Petőfi Népe, 1982. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-11 / 161. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET

A vokális zene új európai fénykora fűződik ”

Művészetének klasszikus tisztasága, igaz huma. nizmusa a zene. irodalom örök értéke. A vokális zene új európai fénykora fűződik nevéhez. Alkotó, sainak értéke elvitte hírét messzi földre és megőrzi emlékét távoli korokban is. Művei, nek különös ér. téke a zene emberformáló, nemesítő erejében rejlik. Alkotásai, ban megvan az az eleven, éltető erő, ami az emberek jobbá és nemeseb.

bé formálásán munkálkodik, ami képes szebbé, jobbá tenni a vilá. got. (Ilku Pál)

Kodálynak ama tragikusan meghasonlott világában, amelybe élete és elhlvatása állította, fokozottan rá kellett eszmélnie a leiké, ben munkálkodó, összefogó, egybekovácsoló erőkre; az egyéniségnek ebből a felfokozott tudatából erednek Kodály zenéjének heroikus, sőt prófétai vonásai, melyek legmegrázóbban, leghatalmasabban a Psalmus Hungaricusban lépnek elő. De ugyanakkor Kodály olyan csodálatos alázattal és önmegtagadással szolgálja ezt a kép. zelet teremtette világot, amilyenhez foghatót csak a régi mestereknél találunk, amely mintegy kiegészítő ellentéte jelleme vonásainak.

Szeretettel ügyel a részletekre, gondosan csiszol minden aprósá. got, minden detail.ből zárt zenei mikrokozmoszt épít, mely szim_ bólumszerűen, de szerves valósággal illeszkedik bele költői világának teljességébe. Valóban, itt minden a legkisebb részletekig kidolgozott, semmi sem vázlatszerű, semmi sem futólagos. De mert a részleteknek ez a szeretete az egésznek szeretetéből ered: Kodály zenéje nemcsak részletező, aprólékosan tagoló, hanem egyúttal ha. talmas koncepciókban fogant, nagy formákat építő művészet. Felmerülnek benne a magyar múlt ragyogó és sötét képei: a török idők felperzselt falvai és feldúlt mezői, a kóbor lantos, a fogságban senyvedő, honvágytól gyötört vitéz, a diadalmas vagy meghajszolt kuruc katona, a mulatozó cimborák, s a magányos bujdosók alakjai. Félelmes kórusok zendülnek az utakon: itt jajgató sokadal- mak s Istent idéző diadalmas tömegek vonultak — ott a mágikus fényű hegyi éjszakák éteri tündérhangjai csendülnek fel a tájon, amott komor férfihangok idézik Bordal-ukban a sors örök, keserű kérdéseit — majd üde gyermekhangok oszlatják el a komor képeket- r Szabolcsi Bence

Három vendég három földrészről a kórustáborban

A Kodály Intézet árnyas belső udvarán beszélgetünk, ebédszünetben. A próbák nemrég értek véget, az épület rövid időre elcsendesedett. Partnereim a nemzetközi kórustábor résztvevői, Yuko Irie Japánból, Andrew Connor az Egyesült Államokból, Ju- raj Kustár pedig Csehszlovákiából érkezett.

— A zenei érdeklődésen és a Kodály előtti tisztelgésen kívül mi csalogatta ide önöket?

— Szeptembertől a Kodály Intézetben tanultam — kezdi Yuko Irie. — Egyébként az a legkedvesebb szórakozásom, ha kórusban énekelhetek. A tábor ezenkívül kiváló alkalom lesz arra is, hogy barátságokat kössek.

Ezek a remények fűtik Juraj Kustárt is: — Tavaly részt vettem egy találkozón, amelyet fiatal szlovák énekeseknek rendeztek Piestanyban. Ott hallottam először a kecskeméti nemzetközi táborról. Azóta gondoltam arra, hogy jó lenne ide eljutni. Szerencsére a Szlovák Filharmónia segítségével sikerült.

— A Kodály-centenáriumra mindenképpen szerettem volna Magyarországra utazni, így ez a tábor kapóra jött. A dolog érdekessége az, hogy tavaly nyáron a bostoni Kodály-intézetben szintén a Budavári Te Deumot adtuk elő, akkor is Erdei Péter vezetésével.

dály

Mikor hallottak először Ko- Zoltánról?

— Egyik tanárom hívta fel rá a figyelmem úgy hét-nyolc évvel ezelőtt — folytatja az amerikai fiatalember. — Nem sokkal később már egy nyarat töltöttem a bostoni Kodály-intézetben.

Yuko Irie szintén az egyetemen hallott először Kodályról, és főleg a szolfézsoktatásról, Juraj Kustár pedig Sopronban egy koncerten kezdett Kodály műveivel ismerkedni.

— Hazájukban szerepelnek-e a tananyagban magyar szerzők művei?

— Japánban az iskolai anyagot központilag írják elő. Az az egyéntől függ, hogy ehhez menynyi pluszt ad. Az egyetemi tematikában Kodály kórusművei és Bartók zongoraművei helyet kapnak. A nagyobb városokban szemináriumokat szerveznek azoknak az óvodai és általános iskolai pedagógusoknak, akik a KodályA munkáskarének nemzeti jelentősége

Kodály Zoltán 1947-ben írt cikkének befejező része

Remélhető, hogy az általános iskola új énektanterve végrehajtása után nemigen lesz felnőtt ember, aki nem tud kottát olvasni. Ámde azzal tisztában kell lennünk, hogy évtizedek múlnak el, míg az új tanterv egész vonalon meghozza gyümölcsét. Addig bizony még marad egy kis tennivalója a felnőtteknek is.

Ez utolsó akadály leküzdése után nagy hivatás vár a munkásénekkarokra, és nagy jelentőségre juthatnak az egész nemzet kultúrája szempontjából. Először úgy, mint énekkarok. A társadalom mai állapotában nálunk csak a földmíves nép és a munkásság jelent olyan nagyobb, egységes érzésű-gondolkodású, homogén tömegeket, amilyenek nélkül karének nem virágozhatik. Ha majd éneklő tömegeink megszerzik azt a kultúrát, ami a magasabb rendű karénekhez kell, akkor lesz csak termékenyítő hatásuk az egész országra. Mert kultúra any- nyi, mint tanulás; megszerezni, színvonalon tartani nehéz, elveszteni könnyű. Ne bizakodjunk el egy-két, rendkívüli erőfeszítéssel megszerzett külföldi sikertől: akkor beszélhetünk kultúráról, ha ez a kivételesen rövid időre elért színvonal maradandó és általános lesz. Akkor komoly tényezője lesz a magyar zenekultúrának.

Másodszor: a népi és munkás- karének nagyban hozzájárulhat a magyar énekstílus kifejlődéséhez. Ez a stílus csak olyan emberek énekéből alakulhat ki, akik csak anyanyelvükön tudnak beszélni és énekelni, de azon aztán fölényes biztonsággal. Művelt énekeseink magyar énekébe unos-untalan belevegyül . valami idegenszerűség: idegen nyelvű tapulmányaik és műsoraik maradványaként. Ritka ember tudja ezt élesen elkülöníteni, úgyhogy ez idő szerint nagyobb tekintély a magyaros hangsúly és kiejtés kérdésében egy egyszerű magyar, aki más nyelven nem tud, mint a többnyelvű városi művelt ember.

De még egy harmadik jelentősége is lehet a földmíves és munkásnép rendszeres zenei nevelésének. Tudvalevő, hogy a legnagyobb énektehetségek többnyire a legszegényebb rétegekből kerültek ki világszerte. Wilt Máriától Sal- japinig, nálunk Füredi Mihálytól Környeyig egész sorát találjuk a legszegényebb származású énekeseknek. Érthető: a feltörekvő rétegekben sokkal nagyobb a feszültség, az energia, és ez minden megnyilatkozásukat intenzívebbé, közvetlenebbé, szabadabbá teszi, míg a műveltség, „jól- neveltség” féke nemzedékről nemzedékre egyre inkább letompít, elszürkít, mindent. Ezenkívül az énekhang testi feltételei és a biológiai értéktöbblet, jó testalkat, erő és kitartás inkább terem meg a kemény életben, mint a jólét elpuhultságában.

Ha sikerül a rendszeres zenei nevelést keresztülvinni iskolákban és énekkarokban, akkor ezentúl nem véletlen szerencse dolga lesz egy-egy népi énektehetség felbukkanása, s lehetséges lesz kellő időben kiképzésről gondoskodni, s az elkallódástól megóvni.

Mindezekből világos, hogy a munkás- és földmíveséneklés gondozása messzemutató, egyes osztályok érdekein felülemelkedő, az egész nemzet kultúrájára kiható eredményeket ígér. Az orosházi dalóáünnep nagy lépést jelent azon az úton, amelyen továbbha-- ladva a munkásság eljut az általános nemzeti zenekultúra területére. Onnan további lépés a világirodalom remekei felé vezet. Ezeknek megismerése, gyakori éneklése hozza meg mindenkinek azt a lelki emelkedettséget, amely az élet értékét megsokszorozza.

Ezt a végcélt szem előtt tartva, a munkásság ne elégedjék meg félmegoldásokkal. Csak úgy haladhat ez úton tovább, ha fokozatosan nagyobb igényeket támaszt önmagával és vezetőivel szemben egyaránt.

módszert el akarják sajátítani. Egyébként ezt már néhány iskolában be is vezették.

— Nálunk a tanár kezét nem köti semmi — kapcsolódik a beszélgetésbe Andrew Connor —, de magyar szerzők műveiről csak az egyetemeken lehet hallani. Olyan esettel még sohasem találkoztam, hogy Kodályt tanították volna. Bartókot inkább, például a Mik- rokoszmoszra gondolok.

— Csehszlovákiában is elsősorban Bartókot ismerik — bólogat Juraj Kustár. — Kodály neve legfeljebb a középiskolákban hangzik el, de mivel énekórák nincsenek, csak azok hallanak róla, akik magánszorgalomból vállalják a zenetanulást.

— Jól ismerik Kodály életművét. Melyek azok a darabok, amelyek legközelebb állnak önökhöz?

Az arcokon némi tanácstalanság, végül Yuko Irie magyarul kiböki:

— „Nehéz kérdés”. Nem tudnám megmondani. Otthon tagja vagyok egy kórusnak, ahol Ko* dály művei mindig műsoron vannak, ezenkívül zongoradarabjait is játszom. Sajnos, nem tudok választ adni.'

— Én sem — így Andrew Connor. — Olyan Kodály-művel azonban még nem találkoztam, amelyet ne szerettem volna. Közülük több már első hallásra megtetszett, ilyen volt a Psalmus Hungaricus és a Galántai táncok. A nehezebbek viszont a tanulás

során kerültek hozzám egyre közelebb.

Nem most járnak először Magyarországon. Az amerikai fiatalember négy évvel ezelőtt már hallgatója volt a Kodály-szemi- náriumnak, két évre rá pedig indult a szombathelyi karmester- versenyen. Juraj Kustár turistaként töltött hosszabb időt hazánkban.

— Amikor nem táboroznak, akkor mivel foglalkoznak?

— Én, bár amerikai vagyok. Európában tanítok. Most éppen Angliából utaztam Magyarországra, 10—14 éves gyerekekkel foglalkoztam. Szeptembertől átköltözöm Hamburgba, ott ugyancsak gyerekeket fogok tanítani, de rpég fiatalabbakat. Zenész és pedagógus vagyok. A sorrend nem véletlen, elsősorban zenésznek tartom magam.

— Az idén fejeztem be a gimnáziumot, ősztől orvostanhallgató leszek — mondja Juraj Kustár. — Hogy a zene iránti rajongásom miként tudom majd kielégíteni, még nem tudom. Remélem, lesz egy olyan kórus, amelyhez csatlakozhatom. Ha nem, akkor marad a zenehallgatás.

— Az én vágyam az, hogy zenetanár legyek. Egyébként sap- porói vagyok, tavaly végeztem az egyetemet, múlt szeptember óta pedig itt tanulok zenét és pedagógiát — fejezi be a beszélgetést Yuko Irie egy bájos mosolyai.

Kormos Emese

• Kodály kedvelt kecskeméti iskolájában.

■ Daltanulás Katanlcs Mária vezetésével egy régebbi Kodály- szemlnáriumon.

Gyönyörű programot állítottak össze Debrecenben a Kodály- centenáriumra. A Kecskeméti Végh Mihály szövegére írt magyar zsoltárral kezdődött a X. Bartók Béla nemzetközi kórus- verseny, amellyel egyidőben megnyílt országos nyári tárlaton másfél száz alkotás, köztük Ga* lambos Tamás Psalmus című festménye (balra) idézi a zeneszerző életművét.

FODOR ANDRÁS

Az énekmondó

Le biccenő ezüst-feje még fénylik ránk az alkonyaiban. Szikár a teste, mint a pajzs, melyről a bók, a gáncs lepattan. Gúzsba kötött szavunk mögött dalunkat védi: zengjen, éljen!

S látja magát a gyermekek lelkendezőn kinyílt szemében.

Es hallja tiszta hangjukat, amelyből minden újraéled: melengetőén átölel a szív szorító kedves ének; és földereng a menyhei parasztanyóka szürke arca, amikor éppen rátalál az elfelejtett, régi dalra, — és Galántán, hajnal felé dübög a kocsma földje, — érzem szilaj legények lába dong a sodró, cifra tánc hevében; majd sir, kesereg az árva nép a zsoltár átkozó szavára, fülünkbe vág borzongatón az eltiportak jajgatása, de jaj fölé is lelke száll, kitárul, szárnyal énekelve, s mint forró könny zuhog reánk az emberség igaz szerelme.

Hát áradj ránk forró zene, taníts az emberség dalára! Őrködj szikáron ősz zenész, barátodért is pártot állva.

S maradj velünk, hogy általad szeresse jnég e nép a sorsát; hogy nem veszett el, megmaradt a dalban-élő Magyarország!

összeállította: Heltai Nándor

így próbált Vásárhelyi

HELYES ÉRTELMEZÉS, SZÁRNYALÓ KÉPZELET

A Kodály tanácsára Kecskémé, ten kórust szervező Vásárhelyi Zoltán az élményszerű előadásról tartott székfoglalót a Katona József Társaság 1970. április 16-i

ülésén. A munkamódszerét feltáró értekezés egyik részletét közöljük Ittzés Mihály főiskolai docens szíves közreműködésével.

Nem lenne teljes ez a fejtegetés, ha a magyar zene mesterének, városunk nagy szülöttének, Kodály Zoltánnak valamely müvéről nem emlékeznénk meg. Legyen ez a Weöres Sándor költménye alapján készült „Norvég leányok” című kis remekműve. Betanítását a Zene- művészeti Főiskola Énekkarával ismertetem.

Ezzel a darabbal először a 40-es évek elején foglalkoztam, amikor még nem volt ismeretes előttem Sztanyiszlavszkij és rendszere. Valahogy azonban ösztönösen megéreztem azt, hogy csak úgy juthatunk el az élményszerű előadáshoz, ha gondolatban, fantáziánk segítségével jóval többet tudunk, mint amit a szövegben találunk. Ennek megoldása annyival is könnyebb volt számomra, mivel egy fél évet magam is Norvégiában töltöttem és az egész országot beutaztam. Meglepett, hogy Kodály, aki nem járt Norvégiában, milyen mélyen átérezte zenéjében a norvég táj szépségét és jellegét. Kérdezősködé. semre megemlítette, hogy nézegette egy norvég album tájait, és Innen merítette az inspirációt. Nos, én is ezzel kezdtem a 'betanítást: Egy norvég albumból megmutattam a kórusomnak a norvég tájakat: a balholmi falut a kikötővel és a fjord másik oldalán fekvő hatalmas épületet, amely valaha Vilmos császár nyaralója volt. Megkér, deztem a tagoktól, vajon miért viselnek a norvég lányok csúcsos csuklyát. Derűt váltottam ki annak felemlíbésével, hogy Nyugat-Norvé- giában, Bergenben többször hallottam azt a kedves szólásmondást, a lovak is rányerítenek arra a hölgyre, aki esőköpeny és hócsizma nél. kül lép ki az utcára. Ezután elénekeltük a mű első mondatait:

A balholmi leányok, mind csúcsos csuklyát viselnek.

Mindig mosolyognak, de sohasem nevetnek.

Kérdezem, miért csak mosolyognak, és miért nem nevetnek — mire ráfelelték: a ködös, párás, esős klíma nyilván nyomasztólag hat rájuk. így haladunk szinte sorról sorra.

Na de most éppen a páráról van szó:

Puha pára borul rá a hegyekre,

Hegyek közti zöldes-borzas kacskaringós tengerre.

Esik eső, száll a szürke sziklára,

Száll a fehér faházra,

Csillog-villog a leányok csuklyája.

Üjabb kérdés: Mi az, amit Weöres Sándor ilyen választékos költői nyelven fejez ki: „Zöldes-borzas kacskaringós tenger”?

— Spontán ráfelelik: a fjord. Mondom: Bergenből elutazva végighajóztam az összes norvég fjordokat. Saját szememmel láttam, a tenger, a norvég hegyek között sok helyen milyen mélyen behatolt a

sziklák közé, pl. a Norfjord 200 km-re is. Ezek az Északi-tenger nyúlványai. Az Északi-tenger állandóan háborog. A hullámverés a fjor- dokban fokozatosan megszűnik, és a belső vizeken már csak finom fodrozást látunk. A sziklák közé szorult víz rendkívül mély és sötét, zöld szín, tehát „Zöldes-borzas”.

Kodály zenéjében megjelenik most a sajátosan norvég eső ábrázolása. Ez az eső nem hasonlít a mi délszaki záporainkhoz, hanem alig több mint a köd. Valósággal a levegőben állnak a cseppjei. Itt az eső majdnem állandó. Emlékszem, ottani magyar barátaim azóta is emlegetik azt az esztendőt, amelyben mindössze három alkalommal, rövid időre sütött ki a nap. A következő részben ezt ábrázolja Kodály: a puha párától a vég nélküli esőig.

Ezután vidám piaci jelenetről van szó — de milyen is ez a norvég piac? Emlékszem a bergeni halpiacra: hatalmas tengeri halak, kétméteres lazacok szeletelésre készen. Ott van a fekete hátú és fehér hasú, tányéralakú hal: a flündre és a többi hal pazar változatosságban.

Kodály finom hangokkal fejezi ki a könnyű ködök szltálását, majd harsány, eleven hangokkal a lányok sétáját, magatartását, vidámságát. Látunk itt tánclépéstoen szökdécselő lányokat — ott zúg a hegyi patak, fölötte egy kötélből font híd — egyesek ezen a hídon hintáznak és egyéb más vidám turpisságokat követnek el, egymást hecceltk, hancúroznak, kergetőznek:

Most következik azonban az emberábrázolás csodás megnyilatkozása Kodály zenéjében:

Kéklő szemük'mosolyogva rádereng a borúra,

az idegen fiúra,

S ő elviszi mosolyukat a tengeren is túlra.

Ezek a „kéklő” szemek Kodály zenéjében valósággal delejes sugárzásnak, mintha az északi fény jelennék meg. A „ború” szónál pedig a hosszú ú vokális, es ennek erős fejrezonancijáíja, valami különleges barnás színt ad a zenének. A „rádereng a borúra, az idegen fiúra” szavak Kodálynál egyazon dallamra jelennek meg, mintha a költő önmagát érezné borúnak, mintha a kéklő szemek derengése őneki szólna. Kodály egy finom kis motívummal ennek a pillanatnak, pillantásnak valami elbájoló pajzánságotkölcsönöz. Közben a zenében az Északi-tenger háborgását érezzük. Az a gondolat, hogy a költő a kéklő szemek mosolyát magával viszi a tengeren túlra kettős értelmet kap, mert a norvég ember végtelen sóvárgását is kifejezi a délszaki tájak felé. t>e az életösztönnek ezt a kitörő megnyilatkozását azonnal reményvesztés követi, amit Kodály azzal az egyszerű, de megdöbbentő eszközzel ér el, hogy „a tengeren túlra" harsogó dallama megismétlődik, de másodszor egy hanggal mélyebben és tompán. Ez eszünkbe juttatja Ady: A fekete zongora című verséből a megrázó kifejezést: „tornázó vágyaim'tora”. Végül mindent megmagyaráz a szűnni nem akaró eső, a sors, amin változtatni nem lehet.