Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-21 / 247. szám
1982. október 21. • PETŐFI NÉPE • 5 Dereglyén érkeztek „az új Császár Töltés lakói” Ha 1743 nyarán Schweibert Miklóst lebeszéli áldott állapotú lelesége, hogy a bizonytalan, háborús időkben nekivágjon a magyarországi útnak, aligha írhatnék most Bánáti Miklós nyugdíjas tanító Újabb adalékok Császártöltés történetéhez című hasznos könyvéről. Nyakas ember lehetett a svábföldi telepítő, meg a szükség is hajtotta: így dereglyén lecsorgott Hajósra, és előzetes szemrevételezés után megegyezett az ott időző érsekkel, a környék földesurával Felhatalmazást kapott: 45 házba jámbor családokat hozzon szülőföldjéről. Míg körülnézett az egykori Császárfő területén, felesége kislányt szült. A helytörténeti kutató kiderítette, hogy az asszonyka és lánya Hajóson telelt. Schweibert Miklós visszasietett Sankt Johannba és a következő tavaszon századmagával újra dereglyére szállt. És — olvasható Császártöltés újabb krónikájában — 1745. január 10-én „az új Császár Töltés lakói egy vidám esküvő és lakodalom vendégei vhltak Heible Konrád és Higler Margit násza napján.” Hasznos helytörténeti kiadvány Bánáti Miklós bámulatos szorgalommal összegyűjtötte az őslakosokra, az áttelepültekre és le- származottaikra vonatkozó adatokat. Megismerkedhetünk szociográfiai hitelességű leírásaiból az első jegyzővel, az első uradalmi hajdúval, az első kereskedőkkel, az első bíróval, az első vállalkozóval. Az emberi sorsokon tűnődők számára „A császártöltési törzsö- kös német családok származási táblázatai” is érdekes olvasmány, szakemberek számára pedig forrásértékű tényanyag. A tizenöt éves Schweibert Tibor a „benépesítő” kilencedik generációs leszármazottja. Az Ulmer Schachteion — az „ulmi csónakon” — a Sárközbe érkező Walter Antal tizedik őse az ötesztendős Walter Balázsnak. Tetszett a Császártöltés alapítása regényesen elbeszélve zárófejezet is. Legközelebb magam is megnézem a „Lángé Reihen és a Szamárvölgy torkolatának környékén, a templomtól jó kőhaj í_ tásnyira épített házakat: itt laktak Schweibert Miklósék is. Gondolom a falubélieket, a magyarokat és a német ajkúakat még szorosabban köti őseik földjéhez. Még tartalmasabbá teszi vonzalmukat a hajdani elvadult tájból ennyi nemzedéknek és reméljük, még sok generációnak szívmelen- getően dús. otthonos községet, közösséget teremtők bemutatása. Kár, hogy néhány tévedés, hibás szóhasználat szeplősíti a császártöltési tanács dicséretes támogatásával megjelent könyvet. A XVIII. században nem jöhettek Németországból a betelepülők, mivel ilyen ország akkor nem létezett, mint ahogyan Germania sem volt akkoriban, és ma sincs Németország, hanem Német Demokratikus Köztársaság cs Német Szövetségi Köztársaság szerveződött a volt birodalom területén. Aligha valószínűsíthető, hogy százmilliók számára rossz emlékű szóval illették — mint Bánáti Miklós többször is írja — Sehweibert Miklóst. H. N. A KÖZSÉGBEN MINDENKI GRATULÁLT HALAS KÖRNYÉKÉRŐL INDULNAK ÚTNAK A nyárlőrinci aranydiplomás pedagógus — Munkáját a legek szintjén végzi, lelkiismeretességét példaként emlegetik. Korát meghazudtoló lendülettel dolgozik, mindenki tiszteli, szereti — mondta a nyárlőrinci tanácstitkár, amikor Besze Veronikáról érdeklődtünk. Hogy milyen életút van e dicséretek mögött? Munkahelyén, a községi könyvtárban beszélgetünk a törékeny termetű, kedves asszonnyal. — A könyveket még kisgyerekkoromban szerettem meg — meséli. — Családunkban nevelkedett egy nálunk idősebb, árva gyerek, aki sokszor olvasott fel nekünk. Így — öten testvérek — a regények, versek, lexikonok rengetegében szépen összeszoktunk. Édesanyánk mindig azt próbálta velünk megértetni, hogy amit megtanulunk, azt senki sem veheti el tőlünk. Hamar beláttam igazát. Tanulni, tudni valamit nagyszerű, de tanítani méginkább az! Később el is végeztem a tanítóképzőt. — Abban az időben nem volt könnyű állást találni. — Kilenc évig nem is kaptam. Elmentem védőnőnek, teljes ellátásért. 1939-et írtunk. Az első napon a pécsi gyermekklinikán éjjeli műszakba osztottak be. Nem felejtem el soha azt a két kis beteget, akin már senki sem tudatit segíteni. A, gyerekekért mindig rajongtam. 1941-ben megkaptam az állami tanítói kinevezést, Baranyában, Mecsekfaluban, egy német nemzetiségi községben kezdtem. Nem volt könnyű. Nekem, a kiskunfélegyházi születésűnek akkor, ott, délen ... 1947-ben végre teljesült legfőbb vágyam: a számomra rideg Dunántúl után ide, az Alföld közepére, a Kiskunságba jöhettem. Igyekeztem is nagyon. 1956-bán magyar—történelem szakon elvégeztem a tanárképző főiskolát. A könyvek iránti érdeklődés sem hagyott alább; a tanítással párhuzamosan a könyvtárat is vezettem. Tizenöt évig szakszervezeti bizalmi, hét évig pedig igazgatóhelyettes voltam. — A hivatalos nyugdíjaskor hét évvel ezelőtt kezdődött... Hajnalban kelnek. Lehet tavasz. lehet tél, süvíthet szél. tornyosulhat hóakadály. zuhoghat eső és süthet nap — útnak indulnak minden reggel. Gyalog és biciklin, buszon és vonaton. Még pislognak a lámpák, s mintha a jármüvek is álmosan döcögnének. Egy az úticél: a város. Vállukat jól megpakolt táska húzza. ’ kezükben szatyrok. A nagyobb települések mentén még most is sokan felkerekednek reggelenként: a környező falvakból, tanyákból ingáznak az iskolába és vissza. Bejárók. □ □ □ — Rekettyén, Inokán, Alsószálláson még van tanyai iskola, de itt már csak alsó tagozatosokat tanítanak — mondja Rasztik Mihály, Kiskunhalas város Tanácsa művelődésügyi osztályának vezetője. — A felsősök? A legközelebbi iskolába járnak, naponta. Ha ez gondot okoz. diákotthonban helyezzük el őket. Ez az oktatás .szempontjából kedvező, a nevelés szemszögéből azonban nem mindig az; a pedagógus csak helyettesítheti a szülőt. — És a bejárók? — Igyekszünk gondoskodni róluk is. ha csak lehet, kapnak napközit. de meleg ételt mindenképpen. — Ezzel vége is a törődésnek? — Nem. A halasi ingázók zöme busszal érkezik, legtöbbjük mán,hétkor. Célunk, hogy se reg,, gél, se délután ne lődörögjenek céltalanul a városban. Reggel is van nevelő az iskolában, az órák után pedig a könyvtárban van ügyelet. □ □ □ Az általános iskolai diákotthonban majdnem kétszáz diák töltheti kényelmesen napját, amikor nincs az iskolában. Ha elkészültek a leckével, játszhatnak, tévét nézhetnek, moziba mehetnek. A hét végén aztán jönnek a szülők, s két napra elhagyják a várost az otthon lakói. Az egyik nyolcágyas szobában kereskedelmis lányok laknak — általános iskolás koruk óta. Kur- gyis Magdolnát, Szabó Jolánt, Kis F. Zsófiát könyvek fölé hajolva találjuk: készülnek másnapi óráikra. Hetedik éve diákotthonosok. jól érzik itt magukat. A Vendéglátóipari és Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézetbe ősszel négy.százhatvanhármán iratkoztak be. • Balogh Nándor az orosszal bíbelődik. — Háromszázhatvanhárom bejárónk közül van aki nyolcvan kilométert buszozik naponta — ösz_ szegezi a helyzetet Jekő György, az iskola igazgatója. — Az ötnapos oktatás bevezetésével jobb lett a helyzetük ... — Hogyhogy? — Egy hétig tanulnak, ekkor bejárnak. Egy hétig pedig gyakorlat van: lakóhelyükön. így csak minden második héten kell zötykölődniük. — Mindenki be tud érni fél nyolcra? — A messzebbről jövők nem. Rájuk vonatkozik a rendtartásnak az a passzusa, hogy az utazási nehézségek miatt felmentést kaphatnak .néhány elméleti óra látogatása alól. l— Hogyan tudják az anyagot, ha hiányoznak? — Könyvből tanulják, társaiktól, tanáraiktól kérdezik meg. Az ötnapos oktatással megnőtt a napi óraszám, s ez tovább bonyolítja a helyzetet, ötpercesek a szünetek, van olyan nap. amikor délután is tanítunk. — Aztán na ég haza is kell érniük . .. — így van. Tulajdonképpen furcsa ez. itt maradhatnának délután az iskolában, megtanulhatnák a leckét: de nem. inkább a városban sétálnak. A rendezvényekre is 'kevesen jönnek el a bejárók közül. — Bizonyára kellene egy kollégium! — Helyes a feltételes mód: jó volna, de nincs rá pénz ... □ □ □ Százihetvenhatan érkeznek Halasra, a Szilády Áron Gimnáziumba Kiskőrösről, Kecelről, Kiskunmajsáról, Soltvadkertről, Jászszentlászlóról, Kunferhértó- ról. Horváth János igazgatóhelyettes szerint nincs panasz a közlekedésre. Azt tapasztalja, hogy inkább buszoznak, mint kollégiumba költöznek. Ingázni nehezebb, de szebb is ... Meg drágább. A szeptember elsejei általános viteldíjemelkedés a diákok tarifáit sem kímélte ... Görbics Mihályné, a buszállomás főnöke megnyugtat: kedvezményes havi és időszakos bérletet válthatnak a diákok. Az ötnapos oktatási héthez igazodó járatok közül mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbbet. — Hogyan viselkednek? — Nem jobbak, nem roszabbak a diákutazók, mint mások — véli az állomásfőnök. — Bár ... — gondolkodik el — vigyázhatnának jobban is a táskájukra. — A Volán is segíthetne rajtuk diákváróteremmel, olvasószobával. — Erre sajnos nincs pénz. □ □ n Délután a vasútállomáson. Nagy a forgalom, sok a fiatal. Két óra után egyre többen jönnek. Várnak. Nevetnek, viccelődnek. Néhányan olvasnak, tanulnak. Bosszankodók is akadnak: Doszpold Ildikó, Király Vera, Kovács Éva, Sári Edit, Illés Ágota és Sztarovics Ildikó például egyáltalán nincs megelégedve a közlekedéssel. Most fél három, még jó egy órájuk van, míg Mélykút- ra elindul a szerelvény. Milyen egy átlagos ingázó nap- ja? íme Balogh Nándoré. A II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Szakközépiskola gépszerelő tanulója fél hatkor kel és legtöbbször este háromnegyed hétre érkezik haza. A váróteremben az orosszal bíbelődik. Otthon még a szüleinek is segít. Érdekes, hogy senki sem találja fárasztónak az utazgatást. Az egészségügyi szakközépiskola diákjai, Pándi Julianna és Gáspár Rózsa azt a (tév)hitemet is eloszlatja, hogy a bejárók az átlagosnál rósz- szabbul tanulnának. Eredményük hajszálra olyan, mint halasi társaiké ... □ □ □ Hajnalban kelnek, késő este fekszenek. A bizonyítványukért többet fáradnak, mint a helyben lakók. Hogy élnek, hogy bírják? Kiskunhalason: így. Borzák Tibor — Úgy éreztem akkor, de még most is hogy nem tudok a diákok és a könyvek nélkül meglenni. Ezért vagyok most itt. Nagy örömömre tavaly óta a könyvtárban is folyik tanítás. Van miből válogatni, hisz már több rríiint 10 ezer „könyvem” van. Gyarapszik a beiratkozott olvasók száma is. Mindenkinek, aki csak betér hozzám, szívesen segítek. Van, aki vetélkedőre vagy felvételire készül, mások csak utána akarnak nézni valaminek ... Örülök, ha megkeresnek. Kevés is a szerda— szombati nyitvatartás: ha szólnak, szívesen kinyitok bármikor. — Pedig tanyáról jár be naponta. — Edzett vagyok, 35 éve gyalogolok nap mint nap. Vagy 40 ezer kilométer van a lábamban, talán ennek is köszönhetem az egészségem. Kímélnek, rengeteget segítenek a gyerekek is. Hálás kis társaság ... Most, hogy megérhettem az aranydiplomát, kimondhatatlanul boldog vagyok. A község apraja-nagyja gratulált. Veronka néni 71 éves. Munkáját elismerték már Szocialista kultúráért kitüntetéssel és két miniszteri dicsérettel. Számára a legbecsesebb azonban, amit nap. mint nap érez, kap az ismerőseivel, tanítványaival való találkozáskor. 3i Azonnali operáció tam a félelmemet. Tovább játszottam. De közben felkerestem egy specialistát, aki megnyugtatott. Azt mondta, ha lenne is valami, nem kell sietni. Nem kell izgatnom magam. Amikor Londonban levették a darabot a műsorról, New Yorkba repültem a lányomat, Piát meglátogatni, aki éppen akkor szült. Amerikában ismét felkerestem egy orvost. Azt akarta, hogy azonnal operáltassam meg magam. Elutasítottam, azt mondtam, hogy június 11-re Lars születésnapjára kell utaznom. Az orvos nagyon dühös lett. Szidott, amiért könnyelmű vagyok. Még aznap alá kell vetnem magam az operációnak. Vonakodtam. Az orvos ragaszkodott egy azonnali angliai operációhoz. Felhívta az orvosomat Londonban, és az azt mondta nekem, az lesz a legjobb. ha azonnal visszajövök. Megünnepeltük Lars .születésnapját, és egy napra Svájcba utaztunk. Azután Londonba mentem, hogy megoperáltassam magam. Roberto elküldte mind a három gyereket hozzám. Pia is átrepült Amerikából. Lars is oda utazott. Nem voltam olya'n rosszul, mint eleinte; gondoltam. Természetesen szomorú dolog, ezt nem vitathatom. Nem akartam tükörbe nézni. De azt hiszem, többet szenvedek. ha fiatalabb vagyok. Gyenge voltam, eleinte még a kanalat sem tudtam tartani. Gimnasztikái gyakorlatokat végeztem. Vonalakat festettem a szekrény- ajtóra, hogy követni tudjam, milyen magasra tudom felemelni a karomat. A jelek az ajtón egyre magasabbra értek. Két hónap múlva már'majdnem normálisan tudtam mozgatni a karomat. Következik: 32. Tovább játszani. • Ingrid Bergman lánya — Pia Lindström — kíséretében egy stockholmi utcán. Pompás nyári nap volt, amikor megérkeztem Orlyra. Hat hónapot töltöttem Hollywoodban, ahol a „Kaktusz virágá”-t forgattam Walter Matthauval. A film világsiker lett. De most újra otthon voltam — és Lars Kristináról mesélt nekem, egy másik asz- szonyról. Az én bűnöm volt. Nem ítélhettem el Larsot. De nem tudtam beletörődni. Dühös voltam. Válásról beszéltünk. De ez csak a beszélgetés szintjén maradt. Nem tettünk semmit. A másik nő is maradt. Folytattuk az életünket, és boldogtalanná tettük egymást. Színházi ajánlatot kaptam Londonból. és elfogadtam. Mialatt Londonban játszottam, sokat olvastam a mellrákról az újságokban: Betty Fordnak, az amerikai elnök feleségének az operációjáról, Mrs. Rockefelleréről és arról, hogy milyen fontos időben megvizsgáltatnunk magunkat. Mikor legközelebb erről a témáról olvastam egy cikket, ösztönösen megvizsgáltam a mellemet. Hirtelen megálltam, és arra gondoltam: „Istenem, ó Istenem! Ez nem lehet, ez nem történhet meg! Ez csak másokkal fordulhat elő!” Azonnal felhívtam Larsot Párizsban. Azt mondta, menjek el orvoshoz, rögtön másnap. De játszanom kellett. Elnvom• Sztárfotó derűs mosollyal Ingrid Bergmanról. Bejáró diákok
