Petőfi Népe, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-19 / 194. szám
1982. augusztus 19. # PETŐFI NÉPE • 7 SPORT. SPORT • SPOR I Következik a XV. Hírős Kupa Javában tart már az NB I-es kosárlabdacsapatok felkészülése, s bár több mint egy hónap múlva- kezdődik az őszi forduló, a csapatok a különböző felkészülési versenyeken, tornákon már jóval előbb próbára teszi erejüket, fel- készültségüket. A sok verseny közül a legrangosabb most is a hagyományos Hírős Kupa nemzetközi férfi kosárlabdatorna lesz. A versenyt most tizenötödik alkalommal rendezi meg a városi kosárlabda-szövetség. A jubileumi Hírős Kupa tornán nyolc csapat vesz részt. Hat magyar NB I-es csapat, valamennyi vidéki egyesület, valamint két külföldi klub, a szovjet testvérmegye képviseletében Szimferopol férfi csapata, valamint a bolgár Szófia Szlávia együttese. A XV. Hírős Kupa nemzetközi férfi kosárlabdatorna szeptember 2-án, csütörtökön délelőtt kezdődik a kecskeméti Városi sportcsarnokban. Szeptember 3-án folytatódnak a csoportmérkőzések, majd szeptember 4-én délelőtt rendezik meg a döntőket. A torna rendező bizottsága már elkészítette a csoportbeosztást. Az A-csoportban a Bajai SK, SZEOL AK. Egri SE és a Szimferopol, a B-csoportban a Videoton, Körmendi Dózsa FMTE, a KSC és a Szófia Szlávia együttese küzd majd körmérkőzéses formában a helyezésekért. A Hírős Kupa tornáról az idén első ízben hiányozni fog a jugoszláv Bácskatopolya csapata, akik technikai okok miatt mondták le a résztvételt, s a napokban érkezett meg az osztrák Union Wien lemondása, de így is — bár a budapesti csapatok nem indulnak — hosszú idő óta az egyik legerősebb mezőny jön össze Kecskeméten. A fővárosiak csak a játékvezetőkkel képviseltetik magukat, s a tornán Cziffra Mihály, Szécsi Szilveszter, dr. Náday Tamás, Král László, Weidinger Dezső nemzetközi játékvezetők, valamint a bajai Faidt Mihály működnek közre. Sz. Z. 0%%%**%%%%%%*X%%%%\v%VaV*Va,X,X#X,X*X,X*X'í#aC*X*X*«*Z*X*X*X,X*X,X*X,X*X*XOX*XOí*X#X*X,t*X*X*X*X*í*X*X*X#X*X*X#X#X*X*X#X*X#X*X#« Teljes félegyházi siker Kecskeméten, a Máriakápolnás réten rendezték meg a VII. Aranyhomok Kupa F 3 B rádióirányi- tású vitorlázó repülőmodell-versenyt, amely az országos szövetség határozata értelmében egyben a kategória országos bajnoksága. A hetedik alkalommal megrendezett versenyen az indulók számát tekintve minden eddigi „csúcs" megdőlt. Szombaton reggel az izzó napsütésben 22 klub 56 modellezője sorakozott fel, majd az ünnepélyes megnyitó után megkezdődött a verseny. Az 56 indulónak mindkét napon hármas (A—B—C) feladatot kellett teljesíteni. A rekkenő hőség alaposan próbára tette mind a versenyzőket, mind pedig a versenybírókat, s viszonylag a legjobban az egyébként Szép számban érkező nézők jártak, akik a rét közepén a magas bokrok árnyékából figyelhették a küzdelmet. • Magasban az Aranyhomok Kupa. Sorrendben harmadszor nyerték el a félegyházi modellezők. A nagy meleg nem mindig kedvező a modellezésre, de az igazán felkészült, ügyes versenyzőknek és a remek kis gépeknek ez sem jelentett akadályt. Az eredmények is a várakozásnak megfelelően alakultak, mert az MHSZ kiskunfélegyházi klub válogatott versenyzői mindjárt az első feladatok teljesítésénél az élre kerültek, s csupán a győriek tartották velük a lépést. Az első nap után a félegyházi Horváth János 2991 pontos teljesítménnyel az élen volt, s mögötte az ugyancsak kiskunfélegyházi Szeri András állt a második helyen, őket a győri és békéscsabai modellezők követték. (Róka László felvételei) A második napon a meleg még jobban megviselte a résztvevőket, s a teljesítmény is csökkent, de az élen a sorrend nem változott. A nagy létszámú ver- ,seny pontos, gördülékeny rendezéséért az MHSZ kecskeméti BRG klubját, valamint az országos szövetség által felkért versenybírókat illeti a dicséret. A verseny eredménye: A VII. Aranyhomok Kupa egyéni verseny és az országos bajnokság győztese Horváth János (MHSZ Kkfházi Modellező Klub) 5778 pont, 2. Szeri András (MHSZ, Kkfházi MK) 5631, 3. Michl Mátyás (MHSZ, Győr) 5152, 4. Marik Mihály (MHSZ, Békéscsaba) 5075, 5. Pintér József (MHSZ, Győr) 4923, 6. Kor- nó István (MHSZ, Bp. XVI. kér.) 4826 pont. Csapatversenyben: 1. MHSZ Kkfházi MK (Horváth, Szeri, Varga) 16 064, 2. MHSZ, Győr 14 175, 3. MHSZ Bp. Modellező Klub 13434 pont. Ketten a levegőben ... A verseny befejezése után az MHSZ rádióirányítású 'motoros Tepülőmodeljezői tartottak látványos bemutatót. SAKK Adorján második veresége csatád- otthon • szabad idd Aszimmetria A függőjátszmákat bonyolították le a mexikói Tolucában, a sakkvilágbajnoki zónaközi döntő újabb versenynapján. Adorján András is érdekelt volt, hiszen az amerikai Seirawan elleni — már kétszer függőben maradt — partiját kellett folytatnia. A magyar nagymester nem tudta ellensúlyozni hátrányát, és föladásra kényszerűit. A másik találkozón a szovjet Juszupov 104 lépés után döntetlenben egyezett meg a kubai Rod- riguezzel. Seirawannak egyébként még egy folytatásra váró játszmája van, az argentin Rubinettivel, melynek megnyerése esetén a táblázat élére ugorhat. Az állás hat forduló után: Nunn (angol), Ivanov (kanadai) 4—4, Seirawan 3,5 (1), Adorján, Szpasszkij (szovjet), Portisch, Ba- lasov (szovjet) 3,5—3,5, Juszupov, Torre (fülöp-szigeteki) 3—3, Hulak (jugoszláv), Polugajevszkij (szovjet) 2,5—2,5, Rubinetti 2 (1), Rodriguez 2, Kuatly 0,5 pont. A következő — hetedik — fordulót csütörtökön játsszák. (MTI) Színben, mintában és formában egyaránt jelentkezik a nyári divatban az aszimmetria. A színek és minták párosítására mostanában többféle variációt kínálnak a szaküzletek; csupán az összeállítás ötletére és a megfelelő fazonválasztékra van szükség. Rajzainkon ehhez kínálunk megoldásokat. 1. Egyszínű vászon, például sárga-fehér, a szoknyán és a felsőrészen, továbbá pettyes és csíkos, azonos színben. Természetesen a napozófelsőt és a szoknyát másmás ruhadarabokkal is lehet hordani, ha színben párosítjuk, illetve új színválasztással jól egyeztetve még néhány variációt is képezhetünk. 2. Két színből készült boleró és szoknya; a cakkozott díszítés és az aszimmetrikus vonalvezetés a modell érdekessége. A színek lehetnek zöld-kék, piros-sárga párosítása; vagy két véglet, de a főszereplő az idei divatban a fehér-fekete, illetve sötétkék-fehér. 3. Egyszínű és kétféle csíkos pamutvászonból készült szoknya dzsekivel. Mindkét darabot külön- külön is kitűnően lehet viselni. E modell szoknyája trapézvonalú, enyhén bővül. A dzseki a medencecsontig ér, féloldalasán; ringll- gombolással, megkötött nyakkal és ujja helyett vállpántokkal készül. Nádor Vera Finomságok — sárgadinnyéből A sárgadinnye élvezeti értéke mellett táplálkozási értékkel is rendelkezik. Üvegek tisztítása A zöld húsú dinnyék cukortartalma valamivel nagyobb, mint a sárga húsú dinnyéké, de az utóbbiak jelentős mennyiségű karotint és C-vitamint is tartalmaznak. A termesztett dinnyefajták két csoportba oszthatók; a kantalupdinnyék (gerezdesek, általában élénk narancsszínűek, fűszeres ízűek, kemény húsúak); a turkesztáni sima vagy recés héjú dinnyék (nem gerezdesek, zöld színűek, kásás húsúak, édesek, de kevésbé fűszeres ízű gyümölcsök). A zöld húsú dinnye 48 kalóriát, a sárga húsú dinnye 42 kalóriát tartalmaz 100 grammonként; kémiai összetételük: fehérje, szénhidrát, víz, rost, B| és B2 vitamin, nikotinsav, C-vitamin, kalcium, vas, foszfor. Néhány recept a sárgadinnye változatos elkészítésére: Sokan gyűjtik a mutatós és szép üvegeket, és díszként használják. Ne feledkezzünk meg arról, hogy az üvegek csak akkor szépek, ha tiszták. SÁRGADINNYE EPERREL A sárgadinnyét kettévágjuk, héját lehámozzuk, magját eldobjuk. A dinnyehúst kisebb szeletekre vágjuk, és keverőtálba tesz- szük. Hozzáadjuk a lecsurgatott epret, meglocsoljuk vanílialikőrrel, óvatosan összekeverjük. A gyümölcsöt üvegtálkákba osztjuk, hűtőszekrénybe helyezzük. Tálalás előtt tejszínhabbal díszítjük. « . : tához adjuk. Ízlés szerint megcukrozzuk, kevés likőrrel meglocsoljuk, összekeverjük, és a salátát a sárgadinnye üregébe töltjük, a tetejét visszahelyezzük és hűtőszekrénybe tesszük. Tálalásnál a salátát a dinnyéből adagoljuk. A már egyszer tisztára mosott és csupán szép formájuk vagy érdekességük miatt tartott üvegek esetében elegendő, ha takarítások alkalmával száraz ruhával letöröljük. A használaton kívüli befőttes, lekváros stb. üvegeket is mindig tisztára mosva tegyük el. Általában elég, ha a kevésbé piszkos üvegeket mosogatószeres, langyos vízzel alaposan átmossuk és jól kiöblítjük. CITROMOS SÁRGADINNYE- SALÁTA A dinnye húsát kockákra yág- , juk, ízlés szerint sózzuk, borsozVEGYES GYÜMÖLCSSALÁTA 2U;c, citromlével meglocsoljuk, óvatosan összekeverjük, tálalásig hidegre tesszük. Díszíthetjük meggyszemekkel vagy citromkarikákkal. Almát, körtét, őszi- és sárgabarackot, sárgadinnyét szeletekre vágunk, ízlés szerint lecukrozunk, citrom levével meglocsoljuk, ösz- szekeverjük, a gyümölcsök levével leöntjük. Tálalásig hűtőszekrénybe helyezzük. Mielőtt asztalra adjuk, meglocsoljuk egy deci narancs- vagy vanílialikőrrel, és dióbéllel díszítjük• VERMUTOS SÁRGADINNYE GYÜMÖLCSSALÁTÁVAL TÖLTÖTT SÁRGADINNYE Vegyes gyümölcsökből salátát készítünk. Egy nagy sárgadinnyét alaposan megmosunk, tetejéről egy nagyobb darabot levágunk. A nyíláson keresztül eltávolítjuk a magvakat, húsát kikaparjuk, és azt is a gyümölcssaláA sárgadinnye tetejét levágjuk, a magokat eltávolítjuk, beleöntünk 2—3 dl vermutot, egy citrom levét, beleszórunk kevés reszelt citromhéjat, majd a tetejét visszatéve egy éjszakára hűtőszekrénybe helyezzük. Másnap tálalásnál a vermutot üvegtálkákba osztjuk el, és a meghámozott sárgadinnyét vékony szeletekre vágva, ízlésesen elrendezzük benne. Mindegyik üvegtálkára sovány sonkavagdalékot szórunk, és hidegen kínáljuk. Az erősen szennyezett üvegek mosása azonban már kissé több munkát igényel, de nem megoldhatatlan feladat. A legpiszkosabb üveg is megtisztul, ha erősen oldott háztartási- sósavval töltjük meg, és ezt az oldószert körülbelül 20—25 percig benne hagyjuk. A sósavas vizet azután még további tisztítandó üvegek mosására felhasználhatjuk. Mosás után az üveget többször és alaposan öblítsük ki hideg vízzel. A kevésbé piszkos üvegbe szórjunk apróra összetört tojáshéjat, vagy kávézaccot, és azután töltsük tele langyos vízzel. Többször alaposan rázzuk fel. Nagyon rövid idő alatt teljesen megtisztul. Mosás után az üveget alaposan és jól kell kiöblíteni, először langyos, majd hideg vízzel. FARMER-MELLÉNY A díjakat Frigyes Ernő, az MHSZ Központ honvédelmi főelőadója, Járomi Gyula, a kecskeméti BRG-klub elnöke és Poór László, a városi Testnevelési és Sportfelügyelőség vezetője adták át. A legjobb ifjúsági versenyző díját ifj. Bertók László (Nagykőrös) kapta, s különdíjat kapott a vendég jugoszláv modellezők közül Kamac Boldizsár, a legeredményesebb külföldi résztvevő. A legújabb divatot követve, nemcsak kékszínű farmermellényt viselnek a fiatalok szoknyához, nadrághoz, hanem fehéret, khaki színűt, drappot, zöldet is. A rajzon bemutatott mellényt új anyagból is, de régi farmerszoknyából is megvarrhatjuk. Aki előrelátó, a mellény szabásmintáját melegebb anyagból is kiszabhatja, akár béléssel együtt. Például szép és praktikus kiegészítő ruhadarab készülhet kordbársonyból, vastagabb jerseyből, szövetből, sőt vékonyabb műbőrből is, (ezt mindenképpen béleljük). A szabásminta egy-egy kockája 5x5 cm. Aki ügyes, saját maga, vagy kis segítséggel kétféle színből, illetve A hasas és szűk nyakú üvegek tisztítására kiválóan alkalmas a nagyon apró darabokra összetépett újságpapír, melyet az üvegbe gyömöszölünk. Erre azután langyos vizet kell önteni és pár percig rázogatni. Amikor a papír már teljesen elfoszlott, akkor a vízzel együtt kiönthetjük. Tejet, kakaót, vagy egyéb zsíros holmit kézmeleg ultra mosóporos vízzel lehet szépen kimosni. nadrágból mellény I! Az üvegeket mindig a nyakuknál lefelé fordítva szárítjuk, mert csak így tud a víz egyenletesen kicsurogni. Sötét üveget mérgező anyaggal soha ne tisztítsunk. Nem láthatjuk ugyanis, hogy a szerből maradt-e vissza az üvegben, és ez esetleg a későbbiek során komoly bajokat is okozhat. mintás anyagból szabhat ki, és varrhat meg magának úgynevezett fregoli mellényt. A címkéje miatt eltett üvegeket soha ne áztassuk vegyszeres vízbe, mert akkor a papírcímke tönkremegy. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 20.00: Szabó Magda: Régimódi történet. Dráma két részben, a Madách Színház előadása, (elvételről 22.40: Hazám, hazám ... Népszerű magyar remekművek — SZ 23.25: Tv-hfradó 3. — SZ ÚJVIDÉKI TV: 16.10: Hírek 16.15: Mindent tudni akarok. Szovjet klsfilm — SZ 16.25: Gyerekek a házban. NSZK kis- játékfilm-sorozat 7. rész: .Megint minden Jóra fordul — SZ 16.55: Reklám 17.00: Fosztogatók. Amerikai film 18.25: öt perc meteorológia — SZ 18.30: Keresztkérdés. Fejtöröjáték — SZ 19.00: Reklám 19.10: Idősebbek Is elkezdhetik. Tévétorna — SZ 19.15: Esti mese — SZ 19.30: Tv-hlradó — SZ TV II. MŰSOR: 20.00: Kisfllmek a nagyvilágból. Cápák a Csendes-óceánban. Kísérletek Eniwetoknál. NSZK rövidfilm — SZ 20.45: Lübeck — a Hansa királynője. NSZK rövidfilm — SZ 21.10: Galilei és az új világkép. Angol rövidfilm — SZ 21.35: öt perc meteorológia (lsm.) — SZ 21.40: Tv-hiradó 2. — SZ 22.00: Nemzetközi country-zenel találkozó. Maryla Rodowlcz és együttese (Lengyelország) — SZ 18.35: Műsorismertetés (m) 18.40: Tv-hlradó (m) 18.55: Műsorismertetés (TV Bgd) 19.00: Tv-híradó (sz-h) 19.15: Sorozatfilm gyermekeknek (m) 19.45: Szórakoztató műsor: Vajdaság humora 20.15: Rajzfilm 20.25: Reklám 20.30: Tv-híradó (m) 21.00: Politikai magazin (TV Zgb) 22.00: Tv-híradó (sz-h) 22.20: Föld — drámasorozat magyar nyelvű felirattal 23.40: Műsorzárás (m) KOSSUTH: 8.25: Pompadour. Részletek Fali operettjéből 9.04: Nemzetiségeink zenéjéből 9.44: Brummadzag, a zenebohóc 10.05: A csudálatos Mary. p. L. Travers regénye folytatásokban 10.27: Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló. Egyfelvonásos opera 11.40: Wilhelm Meister . tanulóével. Goethe regénye 12.55: Banda Ede gordonkázlk, Lux Erika zongorázik 13.30: A magyar népköltészet hete 14.00: Dzsesszmelódiák 15.05: Külföldről érkezett 15.25: Ismered a „Hoffmann mesél”-tv Offenbach operáját Fischer Sándor mutatja be 16.00: András Béla féld.: Mónár Anna — népballada 16.18: Délutáni Rádiószínház. Lekésett szüret. Kopányi György hangjátéka 17.05: Mozgásterek. Ojjé, a Ligetben ... II. rész 17.30: Schönberg: Pelléas és Mélisande — szimfonikus költemény 19.35: Közvetítés a Józsefvárosi Színházból. Ezek a kísértetek. Eduardo de Flllppo vígjátéka 21.19: Friedrlck Károly dzsesszegyüt- tese játszik 21.40: Adottságok, lehetőségek a Hosz- szúhegyl Állami Gazdaságban 22.30: Bartha Alfonz operaáriákat énekel 23.10: Nótacsokor 0.10: Melódiakoktél 20.35: A 04, 05 , 07 jelenti 21.05: Kabarécsütörtök. A Rádió Kabarészínházának kívánságműsora 22.15: Slágermúzeum 23.20: Zenés Játékokból 3. MŰSOR: PETŐFI: 8.35: Napközben 10.00: Zenedélelőtt 1&.35: Mezők, falvak éneke 13.00: Kapcsoljuk a miskolci körzeti stúdiót ^ 13.30: Éneklő Ifjúság 14.00: Válogatott perceink 16.35: Idősebbek hullámhosszán 17.30: Maros Rudolfra emlékezünk 18.35: Koncz Zsuzsa és a Fonográf együttes felvételeiből 19.14: Caruso, a nép énekese 19.55: Slágerlista 9.00: Beethoven: Három zohgoratrlú Op. l. 11.42: Üj dzsesszfelvételeinkböl 11.05: Híres előadóművészek felvételeiből 13.07: Operaáriák . 13.47: Kamarazene 14.40: Magyar fúvószene 15.06: Versenyművek 16.00: Zenei Lexikon 16.20: A magyar romantika 16.55: Popzene sztereóban 18.00: Szintézis 18.30: Rádióhangversenyekről 19.05: Vivaldi: Hat szonáta Op. 13. w“8ner: A bolygó hollandi 22.25: Napjaink zenéje J