Petőfi Népe, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-14 / 190. szám

TUDOMÁNY • TECHNIKA [ KISKUNHALASI KEZDEMÉNYEZÉS A bortól a szőlőmag-olajig Laikusok is tudják, hogy más a hozama a kuko­ricának Baranyában, s megint más Szabolcsban, vagy Nógrádban. Azt azonban csak a hozzáértők ismerik, hogy a hazánkban honos fajták sokkal többre képesek, mint amennyit a mezőgazdasági üzemek kihoznak belőlük. Talán mondani sem kell, hogy ez az egyik tartaléka a nyereség növelésének. A kukoricánál maradva: az öttonnás átlaghozam a termesztett fajták biológiai „kapacitásának” csak a 60 százaléka. Van ennél rosszabb arány is: a szőlőtermesztésben az átlagos „kihasználás” 30 szá­zalékos! Hol a határ? A termesztési kapacitások jobb kihasználása sok pénzbe kerül; több műtrágyát, növényvédő szert, gépi munkát kíván- Számítás kérdése annak meg­állapítása, hogy a hozamok növelésének hol van a gazdaságos határa. Nézzünk egy példát a gyakorlatból. A Kiskunha. lasi Állami Gazdaságban a bor termelési költsége t975 és 1981 között 63 százalékkal növekedett. Egy hektoliter újjbor 1976-ban 700, 1981-ben már 1499 forintba került. Öt év alatt 72 százalékkal nőtt a lekötött eszkö­zök értéke. Ehhez nem volt elég fejlesztési alapjuk, ezért a gazdaságnak hitelt kellett felvennie. A bank­költségek 1981-ben már felemésztették a borászat­ból származó nyereség jelentős részét. Ez a helyzet az idén tovább romlott, amin — a gazdaság és álta­lában a gazdaságok szempontjából — a leggyorsab­ban a támogatási, a hitel- és az adórendszer átala­kításával lehetne változtatni. Az üzemek azonban nem várhatnak mindig központi intézkedésre. Több fázisban Szorult helyzetükben a tartalékok kiaknázásának még kevésbé elterjedt módjához folyamodtak: a termékek több fázisú feldolgozásához. Az elsősor­ban szőlőtermesztésre és -feldolgozásra berendezke­dett Kiskunhalasi Állami Gazdaság a borászat egy­re csökkenő nyereségét a szőlő többszörös feldolgo­zásával igyekszik növelni. Tehát a borokon és a pezsgőkön kívül a gyártási folyamatban visszamaradt anyagokból — szőlőtörköly., seprőtészta, borseprő, borkő stb- — szeszt, borkősavat, takarmányt, talaj- erö-visszapótló anyagot, élelmiszeripari célra alkal­mas színanyagot és olajat gyártanak. Kissé leegy­szerűsítve. ez a több fázisú feldolgozás úgy törté­nik, hogy mindig az előző termék maradékából ké­szítik az újabb terméket. « A Kiskunhalasi Állami Gazdaság borkősav- üzemének egyik gépsora. Például fél tonna szőlőből — amiből körülbelül 350 liter bor készül — 100 kilogramm szőlőtörköly marad. Ebből szeszt termelnek. A szeszgyártás mel­léktermékéből borkősavat nyernek. A maradékból takarmány-alapanyag készül. A visszamaradt masz- szából készülő szervesanyag-visszapótlóért csaknem 500 forintot fizetnek a vásárlók 100 kilogrammon­ként. Közös vállalkozás t Értékes a szőlőmag is, amelynek kinyerésével az idén eredményesen foglalkoztak, kisebb mennyisé­get exportáltak is. Jelenleg arról tárgyalnak, hogy tőkés cégekkel közös vállalkozást létesítenek, mégpe­dig a szőlőmagban lévő természetes színanyag és az olívaolaj minőségével megegyező szőlőmag-olaj ké­szítésére. A körülbelül 30 ezer tonna és 130 ezer hektoliter- borászati maradékot feldolgozó üzem — a nyers­anyag 80—90 százalékát vásárolja — tavaly körül­belül 14 százalékos árbevétel-arányos nyereséget, több mint 26 millió forintot számolhatott el. A bor- kősavüzem 20 állami gazdaság közös vállalkozása­ként működik, és a nyereségből a vagyoni hozzájá­rulás arányában több mint 50 százalék jut a Kis­kunhalasi Állami Gazdaságnak­B. P.—K. S. Mikor érett a dinnye? A dinnyeszezon felén túl még válogathatunk a sár­ga- vagy cukordinnye, illet­ve a görögdinnye legkülön­félébb fajtái között. A sár­gadinnye a korai középkor­ban került Európába, vala­honnan Közép-Ázsiából. Hazánkban a XI. század­ban már ismerték és ter­mesztették. A görögdinnye Afrika trópusi vidékeiről jutott Európába a XVI. szá­zadban­A vásárló évről évre visz- szatérő gondja, hogy miként állapítsa meg a dinnye érettségét. A sárgadinnyéé könnyen felismerhető, hi­szen az érett gyümölcs jel­legzetes illata a héjon is jól érezhető, s az is a7- érett­ségre vall, ha a szárral el­lentétes oldalon gyenge nyo­másra is puhának érezzük a gyümölcsöt. A görögdinnye esetében sokkal nagyobb gyakorlat kell az érettség megállapí­tásához. A dinnye megko- pogtatása nem mindig meg­bízható vizsgálati mód, ám vannak bizonyos jelek, amelyek útbaigazítják mind a termelőt, mind a vásár­lót. A dinnye héja. amely legtöbbször hamvas, érés­kor fényesebb és világosabb lesz. A dinnye érettsége megállapítható még arról is, hogy könnyebb súlyú, mint az ugyanolyan nagy­ságú éretlen. Az érett dinnyéről lepereg az éjjeli harmat, az éretlenről nem. Jgyancsak jellemző az érett görögdinnyére, hogy ütögetésre kongó hangot hallat, héja kemény, leva­karva szép fehér színű és a köröm nem könnyen ha-' tol bele. Szára belül fehér színű és belőle sárgás lé folyik ki. Egy másik ismer­tetőjel: vízbe helyezve nem merül el, míg az. éretlen fenékig süllyed az edény­ben. KÉT ÚJDONSÁG A bábolnai IKR Bács- Kiskun megyében rende­zett, legutóbbi körzeti ver­senyén a számítógépek két újdonságára figyelhe­tett fel az érdeklődő. Az egyik az eke éjszakai mun­kájánál és az országúti vontatásánál nélkülözhetet­len. A másik újdonság, a műanyag kormánylemez, amely a munkaeszköz ön­súlyát csökkenti, anélkül, hogy a használhatóságát befolyásolná. • Villogó és féklámpa a nagy teljesítményű eke gerendelyének vé­gén. • Műanyag kormány­lemezek a Rába—Steiger által vontatott talajmű­velő eszközön. A General Motors 1981- ben olyan nyolchengeres gépkocsit hozott forgalomba, amelyet számítógép-vezérel­te elektromágneses szabályo­zórendszer egészít ki. Az au­tomata a terheléstől függően — a szívó- és kipufogósze­lepek kikapcsolásával — a nyolc hengerből kettőt vagy négyet üzemen kívül helyez. Ezzel számottevően csök­kenthető a benzinfogyasztás. • Egy japán gyárt­mányú, korszerű ultrahangos vizsgá­lóberendezést látha­tunk, amelynek mű­ködési elve meg­egyezik a radaréval. A letapogatófej az általa kibocsátott ultrahang-impulzu­sokat a visszaverő­dés után is fogja, s az elektron-sugár- csöves kijelzőre jut­tatja, megjelenítvén a vizsgált belső rész körvonalait. Az agysebészetben, a nő- és szívgyógyászatban, az urológiában és az orvosi gyakorlat sok más területén egyre gyakoribbá válik az ult­rahangos vizsgálati módok alkalmazása. Ezek egyrészt nagyon pon­tosak, másrészt — ellentétben egyéb eljárásokkal, pl. röntgenezéssel — a betegnek nem okoznak semmiféle megterhelést, káros mellék­hatást. Segítségével ma már következtetni lehet a magzat korára, nemére, a méhben elfoglalt helyzetére, az ikerterhességre, újszü­löttek, csecsemők vizsgálatánál agyon belüli károsodásra, a kopo­nyába sérülés révén bekerült idegen test elhelyezkedésére stb. A bel­gyógyászok az ultrahang segítségével tájékoztatást kaphatnak a máj, az epehólyag, az epeutak, a hasnyálmirigy, a lép, a vese elváltozá­sairól. Az urológusok számára kirajzolódnak az epekövek is, ha leg­alább 6—7 milliméter átmérőjűek. Ultrahangóknak egyébként az ember által nem hallható, másod­percenként tizenhatezernél nagyobb számú mechanikai rezgéseket te­kintjük. Az orvosi diagnosztikában másodpercenként egy- és húszmillió 0,1—1,5 milliméter közötti hullámhosszúságú élő szövetekben másod- percenkénti ezerötszáz méteres haladási sebességű rezgéseket hasz­nálnak, amelyek két közeg érintkezési felületéről visszaverődnek. Csecsemőruha Egy angol ortopéd-orvos szerint a nyolc-tíz éves gyerekek lábán tapasz­talt, s nehezen megmagyarázható fejlődési rendellenességek arra ve­zethetők vissza, hogy csecsemőko­rukban szűk volt a ruházatuk. Kísér­letekkel megállapította, hogy a kis­gyermekek lábujján már sokkal cse­kélyebb erők is alakváltozásra vezet­hetnek, mint amekkorák a csecsemő- ruházat anyagának tágításához szük­ségesek. Azt tanácsolja tehát, hogy a szülők olyan bő textíliákat vásá­roljanak, amelyekbe a gyermekek be­lenőhetnek, a nadrágok végét pedig bontsák fel, hogy a gyermekek ki­dughassák a lábujjaikat. Cipőt a gyer­mekre csak akkor húzzanak, ha már járni kezd. Összeállította: Kereskedő Sándor ssssssíg F. NAGY ISTVÁN: Tizenöt répa Kesernyés, avarillatú alkonyat. Békességes, mint ősszel szokott, amikor elfárad a természet. Az udvarra nyíló kiskonyha ajtaja tárva, a küszöbön Bezle bolhász- kodik, odakint az Érben Ibékák unkognak. Ideverődik az esti 'ha­rangszó. Az asszony szigorú arccal ma­tat a tűzhelyen. Fakanállal bö- ködi a lábos fenekét, hogy egyen­letesen piruljon a vöröshagyma. Idegesen kapkod, zajosan rángat­ja az edényeket, apró gallyat gyö­möszöl a tűzre. Csípi a szemét a hagyma, s miközben ide-oda nyomkodja a köténye ’sarkát, ol­dalvást ránéz az emberre. Meg tudná ölni. Az ember az asztalnál görnyed. Mint egy rakás szerencsétlenség, úgy fest ott hangosan szuszogva. Az imént tottyant le kimerültén a kisszékre, annyit mondott, hogy még a haja is fáj. Arról hallgat, hogy mitől. Talán elmesélné, de látja, vagy inkább érzi, hogy az asszony semmire se kíváncsi, csak a répára. Arra, amit ma sem hozott, pedig erős volt benne a szándék. Többet nem csinál ilyet, az biztos, azt hitte belehal. Jól­esik végre, hogy kifújhatja ma­gát. Szedi is szaporán a levegőt, az arca, mint a fölszegeit Krisztu­sé. Még ránézni is fájdalom. Hosz- szú volt az út az isten háta mö­götti 10-es táblától, csúzos, rozo­ga lábai éppen hogy kibírták ha­záig. Csak annyi ereje maradt, hogy le bírt rogyni a szokott he­lyére. Nem sokkal előbb jött meg az asszony is. Az ispánéknál napszá- moskodik évek óta, mos, takarít, főz, ellátja a jószágot, csinálja, amit mondanak neki. Soha nem engedik el napnyugta előtt, így nincs megállása itthon se, ripsz- ropsz főzni kell az embernek. Ne­ki is jólesne ülve várni, hogy eléje rakják az étéit, de ilyen nem létezik harminc év óta. Kilenc- száz'ban esküdtek, azóta feszt megy a robot. Lehajol, megigazít­ja a lángot, s esküdni merne, hogy neki van a leghaszontala­nabb embere. Ez még arra sem képes, hogy vessen néhány cu­korrépát a hátizsákba, úgy sétál haza, mint valami nagyságos úr. — Hoztál? Olyan tónusban kérdezi, hogy az ember szuszogása fölerősödik tőle. Ránéz szegény a falra akasz­tott kis ötös lámpára, mintha at­tól várna megfelelő választ. Az­tán nyel egyet, megtekergeti a nyakát, és jólesően érzi, hogy ro­pog, pattog. Jobbnak látja, ha nem szól, nincs semmi kedve a veszekedéshez, csak bámul me­redt szemmel a semmibe. Az asszony, hogy érthetőbb legyen, folytatja: — Agyon kéne ütni az olyat, aki nem törődik a családjával Még mindig semmi, az ember hallgat. Egybízet ad az uraság száz kvadrátjáért: ásóval föl kell a kötött, réti talajból feszegetni a répát, aztán összehajlgálni ka­rimába, majd bunkós hegyű kés­sel lecsapkodni róla a koronát, megpucolni a ragacsos földtől, végül kupacba dobálni, és saját levelével letakarni. Csak így ve­szi át a pallér. Másfélszeresére nyújtott nap kell hozzá, különben ott marad félben, amit kiöleztek. Elég rágondolni a dérlepte sötét hajnalokra, máris jön a lélekder- mesztő borzongás. Hogy elűzze, rá akar gyújtani, de nem érez annyi erőt, hogy zsebbe nyúljon a dózniért. Sajog mindene, a lá­ba hasogat. Aludni volna jó, és soha föl nem ébredni. Csendje piszkálja az asszonyt. — Minek él az olyan, aki any- nyi fáradságot sem yesz, hogy hazahozza, ami nem kerül pénz­be. Ha már cukor nincs a háznál, legalább melaszt főzhettem vol­na ... Megreccsen a szék, amiből tud­ja az asszony, hogy amit mondott, annak indul a hatása. Elszántan mondja hát tovább: — Gazsi sógor tegnap is ho­zott. Az életrevaló, nem olyán tedd ide, hadd hűljön ki. Erre sem szól semmit az em­ber, csak telehörpinti magát le­vegővel, aztán nagy erővel kifúj­ja. Ez a fújás azonban már an­nak a kétségtelen jele. hogy nem fér odabent a tehetetlen düh. S mivel az asszony csak nem hagy­ja békén, két kézen megtámasz­kodva. kínnal-bajjal föiltápászko- dik. Áll, kissé bizonytalanul, szá­nalmas pózban, aztán kitör: — Rogyassza rád az isten a magas eget! És kilódul az ajtón. Még hall­ja az asszony erősített szövegét, de rá se hederít. Csak megy, vi­szi a mérge. ■Már éjszakába hajlik az este, amikor benyit a kocsmába. A leg­hátsó zugba ténfereg, egy terítet- len asztalhoz. Akkor látja, hogy rajta kívül csak két alig-legényke lökdösi a biliárdot. Lekókad a fe­je, jöhet akármi. A kocsmáros is­meri, látja, hogy megint baj van. s megszánja. Abbahagyja a köny­velést, bemegy a pult mögé, ra­kosgat, majd ráérős léptekkel odamegy a kései vendéghez. — Az asszony? — kérdezi rész­véttel. ♦ Az ember bambán néz föl rá. — Igya meg, jót tesz. Nyilván nem is evett még. Vörös bort és huszárrostélyost rak az asztalra, de az ember fél - retolja ezt is, azt is.. — Egy vasam sincs. — Jól van. Lesz másképp is. — És leül, hogy hallja, mi történt. Az ember szájához emeli a po­harat, s tartja remegő kézzel. Szagolja az italt. Aztán hirtelen hátravágja a fejét, s úgy lezúdít- já, hogy alig mozidul az ádám­csutkája. — Honnan való? — kérdezi le- koppantva a poharat, csak hogy mondjon valamit. A bor szétfolyik fáradt testében, és bizsergetni kezdi lomha vérét. Beleharap a paprikás-sós kenyéribe, és beszél­hetnék je támad: — Rávett, hogy hozzak neki cukorrépát Wolfingertőt. Mert mindig kieszel valamit, s mond­ja, mondja vég nélkül. Nem akartam én belemenni ilyen bolt­ba, tudtam, hogy nagyocska répa is mázsásra nehezedik ilyen hosz- szú úton; Aztán úgy voltam vele, üsse kő, a békesség kedvéért ve­tek párat a hátizsákba, tán csak nem döglök bele. A kocsmáros föláll, megint te­lehozza a poharat. Tudja, ilyen állapotban nem utasítják vissza, s úgyis megkapja az árát. — Egyhuzamban elhoztam én vagy három kilométert. Hanem akkorára úgy elhalt a vállam a hevederek alatt, hogy nem érez­tem. Ott ziháltam kucorogva a ka­nális partján, rajtam a pakk. Nem akartam letenni, néhogy baj legyen a fölvétellel. Sajgott min­den tagom, de gondoltam, most már minden mindegy. Ezt a ti­zenöt répát hazahozom, ha a fene fenét eszik is. Aztán mégis letet­tem a zsákot, mível nagyon jól­esett ott ülni. Rosszul lettem. Ahogy indulni akartam, a zsák nem mozdult. Sőt, kezdett lefelé csúszni a vízbe. Na, gyorsan ki­dobáltam belőle öt répát, hogy a hátamra bírjam kaciimfoálni. Még így is citerázott az inam, de na­gyon, A lábaim tönkrementek Galíciáiban, nem soknak hívják, már ezeket.' A két biliárdos már odafülel. Lerakják a botot, és közelebb hú­zódnak. — Nem értem el a Kislakatos tanyájáig se, megint úgy érez­tem, megszakadok. Elnyújtóztam a lesárgult, magas paréjban, mint egy hulla, és vártam, mikor nyi- togatják szemüket a csillagok. Le­hűlt a levegő, éreztem a hátam­ra izzadt ing hidegét. De nem bántam, hadd legyen boldog az asszony... — Hány répa repült ki megint? — türelmetlenkedik az egyik le­gényke nevetős képpel. — öt, fiam, öt — néz fel rá az ember, de a maradék is nehezebb ,volt már, mint induláskor az összes. Még világos volt, de bár­merre fordultam, mindenütt fé­nyek cikáztak, színes karikák táncoltak a szemem előtt. S min­duntalan rám jött valami utála­tos melegség. Nem, nem és nem, csikorgattam a fogam, most már azért se hagyom. Ezt az öt répát hazaviszem akkor is, ha vénasz- szonyok potyognak az égből. Fölhajtja a maradék bort. s már majdnem derűsen mesél. — Már kis híján beértem a faluba, amikor megbotlottam va­lamiben és nyekk. A pofám tele lett porral. Nem látta senki, azt hiszem, de ha nem restelltem volna, biz’ isten rívásba fogokj Ügy hasaltam tehetetlenül a ko- csiúton, mint egy hulla. Beletelt tán fél őrá is, mire le tudtam fejteni magamról a hátizsákot. Iszonyatos erővel fölálltam, hogy majd a zsákot csücskénél fogva megszabadítom a maradék répá­tól. Mintha téglával lett volna tömve, kicsúszott a markomból. Egyenként kellett kihajigálnom a répát mind, egy jó hajításnyira a háztól. Otthon meg az asszony nekem esett... A kocsmáros hümmög, bólogat, csóválja a fejét, aztán nevetgélve elmegy poharat mosogatni. Az ember kivörösödve néz utána, s torz vigyorral kérdezi tőle, nem kaphatna-e még egy pohár vörös bort, hozómra. ? Visszhangok a szervezetből Benzintakarékosság

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents