Petőfi Népe, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-08 / 210. szám

1982. szeptember 8. • PETŐFI NÉPE • 5 KÜZDELEM AZ ANALFABÉTIZMUS ELLEN Kultúránk őrzője, hordozója: az írás A TANYÁK ÉS A MUNKÁSSZÁLLÓ UTÁN: Megvizsgálták a lakótelepet Főiskolások a Széchenyivárosban Nehéz eldönteni, hogy a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola népművelés sza­kos hallgatóinak nyári gyakorlata kinek hasz­nosabb: az ő számukra, vagy a „megvizsgál­tak” számára-e? Kísérletük kezdetén, há­rom éve, a kígyóspusztai tanyák népével is­merkedtek, tavaly a BÁCSÉP munkásszálló­ján kutatták a mindennapokat, az idén a kecskeméti Széchenyivárosba költöztek. Kí­gyóspusztán ők derítettek fényt arra, hogy embertelen körülmények között él a nyolc­vanegy éves Rokolya Lipót; az öregember ezután kapott lakást, szociális segélyt. A munkásszállón élők szemét 24 pontba foglalt javaslatukkal nyitották fel. A lakótelepen? Amikor az illetékesekkel — a sportegyesü­let vezetőjével, a városi tanács képviselőjé­vel, az iskolák igazgatóival — találkoztak, szintén egy sereg olyan szempontot említet­tek, amelyekre eddig rajtuk kívül nem sokan gondoltak. Illetve, ha gondoltak is, nem volt alkalmuk ezeket elmondani —, s ezzel már a sűrűjében vagyunk a főiskolások által feltárt problémáknak: nem funkcionálnak megfele­lően a demokratikus fórumok, állítják. mm 9 Toronyházak között. Hasonlóak a gondok — Elidegenedett valósággal ta­lálkoztunk — vallotta be Eszik Zoltán főiskolai tanársegéd. — A megkérdezettek közül senki sem . tudta, kik képviselik a véleményét „fönt”; senki sem tudta megne­vezni tanácstagját. Ez annyit is jelent —, noha túlzó általánosí­tásnak látszik —, hogy az itt élő 25 ezer1 ember hátrányos helyzet­ben van, továbbá azt mutatja, hogy nem lehet hagyományos ta­nácsi munkát végezni. Dr. Tapasztóné Perlaki Mag­dolna, a városi tanács közműve­lődési csoportvezetője: „Tudjuk, hogy így van, de még nem fog­lalkoztunk vele.” A közművelődési labor munká­járól akkor mutatjuk fel a leg­hívebb képet, ha megemlítjük, hogy mire figyeltek fól a fő­iskolások. Egy jelenség nem új fel­fedezés, a szakirodalom már vizs­gálta ezeket. Kecskeméti előfor­dulásuk arra bizonyság, hogy a negyedszázezres létszámú lakó­telepen hasonlóak a gondok, mint másutt: nincs tipikus kecskeméti betegség. Másutt is jellemző, hogy a belvárosban 200—300 méteres séta során egész sereg „esemény­nyel” találkozik az ember. Új a kirakat, más filmet játszik a mo­zi, nyelvtanfolyamra hív a műve­lődési ház, leértékelt trikókat ajánl az áruház. A lakótelepen két kilométert is mehet, míg valami hasonló újdonságra lel. Pontos képet alkotni Az ellátatlanság már-már nyo­masztó: lakás-lakás-lakás — se­hol semmi más. Az Akadémia körút északi részén egy postaláda van csupán! A játszótereken se­hol sincs kút, hogy kortyinthat- nának a megszomjazó gyerekek. A Lánchíd utca egy bizonyos körzetében 2000 négyzetméter jut az autóknak és csupán 800 négy­zetméter játékra a gyerekeknek. A főiskolások három éve kez­dett kísérletének a célja: nyomon követni a társadalmi mobilizáci­ót. — Miért fontos ez, s miért épp a Széchenyivárosban? — tettem föl a kérdést Kiss Tamás tanár­segédnek, a tábor vezetőjének. — A társadalom osztályaiban, rétegeiben bekövetkezett változá­sok nemcsak a közeledést, az integrálódást idézték elő, hanem az értékek váltását, sőt torzulá­sát is. Kígyóspusztán még arra figyeltünk fel, hogy a haragosok is számon tartják egymást. A la­kótelepen még a szomszédok is alig-alig köszönnek... A Széche- nyiváros igen alkalmas vizsgálati terep, mert minden réteg és min­den korosztály lakja. Van, aki tanyáról költözött be, van aki munkásszállói évek után kapott itt otthont, és van, aki családi házát volt kénytelen lakótelepi lakással felcserélni. Mindezt azért kell vizsgálni, hogy pontos képet al­kothassunk arról az emberi kör­nyezetről, amelyért tenni népmű­velői hivatásunk. Kínáló ember — Szeretnénk, ha hallgatóink­ban korszerű pályakép alakulna ki — vette á,t a szót Eszik Zol­tán. — Három év alatt arra az eredményre jutottunk, hogy a népművelői munka hatásossága a népművelő önmagát helyzetbe hozni tudó képességén múlik, ami a való élet ismeretén alapszik. Meg kell tanulni egész egysze­rűen „Jó napot!”-ot köszönni, pil­lanatok alatt kapcsolatot teremte­ni azzal az emberrel, aki külön­féle okok miatt a nyolcvanas évek első felében már bizony meglehetősen fásult. Mindezt rá­adásul úgy, hogy egy csomó teg­nap-volt szakmai fogás elértékte­lenedett: itt a Széchenyivárosban derült ki, hogy negatív jelentés kapcsolódik olyan korábban pozi­tív fogalmakhoz, mint a klub. A korszerű népművelői magatartás tehát a „kínáló ember" alapállá­sa, amit Nagy László így fogal­mazott meg a versében: „Adjon úgy is, ha nem kérem ...” — Alig öt nap alatt — úgy lát­szik — sok tapasztalatot szerez­tek. — Sajnos nem sikerült igazán behatolni a lakótelepi organiz­musba, ehhez több idő kellene, az pedig sok pénzbe kerül: egy ilyen tábor 25—30 ezer forint — mondta Kiss Tamás. — Mennyivel lesz jobb a lakó­telepiek élete ezután? Eszik Zoltán: — Azt hiszem, hogy a fórumon tudtunk olyan szempontot említe­ni a vezetőknek, amire eddig nem gondoltak; tudtunk olyant mondani, ami változtatott szem­léletükön. Remélem, hogy felsér­tettünk burkokat, megrepesztet- tük stabilnak hitt falaikat. Visszajönnek és elmondják — Mii tudhat meg a lakótele­pi ember a vizsgálatokból? — Kígyóspusztán dispután szá­moltunk be tapasztalatainkról az anyag feldolgozásai után, a mun­kásszállón látottakról szocialista brigádok fórumán vitatkoztunk. Ha rendszereztük a fényképeket, visszaírtuk a kazettákat — min­dent magnóra vettünk — vissza­jövünk és elmondjuk, mire jutot­tunk. — Hogyan hasznosítják tapasz­talataikat a leendő népművelők? Csörsz Tünde: — Az első két évben csak elméleti képzési folyik a főiskolán. Most végre közelebb kerülhetünk az igazi népművelés­hez. A három év alatt bejárt színhelyek olyanok, ahová bárki kikerülhet diplomaosztás után. Hattinger Katalin: — Számom­ra az a legfontosabb, hogy bárki­vel tudjunk kapcsolatot teremte­ni : ez mindennek az alapja. Király Gábor: — Én már dol­gozom, Kiskunhalason a művelő­dési központban. Itteni tapaszta­lataim szerint nem ártana egy információs központ a lakótelep­re: olyan létesítmény (akár egy harminc négyzetméteres terem), amelyben megmondják mikor in­dul a busz, hol érdemes kiállítást megnézni, mikor kezdődik a bér- letezés a színházban. , Rácz Erzsébet: — Én a játszó­tereket vizsgáltam: elkelne még vagy három Nagy Kristóf-féle fajátszótér. Bár, önmagában a le­hetőség kevés — hároméves fennállása óta most volt másod­szor szervezett program a gyere­keknek. □ □ □ A tapasztalatok azt mutatják, hogy az új városrészekben kon­centráltan és halmozottan jelent­keznek a társadalmi, közművelő­dési és emberi—pszichés problé­mák. Feltárásukkal a legnagyobb lépést tesszük megszüntetésük fe­lé ... A főiskolások széchenyivá- rosi vizsgálata tehát ebből az össz­társadalmi szempontból is hasz­nos —, hogy végül megfeleljünk a bevezetőben feltett kérdésre. Ballai József HATVANI DÁNIEL Szétszórt csontok Várospódium: Kiskunmajsán Baja, Kiskőrös és más városok után Kiskunmajsára látogat a Magyar Televízió szegedi körzeti stúdiójának forgatócsoportja. Sza­kítva az eddigi hagyományokkal, most a városiasodó nagyközség életét, mindennapi gondjait — a településfejlesztéstől a lakosság ellátásának minden ága-bogáig — vitathatják még a televízió nyil­vánossága előtt a község vezetői és az ottlakók. Az egyenes adás­ban közvetített eszmecserét ok­tóber 6-án 20 órai kezdettel su­gározzák a 2-es programban. A műsor szerkesztője Pavlo- vits Miklós, riportere Király Zol­tán lesz. Hogy milyen érdekfeszí­tő, mennyire nyílt és őszinte be­szélgetésre kínálkozik lehetőség, az nagyrészt attól függ, mennyire érdeklődőek lakóhelyük iránt a majsaiak. A kérdéseket, minden érdeklődő levelét, hozzászólását, mondanivalóját eljuttathatják az Ifjú Gárda Művelődési Központ, a Jonathán és a Petőfi Tsz, a MEZŐGÉP és az áfész nagyáru­házánál elhelyezett levelesládák­ba. A külterületeken élők észrevé­teleit is várják, a levelek gyűjti sére a Kiskunhalasi ÁG Kígyósi kerületénél, a bodoglári és a Bel- ső-kigyósi boltban vállalkoztak. Szívesen fogadják a kérdéseket elgondolásokat tartalmazó leve­leket a szegedi körzeti stúdió cí­mére is (Szeged, Odesszai krt- 33. 6700) Az adás színhelye az Ifjú Gárda Művelődési Központ klubterme. A felvetett, de valamilyen oknál fogva meg nem válaszolt kérdé­sekre a Petőfi Népe hasábjain kaphatnak felvilágosítást a vá­rospódium „műsorkészítői”, a maisaiak. N. M. 33. (XIII.) Teri és Tamás házasság- kötése. Állnak az anyakönyvve­zető előtt, kimondják az „igen”-t, aláírják az anyakönyvet. Az al­kalomhoz illő zene szól. Sokan vannak. Mindenki bor­zasztóan ünnepélyes, udvarias és feszélyezett. Csókolózások, gra­tulációk. A tanácsháza előtt a város ösz- szes taxija — szám szerint hat —, valamennyi pompásan felvirágoz­va. Az ifjú pár beszáll az egyikbe, ennek vezetője nem más, mint aki Tamást befuvarozta az állo­másról akkor, amikor először ér­kezett a városba­Megindul a menet; a sofőr te­kintete a visszapillantó tükörből az ifjú párra mered, már-már vizslató kíváncsisággal. — Emlékszik rám? — kérdi a sofőr. — Amikor először fuvaroz­tam be a múzeumhoz, sok szeren­csét kívántam magának ... Lát­ja. nem is maradt el. Magához tényleg esőstől ömlik mostaná­ban a szerencse ... Tamás nem túlzottan óhajt társalogni a sofőrrel­— Meglehet, hogy burokban születtem. — Aztán, már csak Terinek, szinte suttogva: — Tény­leg nem panaszkodhatom, talán túl sok szerencse is ért... Vagy csak megvan bennem a hajlam, hogy ne szalasszam el. Minden­esetre nem vagyok egészen nyu­godt . . . — De miért? — kérdi Teri szo­rongva. — Félő, hogy a sok szerencse' közepette olyanokká válunk, mint többen itt, a várszöllősi környe­zetünkben: korcslelkűek, félem­berkék, lárvaéletet élőek ... Olyanok, mint a hun temetőben a szétszórt csontok, valamikor közük volt egymáshoz, s most már hiába illesztgeted egyiket a másikhoz, önmagukról sem haj­landók tudni. — Jobb volna, ha szerencsét­lenek volnánk? — Nem. Mert akkor kiközösíte­nek, mint a leprásokat. És mene­külnünk kell, ha van hová ... — De akkor legalább egy haj­szállal próbáljunk különbek len­ni... Nem tudnak szabadulni a so­főr figyelő tekintetétől­— Hol fognak lakni? — kérdi a sofőr. — Apámék tanyáján — feleli Teri. — Talán egy fél évig... — Biztosan szép lakást kapnak rpajd bent... » — Nem kapunk, hanem veszünk, vagy építünk. 34. Az alagsori szobát, ahol eddig Kürti lakott, Gyöngyösi „műte­remmé” alakította át- Már meg is kezdte benne a munkát. Az ablak közelében lóca, erre ülteti Harangos-Kovácsot, lovaglóülés­ben. — Feszes és heroikus pózt ve­gyen fel — adja ki az utasítást Gyöngyösi. S mutatja is, hogy miként. Olcsó homokkőből mintázza ép­pen Harangos-Kovács lovasszob­rát. A szobron Harangos-Kovács rövid görbe kardot szorongat, a másikkal -kerek pajzsot tart ma­ga előtt... A szoborbeli öltözék is a hun jelmezre emlékeztet. Belép Etelka, mindkét kezében, de még a hóna alatt is borospa­lackot szorongat­— Hoztam az utánpótlást — és az üvegeket a sarokba rakja. Majd félig körbejárva, végigné­zi a majdnem kész szobrot. El­ismerően biccent: — Na látja, tud maga ... — Én is tudnék veled angya­lom — mondja Gyöngyösi. Eny­hén illuminált most is. — Kötve hiszem — replikázik a nő. Azt a tehetségét maga már elitta ... Ezzel kimegy a szobából. Gyöngyösi felbontja az egyik palackot. Harangos-Kovács köz­ben ezt mondja: — Idehallgasson, Gyöngyösi. Ajánlom, mégis csak kössük meg az életbiztosítási szerződést- Két éven belül maga úgyis feldobja a papucsot, májzsugorban. Lega­lább az örököse jól jár ... — Sem utódom, sem boldog ősöm — mondja rezignáltan Gyön­gyösi. S tölt magának is, meg a „modell”-jének is. — Ám haló poraimban is vigasz lesz számom­ra, ha versben mondja el a nek­rológomat . .. — Ezt megígérem magának­Erre isznak. 35. A városiból kivezető új, sztrá­daérintő út félig megépült; dur­va kőzúzalék borítja a pályates­tet. Döcög a köveken a Volvó, benne az ifjú pár, Teri vezet; a csomagtérből kiáll Tamás degeszre tömött sportzsákja. Költöznek ki a tanyára---­A tanya külseje körülállvá­nyozva, vakolásra várnak a fa­lak. | Lassan halad a kocsi, alig győ­zi kerülgetni a minduntalanul ke­rekek elé kerülő otromba nagy köveket. Gályapár köröz a tanya felett, mintha csak fészekrakáshoz ké­szülnének. Aztán — meggondolván magukat — kiterjesztett szár­nyakkal eliramlanak a górhányi magaslat felé­(Vége) Szeptember nyolcadikát világ­szerte az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napjaként tartják számon az UNESCO 1965- ben megtartott teheráni világ- kongresszusának határozata ér­telmében. Az írástudatlanság mértéke, minősége természetesen nagyon különböző, de mindenképpen jel­lemző az adott ország, földrész gazdasági, társadalmi, politikai helyzetére, kulturális fejlettségé­re. Ahol több az írástudatlan ott nagyobb a szegénység, rosszab­bak a gazdasági, művelődési, tár­sadalmi, politikai viszonyok. Az írástudatlanság a haladás egyik legnagyobb kerékkötője, még ott is, ahol. a felemelkedés útjából már elhárult a legtöbb akadály. A nemzetközi statisztikák ta­núsága szerint az írástudatlanok zöme —, több mint egymilliárd ember az egykori gyarmatokon él, ahol az évszázados gyarmati függőség, a kiszolgáltatottság kö­vetkeztében a lakosság túlnyomó többsége —, 90—95 százaléka, nem tudott írni és olvasni. A gyarmati rendszer felszámolása óta termé­szetesen sokat javult a helyzet, különösen ott, ahol a politikai függetlenség kivívása után rálép­tek a gazdasági önállóság útjá­ra. fokozatosan leküzdve a gyar­mati elmaradottságot és kiszol­gáltatottságot, a neokolonializmus béklyóit. Kubában például a Battista- rendszer idején a lakosság 24 százaléka analfabéta volt. Az írástudatlanság leküzdésére szer­vezett kampány során két év alatt gyakorlatilag mindenkit megtanítottak az írás—olvasás alapelemeire és ma már csak az összlakosság 4 százaléka analfa­béta. Komoly eredményeket értek el Indiában, az arab államokban is, azonban olyan nagy volt az el­maradás, olyan sok-tíz és száz­millió emberről van szó, hogy gyors és alapvető változásra még sokáig nem lehet számítani. Indiá­ban, ahol a lakosság kétharma­da írástudatlan, hozzávetőleges számítások szerint 200 dollárba kerül egy ember megtanítása az írásra és olvasásra. Az államnak ez óriási tehertétel, pedig az or­szág ipari, mezőgazdasági fejlő­dése kiművelt emberfők nélkül elképzelhetetlen. Kubában annak idején forradalmi tettnek számí­tott az, hogy valaki lemenjen egy faluba és addig vissza se térjen korábbi munkahelyére, amíg mindenkit — öreget, fiatalt — meg nem tanított az írásra és ol­vasásra. Indiában a társadalom hallatlan mértékű* rétegeződése, és elsősorban az analfabéták sok­milliós nagyságrendje miatt ez az út aligha járható, erőforrásainkat tehát főként a fiatalokra, az alap­fokú iskolarendszer általánossá tételére fordítják. Ezért van az, A boldog-boldogtalan Kárpát­medence évezredek óta népek egymást megsemmisítő harcainak, népek összeolvadásának bölcsője- koporsója! „Anyám kun volt, az apám félig székely —, félig ro­mán, vagy tán egészen az —, Anyám szájából édes volt az étel —, apám szájából szép volt az igaz”, ujjongott és jajongott József Attila, ki a „mai magya- rok”-hoz, honfitársaihoz küldött üzenetében .is megvallotta: „tö­rök, tatár, tót, román kavarog e szívben”. Ország Pálként szüle­tett Pavel Hviedozlav, a jeles szlovák költői Molnár János ne­véhez fűződik az első román ma­nufaktúra megalapítása és német vér csörgedezett a magyar Him­nusz zeneszerzőjének az ereiben. Ahányszor fordult a történelem szekere, mindig megrázta, össze­keverte az idetelepült népek fész­keit. Ahhoz, hogy őseink harcainak bánatait „békévé oldja az emlé­kezés”, ahhoz, hogy alaposan is­merjük hazánk történelmét, ah­hoz, hogy jól eligazodjunk* a je­lenben és tévedhetetlenül ráta­láljunk a holnap legigazabb útjá­ra, tudnunk kell a mai állapoto­kat megteremtő folyamatokról, politikáról, a népesség alakulásá­ról. Az indulatok, a rögeszmék, a balhitek föloldásához minde­nek előtt a tények pontos isme­rete szükséges. A nélkülözhetetlen, az ilyen formában is halaszthatatlan tájé­koztatást vállalta a tévé Gólya­vári esték sorozatának új folyama. Kiváló történészek tárgyszerűen, az ok és okozati kapcsolatok fel­tárásával vizsgálják, elemzik, • A rozsályi cigánycsalád gyer­mekei rendszeresen járnak isko­lába, sőt, arra is vállalkoztak, hogy az idősebbeket megtanítják a betűvetés tudományára. hogy bár az analfabéták aránya csökken, számuk mégis emelke­dik. Ráadásul nagyon! sokan csak a nevüket tudják leírni, és gya­korlatilag olvasni is alig tudnak. Hazánkban az írástudatlanság elleni küzdelem tulajdonképpen befejeződött, hisz az iskolaköte­lesek 93 százaléka elvégzi az álta­lános iskola nyolc osztályát. Az 1970-es népszámlálás adatai sze­rint az ország ötmillió aktív ke­resője közül mindössze 50 ezer ember nem járt iskolába, és ez jelentéktelen töredéke csupán a felnőtt lakosságnak. Tennivalónk azonban mindezek ellenére mégis igen sok van. Az analfabétizmus azért veszélyes a társadalomra, mert ha nem foglalkoznak vele, újratermelődik. Aki gyermekko­rában nem járt iskolába, az saját gyerekei iskolázottságával sem törődik. Így aztán az írástudat­lanság, és még inkább a rejtett analfabétizmus különösen a ci­gánylakosság körében napjaink­ban is burjánzik. Terjedését meg kell akadályozni. Az írás-olvasás tudománya va­lóságos kincs, amelyet jól kell ka­matoztatni. A könyvek segítségé­vel ismerhetjük meg a világot, a tudományokat, az írás-olvasás az élet minőségének alkotója, egyik fundamentuma. A néphadsereg, a munkásszállások, művelődési in­tézmények, a szocialista brigádok nagyon sokat tehetnek annak ér­dekében, hogy a passzív írástu­dással rendelkező, a könyvek, szakmai, műszaki, tudományos, társadalmi ismeretek iránt alig- alig érdeklődő, az általános isko­lán éppen csak, hogy átbukdácsolt fiatalokat — mert zömükben ró­luk van szó — bevezessék a be­tűk, a kultúra! világába. — V. F. — hogy a török kortól századunk harmincas éveiig miként formál­ta a politika az etnikai viszonyo­kat. Választ keresnek a spontán és a szervezett betelepülésekkel felvetődött kérdésekre. Érzékel­tetik, hogy a XIX. századra miért vál(hatot)t a nemzeti hovatarto­zás döntő kérdéssé. (II. József híres összeírása még nem tartotta nyilván, hogy ki melyik etnikum­hoz tartozik.) A történelemtudó­sok foglalkoznak az iparosítás, a kapitalista előretörés és a nacio­nalizmus összefüggéseivel, az asz- szimilációt befolyásoló tényezők­kel. Közép- és Kelet Európá­ban — például — a XIX. századi Magyarországon szívódtak fel legtöbben az államalapító nem­zetbe, nem utolsósorban a be­költöző zsidóság gyors hasonulá­sa révén. A szeptember 9-én kez­dődő sorozat kitér az első világ­háborút követő határmódosítá­sokra is. Fügedi Erik, Kosáry Domokos, Hanák Péter, Diószegi István, Ormos Mária nem „középiskolás fokon”, hanem a felnőtt nemzetet megillető teljességgel, a nagy múltú előadóteremhez illő színvo­nalon, közérthetően, különösebb előképzettség nélkül is könnyen követhetően mutatja be: miként formálta a politika az etnikumot, a népesség a hatalmat­Sajnos, népszerű tévéjátékok­kal, tévéfilmekkel ütközve sugá­rozzák csütörtöki napokon a Gó­lyavárt esték új sorozatát. Nem csalódnak, akik a vonzó, könnyű szórakozást ígérő műsorok he­lyett az Etnikum és politiká-t vá­lasztják. H. N. KÉPERNYŐ Etnikum és politika — a tévé új sorozata

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents