Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-29 / 254. szám
2 * PETŐFI NÉPE • 1982. október 29. A Brezsnyev-beszéd visszhangja (Folytatás az 1. oldalról.) események sorokban ■? : 1 i ■ MADRID A spanyol politikai pártok vezetői a parlamenti szavazás megkezdése előtt tisztelgő látogatást tettek János Károly királynál. Ké- •pünkön: a Szocialista Párt jelöltje, Felipe González fog kezet az uralkodóval (balra). HELSINKI 130 ezer ember vett részt azokon a béketüntetéseken, amelyeket szerdán Finnország több mint hetven városában tartottak. Az ENSZ leszerelési világhete keretében tartott tömegdemonstrációkra valamennyi politikai párt. szak- szervezet, békeszervezet, valamint egyház mozgósított. A Helsinkiben tartott béketüntetésnek 30 ezer résztvevője volt. WASHINGTON' Ronald Reagan amerikai elnök szerdán felfüggesztette a legnagyobb kedvezmény alkalmazását a Lengyelországgal folytatott kereskedelemben. Ennek megvonását Washington megtorlásnak szánja azért, hogy a lengyel törvényhozás a washingtoni fenyegetések ellenére feloszlatta a szakszervezeteket, közöttük a Szolidaritást is. Az intézkedés érvénybe lépéséhez nem szükséges kongresszusi jóváhagyás. az amerikai fenyegetések ellensúlyozásához „nemcsak szavak”, hanem katonai erő is szükséges, ezért mind a szovjet hadsereg harckészültségét, mind pedig fegyverzetének minőségét javítani fogják. * Weinberger amerikai hadügyminiszter csütörtöki sajtóértekezletén részletesen foglalkozott Leonyid Brezsnyev beszédével, amely véleménye szerint a „Rea- gan-kormánynak az atomfegyverek befagyasztásával szemben elfoglalt álláspontját igazolja”, s Reagan elnök fegyverkezési programjának „helyességét húzza alá”. Nem egészen egy héttel a nagyfontosságú időközi választások előtt Weinberger szavai ismételten bizonyították, hogy a republikánus kormány nem hajlandó rugalmasságra a nemzetközi biztonságot érintő fontos kérdésekben. A hadügyminiszter élesen támadta az atomfegyverek befagyasztásáért küzdő amerikai mozgalmakat. mondván, hogy azok az amerikaiak, akik november 2-án a befagyasztásra adják szavazatukat — nyolc államban tartanak népszavazást erről a kérdésről —, sőbbséget, valamint a társadalom legszegényebb rétegeinek védelmét. A mezőgazdaság a vártnál rosz- szabb teljesítményt nyújt, ezért igen nagy szükség van a belső gazdasági tartalékok minél teljesebb kihasználására. A gazdasági reform — állapították meg egy további munka- csoportban — a népgazdaság konszolidálásának egyik fő tényezőjévé vált, azonban nem hatott kellőképpen a minőség javulása, a foglalkoztatás ésszerűsítése irányában. A reform jelenlegi mechanizmusai nem eléggé hatékonyan ösztönöznek az önköltség csökkentésére, több tétele lényeges módosításra szorul, többek között annak érdekében, hogy a minimálisra lehessen csökkenteni az indokolatlan áremeléseket. „növelik a háború kockázatát”, s nehezítik az amerikai tárgyalási pozíciókat a fegyverkorlátozási tárgyalásokon. Ha az Egyesült Államok elfogadja az atomfegyverek befagyasztását, akkor a Szovjetunió nem fog tárgyalni a csökkentésről — jelentette ki Weinberger, jóllehet szovjet részről az eltelt két évben több ízben biztosították az Egyesült Államokat ennek ellenkezőjéről. A Pentagon vezetője azonban újra és újra az amerikai stratégiai erő állítólagos gyengeségéről szóló érveket hozta fel a sajtóértekezletén, s a gazdasági helyzet miatt amúgy is aggódó amerikai közvéleménnyel tudatta, hogy a Fehér Ház semmiféle változást nem tervez az 1985— 86-os költségvetésben, amelynek 29 százalékát a katonai kiadások teszik ki. Weinberger kijelentette: az amerikai gazdaság súlyos válságát nem a fegyverkezés okozta, hanem az, hogy a kongresszus „nem adta meg az elnöknek a szükséges csökkentéseket más vonalon”. azaz nem kurtította meg eléggé a szociális kiadásokat. TOKIÓ A japán külügyminisztérium megítélése szerint a Szovjetunió Ami az üzemi pártszervezeteket illeti, tovább kell fokozniok aktivitásukat, különös tekintettel a munkásönkormányzati szervek reaktiválására. A párt a vállalaton belül legyen egyike az egyenrangú partnereknek a problémák megoldásában. Helyre kell állítani az üzemi pártalapszervezetek ösztönző, programadó és ellenőrző funkcióját. Az üzemanyaggal és az energiagazdálkodással foglalkozó munkacsoportban javasolták, hogy megfelelő intézkedésekkel a gazdaság energiaigényeit az 1975-ös szintre állítsák vissza. Rámutatlak, hogy a jelenlegi árviszonyok szinte egyáltalán nem ösztönzik a vállalatokat a szénnel, az üzemanyaggal, az energiával való takarékoskodásra. A szénbányászat mostani szintjét továbbra is fenn lehet tartani, de ehhez feltétlenül újabb baráti gesztust tett Kína irányába — mondta csütörtökön a tokiói külügyminisztérium szóvivője Leonyid Brezsnyev szerdai beszédével kapcsolatban. A japán kormány a legutóbbi események fényében behatóan tanulmányozza, hogyan alakulnak a jövőben a szovjet—kínai kapcsolatok — fűzte hozzá a szóvivő. A csütörtöki tokiói lapok nagy teret szenteltek a szovjet vezető beszédének. Kiemelték, hogy ez volt az első „rendkívül jelentős”, magas szintű szovjet állásfoglalás a Pekingben tartott szovjet—kínai külügyminiszter-helyettesi konzultációk befejeződése óta. Leonyid Brezsnyev beszédéből a japán sajtó arra következtet, hogy e tárgyalásokat — különös tekintettel azok moszkvai folytatására — a Szovjetunió pozitívan ítéli meg, s egyidejűleg nagyfokú rugalmasságot tanúsít a kétoldalú viszony rendezése terén. A Jo- miuri Simbun úgy'vélekedik, hogy a szovjet—kínai viszony jövőjéről hosszú idő óta szerdán hangzottak el „a legpozitívabb kijelentések”. Valamennyi lap hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió — amint azt Leonyid Brezsnyev mondotta — „minden tőle telhetőt megtesz” a kapcsolatok megjavítása céljából. megfelelő beruházásokra van szükség. , Végül a tengergazdálkodással foglalkozó hatos számú munka- csoportban Magyarországot is érintő kérdésekről volt szó. Hangsúlyozták a balti-tengeri kikötők jelentőségét, abban a vonatkozásban is, hogy fontos szerepet töltenek be a Magyarországra és Csehszlovákiába irányuló tranzit áruforgalom lebonyolításában. Ugyanakkor — mutattak rá — egyre gyakrabban fordul elő, hogy a magyar és a csehszlovák partnerek más országok kikötőit veszik igénybe, mert a Lengyel Államvasutak nem megfelelően végzik az áruk továbbítását. Feltétlenül szükséges — természetesen Lengyelország érdekében is — a vasúti áruszállítás jelentős javítása. A LEMtK KB plénuma csütörtökön délután véget ért. A gazdasági reform a LEMP KB napirendjén (Folytatás az 1. oldalról.) Magyar—bolgár gazdasági tárgyalások Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, a magyar— bolgár gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság társelnöke meghívására csütörtökön Budapestre érkezett Sztanis Bonev bolgár miniszterelnökihelyettes. A magyar—bolgár gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság társelnökei megbeszéléseken áttekintik a két ország gazdasági kapcsolatai fejlesztésének időszeFH kérdéseit. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Marjai József fogadta, jelen volt Boncso Mitev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete. (MTI) O SZP-kongresszus Dr. Bruno Kreisky kancellárnak, a párt elnökének közel kétórás beszámolójával folytatta munkáját csütörtökön BécsSen az Osztrák Szocialista Párt XXVII. 'kongresszusa. Az osztrák államférfi elemzésében részletesen foglalkozott a világgazdaság és a nemzetközi politika változásaival, valanfint azoknak az osztrák belső helyzetre gyakorolt hatásaival. Kreisky példákkal bizonyította, hogy a vezető tőkés országok gazdasági gondjai arányaikban is nagyobbak, mint Ausztriáé, ezért semmi sem indokolja a szocialista párti kormány 12 éve követett irányvonalának feladását vagy módosítását. Helmut Schmidthez hasonlóan élesen bírálta az Egyesült Államoknak a szocialista országok ellen irányuló embargó-politikáját. A merénylet áldozatának temetése • Belfastban eltemették a hét elején meggyilkolt katolikus Joseph Donegant. A protestáns terrormerénylet megtorlásául az IRÁ osztagai az elmúlt napokban máris több bombarobbantást követtek el. Nyugatnémet—brit csúcstalálkozó Margaret Thatcher brit kormányfő csütörtökön este kétnapos hivatalos látogatásra az NSZK-ba érkezik. Tíz napon belül ez lesz a második nyugatnémet—brit csúcs- találkozó, az elmúlt héten Helmut Kohl kancellár tett villámlátogatást Londonban. A tárgyalások középpontjában a Közös Piac költségvetéséhez való brit hozzájárulás szabályozása, az Egyesült Államok és Nyugat- Európa kapcsolatai, valamint a kelet—nyugati viszony áll majd. London és Bonn közös célja, hogy a szovjet—nyugat-európai földgázvezeték ellen elrendelt amerikai embargó miatt megromlott amerikai—nyugat-európai viszonyt megszabadítsák az ellentétektől. Ezért mindkét kormány szorgalmazza, hogy a Nyugat dolgozzon ki közös politikai és gazdasági koncepciót a szocialista országokkal való érintkezésben. Nagy-Britannia és az NSZK kitart katonai erejének fejlesztése és a NATO 1979-es határozata mellett. Ugyanakkor tárgyalási készségüket is hangoztatják. így a két kormány folytatni akarja a madridi biztonsági és együttműködési találkozót, de nem mond le a szocialista országokkal szembeni „bírálatról” sem — közölték a találkozó előtt bonni kormánykörök. I NAPI KOMMENTÁR Fény az alagút végén? Biztató jel, hogy a salvadori harci jelentések monoton zuhatagá- hoz szokott olvasó a minap minőségileg új fejleményről értesült. A közép-amerikai országban gerillahadviselést folytató forradalmi erők javaslatot tettek közzé a válság tárgyalásos rendezésére, s ezúttal — úgy tűnik föl — a belső és a külső körülmények egyaránt kedvezőbbek a békés megoldáshoz, mint korábban. Senki sem állíthatja persze, hogy a hazafiak eddig nem kezdeményeztek volna tárgyalási kísérletet az Egyesült Államok támogatását élvező szélsőjobboldali juntával. Korábbi javaslataik azonban tartalmaztak olyan elemeket, amelyeket a rezsim — legalábbis nyilvánosan — mindannyiszor elutasított. A Mexikóvárosban közzé tett legutóbbi indítvány szerint a hazafiak feltételek nélküli, közvetlen tárgyalást szorgalmaznak, mégpedig a végrehajtó hatalom, az alkotmá- nyozó nemzetgyűlés és a fegyveres erők képviselőivel. Tagadhatatlan, hogy most számos tényező a tárgyalásos megoldás irányába mutat. Mindenekelőtt az, hogy a forradalmi erők katonai helyzete kedvező. Utoljára talán az 1981 elején indított nagy offenzíva idején volt eny- nyire előnyös, azzal a különbséggel, hogy a kormánycsapatoknak most nincs reális esélyük a sikeres ellentámadásra. Sőt, a junta egységeinek harci morálja mélypontra süllyedt. Érlelődőben van továbbá egyfajta új gyakorlat a kormánykatonák körében, aminek beszédes jele az amerikai Newsweek által említett példa. Egy bevetésről nemrég 18 fogol.v- lyal tértek vissza a junta fegyveresei, holott eddig soha „nem ejtettek fogságba ellenséges gerillát” — mind megölték őket „harc közben”. A főtisztek közül r.éhányan — titokban vagy féllegálisan — a kiegyezés mellett törnek lándzsát. Vannak hívei már a tárgyalásos megoldásnak az idei év elején „választott” 60 tagú alkot- mánvozó nemzetgyűlésben, sőt a junta — egyébként hatalmi torzsalkodás által megosztott — köreiben. De ami talán még lényegesebb: az amerikai külügyminisztérium élén végbement személycsere minden jel szerint ösztönözheti a politikai rendezést. Shultz — elődjével, Haiggel szemben — a salvadori megbékélésnek, illetve Közép-Amerika de- militarizálásának a szószólója. Nézetei, bár ellentmondásosan, de bizonyára érvényesülnek a washingtoni hivatalos álláspontban. Salvador sokat szenvedett népe békét akar. Az idén még egy természeti csapás — árvíz — súlyosbította a megpróbáltatásokat, elmosva az exportra szánt termés 30 százalékát. A munkanélküliség Salvador városaiban 40, egyes vidékein 70 százalékos. A fegyverek szakadatlanul dörögnek. Meddig még? A hazafiak legutóbbi, igazán nagyvonalú és épí- 1ő szándékú tárgyalási javaslatára eddig nem érkezett hivatalos válasz ... K. G. A külkereskedelem szervezetének korszerűsítése Csütöpfokön a Külkereskedelmi Minisztériumban sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogy az idén 27 termelővállalat, szervezet kapta meg az engedélyt önálló külkereskedelmi tevékenység megkezdéséhez, vagy annak .bővítéséhez. Mindez — hangsúlyozták — része a külkereskedelmi szervezet több éve tartó korszerűsítésének. Mint ismeretes már 1980‘ban és 1981-ben is bővült a külkereskedelmi jogosítvánnyal rendelkező iparvállalatok száma, emellett megalakult az új, kötetlen profilú külkereskedelmi vállalat, a GENERALI'MPEX. A HUNGA- GENT, az INTERAG és az IN- TERCOOPERATION profiilkö- töttség nélküli jogosítványt kapott nem rubelelszámolású exportra. Az idén elsősorban a könnyűiparban nőtt a külkereskedelmi jogú vállalatok köre. Az elkövetkezőkben már önállóan kereskedhet külföldön a Fékon Ruházati Vállalat, a Pamutfonóipari Vállalat, a Békéscsabai Kötöttárugyár, a Pannónia Szőrme- készítő és Szőrmekonfekció Vállalat, és bővíthetik külpiaci tevékenységüket a Lenfonó és Szövőipari Vállalat kereskedői is. Emellett néhány közös vállalat — a HUNGAROTEX és 12 termelő- vállalat által megalakított MÓ- DEX, illetve az INTERAG és a Pest megyei Műanyagipari Vállalat részvételével létrehozott QUALIPLAST — kapott külkereskedelmi jogot Több hazai gazdálkodó egység ezután önálló export fővállalkozó lehet fejlődő országokban. 1982-ben több mint 300 esetben adott a minisztérium eseti export, illetve importjogot egyegy üzlet lebonyolításához. Fokozatosan bővül a párhuzamos export: illetve importjoggal rendelkezők köre is. Idén az ilyen engedélyek száma meghaladta 120-at. Kísérletképpen néhány termelőeszköz- kereskedelmi vállalat — a Bőrés Cipőkellék Kereskedelmi Vállalat, a TEMAFORG Textilhasznosító Vállalat — különböző árucikkek párhuzamos nem rubelelszámolású önálló importjára kapott engedélyt. Az említett intézkedésektől azt várják a szakemberek, hogy fokozatosan javul a külkereskedelmi munka hatékonysága, a vállalatok az eddiginél jobban alkalmazkodnak a külpiaci igényekhez. Munkaerő-ellátottság az alsó- és középfokú oktatásban Az új tanév kezdetén, szeptemberben 2100 tanár, tanító hiányzott az ország iskoláiból, annak ellenére, hogy az idén végzett 4400 pályakezdő pedagógus 86 százaléka a közoktatás területén helyezkedett el — állapította meg a Pedagógusok Szakszervezetének elnöksége a csütörtöki ülés’én, amelyen áz alsó- és középfokú nevelési, oktatási intézmények pedagógus-ellátottságát tekintette át. Ezen a helyzeten az sem változtatott lényegesen, hogy a tanév első napján 1000 szakképzetlen fiatal állt katedrára. A pedagógusok szakszervezete legutóbb 1977-ben tárgyalta a közoktatás munkaerő-gazdálkodásának rendszerét. A mostani ülésen hangsúlyozták, hogy az akkori határozat óta több tekintetben javult az iskolák munka^ erőhelyzeté- A munkaerő-gazdálkodást nehezíti azonban néhány körülmény,’így az, hogy meg ma sincs az iskolák feladataihoz igazodó létszámnorma, amely elengedhetetlen lenne a tényleges pedagógus-szükséglet megállapításához. Nem korszerűsítették az oktatási intézmények irányítási, vezetési struktúráját, az több mint egy évtizede változatlan, s már akadályává vált a hatékony pedagógiai munkának is. Ugyanebben a kedvezőtlen irányba hat, hogy számos állás- foglalás, határozat ellenére a pedagógusok adminisztratív, bürokratikus terhei nem csökkentek, sőt az utóbbi években csak fokozódtak. A szakszervezet elnöksége az alsó- és középfokú nevelési-oktatási intézmények pedagógus-ellátottságának javítása érdekében határozottan sürgeti, hogy a Művelődési Minisztérium valameny- nyi intézménytípusra dolgozza ki a feladatokhoz igazodó létszám- normákat. Ezzel párhuzamosan munkálják ki a korszerű intézményi vezetés modelljét, tegyenek lépéseket az adminisztrációs terhek csökkentésére. Ügy alakítsák ki a pedagógusképzés szerkezetét, hogy időben és rugalmasan tudjon alkalmazkodni a demográfiái hullám változásaihoz, a társadalompolitikai elvárásokhoz. Szorgalmazzák és érjék el a tanácsoknál, hogy a rendelkezésre álló anyagi eszközökből az eddiginél többet fordítsanak a kezdő pedagógusok bérezésére és lakáshelyzetük javítására. (MTI) A postai szolgáltatások minőségéről A Magyar Posta szolgáltatásairól és dolgozói munkakörülményeiről tárgyaltak csütörtökön a Postások Szakszervezetének Központi Vezetőségi ülésén. Tóth Illés, a posta vezérigazgatója beszámolójában elmondta: a posta a nehezebb feltételek között is úgy alakította szolgáltatásait, hogy az az ügyfeleknek, s saját dolgozóinak is megfelelő legyen. Többféle új szolgáltatást is bevezettek, például azt, hogy szombaton a helyszínen veszik át az üzletek bevételét. Kísérletképpen néhány postaigazgatóság területén egyes vállalatok csomagjaiért, illetve pénzküldeményeiért házhoz megy a posta. Fontos lépések történtek a távbeszélő hálózat fejlesztésére. Folytatták ebben az évben is a főközpontod rekonstrukcióját, s további helységeket kapcsoltak be a távhívó rendszerbe. Á vezeték nélküli távközlés fejlesztése anyagi okok miatt valamelyest elhúzódik, ennek ellenére itt már jelentős eredményeket értek el. A TV I., a TV II., továbbá az URH, Kossuth, Petőfi és harmadik műsort sugárzó berendezések üzembe helyezésével befejeződött a kékesi adóberendezés rekonstrukciója, és ezzel gyakorlatilag az URH-gerinchálózat kiépítése. Marcaliban most készítik elő a Petőfi-gerinchálózat rekonstrukcióját, Lakihegyen ez a munka már elkezdődött. A testület megállapította, hogy kedvezően változtak a postásdolgozók élet- és munkakörülményei, az utóbbi időben korszerű munkahelyeket alakítottak ki, s különböző gépeket szereztek be a nehéz fizikai munka megkönnyítésére. Fejlődött az üzemegészségügyi hálózat is, Budapesten egységes posta-üzemegészségügyi szolgálatot hoztak létre, több orvosi rendelőt korszerűsítettek, s megkezdték a szakrendelések be- bevezetésének előkészítését. Bővült a lakásépítkezésekhez nyújtott támogatási formák köre, s kiterjesztették a térítésmentes segítség lehetőségét is. Ebben az évben több mint 100 millió forintot kaptak a postásdolgozók lakásgondjaik megoldására. (MTI) Az ellenőrzés segíti a szövetkezetek gazdálkodásának fejlődését (Folytatás az 1. oldalról.) sok gondot okoz. Állást foglaltak abban, hogy a jövőben még rendszeresebben kell elemezni az ellenőrzések tapasztalatait. Ezt erősítette meg a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya által végzett törvényességi felügyeleti vizsgálatokról szóló beszámoló is, amelyet Csőke József osztályvezető-helyettes terjesztett elő. A kontroll elősegíti nemcsak a hibák felfedését, hanem megelőzését is. A termelési és ellátási bizottság megvitatta azt a beszámolót is., melyet a Vídia Kereskedelmi Vállalat terjesztett elő a kormány energiagazdálkodási irányelveivel kapcsolatos feladatokról. A vállalatnak bővíteni kell azoknak a termékeknek a körét — főként a fűtőberendezésekről van szó —, amelyek kevesebb energiával működtethetők. A bizottság a jelentést elfogadta, de felhívta a vállalat vezetőinek figyelmét, hogy tegyenek még többet annak érdekében, hogy a hiánycikkek listája csökkenjen. Ennek feltétele: szorosabb kapcsolatokat alakítsanak ki a gyártó cégekkel. K. S. 1