Petőfi Népe, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-23 / 223. szám
4 9 PETŐFI NÉPE 9 1982. szeptember 23. VEZETŐK — AZONOS FORDULATSZÁMON Nem könnyű ma gazdasági vezetőnek lenni, aki mégis vállalja c feladat ellátását, annak... túl azon, hogy operatív közgazdásznak kell lennie, biztosítani a nyersanyagot, az értékesítés lehetőségeit, meg kell jól szerveznie a munkát. Ez pedig partnerek, a párt, a társadalmi szervezetek segítsége nélkül lehetetlen. Ha az üzemi négyszög — az igazgató, a párttitkár, az szb-titkár, KISZ- titkár — bármelyik tagja nem egy irányba „húzza a szekeret”, akadozik a gazdaságos, minőségi termelés, s a vezetők energiája arra fecsérelődik, hogy védekezzenek, egymás ellen áskálódjanak, közben tönkremegy a gyár, az üzem. Ne tagadjuk, van ilyen, de mi mégis a jó példát, azt mutatjuk be, ahol a vezetők azonos fordulatszámon, jó összhangban dolgoznak. Valljanak erről saját szavaikkal a Kiskunhalasi Baromfi, feldolgozó Vállalat vezetői. DR. NAGY GYULA igazgató: — Két éve vált önállóvá a vállalat, s egyik pillanatról a másikra olyan feladatok zúdultak ránk, ami korábban nem volt; A gazdálkodás belső gondjai mellett a külső üzleti és más kapcsolatok megteremtése, a termelő gazdaságokkal az együttműködés kialakítása. Emellett biztosítani kell az éves 20 százalékos termelésnövekedést, a döntésekhez szükséges belső és külső információáramlást. Ezt egy ember képtelen ellátni, összefogni, ehhez olyan társak kellenek, akik nemcsak megértik az idők szavát, de érzik a felelősség súlyát is. Nem dicsekszem, csupán rögzítem: vezetőtársaim —, mert annak tekintem őket — a pártvezetőség titkára, az szb-elnök, a KISZ-titkár ilyenek. CZAGÁNY ISTVANNÉ, a pártvezetőség titkára: — Hivatalosan kéthetenként tart értekezletet az üzemi négyszög, ahol mindenről szó esik: a termelésről, ezen belül a létszámról, a hiányzásról, a késésről, a munkafegyelemről, a szállításról, a kereskedelmi tevékenységről, a munkavédelemről, a rendezvényekről, s természetesen a gondokról, a nehézségekről is. Felosztjuk egymás között a munkát. Kitől mit vár az igazgató, ki mit akar tenni, s milyen segítséget kér. Legtöbbször gyors, operatív intézkedéseket kell tenni, vagy éppen a pártalapszervezetek, a KISZ tagjainak meggyőző, fel- világosító munkájára van szükség. Ebben segít a szakszervezeti bizalmihálózat is. DUGÁR KAROLY, a KISZ-bi- zottság titkára: — Legutóbb éppen a KISZ-tagok segítettek a létszámhiány pótlásában, új dolgozók felkutatásában. Az a jó, hogy nálunk nemcsak az igazgató, de a munkások is pontosan ismerik a követelményeket, s ha arra kérjük őket, túlórázzanak, vállalkoznak rá. DR. FÖLDVÁRI LAJOSNÉ, szb-elnök: — Ez azért van így, mert évente több alkalommal is különböző fórumokon ismertetjük a gyár terveit, a tennivalókat, nem titkolva a nehézségeket sem. A vezetői megbeszélések után, vagy azonkívül is, a bizalmitestület tagjait gyorsan informáljuk, ami pillanatok alatt eljut a munkáKözösen könnyebb • I)r. Földvári l.ajusne • Czagány Islvánné • Dugar Károly sokhoz. így ők is tájékozódnak az adott helyzetről. DR. NAGY GYULA: — Az eddigiekből még nem derült ki, ezeken a megbeszéléseken sokszor akad vita, olykor nézeteltérés, de közös nevezőre jutunk mindig a termelés, a gyár érdekében. Elfogadjuk egymás érveit, ha azok megalapozottak, s amit közösen elhatároztunk, azt — ez sok éves tapasztalat — mindannyian tiszteletben tartjuk, végrehajtjuk. CZAGÁNY ISTVÁNNÉ: — A gondokat, a tennivalókat meg kell osztani. Ügy vélem, korrekten, tárgyilagosan, a gyár érdekeit szem előtt tartva vitattunk meg eddig mindent, s tesszük ezt ezután is. Nem egymásban keressük a hibát, hanem a megoldás útját próbáljuk kialakítani, hiszen mindenkinek, vezetőnek, munkásnak egyaránt érdeke fűződik ahhoz, hogy itt jól menjenek a dolgok. Ne legyen kapkodás, idegeskedés, kicsinyes piszkálódás. DR. FÖLDVÁRI LAJOSNÉ: — Nem lehet jó együttműködés, konstruktív megbeszélés nélkül elképzelni a munkát. S ez nemcsak az első négy vezetőre vonatkozik. A gyár minden üzemében sikerült ezt a négyesfogatot kialakítani. Ezért nincs gond az elszámolásnál, a bérfejlesztésnél, a javaslatok elbírálásánál. A műhelyekben levő gondok is gyorsan kiderülnek. Egyrészt a szakmai napi jelentésekből, másrészt a hetventagú bizalmitestület is jelez, akárcsak a kommunisták, a szocialista brigádvezetők vagy éppen a KISZ-tagok. Ilyenkor mindig nyitva áll előttünk az igazgató ajtaja. 9 I)r. Nagy Gyula CZAGÁNY ISTVÁNNÉ: — A vezetés összhangjában jól tükröződnek a gazdasági eredmények. Mi az 1,2 milliárdos tervünket időarányosan túlteljesítettük, amelynek 80 százaléka export. Ezen belül a külföldre küldött áru 87,5 százaléka dollárelszámolású. DR. NAGY GYULA: — Az export, de a belföldre szállított áru csak akkor igazán kelendő, ha kiváló a minősége. Ebben a legtöbbet a társadalmi szervek segíthetnek. Elég, ha csak a technológiai fegyelem betartásának fontosságát értetik meg a dolgozókkal, de nálunk ennél többet is tettek. DUGÁR KÁROLY: — A jó minőség, a teljesítmény a munkahelyi légkörből táplálkozik. Nálunk ■a gyárban^ tényleg jó a »dolgozók, a közvetlen termelésirányítók közérzete. A munkások keresete átlagosan 3500 forint, de próbáljuk bevezetni néhány helyen a differenciált bérezést is. CZAGÁNY ISTVÁNNÉ: — A vezetők közötti emberi kapcsolat, a közös cél, a közvetlenség, a gyors tájékoztatás eredményezi, hogy mi nem félünk egymástól. Külön-külön, de vállvetve dolgozunk, mert szeretjük a gyárat, munkahelyünket, amely megélhetést és igazán jó kollektívát teremtett valamennyiünk számára ... Valóban nem könnyű ma egy gyárat, üzemet irányítani, kormányozni. Ha azonban jó a vezetők között az összhang, azonos hullámhosszra hangolódva képesek tenni egyetlen cél érdekében: mindjárt könnyebb! Gémes Gábor NEMCSAK A MŰTRÁGYÁRÓL VAN SZÓ... Megújítandó a talajművelés MEGJEGYEZZÜK Jó a rosszban Kinek a vállát nem veregették meg biztatóan, ha valami kudarc érte: ne bánkódj, minden rosszban van valami jó! És nemcsak a magánélet szféráiban előforduló gubancokból lehet „kiszálazni" reményt keltő tanulságokat! A Halasi Kötöttárugyár gazdasági gondjait, a kiutat jelentő megoldásokat sokszor és sok helyen elemezték már. Gyakorta hozták föl mentségként, hogy a zömmel fiatalokból álló dolgozó kollektíva tagjai első generációs munkások: tehát meg kellett küzdeniök olyan nehézségekkel, mint a szigorú munkarend, a munkafegyelem, s egyáltalán az üzemi termelés — a munkástradíciókkal rendelkező vidékeken megszokott — menete. Nem vitás, ez sem volt könnyű azoknak, akik nemrégiben még az otthoni kisgazdaságban dolgoztak, s úgy szervezték munkájukat, amint kedvük tartotta. Ha esett az eső, megvárta őket a krump- libukrolás holnap is ... Ebből a (viszonylagos) szabadságból csöppentek be az üzemi termelés fogaskerék-rendszerébe. Jéga Szabó László, az üzemi pártvezetőség titkára azonban más következtetésre is jutott ezekből a tényekből. Azt mondja, a paraszti életszemlélet továbbéléséből származik az is, hogy a gyárat még a legnehezebb időkben sem hagyták ott csapatostul az emberek. A földet évezredek óta munkálok bölcs tapasztalata, hogy adódnak rossz évek, hétszűkeszten- dők. És dolgozni akkor is kell. | Ez a ragaszkodás, ez a kitartás lendíti át a legnagyobb buktatókon a gyárat is. A szanki Haladás Termelő- szövetkezet gazdálkodását is megingatta egy pillanatra a földgázkincs előbukkanása. Éppen elég okuk volt a vezetőknek, hogy borúsan lássák a jövőt: minden épkézláb férfit elcsábított tőlük a jobb kereset. Azóta azonban elsimította az idő az ellentéteket. A még ma is olcsónak számító földgázra építve működik a szárító, busásan kamatoztatva az egyébként silány földeken jól termő lucerna hasznát. Olyany- nyira, hogy a naponta vagonszám előállított kiváló minőségű herelisztből exportlehetőséghez is jutott a gazdaság. Nem szándékozom mindenáron erőszakolni az optimista végkicsengést. Magától is „ki- hallatszik". De gazdasági bajainkból kiutat keresvén a minduntalan hangoztatott kül- és belpiac szigorúságán való kesergés helyett a megváltozott feltételekben is keresni kellene azt a bizonyos jót. Hátha több van, mint gondolnánk ... Nagy Mária Amíg 1960 és 1975 között az egy hektárra eső növénytermelési hozam megkétszereződött, addig az V. ötéves terv időszakában sem a terv célkitűzéseit, sem az előző szakasz növekedési ütemét nem sikerült elérni. Ennek a jelenségnek egyik legfontosabb oka, hogy a növénytermelés tápanyag-utánpótlása nem érte el a tervezett szintet; a műtrágya fel- használása az előző időszak gyors emelkedése után 1976-tól kezdve — az ötéves terv célkitűzéseivel ellentétben — a mérsékelt emelkedés helyett is csak stagnált. A VI, ötéves terv első évében, 1981-ben a helyzet még kedvezőtlenebbre fordult; a mezőgazdaság műtrágya-felhasználása stagnálásból csökkenésbe ment át. Ha pedig ezt a kedvezőtlen tendenciát nem sikerül megállítani, akkor a VI. ötéves terv növénytermelési célja — mindenekelőtt a gabonaprogram — nem lesz teljesíthető, még az átlagosnál kedvezőbb időjárási viszonyok között sem, amire egyébként reálisan nem lehet számítani. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság egyik idevágó tanulmánya szerint azonban a műtrágya-felhasználás puszta mennyiségi növelése önmagában nem vezethet el a kitűzött célhoz. Csak úgy lehet a növénytermelés hozamait növelni, hogy a mikroöko- lógiai feltételekhez alkalmazkodva, komplexen biztosítják az összes feltételeket a termelés növeléséhez. Ez — a műtrágya fel- használásának differenciált növelése mellett — szükségessé teszi a meliorációs feladatok gyorsabb ütemű megvalósítását, a szükséges műszaki és közgazdasági feltételek megteremtését is. Pénzügyi nehézségek A tapasztalatok szerint a hetvenes évek közepétől a mezőgazdasági alaptevékenység folytatásának pénzügyi feltételei lényegesen megnehezedtek, ebből az ágazatból a mezőgazdasági üzemek növekvő része nem tudja a szükséges jövedelmet biztosítani, tevékenységükben ezért gyorsan növelik a nem mezőgazdasági termelés arányát, amely a társadalmilag és üzemileg szükségesnek ítélt jövedelmi szintet biztosítja. Érdemes felfigyelni arra. hogy azok az üzemek, amelyek tartós 'i pénzügyi nehéz- ségek közé kerülnek. egyre gyakrabban úgy keresik meg a kiutat, hogy jövedelmező kiegészítő tevékenységbe fognak és nem erőltetik a mezőgazdasági termékek termelésének fejlesztését, mert attól nem várják pénzügyi problémáiknak megoldását. A kiegészítő tevékenység szerepének növekedése eltakarja az alaptevékenység kedvezőtlen helyzetét. Ez a körülmény azzal a veszéllyel jár, hogy a központi irányítás nem érzékeli kellően a szabályozórendszer megváltoztatásának szükségességét. Drága takarékosság Az 1976—1979 közötti időszakban a műtrágya ára 40 százalékkal, a főbb növényi termékek felvásárlási ára pedig csak 18 százalékkal nőtt. Ebből a változásból a felhasználók a műtrágyafelhasználás mérséklésére irányuló központi célkitűzéseket véltek felismerni. Ezt támasztotta alá az egész népgazdaságban érvényesülő általános takarékosságra való törekvés, amelynek során — különösen az 1976—1978-as időszakban — megkülönböztetett hangsúlyt kapott a műtrágyával való takarékosság fontossága a mezőgazdaságban. A műtrágyaárak emelése is részben ezt a célt szolgálta. A műtrágya-felhasználás növelését fékezte a műtrágyafélék gyakran nem megfelelő minősége. A műtrágya-felhasználás észszerű növelése ellen hat az a körülmény is. hogy a műtrágyaszóró gépek nem jók. és általában az egész műtrágyázás! lánc műszaki színvonala nem megfelelő. A korszerű folyékony műtrágyák szállítása, tárolása, talajba juttatása kísérleti stádiumban van. Az egész alkalmazott talajművelési rendszert általában meg kell újítani, és ehhez új technika, új eszközgeneráció szükséges. Az egész talajművelést, benne a tápanyag, ellátást differenciáltan kell megtervezni a mikroökológiai viszonyokhoz alkalmazkodva, és ennek megfelelően kell megvalósítani. Az előrelépés feltételei Az előrelépés első feltétele, hogy minden, a mezőgazdasági termelés tervezésével, irányításával és számbavételével, fejlesztésével foglalkozó intézmény, a tényeken alapuló részletes, szakszerű elemzés alapján, azonos módon ítélje meg a termésátlagok és a műtrágya-felhasználás közötti összefüggéseket. A nemzetközi, hosszabb távra szóló egyezményeinkben lekötött, de másfajta szabványok szerint előállított műtrágyát a műszaki lehetőségek hatálain belül u hazai felhasználásra alkalmassá kell tenni és olyan áron kell forgalomba hozni, ami az üzemek számára, meghatározott feltételek között még érdemessé teszi a felhasználását. Azt a gyakorlatot meg kell szüntetni, amely szerint egyes műtrágyagyárak esetenként meghatározott műtrágyákat csak más műtrágyákhoz kapcsolva hajlandók értékesíteni. A növénytermesztési rendszerek technológiafejlesztő munkáira, tapasztalataira alapozottan a talaj, és más termőhelyi adottságokhoz leginkább illeszkedő szakaszos tápanyagpótlást kellene megvalósítani. Igaz ugyan, hogy a differenciált és szakaszos tápanyagpótlás a többszöri kijuttatás költségeivel növeli a tápanyagpótlás összes ráfordítását, de növeli a műtrágyák érvényesülését, s ezáltal a termesztés teljes hatékonyságát is, és csökkenti a környezetszennyezés veszélyét. A differenciált és szakaszos tápanyagpótlási technológiák eljárásait döntő mértékben a talaj tápanyagszolgáltató képessége, kationcsere-kapacitása, vízmegtartó és vízszolgáltató képessége határozza meg. Ezek a talajtulajdonságok elsősorban az anyagásvány- és humusztartalomtól függnek. Tehát a hatékonyabb műtrágya-felhasználás elképzelhetetlen az eddiginél jóval intenzívebb szervesanyag-visszapótlás nélkül. B. P. Interjú velem — Hogy érzi magát nyugdíjba vonulása első napján? — érdeklődtem magamtól a nevezetes alkalomból, s máris köntörfalazással kezdtem a választ. (Hiába, a viszonylag hosszú pályafutás alatt óhatatlanul ragad valami az úiságíróra is — a nyilatkozók stílusából.) — Hát... hogy is mondjam? Mint interjúalany — e témakörben ' — pontosan úgy, mint amikor a hóhért akasztani viszik. A mögöttem maradt húszon... vagy izé ... harminc esztendő, alatt, amit a szakmában eltöltöltem. magam is számos ri- vortalanyhnz intéztem hasonló két dóst. de esküszöm, hogy — a talpraesettcbbnél ügyesebb feleletek hallatán meg se fordult a fejemben... Szóval na. mit is akarok mondani? — tehát, hogy egvszer nekem is szögezheti ezt a kérdést valaki. Ügy hogy. .. de már megbocsásson — mti- szóly nekünk magázódnunk? Elég régóta ismerjük egymást ahhoz, hogy . . . Azt hiszem, én vagyok az idősebb, már abból ítélve is, hogy te faggatsz, tehát — szervusz. — Szia. — Mi-a? .— ja persze — hát akkor szia. így talán jobban elboldogulok szerény nyilatkozatommal, ami azért sem könnyű, mert némely szakmabeliek fel- róhatják az embernek, hogy — privatizál. Azaz olyasmin édeleg, ami vele történik, tehat magánügy, tehát nem tartozik a közvéleményre, amely — mint az újságírói zsargon tartja — s z é- l c s. Ezzel szemben, ugye, egy zsurnaliszta nyugdíjbamenetelé- nek első napja privát ügy, ekképpen minden, csak nem széles. — Elnézést a közbeszólásért, de talán rátérhetnénk a. ■. Te ne tudnád, hogy kötött terjedelemmel dolgozunk? — márpedig egy interjú... — Igazad van, kolléga... De mit is kérdeztél? — Na ne izélj —, első napod, nyugdíjban. — Persze, persze... Mivel is kezdhetném? Talán, hogy nem olyan megrázó, mint gondoltam. Köszönhető ez talán annak is, hogy mind munkáltatóm, a Kiadó. mind a SZOT tébé-főig- megyei-ig — te megérted a rövidítések helyspóroló célzatát — nyugdíjügyi illetékesei messzemenően gondoskodtak „bemelegítésemről”. Őszintén kijelentem, hogy példás gyorsasággal tartottak be minden ütemet, kezdve nyugdíjam megállapításától, az első esedékesség napjának közléséig. — Ez volt hát az a bizonyos bemelegítés? — Ez i s. Mert időközönként más epizódok is elősegítették, hogy „belejöjjek a szokatlanba”, mármint a fájrontba ... — Hoppá! Most megcsíptelek, szakikám. Ez a „fájront” kifejezés mintha némi megindult- ságot takarna. Majd megtudod egyszer te is. . . De maradjunk az említett inter me zz óknál. A,- egyik például az volt, amikor egy kövér borítékban megküldték a munkakönyvem. Mindent vártam abból a kopertából, csak azt nem. Hosszú percekig bámultam a belső-első oldal utolsó „bejegyzését”, hogy azt mondja: „Nyugdíjas”. Aztán elképzelhető tárgyilagossággal konstatáltam: „Ezt kellett megérnem — ki gondolta volna...” — Objektív álláspontomat bizonyítandó, csak napok múlva merészeltem átlapozni a bordó fedelű dokumentumot, — hadd legyek fellengzős — pályafutásom pecsétekkel hitelesített stációit. — Gondolom, itt-ott megrendültél? — Csakugyan, tartottam tőle, de közismert dacosságommal elejét vettem holmi nyúlós elérzékenyülésnek. „Juszt se ijedek meg!” — szögeztem le a vaksors megfordíthatatlanságával szemben. „Hiába hiszitek, hogy talonba tettek, munkakönyvem végleges visszaszármaztatásával, mert hol vagyok én még attól?! Hiszen — nézzük csak a boríték postabélyegzőjét! — aszongya . . . munkaviszonyom megszűnéséig több mint egy hónap van hátra. Addig tehát aktív‘ vagyok, s ha úgy akarom, a nap bármely órájában nekivágok tizenkilencedik esztendeje szokásos ■ utamnak Kecskemétre.” — De nem vágtál neki. — Tudod, féltem tőle, hogy ott, a Petőfi Népe redukciójában csak levágott volna a felismerés: ,,Húzás-halasztás már ez, édes egykomám. Ami elmúlt” ... Szóval ezt ne forszírozd, ne legyél annyira elfogulatlan, kollégám. — Na jó, megértelek... Mi szolgálta még a „bemelegítést”? — Látod, ez jó „szönyegkér- dés” a folytatáshoz... A másik — valóságra ébresztő — koppintást „kifelé menő” fejemre egy közönséges szolgálati postautalvány „mérte”. Hajszálpontosan a nyugdíj-korszakomat megelőző, tehát utolsó „aktív” napomon érkezett az utalvány, „Közlemény” — rovatában egy lila bélyegzővel: PETŐFI NÉPE. Tapintatos — ugyanakkor tárgyilagos és kétségkívül jogos — közlésével annak, hogy, letevén lantomat, ezentúl érezzem magam a P. N. soktízezeres olvasótábora egyik előfizető tagjának. ... No nem a pénzért... csak ebben is van valami a visszafordíthatatlanság kérlelhetetlenségéből — ez utóbbi kacifántos kitételt majd átírod a te stílusod szerint, ti, újságírók értitek ezt. . .. Szóval nehéz belenyugodni, hogy annak a lapnak, amelynek közel két évtizede egyik „írója- közreműködője" volt az ember, most már „kívül-keriill” partnere, előfizetője. Ez nem az előfizetői rang alábecsülése, isten őrizz!... Az a lap, amely tizenkilenc éve nap mint nap az asztalán várta egyik munkását, ezentúl postautalványi szolgáltatásként jut a volt munkatárshoz . . . — Ne haragudj, szakikám, de ez nem nyilvánosság elé való kérdés. -Neked — 02 utalvány ellenére — könnyű: te már nyugdíjban vagy, én viszont még sok cikket szeretnék leadni a fájrontig ... Meg aztán az első nyugdíjas napról kérdeztelek . . . — Igazad van, úgy elkalandoztam, mint egy hivatalos nyilatkozó ... De hát mit is mondhatnék az előbbiek után? Ahogy ma, szeptember 10-én reggel felkeltem, megrögzött szokásom szerint még úgy pizsamásán kikönyököltem, az ablakba; észlelni, milyen idő van. A fák rozsdabarna levelét napfény melegítette, szél ringatta. Az utcán Ladák, Skodák, Trabantok, Merőik. Renaultok ptb. zúgtak el jobbra-balra. Ifjú anyukák, apukák vezették csemetéiket a mellettünk levő óvodába . . . Sok ismerős, szomszéd iparkodott a buszmegállóba ... Csak most én nem kocogtam velük. Nem ültem fel a Szolnok—Lakitelek—Kecskemét „viszonylatú” vonatra. Így nem érkeztem meg a szerkesztőségbe sem. Nem ittam Buzsik mama kávéjából, nem vettem részt a vidékre indulás előtti traccspartin, nem tettem fel szokványos kérdésemet a folyosón szembejövőknek — „Hogy vannak a bácsalmási (alpári, félegyházi, bajai, kiskőrösi, halasi, szeremlei, a többi helyhiány miatt maradt ki) lányok?", s néni nyitottam harsány hangú köszöntéssel a 124-es szobába . . . De őszintén vigasztaló, hogy üres íróasztal nem marad utánam. No nem a hagyományos újságírói lim-lomokra gondolok, hanem a tehetséges utódokra, akik nemcsak az én vált bútorom mellett, hanem a többi — las- san-lassan szintén nyugdíjváro- mó.nyos — kolléga asztalánál fényesítik tollúkat. — Köszönöm az interjút. — Na ne hülyéskedj. Tóth István
