Petőfi Népe, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-25 / 198. szám
V 1982 augusztus 25. • PETŐFI NÉPE • 5 Világnézeti nevelés a főiskolákon Irta: Katanics Sándor, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának titkára A felsőoktatás távlati fejlesztése napirenden levő kérdés. Több tanulmány jelent meg ebben a témakörben. Ide sorolható a megyei pártbizottságnak az a kiadványa is, amely az értelmiség helyét és szerepét taglalja. A fenti dokumentumok mindegyike megállapítja, hogy a szocialista társadalom építés folyamatában egyre nagyobb jelentő, sége van az ember közvetlen tevékenységének. Népgazdaságunk fejlesztésének követelményei is a magas szaktudást igénylő termelő és infrastrukturális ágazatokat állítják előtérbe. Ez nyilvánvalóan növeli a felsőfokú szakemberképzés társadalmi-gazdasági jelentőségét: fokozódik az igény a felkészültebb szakemberek iránt, akik a szakmai jellegű feladatok mellett fontos szerepet kell, hogy vállaljanak a szocialista értelmiség. a lakosság műveltségi színvonalának, munkakultúrájának és innovációs készségének emelésében is. Az ideológia és pedagógia egysége A népgazdaság más területeihez hasonlóan főiskoláinkon is előtérbe kerülnek a minőségi követelmények. El kell érni, hogy a képzés színvonala folyamatosan emelkedjen, gyorsabban és következetesebben alkalmazkodjék a társadalom és gazdaság szükségleteihez. Ügy ítéljük meg, hogy a megyében működő főiskolák hallgatóinak nagy többségére a szocializmus iránti elkötelezettség, társadalmilag előremutató érték- rendszer jellemző, és ebben jelentős szerepe van az intézményeken belüli nevelő munkának. Tapasztalható azonban a kispolgári, kényelmes életvitel, az apo- litikus magatartás is. Ezek a jelenségek összefüggnek a társadalmi környezet sokirányú hatásaival, illetve az oktatás helyenkénti igénytelenségével, lazaságával, az oktatói példamutatás hiányával. A világnézeti-politikai nevelés folyamatában fontos szerepet tölt be a marxizmus—leninizmus oktatása. amely örvendetesen az oktató-nevelő tevékenység szerves részévé vált. Azt tapasztaltuk, hogy a vezetés céltudatosan törekszik az ideológiai és pedagógiai egység erősítésére. Testületi üléseken rendszeresen értékelik munkájukat, megszabják feladataikat. Szemléletileg is tisztázódott, hogy a világnézeti nevelő- munka minden pedagógus kötelessége. és nem szűkül le a marxizmust oktatókra. Ezzel együtt hangsúlyozni kell, hogy megkülönböztetett jelentősége van a marxista tanszékek tevékenységének. Az eredmények ellenére, úgy hiszem nálunk is igaz, hogy az oktatás ma még nem tud a szükséges színvonalon maradéktalanul megfelelni a megnövekedett követelményeknek. Ennek egyik oka, hogy a mai főiskolások 1960 után születtek, így nincs az idősebb generációkéhoz hasonló társadalmi-történelmi tapasztalatuk. Másrészt az alkotás általában késésben van a szocialista építés és a nemzetközi helyzet új vonásainak elméletileg igényes és színvonalas magyarázatában. Nagy eltéréseket mutat a szaktárgyak világnézeti nevelési lehetőségeinek kihasználása is. Az Agitációs és Propaganda Bizottság 1977-es és •1981-es állásfoglalása olyan feladatok végrehajtását szorgalmazza. amelyek közelebb visznek a megoldáshoz. Amivel naponta számolni kell Felvetődik a kérdés: hogyan tudunk megfelelni az új követelményeknek? Tapasztalhatjuk, hogy a politikai döntésekre érzékenyebben reagál a hallgatóság főiskoláinkén is. Ezt akkor tudjuk megfelelően kihasználni, ha elébe megyünk a kérdéseknek az oktatásiban és egyebütt, kihasználva a különböző fórumok adta lehetőségeket. Nézzünk néhányat közelebbről. A külpolitikában az egyik figyelemre méltó változás — az Egyesült Államok „új”-nak nevezett politikája, amely „az emberi jogok védelme” jelszót felcserélte a „harc a nemzetközi terrorizmus ellen” jelszóval. Az USA politikája, annak változása igen sok világpolitikai kérdéssel ösz- szefügg. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy az „új” jelszó csak taktikát takar. Az Egyesült Államok stratégiai céljai nem változtak: a II. világháború után kivívott hatalmának, vezető szerepének ^védelme, gazdasági, politikai befolyásának megőrzése. Stabilitásuk egyben a tőkés világ stabilitásának záloga. Jelenleg sok hátrányos hatása van ennek a politikának a Szovjetunióra, a szocialista közösségre, így Magyarországra is. Ezzel nap mint nap számolni kell, nemcsak a gazdasági életben, hanem sok egyéb területen is. Az Egyesült Államok propagandájában minden eszközt bevetett a hideg- háborús légkör fokozásáért. Ismeretes, hogy Reagan a szocializmust .működésképtelen rendszernek mondta. Ennek ellenkezőjét számunkra leginkább hazánk eddigi fejlődése és a nemzetközi megítélése is bizonyítja. Meg kell mondani, hogy az ide látogató nyugati személyiségekre az tette ás teszi ma is a legnagyobb benyomást, hogy az eredményeink mellett problémáinkat is nyíltan feltárjuk. Ügy gondolom, ez fontos és követendő is. Hisz nem kell takargatnunk nehézségeinket, sőt, a hibákat sem. Azok feltárása, a reális helyzet- felismerés vezethet el a helyes program kialakításához. Az említettek kapcsán feltétlenül szükségesnek látszik, hogy a főiskolák párt-, állami- és társadalmi vezetése a különböző fórumokon egységes, reális szemléletet közvetítsen. Megérteni az új követelményeket Méltánylást érdemelnek a Szovjetunió és a szocialista országok erőfeszítései a nemzetközi helyzet javításáért — legalább annyira, ahogy azt például az NSZiK szociáldemokrata ifjúsági vezetőjétől hallhattuk a magyar televízióban. Ez semmiképpen sem túlzott igény. Hasonlóan szólhatunk a magyar gazdaság dolgait illetően is, ami nem jelenti azt, hogy rózsaszínre kell festenünk a mi világunkat. A problémáinkat mondjuk el nyíltan. A pesszimista szemlélet vi• A bajai vízügyi főiskolán készült el nemrégiben az a kiadvány, amely a város munkás- mozgalmának történetét elemzi. A B/UM /MUNKkS/HOZG>1LON\ FŐBB ESEMÉNYEI 1890-1950 szont mindenképp sokat árt. Ügy tűnik, hogy ilyen veszély nálunk is létezik, bár nem nevezhető általánosnak. Az eredményeket lebecsülő, csak a nehézségeket soroló szemlélet nem erősít, hanem leszerel bennünket. Különösen kedvezőtlen hatása lehet a fiatalokra, a tehetetlenség érzését keltheti bennük a téveszme: rajtunk nem múlik semmi, mindent rajtunk kívül álló tényezők határoznak meg. Sok szó esik napjainkban a gazdaságról, néha talán úgy érezzük, hogy túl sok is. A gazdasági valóságnak két — szemlélet- formálás szempontjából döntő — összefüggésére irányítanám a figyelmet. Az egyik: vajon jól ismerjük-e helyünket, a világban, mentesíteni tudjuk-e magunkat az illúzióktól és a pesszimizmustól? A másik: képesek vagyunk-e tanulni saját fejlődésünk történetéből, és úgy azonosulni azzal, hogy közben kritikusan, önkritikusan keressük tanulságait és a •megoldásokat ? Fontos szemléleti, kérdés a gazdasággal kapcsolatban a növekedés üteme. Éppen ezért világossá kell tenni a hazai termelés és a külkereskedelem viszonyát. Tudniillik a magyar gazdaság szerkezetéből következik, hogy bármilyen stratégiát is folytatunk, a hazai termelés és a külkereskedelem fejlődésének összhangja meghatározó tényező. Ebből következik, hogy az egyensúlyi követelmények parancsoló módon határozzák meg munkánk lényegét. Az új követelmények elengedhetetlenné teszik, hogy minden réteg, főként az értelmiség, a fentieket a gazdaság minden területén megértse, és képessé váljon az előtte álló feladatok megoldására. Bizonyára sokan ismerik a megyei. párt-végrehajtóbizottság népesedési határozatát, melyből csak egy kérdést emelek ki: a népesedési kérdéseket ma sokkal átfogóbban vizsgáljuk, mint 1973- ban tettük. A természetes szaporodás növekedése nemcsak a születések számának növekedése. Ez azt jelenti, hogy a születések ösztönzése mellett a halálozási okok csökkentése is mind jobban előtérbe kerül: a betegségek megelőzése, egészségesebb életmód, a munkaképes korú lakossággal és az idősekkel való törődés, az egészségügyi és szociális ellátás javítása. A demokratizmus kiszélesítéséért Felsőoktatási intézményeinkben a közéleti demokratizmus egyik mércéje, hogy a különböző hallgatói közösségek hogyan vállalnak részt a tennivalók tervezéséből, végrehajtásából és annak ellenőrzéséből. A hallgatói képviseleti rendszer ugyanakkor szocialista értelmiségképzésünk része, a közéleti gyakorlat megszerzését segíti, és felkészülést jelent az értelmiségi feladatok elvégzésére is. Az elmúlt évtizedben általánossá vált, hogy a hallgatók részt vesznek az intéz- - ményi demokratikus fórumok munkájában. Azonban meg kell említeni, hogy — bár az ifjúsági szervezet gyakorolja jogait — a különböző folyamatokba kevéssé sikerült bekapcsolni a szélesebb hallgatói rétegeket. Sőt, a testületi ülések határozatainak és állásfoglalásainak ifjúsághoz való eljuttatása sem problémamentes. A kollégisták például — helyzetüknél fogva — mindenütt fontos szerepet játszanak az intézmények életében. Ezért is szükséges, hogy mindenütt segítsük a valóságos demokratikus viszonyok kialakítását. Kielégítő összkép alakult ki az ifjúsági parlamenteken. Elgondolkodtató viszont a sok apró- cseprő panasz. És ugyanezt tapasztaltuk oktatói összejöveteleken is. Ezek a fórumok nem pótolhatják a mindennapi találkozásokat, véleménycseréket. Ráadásul a gondok csak ott oldhatók meg, ahol keletkeztek. Azaz hiába vannak rendben az intézményi demokratizmus fórumai, ha hiányzik a közvetlen kapcsolat. Ügy gondoljuk, hogy a tudományos diákkörökben, a köz- művelődésben, a sportéletben, szervezett hallgatói csoportokban is jobban érvényre kellene juttatni a demokratikus jelleget, a demokratikus működés szabályait. Ebben is segíthet a marxizmus—leninizmus oktatása, amelynek személyi feltételei egyre inkább javulnak. Kedvezőnek tartjuk azt is, hogy az intézmények mind jobban törődnek a náluk végzett hallgatók munkahelyi beilleszkedésével, informálódnak róluk. Egyebek között ez teszi lehetővé a szükséges módosítások végrehajtását az oktató-nevelő tevékenységben. KÉPERNYŐ Ünnepi műsor csalódásokkal Valószínűleg nem számítottak a televízió műsorösszeállítói arra, hogy az ünnep jóvoltából háromnaposra duzzadt 33. hétvége inkább fog hasonlítani egy október végi, mint egy szívós kánikulát követő, augusztusi szombat, vasárnapra. így aztán sajnos, tartós bosszankodássá fajult az időjárás viszontagságai elől lakásába szorult, s némi kárpótlást a képernyőtől váró néző kezdetben átmenetinek vélt csalódottsága. Amiből nyugodt lelkiismerettel vonhatjuk le a következtetést: strandon, kerthelyiségekben, s más szórakozóhelyeken „agyonütött’-’ nyári napjainkon a tévé kínálatát tekintve semmit vagy csak nagyon keveset veszítettünk ... Pénteken és szombaton, főműsoridőben — és mindjárt két részben! — indult egy új sorozat, a nevesebb szerkesztők életét bemutatandó. Elsőként Buzáné Fáb- ri Éva produkcióit gyűjtötték csokorba, aki — mint a rádióújság írja — „a televíziózás hőskorában kezdte és felsprolhatatlanul sok színes összetett műsor, szilveszteri kabaré, Önök kérték, s egyéb ilyen jellegű műsor körül bábáskodott”. Nos, lehet, hogy az új, másod-, harmad- (vagy ki tudja hányad-) közlő széria sokszínű, magas művészi nívót képviselő, szórakoztató összeállításokkal örvendeztet majd meg bennünket. Kívánom: így legyen! De felelősséggel merem állítani, hogy a most sugárzott Színészek a porondon című, 1963-ban készült „különleges cir- kuszrevü” csak nagy jó indulattal nevezhető időtálló alkotásnak, következésképp a tekercsek leporo- lása is elhamarkodott — mi több: elhibázott! — mozdulatnak bizonyult. Értékelésként csupán any- nyit: a nagy nevek sekélyes, poén nélküli, már-már a bárgyúság határát súroló magánszámai — amennyire vissza tudok rá emlékezni — annak idején, az ősbe- . mutatót követően sem váltották ki a kritika egyértelmű elismerését. A Sam és Sally francia filmsorozat vasárnap esti Bedelia című epizódja a krimi műfaj oly minősíthetetlenül ócska terméke, hogy vetítése a jó ízlés elleni valóságos merényletnek hatott. Az embernek, végigszenvedve az értelmetlen keresztbegyilkolásokat, s a bántóan ügyefogyott álmagánnyomozók logikátlan csetepatéit, arra kellett gondolnia: ezt a szörnyűséget bizonyára ajándékba, ingyen kapta a Magyar Televízió. Ö, drága Colombo hadnagy, Ko- jak felügyelő, mi lett veletek, belőletek. hová züllöttek utódaitok?! A hétvége talán egyetlen igazi film-sikerélménye — már ami az egyes programot illeti — Radvá- nyi Géza Circus Maximus-a volt. önmagában az is kellemes meglepetést okozott, hogy egy ilyen viszonylag friss (1980 őszén mutatták be a mozik) alkotást ad a televízió. Az emlékezetes Valahol Európában rendezője egyetlen film forgatására tért haza, s e munkához meg tudta nyerni a szakma néhány hazai kiválóságát — konzultánsként Makk Károlyt, operatőrnek Sára Sándort, valamint a forgatókönyvíró-rendező Máriássy Juditot — a színészek közül pedig régi ismerőseit, segítőtársait: Margittay Ágit, Páger Antalt, Gábor Miklóst és Major Tamást. Miként a Valahol Európában, a Circus Maximus is hamisítatlan háborús kor-, illetve kórkép, egy csoportdiagnózis, azzal a különbséggel, hogy előbbi egy or- szágútra sodródott kis gyerekcsá- pat, utóbbi egy országúira sodródott kis felnőttcsapat jellem- és viselkedésrajzával rrlinősíti a háttérben mindvégig látható-érzékel- hető nagy háborút. A minősítés előjele is azonos mindkét esetben: egy gyógyító indítékú humanizmus mutat rá vádlón gyilkosra és áldozatra: Ecce homo (Íme, az ember)! Nagyszerű művészi teljesítmény! Egyetlen mondat erejéig szólnunk kell a 80. születésnapját ünneplő, s kivételesen friss szellemiségű Illyés Gyuláról, aki gondolatgazdag mondatokban fejtette ki költői ars poeticáját, s vallott emberi tartásról, általános etikaiesztétikai kérdésekről. A Bátrabb igazságokért című tanulságos portréfilm, vasárnap késő este, a csapnivaló előzmények után valóságos felüdüléssel, izgalmas tévécsemegével szolgált. Kutas! Ferenc EGY CSISZOLÓMŰVÉSZ • Nem túlzás azt állítani, hogy Nyilas Kálmánná művészi munkát végez, amikor nagy figyelemmel ólomkristály vázát csiszol. A nagy múltra visszatekintő Parád- sasvári Üveggyárban az ólomkristály- kelyhek, vázák és más termékek mellett háztartási fúvóit üvegeket és festett vázákat gyártanak. HATVANI DÁNIEL Szétszórt csontok 4. (II.) Kerengj présháza kívülről nem túl mutatós épület. Az ablakon rácsok, az erős, vaspántos ajtón jókora lakat. A présház mögött gondozott szőlősorok. — Alig hatszáz négyszögöl az egész — magyarázza Kerengi, mf közben kikászálódnak a kocsiból. — Gyere, sétáljunk végig rajta... , — Legalább megbecsüljük a termést — teszi hozzá Sáfár. A parcella túlsó végére érnek. Ahogy véget érnek a szőlősorok, egyenetlenné válik a talaj, látszik, hogy valamikor jó mélyen megbolygatták. Valami árokféle nyom is kirajzolódik. — Háborús lövészárok? — kérdi a megyei főnök. — Nem. Itt kezdték el az ásatást a harmincas években. Találtak is néhány csontvázat, agyagedényeket, bronz karpereceket, meg hasonlókat. De egy hét után abbahagyták. Azzal, hogy ez nem hun temető. — Na, akkor nekünk kell megtalálnunk a derék szittya ősöket — mondja nevetve Sáfár. — Már amelyiket nem hamvasztották el. — Majd legyintve hozzáteszi. — De hagyjuk most a tudományt. Menjünk, kóstoljuk meg inkább a szittyaföld levét... A présház berendezése egyszerű és ízléses; faburkolat, sarokkanapé, vastag tölgyfaasztal, mázas cseréppoharak, kancsók, dekorációként ósdi szőlőprés, taposókád, művelőszerszámok. A bejárattal szemközt a pincelejárat. Kerengi kancsóval és lopóval indul a pince felé. Amíg távol van, tekintetét Sáfár végigjár- tatja a berendezésen. Majd a házigazda visszatér, tele kancsó borral. — Nagyburgundi — mondja. — Tudom, hogy ezt kedveled. — Hát akkor az ásatásra — mondja Sáfár, és felemeli a poharat. — Az autósztrádára — mondja Kerengi. — Még ha el is viszi a szőlőt, pincéstől. présházastól. — Talán kikerüli... 5. Várszöllősi állomás, vasúti szignálzene, hangosbemondó: „Budapest felől a második vágányra gyorsvonat érkezik ...” A vonat csikorogva fékez, le. és felszállók szokásos tülekedése következik. A leghátsó kocsi felől gyér szakállú, toprongyos farmerbe öltözött fiatalember lépked, hatalmas, degeszre tömött sportzsákkal a hóna alatt. A nehéz csomag csaknem földönti. Majd váltogatásképp a vállára veszi, de néhány lépés után így is belefárad. Végül leteszi a zsákot, zsebéből több méter hosszú zsineget húz elő, s ikét helyen is átköti a zsákot, közbül fogantyút formázván a madzagból. S hogy ne vágja a tenyerét, a madzagot zsebkendőn át- veszi a markába. A vasutas mindaddig fölemelve tartja a „palacsintasütőt”, amíg a vonat ki nem húz az állomásról. A fiatalember udvariasan várakozik a közelében. Majd miután a tárcsa leereszkedik, megkérdi az egyenruhástól: — Tessék mondani, van ebben a városban zaci? — Az micsoda? — kérdi a vasutas meglepetten. — Zálogház. — Nincs kérem — hangzik a mogorva válasz. — Akkor én be sem megyek ebbe a városba... — Az a maga dolga — mondja a vasutas, s ezzel faképnél hagyja. Majd néhány lépés után félhangosan morogja: — Elmegyógyintézet viszont van. A fiatalember a zsákot a peron oszlopának támasztja, merően néz a messzeségbe, majd hirtelen és határozott mozdulattal felkapja a zsákot, s átmegy az állomás épületén. Közben, halkan, csak úgy magának ezt mondogatja: „Azért sem hátrálok meg.” V,égre sikerül egy taxit leállítania. A taxis a csomag elhelyezésében segítőkész, noha a zsák nem fér el teljesen a csomagtérben, a vége kilóg. Beülnek. A taxis indítás előtt nyugodt hangon kérdi: — Akkor egyenest a múzeumhoz? — Igen, természetesen. — Hirtelen észbekap: — Honnan tudja, hogy oda igyekszem? A taxisofőr egy oldalsó pillantással végigméri a szakállast. — Várszöllős nem nagy hely. Az ember hamar megtud mindent. Méghozzá idejében. — Vagy tán még időnek előtte... — Lehet. — Akkor azt is tudja, hogy én ki vagyok. — Sőt még a nevét is. Kürti Tamás, a régész. Maga fogja vezetni az ásatásokat. Útkereszteződéshez érnek, rendőr irányítja a forgalmat. A rendőr barátságosan integet a taxisnak, szélesen mosolyog rá. Amaz visszaint, de valamelyes felsőbbséggel, inkább csak nyugtázva az üdvözlést. A taxi a múzeum elé kanyarodik. Kürti fizet, a sofőr készségesen hátramegy, segítendő a csomag kiemelésében. Közben magyaráz: , — Nem örülnek ám itt magának. Még a fejesek sem... De azért sok szerencsét! — Mindenesetre köszönöm — mondja Kürti, s a nehéz zsákot cipelve elindul a bejárat felé. Kerengi jön vele szemben a folyosón. — No lám, az új alkalmazott. Szervusz, az az igazság, hogy már tegnap vártunk ... — Sajnos nem jöhettem, mivel ... Az igazgató közbevág: — Nem tesz semmit. A hunoknak meg főleg nem számít, ha már úgyis vártak jó másfélezer évet. Gyere inkább, foglald el a szállásod, egyelőre itt fogsz lakni az alagsorban. Etelka majd megmutatja... Csinos, jól öltözött fiatal nő tűnik fel a folyosón, hóna alatt mindenféle régi könyvek. Kerengi feltűnő reputációval kérdi meg tőle: — Megkapott mindent. Tériké? — Hiánytalanul, Jenő bácsi — feleli a nő csicseregve, kedves mosollyal. — Koszi szépen. — Igazán nincs mit. Ezer örömmel máskor is. — Köszörül egyet a torkán. — Engedje meg, hogy bemutassam új munkatársamat ... •Megtörténik a bemutatkozás. — Szedlák Teréz történelemszakos tanárnő. Remélem, elboldogul a hunokkal... — Én is remélem — feleli Tamás zavartan. — Ha nem, majd maga segít... — Erre szüksége aligha lesz. Ellenben... — A nő láthatóan megörül saját váratlan ötletének. — Tarthatna majd rendhagyó történelemórát nálunk, a gimi- •ben. — Szívesen. Ha majd első munkahelyemen megmelegedtem. Kerengi most közbeszól: — És ha az első csontvázak már előbújnak a föld alól... — Akkor viszlát — mondja Teri, s hosszan Kürti szemébe néz. — Viszlát magának is. Miután a nő elhaladt, Kerengi közelebb hajol Kürtihez. — A tanácselnök lánya. Örülök, hogy kedves voltál hozzá. — Helyes nő — mondja Kürti. Előkerül Etelka. Bemutatkozás. — Jöjjön, megmutatom a helyét — mondja a lány. Alagsori helyiség, puritán berendezés. Kürti behajítja a zsákot a szoba közepére, s mélyen sóhajt, mint aki nagy tehertől szabadult meg. — Kerítettem mindent, amire szüksége lehet — mondja Etelka. — De ha valami hiányzik, szóljon nyugodtan. — Kifelé hátrál, látszik, szívesen maradna, ha a fiú marasztalná. Ám az csak ennyit mond: — Jót aludni, egyelőre csak ennyi kellene. (Folytatjuk)
