Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-14 / 241. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1982. október 14. VADAK, VADÁSZOK AKIK VÁLLALJÁK A KOCKÁZATOT Éppen ma három hete zajlott le Kiskunhalason a területi szövetség és a Kiskun Növénynemesítési Társulás kukorica- nemesítési szakmai összejövetele, bemutatója. Mezőgazdászok, gazdasági vezetők népes csoportja kereste fel a helybéli Vörös Október Tsz-t, a társulás ügyintéző szövetkezetét, hogy a tenyészkertben. s a nagyüzemi táblákon ismerkedjen meg a közösség munkájának eredményeivel. Olyan korai és szuperkorai szemes-, valamint silókukorica-fajtákat, hibrideket ismerhettek meg, amelyek kiválóan alkalmazkodnak a kedvezőtlen termőhelyi adottságokhoz, a száraz termelés körülményeihez. Növénynemesítő szövetkezeti társulás és a többi... • Huri Béla a Vörös Október Tsz elnöke. Dollárt hizlal mező, erdő — Puskás emberek... — vélekednek sokan és legyintenek. Pedig az ágazat, a sport és a szórakozás mellett jelentős hasznot hoz a népgazdaságnak. Méghozzá „kemény” valutában. Bács- Kiskun megyében, például 605 ezer hektáros területen negyvenegy társaság működik kettő- ezeregyszázhatvan taggal. A megye vadhús- és élőállatexportjának értéke megközelíti a 2 millió dollárt. Ebből az idén a társaságok 9500 darabot szeretnének ládába zárva a MAVAD- nak átadni. Az élőállatok értékesítése mellett még 5000 nyulat szándékoznak elejteni. A nagyobb vadak közül a legtöbb hasznot az őz hozza. Háromezerötszáz kerül ebben az esztendőben puskavégre. 500 trófeája az NSZK-ban fogja a vadászok becsületét öregbíteni. Egy-egy ilyen bak kilövéséért — többek között — az agancs súlyától függően. akár 200 ezer forintnak megfelelő valutát is itthagynak a külföldi vendégvadászok. Ezenkívül a megyében lőnek még szarvast és dűvadnak számító vaddisznót. Végül a fácán: ebből 70 ezer kerül egy esztendőben csővégre. A vadásztársaságokat néhol szükséges rossznak tartják. Ugyanekkor a „puskákra”, a szomszédos mezőgazdasági üzemek is igényt tartanak. A fiatal gyümölcsösben, szőlőben rágással jelentős kárt okoznak a nyulak, őzek, de pusztítják a szántóföldi növényeket is. Az 1958-ban alakult csengődi, Kossuth Lajos Vadásztársaság. Gondjai — örömei azonosak a többiével. Jól példázzák a megyei vadgazdálkodás helyzetét, értékét. Jelenleg ötvenkilenc taggal 17 ezer hektáron gazdálkodnak, amelynek legnagyobb része kert. A hivatásos vadászokkal egy szeptember végi késő délután találkoztunk a vadászháznál. — Kár, hogy zöld kabátot nem hoztatok — mondják a bemutatkozás után (aki vadász, vagy vendég, hamar tegeződik). Az egyik autó csomagtartójából azonnal előkerül a határban szükséges „kellék” és a Szuku is. Mint később kiderült, szükség is volt a szúnyogriasztóra. A kis teherautó volánja mögé Korom István hivatásos vadász ül, mellé Rozinger István. A platóra Sziráki László fővadász és Molnár Dezső, a társaság alapítótagja mászik velünk együtt. Az útvonal egyeztetése után alaposan meg kell kapaszkodni, mert egy időre elbúcsúzunk a kö- , vés úttól. A bukkanókat kerülgetve a Közös-erdő felé rázkódunk ... Nincs szerencsénk. Friss szénaillat vegyül a felkavart porral. • Rozinger István agyar- és trófeagyűjteményének egy része jól mutatja a vadállomány egészségi állapotának javulását. A szomszédos nagyüzem gépei vadakat riasztó zajjal bálázzák a téli takarmánynakvalót. Ennek ellenére egy hirtelen k’anyar után megállunk. — ... pedig nem megy el mesz- szire — folytatja, már számunkra is hallhatóan a fülkében megkezdett beszélgetést Rozinger István. A kedvenc őzét akarja megmutatni. Egy náddal tarkított cserjés felé tart. Igaza is van. Robbanásszerűen vágtat elő a bak, pedig az alig néhány négyzetméteres bozótot napközben alaposan körülvágta a kaszálógép. — Néhány év múlva ez sokat ér — mondja a fővadász, miközben látcsővel kísérjük a nemes vadat a közeli erdőig. — Feltéve, ha addig él. Sok bajunk van az orvvadászokkal. Sajnos nem elég szigorú a törvény. Nemrég például tettenértünk egy orvvadászt. Néhány ezer forint büntetéssel megúszta. Pedig a húsáért lelőtt őzbak trófeájáért, ennek sokszorosát is boldogan fizette volna meg egy nyugatnémet vendégvadász. Indulunk tovább. A Kiskunsági Nemzeti Park területe. Ha nem is megálljt, figyelmet parancsol. „Szigorúan védett, nemzetközi bioszféra rezervátum. Magtermő terület. Látogatása tilos!” — Az utakat természetesen használhatjuk, a vadászás azonban szóba sem jöhet — hallatszik a kommentár. — Négy természetvédelmi területünk van. A zaklatás elől ide húzódnak be a ragadozó madarak. Valóságos kolóniában élnek. Nekik és a tanyavilág kóbor macskáinak, kutyáinak köszönhető a foglyok eltűnése is. Időközben tovább zötyögünk. A rázkódástól és az erdőfoltokban csapkodó ágaktól alig tudok jegyzetelni : Pajor erdő — egy suta, két gida ... — Ha meglátsz valamit, akkor ne a fülke tetején kopogj. Erre jobban odafigyelnek az állatok — tanácsolja Sziráki László. — Így, a hátsó ablakon ... — Mi van? — suttog a pilóta. — Mehetünk! — mosolyog a fővadász. — Látod, meghallják ... Meiczinger domb (valóságos bögölyfelhő kísér). Dezső bácsi, az egyik erdősávban, fekvő sutát vesz észre. Jöttünkre az állat feláll és kecsesen szökellve eltűnik a sűrűben. Lányos .. . Időközben teljesen besötétedett. A távoliban a csengődi víztorony piros fénye alig pislákol. — Menjünk haza — hangzik a fővadászi utasítás. A vadászháznál Kuszkusz a fiatal szálkásszőrű német vizsla szeretne láncától szabadulva elénk futni. Az éjszaka még előttünk. Nem kell a vadászokat biztatni. Mesélnek ... Az eredményeikről röviden: évente 100 őzet lőnek, ebből 10— 15 bakot a nyugatnémet vendégek. A nagyvadak közül terítettek már le szarvast és vaddisznót is. A nyúlból 250-et ejtenek el és 400—600-at élve fognak be. Darabjáért 800—960 forintot kapnak. A fácánból 2500 kerül puskavégre, ebből 200—300-at az olaszok lőnek. Élve pedig 300-at fognak be. A külföldiek elszállásolása megoldódott, amikor az idén társadalmi munkában felépítették a minden igényt kielégítő vadászházat . .. Hajnalodik. Irány Akasztó. Csengődöt elhagyva letérünk a földútról. Néhány kilométeres autózás után, egy kukoricás szélén mintha mesebeli baromfiudvarban járnánk. Ameddig a szem ellát, a csirkék helyett fácánok. Mit sem törődve a közeledővel kapirgálnak, csipegetnek. — Ezeket itt neveltük — mondja kísérőnk. — Amíg fiatalok, ragaszkodnak a helyhez. „Pótmamának”, a tagságtól 180 kotlóst szedtünk össze. Erre vannak a mi földjeink is. Télire a vadaknak kukoricát, napraforgót termesztünk. Inkább a sajátunkét csipegessék a fácánok, gondoltuk, mint a környékbeliekét. Így is panaszkodnak ... Szavait igazolva, nagy durrogással csörtet át a közeli bozóton egy férfi. Karikással hajtja a fácáncsirkéket, mint később tőle megtudtuk, az érőfélben levő szőlőjét bornak termeli és nem fácáncsemegének ..." • A társaság vadászháza az esztendő nagyobb részében üresen áll. A közeljövőben szeretnék megoldani évközi hasznosítását is. A csoportképen: akik legtöbbet tették az eredményes gazdálkodásért. Sziráki László. Rozinger István, Korom István, dr. Borbényi Imre, Tóíh István és Molnár Dezső. (Straszer András felvételei) Érdekes világ a vadászoké, amelyet sajátos, szigorú törvények szabályoznak. A „hivatásosak” éjjel, nappal járják a határt. Őrzik, védik a természet egy darabját, amelyért felelősek. Egész embert kíván ez a munka, mert csak így tud a másra alig használható földterület — ha busásat nem is — jó jövedelmet hozni. Czauner Péter A kiskunhalasi határban sem hullott az idén több csapadék, mint másutt, és abból a kevésből, ami a tavaszi vetésű növények lenyészidőszaka alatt megáztatta a Duna—Tisza köze szántóit, kertjeit, Halasra és környékére még annyi sem jutott. Ennek ellenére sűrű növényállomány, rzépen fejlett kukoricacsövek, a silófajtáknál pedig átlagon felüli zöldtömeg jellemezte a tenyészkerti és a nagyüzemi bemutató növényállományát. Akadt olyan mezőgazdasági üzem, amelynek szakemberei másnap ismét, jelentkeztek, hogy tüzetesebben tanulmányozhassák a kísérleti eredményeket. Miért van ilyen nagy érdeklődés a közösség tevékenysége iránt, kérdeztük Huri Béla 'tsz-elnököt, aki g szeptember 23-i bemutató alkalmával a Vörös Október Tsz és a szövetkezeti társulás működéséről tájékoztatta az érdekelteket? — Elég ritka eset Magyarországon, hogy szövetkezetek fognak össze a növénynemesítő munkára, hiszen működnek hazánkban államilag támogatott tudományos intézetek, amelyek többek között értékes kukoricafajtákat, hibrideket állítanak elő. Hosszú évek során át mi is használtuk azokat, de a mi sajátos körülményeinkhez, talajadottságainkhoz leginkább alkalmazko- dókat alig találtunk, A Vörös Október Tsz területének földje olyan, hogy 8 aranykorona alatt van az átlagos értéke. a szántóé sem éri el*a hektáronkénti 14-et. A szomszédos Vörös Szikra Tsz-nek még gyengébb a talaja. Szemes- és tömegtakarmányra mindkét nagyüzemnek egyaránt szüksége van állattenyésztési ágazataihoz. A talajerő-gazdálkodásban sikerült előbb lépnünk, az agrotechnikában szintén. A növénynemesítési társulással a biológiai alapot szeretnénk megteremteni a jobb hatásfokú kukoricatermesztéshez. — Kik a társulás tagjai, és az elmondottakon kívül mire vállalkoztak még? • Dr. Mohamed Samir Radi nő* vénynemesítő. — Itt, Halason a Vörös Október Tsz, továbbá a szomszédos, Vörös Szikra és az ugyancsak kedvezőtlen termőhelyi adottságú Szabolcs-szatmári gazdaság, a tunyogmatolcsi Zalka Máté Tsz. Kétségkívül a halasi és a tunyogmatolcsi szövetkezet között elég nagy a földrajzi távolság. Ez korántsem gátolja az együttműködést, sőt a különböző éghajlati adottság, termesztési feltétéi mellett jól össze tudjuk hasonlítani a kísérleti eredményeket, vizsgáztatni a nálunk bevált korai, szuperkorái kukoricafajtákat, hibrideket. Más megyékkel is felvettük a kapcsolatot. Békésben a pit városi téesz termesztette az idén 180 hektáron a mi bejelentett fajtáinkat, Vas megyében pedig a celldomölki közös gazdaság vállalkozott a nagyüzemi kísérletre. Ezeknek célja többek között a 200-as vagy annál alacsonyabb FAO-számú, s az eddigieknél nagyobb termést adófajták nemesítése. Ezeket többek között májusi másodvetésként, vagy későn felszáradó talajvizes területekre szántuk, ahol jó genetikai tulajdonságuk folytán mégis jól beérnek. Vízleadóképességük gyors, s szárításra átlagos esztendőben nincsen szükség a biztonságos tárolásukhoz. Követelmény még a kukorica fehérjetartalmának a növelése, hiszen ezzel is a takarmánygazdálkodásunkat javíthatjuk. Itthon és külföldön, különösen a fejlődő országokban igen keresik a fehér étkezési és pattogatni való kukoricát. A nemesítő munka, amelyet dr. Mohamed Samir Radi, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, növénynemesítő, és szövetkezetünk szakemberei közösen végeznek, ilyen fajták előállítására is irányul. A közeli Bácska Tsz-ben, Kisszálláson éppen Mohamed Samir Radi irányításával állítottak be kísérletet a pattogatni való kukorica termesztésére, sikerrel. A szövetkezet kukoricapattogató üzeme a nyersanyagának jelentős részét mór saját termelésből fedezi. — Ez az első szövetkezeti ös?- szefogás, amelynek a Vörös Október Tsz tagja, vagy a társulás nyújtotta anyagi, szellemi erőforrásokat más ágazatokban is gyű mölcsöztetik? — A növénynemesítési társu lás a hatodik. Ez év tavaszán szerveztük meg. Az előzőekkel már régebbi a kapcsolatunk Felsorolom: a kiskunmajsai Jo- nathán Tsz-szel közösen létesítettük annakidején a baromfivágó és a zöldségszárító üzemet A Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalat és több szövetkezet, közöttük a miénk volt az alapítója a broílercsirketermelő társulásnak, amelynek célja minél több exportminőségű áru előállítása. Részt veszünk, mint alapítók a kaposvári kutatási, fejlesztési, termelési egyesülésben. Egyszerű gazdasági együttműködést alakítottunk a Kaloplasztik- kal. és itt, Kiskunhalason gyártunk különböző műanyagkészítményeket. A budapesti Sasad Tsz-szel alakítottunk gazdasági társaságot, amely ipari szolgáltató tevékenységét ez év második feleben kezdte meg, de ezekről majd máskor. Kiss Antal Mezőgazdaság és ipari háttér OPTIMÁLIS — ez a latin elemekből származó szó a választékosabb, emelkedettebb stílus kedvéért került be a magyar nyelvbe, ám sokkal prózaibb okok miaitt hangzik el mind gyakrabban az utóbbi néhány esztendőben. Ügy is mondhatnánk, kulcsszerepet kapott az intenzív gazdálkodás sarkalatos kérdései között e jelző, pontosabban az, hogy egy adott helyzetben felismerik-e a, vezetők: mi a legkedvezőbb, a legjobbnak ígérkező döntés. Korábban a mezőgazdászok is nagy érdeklődéssel olvasták az ezzel kapcsolatos különböző tanulmányokat, mostanában azonban sokan rezignáltan legyintenek. Mert mit kezdjenek azzal a tudományos elemzéssel, amelyik cáfolhatatlan érvekkel bizonyítja, milyen hatalmas értékek mennek veszendőbe a késedelmes betakarítás miatt? Hiszen tudják ezt maguk is, de örülnek, ha a szomszéd gazdaságtól kapott kombájnnal valamit csökkenthétnek a veszteségen. A sajátjuk ugyanis áll — alkatrészhiány miatt. Vagy mit szóljanak azokhoz a tanulmányokhoz, amelyek azt bizonygatják, hogy adott nagyságú területen, adott időjárás mellett nem a legnagyobb teljesítményű gép a leghatásosabb, ráadásul menynyi energiát lehet megtakarítani az optimális kapacitású munkaeszközökkel? Ezt sem vitatják, hiszen nyilvánvaló igazság. De hol vannak a hazai termelők, ,hol vannak a külkereskedők, akik a piacon felvonultatják ezeket a gépeket? Azok a tárgyalások, amelyeket a mezőgazdaság, az ipar, a bel- és külkereskedelem képviselői folytatnak, pár év óta eredménytelenek. Legalábbis nem hoztak fejlődést, sőt rosszabbodott a helyzet. Az idén például MTZ-traktort nem lehet kapni. A tapasztalat keserűsége szól a mezőgazdasági nagyüzemek vezetőiből, amikor azt mondják: „Csak az ostoba hiszi, hogy rövidesen újra vásárolhatnak. Tartóssá válik ez a hiány, éppúgy, mint a többi eszközökből.” Márpedig a mezőgazdaságnak tartania kell a fejlődés ütemét. A népgazdaság külkereskedelmi egyensúlya függ attól, hogy meg tudja-e termelni a hazai export 20—25 százalékát, illetve kulcs- fontosságú politikai kérdés, hogy az ország lakosságának élelmiszerellátása a megszokott — nemzetközileg is elismert — színvonalon maradjon. MIKÖZBEN a mezőgazdaság előtt álló feladatok nőnek, a mezőgazdaság ipari termékekkel való kiszolgálása — holott korábban sem volt megfelelő — romlik. „Olyan ez — fakadnak ki indulatosan a mezőgazdászok —, mintha a hajdani parasztembert arra kényszerítették volna, hogy szántson — ekevas nélkül!” A szaporodó gondok közepette a feszültséggel teli helyzetben nehéz higgadtságra inteni az érdekelteket, arra hivatkozni, hogy a törvényszerűen kialakult problémákkal józanul kell szembenézni. Gazdasági nehézségek között ugyanis fokozódik a bizalmatlanság — külföldi és belföldi partnerek között egyaránt —, romlanak a kapcsolatok, ahelyett, hogy a felek összefogva igyekeznének üdvözítő megoldásra jutni. Vagyis a legfontosabb teendő: optimálisan — s hangsúlyozzuk ezt a jelzőt — együttműködni a mezőgazdaságnak, a bel- és külkereskedelemnek, valamint a hazai iparnak. Különösen az utóbbival való megállapodástól várható számottevő javulás. TÉNY, hogy a legkülönbözőbb — társadalmi, gazdasági, politikai — okok miatt az iparfejlesztés nem elsősorban a mezőgazdaság igényeinek kielégítésére történt. Nem is történhetett. Akkor, adott — történelmi, nemzetközi — helyzetben más feladatok kerültek előtérbe. De most, a jelenlegi körülmények között a jobb összhang már csak azért is kényszerítő szükség, mert az iparnak is a legkedvezőbb piacot kell keresni. S a kiéleződött versenyben pedig biztonságot, állandó vevőt. A mezőgazdaság az, eleg arra hivatkozni, hogy költségeinek több mint hatvan százaléka ipari eredetű. A két gazdasági ágazat kapcsolatának problémáit hosszasan lehetne sorolni. Akár a mezőgazdaságban elengedhetetlen munkaeszközök szűkösségéről, akár az ott felhasznált anyagok — például műtrágyák — minőségéről, akár az onnan származó termékek feldolgozásáról legyen szó. Helyettük azonban beszéljünk egy egyre többször felbukkanó veszélyes szemléletről: az ipar és a mezőgazdaság szembeállításáról. IGAZ, A MEZŐGAZDASÁG világviszonylatban elismert hozamokkal dicsekedhet. De abban például, hogy mind több gazdaságnak sikerül túllépni a mágikus hektáronkénti hatvan mázsás búza, vagy száz mázsás kukorica termésátlagot, s a tehenenkénti ötezer liter tej már nem ritkaság, abban része van az iparnak is. A szántóföldi növénytermesztés csaknem száz százalékos gépesítettségének, az energia- hordozóknak, a korszerű gazdasági épületeknek, az állategészségügyi berendezéseknek, a tápokat, műtrágyát gyártó iparnak — s a sort még hosszasan folytathatnánk — köszönhető, hogy a megtermelt javak mennyiségével és minőségével büszkélkedhetünk. Hazánkban az egy lakosra jutó 233 kilogramm hús vagy az 1,2 tonna gabona előállítása az ipar nélkül elképzelhetetlen lenne. A mezőgazdaság további fejlődésére ugyanez vonatkozik. Kovács Klára r
