Petőfi Népe, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-07 / 209. szám

1982. szeptember 7. # PETŐFI NÉPE • 3 MEGVIZSGÁLTA A NÉPI ELLENŐRZÉS Anyaggazdálkodás IGAZI NÉPÜNNEPÉLY VOLT... Több mint háromezren a III. Volán-napon Kegyes volt szeptember első vasárnapja ahhoz a több mint háromezer Volán-dolgozóhoz, vendéghez, érdeklődőhöz, akik Kunfehértóra, a III., immár hagyományos Volán-napra érkeztek. Igazi nyári meleg és gazdag program várta őket. Már kilenc óra előtt hullámzott a tömeg a tó partján, a sporttábor területén, hogy egy nagy családként együtt szó­rakozzanak, töltsék el vidáman ezt a napot, pihenjenek. Rö­viden így is határozta meg e nap célját Kiss József, a válla­lat szb-titkára ünnepi megnyitójában, s ezzel kezdetét vette az egész napos látványos, mindenki számára kellemes idő­töltést nyújtó program. A harci helikopter bemutatója vonzotta a résztvevőket. A Volán-sportolók, s csupán ezen az egy napon izmaikat meg­mozgatni akarók már nyolc óra­kor megkezdték a viadalt. Sakk- villámtornán küzdöttek a válla­lat bajnoka címért. Hatalmas küz­delem folyt az asztaliteniszben is. míg az atlétikai pólyán sík­futásban. magasugrásban, súly­lökésben és távolugrásban mér­ték össze erejüket. A legtöbb ér­deklődőt a kispályás labdarúgó­bajnokság vonzotta. A három pá­lyán tizenkét csapat küzdött az első helyezésért. Akiket nem vonzott a sport, azok sem unatkoztak. Elsőként az MHSZ motoros repülőgépe egv A Mátravidéki Cukorgyárak hatvani- üzemében vasárnap reg­gel megkezdődött a cukorgyár­tás. Már az első szállítmányok ígéretesek: a beérkezett répa cu­kortartalma 12-től 16 fokig ter­jed. A vállalat másik gyárában, Selypen, holnap indul a terme­lés. A két üzemben összesen 730 ezer tonna cukorrépa feldolgozá­sával számolnak, ez mintegy százezer tonnával több az előző évi termésnél. Ezért felkészültek arra, hogy mindkét gyár az el­következő 125 napon folyamato­san teljes kapacitással dolgozik, és naponta hatezer tonna répából készítenek cukrot. Negyvennyolc órával a feldol­gozási szezon kezdése után raktár­ba került az első 300 tonna új cu­vitorlázót vontatva köszöntötte a résztvevőket, majd egyéni és kötelékműrepülésben gyönyör­ködhettek kicsik és nagyok. Köz­ben a vállalat MHSZ-klubjának hőlégballon-szakosztálya készülő­dött a felszálláshoz. Nem volt könnyű dolguk, hiszen óriási tö­meg vette körül az egyre nagyobb­ra dudorodó kupolát. Alighogy elemelkedett a ballon, megkez­dődött az ejtőernyős ugrás. Ezt a katonai helikopterek, illetve a Magyar Néphadsereg L—29-es repülőgépeinek műrepülő-bemu- tatója követte. A felnőttek éppen úgy, mint a gyerekek, egyik hely­színről a másikra vándoroltak, kor a Szolnoki Cukorgyárban. Vasárnap Szeged térségéből há­rom irányvonat, a környékbeli gazdaságokból pedig 40 tíztonnás Volán-tehergépkocsi érkezett ra­kományával a gyár területére. Vasárnap az új kampány legna­gyobb eredményét produkálta a gyár, ötezer-háromszáz tonna ré­pát dolgozott fel. A korai szezon­kezdés pontos és fegyelmezett együttműködést követel meg az üzemtől és a termelő gazdaságok­tól. A 124 napra tervezett kampány ideje alatt 650 ezer tonna répa feldolgozása a terv. A hatalmas tömegű nyersanyagból 65—70 ezer tonna új cukor készül. A kész cukor minősége — mint a szakemberek mondják — jobb lesz a tavalyinál. hiszen a tavon eközben az MHSZ hajómodellezői indították útjuk­ra miniatűr járműveiket. A mo­toros sárkányrepülő önmagában véve is vonzotta a tekinteteket, de a gyerekek öröme még ennél is nagyobb volt, amikor aijándék- jeg/eket szórt a földre. Dél felé járt az idő, amikor igen érdekes és egyedülálló mű­sorban gyönyörködhettek a né­zők: szovjet katonai önvédelmi csoport mutatta be igazi látvá­nyosságszámba menő műsorát. A szabad kézzel történő tégla- és cseréptöréstől a támadó elhárítá­sáig ebben minden szerepelt. Ez­után mindenki számára jól jött az ebéd, az ízletes marha- és bir­kapörkölt, a sör, az üdítő. Míg a felnőttek pihentek, ad­dig a gyermekek vidám, játékos A Magyar Kereskedelmi Kama­ra kisvállalkozói tagozata — mely az idén alakult — rendsze­resen szervez konzultációkat a hazai kisvállalkozóknak, külön­böző, az egységek létrehozását, működését érintő jogi, gazdálko­dási kérdésekről. A kisvállalkozói tagozat olyan fórumot nyújt a társadalmilag és gazdaságilag egyaránt hasznos új vállalkozási formák művelőinek, amelyen tapasztalataikat kicse­rélhetik, munkájukat értékel­hetik. A tagozat segítséget nyújt más gazdálkodó szervezetekkel a kapcsolatok kialakításában, a gyártók és a felhasználók, a ter­melők és a kereskedők, a fő- és az alvállalkozók együttműködé­sének fejlesztésében. Szervezés*!, vetélkedőn — kerékpáros ügyes­ségi versenyen, lepényevésen, lisztfúváson és kötélhúzáson — vettek részt, de akinek ehhez nem fűlt foga, az a mozibusz filmjei között válogathatott. A kora dél­utáni órákban kezdődött el a kul­turális műsor, amelyben fellépett a kiskunhalasi művelődési ház citerazenekara, bábegyüttese, s a kecskeméti Katona József Szín­ház kis együttese. Késő délután sokan ragadták meg az idei utolsó „nyári” va­sárnap lehetőségét, s fürödtek a tóban. A kora esti órákban el­néptelenedett a kunfehértói sport- tábor és környéke, mindenki ha­za indult: egy kellemes, vidám felejthetetlen nap emlékével. Gémes Gábor tájékoztatási és tanácsadói tevé­kenységével támogatja a kisvál­lalkozások elterjedését és tovább­fejlesztését. A már megtartott konzultációkon “a kisvállalatok, a szövetkezetek, a polgárjogi tár­saságok és a vállalati gazdasági munkaközösségek működésének általános jogi szabályozásával foglalkozó kérdésekre, ilietve az árképzéssel, a haszonnal, a tisz­tességtelen haszonnal foglalkozó problémáikra kaptak választ az érdeklődők. A következőkben olyan speciális konzultációkat terveznek, amelyeken a költség- gazdálkodás, a ' jövedelemadózás, az alkatrészellátás témakörébe tartozó felvetéseikre kaphatnak választ a tagozat résztvevői. TAKARÉKOS termelésre ösz­tönző korunkban már-már tudo- rriányos alapossággal kell kidol­gozni az alapanyagok felhaszná­lásának módját, hiszen ez elen­gedhetetlen feltétele a gazdasá­gosságnak. Több vállalatnál szá­mítógépekkel igyekszenek megol­dani ezt a feladatot, csakhogy ön- maguktól a legkorszerűbb számí­tógépek sem képesek csodákra. A gazdaságosabb anyagfelhasználás­hoz mindenekelőtt hozzáértő em­berek kellenek. A Csongrád me­gyei népi ellenőrök egy közelmúlt­ban végzett vizsgálatukban meg­állapították, hogy noha az anyag­gazdálkodási munkakörökben fog­lalkoztatott dolgozók jelentős há­nyada hosszú szakmai gyakorlat­tal rendelkezik, ám általános és szakmai felkészültségük, továbbá képesítésük viszonylag alacsony. Az ügyintézők 20—25 százaléka például alapfokú képesítéssel igyekszik elvégezni munkáját. Több, kevesebb sikerrel. Igaz, ez nem csupán az ügyintézőkön mú­lik, mert sok vállalatnál az alap­anyagok takarékos felhasználása még a szorító körülmények elle­nére sem kapott megfelelő rangot a vállalatok életében. Ezt támaszt­ja alá az a tény is, hogy a válla­latok és a szövetkezetek csak el­vétve kérnek arra választ saját belsőellenőreiktől, mit tehetnének az alapanyagokkal való takarókor sabb gazdálkodás érdekében? A VÁLLALATOK többsége nem ösztönzi kellően azokat a dolgozó­kat, akik sok (millió) forinttal csökkenthetnék a vállalati kiadá­sokat. A takarékos anyagfelhasz­nálás ritkán szerepel a munkások prémiumfeltételei között. Ha mégis születnek figyelemre méltó eredmények, akkor azok sokkal inkább a spontaneitásnak köszön­hetőek, mint a tudatosságnak. Akiknek pedig prémiumfeladatuk a takarékos anyaggazdálkodás, azok munkájának megítélésénél gyakran szubjektív tényezők ját­szanak szerepet. Ezért aztán előfordulhat az is, hogy egy ügyintéző vagy gazdasá­gi vezető, amennyiben megfelelő magyarázatot talál arra, miért nem sikerült a kívánalmak szerint gazdálkodni az alapanyagokkal, a magyarázatra kapja a prémiumot. Magyarázat pedig bőven akad, hi. szén jól tudjuk, hogy a monopol­helyzetben levő anyagszállító vál­lalatok sok esetben kényük-ked- vük szerint teljesítik a szálfitási szerződésben megfogalmazott kö­telességüket. Emiatt az anyagra váró vállalatok és szövetkezetek olykor kapkodásra kényszerülnek, importból (nem ritkán tőkés ljn- portból) kénytelenek biztosítani a zavartalan termeléshez szükséges alapanyagokat. Ezek viszont idő­közben „befuthatnak” a hazai szállító vállalatoktól is, aminek túlkészletezés a következménye. AZ EMLÍTETT népi ellenőri vizsgálat megállapította, hogy a . készletező TEK-vállalatok nem látják el a létrehozásukkor kitű­zött feladatokat. A nem mindig kellőképpen differenciált import- korlátozásokkal együtt ez a tény hiányérzetet kelt, azaz növeli a .vállalati szakemberek körében a „hiánypszichózist”. Mindemellett a vállalatok álta­lában törekszenek az alapanyag­gal való jobb gazdálkodásra, bi­zonyítja ezt az anyagfelhasználás­ban bekövetkezett némi csökkenés. Ez azonban jóval nagyobb a gyár­egységeknél, mint a meghatározó nagyságrendű önálló vállalatok esetében. Alighanem e tekintetben is előbbre tarthatnánk, ha e vállala­tok a jelentőségének megfelelő gondot fordítanának az anyagnor­mák karbantartására, és a normá­tól való eltérés okainak elemző vizsgálatára. Ennek hiánya ugyan­is rendszerint olyan következmé­nyekkel jár, hogy az időszerű és szükséges intézkedések rendsze­rint késnek, illetve elmaradnak. A késedelem pedig mind a vállalat­nak, mind pedig a népgazdaság­nak sokba kerül. Igaz, a vállala­tok nem is mindig érdekeltek ab­ban, hogy takarékoskodjanak az alapanyaggal, mert — különféle engedélyek alapján — többlet­anyag-felhasználásukat beépíthe­tik termékeik árába. A HASZNOSÍTHATÓ hulladé­kok felhasználásának tekinteté­ben sincs minden rendben. A vál­lalatok ugyanis az újra hasznosít­ható hulladékaik jelentős hánya­dát gyűjtő vállalatoknál értékesí­tik, mégpedig olyan alacsony áron, hogy a szétválogatás, a szállítás költségei sem térülnek meg. Kö­vetendő példának és járható út­nak alighanem hasznosabb (len­ne) ezen anyagok vállalaton belüli újrafeldolgozása. Szerencsére már arra is van példa, hogy a koráb­ban hulladékként kezelt anyag újrafeldolgozása révén importból származó alapanyagot takarítanak meg. A jó példák követéséhez azonban mindenképpen nagyobb fokú szer­vezettségre — a jelenlegi hiányos­ságok és azok okainak megszün­tetésére — van szükség. Az nyil­vánvaló, hogy a jövőben éssze­rűbben kell gazdálkodni az alap­anyagokkal és hulladékokkal. De ez a felismerés önmagában ke­vés. Jól átgondolt elképzelésekre, tervekre, főként pedig szervezet­tebb munkára és a szervezettebb anyaggazdálkodásra ösztökélő ér­dekeltségi rendszer kidolgozására van szükség. Cs. N. L. Tanácsadás kisvállalkozóknak Megkezdődött a cukorgyártási szezon SÖTÉT A KÉP? Jelentés a közvilágításról Ki, mit vár a közvilágítástól? Pázsit Dezső (80 éves), a félegy­házi Bajza utcában: — Jó utunk van. Bitumenes. Jár a busz, már reggel 5 órától. Hallom az ágyban. Hanem az ut­cán a villanyégők gyakran el­romlanák! Ezen a sarkon például, itt, jó a világítás — de az ötödik és hatodik lámpa sötét. Miért nem egyenletesen világítanak? Kutasi Mátyásné: — Nálunk, a Szendrey Júlia utcában végig jó minden lámpa. Marad: a körtecsonk Barta László szűcs, a Teleki utcában: >— Ahol lakom, az esőben egy borzasztóan sáros utca. Ráadásul gyenge a világítása. Középütt a tá- nyéros égő most is rossz. Farkas Pálné, a Lónyai utca 30. szám alól: — A mi utcánkban főleg nyug­díjasok laknak. Csak bukdácsol­nak a sötétben, ha este át akar­nak menni a szomszédba. Maris­ka néni (Görög Jánosné) 84 éves, tévét szokott nézni esténként egy családnál, de csak kísérettel tud közlekedni, mert az utcai égő­nek, a karón elég egy csepp víz... és máris füstszínű lesz. Három hónapja pedig ki sem cse­rélik! (A világítás kezdeti, „hősi” korszakában még szenzációnak számító körteizzók ideje bizony lassan lejár. S az a baj, hogy lassan! A petróleumlámpa fényé­nél alig valamivel erősebb izzók vegetálása közútjainkon és utcá­inkban, hidegnek, melegnek, eső­nek. csúzlis rontópálok rombolá­sának kitéve, költséges halódás. A korszerűtlenségért drága árat kell fizetni!) Némelyik tányéros égő körte­csonkjából már csak a fémszál látszik. Az „A’’-oszlop rossz helyen Az ilyen és más városrészben, mint amilyenek ezek a hepehu­pás, gyalulatlan és mindenfajta burkolatnélküli utcák, amelyek­ben, érthétően, költséges fejlesz­tésre nincs mód, vajon nem kí­nálkozik mégis valamiféle meg­oldás? ' ' De igen! A Széchenyi utcában Paulitska Béla szabó mutatja: mióta a ré­gieket két méterrel magasabb vil­lanyoszlopokkal cserélték fel, ut­cájukban jobb lett a közvilágí­tás, s ami fő: a sarkon, sötéte­déskor mindig ég a lámpa. Szűcs Ferenc nyugdíjas rendőr helye­sel, de hozzáteszi: ha az áram- szolgáltatók annak idején meg­fogadják a tanácsát, és a szűk utcában a nagy A alakú oszlopot nem ássák le olyan közel az út közepéhez, manapság könnyebben haladhatnának mellette járművel, vagy gyalogosan. Egy szó, mint száz: a régi vá­rosrészek közvilágításán —, s ez­zel az ott lakók életkörülményein — is lehet (lehetne) az eddiginél nagyobb körültekintéssel javíta­ni. Nézzük meg most már ezután: mennyi pénzbe kerül a közvilá­gítási hálózat fenntartása, to­vábbépítése? Fejlődés és korszerűtlenség A tanácsházán Molnár Imre tervcsoportvezetőtől megtudom, hogy a városban a 2100 közvilá­gítási lámpahely évi fogyasztá­sáért több mint 3 millió forintot fizetnek. A lámpáknak körülbe­lül a fele korszerű: higany-, vagy nátriumgőzös, és található kevés fénycső is. Ahol ilyeneket hasz­nálnak. megbízható — és gazda­ságosabb — a világítás. A belváros egy részén és a Petőfivárosban bevezették a csökkentett fény­erejű, részleges éjszakai világí­tást. De mit kezdjenek a múze­umba — vagy még oda se — va­ló, sérülékeny körteizzókkal, amelyek hézagos ernyőit szigete­lőszalaggal „erősítik” — ideig- óráig — a foglalathoz? A korszerűtlenség, lám ismét és ismét visszaüt! Azt nem állítom, hogy Kis­kunfélegyházán híján vannak a találékonyságnak. A nagyobb ut­cákban, többfelé látni betonosz­lopok tetején vaspánttal, vagy fémkarral rögzített lámpákat. Előnye ennek a megoldásnak, hogy nem kell 20 ezer forintért új lámpatestet venni, hanem — a már meglévő tartóoszlopok fel- használásával — négy-ötezer fo­rintból elkészíthető egy-egy lám­pahely. A családiházas Móraváros há­rom tömbjében a tervező először a budapestihez hasonló közvilágí­tást javasolt, egymillió forintért. Ezt a tanács sokallta. A költsé­get végül „lefaragták” három- százezer forintra. Hogyan sike­rült? Ügy, hogy az új városrész­ben csak a belső területeken he­lyeznek el kandelábereket — a külsőkön nem. S a már kész osz­lopokat, légvezetékeket felhasz­nálják a lámpahelyek létesítésé­nél. Gazdaságos megoldás, de szá­molni kell azzal is: a Teleki, a Lónyai és más, peremkerületi ut­cák jelenleg gyatra közvilágítását semmiképp nem szabad újrater­melni ! „Nekünk a közvilágítás a ki­rakatunk”. Répa Jenőnek, a DÉMÁSZ sze­gedi üzemigazgatósága félegyhá­zi kirendeltsége vezetőjének né­hány, nagyon lényeges szava jut eszembe, amikor a jól megvilá­gított városközponttól távol, Kecskemét peremkerületeit já­rom. Madárijesztő? Kőrösihegy. A hosszú, a közte­mető közelében végződő út men­tén, négy kivételével, működnek a közvilágítási lámpák. Szerény fénnyel ugyan, de a városból (munkából) hazaérkező ittlakók- nak mutatják az utat. Nem messze ide, a Vaspálya utcában feltűnik, hogy a gyen­gécskén világító körteizzók mel­lett — a közelben sorompó — már egy erősebb, fehér fényű égőt is látni. Mint kiderül: nem az egyetlen, mert beljebb, a Voel- ker-telepen, a Szigliget utca for­dulójánál ott a párja. Egy nénit kérdezek a láthatóan új lámpa felől, de az „Miért? Tán fizetni kell érte?” megjegy­zéssel gyanúsnak találva érdek­lődésemet, besiet a házba. He­lyette Andó Mihályné világosít fel: — Nagyon jó ez a lámpa — mutatja -—, mert éppen a szűk köz sarkára tették, ahol motor­ral, kerékpárral, de gyalogosan is sokan elhaladnak. Csökkenti a balesetveszélyt. A Szérűskert utca bevezető szakasza kacskaringós és sötét. Mire a vargabetűből kijutok, há­rom erős, fehér fényű égő jelzi: ez is lakott terület. Szinte hihetetlen, de a város­rész mentén húzódó, szeged—bu­dapesti (villamosított!) vasútvo­nal szakasza koromsötét. Amikor még mécsessel, vagy olajjal vilá­gították meg a jelzőket és az egyes pályaközöket, egy vasúti dolgozó ezt rendre elvégezte. Ma nincs így. Ráadásként a közeli Kővágó utcában sem ég semelyik lámpa; de hát hogyan is éghet­ne? Ez az éppen madárijesztő­nek való tányéros lámpa (ké­pünkön) — rozsdás, lyukas er­nyőjével — az utcasarkon, ki tudja, mióta szövetkezik a hábo­rítatlan sötétséggel! Korszerűtlen? Még az se ... 35 ezer volt, fásítva Természetesen nem ez a sötét kép a jellemző megyeszékhe­lyünk közvilágítására. A Bálái utca sarkán láttam olyan lámpát, amelyre dróthálót erősítettek. Láttam viszont elhanyagolt fény­csöveket is, szép számmal. Kül­sejük a portól, belviláguk az el­hullott apró bpgarak tetemétől rontja a világítás hatásfokát. Mi­ként rontja (csökkenti) a fény­erőt az is, hogy a fák lombozata sok helyütt benövi a világítótes­teket. Ki nyesse meg a fákat? Az ener­giaszolgáltatással egyidejűleg ez a kérdés is egyre terebélyesedik, annyira, hogy napjainkra ,már egyenesen nyomasztó. Ma hallot­tam a hírt: a kecskeméti közte­metőben egy 35 ezer voltos ve­m Ez a Kővágó utcai tányéros lámpa, vagy amit a rozsda belő­le meghagyott. (Tóth Sándor fel­vételei) • „Elbújt” a lámpa a kecskemé­ti Nagykőrösi utcában. zetéket teljesen benőtt az egyik fa. Ha közakaratúlag nem cselek­szünk: az elavult, szigetelősza­laggal tákolt tányéros lámpák tovább emésztik a közpénzt és a ház-, intézményi, vállalati és taná­csi tulajdonosi kötelezettség a vil­lanyvezetékek és lámpatestek ki­szabadítására egyúttal nem je­lent végrehajtási kötelezettséget is, ez a közvilágításban hamaro­san visszaüt! Kohl Antal Ennyi ostornyél! Nem sok egy kicsit?...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents