Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-30 / 255. szám

TUDOMÁNY • TECHNIKA NAGY VÁLLALKOZÁSOK A Temze alagútja GYÓGYÍT-E A GYÓGYVÍZ? Kettős vakkísérlet Kiskunhalason A kiskunhalasi strandfürdő 2. számú termálkút ja a 748— 900 méter mélyen elhelyezkedő rétegekből naponta 900 köb­méter 48 Celsius-fokos hévizet szolgáltat. Sok oldott szerves anyagot tartalmazó alkálhidrogénkarbonátos hévíz ez, mely jodid-ion tartalma következtében a jódos ásványvizek cso­portjába sorolható. Fluorid-ion tartalma is jelentős. Hasonló jellegű hévizek hazánkban többfelé találhatók, például Haj­dúszoboszlón, Cserkeszőlőn, Kiskőrösön stb. Ezek a vizek a tapasztalatok alapján az elváltozásos ízületi betegségek ke­zelésére jól használhatók. M TESZ-rendezvények november 1-től 5-ig A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Bács-Kiskun megyei Szervezetének tagegyesületei a jövő hé­ten az alábbi rendezvényeket tartják Kecskeméten, a Tudo­mány és Technika Házában. November 2-án az Építőipari Tudományos Egyesület a zo­máncozott acéllemezek építőipari alkalmazásáról rendez anké- tot. Dr. Való Magdolna és Kónya Gyula — mindketten a Kecskeméti Zománc, és Kádgyár munkatársai —, kül- és bel­földi példákat felsorakoztatva ismertetik az építőipar és a zo­máncipar együttműködésének lehetőségeit az építészet külön­böző területein. November 3-án ugyancsak az ÉTÉ, találkozót szervez a már nyugdíjba vonult építőipari szakemberek részére. November 4-én a Szervezési és Vezetési Tudományos Tár­saság és a Magyar Közgazdasági Társaság a megyei üzemgaz­dasági és közgazdasági hetek keretében, gazdasági életünk in­tézményrendszerének időszerű kérdéseit vitatja meg. Bevezető előadást tart dr. Bácskai Tamás, a Magyar Nemzeti Bank ügy­vezető igazgatója. November 5-én a Magyar Agrártudományi Egyesület állat­egészségügyi tanácskozást rendez. Munkahelyi minijármű HŰMyaűtoaMÉf HÉÉNÖf"'' i -JW tJIL A kiskunhalasi termálvíz gyó­gyító hatásának bizonyítására a Semmelweis-kórház két orvosa, dr. Báthori Gábor és dr. Gasz- tonyi Gyöngyi végzett kísérletet. A rendelőintézet reumatológiai szakrendelésének 200 gondozott be­tege közül választották ki a kísér­letre alkalmas 40 személyt. Az orvosok kétszeres vakkísérletet végeztek, melynek lényege: az egyikük osztotta a betegeket két csoportba, így csak ő tudott arról, hogy kik fürdenek másodnapon­ként, összesen 20 alkalommal, esetenként 20 percig a valódi ter­málvízben, és kiknek készítettek pontosan ugyanolyan illatú, meny- nyiségű csapvizet a fürdőkádban. Tehát sem a betegek, sem az or­vosok nem tudták, ki kapott ter­málvizes, és ki csapvizes keze­lést. Ily módon tudták a kísérlet teljes elfogulatlanságának feltéte­leit megteremteni. A fürdőkúra nyolchetes időtartama előtt, alatt és után többféle módszerrel mér­ték egyebek között a fájdalmat, a kezek szorító erejét, az ízüle­tek duzzadtságát, valamint jó né­hány laboratóriumi vizsgálatot is rendszeresen elvégeztettek a ké­sőbbi összehasonlítás érdekében. A balneaterápia (fürdőgyógyke­zelés) tényleges hatásának vizs­gálatára nem könnyű megbízható módszereket találni. Egyrészt ne­héz előállítani a természetes hé­vízhez teljesen hasonló „műhé­vizet”. Más kérdés, hogy a für­dőhelyeken kezelt betegek álta­lában más vidékről érkeznek, így a hévíz hatásán kívül javíthatja egészségi állapotukat a gondtalan pihenés, a környezetváltozással járó pszichés tényező is. A kis­kunhalasi kísérlet igyekezett eze­ket a „buktatókat” kikerülni, hi­szen a betegeket a város lakóiból válogatták ki. A kísérlet eredményei sok te­kintetben igen figyelemre mél­tóak, érdekesek. Igaz, az összeha­sonlítás alapjául szolgáló klinikai paraméterek (a vizsgálati ered­mények) javulása egyetlen eset­ben sem érte el a feltevés he­lyességét valószínűsítő adat, a szignifikáció szintjét, de a fájda­lom csökkenése a hévízzel kezelt csoportban igen erősen megköze­lítette azt. Az ízületek duzzana­tának csökkenése a valódi gyógy­vízzel kezeiteknél sokkal kifeje­zettebb volt,, mint a kontrollcso­portnál. Más, a későbbiekben vizs­gálat tárgyát képező ‘összefüggé­sekre is felfigyeltek az orvosok. Kísérletük első lépése lehet, hogy megállapítsák a balneoterá­pia szerepét a reumás ízületi gyulladás kezelésében. Hasonló kísérletek folytatása Kiskunhala­son annál is fontosabb, mivel a termálkút vize bőségesen rendel­kezésére áll a környékbelieknek. Ismert tény, hogy a mezőgazda­ságban tevékenykedő, de az idő­járás viszontagságainak kitett em­berek közül sokan szenvednek reumatikus megbetegedésekben. Mellesleg a gyógyvízre „alapozva” a strand mellett már épül a Ho­tel Csipke azzal a nem titkolt céllal, hogy a fürdőkúrára ideér­kezőknek szálláshelyet biztosítsa­nak. A tudományos kísérletekkel bi­zonyított gyógyhatás akár Euró- pa-szerte ismert fürdőhellyé is avathatja Kiskunhalast, gyarapít­hatja Bács-Kiskun megye idegen- forgalmi lehetőségeit. Nagy Mária Az ólomakkumulátorral hajtott közúti járművek azért nem ter­jedhetnek el, mert az áramforrá­sok tetemes súlya és ehhez viszo­nyított kis tárolókapacitása miatt a villamos autók egy feltöltéssel csupán 50—60 kilométernyi utat tehetnek meg, azt is csak mérsé­kelt sebességgel. Időről időre nap­világot látnak ugyan újabb akku­mulátor-változatok, de csodára azok sem képesek: nagy erőfeszí­tések árán is legfeljebb 120—130 kilométerre lehet fokozni a vil­lamos közúti járművekkel két fel­töltés között megtehető távolsá­got. A szakemberek jól tudják, hogy igazi sikernek csak az szá­míthatna, ha legalább 400—500 ki­lométerre sikerülne kiterjeszteni a villamos autók hatósugarát, s ha az áramforrás feltöltését néhány óra alatt el lehetne végezni, illet­ve egyszerűen és gyorsan cserélni lehetne az akkumulátorokat. Ad­dig is, míg mindez megvalósulhat, a kisebb-nagyobb akkumulátoros járműveket ott kell alkalmazni, ahol sok hátrányos tulajdonsá­gukkal együtt is megfelelnek, vagy ahol az előnyös tulajdonságuk is érvényesülhet. A képen látható holland gyárt­mányú, mindössze 140 kilogramm önsúlyú törpe villamos targonca nem közúti használatra, hanem a nagy üzemépületeken, raktárakon belüli anyagmozgatásra készül. Szűk folyosókon, keskeny átjáró­kon, pincejáratokon is biztonság­gal lehet vele körülbelül 250 kilo- grammnyi terhet továbbítani. A „Colectro EPT—1” hossza 1600, szélessége 600, rakfelülete 800x600 milliméter; a képen látható mó­don kis pótkocsi vontatására is alkalmas. Három méter sugarú körön tud fordulni, s jól bírja a 10 százalékos lejtőn való kapasz­kodást is. Akkumulátorainak a fali konnektorról való teljes fel- töltéséhez 3—.4 órára van szükség. Az ókori bányászok kemény, szálban álló sziklába vágták alag- útjaiíkat. Eszükbe sem jutott, hogy laza, folyós, agyagos vagy homo­kos talajban dolgozzanak. A mai alagútépítők is jobban örülnek akár a legkeményebb gránitnak is, mint a vizes homoknak. De ha szükséges, a munkát el kell végezni. Bizonyos, hogy a laza, iszapos talaj kiszámíthatatlan. Ezért különös jelentőségű a londoni Temze-alagút, mert itt mutatkozott meg először, hogy nehéz talajban is lehet alagutat építeni, ha megfelelő techniká­val és kitartással fognak hozzá. A Temze-alagút megépítésé­vel kapcsolatban két nagyszerű mérnök nevét kell kiemelnünk. Az egyik Marc Isambard Brunei francia származású mérnök, aki előbb Amerikában hajózócsator­nákat, középületeket, színházat tervezett, s az általa feltalált fú­rópajzs segítségével és az ő veze­tésével épült meg 1825—1843 kö­zött a londoni Temze-alagút. Munkatársa mérnökfia volt, a ké­sőbb még apjánál is híresebb Isambard Kingdom Brunei, aki előbb ugyancsak hidakat, vasuta­kat épített, s a Great Eastern ha­jó építésének izgalmaiba halt "be­le. Brunei indítványozta, hogy az alagutat az általa feltalált fúró- pajzs segítségével építsék meg. A várható költségek és nagy ve­szély miatt hosszas huzavona után adták csak meg a pénzt és enge­délyt a munka megkezdésére. 1825. február 16-án kezdték meg egy széles akna lemélyítését. Lent a fúrópajzsot összeállították, és hatalmas csavarokkal a téglából kialakított alagútfalrészihez szo­rították. A Brunel-féle fúrópajzsot ere­detileg kézzel működtették. Elöl a munkások — a vájárok — ter­melték ki a talajt a pajzs előtt, és a törmeléket lovakkal vonta­tott csillékben távolították el. A jól induló munkát, hamarosan vízbetörés zavarta meg, de ho­mokzsákokkal sikerült eltömni a szakadást. 1827-,ben újabb víz­betörésre került sor, mert né­hány folyami hajó — a figyel­meztetés ellenére — horgonyt ve­tett, a horgonyok felszántották a meder fenekét, bár az alagút boltozatát nem szakították be. Nagy üggyel-bajjal, de az épít­kezés tovább folytatódott. Brunei és fia nyakig sárosán fáradhatat­lanul járták a sötét aknát és alag­utat, biztattak, tanácsoltak. __ Az idősebb Brunei mindenütt meg­jelent, ahol tanácsra, szakérte­lemre, bátorításra szükség volt, mivel az emberek bátorsága,, jó szándéka már-már fogyni kez­dett. • Brunei fúrópajzsának mo­dellje. 182i8-ban a fúrópajzs egyik zá­rópallójának kiemelésekor újból iszapáradat tört az alagútba. Brunei — fia és még néhány munkatársa kíséretében — éppen a betörés közelében tartózkodott. Az embereket azonal kiküldte, és ő maga — néhány kísérőjével — bent maradt, hogy közelről fi­gyelhesse meg az eseményeket. Rövidesen azonban olyan víz- és iszaptömeg nyomult az alagútba, hogy menekülniük kellett. Csak Brunei menekült meg, a többiek odavesztek. t A Sajnálatos katasztrófa ellen­séges közhangulatot teremtett. A hírlapok támadták, követelték a munka azonnali beszüntetését. Abba is hagyták az építkezést, a már elkészült alagútrészt elfalaz­ták. Meg kellett várni, míg a közhangulat megnyugszik. Addig is, míg az alagútba újból le lehe­tett menni, Brunei nem tétlenke­dett. Ebben az időszakban — bi­zonyára Széchenyi angliai látoga­tásai és érdeklődése nyomán — terveket készített a Buda és Pest közötti híd felépítésére. 1829-ben készült el az ötnyílású függőhíd terve. Ez a terv ma is megtalál­ható a Magyar Tudományos Aka­démia Széchenyi-gyűj töményé­ben. Pár évi szüwet után, 1837-ben Brunei ismét a parlamenthez for­dult, Az engedélyt megkapva, az építkezést újból megindította. Alig kezdtek az alagútban a mun­kához, a víz újból betört. Brunei nem vesztette el fejét, és még több betartást is leküzdve, az alagutat befejezte, és azt 1843. március 25-én a forgalomnak át­adták. Dr. Horváth Árpád TV a karórában A miniatürizálás egyik — ki tudja mire jó? — látványos eredménye az MBO-kvarcórába szerelt középhullá­mú rádió. A parányi műsorvevőhöz fülhallgatók csatlakoznak. A hírek sze­rint a SEIKO-cég 1983-ban fekete-fe­hér képernyővel karóra és televízió kombinációt hói forgalomba. összeállította: Straszer András KATALIN ÁG, BANYALVD, ANDRÁSHÁNYÁS Jeles napok novemberben November 1-én, 2-án Marianna és Achilles névnapját mutatja a naptár, ennek ellenére mindkét nap a halottakra emlékezés ünne­pe. Elseje, mindenszentek napja eredetileg azoknak a szenteknek volt az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezett meg. Az elhunytakra emlékezés nép­szokásai vidékenként változtak, s nagyon sokfélék voltak a múltban. Azt a hetet, amelyikbe a halot­tak napja esett, halottak hetének nevezték. Egyes vidékeken a régi öregek ekkor kint a földeken nem dolgoztak. Helyette kukoricát mor­zsoltak, a ház körül kerestek, és találtak munkát. Szeged környé­kén az ünnepre fehér kalácsot sü­töttek, a „Mindönszentök kalá­csát”, amit aztán a temetőkapu­ban ácsorgó koldusoknak osztot­tak szét, azzal, hogy ők is emlé­kezzenek meg a Család halottairól. Göcsejben a halottért mindenki maga harangozott, méghozzá any- nyi verset, ahány halottja volt. Egyes göcseji falvakban nagy la­komát csaptak, vacsorára terítet­tek, rétest tettek az asztalra, más­hol kenyeret, fokhagymát, sót, kést. A régiek hiedelme szerint a család halottja ezen az éjszakán hazalátogat, legyen hát ennivaló számára is. Egyes helyeken ezen a napon tartották meg a bíróvá­lasztást, a cselédfogadást. November 4-e Károly napja, ma egyszerű névnap, így hát kevesen tudják, hogy a régi századokban a sűrűn ismétlődő pestisjárványok idején elődeink Sebestyén és Ró­kus mellett a névadó szent Ká­rolyhoz imádkoztak oltalomért. Márton napja, november 11-e hajdan jelentős gazdasági határ­nap volt: a tisztújítás, az adófize­tés, a jobbágytartozás kiegyenlíté­sének napja. A név tulajdonosá­nak, Szent Mártonnak a kultusza nálunk is virágzott, emlékét főleg helynevek őrzik ma is. A közép­korban a jószág patrónusaként is tisztelték a pásztorok, a nyugati országrészeken ezen a napon szá­moltak el szolgálatukkal. A Szi­getközben a csordásnak márton- garas járt /a munkájáért. Az Esz- terházy-uradalmak pásztorai ezen a napon kapták meg bérüket. A libatenyésztő asszonyok Márton napjára tömték az első libát. Szo­kás volt, hogy szitába parazsat tettek, vízzel leöntötték, és füstjé­vel füstölték a magnak hagyott, banyalúdnak nevezett tojókat. Századokkal ezelőtt a céhek nagy vacsorát adtak ilyenkor a legé­nyek tiszteletére, a főfogás a li­bapecsenye volt. A boltokban e nap gyújtottak először gyertyát, az étvágygerjesztő sültet gyertya­pecsenyének is hívták. Az új bort is1- ekkor kóstolták meg, minősé­gének „Márton volt a bírája”. Számos időjósolás is kapcsolódott Márton napjához: ha Márton fe­hér lovon jön, enyhe tél lesz, ha a lúd jégen áll, karácsonykor víz­ben botorkál. November két legismertebb név­napján az Erzsébeteket, Katalino­kat köszöntjük. Évszázadok óta a legkedveltebb női nevek közé tar­toznak. Bár Árpád-házi Szent Er­zsébet a katolikus egyház Európa- szerte egyik legtiszteltebb női szentje volt, népi kultuszáról ke­veset tudunk, tisztelete elhalvá­nyodott az idők során. Annál na­gyobb hódolat övezte a vértanú- halált halt Katalint: kerékgyártók, molnárok, fazekasok, bányászok védőszentje volt. Győrben, Veszp­rémben Katalin oltalmába aján­lott kórház működött. Legismer­tebb népszokás a meggyfából vá­gott, karácsonyra kizöldülő kata- linág. Egyes helyeken azt tartot­ták, ha kizöldül, férjhez megy a lány, másutt pedig azt, hogy csak szűzlánynak virágzik ki az ága. Időjárási regula: ha Katalin ko­pog, a karácsony lötyög. Napjaink­ra e szokásokból nem sok maradt, országszerte már csak Erzsébet- és Katalin-bálokon, családi ünne­peken köszöntjük az Erzsébeteket, Katinkákat. November utolsó dátumához, András napjához is számos nép­szokás kapcsolódik, így például a lányok férjhezmenetelét segítő, jósoló szokások. Szabolcsban pél­dául András estéjén a lányok a kút környékét kendermaggal be­vetették, s egy férfiruha-darabbal beboronálták. Azt tartották, hogy amelyik legény ekkor álmukban megjelenik, az lesz a vőlegényük. Másutt az Andrásokat úgy köszön­tötték, hogy az ablakukra búzát szórtak. Ez volt az andráshányás. Csángó szokás szerint András es­téjén fokhagymával kenték be a kaput, az ajtót a farkasok ellen. András dologtiltó nap is volt sok helyen, a harapófogót, söprűt ösz- szekötötték, hogy még csak vé­letlenül se használják. K. Gy. M. A kis Elza egyik reggel oda- állt a mamája elé, és irulva- pirulva bejelentette: — Mamuskám, a Pista teg­nap megkérte a kezemet, és én igent mondtam neki. Ugye megengeditek, hogy összeháza­sodjunk?! — Jesszus Máriám! — csap­ta össze a kezét Globácné —, legalább az iskolaév végéig várnátok .. . — Nem lehet, anyukám, sür­gős ... — vetette rá Elzácska ártatlan szemét. Erre aztán Globácné az ép­pen jókor érkező férje karjá­ba ájult, aki lefektette áléit nejét, megdörzsölgette a szíve táját, vizes borogatást rakott a homlokára, Elzának adott két egyforma atyai pofont, aztán fütyörészve elindult a hivata­lába. Mikor délután hazaért, a felesége éppen a fotelban ülve sírdogált. — Képzeld, apa: Elzácska megszökött, itthagyott bennün­ket! — Micsoda? Hálátlan kö­lyök, majd én ellátom a baját! Azonnal értesíteni kell a rend­őrséget, tűzoltókat, mentőket... meg a válóperes bíróságot. A rendőrség körözési paran­csot adott az eltűnt kiskorú felkutatására. Az újságok cím­oldalon közölték a fényképét, és arra kérték a lakosságot, hogy aki tud valamit Globác Elzáról, azonnal jelentse a leg­közelebbi rendőrőrsön. A be­csületes megtalálónak tisztes jutalmat ígértek. Egy hétig senki se tudott ró­la. Ä szülők a kezüket tördel­ve járkáltak fel-alá a lakás­ban. Árgus szemekkel lesték a telefont, és naponta három­Fejlődőképes szülők szór összevesztek. Amikor már mindkét kezüket megfelelően összetörték, következtek a tá­nyérok, poharak, vázák, hamu­tartók, ablaküvegek. — Te vagy az oka minden­nek, mert goromba disznó vagy a gyerekhez! — fuvolázta Glo­bácné. — Én? Ha nem hagytál vol­na rá mindent, nem szökött volna meg két atyai pofon miatt — dörögte a férj. — Igenis, te rontottad el az állan­dó dédelgetéseddel, kényezte­téseddel ■.. ! — Ha nem vagyok jó neked, válj el tőlem, de ha hazajön az én aranyom, akár a házas­ságába is beleegyezem! Hol­nap reggel az lesz az első dol­gom, hogy elmegyek az ügy­védhez, és beadom a válópert. — Nem is rossz ötlet — lel­kendezett Globác. — Hogy is tudtam húsz évig együtt élni egy ilyen hárpiával? — Én hárpia? Ó, te lúdtal- pas aktakukac, te .. . te bürok­rata családszomoritó! Te, te, aki az egyetlen lányod boldog­ságát is adminisztratív eszkö­zökkel kívánod meggátolni. . . — Hát idefigyelj, Eufrozina! — mondta ki Globác az utol­sónak szánt szót. — Én már csak ilyen régimódi vagyok. Inkább adok két adminisztra­tív pofont annak a büdös kö- lyöknek, mint hogy szülői mél­tóságomhoz méltatlan pótcse­lekvésként hisztériás ájulásba menekülnék ... Legközelebb a válóperes bí­róság folyosóján találkoztak. Globácné, született Kovacse- vics Eufrozina megvetően pil­logott a szemközti pádon ücsör­gő Globác Tihamér alperesre, aki utólag végtelenül sajnál­ta, hogy nem az asszonynak ke­verte le azt a két pofont. De most már mit tehetett? Ha most pótolná, bizonyosan sú­lyos testi sértéssel vádolnák . . . Legalább nyolcvan kilót nyom az asszony ... Míg emígyen tűnődött magá­ban, nyílt az aijtó, s Elzácska lépett ki rajta egy bozontos üstökű ifjonc társaságában, önfeledt, gyűlölködő pillantá­sokkal méregették egymást, majd fintorogva megszólalt a lány: — Mennyire utállak!... — Az első találkozásunk óta tudtam, ‘hogy simlis vagy — kedveskedett a fiú —, de nem gondoltam, hogy ennyire . . . És ekkor Elzácska meglátta a szüleit, és sírva borult a nya­kukba. — Drága anyukám, édes apukám, olyan boldog vagyok, hogy végre elvált asszony lehe­tek ... — és örömkönnyek cso­rogtak végig ártatlan, hamvas arcán. — Jól van, no, ne sírj kis­lányom — ölelte át Globác. — Ülj csak le a padra egy kicsit. Egy óra múlva mi is elvált em­berek leszünk. Elzácska arca sugárzott a boldogságtól, hiszen mégiscsak nagy öröm az, ha az embernek ilyen fejlődőképes szülei van­nak. T. Ágoston László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents