Petőfi Népe, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-26 / 199. szám
1982. augusztus 26. 0 PETŐFI NÉPE 9 5 Hol tart a magyar közoktatás? Interjú Knopp Andrással, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezető-helyettesével Nemcsak a tanulóifjúságnak és nemcsak az oktatásügy szakembereinek, hanem az egész társadalomnak is ünnepe a tanévkezdés. Alkalom tehát arra is, hogy mérlegeljük: hol tart a magyar közoktatás, meddig jutottunk fejlesztésében, mit kell s lehet várni a következő tíz hónaptól? E kérdések jegyében és szellemében folytattunk beszélgetést Knopp Andrással, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos, közoktatási és kulturális osztályának helyettes vezetőjével. — E szerteágazó kérdéskörnek nyilvánvalóan csak néhány részletére térhetünk ki egy interjú keretében — mondotta —, de indokoltnak látszik abból a tényből kiindulni, hogy mi, Magyarországon egy három-négy éve kezdődött tantervi reform folyamatában élünk. Ennyi idő alatt már felhalmozódik bizonyos mennyiségű tapasztalat. Elmondhatjuk, hogy ezek többsége pozitív, de a negatív tünetek száma is jelentős. E tapasztalatok, illetve a reform megítélésében tévedésekhez vezet, ha általában, az egészről mondunk vagy igénylünk véleményt. A napi gyakorlatot is sokkal inkább segíti — tehát a menetközben is végrehajtható korrekciókhoz biztosabb alapokat teremt —, ha az eredményeket, s a hibákat is úgy igyekszünk elemezni és hasznosítani, ahogyan azok megjelennek: tantárgyak vagy oktatási évfolyamok szerint. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a tantervi reform egészében a színvonal emelésére hat, de az is nyilvánvaló, hogy a reform kulcsa: megfelelő tanterveket, tankönyveket tudunk-e adni, s megfelelő-e a pedagógusok felkészítése. Mindkét területen jelentős erőfeszítéseket tettünk, de természetesen mindkét területen vannak még gondjaink és feladataink. E gondok száma érezhetően csökken, de mint az élet más területein, itt is számolni kell az újjal szembeni indokolatlan ellenállással éppen úgy, mint egyes kérdésekben a jogos kifogásokkal. Azt tartom tehát lényegesnek, hogy most, amikor nehéz körülmények között zajlik le nálunk az oktatási reform, ne ítéljük meg globálisan, mert az mindig csak egyoldalúsághoz vezethet. — A reformfolyamatnak ‘már az előző tanév is része volt. Az új tanév kezdetekor időszerű a korábbi. tapasztalatokat megemlíteni,. Akad köztük példa az imént említett korrekcióra is? — Igen. Például a jogos bírálatok nyomán meg fog változni az általános iskola 3. és 4. osztályának környezetismereti anyaga. De a korrekciók jelentőségét és esetenkénti' szükségességét mit sem csökkentve, azt is hangsúlyoznunk kell. hogy a Központi Bizottság ez év áprilisában hozott határozatának szellemében a reformnak átgondolt folyamatnak kell lennie. Ennek az átgondoltságnak része az a türelem és higgadtság is, amelyet a tapasztalatszerzés és a sokoldalú konzultációk időszakában célszerű tanúsítanunk. Például a fakultáció ugyancsak sókat vitatott kérdésében aligha lenne indokolt idő előtt módosítani azon a gyakorlaton, amely rövid ideje tart. Egyébként a fakultáció bevezetésével kapcsolatos tapasztalatok általában kedvezőek, hiszen adott tárgyakban lehetővé teszik a diákok elmélyültebb felkészülését. Ugyanakkor hiba lenne megalapozatlanoknak minősíteni azokat az aggályokat, amelyek abból fakadnak, hogy a fakultáció, bizony megbontja a hagyományos osztályszerkezetet az iskolában, s az osztályfőnököknek néha 18—20 szaktanárral is kapcsolatot kellene tartania, ha osztályának diákjai felől annyi információval, tapasztalattal akar rendelkezni, amennyi kívánatos. Mindezt, sok más tapasztalattal egyetemben, több éves gyakorlat után kell majd értékelni. — Nemcsak az érettségi vizsgák, hanem a. felsőoktatási intézményekben tett felvételi vizsgák is lezajlottak. Akadt az idén is olyan intézmény, ahol a jelentkezők alacsony száma miatt pótfelvételit kellett hirdetni? , — Akadt, s változatlanul gondot okoz a természettudományos és a műszaki pályák iránti, a kívánatosnál csekélyebb érdeklődés. De szeretném itt elmondani, hogy tapasztalataink szerint nemcsak a pályák, hanem a felvételi tárgyak is szelektálnak. Tehát mindenhol kevesebb aránylag a felvételiző ott, ahol a matematika és a fizika felvételi tárgy. Ennek több oka lehet. Az is, hogy e tárgyakban a teljesítmények pontosabban, egyértelműbben mérhetők, az is, hogy e tárgyak miatt eleve csökken a jelentkező lányok aránya, de az okok keresése esetleg visszavezethet bennünket a középiskolai matematika-. illetve fizikaoktatás problémáihoz is. — Az új tanévben az egyik legnagyobb, talán nem túlzás azt állítani, hogy a legszélesebb társadalmi érdeklődést és vitát kiváltó változás lesz az ötnapos tanítási hétre való áttérés ... — Az előző tanévben több száz iskolában már bevezették kísérletképpen az ötnapos tanítási hetet. Ezek a tapasztalatok azt mutatják, hogy a tanév bizonyos mértékű meghosszabbításával és a tanítási idő feszesebb munkarendjével ez megvalósítható. Rövidebbek lesznek a szünetek, de ezért kárpótol, hogy nem 6, hanem csak 5 nap az iskolában is a munkahét. A heti óraszám nem fog számottevően csökkenni, de a középiskolában ennek az az ára, hogy a napi óraszám differenciáltan emelkedik. Meg vagyok győződve arról, hogy az ötnapos tanítási hét teljes bevezetése sok helyen fog konkrét gondokat, feszültségeket jelenteni. A pedagógusok és a gyermekek terhelése nem lesz csekély, de nem is nagyobb, mint másutt. Ne feledkezzünk meg arról, hogy Európában a mi hazánk eddig azok közé az országok közé tartozott, ahol a legalacsonyabb volt az évi kötelező tanítási napok száma. — Milyennek ítéli meg az új tanév kezdetén a közoktatás személyi feltételeit? — Ami a leglényegesebb: tovább javul az óvodák és az iskolák pedagógus-ellátottsága. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz szükség ismét a képesítés nélküliek munkába állítására. Ez a tény érthető módon irritálja a közvéleményt, amely sajnos, nem mindig kap ez ügyben árnyalt, az összefüggéseket mélyebben megvilágító tájékoztatást. Rendkívül leegyszerűsítő például ezt az egész helyzetet a pedagógus- képzéssel kapcsolatos tervezés hibájának minősíteni. Természetesen lehetnek tervezési hibák, de e kérdésben nem ez a főgond. A magyar pedagógusképzés ugyanis ma már egészében véve elegendő pedagógust ad az országnak. Elég talán, ha ennek egyik bizonyítékaként megemlítem: Magyarországon több pedagógusnő van gyes-en, mint ahány képesítés nélküli ember tanít az iskolákban. A probléma egyik lőoka inkább az, hogy a pedagógusok foglalkoztatására vonatkozó területi igények és a pedagógusok elhelyezkedési szándékai nincsenek összhangban. Ha például valaki Pécsett szerzett pedagógusdiplomát (akár odavalósi, akár távolabbi tájról érkezett), igen gyakran szeretne Pécsett, vagy annak környékén maradni. E helyzet nem elhanyagolható motívuma, hogy a nők földrajzi mobilitása jóval kisebb a férfiakénál, s a pedagóguspálya, mint ismeretes, elnőiesedett. De ok lehet —, s olykor az is —, bizonyos ellenérdekeltség érvényesülése. Amikor elküldenek nyugdíjba az iskolából a munkára még minden tekintetben alkalmas 60 éves pedagógust, csak azért, hogy viszonylag magas béréből (egy jóval szerényebb illetményű képesítés nélküli dolgozót alkalmazván) a maradékokkal a többiek bérét emelhessék. Ismétlem: sok a probléma, de egészében és fő tendenciáiban mégis, egyértelműen javuló a helyzet. — És a tárgyi feltételek? — Azzal kell kezdenem, hogy a központi irányítószervek, a tanácsok, a párt- és társadalmi szervek erőfeszítéseinek eredményeként az 1982/83-as tanévet a korábbinál kedvezőbb körülmények között kezdhetjük meg. Nagyon jelentős eredmények születtek a nehezebb feltételek között is. Az idén ngyvenötezerrel több általános iskolásunk lesz, mint tavaly — ezért lesznek helyek, ahol a korábbi feszültségek még fokozódnak is —, de az idén csaknem 1400 új tanterem épül fel, valamivel még több is, mint egy évvel ezelőtt. És amint utaltam rá, gondjaink ugyan távolról sem szűnnek meg ebben a tanévben, de azért arra ügyelnünk kell, hogy a közvélemény ne szélsőséges esetek alapján általánosítson. Mert igaz, hogy az országban működő 45—46 000 általános iskolai osztály közül 100—110-ben a létszám meg fogja haladni a 40-et, de az is igaz, hogy másfél-két évtizede még 5—6000 ilyen osztály volt hazánkban. Országos átlagban az általános iskolai osztályok létszáma: 27. Ez európai összehasonlításban sem szégyellnivaló. Hasonlóképpen jelentős javulás várható az új tanévben a tankönyvellátást illetően. A javulásban szerepük volt a jogos kritikáknak, ezek nyomán is a tankönyvírók fegyelmezettebb munkájának, s a nyomdák konstruktívabb közreműködésének. — Befejezésül az iskolai élet demokratizmusának fejlesztéséről kérdezem, különös tekintettel arra, hogy ennek a Központi Bizottság már említett határozata is nagy teret szentelt. — Sajnos, távolról sem lehetünk elégedettek az iskolák belső demokratizmusával. A Központi Bizottság határozatát egyébként a következő tanévben fogják megtárgyalni a nevelőtestületek, s a Művelődési Minisztérium is dolgozik a demokratizmus továbbfejlesztését szolgáló jogszabályokon. De ez nyilvánvalóan nem egy tanévre vonatkozó feladat, s a természeténél fogva csupán határozatokkal, központi intézkedésekkel nem is oldható meg, bár bizonyos intézkedések nélkülözhetetlenek hozzá. Például a demokratizmus kérdésköréhez is tartozik az a gondunk, hogy az új tantervek (a feladatlapokkal, s másként is) túlságosan beavatkoznak az osztálymunkába, hogy a kívánatosnál nagyobb mértékben uniformizálják a pedagógus munkáját. Á demokratizmus fejlesztésének pedig az egyik legfontosabb feltétele, hogy az iskola, és benne a pedagógus alkotó tevékenysége nagyobb önállóságot kapjon. Komplex kérdéskör ez, amelybe az új tantervektől az igazgatók kinevezésének módszeréig igen sok minden beletartozik. E sok közül hadd emeljem még ki a fiatalok és a család, az iskola és a család, illetve a társadalom kapcsolatát. Az iskolai demokratizmus fejlesztésének elengedhetetlen feltétele, hogy — elsősorban a középiskolákban és a felsőoktatásban — az ifjúság több beleszólási fórumot és jogot kapjon. Az ugyancsak nélkülözhetetlen nevelőerőt jelentő iskolai rend és fegyelem keretein belül önállóbb véleménye és nagyobb szerepe lehessen a saját életének megszervezésében. Ez fontos feltétele annak, ami társadalmi szükséglet és igény, hogy önállóan gondolkodó, önállóan kezdeményező ifjúságot neveljünk. Cs. I. A MEGŰJULT VIGADÓ HATVANI DÁNIEL Szétszórt csontok 6. (III.) Gimnáziumi osztályterem, zsúfolva legalább két osztályra való diáksereggel — negyedikesekkel —, háromnegyed részben lányok, félcombig felhúzott szoknyák, feszülő ülepek, mellek, s kerekre tágult, figyelő szemek: az érdeklődéstől szinte sűrű a levegő. Elöl ül, külön széken Szedlák tanárnő. Kürti lendületesen, lebilincse- lően magyaráz. A táblán mindenféle ábrák, betájolt sírok rajzai; halpikkely-mintás tarsolylemez, nyakperecek; a népvándorlás feltételezett útvonalai. — ... Az elmondottak alapján tehát aligha vonható kétségbe, hogy az időszámítás utáni negyedik és ötödik évszázadban fontos hadi és kereskedelmi útvonalak találkoztak városunk határában. A hunok feltűnően gyors szétraj- zása ebben az időben, a távolkelettől Pannóniáig, kulturális és civilizációs örökségük mind arra utal — a már hivatkozott római utalásokról nem is szólva —, hogy a jelentősebb csomópontokat ellenőrzésük alá vonták. Említettem azt is, mennyire tisztában voltak az arany értékével; a maguk valutaalapját egyhamar megteremtették, jóllehet, nem voltak válogatósak az eszközökben. Ezért is válhattak nagyhatalommá, bárcsak rövid időre. Azt persze még hozzávetőlegesen sem lehet tudni, hogy a várszöllősi hun temető feltárásakor mennyi és milyen értékű lelet kerül a felszínre, ám bizonyosra vehető, hogy ami a legnagyobb mértékben gyarapodik, az nem lehet más, mint tudásunk a hunokról. Végső soron: tudásunk önmagunkról. Ez pedig az aranynál is értékesebb. Köszönöm a figyelmet, egyelőre abbahagyom. Kérdése kinek van? Egy lány a harmadik pádból: — Mi lesz, hogyha a sztrádaépítők előbb érnek oda, mint ahogy az ásatás kezdődik? Kürti elkomorodik a kérdés hallatán. Ezt mondja: — Azt kell elérnünk, s személy szerint elsősorban nekem, hogy az ásatás előbb elkezdődjék, mint ahogy a dózerok odaérkeznek. Ez esetben az útépítők nem tehetnek mást, mint megvárják az ásatás befejezését, amely akár tíz évig is eltarthat, vagy pedig új nyomvonalat jelölnek ki a sztrádának. Ez utóbbi a valószínűbb. Szedlák tanárnő kérdez: — A feltárás területe pontosan körülhatárolható? Kürti kissé elbizonytalanodik: — Jelenlegi tudásunk szerint majdnem pontosan. De ez a tudás az ásatás első napjaiban is módosulhat ... — Értem — mondja a tanárnő. — Ugye kimehetünk majd, ha már lehet látni valamit? — Máris meghívom a jelenlevőket. 7. Eső utáni csatakos dűlőút, nagy vízfoltokkal. Kürti rozoga oldalkocsis motorkerékpárral kerülgeti a pocsolyákat. Állványos, műszeres, jegyzettömbös emberálakok tűnnek fel a hun temetőben. A szintezők. Kürti megáll, a motort az út szélén hagyja, s a hozzá legközelebb eső szakállas szintezőhöz siet. Megszólítja: — Ti mit csináltok itt? — Dolgozgatunk apafej, úri jókedvünkből. — Ez itt a hun temető... — Hun temető, hun nem. Nekünk viszont sztrádát kell csinálni. — Nekem meg ásatni, mielőtt a gépeitek széttúrják az atyaúristent is. — Apuci, mi itt rabszolgák vagyunk, az építésvezetőség jelenleg Arokházán székel, ide harmincöt kilométer. Ha gondolod, beszélj velük, bár a dolgok nem ott dőlnek el. — Akkor nyilván az ENSZ-ben. — Nem egészen. Városszöllős főterén van egy szép városháza, az ottani főnökbácsikák ebben- abban talán tudnak mozdítani. Kürti megenyhül. — Koszi öreg. — Nincs mit. A régész a motorhoz siet, berúgja, egy pillanatig tűnődik, megforduljon-e, aztán egyenest halad tovább, mintha csak a területet akarná bejárni, A dűlőútból, amelyen eddig haladt, egy másik út ágazik le. keskenyebb, s az előbbinél is sáro- sabb. Ide-oda fáról a motor, fröcsköli a sarat. Ez az út is a hun temetőt határolja; a pusztuló, elhanyagolt szőlősparcellák előtt vezet el. Távolabbról feltűnik egy jókora, körülkerített tanya. Előtte autó mozog előre és hátra; amint Kürti közelebb ér, látja, hogy a kocsi megfeneklett a sárban, nem tud elindulni. Lassít a kocsi közelében, megáll. Ekkor veszi észre: Szedlák Teri tanárnő ül a volán mögött. A nő is lehúzza az ablakot, kiszól: — Ne bámulj már, inkább segíts. Kürti nem tudja, mit válaszoljon a váratlan tegeződésre. Zavarát a nő oldja fel: — A bajban tegeződünk össze, nem az örömben. Ilyen is van. — Elmenjek a téeszközpontba? Hívnék traktort, ha gondolod ... — Nem próbálnád meg inkább te? — Fogjam elé a motort a Volvónak? — Fenét! Beülni ide, a helyemre... A régész a kocsi alá bámul, fejét csóválja. — Tengelyig elkaparta magát. — Majd a ház felé biccent. — Kié ez a tanya? — A miénk. Vagyis az apámé. A családé, anyai örökség. — Értem. Szedni kellene az udvaron valami gizgazt, szalmát, gallyat, mittudomén. A kerekek elé ... Teri megy elöl, mögötte Tamás. A tanya előtti kis udvar eléggé kopár, eper- és szilvafák között füves térség. A kerítés tövében néhány akáccserje. Tamás tördelni kezdi a gallyakat, Teri követi a példáját. Hirtelen az ujjához kap. — Az úristenit! Megszúrt... — Mutasd" — ugrik oda Tamás, s elkapja a nő kezét. — Feszítsd meg magad, kissé fájni fog. A tanárnő ujját két ökle közé szorítja, nyomja erővel. Teri arca eltorzul a fájdalomtól, halkan vissant egyet. Aztán csodálkozó tekintettel fogadja, s szóhoz sem tud jutni, amikor ujját a férfi a szájába kapja, s megszívja. —• Kész — mondja Tamás, s érzi, hogy a nő további magyarázatot vár. — A módszer régebbi, mint az emberi civilizáció. A nyál fertőtlenít, ezt az orvosok is tudják. — Erről már hallottam, csak nem hittem el — mondja lesütött szemmel a nő. — Pedig így igaz .. Na, kapkodjuk össze ezt a kis gallyat. Kellene egy lapát is. Kérnél a háziaktól? — Az itt most csak én vagyok. A nő a tanya végén álló fészerhez siet, lapátot hoz. Ez alatt Tamás a kocsi kerekei elé rakja a gallyat. Majd a lapáttal a sarat dobálja el a kerekek útjából. Amikor ezzel is kész, a szerszámot '"Teri kezébe nyomja: — Kissé menj távolabb, össze ne fröcsköljön a kerék. Beül, indítózik. Hátramenetbe kapcsol, jókora gázt ad. A kocsi, erőlködve bár, kimozdul a holtpontról. Majd egyesbe vált. s még nagyobb gázzal, határozott oldalkormányzással, szilárdabb talajra teszi a kocsit. A motort le sem állítja, int a nőnek: — Hölgyem, a partosabb részeken vezessen. — Hangját a pózoló udvariaskodásból visszaváltja a tegeződésbe. — A lényeg az, hogy a sáros szakaszokon ne állj meg a kocsival, mert akkor ott ragadsz. Húzassad egyesben ... Ám a nő, ahelyett, hogy beülne, a lehúzott ablakhoz lép és leállítja a motort. — Sietsz? — kérdi tompa, fojtott hangon a férfitől. A férfi elérti a kihívást, „veszi a lapot”. — Nem jobban, mint te. — Akkor menjünk be — s a tanya felé int. (Folytatjuk) • A Vigadó Duna-parti homlokzata. 1 A homlokzat szobor, csoportja. • A nagy hangversenyterem.
