Petőfi Népe, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-08 / 185. szám

1982. augusztus 8. • PETŐFI NÉPE • 3 KÖZÜGYEINK Mi lesz az „újszülött“ sorsa? Közgazdászok fórumán tették fel a kérdést a pénzügyminiszter­nek: nem félti-e a szocializmust a kisvállalkozások elburjánzásától? . A válasz ez volt: „Több félniva­lónk van néhány nagyvállalat tar­tós deficitjétől, mint a vállalkozó szellemű, szakmájukhoz értő em­berek korábbinál szabadabb tár­sulásaitól”. Az utóbbi évekre visszatekintve aligha van olyan kormányrende­let, amely akkora társadalmi mé­retű vitát váltott ki, mint a kis­vállalkozások új formáinak zöld utat nyitó jogszabály. Óvatosak a vállalatvezetők a házon kívüli kisvállalkozások in­dításával. A körültekintés önma­gában nem lenne hiba, ám egyre gyakrabban látni, hogy néhány úttörő sémáit, módszereit igyekez­nek másolni a többiek. Ez pedig éppen a vállalkozási szellem, az ésszerű keretek közötti kockázat hiányára utal. Közben azonban a gyakorlat, az igények utat törnek maguknak. Álljon itt példaként az épület­felújító-javító vállalat esete. Ná­luk valóságos népvándorlás indult, miután szolid szövegű körlevél tu­datta a dolgozókkal: a cégre váró feladatok elvégzésére — munka­idő után — vállalati gazdasági munkaközösséget alapíthatnak. A vállalkozásokat ^azonban sokféle, és főként sok helyről támadó ide­genkedés veszi körül. A főhatósá­gok a nyerészkedéstől félnek, sza­bályozni szeretnék, és ezáltal át­tekinteni, ellenőrizni a kisvállal­kozások működését. A jelek sze­rint azonban ehhez egyelőre hiányzik az ügyvitel, az egysze­rűbb, könnyen áttekinthető nyil­vántartás. Ma egy öt asztalosból álló vál­lalati gazdasági munkaközösség­nek kilencféle bizonylatot kell rendszeresen vezetnie, nem be­szélve az időszakos jelentési köte­lezettségekről. Egy könyvelő fel- készültségét is meghaladná a bi­zonylati fegyelem hajszálpontos betartása. Fura dolog, hogy miközben az unalomig hajtogatjuk az újítások­ban rejlő tartalékok fontosságát, a munka szervezése, ellenőrzése, nyilvántartása terén — tisztelet a kezdeményező kivételeknek — régóta elavult állapotok uralkod­nak. Létezik egy másfajta, ennél sok­kal veszélyesebb idegenkedés is a kisvállalkozásokkal szemben: a megcsontosodott szemléletű vál­lalatvezetők ódzkodása az újtól. Kétségtelen, hogy félelmeik nem nélkülöznek minden alapot, még­sem elegendőek ahhoz, megfojtsa­nak egy „felülről" induló, de a tö­megek igényeivel egyező kezde­ményezést. Gyakori panasz, hogy a sok „kis szövi”, szerződéses üz­let és társai elszívják a nagyipar­ból a jó szakembereket. Ez óha­tatlanul bekövetkezhet ott, ahol tétlenül szemlélik a kisvállalko­zások „népmózgalmát”. Ha azon­ban megpróbálják azt beépíteni a vállalat működésébe, saját gond­jaikon is enyhíthetnek ezzel. Sokan sanda tekintettel néznek a várható jövedelem-különbsé­gekre is. Kétségtelen, hogy az em­lített építőipari vállalatnál egy kőműves dudaszóra letenné a szerszámot, és továbbra is menne fusizni, ha nem kapná meg a há­zon belül azt a pénzt vállalkozá­sáért, amit kívül megkeres. Jelszó lett a végzett munka szerinti jö­vedelem-differenciálás. Ám 50-, százforintos „tétek” senkit sem serkentenek többre, a minőség ja­vítására. Ugyanakkor a termelés irányítóinak nemegyszer be kell látniuk: azért a pénzért, ami ösz­tönzésre jut, nem lehetnek maxi­malisták. Ha példabeli kőműve­sünk havonta legálisan megkeresi a tíz-tizenkét ezer forintját, eny- nyi pénzért már lehet követelni, s ha kell, szigorúan büntetni is. Természetesen nem kockázat­mentes mirídaz, ami most elkez­dődött. Fennáll a veszélye például annak, hogy az emberek munka­idejükben pihenik ki a szabad időben végzett vállalkozói tevé­kenység fáradalmait. Tehetik is, ha hagyják őket: ha a munkaköri kötelességként rájuk háruló fel­adat — színvonalában, szervezésé­ben, elszámolási rendjében — messze elmarad attól, amit mű­szak után végeznek. A kisvállal­kozások tehát — közvetve — a munka színvonalának minőségi javítását is szolgálhatják. A gazdasági élet újszülöttjeit ritkán veszi körül pátyolgató sze­retet. De nem is baj, ha a kemény próba során az marad meg csu­pán, ami életképes. Azt viszont magunk is védjük, oltalmazzuk, és — tanítsuk meg járni. G. L. SZÁLLÁSOK VILÁGA IV. Elnéptelenedés vagy átrendeződés? Voltak szállások, amelyeknek a köztudat már a nevét sem őrzi. Mások — Bolvári- és Szalontai- szállás — megszűntek, megint mások — a Pécsi­éi’ Ludasszállás például — szűnőben vannak. Való­színűleg a többire is ez a sors vár, kivéve Felső­ereket és Keserű-Részteleket, ahol az erősödés je­le}. jíMAtat kodnak. Az elhaló,, kistelepülésekről egye-, sek az időtálló nagyobbá, mások a faluba, Szak- n^árraű--megint mások a városba költöznek. Há Keserű-Résztelek életképesnek bizonyulna tartósan, akkor nemsokára legalább annyian élnének ott — és esetleg Felsőereken —, mint valamikor a kör­nyékbeli szállásokon összesen voltak. Tehát abban az esetben nem az elnéptelenedés, hanem egyfajta átrendeződés következne be. Ha a mai legnagyobbá lett kettás-'száiiás községgé erősödne,'brzonyára si­ettetné ez a tény az átrendeződés folyamatát. ,íNem megyünk” Ki így, ki úgy nyilatkozik. Van aki nyűgnek érzii már jó idege az ittlétet, s van olyan, akiiben fo­kozódik a ■ ragaszkodás. Egyesek elszakít hatatlanul kötődnek gyer­mekkoruk színhelyéhez, mások sóvárognak az új lakhely iránt. Csokorba szedtük az egymásnak ellentmondó véleményeket. Filkó Ignác postás: — Meg­szoktam itt. És nekem jó. Nem mennék el városba. Motorral vagy kocsival járom a szálláso­kat, szeretem az embereket. Itt a helyem. Pécsi István'kőműves: — Köny- nyébb itt a megélhetés. Van au­tónk, hát ha kedvünk tartja, me­gyünk erre-arra. Jól jövedelmez az állattartás. Közel a Szelidi-tó. Á városiak ide járnak. Mi meg menjünk el innen? Nem me­gyünk ! A felesége: — Bedolgozom a kalocsai háziipari szövetkezetbe. Megéri, érdemes. Itt születtem, itt ás akarok meghalni. Négy anyad'isznónk van, nyolc hízónk. Az is kifizetődik. ,t Kákonyi Ignác boltvezető: — igaz, hogy másképpen alakulnak itt a dolgok, mint régebben hit­tük, de azért nekem jó. Ezen a parányi helyen évi egymillió fo­rintot forgalmaz a bolt és a kocsma egyben. Ez is mutatja, hogy van itt még élet. Nem men­nék el innen semmiképpen. S íme három tizenhat éves ta­nuló: — Mi nem akarunk már itt élni -tovább ... De ki tudja, imii-t Ihoz a jövő? (Takács Zsuzsa) ,— Itt születtünk, idáig ezen a helyen éltünk. Nem értem pon­tosan, nem tudom, ’hogy miért, de igenis el akarok innen men­ni. Másutt biztosan jobb lenne. (Tóth Ildikó) — Nem jó nekem itt... Kevés a szórakozás, nincs elég sok ér­dekes munkahely. Minek marad­jak itt? (Nyutali Edit) Simon Ignác, az Alkotmány Tsz főkönyvelője megpróbálja összegezni sokak véleményét: — A férfiak «többsége itt dol­gozik, de a nők közül sokan Ka­locsán, a háziipari szövetkezet­ben és másutt. Az őslakosok köz­ben fogynak, a bevándoroltak többségével meg baj van. Kese­rűtelek, Résztelek életképesnek tűnik, de a többi nem. Az öregek elhalnak, a fiatalok elmennek a kisebb szállásokról. Rontotta a helyzetet, hogy ezek a parányi települések annak idején külön- külön téeszt alakítottak. nem akartak összefogni. Mikorra rá­döbbentek, hogy ez nem jó, ak­korra a fiatalabbak többsége el­ment. Ha nem így alakul, talán • Munkában Filkó Ignác postás. másképpen lehetett volna, de ezen már nem lehet segíteni. A szö­vetkezet így is gyenge adottsá­gú, közepes téesz, a területének negyven százaléka legelő. Sokfe­lé a szöcske -sem élne meg. Igaz, van négy-ötszáz tehén a csalá­doknál. S -tavaly kétezer-három­száz hízót adtak le összesen, meg bikákat, üszőborjúkat is szép számmal. Anyagi oldalról néz­ve a kérdést, jó itt az élet. De a művelődés, szórakozás, ellátás, közlekedés oldaláról nézve kevés­bé az, sőt néhol egészen rossz. Csak a két egybenőtt település életképes. Tűnődés Részteleken Sétálok a rés'zteleki utcán, né­zem a régi és új (házakat, az egy­mással versengő, olykor hivalko­dó, díszes vaskerítéseket. Benézek az udvarokba, ahol sok a virág, a növény és a mindenféle jószág. Az utcán meggy- és baraokfák sokasága. Néhol -tekintélyes kő­kerítések, díszkapuk, a jólét je­lei, de amott szemben a tágas park elhanyagoltan, pedig de szép is lehetne! Susognak a ha­talmas nyárfák, talán azt su­sogják, hogy okosabban, cselek­vőképesebben lehetne — kellene! — errefelé az életet elrendezni. Másfelől a végtelennek tűnő pusz­taságra lehet látni néhány lépés­sel cidább sétálva: Legelő, búza- és 'kukoricaföld gizgazokkal, árva g.é.meskúttal. S az egészet keresztül-kasul áttörik a villany- vezetékek. A szél erősen fúj és kísértetie­sen. Mintha régebb-volt titkokról mesélne annak, aki napok _ óta faggatja már e vidéket a sorsa felől. Gondolatban totálképet csi­nálok magamnak: lencsémbe be­fogom a félig és egészen kész la­kóiházakat, a föléjük magasodó templomtornyot, a kígyózó be­tonjárdát, az itt-ott elárvult ut­carészleteket, a gazdátlan parkot, az elegáns „villákat”, és azt gon­dolom: ez az egész itt előttem, mellettem, körülöttem egy nehe­zen- megfejthető ellentmondás. Mert hisz a jövőt látom-e jobban most ezen a .ponton, vagy pedig a múltat? A holnap, avagy a teg­napelőtt lesz a győztes végül?”' Egy azonban hamar bizonyossá lesz előttem: az, hogy ahol nagy- feszültségű vezeték, betonút, köz­pontilag irányított víz van, s ahol eléggé jó az időjárás általában, ott az élet nem lehet kilátástalan, ott van mit keresnie a jövőnek ... Értelmesen élni S eszembe jutnak Tóth Lász- lóék, akik Felsőereken ugyancsak megvetették a lábukat. A férj -buszvezető, a felesége a bolt és a kocsma gazdája. A fiuk Ka­locsán üzletvezető,, a lányuk Kecskeméten tanul. A házigazda nem „két-laki”, hanem ahogyan ő mondja, „ötlaki” ember. Ha vége a műszakjának, irány a kert. az ól, a méhikaptárak sora! Gyü­mölcsös, szőlő, veteményes. Disz­nók, nyulak, baromfiak. „Aki azt akarja, hogy több pénze legyen, annak élelmiszert kell termelnie ma.” Eszembe jut még Tóth Lászlóék szép (háza. A könyvek, a festmények, a tetszetős búto­rok. És felidézem magamban a vendégszeretetüket, kedvességü­ket — és a nagy-nagy ragaszko­dásukat mini falujukhoz. Ezt mondták: „A gyerekek tanulta’k, menjenek sorsukra. Mi maradunk, mert lehet ütt is értelmesen él­ni.” □ □ □ Javaslatom: falusi, járási- ve­zetők, a társadalmi szervezetek, gazdaságok irányítói és más il­letékesek fogjanak össze. Üljene'k le egy asztalhoz, beszéljék meg sürgősen a tennivalókat azok kedvéért, akik öz életképesnek bi­zonyuló nagyobb szállásokon vál­lalják az ottlétet Szorgos-dolgos, becsületes, hagyományokat őrző emberek ők — megérdemlik. Mint ahogyan megérdemelnék a megmentést azok a népi barokkos épületek, műhelyek stb.. amelyek gondos gazdára várnak. Ha más­ért nem, hát muzeális szempont­ból. Ez sem kevés. (Vége) Varga Mihály A GÉMESKŰTTÓL A HIDROGLÓBUSZIG Jó a víz Alig néhány évtizede még a megyeszékhelyen sem volt vezetékes víz. A kisebb települések ásott kútjai jobb esetben élvezhetetlenek, rosszabb eset­ben mérgezők voltak. Ma már alig tucatnyi kis­község nélkülözi az egészséges, jó vizet. A megye ebben az ötéves tervben is számottevő ráfordítás­sal fejleszti a víz- és csatornahálózatot. Ennek a nagyságát úgy lehet legjobban elképzelni, ha el­osztjuk az összeget a megye lélekszámúval, s ak­kor kitűnik: a csecsemőkre is több mint háromezer- , háromszáz forint jutna. A jelenlegi tervidőszakban talán a legnagyobb munka a kalocsai és Baja környéki kis­térségi vízművek fejlesztése. Ezek teremtik meg sok község korszerűbb vízellátásának a feltételeit, például a Kalocsa környéki szállásokon is. Ab­ban, hogy viszonylag ilyen gyorsan fejlődik a vízvezeték­hálózat, rendkívül nagy sze­repük van a tanácsok által szervezett vízműtársulásoknak és a lakosság szívesen vállalt társadalmi munkájának. De szerepe van a megye ipará­nak is, hiszen a lajosmizsei Vízgépészeti Vállalat sorozat­ban gyártott, aránylag olcsó hidroglóbuszai nélkül — épp úgy. mint az ország más tá­jain — aligha lehetne Bács- Kiskun településein egészsé­ges. jó ivóvíz. • Egyre kevesebb helyen használják a mutatóba ma­radt kerekes kutakat • Még megvan a rángatós kút a szeremlei Baranyi Istvánéknál, de már vezetékes vízzel locsolnak. • A megye egyik legkisebb te­lepülése Fülöpháza. Az ÉSzak- Bács-Kiskun megyei Vízmű és a tanács összefogásával jövfire már itt is lesz vízvezeték. A VTKUV szakemberei 190 méter mély kutat fúrnak. • A dél-bajai regionális vízmű fontos része lesz a bátmonos- tor! ezer köbméteres tározó. • Pirtón még sok a gémeskűt. portán áll • Nem elég a vízszolgáltatás: a szennyvíz elvezetése cs tisztítása vele egyenrangú feladat. Bácsal­más tavaly elkészült telepe a mainál ötször több vizet is tudna tisztítani. • Évről évre kor­szerűbb hidrogló- buszok készülnek Lajosmizsén. Leg­utóbb Kerekegy­háza gazdagodott egy új víztorony- nyál. Pásztor Zoltán felvételei © Boldog pillanat, folyik a víz.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents