Petőfi Népe, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-28 / 227. szám

1982. szeptember 28. • PETŐFI NÉPE • 5 NAPKÖZBEN Most még nem késő ' A tassi művelődési hás nem olyan, mint as a bizonyos alma, amelyik kívül szép, de belül be­teg- Erre az intézményre ennek inkább az ellenkezője az igaz. Mert míg odabent otthonos körül­mények között pihenhetnek, szó­rakozhatnak. művelődhetnek a község lakói (igaz csak nyáron, mert a fűtés sem kielégítő), addig az épület külleméről ordít a gon- dozatlanság. Az esőcsatornák el­vezető csövei megrokkanva, hiá­nyosan csüngenek alá, és a csa­padékvíz a falakra csorog. Az eredmény: mállik a tégla, omlik a vakolat. Kis kárból így lesz na­gyobb, majd még nagydbb kár. S ha a községnek ma nincs pén­ze a csatornák kijavítására — mert állítólag ezen múlik a do­log —, hogyan lesz akkor utóbb a falak, a vakolat rendbehozásá- ra. a tatarozásra? Mindenesetre, amíg ilyen állapotok uralkodnak, nem javasoljuk a tanácsnak, hogy — sok szépen tartott tassi lakó­ház mintájára — kitegyék az épületre a ..Tiszta udvar, rendes ház” táblát. • A tassi művelődési ház belül­ről... Ellenben azt ajánljuk az illeté­keseknek, hogy tekintsenek a naptárra, és győződjenek meg ró­la, hogy itt az ősz és jön a tél- Beköszöntenek a csendes esők, • ... és kívülről. lehull a hó, majd időnként el is olvad. És — a hírek szerint — té­len hideg lesz!... Sitkéi—Pásztor FILMJEGYZET Aki mer, az nyer Aktuális társadalmi gondok, in* kább mesébe illő fordulatok, kel­lemes színészi játék, szép tájak, az emberi munka valós. néhol költői emelkedettségű ábrázolása, eltúlzott pátosz — mindezek tar­kán keverednek ebben a színes szovjet filmben- A realizmus sík­ján indulnak versenyre a törté­net hősei és a gyermekmese Erős Jánosának rokonaként búcsú­zunk Ljoskától, a főszereplőtől, aki a távoli Észak egyik erdőgaz­daságába szerződik a film elején. Fittyet hány ő az időjárás viszon­tagságainak, batyujában egy száj- harmonikával úgy érzi. most ki­próbálhatja, mire képes a fiatal erő. Meg is nyeri a versengést a vendégként ott-tartózkodó kana­dai favágók előtt. Emiatt az er­dőgazdaság igazgatója brigádve­zetőnek nevezi ki. És hősünk bírja az iramot, bár nem éppen a legrózsásabb mun­kalehetőségek várnak rá. Társai is bizalmatlanok, a számolatla- nul sok munkahelyet megjárt vándormadár iránt. Aztán jön a szerelem, megjele­nik sokféle munkástípus, igen­csak reális nehézségek sorakoz­nak hősünk elé, aki az első idők­ben még megtartja régi, apró szélhámosságokkal tarkított ko­rábbi életformáját- Szinte maga sem veszi azonban észre. hogy jelleme változóban van. Utóbb leváltják a posztjáról, de nem csügged stb., stb. Egyszóval is­mert tételek illusztrációjának vá­gányára téved a mese mozdonya, amely pedig derekas iramban ha­lad a „film elején. A záróképsor­ban már újból a mesebeli erős ember csodatevő tudománya lép előtérbe. Hogy is lehetne befejez­ni a mesét? Ljoska már annyira bízik önmagában, hogy egy ha­talmas fenyőóriás zuhanását a nézők szeme láttára egyetlen moz­dulattal állítja meg. Eddig volt. mese volt. talán igaz sem volt, mondhatná a képzelet­beli mesemondó, ha lenne- Sajnos, apró cserepeire hullik szét a film, a valóság és a szimbolikus értel­mű ábrázolás keveredése -nem teljes és nem is hiteles. Gyerek­nek túl komoly, felnőttnek túl gyerekes ez a sok szép részletet bemutatni tudó alkotás. Pedig a jól ismert rendező, Viktor Kryucs- kov tehetsége biztosíték lehetett volna, hogy ne mossák el a való­ságot a sokszor ismételt sablonok, és a gyönyörű tájban valóban hi­teles mese játszódjék le a néző előtt. Cs. L. Hogyan szerezzünk „ V isszatartás”-díj at írta: Art Buchwald A legutóbbi népszámlálás azt mutatta, hogy még mindig több a házasember, mint az elvált. A meglepő csak az, hogy milyen sokan vannak, akik még mindig házasok, de nem élnek együtt. Ismerek egy fiatalasszonyt, Marylounak hívják. Jó bará­tom, és a minap, amikor együtt ebédeltünk, elmondta, hogy Archie-val már hét éve nem élnek együtt, de nem váltak el. „Miért?" „Mert ha elválunk, Archie nem tudja megindokolni, miért nem veszi el azt a nőt, akivel együtt él.” „Azt akarod mondani, Ar­chie arra használ fel, hogy megvédjed őt attól, hogy va­laki mást el kelljen vennie?” „Pontosan. Barátaimtól hal­lottam: széltében-hosszában mindenkinek elmondja, hogy nem akarok elválni. Bosszú­álló szörnynek fest le, aki nem akarja visszaadni a szabad­ságát.” „És nem fizet neked ezért?” „Fizet?" „Persze. Felhasznál, hogy ne kelljen egy másik állandó kötelezettséget vállalnia. Ezért kártérítést kell kapnod”. „Hogyan?" „Visszatartás-dijat kell kér­ned". „Van ilyen?*’ „Hát, a bíróságok még nem ismerik el, de ez nem jelenti azt, hogy nem kérheted. Azt hiszem, jogos, hogy havonta 1500 dollár visszatartás-díjat fizessen Archie mindaddig, míg a felesége vagy. Ez nem sok azért, hogy megmented egy másik házasságtól." „De hogy vegyem rá, hogy fizessen?” „Felkeresed, és így szólsz: .Archie, ha nem fizetsz ne­kem visszatartás-díjat, meg­mondom a barátnődnek, hogy azonnal hajlandó vagyok el­válni’.” „Jelenetet fog csinálni" — mondta Marylou. „Hadd csináljon. De ha le­csillapodik, rájön, hogy keve­sebbe kerül, ha neked fizet, mint ha elválik, és másvalakit vesz el. Nem látod, milyen előnyös helyzetben van Ar­chie? Fogadok, hogy lépten- nyomon elmondja a barátnő­jének, milyen makacs sárkány a felesége, és közben jót ne­vet a markába.” „Gondolod, hogy 1500 dollár elég?" „Megalkudhatsz vele. 1500 dollárért hajlandó vagy hall­gatni. De ha Archie biztos akar lenni a dolgában, fizes­sen 2000 dollárt, és akkor megígéred, hogy mindenkinek elmondod: csak akkor egyezel bele a válásba, ha megint férjhez akarsz menni. És ha meg akarod kapni a teljes összegű, vagyis a 2500 dollá­ros visszatartás-díjat, bejelent­heted, hogy áttérsz a katoli­kus vallásra, és Archie csak a holttesteden keresztül válhat el.” „Azzal fog vádolni, hogy zsarolom." „Ez tnem zsarolás. Ez házas­társi segítségnyújtás. Ha saját aljas céljai érdekében meg akar tartani felesegének, mint feleségét, támogatnia kell té­ged.” „És ha nem fizet?" „Akkor elhíreszteled, hogy benyújtod a válókeresetet. Ha Archie valóban nem akar megint megházasodni, köl­csönkéri, vagy ellopja a pénzt, csakhogy fizethessen, és te ne váltsd valóra a fenyegetése­det.” „Ismersz már olyan felesé­get, aki visszatartás-díjat kap?” „Legalább egy fél tucatot. Mindegyikkel úgy bántak, mint a kapcaronggyal, amíg nem kértek visszatartás-dijat. Egy ismerős hölgy 3000 dol­lárt kap havonta, és ezért mindössze azt kell tennie, hogy minden hónapban ír egy ajánlott levelet a férjének, és ebben közli vele, hogy semmi­lyen körülmények között sem egyezik bele a válásba. Ez az egyik legboldogabb különélés, amelyet valaha is láttam. Csak akkor kell vigyáznod, ha meglátogat a ,másik nő', és kéri, hogy mondj le a férjé­ről. Ismerek egy feleséget? aki engedett, és most ahelyett, hogy havi 2000 dollár vissza­tartás-díjat kapna, csak havi 750 dollár tartásdíjat ítéltek meg neki, és a férj, minthogy el kellett vennie a másik nőt, azt állítja, hogy még ezt sem tudja fizetni." Fordította: Koller Agnes Lehet kevesebb! Beszélgetés a pedagógusok bérmaradványáról Lehet a húszmillió kevesebb? Az attól függ. Ha az új áruház ennyire kalkulált költsé­géből faragnak le, rábólintunk: lehet, hogyne lehetne! De ha az a kérdés, lehet-e ennyi a pedagógusok bérmarad­ványa, a fejünket rázzuk: ne spóroljunk azzal, ami jár, ami kifizethető. A tények azt sugallják, valami ilyesmi történt. Bács-Kiskunban két éve 10 millió 700 ezer, az elmúlt tan­évben pedig kerek 20 millió forintra rúgott az oktatásban dolgozók (dajkák, fűtők, óvónők, takarítók, tanárok, igazga­tók, népművelők, portások) rendelkezésére bocsátott, de fel nem használt bér. — Tulajdonképpen mennyi ez a húszmillió? — kérdeztük Sár­közi Sándortól, a téma felelős szakértőjétől, a megyei tanács művelődési osztálya gazdasági csoportvezetőjétől. — Nagyon sok. Ha elosztanánk, havonta 131 forint az egy főre jutó maradvány, ami azonban feljebbsorolásra nem használha­tó föl teljes egészében. — Azért maradt, mert nem is használták fel. Végül is mi lett ezzel a pénzzel? Tényleg megma­radt? Mire költötték? — Az összeg tényleg megma­radt, de az ágazatból egy fillérje ki nem került. Részben pedagó­gusnapon, részben augusztus 20- án kiosztottuk jutalom formájá­ban, s valamennyi még a legjob­bak november 7-i elismerésére is jut. — Nem biztos, hogy igazat ad: jobb ma egy biztos 131 forint, amit előre be tudok számítani, mint holnap egy bizonytalan ez­res — még ha ez utóbbi jelentő­sebb summa is. A kérdés tehát: miért nem fizetés formájában kapták meg a maradványt? — Valóban ez az egésznek a lé­nyege: mert nem kaphatták meg. — Megmagyarázná? — A költségvetés készítésekor kiszámítottuk: ennyi a feladat, ennyi a pedagógus; ennyi munkát X összeggel fizetünk meg. Tud­tuk: szeptemberben új iskola nyí­lik, oda új pedagógus kell, a pe­dagógusnak bér... A tartozik- követel két oldala egyenlegben volt. Aztán ... — Aztán? — Volt, akit behívtak katoná­nak: neki nem jár a fizetés. So­kan férjhez mentek, szültek, ott­hon maradtak gyesen; akadt, aki megbetegedett és táppénzre vet­ték. Nem mindegyik iskolát sike­rült megnyitni a tervezett idő­pontban. — A munkát viszont — ha ke­vesebb létszámmal is — elvégez­ték a tantestületek, a művelődé­si házak. — És az érte járó pénzt is fel­vették túlóra, jutalom formájá­ban — ezt említettem az előbb. — Ha az kapja az elismerést, aki tényleg többet és jobban dol­gozik, akkor senkinek sem lenne egy szava sem. Ez azonban egye­lőre csak utópia. Mennyire de­mokratikus a jutalmak odaítélé­se? — A rendszere demokratikus. A párt és a KISZ képviselője véle­ményének, javaslatának figye­lembevételével az adott intéz­mény vezetője határozza meg a szakszervezeti tisztségviselő egyetértésével, hogy ki mennyit kap. — Ez az elv. — Legtöbb helyen a gyakorlat is. A baj ott van, ahol csak elv marad. Ilyenre is van példa. — Ezért volna jó — épp a szubjektivitást kiküszöbölendő, az ilyesmit megelőzni — kioszta­ni amit lehet. — Most szeptembertől erre tettünk kísérletet. Az a döntés született, hogy minden kezdőnek el kell érnie saját bértétele alsó határát, úgy, hogy ezt a határt 200 forinttal megemeltük. — Ha már itt tartunk: meny­nyi az ágazat átlagbér színvonala? — 4295 forint az átlagos beso­rolási bér; ez kevesebb a ma­gyarországi átlagbérnél. Konk­rétan. a pedagógusok pedig — ha pedagógust mondok, mindig az ágazatban dolgozók összessé­gét értem alatta — az ország kö­zépmezőnyében helyezkednek el. — Az alsó határ kétszáz forin­tos emelése nyilvánvalóan a pá­lyakezdőket érinti. — Azokat, akik még nem érték el a küszöböt. 647 fiatal léphetett most feljebb. — És a derékhad? Hisz a mun­ka derekát is ők végzik?! — összesen 3610-en részesültek fizetésemelésben, ebben ők is ben­ne vannak. — Pontosan hányán? — Mi kifejezetten a pályájuk elején és végén járókat támogat­tuk, külön felhívtuk a figyelmet az öt éven belül nyugdíjba menő korosztályra. — Milyenek a végrehajtás ta­pasztalatai? — Baján nem 200, hanem 400 forinttal emelték fel a kezdő fi­zetések minimumát, ennél köte­lezően száz forinttal kell többet kapni azoknak, akik 4—8 éve dol­goznak, és esetleg még ennél ala­csonyabbra vannak sorolva. Száz forint jutott a gyesen levőknek, a katonai szolgálatot teljesítők­nek. Kalocsán 118 forintot ka­pott, aki kapott emelést; a 3. szá­mú Általános Iskolában nem szeptember 1-től, hanem január­tól: részt vettek az ötnapos ok­tatás kikísérletezésében. Kecske­méten 542-en kaptak átlagosan 154 forintot: kiemelten a fiatalok és a nyugdíj előtt állók. Kiskő­rösön tavaly elosztották a mara­dékot, Félegyházán az arányta­lanságokat próbálták csökkente­ni. Halason 400 forinttal emel­ték a nómenklatúra kötelező al­só tételét. A bajai járásban a fiatalokon kívül száz-százhúsz középkorú pedagógus lépett elő­re, a kalocsai járásban a falvak közötti különbségeket akarták fölszámolni. Százhuszonhatan kaptak eddig a kecskeméti járás­ban feljebbsorolást, információ­im szerint 420 ezer forintot hasz­nált föl a kiskőrösi járás. A kis­kunhalasi járásban dolgozók 44,7 százalékának vastagabb a borí­tékja hónap elején — már au­gusztus elsejétől. E felsorolt lé­pések 1,2 százalékkal növelték az átlagos bérszínvonalat. — Jövőre ennyivel kevesebb marad meg? — És ennyivel lesz kevesebb a pedagógusnapi jutalom. Ezt mos­tanában sűrűn hangsúlyozzuk, ha az ágazatban dolgozókkal beszél­getünk. — Tehát akkor minden rend­ben van? — Érzésem szerint elégedettség van. Persze nincs is olyán ember, aki tiltakozna és búslakodna, ha emelik a fizetését. A tartalékok jó részét fölhasználták az isko­lák, bár, ami azt illeti: nem min­denütt egyforma ügybuzgalom­mal. Van olyan intézmény, ahol 38 dolgozóra 3800 forint jutott, kapott is mindenki egy százast — nesze neked differenciálás. — Bocsásson meg, nem értem, hogy ezt miért nekem mondja. Végül is ön az ágazat felelős gaz­dasági vezetője ... — ... Aki bizonyos kereteket számolt ki és adott meg, mert ennyi és nem több a feladata. A döntés nem az én dolgom, es nem is a művelődési osztályé, ha­nem az illető iskoláé. (Zárójel­ben : a legtöbben fel is háborod­nának, ha beleszólnánk az elosz­tásba.) A bér megállapítása — a szakszervezet egyetértésének el­nyerésével — az igazgató joga. — Maradjunk annyiban: jövőre biztos nem marad húszmillió. Le­hetünk elégedettek? — Igen is, meg nem is. Annak előrebocsátásával, hogy természe­tesen én is örülök a maradvány csökkenésének, mégis azt mon­dom, hogy Bács-Kiskunban ed­dig sem a fizetések okozták a gondokat, hanem az átlagosnál nehezebb megélhetési körülmé­nyek. Évente 80—100 pedagógus kaphat 220 ezer forintos kedvez­ményes hosszú lejáratú építési kölcsönt: az igénylők háromne­gyede 30 éven aluli. De ilyet a megyeszékhelyen például nem adhatunk, holott lassan kétezer forint lesz egy kulturált, elfogad­ható albérlet. Ezért is kellett ki­emelten kezelni a pályakezdőket, mert ez főképp az ő gondjuk. A községekben megyei támogatás­sal évente 5—6 szolgálati lakás épül. Mindezzel azt akarom érzé­keltetni, hogy az ágazat általános gondjai megmaradtak, igaz vi­szont, hogy csökkentek. De azt sem szeretném, ha ezek után azt hinné, nincs jobban kereső em­ber a pedagógusnál. Az emelt al­só határok szerint sem kap há­romezer forintot az egyetemet, főiskolát végzett pályakezdő, mi­közben a tizenhét éves festő, aki­nek alig száradt meg a tinta a szakmunkás-bizonyítványán, en­nek többszörösét is hazaviszi. — A többi közt ezért is fontos, hogy ne húszmillió maradjon meg a |pedagógusok \béréből, ugye ■,.? Ballai József 13. Újra Amerikában ' Alig került a felvétel a doboz­ba, már rohantam is ki a stúdió­ból. még jelmezben, a munkatár­saknak hangos viszontlátásrát kiáltottam és mór be is vetettem magamat a kocsiba, ami az utol­só pillanatén ért velem a New York-i vonathoz. Az „Intermezzo” sikere megért minden izgalmat' Gráham Green akkoriban filmkritikus volt a ,.Spectator”-nál, ezt írta 1940 ja­nuárjában: „Feltétlenül meg kell nézni ezt a filmet, hogy megis­merjük Ingrid Bergmant. az új sztárt, aki olyan természetes, mint a neve”. Több mint három hónapja utaztam el. Petter nagyon örült. hogy visszaérkeztem. Amit Piá­ról már nem mondhatnék el. Csak rám nézett, és már torka- szakadtából kiabált. Nem akart tudni rólam, de egy idő múlva ismét megszokott engem. Ügy 'folytattuk az életünket, mint ko­rábban- Petter fogorvosként dol­gozott, és továbbképezte magát az orvostudományban. Én ismét, filmeket forgattam Svédország­ban — és a nácik belehajszolták a világot egy nagy háborúba. Nem tartott sokáig, és ismét, hallottam Selznikről. Azt írta, vi­gyem a gyerekemet és a férjemet, és a lehető leggyorsabban hagy­jam el Európát, amíg lehet. Nem tudta pontosan, mit kezdjen ve­lem Hollywoodban, de bizton­ságban akart tudni. Négy hónap­pal a visszatérésem után ismét az elutazásomat készítettem elő. Petter úgy döntött, hogy egyedül utazzam Piával, ö orvos, és ezen­kívül esetleg katonai szolgálatot is kell teljesítenie. Nem futhat el, ha szüksége van rá a hazájá­nak. Nem akartam, de hagytam meggyőzni magam. Petter kikí­sért minket a vonathoz, ami ke­resztülhaladt egész Európán. A francia és az angol kikötőket már lezárták az utasszállító hajók előtt. Itáliáig kellett utaznunk a vonattal- Olasz hajók még indul­tak New Yorkba. Berlinen is ke­resztülutaztunk. Az egész város­ban elsötétítés volt, az emberek, mint a szellemek futottak át a sö­tétségen, mindenki félt. Petter Genováig kísért bennünket. On­nan hajóval indultunk New York­ba. Hollywoodban nem volt mit csinálnom. Selznik javaslatára te­hát New Yorkban maradtam- Nem voltam boldog, mert nem volt munkám. Jégkrémet ettem, és szenvedtem. Egy napon fogtam Piát, és keresztülutaztam az ame­rikai kontinensen Hollywoodba. Selzniknek eszébe juthatott vala­mi, mert különben a verandáján éjszakázhattam volna. Kikölcsön­zött a Columbia Filmtársaságnak, ahol két filmben játszottam. Következik: 14. A Casablanca és Bogart.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents