Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-06 / 234. szám

1982. október 6. ® PETŐFI NÉPE # ^ SAKK Érvényesült a papírforma SPORT-SPORT - SPORT GOKART Külföldi sikerek az évadzárón MA: FRANCIAORSZÁG—MAGYARORSZÁG Öt győri játékos a kezdőcsapatban • Rózsi Béla (74-es), a hazaiak üdvöskéje hosszú ideig vezetett kül­földi vetélytársai előtt. A nemrég Kecskeméten befe­jezett országos bajnokság után ismét rangos verseny színhelye volt a DUTÉP SC gokart-stadi­onja. Hat nemzet gokartozói gyűltek össze, hogy számot adja­nak a saját, és kis versenygépük tudásáról. Már a csapatküzdelmek során kiderült, hogy a magyarok főleg kitartásukban bízhatnak, hiszen a külföldiek — leszámítva a bol­gárokat — sokkal korszerűbb, nagyobb teljesítményű gépekkel álltak rajthoz. A válogatott viadal hozott éle­sebb küzdelmet, hiszen az oszt­rák, a nyugatnémet és a csehszlo­vák válogatott ezt a versenyt be­számította a „Duna Kupa” küz­delmeibe is, így a közöttük zajló csata igazán élvezetessé, és a nézők számára is látványossá tette a futamokat. Hármójuk kö­zül végül is Ausztria bizonyult a legjobbnak, megelőzve a nyu­gatnémet és a csehszlovák együt­test. A magyar színeket a kecs­kemétiek képviselték, és a ne­gyedik helyen végeztek, a bol­gárok előtt. A csapatverseny után az egyé­ni futamok következtek. A szur­kolók főleg az idén magyar baj­nokságot nyert Rózsi Bélára vol­tak kíváncsiak. A fiatal kecske­méti versenyző igazolta képessé­geit, EB-helyezetteket megelőzve, szoros küzdelemben végzett a harmadik helyen. Borossnak nem volt szerencséje. Még a csapat- versenyek során — csehszlovák vetélytársának hibájából — ha­talmasat bukott. Szerencsére nem történt komolyabb baj, de az egyéni küzdelmekben már nem állt rajthoz, derékbántalmai miatt. A magyarok közül még a bu­TENISZ A totó 41. heti. október 10-i szel­vényén magyar NB Il-es és olasz A és B osztályú mérkőzések szerepel­nek. Az NB Il-es mérkőzések közül megemlítjük a Ganz-MÁVAG—Dorog kiesési rangadót. Az olasz A osztály hat mérkőzése közül három a rangadó, a B osztály­ban a legnagyobb érdeklődés az Ata­lanta—Catania rangadó felé irányul. Tippjeink: 1. Ganz-MAVAG—Dorogi AC. NB II. A sereghajtók kiesési rangadója. Az elmúlt fordulóban hazai pályán kaptak ki mindketten. Tippünk: 1. 2. 22. sz. Volán—Szekszárdi Dózsa. NB II. A Dózsa győzelme már nem is számit meglepetésnek. Az újabb két ponttal tartja 2. helyét a táblá­zaton. A Volán döntetlenje is siker­ként könyvelhető el. Tippünk: x. 2, 1. 3. Soproni SE—Szegedi EOL AK. NB II. A soproniak értékes és meglepő győzelmet arattak ózdon és feljöttek az 5. helyre. A Szeged öt gólt rúgott az egrieknek. Tippünk: X. 1. 4. Ascoli—Udinese. Olasz A osztály. Az Udinese őrzi veretlenségét. Az As­coli Rómában vesztett. Tippünk: X. 5. Cagliari—Pisa. Olasz A osztály. A Pisa megnyerte a hazai rangadót a Sampdoria ellen és helyet is cserél­tek. A Cagliari Avellinóban szerzett egy pontot, de változatlanul a kieső­zónában tanyázik. Tippünk: 1. x. 6. Fioréntina—Juventus. Olasz A osztály. Eddigi szereplésük közel azo­nos. Tippünk: l, x, 2. 7. Napoli—AS Róma. Olasz A osz­tály. A Napoli mindössze egy győze­dapesti Sebestyén Ferenc szere­pelt eredményesen, és a C—1-esek versenyében az élen végzett meg­előzve az európai élmezőnybe tartozó jugoszláv Mirko Zivecet is. A legérdekesebb színfolt, a hazánkban még ismeretlen A— 100-as gépek versenye volt. Itt a nyugatnémet Beata Nodes ne­mét meghazudtoló, bravúros ve­zetéssel utasította maga mögé az erősebb nem képviselőit. Mindent összevetve; a két nap nagyszerűen sikerült. A házigaz­dák szakértő rendezőnek bizo­nyultak, akik szervezőkészségük­kel, szívélyességükkel kivívták a rangos nemzetközi versenyzőgár­da őszinte elismerését. lemmel dicsekedhet. A Róma teljesít­ménye jónak mondható. Tippünk: x. 8. Torino—Internazionale. Olasz A osztály. Nincs különbség a két együt­tes. között, még a pontjaik száma is egyenlő. A vasárnapi eredményük döntetlen volt. Rangadó mérkőzés., né­mi hazai esélytöbblettel. Tippünk: x, l. 9. Verona—Avellino. Olasz A osz­tály. A Verona Genovában is nyerni tudott, s ezzel a forduló legnagyobb meglepetését szolgáltatta. Az Avellino döntetlenje csak a 11. helyre volt ele­gendő. Tippünk: 1, x. 10. Lazio—Cremonese. Olasz B osz­tály. A Lazio idegenben szerezte meg első győzelmét és pontszámban beér­te a döntetlen eredménnyel végzett vendégeket. Tippünk: x, l. 11. Lecce—Sambenedettese. Olasz B osztály. Mindketten meglepő ered­ménnyel fejezték be az elmúlt fordu­lót. A Lecce Bariban győzött, míg a Sambenedettese hazai pályán vesztett a Lazio ellen. Tippünk: x. 12. Pistoiese—Cavese. Olasz B ‘osz­tály. A Cavese győzött vasárnap és jobb gólkülönbsége révén feljött a 2. helyre. Eddig még veretlenek. A Pis­toiese teljesítménye ötvenszázalékos. Tippünk: x, 1. 13. Reggiana—Como. Olasz B osztály. A nyeretlen hazai gárda eddig még gólt sem rúgott. Most az első győzel­met szeretnék megszerezni a közepes teljesítményt nyújtó Como ellen. Tippünk: X. 1. + 1 méTkőzés: 14. Atalanta—Catania. Olasz B osz­tály. Az Atalanta az elmúlt forduló­ban vesztette el veretlenségét. A tét az élcsoportban maradás. Tippünk: x, 1. A további mérkőzésekre tippjeink: x, l. D. I. EREDMÉNYEK: Csapatverseny: 1. Ausztria 62 pont, 2. NSZK 102, 3. Csehszlo­vákia 137, 4. Magyarország 165, 5. Bulgária 197 ponttal. Építők Kupa, C—1: 1. Sebes­tyén Ferenc, 2. V. Reinke (NDK), 3. M. Zivec (Jugoszlávia). C—2: 1. Wierchbvski (Lengyel- ország), 2. Bury (Lengyelország), 3. Krizán (Csehszlovákia). Nagydíj, C—1: 1. Egger (Auszt­ria), 2. Móser (Ausztria), 3. Ró­zsi Béla (M.). C—2: 1. Wirchovski, 2. Krizán, 3. Freisenher (Ausztria). A—100: 1. Nodes (NSZK), 2. Gessmann (NSZK), 3. Feyhl (NSZK). KOSÁRLABDA A Bajai SK duplázott A kosárlabda NB I-ben a férfi csapatok játszottak kettős fordu­lót a hét végén. A Bajai SK szom­baton nehezen nyert hazai pályán a BSE ellen, vasárnap viszont Szegeden bravúros győzelmet aratott. A KSC csapata a pécsi győzelemmel szolgáltatta a meg­lepetést, de vasárnap itthon, a V. Izzó ellen sem játszottak alá­rendelt szerepet. A szombati mérkőzések: BAJAI SK—BSE 64—63 (34—38) Baja, 300 néző. Vezette: Pren- ker, Szilvássy. BSK: Ágfalvi (13), Gorjanácz (8), Kovács (17), Kancsár (4), Hosszú (16). Csere: Csanádi (4), Pestality (2), Kiss, Kubatov. Ed­ző: Kovács József. KECSKEMÉTI SC— PVSK 85—84 (39—38) Pécs. Vezette: Bolgár, Szabó IV. KSC: Szaffnauer (8), Tóth V. (46), Tóth A. (17), Veress (20), dr. Aradszky (2). Csere: Felföldi (4), Gulyás (12), iFoki. Edző: Rezák László. A vasárnapi eredmények: BAJAI SK—SZEOL AK 84—63 (43—41) , Szeged, 600 néző. Vezette: Ber­ki, Valovics. BSK: Hosszú (35), Ágfalvi (13), Kovács (26), Gorjanácz, Ilcsiik (4). Csere: Kiss, Kubatov, Pesta­lity (2), Kancsár (2), Csanádi. Az első félidőben még szoros volt a küzdelem, de a második játékrészben a bajaiak lerohan­ták az ellenfelüket. Ágfalvi ve­zérletével, Hosszú és Kovács re­mek dobóteljesítményével ilyen arányban is megérdemelt győzel­met arattak. BP. VASAS IZZÓ- KECSKEMÉTI SC 88—75 (47—35) Kecskemét, 200 néző. Vezette: Puhr, dr. Páli. Ld.: Kucsera 22, illetve Felföl­di 20, Foki 12, Tóth A. 10. A magyar labdarúgó-válogatott ma este a párizsi Pare des Princes stadionban a spanyolországi VB negyedik helyezett francia váloga­tott ellen veszi fel a küzdelmet. A két ország között ez lesz a 19. hivatalos országok közötti mérkőzés. Az eddig lejátszott 18 mérkőzésből 12 győzelem, 2 dön­tetlen és 4 vereség a mérlegünk. A két ország között 1911. január 1 -én(!) volt az első találkozó Pá­rizsban, az akkori eredménnyel most is kiegyeznénk. (Magyaror­szág—Franciaország 3—0.). Nem így a legutóbbi találkozóval, hi­szen még sokan emlékszünk a ..gyászos” szereplésre, amit leg­jobbjaink nyújtottak az argentí­nai VB-n. Ott 3—1 arányban a ..gall kakasosok” győztek. Az erőviszonyok azóta alaposan átrendeződtek. Sajnos, nem a leg­kedvezőbben. A Mundialon sike­resebben szereplő franciák még az a luxust is megengedhették maguknak, hogy kísérleti csapatot szerepeltettek a lengyelek ellen. A próbálkozás nem vezetett ered­ményre, csúfos vereséget szenved­tek. Hidalgo most rrj^r nem biz semmit a véletlenre. Visszahívta a Juventusban szereplő játékmes­ter Piatinit, újból bizalmat szava­zott Tresor, Janvion, Genghini, Giresse, Tigana ötösnek, sőt az NSZK-ban szereplő Six-nék is. Hidalgo tart a magyaroktól, de győzelmet vár a ma esti találko­zón. Mészöly Kálmán már az eluta­zás előtt közölte a magyar válo­gatott összeállítását. Ha nem jön közbe semmi, akkor a csapat: Katzirz — Péter, Kerekes, Garaba, Tóth — Hannich, Póczik, Burcsa — Borostyán, Szentes, Hajszán. öt győri játékos van tehát a kezdőcsapatban, de számit a ka­pitány a Toulose-ban hétről hétre kiemelkedően szereplő Csapó és a belga bajnokságban játszó Faze­kas játékára is. Nyilasival kar csolatosan annyit mondott a kapi­tány. hogy elégedetlen a formá­jával, tőle sokkal többet vár. Mé­szöly Kálmán szerint egy döntet­len már siker lenne. Egyébként csütörtökön Párizstól 70 kilométerre jótékony célú mér­kőzésen is pályára lép válogatot­tunk. A teljes bevételt a közel­múltban tragikus autóbuszbaleset áldozatául esett 47 francia kisgye­rek tiszteletére felállított emlék­műre fordítják. A Crepv-en Va- lois-ban a találkozóra 17 órakor kerül sor. DUTÉP SC—Miskolci Medicor 10:4 Az országos csapatbajnokság I. osz­tályának őszi első (XI.) fordulójában a DUTÉP SC az egyik kiesőjelölt el­lenfelét fogadta otthonában. A kecs­kemétieknek csak esélyességüket kel­lett realizálniok. Részletes eredmények: Grószpéter nk. m.—Szurovszky m. 0:1, Károlyi m.—Eigler m. 0,5:0.5, Va- rasdy m.—Löríncz mj. 1:0. Forgács m. —Král mj. 0,5:0,5, Kormányos m.— Kovács mj. 1:0, Lovass m.—dr. Ger­gely mj. 1:0, Abel m.—Jurácsik mj. 1:0, dr. Erdélyi m.—Lobenmayer mj. 0,5:0,5, Brandies m.—Márton mj. 1:0, Máthé m.—Szabó J. mj. 1:0, Csaila m. —Kovács A. mj. 1:0, Sárosi mj.—Czi- na mj. 0,5:0,5, Vidéki I. o.—Jánoska mj. 0:1, Zöldi I. o.—Porkoláb I. o. 1:0. Ábel Lajos vezetőedző szerint a csa­pat csak az elvárást tudta teljesíteni. Többen gyengébb teljesítményt nyúj­tottak, amiért nem lett nagyobb ará- nyú a győzelem. Grószpéter és Vidé­ki jobb pozícióból vesztettek, mig dr. Erdélyi, Sárosi előnyösebb állásaikat nem tudták nyerésig fokozni. A forduló további eredményei: Bp. Volán—Bp. Honvéd 8:6, MTK- VM—Tapolcai „Mereszjev" HSE 10:4, Bp. Tipográfia—Bp. Spartacus 2,5:10,5 (1), Bp. Vasas Izzó—Debreceni Uni­versitas 10,5:2,5 (1). Zalaegerszegi TE —Pécsi MSC 6.5:7.5, Bp. Statisztika— Bp. Vasas 7:7. A férfi OB 1. állása: 1. Bp. Honvéd 11 8 1 2 102.5 2. MTK-VM 11 9 2 — 99 3. Bp. Spartacus 11 8 1 2 95 <i> 4. Bp. Volán 11 9 1 1 90.5 5. Bp. Vasas Izzó 11 6 2 3 87 di 6. DUTÉP SC 11 5 1 5 80 7. Bp. Vasas 11 8 1 4 75.5 8. ZTE 11 4 — 7 72.5 9. Bp. Tipográfia 11 5 6 70,5 a) 10. Bp. Statisztika 11 2 2 7 66 11. ..Mereszjev" HSE 11 2 2 7 64.5 12. Pécsi MSC 11 3 1 7 64 13. D. Universitas 11 1 1 9 57 di 14. Miskolci Medicor 11 1 — 10 52 OB. I. nők: DUTÉP SC—Miskolci Medicor 2:0 Kurucsainé—Nevelős 1:0, Kurucsai Margit—Bukovinszky 1:0. A forduló további eredményei: Bp. Statisztika—Bp. Vasas 1,5:0.5. Zalaegerszegi TE—Bp. Volán 1. 0:2. MTK-VM—Tapolcai ..Mereszjev” HSE 1:1, Bp. Vasas Izzó—Debreceni Uni­versitas 1:1, Bp. Utasellátó—Bp. Spar­tacus 0:2, Volán SC—Bp. Honvéd 1,5:0,5. A női OB. I. állása: 1. Bp. Volán I. n 5 3 3 16.5 2. Bp. Spartacus n 8 — 3 16 3. MTK-VM 11 7 4 — 16 4. DUTÉP SC 11 6 2 3 13,5 5. Bp. Volán SC 11 6 2 3 13 6. ,.Mereszjev” HSE 11 2 7 2 11,5 7. Bp. Stat.—Petőfi SC 11 3 4 4 10.5 8. ZTE 11 2 5 4 10.5 9. Bp. Utasellátó 11 2 3 6 9 10. Bp. Honvéd 11 1 6 4 8.5 11. Bp. Vasas Izzó . 11 3 3 5 8.5 12. D Universitas 11 4 3 4 8.5 13. Bp. Vasas 11 2 3 6 8 14. Miskolci Medicor n — 2 9 4 Az OB. I. következő. XII. fordulójá­ban a DUTÉP SC csapatai Pécsett, a PMSC ellen ülnek asztalhoz. OB. II. nyugati csoport: A nehéz helyzetben levő KTE csa­pata a IX. fordulóban a középme­zőnyhöz tartozó fővárosiakhoz látoga­tott: Végre legjobb összeállításukban játszva, jó eredményt értek el, ami biztató a folytatásra. Részletes eredmények: Bp. Medicor—Kecskeméti TE 4:7 (3) Solt—Donkó 1:0, Horváth—Miklós 0.5:0,5, Polák—Komróczky 0:1, Botvé- nyesi—dr. Korom 0:1, Kovács—Horváth értékelendő, Vasa—Balogh értéke­lendő, Besztercei—Zsíros L. 0:1, Varga—Kalmár 0,5:0,5. Dolák—Papp 0:1, Buka—Hajagos értékelendő (utób­bi kedvezőbb pozíciójával) Hornyák —Borsos 0:1, Antal—Babinszky 1:0. Kenéz—Buer 1:0, ifj. Kovács—Molnár 0:1. A forduló további eredményei: Ganz Villamossági—Magyar Vdscosa 3:11, Bp. Postás—Veszprémi Volán 8:6, FTC—Győri KTMF 5.5:6.5, Bp. Utas­ellátó—Tatabányai Bányász 6:4 (4). Bp. Pénzverő—Nagykanizsai Vasas Iz­zó 8,5:3,5. A Bp. Vasútépítők—Paksi SE mérkőzésről eredmény nem érke­zett. Az OB. II. nyugati csoport állása: 1. Bp. Postás 9 6 2 1 74 2. Bp. Utasellátó 9 7 — 2 69.5 (4) 3. Veszprémi Volán 9 5 — 4 67 4. Győri KTMF 9 4 2 3 65.5 5. Bp. Pénzverő 9 4 2 3 65 6. Bp. Vasútépítők 8 6 1 1 63,5 (14) 7. Magyar Viscosa 9 3 1 5 63 8. Bp. Medicor . 9 3 2 4 61,5 (3) 9. Tatabányai B. 9 5 — 4 60 (4) 10. FTC 9 3 2 4 56.5 11. Nagyk. V. Izzó 9 3 1 5 55.5 12. Ganz Villamos. 9 2 3 4 56.5 13. KTE 9 1 2 6 52 (3) 14. Paksi SE 8 1 7 44 (14) Az OB. II. következő, X. fordulójá­ban a KTE csapata Nyergesújfaluban a Magyar Viscosa ellen ül asztalhoz. A mérkőzés eredménye döntően befo­lyásolja majd a kiesés kérdését! MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁG: Lajosmizsei Vízgép KSE— Jánoshalmi Spartacus 8,5:3,5 Móczó—Hegedűs 1:0, Skultéti—dr. Sásdi 1:0, Szabó—Ignatovics 1:0, Gyo- val—Somogyi 0:1, Hajdú—Kriván 0,5:0,5. Körtési—Bányai 0,5:0,5. Kósa— Tóth 0,5:0,5, Horváth Fazekas 1:0, Droz- dik—Zárnbó 1:0. Mozsár—ifj. Kriván 1:0, Szabó M.—Bárány 0:1, Konyor— Faggyas 1:0. Serdülők: 2:2 Majoros—Konkoly 1:0, Dobos—Hu­nyadi Ibolya 0:1, Varga—Körmöczt 0:1, Boros—Létek 1:0. A IX. fordulóban a Kalocsa—Baja mérkőzésen függőben maradt Halász —Kalmár mérkőzésit az értékelés sze­rint előbbi nyerte, így a mérkőzés végeredménye 6:6. G1MES GYÖRGY RÖPLABDA A fővárosba került a „Hírős Kupa” Hetedik alkalommal ren­dezték meg Kecskeméten a „Hírős Kupa” női röplab­datornát, melyen hét élvo­nalbeli csapat mellett, egy másodosztályú együttes is pályára lépett. Már a csoportmérkőzések folyamán született néhány meglepetés. A házigazdák­nak hamar le kellett nyel­niük a keserű pirulát, hi­szen az NB Il-es Eger el­len senki sem számított ve­reségre. Így a 0—3-as ered­mény alaposan lecsökken­tette a DUTÉP-reményeket­A második találkozón azonban magára talált a csapat, és idén másodszor is sikerült legyőzniük a Miskolci VSC gárdáját, A harmadik csoportmérkőzé­sen szoros küzdelemben 2—1-re kikaptak a BSE-től, de ez a vereség korántsem volt olyan fájó, mint az Egertől korábban elszen­vedett fiaskó. A helyosztón a kecske­méti lányok a Közgazdasá­gi Egyetem csapatával mérkőztek. Jó játékkal, iz­galmas mérkőzésen 2—1 arányban bizonyultak jobbnak, s végeredményben a torna ötödik helyét szerezték meg. A közvetlenül a bajnoki rajt előtt megrendezett mérkőzéssoro­zat elérte célját. A résztvevőknek lehetőségük nyílt a kísérletezésre, új játékosok beépítésére. A DUTÉP együttesében is szóhoz jutott néhány fiatal, akik nem okoztak csalódást. Crnkovics egészen higgadt játékot nyújtott, de Bőtösnek is volt néhány biz­tató megmozdulása. Sokat kell azonban még fejlődniük ahhoz, hogy fontosabb mérkőzéseken is bizton számíthasson rájuk a csa­pat. A tornát egyébként az esélyes BSK nyerte, és a legtechniká- sabbnak is a fővárosi csapat já­tékosa, Kőrös Mária bizonyult. A legjobb támadó a debreceni Leiszt Antalné, míg a legügyesebb elő­készítő a székesfehérvári Sóly­mos Klára lett. A legsportsze­rűbb csapatnak ajánlott külön- díjat a DUTÉP SC nyerte el. mp, mtf “ 9 A házigazdák csak szoros mérkőzé­sen szenvedtek vereséget a jóval esé­lyesebb BSE-től. A fiatal Crnkovics (jobboldalt) hárít egy ejtést. A „Hírős Kupa” jegyzőkönyve. Selejtezők, „A” csoport: DMVSC—Székesfehérvári Volán 0—3, DMVSC—Közgazdasági Egyetem 3—0, DMVSC—Építők 3—0, Székesfehérvár—Közgazda- sági 2—1, Építők—Székesfehér­vár 2—1, Közgazdasági—Építők 2—1. „B” csoport: BSE—Eger 3—0, DUTÉP—MVSC 2—1, BSE— MVSC 3—0, Eger—DUTÉP 3—0, MVSC—Eger 2—1, BSE—DUTÉP 2—1. Helyosztó mérkőzések: 7. helyért: Építők—MVSC 2—1, 5. helyért: DUTÉP—Közgazdasá­gi 2—1, 3. helyért: Székesfehér­vár—Eger 2—1, 1. helyért: BSE— DMVSC 3—0. * A DUTÉP SC NB Il-es férficsa­pata szoros mérkőzésen 3—2 (12, —13, 13, —13, 5) arányban győ­zött áz ÉLGÉP SC ellen. A vé­gig izgalmas találkozón az ötödik játszmában jobb erőnlétével ke­rekedett felül a kecskeméti együttes. A DUTÉP-ből Tövis, Csikós és Páll nyújtotta a leg­jobb teljesítményt. Az elmúlt évben országos verseny keretében avatták fel a KPM Közút SK teniszpályáját Baján, a Petőfi-szigeten. A sikeres rendez­vényt az idén megismételték a közúi dolgozók részvételével. Az or­szág tizenhárom megyéjéből érkezett versenyzők három napon ke­resztül izgalmas, helyenként színvonalas mérkőzéseket vívtak. A csa­patversenyben a Bp-i Kig. végzett az élen, a kecskeméti gárda előtt. Egyénileg a fővárosi Farkas Zsolt szerepelt a legjobban, míg a pá­rosok küzdelméből az ugyancsak budapesti Mihályka—Bardóczi ket­tős került ki győztesen, a Fekete—Lakatos kecskeméti páros előtt. A Petőfi Népe totó-tanácsadója Rangadó Firenzében, Nápolyban és Torinóban MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé­torna (ism.) — SZ 8.05: Iskolatévé: Angol nyelv — kez­dőknek. Follow me! Can you help me! — SZ 8.20: Francia nyelv. Soyez les bien- venus! La femme d’intérieur á I’ét- ranger — SZ 9.00: Fizika (ált. isk. 7. oszt.). Gal­vánelemek 9.25: Környezetismeret (ált. isk. 2. oszt.). Miért mérünk? — SZ 9.50: Stop! Közlekedj okosan! Az út­test nem játszótér — SZ 9.55: Delta. Tudományos híradó (ísm.) — SZ lft.20: Hadd hazudjunk. Osztrák tévé­film (ism.) — SZ 11.50: Olasz formatervezés. NSZK rö­vidfilm (ism.) — SZ 14.45: Stop! (ism.) — SZ 14.50: Környezetismeret (ism.) — SZ 15.10: Francia nyelv (ism.) — SZ 15.30: Fizika (ism.) 16.05: Hírek 16.10: Rali. Bolgár film. 1. rész — SZ 17.25: Pedagógusok fóruma 18.00: A közönségszolgálat tájékozta­tója 18.05: Reklám 18.15: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé­torna — SZ 18.20: Esti mese — SZ 18.30: Eörsi István: Fazekak. Tv-Já- ték _SZ 1 9.30: Tv-híradó — SZ 20.00: Sziklák lakója a kerecsensó­lyom. Csehszlovák kisfilm — SZ 20.20: Franciaország—Magyarország. Válogatott labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Párizsból — SZ. A szü­netben: Reklám 22.15: Tv-hfradó 3. — SZ TV II. MŰSOR: 20.00: Egy nagyközségről. Várospó­dium. A Szegedi Körzeti Stúdió mű­sora 20.40: Tv-hfradó 2. — SZ 21.00: Kapcsoljuk a Zeneakadémiát. Nicolai Gedda dalestjének 2. része — SZ 21.45: „Ki kell járni egy iskolát, a gyerekkel együtt...” ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés (m) 17.00: Tv-hiradó (m) 17.15: Reklám 17.20: Műsorismertetés (TV Bgd) 17.25: Tv-híradó (sz-h) 17.45: Gyermekműsor (TV Bgd) 18.15: Várfal (m) 18.45: Népzene 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-hiradó (m) 20.00: Szórakoztató műsor 21.00: Tv-híradó (sz-h) 21.20: Műsorzárás (sz-h) KOSSUTH: 8.27: 200 éves a Műszaki Egyetem 9.08: 48-as dalok 9.28: Keringők fúvószenekarra 10.05: Biákfélóra. Arpádházi királyok 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.50: Sanzonok 10.59: Évfordulók nyomában. Száz éve született Szymanowski 12.45: Házunk tája 13.00: Operaslágerek 13.30: Dzsesszmelódiák 14.11: Kóruspódium 14.29: Amikor én még... Beszélgetés Lörincze Lajossal 15.05: Bizet: Az arles-i lány — I. szvit 15.28: MR 10—14 16.04: Kritikusok fóruma. 16.14: Félóra népzene 16.44: Chopin: Andante spianato és nagy polonéz 17.05: Magyar népdalok Baskiriában 17.30: Pátria — népzenei hanglemez­sorozat 17.46: Operafelvételek 19.15: Gondolat 20.00: Zenekari muzsika 20.40: Szimfonikus' könnyűzene 21.30: Háttérbeszélgetés 22.30: A dzsessz világa. Kiss Imre mű­sora 23.30: Mendelssohn: d-moll trió 0.10: Gesualdo-madrígálok. PETŐFI: 8.05: Virágénekek 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: Doktor Doolittle. Részletek Bri- cusse zenés játékából 10.00: Zenedélelőtt 12.05: Népi zene 12.35: Tánczenei koktél 13.30: Színes szőttes 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja 17.30: ötödik sebesség 18.35: Nótacsokor 19.15: Üdvözlőlap helyett. Riport. 19.35: Intermikrofon 19.45: A Fleetwood Mac együttes fel­vételeiből 20.35: Válasz, ifjúsági kulturális kör­kép 21.27: Fenntartott hely! Az elmúlt he­tek legsikeresebb műsorai számára 23.20: Operettfinálék. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió 9.30: Kodály-hangvcrseny 11.05: Népdalok 11.30: Fiataloknak! 12.20: Beethoven-művek 13.07: Vivaldi-művek 14.12: Magyar Irodalmi Arcképcsar­nok. Illyés Gyula 14.49: XIX. századi operákból 15.44: Űj kamarazene-felvételeinkből 16.44: öt földrész zenéje 17.00: A véges végtelen. Matematikai Diákolimpia — szakmai szemmel 17.30: Szimfonikus zene 18.15: Magnósok, figyelem! * 19.05: Iskolarádió 19.35: Balettzene Kb.: 21.40: Balettzene 22.10: Minden versek titkai 22.41: A Philharmonia zenekar felvé­teleiből. I

Next

/
Thumbnails
Contents