Petőfi Népe, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-03 / 206. szám
1982. szeptember 3. • PETŐFI NÉPE • 5 TALÁLKOZÁSOK KODÁLLYAL „Véleményét mindenki elfogadta” Ha azt mondom, hogy a felszabadulás utáni magyar kórusmozgalom. akkor Maróti Gyulát is mondok. Minden fontosabb akció, döntés rendezvény cselekvő részese, nem egyszer kezdeményezője, irányítója volt. Máig viruló érdemeket szerzett a Munkásdalos-szövetség egvik vezetőjeként, a Bartók Béla Szövetségben a Népművelési Intézet osztályvezetőjeként és a Kórusok Országos Tanácsa főtitkáraként. Számíthatott rá minden jó közművelődési ügy, bármilyen tisztségben szolgálta is pillanatnyilag a népművelést. Kodály Zoltánt is becsülte, szerette. GYERMEKÉVEK-GYERMEKÉLET TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Ü ttörőnyár, 1982 Személyesen éppen az 1949-es nagy kecskeméti dalostalálkozó előkészítésén találkoztak, és itt beszélgettek először hosszabban, szinte munkatársként. A magyar kórustörténet egyik fénypontja volt a tizenegy városban megrendezett híres pünkösdi sereglés, a demokratikus Bartók Béla Szövetség legsikeresebb vállalkozása. A minden szempontból példás, népünne- pély-jellegű rendezvénysorozat bizonyította, hogy milyen hatalmas energiákat szabadított föl az 1944/45-ös fordulat, és milyen gyönyörű távlatú fejlődést ful- lasztott közönybe az ötvenes évek torzult politikája. A KÓTA Vörösmarty téri irodájában azt kérdeztem először a csak formálisan nyugdíjas főtitkártól, hogy közreműködött-e Kodáy a nagyszabású program kidolgozásában? — A magyar kórusmozgalom sok évtizedes kettéosztottságát megszüntető, a polgári és mun- kásdalos-mozgalmat egyesítő, az erőket összefogó Bartók Béla Szövetség művészeti bizottságának díszelnökeként elmondta véleményét a fontosabb ügyekben. Valamennyi megbeszélésen ott volt. (Még az erkeli korszak hagyományaként a legjobb hazai muzsikusok szerepet vállaltak a szövetség munkájában, mert ezt Kodály is így sugalmazta. Érezték, hogy így sokkal közelebb kerülhetnek a tömegekhez, mint akár a rádió, akár hanglemezek révén.) A dalostalálkozó tervének kidolgozásakor a bizottság megszabta, hogy olyan énekkarok hívhatók meg, amelyek képesek a közös kórusszámok előadására. Jóváhagyta, olykor változtatásokat javasolva, a beküldött műsorterveket. Még a ráadásszámokat is bekérte, nehogy így bekerülhessenek az alapkoncepciót megcsúfoló liedertafel-dalok. A szervezők kizárták az oly sok bonyodalmat okozó, sokakat elkeserítő versenyszerűséget. Mindezekhez Kodálynak nagyszerű ötletei és meggyőző érvei voltak. — Zeneszerzőként is közreműködött? — A Bartók Béla Szövetség kottákat is adott ki, pályázatokat írt ki. A Sződd a selymet elvtárs és más hasonló nagy sikerű tömegdalok után sok silány kompozíció készült, amelyeket eleve tömegdalnak neveztek, noha a kutya sem tudta, hogy éneklik-e majd ezeket. Kodály a leghatározottabban ellenezte, hogy ilyeneket a szövetség bármilyen formában terjesszen. Véleményét mindenki elfogadta. Jó művekkel példázta ugyanakkor: milyen az értékes, jól énekelhető mozgalmi dal. Ekkoriban írta az Üt- törőindulót, a Békedalt és a tipikusan induló jellegű, „Hass, alkoss, gyarapíts” hangulatú, lendületes művét, a Jeligét. Azóta is megállja helyét. Tizenegy városban mutatták be egyszerre, 1949 pünkösdjén, Kecskeméten Vásárhelyi vezényletével, a szerző jelenlétében. — Sajnoß, hely hiányában csak utalhatunk most arra, hogy menynyire elégedett volt Kodály a 42 kórus részvételével szülővárosában rendezett dalostalálkozóval, Itteni tapasztalatait A következő lépés című cikkében összegezve megállapította: „A demokráciába emelkedés tehát nem szimplifikálást, nívósüllyedést jelent, hanem emelkedést, hatvá- nyozódást. Éppen csak megemlíthetem, hogy a főrendező Maróti Gyulát Tóth László polgármester, Nemesszeghy Lajos, Szent- királyi Márta, Kálmán Lajos, Lőrincz Béla segítette elsősorban. Arról a sétáról szeretnék hallani, amelyen valamennyi visszaemlékező szerint körvonalazódott a kecskeméti énekes iskola gondolata. — A Don-kanyartól — azt hiszem így emlegették — a Beret- vásig és vissza sétáltunk pünkösdvasárnap éjszakáján. Éjjel fél kettőig jártunk föl és alá. Szentkirályi Márta lelkesen számolt be tarhosi tapasztalatairól, Gulyás György híres iskolájáról. Szívesen szervezne Kecskeméten hasonlót. „Nem válogatnánk ki a zenei tehetségeket, hanem bebizonyítanánk, hogy ahol ilyen módszerrel tanítják a zenét, ahol kicsit többet énekelnek, ott a többi tárgyat is jobban tanulják a gyerekek”. Kodály — aki előzőleg látta Márta zeneóvodásainak remek föllépését a találkozón — helyeselte az elgondolást. „Ha ezt vállalja, mi Marótival elmegyünk a minisztériumba támogatásért.” Az akkor fiatal kecskeméti pedagógus részletesen elmondta, hogy mit tanulnának az egyes osztályokban. Vásárhelyi főként a hangszeres oktatásról érdeklődött. Legyen-e? Ha igen, tanítsanak-e népi hangszereket? Nemesszeghy Lajosnak is volt néhány jó ötlete. A bő kétórás éjszakai séta végén Kodály szenzációsan ösz- szefoglalta az egészet. Felvázolta azt is, hogy milyen ellengőzök várhatók. Azt hiszik, hogy elitet akarunk, meg majd a féltékenyek is piszkálódnak, ami be is jött. Végül is száznál több énekes iskola alakult országszerte. Mondanom sem kell, Kodály betartotta szavát, telefonon fölhívta a minisztériumot, az eredményről tájékoztatta Mártát. — A Bartók Béla Szövetség megszüntetése után is munka- kapcsolatban maradt Kodállyal? — A Népművészeti Intézet munkájában nem nagyon vett részt. Az Állami Népi Együtteshez rendszeresen bejárt, hozzánk szinte sohasem. Ö ajánlotta Csen- kit karnagynak, a néptáncnak és a zenének ilyenfajta^ vegyítése alapkoncepciója volt. Ha be-beült a próbákra, házi bemutatókra, oda-odacsusszantam mellé és elsuttogtam neki, hogy mit tervezünk. Gondom van ezzel-azzal, nem vállalná-e az előzetes lektorálást. Gyakran — többször bejelentés nélkül — elmentem hoj*» zájuk. Volt, amikor nem értett egyet elgondolásaimmal. Ilyenkor sem volt goromba, mert jól tudta, hogy én nem vagyok végzett muzsikus, csak egy olyan állami hivatalnok, aki szenvedélyesen szereti munkáját és segítségért megyek hozzá. Megbeszélhettünk olyan akciókat, mint az éneklő ifjúság mozgalom, a keszthelyi Helikon-ünnepség, amelyekben szerepet is vállalt. Támogatta a karvezetők levelező és bentlakásos továbbképzését. Maga is tartott — máig publikálatlan — előadásokat az egyik tanfolyamon. Heltai Nándor KECSKEMÉT JÁRÁS úttörői a napokban fejezték be szervezett nyári táborozásukat. Ezen a nyá-' ron vehettük birtokunkba Bükkszéken járásunk ifjúsági táborát. A 11 darab szilárd alapra épített faház jó táborozási lehetőséget biztosított. A faházakban két szobában 10—10 pajtásnak van kényelmes otthona, valamint a fürdőszoba kiváló tisztálkodási lehetőséget nyújt. Az erősítő és a hangszórók minden szobával közvetlen kapcsolatban vannak. így a zenés ébresztőtől a takarodóig sok mindenről tájékoztathatok a pajtások. A felépült tábor lehetőséget adott arra, hogy növelni tudtuk a korábbiakhoz képest a táborozó pajtások számát. Nyolcszáznyolc- vanöt kisdobos és úttörő 84 felnőtt vezetésével ismerkedett a környező táj szépségével, természeti adottságaival, társadalmi és kulturális életével. A tábor rendelkezésére álló autóbusz lehetővé tette a távolabbi helyek meglátogatását is. — Eger, Aggtelek, Recsk, Párád, Mátraháza, Kékes, Sírok stb. — Július 2-től augusztus 17-ig hét turnusban táboroztak itt a pajtások. Továbbra is működtettük sátortáborunkat Királyréten. Itt a táborozás romantikájában gazdagabb, ezért itt úttörők vettek részt. Június 28-tól augusztus 20-ig hat turnusban 663 fő töltötte kellemesen a nyarat. Hála a szakács nénik „ízes” tudományának, az étel mindig finom volt. A hegyvidék és az erdő varázsa mindenkit magával ragadott. Egyre több túrát tettünk és megerősödve élményekkel gazdagon tértünk haza. Járásunk két iskolája Tisza- kécskéről a gyalogos vándortábort választotta; Szombathelytől Sárvárig igen sok lépést kellett tenni, de a zempléni hegyek meghód.ítá- sa is komoly erőfeszítésbe került. A hatvannégy vándortáborozó lebarnulva, jókedvűen tért haza. Járásunk és a községek vezetői meglátogatták táborainkat. Meggyőződtek arról, hogy az a sok társadalmi összefogás, a sok munka meghozta gyümölcsét. A legnehezebb, a legfelelősségteljesebb munkát a felnőtt vezetők: pedagógusok, ifik, szakácsnők, táborépítők végezték. Nagyon jól helytálltak. Köszönjük! — Az 1983-as űttörőnyárra is várják őket kisdobosaink és úttörőink. Keserű Ferenc NYÁR . .. Utolsó tanítási napon kaptam egy- beutalót Zánkára. Pénteki nap volt, a következő hét keddjén kellett menni. Érdekes szakprogram várt rám. — Még a télen történt, hogy a TTUSZ-pályázat társadalomkutató tagozatán indultam. írtam egy dolgozatot a magyarországi kcm- munista-perekről. A pályázatkiíró OPI munkámat jónak találta és elfogadta. Küldött további kérdéseket, amelyekre válaszoltam annak reményében, hogy eljutok Zánkára. A beutalót megkaptam. Tizenhárom napot töltöttem ott, de ebből mindössze csak 4 napon foglalkoztunk hivatalos programmal. Körülbelül százan voltunk, akiket négy rajra osztottak. Feladatunk volt, hogy kutassunk fel három tipikus Balaton-felvidéki kis falut. Két—három fős csoportokra oszlottunk, és ezek a kis csoportok egy—egy terület (földrajz-, gazdasági élet, művelődés) történetét kutatták. Az első munkásnapon megtanítottak bennünket a gyűjtés módszerére. A következő napokon önállóan gyűjtöttünk adatokat. Érdekes, izgalmas feladat volt. Izgalmas azért, mert ilyet először csináltunk és a szó szoros értelmében úttörők voltunk. Ugyanis előttünk még senki sem végzett kutatómunkát a faluban. Föltettük magunknak a kérdést: Hogyan fognak bennünket fogadni? Szerencsére mielőtt megérkeztünk a faluba, kihirdették a lakóknak jövetelünk célját. Kihirdették, de nem akárhogyan! Él ott egy néni, aki kidoboltad), mégpedig úgy, hogy kiállt az egyik utca sarkára, egy dobverővel az öklében párszor rávágott a kutyabőrre és rázendített: „Értesítjük a falu lakosságát, hogy ..erre mindenki kiállt a kapuba és hallgatta a néni előadását. Értékes munkát végeztünk. Gyűjtöttünk egy mondát és egy szólás-mondást. A többi napokon fürödtünk, játszottunk. Augusztusban jött a városi olvasótábor. Szerencsére itt is hasonló gyűjtést végeztünk, mint a Balaton-felvidéken. Itt nem falun végeztünk gyűjtést, hanem Kiskunhalas környéki tanyákat látogattunk meg. Elsősorban a tanyai emberek életmódját, szokásait írtuk le, és vettük magnóra. A városi múzeumban szereztünk egy 1932-es térképet és a könyvtár mikrobuszával róttuk a határt szakemberek vezetésével. Nekem — úgy érzem — szép nyaram volt. Csodálkozik az ember; mennyi ismeretet, szórakozást, játékot von jnaga után egy pályázat. Érdemes ilyet csinálni. Béres András Kiskunhalas Elszökött színek Esteledett a lakótelepen. Az emeletes házak folyosóin, erkélyein sorra megjelentek a szülök, hazaparancsolni a téren játszó gyerekeket. Több helyen már a tévét is bekapcsolták, így az egész lakótelep egyetlen nagy, fogat mosó mackóvá vált: a fogkefe hangja, a vízcsobogás zsongása bumfordion kedvessé varázsolta a hatalmas házakat. Egyszer csak az első emeletről egy néni szokatlanul hangosan szólt le csemetéjének: — Őszi, gyere haza, nézd meg a mesét — színesben! Andriska szive nagyot dobbant. Tudta, hogy a szomszéd Osziék- nak van egyedül színes tévéjük a házban, s azt is tudta, hogy soha idegen gyereknek nem engedték megnézni a színes mesét. S már ment is Őszi a kővé meredt kölykök szürke képernyős sokaságán keresztül hazafelé, hogy színesben élvezhesse a maci esti szertartásait. Andriska szomorúan nézett utána, aztán ő is elindult, hogy legalább fekete-fehérben lássa a mesét. Otthon azonban, ahogy bekapcsolta öreg tévéjüket, meglepődve vette észre, hogy a képernyő kiszínesedett! Ezer és ezer színben pompázott a mese, s Andriska szinte moccanni sem tudott csodálkozásában, örömében. Aztán beszaladt a másik szobába, s hívta az édesanyját. Az csodálkozva szólt apának, s már hárman bámulták a színekben tobzódó képernyőt. A vékony falak következtében a szomszédban is meghallhatták az üdvrivalgást, mert hamarosan csengettek. Andriska kiszaladt: a szomszéd Őszi állt az ajtóban, és mérgesen közölte, hogy tévéjükből megszöktek a színek, s amint hallotta, a szomszédban találtak menedéket. Be is lépett a tévés szobába, s ebben a pillanatban az öreg készülék képernyőjéről minden zöld szín eltűnt — úgy látszik, visszaköltözött Osziék készülékébe. Ezután Őszi mamája érkezett, s dühös aj tócsapására a kék szín sóhajtva hazatért. Ott állt az öreg tévé a képernyőjét elöntő vérpirosban, s Andriska szinte hallotta fájdalmas nyöszörgését. De már bent is volt a. szobában Őszi papája, a csirkefogó piros színt keresve, s az észrevétlenül inait haza előle. A tévé villant néhányat, aztán szokatlanul éles kép jelent meg a mese befejezésekor. Andriska csodálkozott, hiszen eddig nem is tudta, hogy ennyi árnyalata lehet a fekete-fehérnek. Zsigmond Dezső • Vásárhelyi Zoltán (balra) kecskeméti ünneplésén 1970 áprilisában. Maróti Gyulától jobbra Makiári József. v.v.v.v.w. HATVANI DÁNIEL Szétszórt csontok 25. (X.) Szép napsütéses őszi reggel. Harsány indulókkal van tele a város; az utcákat a tűzoltózenekar járja végig, ragyognak a kifényesített fúvóshangszerek. Az egyik útkereszteződésben állnak le muzsikálni. Szemben velük három, 10—12 év körüli srác; figyelemfelkeltő módon nyalnak egy-egy fél citromot. A pattogó zenélésbe egyre több nyálas, el-elfulladó, bugyogó recsegés vegyül; mind falsabbá válik a dallam. A zenekar tagjai közül ketten a gyerekeket kezdik el zavarászni, a többiek a fölgyülemlett nyálat csorgatják ki a trombitákból, kürtökből. Pár órával később a főtér is mind jobban benépesül. A céllö- völdés sátra már áll, szerelik a körhintát is, a vattacukros fáradhatatlanul működteti masináját, forgalma percre sem szünetel. A szabadtéri színpadon székek a megnyitóra érkező notabilitá- sok számára; technikusok szerelik a mikrofonokat, hangszórókat. Az elnökség elfoglalja helyét a színpadon. Itt-ott a deszkák gyanúsan behajlanak a székek alatt. A főteret övező mellékutcákban az ünnepi beszéd érthetetlen, kaotikus hangzavarnak tűnik. Csak egészen közelről válnak érthetővé Szedlák tanácselnök megnyitójának zárószavai: — ... végső soron eredményeink záloga. A várszöllősi népi napok idei rendezvénysorozatát ezennel megnyitom. Udvarias, de lagymatag taps. Harangos-Kovács lép a mikrofon mögé, mozdulatai kimértek, pózolóak. Kezében a kapcsos füzet. „Mint mikor az ember nyakig borban evez. Ne legyen kedvünk mostanra ecetes. Szeresse a testvér anyját is meg apját. Csapja félre tüzes fején a sapkát! Ne vonuljon itten fekete gyász-ló. Lobogjon felettünk ünnepi zászló!’’ Csak gyér taps fogadja Harangos-Kovács szavalatát. A színpad környékén a népi együttesek csoportosulnak. Oldalt hosszú asztalok a citerások számára. Egymás után kerülnek sorra az együttesek. Egy pergő beszédű, elegáns, jó megjelenésű férfiú mindegyiket bekonferálja. Most már sok száz főnyi közönség veszi körül a színpadot. Legtöbben az országos hírű kun- tárkányi együttesre kíváncsiak. Negyedikként ők kerülnek sorra. A konferanszié kellő elánnal hajol a mikrófonhoz: — És most következik a mesz- sze földön híres kuntárkányi együttes; gyönyörködjünk hát fergeteges táncaikban. A tánccsoport felvonul; lent megzendül a citeraszó. Az együttes botos táncánál a deszkák vészesen behajlanak. Hevületükben a táncosok ezt nem észlelik. Következik a dobbantós ... Táguló és szűkülő körök képződnek a dobbantó lépések során. A második szűkülésnél a színpad közelében állók hallják a nagy reccsenést, s látják, hogy a színpad megnyíló rései között három vagy négy táncos legalább nyakig „alámerül”. Erre a többiek is leállnak, a zenekar elhalkul, a nézőközönség megbolydul, az első pillanatokban felfoghatatlan- nak látszik az eset. Egyedül a csoport vezetője nem veszíti el a fejét; egy pillanat alatt a színpadon terem, s az együttes férfitagjainak segítségével kirángatja a „lezuhantakaf, akiknek azonkívül, hogy szerelésük itt- ott foszlányokban lóg, semmi bajuk sem lett. Az együttes vezetője futtában súg valamit a konferansziénak, aki máris a mikrofonhoz lép: — Elnézést kérünk a helybeliek nevében a váratlan incidensért, a színpad előtti térségen folytatódik a műsor és a kuntárkányi együttes tánca, kérjük az elől állókat, húzódjanak hátrább, hagyjanak elegendő teret az együtteseknek. A tömeg nagynehezen hátrább húzódik. Újból kezdetét veszi a tánc, de pár percen belül akkora por támad, hogy jóformán semmit nem látni. Szedlák megyei vendégeinek gyűrűjében áll, idegességében a bajuszát harapdálja. — A vendégek közül az egyik megkérdi: — De hol lehet Harangos-Kovács? — Alighanem meglépett — mondja a tanácselnök. Később a szüreti felvonulás következik; szőlőgirlandos szekerekkel, taposólányokkal, kádakkal, présekkel; csőszök és tolvajok mindenféle maskarában, lovon és gyalog. Csettegnek a fényképezőgépek, a filmfelvevők. Egy furgon tetején filmesek dolgoznak. A hun temető felőli városrész utcáiban eközben gyülekeznek a hiteles hun viseletbe öltözött lovasok, kezükben görbe fakardokkal, papírmasé pajzsokkal. Néhány „civil” izgatottan jár-kel mellettük, az ő kezükben kihúzott antennájú urh-adóvevők. Ugyanilyen irányítókat lehet látni a főtéren is. Adott jelre megindulnak ... Dübörög, porzik a föld. A főtér közelében fölerősödik a robaj, a tömeg engedelmesen szétválik, utat engedve az átzúduló lovasságnak. A filmesek megszállottan forgatnak, totálok. ból' premier plánokra váltanak, és fordítva; a tömegben felhangzik az éjjenzés, a hosszú, lelkes taps. A lelkesedés átragad a megyei vendégekre is. Teri mintha kitárt szárnyakkal röpülne az apja felé. Kezét Szedlák nyaka köré kulcsolja. — Na látod... — lihegi, de tovább nem folytatja, az örömtől majdnem sírni kezd. — Jól van, jól vanveregeti meg lánya vállát az elnök —, nemcsak büntetést osztogathatok tehát, hanem plaketteket is. — És a közelben álló titkárnő kezében lógó nehéz táskára mutat. Most már megjön a nő hangja: — Egyvalakinek szeretném, ha jutna belőlük. Megérdemli... — Annak az egyvalakinek is én adom át, ha megengeded. Az Egyetértés Téesz székháza előtti kis térségen alig égy tucat ember; valamennyien Harangos-Kovács elszánt hívei, vagy inkább lekötelezettjei. A két, egyelőre lepellel borított szobor közötti távolság felezőpontján áll a téesz-elnök, mintha máris önnön szobrává merevedett volna, noha élénken gesztikulál. Mortdókáját épp most fejezi be: — ... Hiszek a nagy íróban és az ismeretlen költőben. Mert hiszek a saját halhatatlanságomban. S a két szoborról lassú, késleltetett mozdulatokkal lehull a lepel. (Folytatjuk.) SITKÉI BÉLA: Házak alatt, út alatt Házak alatt, út alatt föld gyomrában mi szalad? Szállj alá, és megtudod milyen jármű robog ott. Mozgólépcső visz a mélybe; fönt kezdődik, lent a vége. Lépni sem kell. lent terem, hipp-hopp, veled és velem. Es már látjuk: metró szalad mélyen lent a felszín alatt. Sok kék szerelvény van útban kacskaringós alagútban. Jobbról is jön, balról is fut, Budán is van, Pestre is jut. Jól tudjuk, hogy merre halad, átbújik a Duna alatt.
