Petőfi Népe, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-26 / 226. szám
1082. szeptember 26. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT. SPORT .SPORT .SPORT Moszkva és Los Angeles között, félidőben Beszélgetés dr. Csanádi Árpáddal, a NOB sportigazgatójával Gyorsmérleget készít az újságírónak dr. Csanádi Árpád, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyettese, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportigazgatója. Az értékelés — íme — így fest: havi átlagban tíz nap Magyarországon, hét—tíz nap Lausanne-ban (a NOB székhelyén), míg a többi idő utazással telik el — az Északi- és Délisark között — szerte a világban. Azonban az augusztusi itthon töltött tíz napból egy jutott Kecskemétének is. Az Ijász EB megnyitója után pedig kis beszélgetésre is sort kerítettünk. Kinevezéséig, mint a NOB magyar tagja, a sokak által tolón legfontosabbnak tartott programbizottságot vezette. Most sportigazgatóként mi a feladata? — Az olimpiák szervező bízott- ságaival tartom a közvetlen kapcsolatot. Ami sporttechnika, azt a szervezőkkel én koordinálom. A versenyprogram kialakítása, az időzítés, a nevezések, sport- felszerelések jóváhagyása mind. megannyi feladatot jelent. — A munka némiképp megoszlik, hiszen a NOB-nak van még más igazgatója is ... — Jelenleg négy. A francia Berlioux területe a sajtó, a tv és a személyi ügyek. Egy svájci a NOB múzeumát és dokumentációját vezeti, egy spanyol pedig a szó. lidaritási bizottság élén állj Én egyébként nem hivatásszerűen, hanem NOB-tagként látom el ezt a tisztet, erre utal az angol kifejezés is: honorary director. Emellett természetesen továbbra is irányítom a hosszabb távú terveket kidolgozó programbizottságot. — Győzi mindezt? Hiszen egy nagy {tekintélyű nemzetközi testületben, az egész világ előtt kell helytállnia. — Itthonról nemcsak engedélyt kaptam a megtisztelő feladat elvállalására, hanem munkámban könnyítést is. Szükség van rá, mert sok a tennivaló. Idén például ötször voltam eddig a következő olimpia színhelyén, Los Angelesben. — Legutóbbi útja — ha a kilométereket számoljuk — igen. * csak hosszú volt. .. — Lausanne-ból mentünk Mexikóba Samaranch elnökkel. s rés,-., vettünk a Mexikói Olimpiai Bi ság megalakulásának juhi! ,nán, majd a Kultúrpolitika a v 'adalomban című UNESCO-” kcr. i encián, amelyen a NOB ti n ; íi tagja, Mohamed Mzali m izterelnök a sportról is be- sz. Ezután Los Angelesbe utazta; majd Guayaguil-ben az vs;, világbajnokságon a szövetség /ezetőivel tárgyaltam. Utána íjra Los Angeles következett, ahol Cale úrral, a szervező bizottság sportigazgatójával tanácskoztam. — Hogyan haladnak az olimpia előkészületei? — A létesítmények túlnyomó többsége már áll. A Coliseum rekonstrukciója folyik, az új uszo da jelenleg is épül, 1983 májusá ban ott már verseny lesz. Egyet len kivétel a lövészkomplexum amelynek munkálatait most kéz dik. Egyébként jó néhány nem zeti delegáció járt a helyszínen — például az NDK-ból és Bul- gáriából is —, s technikai szempontból nagyon elégedetten nyi. latkoztak. Problémát az olimpiai falu megosztása és a közlekedés jelent, valamint az evezős, vitorlás hajók és a lova'k szállítása Eu. rópából Amerikába. — Két évvel a játékok meg. nyitása előtt még mindig találni tisztázatlan ügyeket... — A winglider bevitele körül vannak nehézségek. De a NOB januárban véglegesen eldönti ezt a kérdést. Nem teljesen lezárt a 12. ökölvívó-súlycsoport sorsa sem. A szervezők válasza még késik, bár valószínűleg kedvező lesz. — Sokáig húzódott az amerikai kormány hivatalos állás, foglalása .... — Reagan elnök garancialevele már minden nemzeti olimpiai bizottsághoz megérkezett, ez nagymértékben megnyugtatta az aggodalmaskodókat. — Sokan, nem is minden alap nélkül, kifogásolják a várhatóan magas költségeket. — A drágaság valóban fennáll. Míg Moszkvában a napi, ellát, mányért 28 dollárt fizettek, addig Los Angelesben nem pontos adatok szerint ez 45—55 dollár körül lesz. De itt figyelembe veendő az is, hogy az állam egyetlen centet sem..,ad a szervezőknek, akiknek — ahogy mi mondjuk — mindent maguknak kell kigazdálkodni. A magas összeg egyébként a fejlődő országok részvételét látszik korlátozni. Ezért a NOB a jogdíjakból 4,5 millió dollárral segíti a nemzeti olimpiai bizottságokat, s a szervezők is adhatnak kedvezményt. Három évtizedes múlt Még 1951-ben, több mint 30 éve csöppent bele a szervezési munka kellős közepébe. Nem is egészen jószántából. A sportmozgalom új irányító szerve a TSB társadalmi munkásokat keresett az alakuló szövetségekbe. Atlétikában nem volt könnyű a helyzet. Lámpással is alig lehetett találni szakembert, vagy régi versenyzőt, akik kezükbe vehették a sportág irányítását. Kovács Gergelyt is hívták, s ő, aki pedig akkoriban fogadta meg, hogy mosl már elég, vége az atlétikának, az első szóra igent mondott. Versenyzőként végigjárta a - „mostoha gyereknek” számító sportág vidéki kálváriáját. Az indítás nem volt rossz. Alig 15 évesen Szakács Ödön, a neves kecskeméti testnevelő az első mestere. Nem sokkal később már a KÁC-hoz is leigazolták, amiben több volt a dicsőség, mint a tényleges élőn//. Mindössze 5—6 fős a szakosztály. Évente 3—4 verseny, ahol természetesen csak az utazást fizették, étkezés, felszerelés a saját zsebből. Néhány ifjúsági versenyen kivívott 400-as győzelem a sikerélmény. Nem csoda, ha közben labdarúgással kacérkodott. A KAC II. kapuját védte néhány alkalommal. A felszabadulás után Kecskeméten sokáig azt sem tudták, hogy az atlétika létezik. Legfeljebb az iskolákban. Aki mégis atlétizálni akart, az mehetett máshova. Kovács Gergely a SZVSE színeiben futotta a 400 rn-eket és dobta a gerelyt, amíg győzte, hiszen munkahelyén, a mai ZIM-ben is helyt kellett állni. Abbahagyta mint versenyző, hogy újrakezdje mint szervező. Három évtizede teljesen nulláról indultak. Mit lehetett tenni? — Először szakosztályokat próbáltunk szervezni, aztán versenyeket. Nehezen ment. Pedig Baján is voltak már atléták, csak ők Pécsett versenyeztek. 1952-ben megalakult a Bajai 'Dózsa. s Kecskeméten is a Dózsa színeiben kezdte meg a szervezést Gaál Tibor. Egy évvel később létrejött a Kecskeméti Honvéd, s ezzel együtt kezdődött az első felfutás, majd 1955-ben a csúcs. A megyék közötti Béke Kupa versenyt Bács-Kiskun megye nyerte. A csapat zömét Baja adta, ahol olyan neves versenyzők voltak már, mint Mihályfi, Szatmá- riné vagy Bucsányi. No és a kecskemétiek. Kovács Katalin és Tóth Klára is I. o. atléták. A szövetségi munka is köny- nyebb lett, hiszen kitűnő szakemberek kapcsolódtak be Gyöngyösi Imre, Beck Béla, Dila Dénes személyében. — Mint a sportág egyik megyei társadalmi vezetője, hogyan ítéli meg az atlétika mai helyzetét a megyénkben? — Nem ott állunk, ahol kellene. Pedig azt, hogy vidéken is lehet elérni valamit, azt megmu— Los Angelesben rendeznek elöolimpiát? — Hivatalosan nem, de az ame. rikai szövetségek — főként azon sportágakban, amelyekben a rendezőgárdát ki kell próbálni- — mindenképpen szerveznek nagy versenyeket. —Vessünk egy pillantást távolabbra is, Szöulra, az 1988-as olimpia házigazdájára. — Létesítmények dolgában jól áll a dél-koreai főváros, jobban, mint például Montreál azonos időszakban. Ám itt a nagy gondot az okozza, hogy 4—5 olimpiai sportágban Dél-Koreának saját nemzeti szövetsége sincs. A NOB segíti a rendezőket, mint ahogy eddig is támogatta minden esetben, mert az az érdeke, hogy megőrizze a játékok folyamatosságát. Itt is le kell újólag szögezni — mintegy válaszként arra az aggályra, vajon politikai megfontolások nem lesznek-e hatással az olimpiák jövőjére —, hogy az ötkarikás játékok gazdája nem a mindenkori rendező város, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. — Magyarország már pályázott olimpia megrendezésére. Legutóbb az 1960-asra. Elképzelhető, hogy újra ott lesz a jelentkezők között? — Amikor a NOB elnöke nemrégiben Budapesten járt, felvetette. hogy szívesen venné, ha kis országok is rendeznének olimpiát. A válaszunk az volt: vállalkoznánk rá, de a jelenlegi feltételek ... Samaranch úr felajánlotta a NOB segítségét, mi pedig fontolóra vesszük a dolgot. Egyébként magam is dolgozom egy, a témakörhöz tartozó előtanulmányon. Váczl Tamás tatlák Nyíregyházán, Szolnokon, Debrecenben és sorolhatnánk még jó néhány olyan várost, megyét, ahol lényegesen jobb a helyzet, mint itt. Sokszor felmerült már előttem, hogy valóban, hol a hiba? Bennünk? Hogy a megyei szövetségben nem tettünk eleget? Vagy a szakosztályokban, szakemberek munkájában kell keresni a lemaradás okát? Azt hiszem, így külön-külön egyik sem igaz. Nálunk már az alapfeltételek is hiányoznak. Pedig az atlétika kiemelt sportág. Írás van róla. EttőJ /azonban nem lett megfelelő öltöző, jobb a pálya, vagy használható a rosszul megépített futófolyosó. Nem is az edzők tudásával vagy a versenyzők /tehetségével van baj. hiszen jó néhány neves atléta bontogatta itt a szárnyait. Ha csak a legutóbbiakat említem. Vágó, Szeverényi, Garas Ildikó tavaly országosan ismert' név volt. Az idén hallani sem lehet róluk. Havas Endrét szűkebb hazájában alig ismerik. Országosan annál inkátib. Az utóbbi idők legnagyobb tehetségét látják benne. Vajon a Széktói Stadion betonkemény salakján megmarad-e annak? Lehet-e azzá, amire hivatott, vagy az előbb említettek sorsára jut? Ezen töprengek én, s mindazok, akiknek szívügyük az atlétika. — Tehát csalódott ember? — Dehogy! Ha ilyen lennék, nem csinálnám több mint harminc éve. Csak az bánt, hogy jobban is mehetnének a dolgok, ha odafigyelnének. Nem ránk, hanem az atlétikára. Ez pedig nemcsak egyesületi, szövetségi, városi, vagy akár megyei vezetés dolga, hanem valamennyi együttvéve. Hogy végre eredményét is lássuk a munkának. Ezt követeli a sportok királynőjének, az atlétikának megyénkben immár több mint három évtizedes múltja. Szabó Zoltán SOROKBAN LABDARÚGÁS A ma délután esedékes KSC— Szekszárdi Dózsa labdarúgó-mérkőzés a kecskeméti Széktói Stadionban 15 órakor kezdődik. MHSZ-VERSENY Első ízben rendezték meg a Vas megyei Intaházán az egész, ségügyi dolgozók MHSZ egyéni és csapatversenyét. Bács-Kiskun megyét a kecskeméti Megyei Kórház női és férfiversenyzőkből álló csapata képviselte. A női együttes 5., a férficsapat 8. lett, az összetett versenyben pedig a 6. helyre kerültek. Egyénileg a lövészetben Kiss Edit végzett a 4. helyen. NYÍLT KERÉKPÁRTÚRA Az ..Ismerd meg Kecskemét környékét!” túramozgalom ke. relében negyedik alkalommal rendezik meg a már hagyományosnak számító nyílt kerékpár- túrát október 2-án szombaton. Gyülekezés 7.30-tól lesz széche- nyivárosi parkerdőnél. A túra a Nyíri út — Hetényi út — Lisztes köz — Vérköz — Dunaföldvári út vonalán 18 km.es. A végén a Csalánosi-parkerdőben Balczó András olimpiai bajnok tart élménybeszámolót. A túra szervező, je Sugár György, a Szakmaközi Bizottság sportfelelösé. SPORTHAZASSÁG Mégpedig kettős sportházassá- got ünepeltek a tekézők szeptember 18-án. Török Mariann, a K. MÁV versenyzője Fülöp Tamással. az FTC tekeversenyzőjével, Szőke Katalin pedig Marsa Lászlóval, a K. MÁV labdarúgójával kötött házasságot. CSELGÁNCS Az elmúlt héten rendezett országos CSB egyéni értékelésénél kiderült, hogy mindössze ketten. E. Kovács János (KSC) és Seidl János (Ű. Dózsa) értek el hat mérkőzésből hat győzelmet. Nagy- solymosi és Németh (Spartacus) egyformán 5—5 győzelmet és 1—1 döntetlent harcoltak ki. Az utóbbit egymás ellen. A régi ősz Mint a reggel oly közel van a régi fiat, a tavalyt... Szabó Lőrinc „ősz" című verséből Idézünk- folytatása a vízszintes 14. és függőleges 29. számü sorban. VÍZSZINTES: l. Élettan. 9. A vadászat Istennője a római mitológiában. 14. Az Idézet első folytatása. 16. Társasági tánc. 17. Menet közben feleslegesen megálló. 1B. Rövidítés év- számok előtt. 19. Szabó Magda regénye. 20. Bitumen részel 22. Olasz folyó. 23. Katlanban van! 24. Egyházzenei müforma. 27. Fegyverét használja. 28. Inni ad. 29. Jól vág. 30. Káros. 33. Sportszer. 34. Gléda. 33. „Kinek nem .... ne vegye magára". 36. Ének- hang, 38. Kutríca. 39. Ady-vers. 43. Alulra. 43. „Rába.,.”, győri sport- egyesület. 46. Szezon. 47. Magyar honvédelmi sport, rövidítve. 49. Becézett női név. 51 ..............faelunt collegium" (H árman alkotnak gyűlést — latin mondás). 52. Hiteget. 33. Rum + cukor + vaj + forró víz. 54. Mikes Kelemen képzeletbeli nagynéniének névjele. kihez leveleit Irta. 53. Kiváló olasz zeneszerző és hegedűművész (Giuseppe. 1892—1770). 57. Halfajta. 58. Kellem. báj. 60. Visszafut! 81. Az egyik szögfüggvény rövidítése. 62. Megszólítás. 63. Dísznövény. 63. Attak. 70. Ünnepi öltözék. 71. Becézett női név. 72. Háromszínű zászló. FÜGGŐLEGES: 1. Lyukas fogat gyógyít. 2. Bizonyító. 3. Az oxigén. az lttrlum és a nitrogén .vegyjele. 4. Könnyed. 5. Védett. 6. Loeomotiv . . . 7. Román pénz (ford.). 6 .............iacta es t" (Julius Cesar mondása). 9. „Előkelő" hölgy — egykor. 10. Gyorsan elpárolgó, n. Fordított időmérő. 12. Tiltás. 13. Zenei utasítás ( szenvedélyesen). 13. Kiállított tárgyakat tartanak benne. 21. Imitáló. 23. Varrószerszám névelővel. 25. Becézett Teréz. 26. Tolvajnyelv. 29. Az idézet befejező része. 31. Ércréteg. 32. Eszmél. 33. Görög betű. 36. „Addig üsd . . ., amíg meleg”. 37. A tallium vegyjele. 40. Zenekezdet! 41. Mókusféle. 42. Becézett női név. 44. Az „Üvöltő szelek" neves Írónője, személynevének kezdőbetűjével az elején. 48. Ez a ló nem kér abrakot. 50. Elektromos töltésű atom. 51. Ritka női név. 52. A derékszögű háromszög egyik oldala. 34. Olasz folyó. 56. Viking fejedelem, az orosz birodalom megalapítója (IX. század). 58. A rég! OTI utóda. 39. Ébreszt. 63. Portugál hírügynökség. 64. A Rajna svájci mellékvize. 66. Alszik. 67. Erősen csip. 68. Időegység. 69. Te meg én. E. B. Beküldendő: az Idézet. 1982. szeptember 23-én. szerdán délig. A szeptember 19-1 rejtvény helyes megfejtése: „Egy asszony őszinte, ha nem hazudik szükségtelenül”. A megfejtők közül könyvutalványt nyertek: Kállai Irén Kiskunfélegyháza: Szabó Istvánná, Solt: Takács Ferenc, Gara: Csontos Lászlóné, Kls- kunmajsa. MAI MŰSOR Vasárnap TV I. MŰSOR: 8.15: Idősebbek is is elkezdhetik. Tévétorna (ism.) SZ 8.20: Óvodások filmműsora. Kisfilm- összeállftás. 1. A négy mókamester. 8.50: A szomorú királylány. Csehszlovák játékfilm (ism.) 10.15: Hirek 10.20: Reklám 10.25: Országos ökölvívó-bajnokság döntői. Közvetítés a Nemzett Sport- csarnokból 14.20: Pulzus. Könnyű, zenei panoráma (ism.) SZ 15.05: Reklám 15.10: Emile Zola, avagy az emberi lelkiismeret. Francia tévéfilmsorozat 4/3. rész: Kannibálok (ism.) SZ 16.55: Reklám 17.05: Műsorainkat ajánljuk! SZ 17.30: Vasárnapi muzsika. SZ. Prf- másvetélkedö közvetítése Pannonhalmáról 18.20: Reklám 18.35: A közönségszolgálat tájékoztatója 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. SZ 18.45: Esti mese. SZ 19.00: A Hét. SZ 20.00: Hírek 20.05: Beszélj csak, érdekelsz. Francia film. SZ 21.25: Dési Huber István. Portréfilm. SZ 21.55: Hírek TV II. MŰSOR: 20.00: Hirek 20.05: Várak és történelem. Angol filmsorozat 6/4. rész: A vasgyürű. SZ 20.30: Tízéves a Zenés TV-szfnház. Bartók: A kékszakállú herceg vára. Opera (ism.) SZ 21.30: Telesport. — Sporthírek. SZ — Súlyemelő VB. Közvetítés Ljubljanából. SZ. (110 kg.) ÚJVIDÉKI TV: 9.00: Tv-magazin — románul 10.00: Barázda — magyar nyelvű falu- műsor 10.30: Gyermekműsor (m) 10.45: Intermezzo 10.50: Hírek (TV Bgd) 11.00: Tv-magazln — szlovák nyelven 12.00: Tv-magazin — ruszinul 17.30: Távolról közeire 17.35: Műsorismertetés (sz—h) 17.40: A szerencse oly közel van — román játékfilm 19.13: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó (m) 20.00: Tamburások — jugoszláv sorozat 21.10: Sporthíradó 21.40: Utazások — sorozat 22.10: Műsorzárás (sz—h) KOSSUTH: 8.05: Ot kontinens hét napja 8.21: Énekszóval, muzsikával 9.00: Rádiómagazin 10.03: Akii Miklós. Mikszáth Kálmán regénye 11.00: Vasárnapi koktél 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül 12.50: Ml a titka? 13.30: Utazó kutatók 13.55: így láttam Kodályt 14.35: Népdalkórusok, népi hangszerszólók 15.05: Művészlemezek ■ 6.15: Éjjelek és nappalok. Marta Dab- rowska regénye 17.35: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 10.40: Mirandolina. Goldoni vlgjátéká. Közvetítés a Nemzeti Színházból 21.05: Népdalest 22.15: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 23.15: Két Delibes-balettizvlt 0.10: Virágénekek PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika — koránkelőknek 7.00: A római katolikus egyház félórája- 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika 8.05: A Nyitníkék postája 8.50: Devecseri Gábor versei 9.03: Mit hallunk? 9.30: Kovács Andor gitározik 9.45: Bartók-művek 10.00: Ha még nem tudná... Szeptemberi tudományos mozaik 10.35: Operettfelvételekból 11.00: Világvasárnap 12.10: Jó ebédhez 9Zól a nóta 13.07: Harisnyás Pippl. Astrid Lindg- ren regénye 11.00: Ritmus 11.35: Táskarádió 15.35: Poptarisznya 17.15: A vasárnap sportja 17.30: Budapesti Művészeti Hetek. Csupa Marlonbrando. Béres Attila rádiójátéka 18.04: Sanzonok 18.33: Útközben, hazafelé 20.33: Töltsön egy órát kedvenceivel! 21.33: A könyv nem hal meg. Beszélgetés Szántó Tiborral 22.00: Offenbach: Fortunló dala — egy- felvonásos daljáték 23.15: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR: 18.45: Testnevelés (m) 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-hiradó (ni) 20.00: Tribün (m) 20.30: Vajdasági krónika (m) 20.45: Tv-híradó (sz—h) 21.00: Zöldül a szerelemért. Lengyel sorozatfilm, 3. rész 22.30: Műsorzárás (sz—h) KOSSUTH: 8.25: Nótamuzsika 9.00: A hét zeneműve: Messiaen: Kvartett az Idők végeztére 9.30: Tompa Mihály versel 9.41: KI kopog? 10.05: Nyltnl'kék 10.35: Operettrészletek 11.22: Farkas Ferenc kórusdalaiból 11.37: Wilhelm Meister tanulóével. Goethe regénye 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13.00: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.36: A szerelem élete. Részlet Kemény Zsigmond beszélyfüzéréből 15.05: Holnap közvetítjük. Kocsis Zoltán és a Takács vonósnégyes hangversenye 15.28: Barangoló — Dominó. Tizenkét másodperc a Föld felett 16.00: Magyar zeneszerzők 16.29: Látogatóban. Játék- és ajándék- műsor beteg gyerekeknek 17.05: Reflektorfényben egy operaária. Wagner: Tannhäuser — Csarnokária 17.40: Van új a Nap alatt 17.55: Népdalok 19.15: Budapesti Művészeti Hetek. A sufni. Vészi Endre hangjátéka 20.11: Népszerű muzsika — világhírű előadók 21.30: Közéleti közelképek 22.20: A világ sorsa — Kaliforniából nézve I. rész 22.30: Csak felnőtteknek! Csokonai a csókról 23.23: Népdalok, néptáncok 0.10: Bakos Géza táncdalaiból 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb- horvát nyelvű nemzetiségi műsora 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 8.11: Komolyzenei zsákbamacska 9.45: HiFl-varieté 10.45: Ot kontinens hét napja 11.06: Szvjatoszlav Richter felvételei 11.56: Grieg: Peer Gynt — Kísérőzene- részletek 13.05: Peter Criss énekel 13.40: Gershwin: Porgy és Bess. Há- romfelvonásos opera Közben: 16.29: Világújság 17.32: Nótamuzsika sztereóban 18.04: A magyar széppróza századai. 233. rész. Krúdy Gyula: Hét bagoly 18.19: Zenekari muzsika 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét Kb. 21.30: Nagyzenekari dzsesszfelvé- t el ékből 22.13: Ez mind én volnék, avagy tán - túl későn vacsorában: az este? Vámos Miklós hangjátéka (Ism.) 23.00: Goldmark operáiból PETŐFI: 8.03: Operettdalok 8.35: Figyelmébe ajánlom 8.50: Slágermúzeum 10.00: Zenedélelött 12.00: Népi zene 12.40: Tánczenei koktél 13.25: Éneklő Ifjúság 13.35: Svéd népdalok Kettőtől ötig 17.00: Élne ön a XVIII. században? 17.33: Ötödik sebesség 18.35: Minden hangra emlékezem 19.30: Spencer Davis felvételeiből 20.00: Sportvilág 20.35: Senki többet? Harmadszor! 21.50: Egy melódia — két változat 32.31: Piknik 23.20: Rodgers zenés játékaiból 3. MŰSOR: Hétfő ÚJVIDÉKI TV: 16.35: Műsorismertetés (sz—h) 16.40: Sportkrónika (sz—h) 16.55: Intermezzo 17.00: Tv-híradó (m) 17.20: Műsorismertetés (TV Bgd) 17.23: Tv-híradó (sz—h) 17.45: öt kiskakas — gyermekműsor (TV Bgd) 18.00: Százszorszép — gyermekműsor (TV Bgd) 18.13: Közlekedés 9.00: Operarészletek 9.50: Barokk zene 13.07: Flotow: Márta. Négyfelvonási opera 15.39: A Philip Jones rézfúvós egyll tes játszik 16.00: Sztárok — anekdoták nélkül 10.30: A hét zeneműve 17.00: A Rose Royce együttes felvét leiből 17.30: A Rádió lemezalbuma 19.85: Háztartás-tan 19.35: Beethoven: Missa Solemnls 20.56: Félóra népzene 21.26: A Beatles együttes és a dzsei 22.11: Verdi operáiból 22.52: Kamarazene