Petőfi Népe, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-27 / 279. szám

1982. november 21. • PETŐFI NÉPE • 3

Abból a kevésből?

Látásból régóta ismerem. Magas, szikár, büszke tartású öregasszony. Reggelenként tejet és péksüteményt vásárol, de mindig csak fél liter tejet és két kiflit. Az érte járó pénzt pontosan, fillérre kiszámítva adja oda a pénztáros- nőnek. Fekete, kopott ruhája tiszta, hófehér haját kendő borítja. A minap valahogy mellésodródtam és megszólított. Szemüveg nélkül nem látta a csokoládémikulás árát, azt kérte tőlem, nézzem meg. Megmondtam. Félreálltam, s figyeltem. Pénztárcájából reszketős sietséggel számolta ki kettőnek az árát, bekattintotta a már ódivatú bőrtárcát, s beállt a sorba. Én kérdeztem meg, kinek vásárolja a csokoládéfigurát. Az unokámnak. Kettő van — felelte. Meg kell lepnem őket, de többre nem tellik abból a kevés nyugdíjból.

A félmondat ütött szíven: „Abból a kevésből”. Vajon mennyi lehet az a pénz, amelyből ez az egyedülálló idős asszony kénytelen megélni, élelmezni, ruházni magát, fizetni, fűteni lakását? Mennyi aprólékos számítgatás, lemondás rejtőzködhet a két csokoládéfigura megvétele mögött? Lehet, hogy egy heti ebédjét, vagy éppen cipőjének talpalását halasztotta el önmaga lebeszélésével? Ki tudja megmondani, mennyi áldozat, önmegtartóztatás szükséges ahhoz, hogy a nyugdíjas, a járulékos, a létminimum határán, emberi módon élhessen? Bizonyára senki sem tud erre válaszolni, hacsak nem a nyugdíjasok.

Sokan yannak. A megye lakosságának 26,5 százaléka öregségi nyugdíjból, járadékból tengeti a sok éves munka után — talán jobban dotálható — napjait. A nyugdíjak, járadékok összege megdöbbentően kevés. A legalacsonyabb nyugdíj az iparban 1800, a mező- gazdaságban 1700, a járadék még ennél is kevesebb, 1468 forint. S pontosan az ilyen kis összegű nyugdíjasokból, járadékosokból van a legtöbb, de az méginkább igaz: a magas összegű nyugdíjak száma a kevés. Igaz, nagyon sok idős embert támogatnak gyermekeik, vállalnak munkát, keresnek lehetőséget arra, hogy kevéske jövedelmüket kiegészítsék, s elérjék legalább a létminimumot, a bűvös kétezer forintot. Az is igdz, az idős emberek kevesebbet költenek ruházkodásra, élelemre, de nem nélkülözhetik a lakást, a fűtést, a világítást, a meleg ruhát, a kabátot, a gyógyszert, azokat a dolgokat, amelyek létfenntartásukhoz elengedhetetlenül szükségesek.

Mindazt, ami életükhöz gazdaságilag szükséges „abból a kevésből” kell kiállítaniok, előteremte- niök. Nem minden idős nyugdíjas, járadékos képes dolgozni, mert beteg vagy egyedülálló, esetleg gyermekei nem törődnek vele. Ezek az emberek méginkább a létminimum mesgyéjének szélére szorulnak, s valóban csak tengetik jobb sorsra érdemes életüket.

A tennivaló minden kétséget kizáróan a nyugdíjak emelése lenne, de a népgazdaság teherbíró- képessége sem végtelen. Mégis, szükséges, életbevágóan fontos lenne valamilyen módon, ha kell más rovására is, emelni a legalacsonyabb nyugdíjakat. Elődeink, a munkában megfáradt emberek a jelenleginél sokkal többet, jobb anyagi körülményeket, biztonságos megélhetést, boldogabb öregkort érdemelnének!

Gémes Gábor

•A*:*:-:*:*:

Fékezzük meg a rongálókaí!

Lapunk Sajtóposta rovatában tavaly több írás jelent meg a Kiskunfélegyházi gépállomás elnevezésű vasúti megállóhelyről. A levélírók azt kifogásolták, hogy az említett megállóhelyen nincs fedett váróterem, emiatt az utasok naponta kénytelenek elviselni az időjárás okozta kellemetlenségeket.

A panaszok orvoslására, a megállóhely szomszédságában felépült Petőfi-lakótelep és annak környékén élő több száz család utazási körülményeinek javítása érdekében határozta el korábban a MÁV Szegedi Igazgatósága, hogy egy, a környezetbe illő, esztétikailag is megfelelő váróhelyiséget épít. Az új létesítmény elkészítésében a vasút segítőkész társra talált a kiskunfélegyházi Városi Tanácsban, amely az építéshez szükséges földmunkákat végeztette el. A vasútigazgatóság 65 ezer forintos költséggel egy fémvázas, trapézlemez borítású, elöl színes katedrál- üvegezésű szép váróhelyiséget épített, s adott át 1981. december 21-én.

Sajnos, a váróhelyiség szépségét, hasznosságát nem sokáig tudta zavartalanul élvezni az utazóközönség. A Petőfi Népe 1982. január 14-i száma Kész a váróhelyiség, de már javításra szorul? címmel megjelent cikkében a következőket írta: „ ... a váró nagyméretű — és minden bizonnyal nagy költséggel beszerzett és beépített — szép színes ablaküvegeinek egy része máris repedezett, sőt kitörött, s a réseken át szabadon szárnyal a hideg januári szél. Világosan látható, hogy vandál kezek okozták a kárt.”.

Azóta pedig a vandál elemek tovább pusztították az épületet, Mint a képen is látható, az üvegfalak után célba vették az épület lemezborítását is, abban szintén kárt tettek. Az „erős” emberek pusztítása több száz utasnak okoztak, illetve okoznak nap mint nap bosszúságot. Még a közeli E5-ös úton haladók is láthatják a pusztítás nyomát. A vasút tehetetlen a rongálókkal szemben. Éppen ezért a környék lakosságának, az utazóközönségnek kellene megfékezni a rendbontókat, a társadalmi tulajdon rongálóit. Csak közös összefogással védhetők meg a mindannyiunk érdekében épített létesítmények.

Gellért József

• Ják.

■ Kőszeg: Hősi Kapu.

HAZAI

TÁJAKON

Az ország legmagasabban fekvő városa (274 méterre a tengerszint felett) kellemes őszi időben fogadott. Mintha csak erről is gondoskodott volna az IBUSZ utazási iroda. A verőfényes napokat később aztán köd váltotta fel, csípős, marós hideggel. Kőszeg a legtisztább levegőjű város az Alpok keleti nyúlványai között és a Kőszegi-hegység lábánál szép természeti környezetben. Ősszel is élénk idegenforgalmi üdülőhely, történelmi nevezetességekben kivételesen gazdag.

Jólesik a séta a városközpontban — az épületek ma már csak hangulatukkal idézik a régmúltat. A Hősi Kapu -boltívei alatt Kőszeg egykori védőinek, valamint a magyar jakobinusoknak és az első világháború hősi halottainak emléktáblái sorakoznak. A középületek, öreg lakóházak, templomok egy darab középkort „konzerváltak”, s köztük szinte modernnek tűnnek a barokkosán átalakított épületrészek. A várudvar közepén Jurisics Miklós, a hős kapitány szobra áll, aki 1532• Szüreti pillanat a kőszegdoroszlói tsz pincéje előtt.

• Cáki műemlékpincék.

Mit keres? Élményeket. A sze- lídgesztenyéseken át jutunk el Bozsokra. A határban dolgoznak a kőszegdoroszlói tsz gépei, de gesztenyeszedőkkel is találkozunk. Panaszkodnak, hogy ma már nem üzlet a gesztenye, s arra gondolnak: Kecskeméten biztosan nagyobb keletje lenne ... A bozsoki vendéglőben inkább* a szőlő a téma. Érdemes Szétnézni a középkori, eredetű Sibrik-kas- tély parkjában, ahol néhány nö- vényritkasag található. A Bozsok helyén állott kis római településről indult el az a vízvezeték, amely Sárváriét (Szombathelyt) ivóvízzel látta el.

Estefelé már csíp a -hideg. A buszon az erdőt járó emberek bóbiskolnak, kezükben ágakkal, őszi erdei virágokkal, szőlővel és almával megrakott kosarakkal.

Borzák Tibor

(Folytatjuk.)

ben nyolcszáz ember élén védte a várat a hatvanezer főnyi Torok sereggel szemben.

Csodálatos őszi erdőkön át vezet az út Kőszeg környékére. Az osztrák határ közvetlen közelében mindenhol szelídgesztenyések, szőlők és vendégszerető emberek. Cák — műemlék-pincéiről nevezetes kicsiny község. Vidám szüretelőket találunk munkában, ilyenkor szedik a finom és hírneves soproni kékfrankost. Fa- gerendás régi pincéjébe hív Pet- rovics János, a tsz üzemvezetője. Hatalmas kulccsal nyitja az odon pincét. Hűs vörös borral kínál, s nem -is akármilyennel, mert ezzel tavaly a megyei borversenyen harmadik helyezést ért el. Csodálkozik azon, hogy a Vas megyei napilaptól ritkán járnak errefelé újságírók, s mit keres akkor itt egy tollforgat? Kecskemétről?

Kőszeg környéki képek

A vakbélgyulladás

Matej Bozsev a keddről szerdára virradó éjszakán két órakor felébredt. Valami szúrást érzett a jobb oldalán, kissé lejjebb annál a helynél, ahol a zsebóráját szokta hordani.

Amikor a fájdalom újra elcsitult. Matej újra elaludt.

Reggeli után, mint mindig, kinézett az ablakon. Esett. Odalenn az utcán a rá váró autó teteje feketéllett.

Amikor Matej bezárta lakásának ajtaját és felhívta a liftet, hallotta, hogy a takarítónő beszélget valakivel a fölötte levő emeleten.

— Látod, a főnök — mondta —, azt hiszi, mindig ilyen nagy legény lesz! Márpedig egy szép napon másvalaki húzza majd fel a nadrágját...

Miközben Matej lefelé ereszkedett a lifttel, egyre azon tűnődött, miféle badarságot hordott össze ez az öregasszony. Ugyan miért kell valakinek felhúznia az ő nadrágját? Hiszen az a vénség biztosan őrá. Matej Bozsevre gondolt. Furcsa. Az igaz. hogy ő főnök, de miért kell a nadrágját még valaki másnak is felvennie...? Micsoda képtelenség. Féltékenység villant át az agyán. Ä felesége persze húsz évvel fiatalabb, de hát ő, hál' istennek, még él. Hm ... Csak nem engedi meg az asszony valakinek, hogy az 6 nadrágját hordja? Vagy a takarítónő Matej lányára célzott?

Matej kapva kapott azon a gondolaton, hogy a veje fogja az ő nadrágját hordani, s kissé megnyugodott. Mégis sértve érezte magát. „Hát nincs neki elég nadrágja, hogy az enyémre irigykedik!? — gondolta. — Ez a vő is megéri a pénzét!”

Ezek az ostoba gondolatok végképp kizökkentették a kerékvágásból; intett a sofőrnek, hogy menjen el és gyalogszerrel indult útnak. Hamarosan azonban megint ugyanazt a tompa fájdalmat érezte az oldalában. És még egy ostoba gondolata támadt: túl sok cipője van. aligha tudja valamennyit elhordani. És ekkor Matej hirtelen világosan ráeszmélt, hogy meghalhat. Ö is. mint mindenki más.

Vajon kit neveznek ki a helyébe? Gondolatban sorra vette valamennyi helyettesét és megnyugodott: egyik jelölt

sem látszott megfelelőnek. Még a fájdalom is elcsitult az oldalában.

A krízis délután négy órakor következett be.

A kórházban a sebész megvizsgálta. és tréfásan jegyezte meg:

— _A legszebb ápolónők borotválják majd le a hasát. Én pedig csak egyet nyisszantok, és máris kész... A vakbél- gvulladás manapság semmiség!

Matej Bozsev hallgatta, udvariasan bólogatott és mosolygott, de sápadt és szófukar voit.

„Vakbélgyulladás! — gúnyolódott gondolatban. — Ezek a műtét előtt mindig így beszélnek, aztán pedig kiderül, hogy minden sokkal szörnyűbb ..

Az operáció előtti napon azt kérte, hozzanak neki írógépet, papírt, borítékot és egy reggeli újságot.

Amikor egyedül maradt a kórteremben, leküzdötte fájdalmát, odaült az írógéphez és gyorsan kopogtatni kezdett.

Feleségéhez írott levelében Matej Bozsev bocsánatot kért azért, hogy néha goromba volt vele annak idején, amikor az asszony még a titkárnője volt Megírta, hogy az autót el kell adni, de a garázst meg kell tartani, mert bérbe adni előnyösebb, mint a lakást. Kérve kérte, ne veszekedjen a lányával, hadd használja ő is a nyaralót, mindent kétfelé kell osztani* Azután a levelet borítékba tette, ráírta a felesége címét és kemény kézzel, ahogyan a döntést szokta rávezetni az aktákra, keresztben ezt írta a borítékra: „Halálom után bontandó fel”.

Majd újra az írógéphez ült és megint gyorsan kopogtatni kezdett. Az írást levágta, a papír hátsó oldalát megnyá- lazta és odaragasztotta az újsághoz. Elolvasta, majd az újságot kissé messze tartotta és lehunyta a szemét... Elképzelte. hogy ez a nekrológ megjelenik a lapban. Egészen tűr- hetőnek látszott. Egyes helyeken azonban javítást tartott szükségesnek. A „sok éven át” helyébe ezt írta: „gyermekévei óta”, az „élete végéig” szavakat kitörölte, és ezt írta oda: „utolsó leheletéig”.

Azután, a kötelességteljesí- tés nyugodt érzésével, mély álomba merült.

... A műtét sikerült. Csütörtök este felesége és hozzátartozói meglátogatták Matejt. Gyanúsan vidámnak és gondtalannak látszottak — ilyen arcot vágnak mindazok, akik beteget látogatnak.

— Hál’ istennek, csak vakbélgyulladás volt — mondták.

Azután meglátogatta a két helyettese. A szemük együtt- érzően-biztatóan csillogott. És ezt mondták:

— Hál’ istennek, csak vakbélgyulladás volt.

Matej bizonyos volt, hogy valamennyien becsapják.

Ö egyetlen pillanatra sem tudta elképzelni, hogy neki, Matej Bozsevnak, egy ilyen magas rangú embernek, efféle hitvány és nevetséges betegsége lehet: vakbélgyulladás!

S'zentül hitte, hogy a nagy embereknek csak nagy betegségük lehet.

Amikor mindenki elment és Matej elaludt, álmot látott.

Ünnepélyesen játszott a gyászzenekar. A koporsó előtt párnán vitték a kitüntetéseit, ő, Matej pedig a koporsóban feküdt — valami szörnyű betegségben halt meg. Arcára elégedett mosoly dermedt, amely zavarba ejtette a jelenlévőket.

Senki sem értette meg, hogy Matej Bozsev azért boldog, mert olyan betegségben hunyt el, amelyik mindenképpen méltó az ő pozíciójához.

írta: Hrlszto Pelitev (Ford.: Gellért György)

t

Pedagógus-énekkarok fesztiválja

Ismét megrendezik a pedagóguskórusok országos találkozóját. A jövő évi fesztivált négy helyen: Debrecenben, Békéscsabán, Kaposvárott és Sopronban tartják márciusban, illetve áprilisban. Szokolay Sándor öreg tanítóm üzenete címmel írt kórusművet az énekkarok számára, melyet minden egyes helyen közösen mutatnak be a résztvevők.

A tanítók, tanárok, nevelők között nagy hagyománya van a közös énekelésnek. A 49 pedagógus-dalkörnek — közülük 38 minősítéssel rendelkezik — mintegy 2100 tagja van. (MTI)

<