Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-10 / 238. szám
\ 1982. október 10. • PETŐFI NÉPE • S * Élenjárók és lemaradók... írta: Szakolczai Pál, a megyei pártbizottság titkára Nehezedő gazdasági helyzettel köszöntött ránk a 80-as évtized. A termelésre, az életszínvonalra, a lakosság közérzetére ható tényezők a korábbinál gyorsabban változnak — többnyire kedvezőtlen irányban —, ami nehezíti a gazdasági-társadalmi folyamatok előrelátását. A körültekintő tervezésnek minden eddiginél több bizonytalansági tényezővel kell számolnia. Az elképzelések megvalósítását is számtalan váratlan körülmény zavarhatja. Ilyen helyzetben nagyobb erőfeszítés kell a kiváló eredmények eléréséhez, a középszerűség sehol sem elegendő a felszínen maradáshoz, nem bocsátható meg a hanyagság, nemtörődömség, a közérdek gondatlan vagy szándékos megsértése. Bács-Kiskun megyében a természeti és az ember alkotta termelési feltételek színvonala, alkalmassága igen széles skálán minősíthető. Akkor járunk el helyesen, ha a munka eredményének értékelésekor figyelembe vesszük az eltérő feltételeket. Az is indokolt, ha az elért fejlődést a korábbi állapothoz hasonlítjuk, nem feledkezünk meg sem a siker, sem a kudarc előzményeiről. Mindez viszont ma már kevés az objektív értékeléshez. A gazdálkodásról alkotott ítélet úgy reális, ha a környezetet is mérlegeli. Ha pedig mód van arra, hogy ösz- szevessük az egyező, vagy hasonló feltételek között működő gazdálkodó szervek eredményeit, akkor a legjobban gazdálkodó vállalat legyen a mérce! ... A mezőgazdaságban... A megyei pártbizottságok áttekintették a Politikai Bizottság egyik 1981-es határozata nyomán a mezőgazdasági üzemek differenciálódását. Széles körű szakmai előkészítés után Bács-Kiskunban is testület elé került ez a téma. Az ország legnagyobb mezőgazdasági megyéjében igen nagy — racionális okokkal nem is mindig magyarázható — szélsőségek jellemzik a mezőgazdasági termelés eredményességét. Vitatható, hogy a jövedelemteremtő képesség mutatója megbízhatóan kifejezi-e a gazdálkodás színvonalát. (Szakemberek, politikusok érveltek mellette és ellene.) Aligha" kétséges azonban: a fent említett összehasonlításhoz nehezen találnánk egyszerűbb és alkalmasabb közgazdasági jellemzőt. A 100 forint költségre jutó nyereség egyetlen számmal mindenkinek érthetővé teszi a bírálandó különbséget. Érthetővé, de nem elfogadhatóvá! Az összes termelőszövetkezet és állami gazdaság mutatóját áttekinthető csoportokba rendezve kiderült: az alacsony hatékonyságúak (100 forint költséggel 6 forintnál kevesebb nyereséget termelők) között sok a kedvezőtlen adottságú, gyengén felszerelt gazdaság. Ezek alapvetően természeti és gazdasági okok miatt termelnek alacsony nyereségszinten. Van. azonban jó bácskai földeket művelő, eszközökkel átlag felett ellátott nagyüzem is az alacsony hatékonyságúak között! Helyzetük megszilárdítása, nyereségszintjük növelése kiemelt feladat. Ugyanakkor a magas hatékonyságúak (12 forintot meghaladó nyereséghányad) között — a hosszú ideje jól gazdálkodó, híres gazdaságok mellett — több olyan szövetkezetét találunk, amelyik „semmire sem jó” kiskunsági homoktalajon gazdálkodik, nehéz körülményekkel bajlódik, miközben saját erőből indított sikeres fejlesztéssel hívja fel magára a figyelmet. Mind több hazai és külföldi vendég, üzletember ismerkedik meg velük mostanában. Tudjuk róluk, hogy a kedvezőtlen természeti adottságok ellenére is jó munkalehetőséget adnak tagjaiknak, tevékenységük számottevő bevételt hoz közös fejlesztésükhöz, dolgozóiknak és az állami költség- vetésnek, jó hírnevet kölcsönöz a szűkebb hazának. A hátrányos helyzetből sikert elérők már-már a hagyományosan jól gazdálkodó üzemek becsületét élvezik. A másik végletről, a valamilyen okból lemaradó állami gazdaságokról, szövetkezetekről viszont kevesebbet szólunk és írunk, a kihasználatlanul maradó kedvező adottságokat pedig mély hallgatás övezi. Jószerével csak a szakma, és természetesen saját dolgozóik, tagjaik tudják: valami nincs rendben. A megyei, majd a városi, járási áttekintés során főleg róluk volt szó. Ez a cikk sem a jól működők dicséretére hivatott elsősorban. Egyetlen összehasonlító mutatónknak a szakember mögéje néz. Magyarázatot kell és lehet találni minden üzem esetében: miért nem hasznosul jobban a felhasznált eszköz és munkaerő, miért nem, vagy csak alig térül meg a befektetett pénz. Az országos, megyei előterjesztések vitáját követő határozat úgy éri el célját, ha a városok és járások, majd a gazdaságok párttestületei, gazdasági és politikai vezetői konkrét üzemi gazdálkodás-elemzéssel mutatják ki a lemaradás okait. Ezek ismeretében a változást azokkal együtt tervezzék meg, akik a végrehajtásban dolgoznak. Arról nem lehet vita, hogy kinek érdeke a felzárkózás! Az élenjárók példája mutatja: a sikeres gazdálkodás az egyénnek, munkáltatójának és a népgazdaságnak is kedvező. E hármas érdek egységére érdemes külön kitérni. Ha tartós ellentmondás feszül közöttük, az akadályozza a fejlődést: hosszabb távon nem érvényesülhet mások rovására az egyéni, a csoport- és a népgazdasági érdek! Minden változtatásnál felélénkülnek a mezőgazdasági szabályozásról 'folyó viták, mert nincsenek minden gazdaság sajátosságainak egyformán megfelelő közgazdasági eszközeink. Az 1983-ban életbe lépő szabályozók bírálata helytelen, ha olyan alapról történik, amelyről főleg azt hirdetik, hogy az állami beavatkozás túlzott mértékű. Ha ez. a vélemény érvényesülne a döntésekben, akkor háttérbe szorulna a népgazdasági érdek. És — többek között, de nem mellesleg! — kevesebb lehetőségünk lenne a lemaradók megsegítésére, anyagi támogatására. ...A beruházásoknál... Mindennapos — és nemcsak a mezőgazdaságra jellemző — jelenség külső körülményekre hárítani az alacsony hatékonyság, a sikertelenség okát. így lehet a legkönnyebben kimondani: nincs teendőnk, nem rajtunk múlik, A felelősség, a feladatokkal járó gondok nem vállalása azonban idegen a szocialista építés eszmei alapjaitól, és legkevésbé sem felel meg a mai követelményeknek. Ismeretes, hogy a termelő-beruházásokra, vágy az életkörülményeket befolyásoló létesítményekre nem fordíthat többet népgazdaságunk az előző évinél. Korábban megszoktuk, hogy csak a növekedést neveztük fejlődésnek. Mégsem lehet elfogadni, hogy nem fejlődünk, ha nincs több beruházás. Ellenkezőleg: minden korábbinál szélesebb körű előkészítés után kell eldönteni: mi az, ami megvalósulhat és — ennek érdekében —, kinek mi a teendője. Sajnos kevés az élenjáró példa. A követelményektől lemaradó cselekvést szemlélteti: a beruházásban érintett vállalatok, szövetkezetek, intézmények vitatkoznak a feladatok megosztásán a kívánatos együttműködés helyett, szánalmas bürokratizmussal gyártják és gyűjtik a vétlenségüket bizonyító okmányokat határidőcsúszás esetére. Visszaélve a megrendelő kiszolgáltatottságával, sok szállító és kivitelező saját érdekei szerint diktálja a szerződések módosító feltételeit, jogi keretek közé terelve a morálisan elítélendő üzleti fogásokat. (Van szövetkezet, amelyik kockára teszi ipari termelésével kivívott jó hírnevét azzal, hogy többszöri kötbérezés ellenére is vonakodik elvégezni szerződésben vállalt beruházási feladatát.) Mindez oda vezet, hogy népszerűtlenné válik a kellő szigorral fellépő vállalat vagy dolgozó. Az eredeti szállítási, kivitelezési szerződés pontjainak számonkérésére a legtöbb esetben nincs is lehetőség, a felelősség elvész a módosítások szövevényében. A következmény: az építtető sem vállalja a késés, a többletköltség okozójának szerepét, indokolatlanul hosszú ideig köti le a hitelt, átrendezni kényszerül anyagi erőit, és ezzel bizonytalanná tesz más fejlesztéseket. A közvélemény pedig arról értesül, hogy ismét növekedett a befejezetlen beruházások állománya, vagyis a lehetségesnél kevesebb termelőberendezés dolgozik, kevesebb lakás, köz- intézmény építése, felújítása fejeződik be. Valóban visszaesésre kell számítani, ha az eddigi gyakorlat szerint sáfárkodunk az egyébként sem növekvő, inkább csökkenő beruházási javainkkal. Amennyiben viszont már az első részfeladatok határidőit is betartja a tervező, a kivitelező segíti megrendelőjét a célnak megfelelő technológia kiválasztásában. az a szerv fogja össze az alvállalkozók munkáját, amelyet ezért fizetnek, nem kötik újabb és újabb teljesíthetetlen feltételek az éoít- kezés megkezdését — nos, akkor fegyelmezettebb lehet a beruházási folyamat. Ez létérdekünk, hiszen ismerjük a népgazdasági szintű értékelésekből, hogy gazdálkodásunk külső feltételeinek sem gyors, sem tartós javulására nem számíthatunk. Minden korábbinál jobban saját egészséges gondolkodásunkra. cselekvőkészségünkre vagyunk utalva! ... A településfejlesztésben... Több mint húsz éve értékeljük városaink és községeink eredményeit kategóriánként, egymáshoz hasonlítva a megvalósított fejlesztést, ezen belül a gazdálkodás hatékonyságát, a lakosság részvételét. A versenyben élenjárók köre alig szélesedik, a nagyközségek legjobbjai szinte egymást váltogatják a díjazottak között. A lista másik végén olyanok húzódnak meg, amelyekkel még nem volt dolga az értékelő bizottságoknak. Látható, tapasztalható tények is alátámasztják a soktényezős szakmai vizsgálat eredményét: tisztaság, pezsgő közélet, folyamatos koordináció, szervezett társadalmi munka itt; sáros utca, alacsony kulturális színvonal, bizonytalan döntések, „állóvíz” ott. Akad olyan település, amelynek vezetői elhárították a központi és megyei szervek felajánlott segítségét abban, hogy szervezetté tegyék a lakosság részvételét a közös fejlesztési feladatokban. Egyszerűbb volt költségvetési támogatásért folyamodni... Élenjáró községeink segítik jobban az emberi boldogulást. Végső soron mindenki saját jobb jövőjéért dolgozik az összefogással. Meg kell hát érteniük a sereghajtóknak is: nekik is lenne lehetőségük közös cselekvésre. Nem a település méreteitől és a lakosság számától függ a helyi erők összpontosítása. Nagyok még a fejlettségbeli különbségek a mindenütt szükséges létesítmények színvonalában, a felső támogatás nélkül elvégezhető feladatokban is. A megye vezető szervei segítik a felzárkózást. ♦ ... A vezetők és beosztottak között... Külön hangsúllyal kell említeni az élenjáró és lemaradó vállalatok, szövetkezetek vezetőit, dolgozóit a siker, illetve kudarc kiváltói között. A megyei pártbizottság elé került jelentés készítői rendre meg tudták mondani, hogy mi az emberek szerepe a magas vagy alacsony hatékonyságú nagyüzemekben. A jelentés vitája is igazolta: sok esetben az objektív körülmények reménytelen alakulása ellenére is kedvező fordulatot vett a gazdálkodás, ha rátermett, áldozatkész vezetőt neveztek ki, vagy választottak. Szinte kivétel nélkül ilyen úton indultak el a kedvezőtlen adottságokból magas nyereségszintet elérő gazdaságok. A gazdasági élet más területein is hasonló a helyzet. Szívesen hozzuk összefüggésbe a kivételesen jó, átlag feletti teljesítményeket a jó vezetővel, a körülötte csoportosuló szakembergárdával, a vállalat dolgozóinak igyekezetével. A „lemaradók” esetében pedig nagyon sokszor nyilvánvaló a hanyag munka. Mégsem könnyű kimondani, hogy a résztvevők felelőtlensége vezetett gondokhoz. Gyakran a gazdasági csőd szélére került üzemek köztudottan alkalmatlan vezetőit is vonakodnak elmarasztalni feletteseik. Emberi sorsokról dönteni csak mindennél nagyobb felelősséggel lehet. Olyan korban élünk, amikor ezt a felelősséget is vállalniuk kell a testületeknek és kinevező szerveknek. Ügy helyes, ha mindig — jó értelemben — fontos, „kényes kérdés” marad az emberek ugye. De nem a gazdálkodás rovására! Gyorsan változó világunkban, váratlan gazdasági, piaci események hatására esetleg többen juthatnak a lemaradók közé. A szigorúbb követelmények minden gazdálkodó szervre és minden dolgozóra érvényesek. Nagyon meg kell becsülni, amit eddig elértünk, de a társadalom mindenkitől többet, jobbat vár. Vízügy az országban és Bács-Kiskunban • A halasi vízmű napi 6 ezer köbméter kapacitású, 3. számú telepe. A három mélyfúrású kút, amelyhez jövőre még három készül, az ezer köbméteres víztározó medence, valamint a vastalanitó és szűrőberendezés az 1-es és 2-es teleppel együtt hosszú távon megoldja a város vízellátását. (Tóth Sándor felvételei) • A víz minőségvédői a bajai Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság laboratóriumának dolgozói, akik kétirányú munkát végeznek. Ellenőrzik az ipari, mező- gazdasági üzemek által kibocsátott vizet, s ha az szennyezett, bírságot szabnak ki, másrészt, mint képünkön Csilics Mária laborvezető és Ivó Mária radiológus, a Duna radioaktív izotópvizsgálatát végzi. • Nagy lehetőség rejlik a vízi szállításban. A bajai kikötőben horgonyzó uszály — ellentétben a kép közepén vontatottakkal — azon kevesek közül való, amely részesedik a 11.4 millió tonnányi hazai, folyón továbbított áruforgalomból. • 1980-ban kezdődött és a VII. ötéves tervidőszakban ér véget az a munka, amelynek során élővízzé teszik a Ferenc-csatornát. Ennek egy már kitisztított része látható. • 8 kilométer hosszban építették ki Tiszakécskén a szennyvízcsatorna-hálózatot. A vezetékfektetés után készül majd a tisztítómű is. • Elkészült az Észak-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat — végső állapotában 24 ezer köbméter napi kapacitású — mechanikai szennyvíztisztító telepének fele, két ülepítő medence, amelyet ez év végéig üzembe helyeznek. A további két ülepítőt jövőre adják át. Nem félsz este egyedül hazamenni? Ezt a kérdést háromszor is feltette nekem a városnéző séta során a minap egy Spanyol- országban élő fiatal angol hölgy, aki nyugat-európai építész-újságíró küldöttség tagjaként járt Kecskeméten. Történetesen akkor is, amikor megmutattam neki a Széche- nyi-ligetből látható panellakásomat, mely‘köztudottan a város legszélét jelenti. Lám, milyen hasznos már a kezdetleges nyelvtudás is, (s mire lehetne még jó!), sikerült megértetnem vele, hogy biztonságban töltheti magyarországi napjait, sőt estéit és éjszakáit is, csakúgy mint én, meg a többi tízmillió hazánkfia. A hölgy nehezen akarta elhinni szavaimat, ibériai, s főként friss angliai élményei élénken éltek emlékeiben. Az általa jól ismert országok nagyvárosaiban nem tanácsos sötétedés után magányosan kószálni a kihalt utcákon. A közbiztonság — mondta. Sejtem. Illetőleg sejtjük, mert világjáró nemzet lévén lehetnek róla tapasztalataink. Azt viszont határozottan tudjuk, hogy Nyugat-Európában milyen értéke van annak, amit parlamenti beszámolójában a belügyminiszter is megfogalmazott: -szilárd közrend, kiegyensúlyozott közbiztonság. Természetesen nálunk is van bűnözés. S nem is elhanyagolható. Bács-Kiskun pedig adottságai — alacsony műveltségi szint, magas alkoholfogyasztás és sajátos településszerkezet — folytán még vezet is: a bűnözés nagyobb, mint az országos átlag. És széles a skála: erőszakos, garázda, vagyon elleni bűncselekmények ... Különösen ez utóbbi veszélyes, mert az esetek száma növekszik, és a tettesek is egyre vakmerőbbek. A gazdasági fejlődés (autók, nyaralók nagy mennyisége), az életforma-, életmódváltós (alvóvárosok, üdülőfalvak megjelenése) mindannyiunk számára jól érzékelhető. Mindez azonban egyúttal terepül kínálkozik egy, a változások hozta új ellentmondások között kialakuló rétegnek, amely bűncselekményekből akar .megélni. A megyei rendőrfőkapitány különböző fórumokon többször elmondta: a rendőrség a maga eszközeivel mindent megtesz, hogy két fő feladatát a bűncselekmények felderítését és a bűnözők ellenőrzését elvégezze. Hogy nem is rosz- szul, azt mutatja a statisztika. Az országos tendenciával ellentétben Bács-Kiskunban csökkent a 10 ezer lakosra jutó bűnesetek száma. De a rendőri szervezet mellett szükség lenne még nagyobb társadalmi összefogásra. Már csak azért is, mert a bűnözést kiváltó okok is társadalmiak, s így megszüntetésük is közös feladat. Példát lehet már találni erre a közrend, közbiztonság egyik részterületén, a közlekedésben. Amelynek tárgyi, technikai feltételei mit sem javultak, a gépjárműforgalom is nőtt, a balesetek száma mégis maradt a korábbi szinten. Ez hallatlan erőfeszítést takar. S az eredményben nagy szerepe van a társadalmi aktivisták részvételével hatásos megelőző, tájékoztató, nevelő tevékenységet folytató Közlekedésbiztonsági Tanácsnak. Dr. Fehér Géza megyei főkapitány a javaslatát is megfogalmazta: a bűnözés megelőzésében kapjon fokozottabb szerepet a társadalmi összefogás, amelynek keretében az állampolgárok tettekre válthatják már eddig is megnyilvánuló segítő szándékukat. Ehhez persze megfelelő szervezeti formák is szükségesek. Ennek megteremtésében, kimunkálásában a tanácsok, a népfrontbizottságok tehetnének sokat. Természetesen a rendőrség felelősségét, speciális feladatait a segítők nem vállalnák át, de közreműködésükkel bizonnyal még hatékonyabbá válna az a munka, amelynek eredménye a külföldiek által is irigyelt köz- biztonság. Váczi Tamás
