Petőfi Népe, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-17 / 270. szám

V 1982. november 11. • PETŐFI NÉPE • 5 ISMÉT KAPÓSAK LESZNEK A technikusképzés jövője Kevés a középfokú műszaki szakember. Az egyik helyen a közép­fokú műszaki munkakörben mérnököt, a másik helyen ugyanolyan munkára, betanított szellemi munkást alkalmaznak. A visszásságok megszüntetésére a kormány napirendre tűzte a technikusképzés ren­dezését. A képzés új rendjéről a Művelődési Minisztérium szakokta­tási főosztályán Szendrei József osztályvezetővel beszélgettünk. Az egyetemisták nemzetközi napja A béke, a leszerelés, a hala­dó nemzetközi szolidaritás szel­lemében tevékenykedik immár évtizedek óta a nemzetközi egyetemistamozgalom. Novem­ber 17-e minden esztendőben az egyetemisták napja szerte a világon. A fiatalok így emlé­keznek azokra a cseh egyete­mistákra, akik 1939. november 17-én Prágában a megszálló fasiszták terrorjának áldozatul estek. A képen: „Legyen a vi­lág atomfegyvermentes öve­zet!” — olvasható a transzpa­rensen, amely alatt egy nem­zetközi egyetemista békede­monstráció résztvevői vonul­nak. (Fotó — ORBIS—KS) FILM JEGYZET Kilenctől ötig — Mi tette szükségessé a technikusképzés viszaállítá- sát? — A termelésben a szakmun­kások és az üzemmérnökök, mér­nökök közötti kapcsot a techni­kusok jelentik. Az utóbbi időben megnövekedett irántuk a keres­let; több és nagyobb tudású tech­nikusra van szükség. A középfo­kú műszaki munkakört a tapasz­talatok szerint leggazdaságosab­ban velük lehet betölteni. — Jelenleg milyen végzett­ségűek látják el a technikusi feladatokat? — Rendkívül színes a kép. Az ötmillió aktív keresőből három- százezer a középfokú műszakiak száma. Az iparban ötven, az épí­tőiparban tizenhat, a mezőgazda­ságban tizenkét százalékuk dol­gozik. A középszintű műszaki ve­zetők (üzemvezetők, építésveze­tők stb.) száma harmincötezer, zömmel középfokú, több mint egynegyedük pedig középfok alat­ti végzettségű. Még rosszabb a helyzet az alsószintű műszaki ve­zetők (művezetők, műhelyfőnökök stb.) esetében. A számuk hetven­hatezer. Mindössze nyolc száza­lékuk felsőfokú végzettségű, húsz százalékuk szakmunkás, de töb­ben vannak, akiknek még szak­munkásvégzettségük sincs ... Nem különb a százhatvanhatezei műszaki ügyintéző (szerkesztő, művelettervező, programozó, disz­pécser stb.) képzettségi aránya. A többi műszaki munkakörben (anyagvizsgáló, laboráns stb.) dolgozó huszonnégyezer szakem­ber többsége betanított szellemi munkás. Az a legkirívóbb jelen­ség. hogy a jelenlegi igényekhez képest is sok a szakképzetlen technikus. A középfokú munka­körben foglalkoztatott mérnökök aránya pétiig azt mutatja, hogy a mérnöki munka a vállalatok szá­mára relatíve olcsó. A techniku­sok alacsony száma jórészt abból ered. hogy jobban járnak anya­gilag. ha szakmunkásként dolgoz­nak. A technikumot végzettek egynegyede fizikai munkát, há­romnegyede szellemi munkát vé­gez. a végzetteknek csak a fele i műszaki foglalkozású. — A statisztika szerint egy­részről a tervezésre, kutatásra kiképzett mérnökökkel pazar­lóan hátinak, másrészrö1 szak­képzetleneket alkalmaznak. Mi a biztosíték arra, hogy a termelés elfogadja az új rend­szerben képzett technikuso­kat? — Mi abból indulunk ki, hogy a tananyagban a közismereti tan­tárgyak 50—52, a szakmai tantár­gyak 48—50 százalékos arányát mindenképpen megtartjuk. A technikusoknak ugyanis feltétle­nül rendelkezniük kell általános műveltséggel. Szakmailag is töb­bet kell tudniuk, mint a szak­munkásoknak, különben nem tudják betölteni a termelésirá- hyító szerepet. A jobb minőséget elfogadja a terme’és. Éppen ezért általában ötéves képzési időt tar­tunk szükségesnek a következő felépítéssel: a tanulók az első két évben főként az általános mű­veltséget és a tágabb értelemben vett szakmai alapozó "tantárgya­kat tanulnák. Azok a tanulók például, akik gépészeti pályára akarnak menni, a fizikát, akik vegyipari pályára, azok a kémiát tanulnák nagyobb intenzitással. A második osztály végén minden tanuló alapvizsgát tesz. Ezt kö­vetően a tanulók — tizenhat éve­sen — dönthetnek érdeklődésük, képességük, tanulmányi eredmé­nyük alapján, hogy az érettségi mellé szakmunkás-bizonyítványt akarnak-e szerezni, vagy techni­kusok akarnak-e lenni. Külön­bözeti vizsgával gimnáziumba is átmehetnek. A szakmunkások és technikusok képzése ugyanis a harmadik osztálytól különválna. Ha szakmunkások akarnak len­ni, akkor az érettségivel együtt szakmunkás-bizonyítványt is kap­nak. Ha a technikustagozaton kívánják folytatni tanulmányai­kat. akkor a negyedik év végén közismereti tárgyakból érettségi vizsgát kell tenniük, és az ötödik évben már nem tanulnának köz­ismereti tantárgyat, hanem csak a technikusi munkakörhöz szük­séges szakmai ismereteket. — Ügy hírlik, a tévében el is hangzott, hogy némelyek szeretnék a húsz évvel ezelőt­ti technikusképzést egy az egyben visszaállítani. Ez reá­lis elgondolás, vagy csak vala­miféle nosztalgia? — Ha valaki négy évben kép­zeli el a képzést, akkor van ben­ne jó adag nosztalgia is. Valóban vannak olyanok is. akik szorgal­mazzák a négyéves technikus­képzés 'visszaállítását. Azt mond­ják. hogy külön technikumokat hozzunk létre, ahová az általános iskolákból toboroznánk a 'g-nuló­kat, és négy év után, tizennyolc évesen, kész technikusokat bo­csátana ki az iskola. Ez az el­képzelés azért irreális, mert így a tanulók tizennégy éves korban kénytelenek lennének véglegesen dönteni az életpályájukról. Az pedig köztudott, hogy mind az egyénnek, mind a társadalomnak igen költséges a befejezett kép­zés utáni pályakorrekció. Nem véletlenül népszerűek mindenütt a világon azok a képzési formák, amelyek magukban hordozzák a pályamódosítás lehetőségét. Éven­te csaknem ezer Tiatal jelentke­zik műszaki szakközépiskolába. Terveink szerint a második osz­tály után (az ötéves változatnál) tehát ennyi közül lehet kiválasz­tani azt a három-négy ezer fia­talt, akik a technikusi tanulmá­nyokra évente szükségesek és al­kalmasak. A négyéves, az első évfolyamtól elkülönített képzés­nél erre az oly fontos válogatás­ra nem volna lehetőség, mert akit egyszer 14 éves korában al­kalmasnak találnának techni­kusnak. az megszerezné a bizo­nyítványt, még akkor is, ha köz­ben nála alkalmasabbaktól ven­né el a technikussá válás lehető­ségét. — Mi az oka annak, hogy húsz év után többen is „visz- szasírják” a technikusképzést? — Az ötvenes években — a? iparosítás erősített ütemű fej­lesztésének idején — a növekvő szakemberigény és a mérnökök viszonylag alacsony száma mel­lett a technikusok szerepe tör­vényszerűen felértékelődött. Tech­nikusok tölthettek be mérnöki, főmérnöki és más vezetői mun­kakört is. Az ifjúság számára meg vonzerőt jelentett az a tech­nikusképzés, amely egyidejűleg érettségit és az akkori körülmé­nyek között jól hasznosítható kép­zettséget adott. A technikumok számára a beiskolázásnál — mi­vel akkoriban jóval kevesebben tanultak középiskolában, mint ma — nagy volt a merítési lehetőség, a legjobb, a legrátermettebb ta­nulókat válogatták ki. Aztán jött az az időszak, amikor már ele­gendő üzemmérnök, mérnök ke­rült ki a főiskolákról, egyetemek­ről. s megkezdődött — természe­tesen egyéb tényezők közreját- szásával — a technikusok szere­pének leértékelődése. Most olyan képzésre van szükség, amelv újra . megbecsültté teszi a technikust. — Mikorra tervezik az új képzés bevezetését? — A levelezőknél 1984-ben, a nappali képzésben 1985-ben sze­retnénk megkezdeni az oktatást. Addig a jelenben is működő tech­nikusi minősítés marad érvény­ben. R. F. Galéria Óbudán • l'.j színfolttal gazdagodott a fő­város. Óbudán, a Lajos utca 153- ban, az egykori piactéren galériá­vá alakították a régi sörházat. Az emeletes épület egyik fele gó­tikus. a másik barokk stílusú, amelyet eredeti állapotában állí­tottak helyre. Kiállítóteremben szegény fővárosunkban jelentős kulturális esemény a Lajos utcai galéria megnyitása. Az épület egyik szintjén változó kiállításo­kat rendeznek, elsőül Hagyomány címmel a Fiatal Művészek Stúdió­jának bemutatóját láthatja a kö­zönség. a másik szinten állandó kiállítás nyílt Pátzay Pál. Ber- náth Aurél és Szőnyi István mű­veiből. Képünkön: Bakos Ildikó: Jelenet című szobra a stúdióki­állításról. Könnyed hangvételű, fiatalos ritmusú, enyhén szatirikus élű fil- Ü met tálal a néző elé a rendező a nálupk kevéssé ismert Colin Hig­gins. A Kilenctől ötig című ame­rikai vígjáték ráadásul igen rövid idővel a külföldi forgalomba ho­zatal után már itt is van a ma­gyar filmvásznakon (1980-ban ké­szítette a Fox vállalat), ami a filmátvétel és -forgalmazás nem lebecsülendő „dicsősége”. Érdemes is volt ezzel a filmmel sietni, mert a három kedves fiatal nő kétség- beesett és kezdetben reménytelen­nek tűnő küzdelme a lelketlen bü­rokráciával -1— ráadásul ilyen lebi- lincselően mulatságos epizódokkal tarkítva — élvezetes moziélményt ígér, és hát — uram bocsá! — akár egyik-másik honi hivatal magáról megfeledkezni hajlamos főnöke számára is tanulságos le­het. Persze főnöke és hivatala, iro­dája válogatja. A cselekmény sodró lendülete feledteti különösen a film máso­dik felében, hogy imitt-amott né­mi logikátlanságok ütköznek ki. De ki figyel oda akkor, ha közben égy buta akarnak megleckézteté­sének lehet részese, ha a végén, furcsa félreértések következtében még ki is tüntetik a pöffeszkgdő, tehetségtelen főnököt. így aztán a megzabolázására vállalkozó há­rom fiatal tisztviselőnő, vele együtt az egész közösség szinte véletle­nül szabadul meg a gyűlöletes bü­rokratától. A filmben csupa isme­retlen színész mutatkozik be a magyar közönségnek. Egyedül a főszerepet játszó Jane Fonda sze­repelt már többször is a magyar mozikban. Talán egy kevéssel szürkébb, mint szokott lenni, bár szerepe szerint frissnek és lobba­nékonynak kell lennie. Egyáltalán nem emelkedik ki különösebben játékkészség tekintetében a két barátnőjét játszó Lily Tomiin és Dolly Parton mellett. Igen kelle­mes meglepetés a főnököt alakító Dabney Coleman sémáktól és szo­kásos maníroktól mentes játéka és a titkárnőt alakító Elizabeth Wilson teljesítménye is kifogásta­lan. Csaknem kétórás kellemes szó­rakozást nyújt tehát ez a mulat­ságos amerikai vígjáték. Cs. L. Elvis Presley (12.) Besötétedett, mire ismét a la­kása elé ért. A konyhában szétnézett, ennivaló után kutatott, de csak egy darab száraz kenye­ret talált. És a hűtőszekrényben egy száraz sajtdarabot. Azt rág­csálta, mert nagyon éhes volt. Aztán sokáig ült a rekamié szé­lén a semmibe bámulva. A fele­ségére gondolt, s most érzett elő­ször féltékenységet. Furcsa érzés. Szúrja belül, nyugtalanítja, hiába fekszik le. ,s hiába számol ezerig, aztán ismét ezerig, nem jön álom a szemére. Csak hánykolódik, fo­rog, ha meg egy-egy percre el­nyomja a fáradtság, szörnyű ál­mai vannak. Mintha egy sűrű, sö­tét erdőben bolyongana, menekül­ne valami rettenetes elől. A félté­kenység rémségével birkózik ... Emmike sem aludt azon az éj­szakán. öt ugyan nem gyötörte féltékenység, más oka volt ébren­létének: dr. Nagy László társasá­gában töltötte az éjszaka egy ré­szét. Amikor férje hirtelen elha­tározással úgy döntött, hogy el­utazik Szegedről, s hazatér Tó­várra. megdöbbent. Attól tartott, hogy Tamás észrevett valamit ab­ból, ami a lelkében kavargott. s amit még ő sem mert előre ki­mondani. Azt. hogy szerelmes Lackóba. Hogy kívánja. S hogy Tamást már nem szereti. De sze­rette-e egyáltalán? Ágota néninek azt mondta, fáj a feje. hogy sétálni megy. s lehet, hogy kissé tovább marad. Akkor még n,efn fogalmazódott meg benne a döntés. De amint az ut­cára ért, s meglátta a sarki tele­fonfülkét. gyors elhatározással be­lépett, és Lackót hívta. Sokáig csengett a telefon, amíg felvet­ték. Az ügyvéd jelentkezett. — Maga az? — csodálkozott és hirtelen elhallgatott a döbbenet­től. — Történt valami? — kérdez­te aztán fojtottan. — Semmi. Azaz. a férjem hir­telen hazautazott. — Értem ... — Én meg sétálgatok az alko­nyaiban. Gondoltam, hátha magá­nak is kedve támad egy kis sé­tára. Lackó. Ha igen. akkor ta­lálkozhatnánk. Ismét csend, aztán még fojtot- tabban, szinte rekedten megér­kezett a férfi rekedt hangja a távolból: — Hogyne. Persze, hogy ked­vem van magával együtt lenni. Hiszen tudja, hogy csak erről ábrándozom szüntelen ... — Az udvarlást majd később, Lackó. Siessen. Mennyi idő múl­va és hol találkozhatnánk? A Tisza-parti sétányon talál­koztak. a szálloda előtt. Az ügy­véd izgatott volt, szeme csillogott. Hosszan csókolgatta Emmike ke­zét. Az asszony szinte kivirágzott. Nem szóltak egymáshoz. Emmike szorosan hozzásimult a férfihoz. Így lépkedtek, majd betértek egy mellékutcába. — Hová megyünk? — kérdezte később az asszony, és hirtelen megzökkent. Fürkészve nézte a férfit. — Hová visz, Lackó? — Gondoltam, hogy meghívom a lakásomra, Emmike. Tudja, hogy egyedül élek. Egy feketére. Egy likőrre. Maga szereti a ipa- raschinót, ugye? Szereztem két üveggel a szabadkai barátaimtól. Mindezt hadarva, egy szuszra mondta el. közben kerülte az asszony tekintetét. Emmike kissé megszédült. Meg kellene kapaszkodnia valamibe. Ez váratlanul érte. Az ügyvéd karja volt a legközelebb, abba kapaszkodott. És megszorította. Aztán hirtelen ellökte a férfit. — Ezt komolyan gondolja? — Kérem, ne értsen félre — hebegte a férfi. — Én nem rossz, egyáltalán nem hátsó szándékkal, csak . . . — Hol lakik? — kérdezte az asszony, pedig tudta nagyon jól, hogy a következő utcasarkon bal­ra kell fordulni, és a saroktól a harmadik ház. Szép kertes ház, Nagy Laci az apjától örökölte, s rendbehozatta a szülei halála után. Teljesen egyedül lakta, egy mindenese volt, szakácsnő és ta­karítónő is egyben. Erzsiké néni, de az délután mindig hazament Űjszegedre. — Te drága! — szorította meg a karját az ügyvéd, és máris von­szolta. — Itt a saroktól néhány lépésnyire .. . Jöjjön, kedves ... Életem legnagyobb szerelme ... Emmike nem is tudta, hogyan jutott be a lakásba, körül se mert nézni, attól félt, hogy vala­ki meglátja. De hát ki ismeri, őt Szegeden? És ha meglátják, ak­kor is. kinek mi köze hozzá? Ivott a likőrből, édes volt és undorító. Nem szerette a likőrt. Ö sose mondta a férfinak, hogy imádja a maraschinót. Lehet, hogy afct egy másik asszony mondta neki. Mindegy. Két pohárkával megivott belőle, és ez kissé fel­szabadította. megszűntek a gátlá­sai. Nyugodt, kecses mozdulatok­kal vetette le előbb a blúzát, az­tán a szoknyáját is, a melltartót már Lackó gombolta ki remegő kézzel. Beleharapott, marcangolta, az­tán bevonszolta a szomszéd szo­ba széles rekamiéjára. Becézte, Emmike azonban nem tudott fel­oldódni, remegő, görcsbe rándult egész teste, merev volt és szenv­telen. Aztán szinte menekülve hagyta el az ügyvéd lakását. Ágota néni fürkészve vizsgálgatta az arcát a vacsoránál. — Nem eszem. Köszönöm. Nem érzem jól magam. Lefekszem ko­rán. Nincs1 valami jó nyugtatója kéznél? Hogy aludjak... Beszedte a nyugtatót, de az se használt, hánykolódott az ágyán, s megpróbálta visszaidézni az estét, s mindazt, ami történt vele az ügyvéd legénylakásán. Csak akkor nyomta már el az álom. amikor virradni kezdett. Dél felé rázta fel Ágota néni. tálcán hozta be neki a reggelit, a csésze teát két pirított, vajjal és mézzel megkent kenyérrel. S ott maradt, amíg reggelizett az ágya szélén, hallgatagon és kis­sé szomorúan. — Történt tán valami? — kér­dezte tőle Emmike. — Azt én kérdezhetném tőled, nem gondolod? — hangzott a vá­lasz fagyosan. — Ne. ne is szólj semmit. Minden az arcodra van írva. Tudom, hol jártál... — No és? — csattant fel az asszony hangja ingerülten. — Ezt azért nem gondoltam ró­lad — mondta Ágota, és kivitte a tálcát a maradékkal... Kelemen Jancsi a szünetben megkérdezte tőle, hogy megkap­ta-e az üzenetet. — Nagyon vártuk a tanár urat ebédre. A mama idei csirkét rán­tott ki, újkrumplival. — Szegeden jártam — mondta kedvetlenül, és nem akart ma­gyarázkodni. Most már örült, hogy este nem látogatta meg Ke­lemenéket. Sohasem árulja el. hogy a kapujuk előtt állt. ami­kor meggondolta magát. Felesle­ges ez a kapcsolat. Nem akar új barátokat szerezni, bár vágyako­zik rá. De előfordulhat. hogy félreértik a látogatását. Ö nős ember. Amikor erre gondolt, megkese­redett az emlékezéstől. Faképnél hagyta Jancsit, bement az irodá­ba, Györki igazgató már kereste. (Folytatjuk) Önkívületben vonagló tinédzse­rek, rajongó felnőttek, visítozó leányok, könnyes szemek és arcok, blues, rock and roll, virágözön, mikrofon tövébe hajított bugyik, sztárimádat, világsiker, valamint némi irigykedés, gyűlölködés a konzervayv és botfülű polgárság részéről, majd lemezek, filmek, tévéshow-k, újabb és újabb kon­certek, dollármilliók, újabb és újabb sikerek ... — Ezek társasá­gában élt több mint húsz éven át reflektorfényben Elvis Presley, s ezt igyekszik bemutatni a róla ké­szült zenés dokumentumfilm is, amelyet Malcolm Leo és a magyar származású Andrew Solt rende­zett. A kábítószer és különböző gyógyszerek fogyasztása következ­tében 1977-ben (42 éves korában) elhunyt koronázatlan rockkirály életútját tízéves korától követi vé­gig a film. Félénk, zárkózott kis­fiúként fog először gitárt a kezé­be Elvis, a gyapotszedő munkás fia. Alig egy évtized elteltével már lemezfelvételt készít Sam Phillips Sun Records parányi stú­diójában, s nem sokkal később fo­galommá válik a neve szűkebb hazájában Memphisben, majd egész Amerikában. Szédületes iramban fut a csúcsig. Leghíre­sebb dalait (Hound Dog, Blue Suede Shoes stb.) hamarosan vi­lágszerte ismerik, éneklik. Köz­ben harmincnál is több filmben vállal szerepet, tévétársaságok versengenek érte, „ömlik” a siker és a pénz. Azután a hatvanas években hirtelen elhallgat; vissza­vonultan él felesége és kislánya társaságában. 1968-ban ismét po­rondra áll, s ahogy elindul új vi­lághódító útján, úgy kezd csődbe­futni magánélete." Narkós lesz és idegbeteg, „gorillák” vigyázzák lépteit, könnyű lányok vigasztal­ják, s egyre gyorsabban elhízik. A halála előtt úgy tántorog a reflek­torok elé utolsó koncertjén, mint egy megsebzett maci. De a hangja nem hagyta cserben soha. Utolsó nagysikerű dalát az Életutam-at (My Way) énekli ezen a koncerten — nekrológként. Az Elvis Presleyről készült amerikai film érzékletesen mu­tatja be a rocksztár életének jel­legzetesebb fordulópontjait. A másfél órásra méretezett alkotás rendezői két út között választhat­tak ; vagy részletesebben, társadal­mi környezetét is elemezve mu­tatják be a „király” életútját, vagy nagyobb hangsúlyt adnak inkább a zenének. Ez, utóbbit választot­ták, s így 26 dal szólalhat meg a filmben, a legnagyobb Presley- slágerek. Mivel az elhangzó riportok, val­lomások, dokumentumrészletek csak bekukkantást engedélyeznek az Elvis-legenda kulisszái mögé, s a sztár egyéniségét csak igen felü­letesen ismerhetjük meg e filmből, kielégítetlen marad nosztalgiázó kíváncsiságunk. Vigasztalódha­tunk viszont a rockkirály dalai­val. — Bizonyára sokaknak sike­rül is... K. E. p ; ILLÉS SÁNDOR eMivGófészek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents