZ KOSSUTH: 14.15: Népdalok 14.44: Élő világirodalom. Görögország. 15.05: Bartók: Kossuth-azimfónla 15.28: Nyitnlkék 16.00: Ruggiero Ricci Sarasate-müve- ket hegedül 16.30: Zengjen a muzsika. Az amatőr zenei mozgalom híradója 17.05: Arcélek. Munkásábrázolás a magyar irodalomban. Tömörkény István 17.35: Holborn: Erzsébet-korabeli táncok 19.15: Jugoszláv művészek operafelvételeiböl 19.40: Cigánydalok 20.00: Olajmostk fjordok 20.30: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 21.17: Amit az iskolától várnak. III. rész 21.47: Joan Sutherland két operettdalt énekel 22.30: Kodály Zoltán rádióelőadásai 23.02: Bach: Musikalisches Opfer 23.50: Virágénekek 19.14: Az Ambrosian kamarakórus Beethoven-kánonokat énekel 19.25: Magyar mérnök Algériában 19.35: Csak fiataloknak! 20.35: Utazás a Balaton körül. 20.52: Az év legjobb tánczenei felvé- léiéi 21.23: Fenntartott hely — as elaaúK hetek legsikeresebb műsorai számára 21.33: Embermes* c. 22.15: A rézmetsző. Beszélgetés Szabó László grafikusművésszel. 22.30: Grsmofonalbura 23.20: A mai dzsessz. 3. MŰSOR: ÚJVIDÉKI TV: 9.55: Műsorismertetés 13.09: Hírek 8.27: A lőporsziget lakói. Egyed László műsora 8.57: Népdalcsokor 9.44: Gyermekkönyvhét 10.05: MR 10—14 10.35: Zenekari muzsika 11.06: Lukács Pál mélyhegedűn játszik 11.39: Tlgrísugrás. Rákosy Gergely regényének rádióváltozata. XV 11. 12.45: Törvénykönyv. „ .. . mintha nem is dolgoztam volna .. .” 13.00: A cornwalli kalóz, avagy a becsület rabja. Sullivan-Giibert operettje PETŐFI: 8.05: Népdalok 8.35: Társalgó 10.00: Zenedéleiőtt 12.25: Gvermekkönyvhét 12.35: Melódiakoktél 13.23: Látószög 13.28: Éneklő Ifjúság 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja 16.35: Csúcsforgalom 18.00: Tini-tonik 18.47: Nótamuzsika 9.90: Iskolarádió 9.30: Zenekari muzsika 10.30: Fiatal magyar együttesek felvételeiből 11.95: Operaáriák 11.50: Kamarazene-felvételeinkből 13.07: Fekete Afrika zenéjéből. Bier- naczky Szilárd előadása 13.23: Népek között 13.53: XVIII. századi muzsika. 15.00: Szereted az operát? 15.30: Bayreuthl Ünnepi Játékok 1982. Közvetítés a Fcsteiplelhausból Wagner: Parsifal — I. felvonás 17.28: Vladimir Horowitz zongorázik 19.05: Mindenki Iskolája. Fejezetek a magyar népi demokrácia történetéből 19.35: Az Ifjú Zenebarát Klubok Központi kórusának Kodály-hangver- senye Kb. 21.30: Lantmuzsika 21.59: A progresszív rock hires előadói 22.35: Zenekari muzsika PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-4 66 fgazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU TSSN 0133-235 X.