Petőfi Népe, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-31 / 203. szám
< 1982. augusztus 31. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT* SPORT • SPORI Megérdemelt bajai siker a rangadón Bajai SK—Kecskeméti SC 2—0 (2—0) Kecskemét, 5000 néző. Vezette: Roxin (Vankó, Kokavecz). BSK: Majzlinger — Glavatity, Szabó, Prikidánovics, Popp, Takács (Pesti a 02. percben), Szőcs, Evanics, Janicsák (Sárközi a 82. percben). Kovács, Keresztes. Edző: Rónai Sándor. KSC: Erdei — Nagy, Törő, Mo- hovics, Alberti, Hájer (Horváth a 67. percben), Somogyi (Podogi a 62. percben), Geiger, Ravasz, Mózner, Goják. Edző: Nagy János. A borongós, esőre hajló időjárás sem tudta visszatartani a szurkolókat a megyei rangadó megtekintésétől. A lelátón helyet- foglaló ötezres nézősereg soraiból már a mérkőzés kezdete előtt félórával csak a „hajrá BSK” buzdítást lehetett hallani, amely szinte hazai hangulatot teremtett a bajai labdarúgók számára. Az első negyedóra váltakozó küzdelmet hozott. Mindkét kapu gyakran forgott veszélyben, jó volt az iram, s néhány formás támadás többször is tapsot érdemelt. A 3. percben Kovács jó helyzetben lövés helyett a lesen álló Janicsákhoz játszott, s így a hazaiak rúghattak szabadrúgást. Az 5. percben Ravasz ügyetlen- kedte el Geiger remek átadását, majd a jobbszélső szabadrúgását tette ártalmatlanná Majzlinger. Tizenöt perc eltelte után fokozatosan magáratalált a vendégcsapat. Nagyszerűen alkalmazták a lestaktikát, villámgyorsan fejlődtek fel az ellentámadásokhoz, s a csatárok rendre átjátszották a kék-fehér védőket. A KSC védelme — főleg a széleken — rendkívül ingatag lábakon állt... A 116. percben Szőcs óriási helyzetben egyedül vezette Erdei kapujára a labdát, de Mohovics az utolsó pillanatban határozottan szerelte. Egy perccel később Hájer előtt hasonló lehetőség kínálkozott, ám lövés helyett a lesen álló Ravaszhoz játszott... A 17. percben a kitörő Szócsőt többször is szabálytalan eszközökkel kísérelték meg szerelni — utoljára a 16-oson belül —, de végül lövéshez jutott. (Meglepetésre a játékvezető a büntetőterületen kívül ítélt szabadrúgást a vendégek javára!... Az ellentámadás végén Somogyi szép cselek után alig lőtt fölé. Állandósult a bajai fölény, és a 31. percben érett góllá. Takács nagy lendülettel vezette a labdát. Beadása megpattant a hazai védőkön, s az üresen álló Janicsákhoz került, aki habozás nélkül a bal sarokba lőtt. 1—0. A gól után érezhetően „padlón” volt a KSC, de a bajaiak nem kímélték kínlódó ellenfelüket, s három perccel később újabb gólt lőttek. Ezúttal Janicsák robbant ki Mohovics mellől, átjátszotta a keresztező Törőt is. Középre gurított és Evanics szorongatott helyzetből lőtt a hálóba. 2—0. Fordulás után nem sokat változott a játék képe. Továbbra is a vendégek nyújtották a lendületesebb és gyorsabb futballt, míg a hazaiak erőtlen támadásokat vezettek. A színvonal valamelyest esett, de a mérkőzés keményebbé vált. Sok volt a durva beleme- nés, visszahúzás és utánrúgás. A játékvezető sárga lapokkal próbálta megfékezni az indulatokat. Az 55. percben Alberti, majd a 68. percben Törő kapott figyelmeztetést. A 60. percben Ravasz késlekedett és lövését szögletre fejelte Szabó. Hosszú mezőnyjáték után a 68. percben ismét a jobbszélső veszélyeztetett, újból sikertelenül. Húsz perccel a befejezés előtt már nyilvánvalóvá vált: a hazaiak ezen a délutánon már nem képesek újabb erőket mozgósítani még a szépítésre sem. Pedig a BSK fáradni látszott. Csatárai sem cikáztak olyan lendülettel, mint az első félidőben, s a középpályások is inkább a biztonságos játékra törekedtek. A KSC azonban nem élt a kínálkozó lehetőséggel, továbbra is a középpályán erőlködtek, a széleket teljesen figyelmen kívül hagyták. A 80. percben adódott az utolsó lehetőség a hazaiak előtt. Törő közeli lövését Majzlinger kis szerencsével öklözte a kapu fölé. A hátralevő időben csak a kék-sárga szurkolók önfeledt ünneplése jelentett eseményt. A mérkőzés után — valószínűleg — sokan, sokféleképp értékelték a látottakat. Egy azonban biztos: a BSK megérdemelt győzelmet aratott a Széktói Stadionban. A bajai labdarúgók erőnlétben, futógyorsaságban, egyéni és csapatjátékban messze a kecskemétiek előtt jártak, összeszokottságuk eredménye, hogy villámgyorsan képesek helyzetet teremteni az ellenfél kapuja előtt, s az, hogy nagyszerűen alkalmazzák a lestaktikát. A KSC nem találta meg ennek a védekezésnek az ellenszerét,' könnyedén megadták magukat, s nem volt érezhető játékukon a mindent elsöprő elszántság, győzniakarás sem ... A bajai csapatból Szabó, Evanics, Szőcs, Takács, Szabó és Janicsák, míg a hazaiaknál Törő, s amíg erővel bírta Somogyi tűnt ki leginkább. Roxin játékvezető kissé határozatlanul vezette a találkozót, de nem követett el döntő hibát. Rajtmár István az nb ii. Állasa 1. 22. Volán 4 2 2- 8—4 6 2. Tapolca 4 2 2- 4—2 6 3. Siófok 4 2 1 1 8—6 5 4. Dorog 4 2 1 1 7—5 5 5. Sopron 4 2 1 1 6—4 5 6. Volán SC 4 2 1 1 5—4 5 7. Szekszárd 4 2 1 1 5—5 5 8. Bajai SK 4 22 6—5 4 Debreceni K. 4 1 2 1 6—5 4 10. Ózd 4 1 2 1 5—4 4 11. SZEOL AK 4 22 4—3 4 12. Hódmezőv. MSE 4 22 6—6 4 13. Nagybátony 4 22 6—8 4 14. Keszthely 4 22 5—7 4 15. Saig. TC 4 1 1 2 6—6 3 10. Kecskeméti SC 4 1 1 2 5—6 3 17. Nagykanizsa 4 1 1 2 5—8 3 18. Eger 4 13 6—7 2 19. Kazincbárcika 4 13 5—7 2 20. Ganz-MÁVAG 4 13 4—10 2 Volán—Kazincbarcika 1—0, Nagykanizsa—Tapolca 1—1, 22. Volán—Siófok 2—2, Dorog—Hód,mszővásárh,ely 2—1, Sopron—Ganz-MÁVAG 2—0. Keszthely—SZEOL AK 1—0, STC—Debrecen 0—0, ózd—Szekszárd 1—1, Eger—Nagybátony 3—1. • Evanics a becsúszó Alberti mellől a Bajai SK második gólját lövi. Területi labdarúgó-bajnokság Lajosmizsei Vízgép SE—Szarvas 3—1 (1—0) Lajosmizse, 600 néző. Vezette: Kubatovics (Kószó, Papp) Lajosmizse: Pertzel — Hoder- marszki, Ábel, Rózsa, Csima, Márkli, Kovács, Seres, Vajda, Kocsis, Sós (Kállai). Edző: Seres Lajos. Szarvas: Pocsai— Paulik, Szilágyi, Lancsa, Petneházi, Petykó, Filyó, Kupecki, Berki (Újvári), Antal, Török. Edző: Pataky Tamás. A 32. percben az előretörő Ábel egy ügyes csellel becsapta Lan- csát és a beadását Vajda 5 méterről a hálóba fejelte. 1—0. A 69. percben Kovács szöglete pontosan Kocsishoz szállt, aki hatalmas kapáslövéssel vette be a szarvasiak kapuját. 2—0. A 80. percben Pertzel kapus lépéshibát vétett, amiért közvetett szabadrúgást ítélt a játékvezető. Ebből Kupeczki szépített. 2—1. A játékvezető hosszabbított és a 93. percben (!) Vajda 25 méteres szabadrúgása nagy erővel zúdult a kapura. Pocsai kapus belenyúlt, de a labda a hálóba perdült. 3—1. Végre igazán jóiramú, színvonalas mérkőzést láthatott a hazai közönség. Lelkesebb játékkal a Lajosmizse biztosan tartotta otthon a két pontot. Jók: Vajda, illetve Filyó, Kupeczki. Dömsöd—Kecskeméti TE 1—1 (1-0) Dömsöd, 600 néző. Vezette: Varga. KTE: Tasnádi — Egyed. Csordás, Parti, Nagyhegyesi, Meszlényi, Porhanda, Horváth (Virágh), Oskolás, (Érsek), Puskás, Feró. Edző: Zimmerman Gyula. Az első félidőben a hazai csapat játszott mezőnyfölényben és Szalai révén vezetést szereztek. 1—0. A szünet után a hazai csapat játékosai — akadt köztük több volt NB I-es labdarúgó — elfáradtak. A 69. percben Feró elvette a labdát a cselezni akaró dömsödi hátvédtől. Partihoz játszott, aki egyből a hálóba lőtte. 1—1. A hajrában több helyzet is adódott a hazaiak kapuja előtt, de az eredmény nem változott. Jók: Szalai, Elekes, illetve Csordás, Nagyhegyesi, Porhanda. Honvéd Kun B. SE—Hódmezővásárhelyi Porcelán 2—0 (0—0) Hódmezővásárhely, 2000 néző. Vezette: Maróti. A félegyházi csapat végig lendületesebben, ötletesebben játszott és idegenben is megérdemelten győzött. Gól: Maszlag, Mixtai. Területi bajnokság állása 1. Szabó Lajos SE 2. Orosháza 3. Gyula 4. H. Kun Béla SE 5. SZVSE 6. DÉLÉP 7. Szarvas 8. KTE 9. Békés 10. Lajosmizse 11. Dömsöd 12. Füzesgyarmat 13. Sz. Dózsa 14. H. Porcelán 15. Mindszent 16. Nagyszénás 3 3 - - 7—0 6 3 3 - - 7—1 6 3 3 - - 6—3 6 3 2 1 - 3—1 5 3 2 1 - 3—1 5 3 12- 4—1 4 3 111 7—4 3 3 111 5—5 3 3-21 2—3 2 3 1-2 4—6 2 3-21 1—3 2 3 1-2 5—10 2 3-12 1—3 1 3-12 0—6 1 3 - - 3 4—8 - 3 - - 3 0—6 További eredmények: Gyula—Mind- szent 3—2, Sz. Dózsa—Békés l—l, H. Szabó—Nagyszénás 2—0. OMTK—Füzesgyarmat 2—1, DÉLÉP—SZVSE 1—1. ATLÉTIKA Háromszáz induló vágott neki az erdei-hegyi maratonpá- lyának a hagyományos Martini nemzetközi versenyen. Közöttük volt a kiskunhalasi Tabajdi József is, aki az összesítésben a 12., a korosztályos értékelés szerint pedig első lett, megelőzve a legjobb 40 év feletti csehszlovák versenyzőket. 25 km-es ideje: 1 óra, 27 perc 13 mp. volt. A labdarúgó NB I. eredményei Pécsi MSC—Ü. Dózsa 2—2, ZTE— Vasas 3—2, Csepel—MTK-VM 3—0, Rába ETO—DVTK 2—0, Nyíregyháza— Bp. Honvéd 1—0, DMVSC—Tatabánya 1—1, Békéscsaba—Videoton 2—1, FTC—Haladás 4—0. A TÄBLÄZAT Állasa 1. FTC 1 14—0 2 2. Csepel 1 13—0 2 3. Rába ETO 1 12—0 2 4. ZTE 1 13—2 2 5. Békéscsaba 1 12—1 2 6. Nyíregyháza 1 11—0 2 7. Pécsi MSC 112—2 1 8. Ü. Dózsa 112—2 1 9. Debrecen 111—1 1 10. Tatabánya 111—1 1 11. Vasas 11 2—312. Videoton 11 0—113. Bp. Honvéd 11 0—114. DVTK 11 0—215. MTK-VM 11 0—316. Haladás 11 0-4TOTÓ A totó 35. heti eredménye 1. Sopron—Ganz-MAVAG 2—0 1 2. HMSE—Dorog 1—2 2 3. Olajbányász—Tapolca 1—1 x 4. Kazincbarcika—Volán 0—1 2 5. 22. Volán—Siófok 2—2 x 6. STC—Debrecen o—0 x 7. Szekszárd—ózd l—l x 8. Keszthely—SZEOL 1—0 1 9. Hammarby—Malmö 2—0 1 10. Halmstad—öster 2—4 2 11. Elfsborg—Stockholm 1—2 2 12. Kalmar—Brage 0—2 2 13. Atvidaberg—Göteborg 2—8 2 + 1. Orgryte—Norrköping 1—1 x A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 35. fogadási héten 13 és 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. A nyeremények a nyere- ményrlleték levonása után á következők: 12 találatos szelvény 11 darab. Nyereményük egyenként 300 585 forint. 11 találatos szelvény 154 darab. Nyereményük egyenként 8588 forint. A 10 találatos szelvények száma 1596 darab. Nyereményük egyenként 1243 forint. A közölt adatok nem véglegesek. (MTI) Baranya megye csapata nyerte az igazságügyi dolgozók sportversenyét, Bács-Kiskun a második MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Győztek az esélyesebb csapatok Ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult vasárnap a II. országos igazságügyi sportnapok háromnapos eseménysorozata. A Gépipari és Automatizálási Főiskola aulájában felsorakozott versenyzőket Markója Imre, igazságügy-miniszter köszöntötte, majd átadta a díjakat a legeredményesebb csapatok képviselőinek. Az összesített pontversenyben Baranyá megye csapatkapitánya vehette át a vándorserleget, amelyet az elmúlt évben Bács-Kiskun őrzött. Megyénk versenyzői ezúttal is derekasan helytálltak, hiszen a második helyen végeztek, mig Borsod megye együttese az ugyancsak előkelőnek számító harmadik helyezést szerezte meg. A verseny részeredményei, női asztalitenisz: 1. dr. Szabó Emese (Csongrád), 2. dr. Vukov Irén (Bács-Kiskun), 3. Somsákné dr. Tatár Ágnes (Borsod). Férfiak: 1. dr. Orbán György (Veszprém), 2. Turbók Attila (Budapest), 3. dr. Iván Gyula (Tolna), 6. dr. Szentkirályi László (Bács-Kiskun). Űszás, női 50 m: 1. dr. Vukov Irén, 2. Egyedné Kovács Mária (Bács-Kiskun), 3. Bökönyi Zsuzsanna (Csongrád). Férfi 100 m: 1. dr. Kiss Lajos (Csongrád), 2. dr. Vezsenyi Péter (Szolnok), 3. dr. Fekete Sándor (Heves). Váltó: 1. Szolnok (dr. Vezsenyi K., dr. Gulyás, Szőke, dr. Vezsenyi P.), 2. Baranya, 3. Csongrád, 4. Bács- Kiskun (dr. Cserjés, dr. Vukov, Egyedrté, Űjszászi). Tollaslabda, női: 1. dr. Tóth Judit (Hajdú-Bihar), 2. Bodnár Zsuzsanna (Borsod), 3. dr. Bakó Gizella (Veszprém), 8. Füzesi Zoltánná (Bács-Kiskun). Férfiak: 1. Szabó Zoltán (Győr-Sopron), 2. Kovács Csaba (Baranya), 3. dr. Jován János Veszprém), 5. dr. Szabó Ferenc (Bács-Kiskun). Kispályás labdarúgás: 1. Bor- sod-Abaúj-Zemplén, 2. Pest, 3. Fejér, 5. Bács-Kiskun. A Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola aulájában megtartott ünnepélyes eredményhirdetésen Bonifert Ádám miniszterhelyettes. az Országos Igazságügyi Sportbizottság elnöke értékelte a II. igazságügyi sportnapok vetélkedőit, majd a házigazdák nevében dr. Gfeiner József, a megyei bíróság elnöke köszönt • Dr. Greiner József, a megyei bíróság elnöke köszönte meg az igazságügyi dolgozóknak a háromnapos, példás küzdelmet, a sportszerű vetélkedést. el a tizenkilenc megye és Buda- sport által ismét közelebb hopest igazságügyi dolgozóitól, aki- zott egymáshoz. két a játék, a vetélkedés! kedv a B. I. Kkfházi Szövetkezeti SE—Kiskunhalas 3—3 (2—2) Kiskunfélegyháza, 300 néző, vezette: Lavati (Durusán, Kiüti). Kkfházi Szöv. SE: Némedi — Bartha, Majoros, Kókai, Karsai, Koczka, Kurucz, Jókai, Szabó R. (Zs. Juhász), Petróczi, Szabó M. Edző: Farkas László. Kiskunhalas: Pintér — Balogh (Jójárt), Dobra, Enczel, Kollár, Kovács, Szőke I., Fuksz, Karsai, Szőke S., Horváth. Edző: Rádi Zoltán. 19. perc: Fuksz szabadrúgása után Karsai fejelt a hálóba. 0—1. 25. perc: Karsai a hazai védők díszkísérete mellett vezette a labdát a kapura, majd a kifutó 'Némedi mellett elegánsan gurított a kapuba. 0—2. . 32. perc: Kókai átadását Koczka közelről a léc alá lőtte. 1—2. 42. perc: Szabó R. az alapvonalról jól adott középre és Kurucz egy csel után a jobb sarokba bombázott. 2—2. 48. perc: Szabadrúgásból Kollár csavarta a labdát a 'jobb alsó sarokba. 2—3. 55. perc: Szabó M. megszerzett egy eladott labdát, majd két csel után Pintér mellett a hálóba lőtt. 3—3. Ifjúságiak: Kkfházi Szövetkezeti SE—Kiskunhalas 11—0 (2—0) Sz. G. Jánoshalma—H. Szamuely SE 3—1 (2—1) Kalocsa, 300 néző, vezette: Horváth. Jánoshalma: Bozsics — Balogh (Török), Liliom, Tóth, Gei- singer, Faddi, Hegyi, Szöllősi, Vasvári (Balogh), Juhász, Farkas. H. Szamuely SE: Szabadi (Fábián) — Kurucz, Pesti, Kákonyi, Horváth, Pandúr, Hargitai, Várszegi (Sörföző), Ökrös, Sümegi, Búkor. Edző: Gnodi László. Gólszerzők: Balogh, Vasvári, Geisinger, ill.: ökrös. Jók: Liliom, Hegyi, ill.: Kákonyi, Pesti. Tiszakécske—Akasztó 2—0 (2—0) Akasztó, 500 néző, vezette: Papp (Márton, Tóth). Tiszakécske: Schachinger — Juhász, Varga, Domonics, Sán- tha, Pálinkás, Ézsiás, Tóth, Kis- juhász dr., Bús, Nász. Edző: Szatmári István. Akasztó: Ba — Kecskés, Gubán, Polareczky, Kozma, Kocsis, P. Szabó, Földesy, Farkas, Szabó G., (Varga), Lehota. Edző: Francia László. Gólszerzők: Sánta, Ézsiás. Ifjúságiak: Akasztó—Tiszakécske 5—0 (3—0). Bajai Tsz SK—Tass 0—0 Baja, 400 néző, vezette: Dobos (Németh, Kara). Bajai Tsz SK: Gilián — Hol- czer, Gyenei, Jarmacki, Kisföldi, Vanó, Boros, Simon, Kövesdi (Németh), Gál, Csehók. Edző: Varga Imre. Tass: Zsorda — Herceg, Csapiár, Rapcsák, Forgó, Sztruhár, Kiss, Erdős (Muhi), Kosa, Vida, Pásztor. Edző: Nagy Ferenc. Alacsony színvonalú mérkőzés volt. Jók: Gyenei, Boros, ill.: Rapcsák, Sztruhár. Ifjúságiak: Bajai Tsz SK—Tass 7—0. Soltvadkert—Harta 3—1 (1—1) Soltvadkert, 500 néző, vezette: Dömény (Fehér, Nagy II.). Soltvadkert: Mayer — Dér, Eiler, Frittman. Galántai, Tóth, Sörös, Erdős, Szekér, Szűcs, Szabó. Edző: Tagai János. Harta: Páli — Halász, Kiss, Nagy, Kecskeméti, Lapun, Le- hoczky, (Horváth), Faragó, Csehi, Bartók (Rostás), Ármai: Edző: Bleszák Sándor. Gólszerzők: Tóth 2, Szűcs, ill.: Bartók. Tóth a 42. percben 11-est hibázott. Kiállítva: Nagy a 4L percben. Jók: Eiler, Galántai, Tóth, ill.: Páli. Ifjúságiak: Harta—Soltvadkert 6—1 (4—0). Sükösd—Kalocsa 2—1 (2—1) Sükösd, 300 néző: vezette: Farkas (Molnár, Sendula). Sükösd: Szente — Pétrovics, Lakner, Várnagy (Hajzer), Faddi, Czeller, Németh (Lógó Z.), Koszorús, Szabó, Sudár, Páncsics. Edző: Bujdosó Márton. Kalocsa: Gojtán — Kákonyi (Salacz), Pécsi, Nemes, Tamás, Lajdi, Tóth, Berta, Mohács dr., Matos (Varjú), Nagy. Edző: Molnár, Ferenc. 20. perc: Sudár legszebb napjaira emlékeztetve, 20 méterről bombázott -> léc alá 1—0 Matos közelről fejelte a hálóba. 1—1. 39. perc: Páncsics lövése már a kapuba tartott, amikor az egyik kalocsai védő kiütötte. 11-es. Németh vállalkozott a büntető elvégzésére, de a felső kapufát találta telibe. 45. perc: Koszorús hatalmas lövése a bal felső sarokban akadt meg. 2—1. Jók: Koszorús, Páncsics, Lakner, ill.: Mohácsi dr., Tóth. Ifjúságiak: Kalocsa—Sükösd 3—1 (1—1). G.: Vény 2, Vén, ill.: Vass. V. J. Miske—Izsák 5—0 (2—0) 'Miske, 600 néző, vezette: Czen- czik (Barta, Szabó J.). Miske: Varga G. — Ikolicz, Dobai, Hubert, Hayerbácher, Tamási (Nagy K.), Domokos, Bed- zsula, Petrecz, Illés, Varga P. (Szerencsés). Edző: Farkas András. Izsák: Antal — Németh (Horváth), Kalmár, Bogdány, Molnár, Nagy (Czirkos), Tóth, Losonczi, Tóth J., Nagy O., Bozsik. Edző: Száz Sándor. Gólszerzők: Illés 2, Domokos 2, Petrecz. A miskei együttes helyzetei alapján akár kétszámjegyű eredményt is elérhetett volna,. Jók: Illés, Bedzsula, Pákolicz, ill.: Kalmár, Bogdány. ifjúságiak: Miske—Izsák 4—1 (4—0). Kiskőrös—Kecel 3—2 (0—2) Kecel, 1500 néző, vezette: Kiss A. (Miklós, Dézsi). Gólszerzők: Kiss, Boldizs, Katzenbach, ill.: Császár, Vajda illésből) . A kiskőrösi együttes bravúros győzelmet aratott a két góllal vezető keceliek ellen. A megyei t. osztályú labdarugó-bajnokság állása 1. Tiszakécske 2. Soltvadkert 3. Jánoshalma 4. Miske 5. Kalocsa 6. Akasztó 7. Kiskunhalas 8. Kiskőrös 9. Tass 10. Harta 11. Kkfházi Szöv. SE 12. Bajai Tsz SK 13. Sükösd 3 2 19—0 5 3 2 i7-1 5 3 2 16—2 5 3 21 8—3 4 3 21 5-2 4 3 21 6—4 4 3 1 25~$ 4 3 21 6—6 4 3 1 1 1 2—4 3 3 12 6—7 2 32 1 3-5 2 32 1 1—3 2 3 12 3—7 2 3 12 2—7 2 •* 2—6 2—13 " • Az összetett csapatverseny 1—3. helyezettje a dobogón. (Tóth- Sándor felvételei)