Petőfi Népe, 1982. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-22 / 170. szám

1982. július 22. • PETŐFI NÉPE • 5

ELTŰNNEK A KERÍTÉSEK? (III.)

Cigányóvoda Kecelen

— A császártöltési úton, a helységnévtábla után jobbra fordulva találják meg a szilosi cigányiskolát, meg óvodájukat — tájékoztatott készségesen a keceli ABC előtt egy ősz hajú asszony. Megnyerhettem a rokonszenvét, mert lebeszélt a telep meglátogatásáról. Kéretlenül tudatta a legújabb szenzációt is: ,,Kirabolták az S. Mari nénit. Kik? Hát ők!”

'Csak azért is a viskók táján nézelődtem először. Se ajtaja, se ablaka kunyhó az ABBA elsőségét hirdeti virító betűkkel. Haloványabbak meg se látszanának a piszokban. Szilvakék füstben ráérő férfiak aszalódnak, miközben a déli harangszót perme. teli a szél. Unott pillantást vetnek a nem túl távoli szőlőkben dolgozgató magyarokra, aztán néznek a semmibe.

Ugyanígy kuporogtak a cigányóvoda apróságai a fal tövében, amikor Janó Józsefné dajkával beszélgetésbe elegyedtem.

— Szabadságon van az óvónő, csak a kiscsoportosok jöttek. Ök is kevesebben, mint általában. Eltöltjük az időt, hallgatnak az emberre. Naponta háromszor étkeznek, a benti napköziből hozzák az ebédet. Különben köny- nyű megjegyezni a nevüket: a Kolompár és a Györgye családokhoz tartozik mind a 17 cigányóvodás.

A csinos, tiszta, jól fölszerelt óvodában mosdással és átöltözéssel kezdődik az apróságok napja. A napirend hasonló a többi gyermekkertéhez, csak köny- nyebbek, ha lehet még játékosabbak az értelemfejlesztő, a készségnövelő gyakorlatok. Már négy-öt éves korban érzékelhetők a tanyai és a falusi, a telepi és a falusi gyerekek közötti különbségek. összehasonlíthatatlanul több fogalmat, tárgyat, szót Ismernek a bentiek, mint a tanyaiak, és különösen a cigány- gyerekek. Jó néhány itt tanul meg magyarul.

Mindezt, Hegedűs Károlynétól tudom, aki közben észrevette az autót és átjött a túloldali óvodából megnézni, hogy ki vetődött errefelé. Ö — így mondják — a magyar gyermekekkel foglalkozik. Megpróbálta a szülőket rávenni, hogy legalább nyárra, amikor kevesebben vannak ők is. a gyerekek is, közös csoportokat alakíthasson. Hiszen napközben már együtt játszadoznak a

fehérebb és a sötétebb bőrűek. Egyelőre nem sikerült megvalósítania tervét, de ennek is eljön az ideje. Különösen ha olyan szeretettel foglalkoznak a Kolompár és a Györgye gyerekekkel, mint Czár Lászlóné, Fejes Gizella és Perity Éva.

— Ilyen se volt még! Műsoros évadzárót tartottak. Rengeteg cigányszülő jött el és értékelte gyerekeik tudományát. Népdalokat énekeltek, kis jeleneteket adtak elő.

Mintha bizonyítani szeretné a vezető óvónő igazát az egyik apróság, dalolni kezd: ,Cifra palota, zöld az ablaka’.

Hegedűsné szakértőnek számít a cigánykérdésben. Férje a szomszédos cigányiskolát irányítja. Idén jó évük volt, ketten eljutottak a nyolcadikig.

— Továbbtanulásukhoz kevés az esély. A többiek? Nincs velük baj egy-kettőt kivéve, csak nehéz számukra a tananyag. ’A nagyobb (?), 13—14 éves lányokat megszöktetik a korban alig idősebb fiúk. Elgondolkoztató, hogy ilyen fiatal korúak szexuális kapcsolatát más néprétegeknél bünteti a törvény, náluk még természetesnek számít. Jó ez így? A túlságos engedékenység aligha segíti elő a cigányság fölemelését. Sokan tűrhetően keresnek közülük, miért kapnak mégis teljesen ingyen napközit? Ha csak egy forintot kérnének tőlük jelképesen, már akkor megtanulnák, hogy kötelességeik is vannak, nem fogja őket eltartani az állam.

Közben a gyerekek szétpakoltak egy babaházat és feltűnő csendben játszogatnak. Oda-oda- pislantok: otthon érzik magukat. Természetesen viselkednek, csak mintha valami nagy-nagy bánatot hordozna magával egyikük- másikuk. Meg vékonyabbak, fejletlenebbek talán, mint az eny- nyi idős falusi gyerekek.

Sok Hegedűsné kellene!

Heltai Nándor

KÉPERNYŐ

Hatvanhat

Megtanultunk teniszezni, viselkedni, tollasozni, főzni a tévében. Most arról kaptunk tájékoztatást, hogy mit kell tudnunk, ha kiilfödre utazunk. A Hatvanhat ezúttal dr. Balogh György alezredest, a vám- és pénzügyőrség országos parancsnokságának helyettesét látta vendégül. A népszerű fórumon annyi mindent tanultam, mintha tíz brosúrát elolvastam volna. Agyonszabályozott világunkban efféle tudnivalók nélkül a kellemesnek és hasznosnak ígérkező külföldi utazás kellemetlenségek, bosszúságok sorozatává válhatna.

Már akkor is dicsérném a szavazógépes műsort, ha csupán megkönnyítené a közeli és távoli országokat 1 felkeresők dolgát. Többet tett ennél. Megértette a hallgatók, nézők töbségével, hogy a körülmények sajnálatos alakulása kényszeríti, készteti az illetékeseket a tilalmi lista bővítésére. az előírások szigorítására. Nyilvánvalóvá vált: valamit, valamiért. Csak úgy adhatunk — például — nagyobb kiviteli választékot, ha veszélyeztetjük az itthoni ellátást.

Az alezredes — és az elhangzott, utólag beérkező véleményeket feldolgozó többi munkatárs — pedig ismételten megbizonyosodhatott arról: nincs olyan tökéletes rendelkezés, amely oktalanul és fölöslegesen ne bántaná embercsoportok igazságérzetét, napi érdekeit. A tanulság a teendő olyan önszabályozó rendszerek kialakítása, amelyek tiltó — kijátszásra csábító, kijátszható — rendelkezés nélkül is megvédik a közérdeket. Ismét bebizonyosodott: sokkal hatékonyabbak

lennének a különféle hatósági intézkedések, ha az előírásokon kívül őszintén és áttekinthetően közölnék, hogy milyen előnyei, és milyen hátrányai lesznek a változtatásoknak. Mondott szóból ért a magyar.

Régen elmúltak azok az idők, amikor elkerülhetetlen, az emberek életét nehezítő — de a gazdasági egyensúly fenntartására feltétlenül szükséges — rendelkezéseket győzelmi jelentésként adták hírül a rádió, a televízió, a sajtó munkatársai. Tanuljunk könnyen, gyorsan Jóllampalgár- ként gondolkodni, ezt az alcímet is adhatnók a Hatvanhatnak. Ezúttal is Bán János vezette, még céltudatosabban, mint általában.

Forrás

Nem bánták meg, akik a Hatvanhat szavazógéppel felszerelt stúdió helyett a Forrás műsorára kapcsoltak péntek este. Hatvani Dániel főszerkesztő, Zám Tibor és Bánlaky Pál író-szociográfus válaszolt a forgatókönyvíró-műsor- vezető Halász Ferenc kérdéseire. Végre olyan kérdések is elhangzottak, amelyek tisztáztak köny- nyera félreérthető és gyakran félre is értett fogalmakat; azt például, hogy mi a különbség a szociológia és a szociográfia között. Nem tartalmi kérdés, mégis érdemes megemlíteni: noha stúdióbeszélgetés volt — ha úgy tetszik: konzervműsor — nem volt unalmas a látvány: jól illusztrálták a mondandót a folyóirat kinagyított címlapjai a háttérben. A műsort Pavlovits Miklós szerkesztette, Szász Emőke rendezte.

Moldáviai táncosok

• Az egyik legismertebb szovjet népitáncegyiittes, a moldáviai Zsok nagy sikerű programot állított össze a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulójára. Az új műsorban a moldáviai táncokon kívül szinte valamennyi köztársaság tánchagyományait is bemutatják.

DEBRECEN, GYULA, SZEGED, PÉCS

. . . _ J

Ko

dály-művek országszerte

• Magyar és külföldi kórusok a debreceni kórusfesztivál megnyitóján.

• Tóth Sándor; A Köröndön.

(Nagy Gábor és Fazekas László felvételei)

A bayreuthi Wagner-ünnepsé- gek mintájára nem, rendezhetnök meg 2—3 évenként Kodály alkotásait, az ezekből készült feldolgozásokat bemutató magyar játékokat?

Volna mit előadni, megnézni, meghallgatni.

A centenárium esztendejében Debrecenben — mint arról már hírt adtunk —, Kodály jegyében rendezték meg a Bartók-kórus- versenyt. Zsűrijében közreműködött Erdei Péter, a kecskeméti zenepedagógiai intézet igazgatója. E ötelező számként valamennyi énekkar a száz éve született nagy muzsikus valamelyik művét adta elő. Nagy sikere volt a Kodály emlékére rendezett VII. Országos Képzőművészeti Tárlatnak is. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen — erről is tájékoztattuk olvasóinkat — 181 művet állították ki.

Gyulán 1980-ban rendeztek először egész estet betöltő Kodály-műsort. Idén felújították a

Székely fonót és a Várszínház közönsége ismét gyönyörködhetett a Psalmus Hungaricus fenséges dallamaiban. Az erdélyi életképben különösen Melis György (Kérő), Takács Tamara (Háziasszony), és Péczeli Sarolta (Leány) remekelt. A varázslatos környezetben a magyar zsoltár elementális erővel hatott a MÁV Szimfonikusok tolmácsolásában. A szólót Köröndi József énekelte, közreműködött a KISZ Központi Művészegyüttes Énekkara, vezényelt Óberfrank Géza.

Ki tudja hányadszor került színre Szegeden a Háry János? Annyi biztos, hogy a Tisza-partL városban játszották először szabadtéren, még a két világháború között. Idén fezzel nyib a Dóm téri színház.

A Pécsi Nyári Játékokon a város híres balettje Kodály zenéjére koreografált táncjátékokkal gazdagította a centenáriumi programot.

H. N.

• Donáth Tibor: Kórus

• Jelenet a Székelyfonó gyulai előadásából.

W.WXW.WX

KOLOH ELEK:

Látogatás

Náthásán, kedélytelenül ballagtam hazafelé, miközben csontjaimig hatolt a morcos őszi szél. Egyre csak az járt az eszemben, hogyan tehetnék szert néhány liter tüzelőolajra. Elképzeltem az olajkályha doromboló hangját, át- tüzesedő fedelét, s bosszúsan tapogattam dzsekim zsebét, amiben mindössze egy húszas árválkodott. — Ha jól emlékszem, még három vagy négy nap választott el megérdemelt, csekélyke fizetésem kézhezvételétől, hitelezőm pedig már nemigen akadt e zsugori világban. Egyszóval: vacak idők jártak akkoriban; annyira vacak idők, hogy elhittem a meséjüket, miszerint belülről kell fűtenem magamat; piával és szerelemmel,, mert a tüzelőolajra kiadott pénz csak urizáló fényűzés. S e mese szemfényvesztő hazugságaira mindig akkor sikerült feleszmélnem, amikor már késő volt.

Tudtam: a házinénitől hiába is kérnék, hiszen állandóan azt hajtogatta, hogy mennyire kevés az a havi ezer forint lakbér egy akkora szobáért, amelyben nemhogy egy ágy, de még egy szék is elfér, mármint egy kempingszék, összehajtva az ágy alatt. A pinceajtót

pedig mindig zárva tartotta, nehogy lesettenkedjek némi tüzelőért, ha megkísért a didergés.

— Távirata van — döcögött elém mázsás termetével, amikor hazaértem, és felém nyújtott egy zöld, gyűrött borítékot. — Még reggel hozta a postás.

A táviratban ez állt: ,.Keress meg a klinikán, a szemészeten! Nagyon kérlek, siess. Hamarosan megműtenek. Gy. Sanyi.”

Vidám diákarcok között egy sovány, töprengő arc. — Ilyennek láttam őt, ha a gimnáziumi évek porlepte emlékei között kutattám.

— Kicsit zárkózott, szőke fejű fiú volt Sanyi, „szódásüvegalja” szemüveggel az orra hegyén. Született rövidlátó. Mennyit ugrattuk félszegsége miatt! Gyáva töket- lennek csúfoltuk, amiért félt a lányoktól, s meg sem próbálkozott az udvarlással. Pedig tudtuk, hogy kisebbségi érzését csak fokozzák a durva élcelődések, ugratások.

Elindultam, hogy meglátogassam. Útközben vettem három üveg sört, s még futotta két villamosjegyre is.

A legjobb tanulók egyike volt

— jutott eszembe a villamoson,

a leporolt emlékek nyúlványaiba kapaszkodva. — Első nekifutásra felvették az egyetemre, s ma már volt gimnáziumunkban tanít, odahaza a szülőfalunkban. Mikor is találkoztam vele utoljára? Két éve? Három? Vagy annál is több? Kicsit furcsa, de valójában rendes, jólelkű fiú volt mindig . ..

— Ma nincs látogatás! — vakkant rám a szemészet ősz hajú portása. — Csak szerdán és vasárnap.

— Holnap műtik a barátomat. Beszélnem kell vele.

— Nem lehet. Ez a szabály — rázogatta ' csökönyösen a fejét.

Adnom kellene neki egy húszast s már mehetnék is, gondoltam dühösen, mert nem volt húszasom. Végül benyújtottam a szatyromat a portásfülke ablakán. i

— Tíz perc múlva itt sem vagyok.

— No, jó, de nehogy nekem kelljen felbicegnem magáért! — dörmögte beleegyezően, miközben elégedetten megtapogatta az üvegeket. — Első emelet, tizen- ötös szoba.

Nem ismert meg, amikor beléptem. Odaültem az ágya szélére és mondtam, hogy ki vagyok.

— Jó, hogy eljöttél — nyújtotta felém vékony, inas kezét. — Holnapután kés alá kerülök.

— Mi a baj?

— Levált a bal szememről a látóideghártya. Tudod, amin a kép

keletkezik. A jobbról is, de azzal még homályosan látok egy kicsit. Hogy mitől? Nő a szemgolyó. Minden rövidlátónak duzzad a szeingolvója, az ideghártya viszont nem elég rugalmas. Az enyém elérte azt a határt, amikor szakad. Műteni kell, vagyis megpróbálják visszavarrni.

— Esély?

— Egy a tízhez.

Nyolc napja hoztak be. Ha nem sikerül a műtét, megvakulok. Szerettem volna még látni valakit a régiek közül... Kösz, hogy eljöttél.

—- Természetes — köhécseltem, felesleges mozdulatokkal kapkodva loncsos hajfürtjeim, borzos szakállam és agyonhasznált zsebkendőm után. Mert mit lehet mondani ilyenkor? A korházak gyógyszerszaga egyébként is mindig kesernyés, rossz ízt erjesztett a számban, hogy sivárnak, egy- ügyűnek érezzem a vigasztalásnak vagy biztatásnak szánt szavakat. Sanyit látván egyre csak az járt az eszemben, hogy milyen gyönyörűek a színek, a fények, a hegyek, a mezők, a lányok ... És milyen nevetségesek, jelentéktelenek emellett az apró-cseprő gondok; a nátha, az üres zsebek, a fukar házinénik, a hideg, magányos éjszakák...

— Ha sikerül a műtét, megnősülök.

— Micsoda?

— Elveszem Mártát. Te nem ismered őt. Szép lány. Két éve még tanítottam. Persze... Tudod, hogy van az, egy tanár jó parti, ám egy vak ember... Nem értem miért, dü mindig a háború jut eszembe erről — mutatott leragasztott, beteg szemére. — Az ember tervezget, éli a saját kis életét, azután jör* egy szörnyűség és megváltozik minden. Persze, ez csak az én háborúm. A sorssal és önmagámmal. Ha a köny- nyem csorog, nehéz eldöntenem, hogy a keserűségtől vagy a beteg szemem miatt... őrültség! — Arcát kissé elfordította, s vékony ujjaival idegesen babrált a fehér párnahuzaton. — Ne haragudj, amiért hülyeségekkel untátlak.

— Ugyan ... dehogy ... — köhécseltem.

Köhécseltem és egyre jobban szorongatta a torkomat valami kérges, láthatatlan kéz. Talán a lelkiismereté? Látni akart még engem. Miért? Gimnáziumunk egyik fenegyereke voltam, aki könnyen és mindenre kapható, különösen a durva tréfákra, a gúnyolódásra, a félénkebb, gyengébb lelkületű diákok zaklatására, megalázására. Ha belegondolok, nem sok jó szót kapott tőlem Sanyi, az együtt eltöltött négy év során. Hogy juthattam mégis az eszébe, éppen ilyen körülmények között? Vagy ő már akkor is belém látott, vastag szemüvege mögül? Észrevette volna mindazt,

amit kötözködő, jópofáskodó pokrócmodorom alá igyekeztem rejteni? Hiszen belül éppen olyan voltam mint ő, csak nagyobb önbizalommal igyekeztem leplezni... Régen volt, csaknem tíz éve.

— Nincs szükséged valamire? Ügy értem ...

— Nincs. Itt adnak mindent.

— Mennem kell, Sanyi. A portás csak tíz percre engedett fel, s már legalább fél órája, hogy itt vagyok. Vasárnap eljövök megint. Azután ,.(Ha majd felgyógyulsz, összehozunk egy maratoni szesztornát, női pontozókkal.

— Mindig gyenge tornász voltam, de ha győztesen kerülök ki

innen, benevezek ... Ha nem

__

— Arca kicsit megvonaglott, s ráncok gyűrődtek homlokára, a ragtapaszos alpmínium-lapocska fölött.

Belém mart a hűvös, novemberi szél, ahogy .a klinikáról kiléptem. Sötétedett. A fák kopasz ágain át a fakó eget bámultam egy ideig, s olyan mohón kapkodtam a friss levegő után, mintaki egy omladozó, vaksötét bánya mélyéről szabadult. De a kesernyés, rossz ízt még sokáig éreztem a számban. Sötétszürke fellegek kavarogtak odafönt, ahogy bennem a gondolatok. Csak néha- néha tűnt elő k^t,. fellegfodór között egy-egy világosabb folt, messze, nagyon messze, mint a gimnáziumi évek.