Petőfi Népe, 1982. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-21 / 169. szám

Hidrológusok országos tanácskozása ÉVFORDULÓ Százhatvan évvel ezelőtt, 1822. július 22-én született Sziléziában, és 62 éves korában, 1884 január­jában hunyt el Gregor Johann Mendel brnói osztrák szerzetes, genetikus. J 1865-ben írta meg örökléstani dolgozatát, amelyben növények­kel végzett keresztezést kísérle­teit és azok statisztikai feldolgo­zását ismertette. Nem keltett kü­lönösebb feltűnést, s egészen 1900-ig Csipkerózsika-álmát alud- ta. Amikor azonban kiásták a feledés homályából, egyszerre a biológusok érdeklődésének kö­zéppontjába került, s a mende- lizmus az örökléstannak, a gene­tikának egyik legfontosabb mód­szertani irányzata lett. Munkája az örökléstani szabályok első tu­dományosan megalapozott ösz- szefoglalása. Nagy érdeme, hogy elindította az örökléstani kuta­tást, és lerakta a kísérleti mód­szertan alapelveit. S mindezt egyszerű borsókísérleteivel érte el, amelyeket a brnói monostor kertjében nevelt növényekkel végzett. Kimutatta, milyen tör­vényszerűségek alapján öröklik az utódok o szülök egyes tulaj­donságait. Kiderült, hogy az el­méletileg várható, és ténylegesen kapott eredményei jól megegyez­tek. * Dr. Gyárfás István jogász, jog­történeti iró (született Kecskeméten, 1822. július 21.). Jászkun kerületbeli, halasi al- kapitány, törvényszéki ülnök, ki­rályi ügyész Szabadkán. 1875-től Budapesten táblabíró. A jászku­nok jogainak legfőbb ismerője: Művei: A jászkunok személyes és birtokviszonyainak története éf jogi fejtegetése; A jászkunok tör­ténete. Hazánkban több millió hektár termőföldet érint a melioráció, s e nagyszabású feladat csak úgy hajtható végre, ha a tudományos kutatás és a termelési gyakorlat szorosan együttműködik, ha az agrotechnikai, kémiai, műszaki, ökológiai összefüggéseket alapor san kidolgozzák — állapították meg kedden Szarvason, a hidro­lógusok országos tanácskozásán. Mint elhangzott: a több évti­zeddel ezelőtt épített öntözési rendszereket általában túlmére­tezték és uniformizálták, kihasz­nálásuk gazdaságossági okokból elégtelen. Az elmúlt húsz évben nem volt olyan öntözési' idény, amikor például a kalocsai vagy a hartai öntözőtelepek kapacitá­sát teljesen hasznosíthatták vol­na. A tapasztalatokat értékelve rámutattak: arra van szükség, hogy a meglevő vízgazdálkodási főművek és az üzemi öntöző- rendszerek közötti összhangot megteremtsék. Kutatni kell to­vábbá, hogy a vízgazdálkodásban miként lehetséges energiataka­rékos üzemeltetés. A kapcsolt rendszerek csoportos működteté­sében ilyen lehetőségek rejlenek. A szarvasi eszmecsere során a részt vevő szakemberek helyszí­ni bemutatókon ismerkednek az öntözésteohnikai kísérletekkel, a rizstermesztés eredményeivel. RITKA SZÜLETÉSNAP • Július 13-án ünnepelte 100. születésnapját Csepel legidősebb polgá­ra, Niederkirchner Antalné. A jó egészségnek örvendő idős asszony 77 éves leányának családjával él. A ritka születésnap alkalmából a csa­ládtagok, a kerületi tanács és a lakónegyed körzeti népfrontbizottsá­gának képviselői virággal kedveskedtek neki, a Kolozsvári utcai zenei általános iskola tanulói énekszóval, virággal köszöntötték. Láb- (kéz-?)ápolás birkáéknál MŰSOR ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Július 21-én, szerdán 20.30 órakor a színházteremben: Mai magyar zene II. A 180-as csoport hangversenye. Előzetes Július 24-én, szombaton 20 órakor a Sportcsarnokban Edda-koncert. MOZI JÚLIUS 21-ÉN, SZERDÁN KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4 órakor: KATO­NADOLOG. Szovjet film. Háromne­gyed 6 órakor. ÁRNYÉKLOVAS. Dup­la helyárú. Kétrészes, színes japán film. Árpád mozi: fél 5 és fél 8 órakor: A JO, A ROSSZ ÉS A CSÚF. Csak 16 éven felülieknek! Dupla, III. hely­árú. Kétrészes, színes olasz western- film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A SÁRGA ELEFÁNT. Színes szovjet mesefMm-összeállítás. A Városi mozi épületében a Mese­mozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást. Autósmozi: (Hunyadivárosi ATI­pálya) 21 órakor: MONDD. HOGY MINDENT MEGTESZEL ÉRTEM. III. helyárú. 14 éven aluliaknak nem aján­lott! Színes, magyarul beszélő olasz bűnügyi vígjáték. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: MAJMOK BOLYGÓJA. Hl. helyárú. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes amerikai tudományos­fantasztikus film. KISKÖRÖS Petőfi mozi: szünnap. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: AU­TÓVERSENYZŐK. Színes magyar film. Meseműsor: BÉKABÖLCSÖ. Felsöszentivánt, a megye egyik leggondozottabb fa­luját elhagyva azt vettük észre, hogy az út szélén le- gelgető birkák közül az egyiket elkapja a juhász. A jobb hátsó lábába akasz­tott görbe bot pillanatok alatt megadásra késztette a megriadt állatot. Megálltunk. Mit vétett a jószág, erre voltunk naiv városiak kí­váncsiak; Semmit, oktalanul ije- dezett. Az állatait példásan gon­dozó gazda éles késsel meg­igazította a körmeit. (Ha jól láttam ...) A néprajz tudományából csak ízlel­gettem, így nem tudom bi­zonyossággal, hogy ez a művelet milyen régi. Ha nem tévedek, Tálasi pro­fesszor híres kiskunsági könyve nem említi. Igaz, régebben még a juhászok is ritkán vagy sohasem ve­tődtek köves útra. Ma meg naponta kétszer ilyenen ballag­nak a felsőszentiváni nyájak is. A beton pedig nyomorítja a lá­bat. Ezért hasznos a pedikűr; óvja az állatokat a lesánfulástól. A keleti népek többsége hely­telenítené a képen látható műve­letet tréfásan illető szót, mert a gazda a juh mellső lábát teszi rendbe. Márpedig az állatvilággal természetesebb kapcsolatú, azt emberesítő török népek — példá­ul — kéznek mondják a birka mellső végtagjait. Ebben a fölfo­gásban és némi tréfával mani­kűrnek nevezhető a képünkön is megörökitett körömigazítás. Gtfakorta hangoztatják. A dol­gok összefüggnek. így igaz; mi minden eszünkbe jut egy falu­végi „pedi(mani)kűrszalonban”. H. N. MA ESTE: A 180-as Csoport hangversenye A X. Nemzetközi Kodály Sze­minárium hangversenysorozatá­nak két előadásán mai magyar zeneszerzők művei hangzottak, illetve hangzanak el Kecskemé­ten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban. E program első részében, va­sárnap este, Körmendi Klára zongoraművész, Bozay Attila, Soproni József és Durkó Zsolt, a koncert másik előadója, Matuz István fuvolaművész pedig Kál­mán László, Soproni József és Szunyogh Balázs egy-egy művét szólaltatta meg. A Magyar Zeneművészek Szö­vetségével együttműködve ren­dezett mai magyar zenei hang­verseny második részére ma es­te nyolc órakor kerül sor a mű­velődési központ színháztermé­ben. Szemző Tibor, Sáry László, Soós András és Melis László— Hajnóczy Péter művei hangza­nak el, a 180-as Csoport előadá­sában. Az 1979 végén alakult együttes tagjai klasszikus és dzsessz-mu- zsikusok. Céljuk, hogy bemutas­sák a kortárs zene legkülönbö­zőbb irányzatait. Párbeszéd a világgazdaságról A Kossuth Könyvkiadónál meg­jelent a Párbeszéd a világgazda­ságról című könyv, szerzője Wie­sel Iván. A nemzetközi gazdasági problémák iránt — különösen a hetvenes évek óta — ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés. Kielégíté­séből a könyv sajátos módon vál­lai részt: a világgazdaság legidő­szerűbb kérdéseiről a témákat leg­jobban ismerő hazai szakembe­rekkel folytatott interjúkat tar­talmaz. Harminc dialógus szerepel a könyvben: például a fegyverkezé­si versenyről, a jelenlegi gazdasá­gi válságok természetéről, az inf­lációról, a környezetszennyeződés határokat nem ismerő veszedel­meiről, a demográfiai forradalom­ról, az arany trónfosztásáról, a vi­lág élelmezési problémáiról, az új fejlesztési irányokról a világ kü­lönböző térségeiben. A könyvben szellemes karika­túrák — Mészáros András rajzai — színesítik a párbeszédeket. Megyénk az országos sajtóban Almássy Mariann a Művészet júliusi számában a kecskeméti Szórakaténusz Játéktörténett Mú­zeum és Játszóházba kalauzolja az olvasót. A tanulmánynak is nevezhető írást több fotóval te­szi színessé. A Kecskeméten élő Hegedűs L. László és Walter Pé­ter képregényét a Mozgó Világ most megjelent száma közli. A Képes Sport 29. számában a Ju­bileum c. fotót Farkas József ké­szítette. A képaláírásból pedig ki­derül, hogy az íjászok országos teljes távú bajnokságát Kecske­méten, a Széktói Stadionban ren­dezték meg. Pechtlgr Ferenc a bajai városi, járási tartalékos honvédelmi versenyről írt az MHSZ Élet 14. számában. Szakmai tábor A BÁCSÉPSZER diákotthonába a hét elején 68 új lakó költözött. A fiatalok két hetet töltenek szakmai táborban. A Kecskemé­ten épülő megyei gyógypedagógiai intézeten, mint kiemelt beruházá­son dolgoznak. Ütonállás?! Vasárnap délelőtt volt. Gyér forgalom, ragyogó napfény. Az E5-ÖS úton haladtunk, Buda­pest felé. Kecskemét északi külvárosában, egy enyhe ka­nyar után (még a ladánybenei • elágazás előtt), gazdátlan ké­zikocsit pillantottam meg az út jobb oldalán. Vele átellen- ben egy italbolt. S hirtelen, mintha az aszfaltból bújt volna elő, átfutott az úttesten egy ötéves forma kisfiú, a ké­zikocsi felé. Fék, gumivisítás, kürt, hideg verejték ... Haj­szálon múlott a tragédia. A motor lefulladt, a gyerek két lépésre tőlünk, a kézikocsi mellett ugrándozott, s nekem minden porcikám remegett. Azután összeszedtem magam egy kicsit, kiemelkedtem az autóból és rákiáltottam a kis­fiúra: — Mit rohangálsz itt? Miért nem nézel szét, mielőtt... — Hülye bácsi! Hülye bácsi! — kiabálta vissza vigyorogva, miközben az egyik kezecské­jét ökölbe szorította, a mási­kat a könyökhajlatába fektet­te és sokatmondóan integetett felém. — Hülye bácsi! Hülye bácsi! Ebben a pillanatban, az italbolt irányából, futni kez­dett felénk egy tagbaszakadt, idős férfi, ö is az öklét rázo- gatta és dühösen káromkodott. — Mit akar attól a gyerek­től? Hallja? Takarodjon! Hagyja békén az unokámat! Takarodjon! — Majdnem a kerekek alá futott, és ... — Takarodjon, míg szépen mondom! — fojtotta belém a szót, már az orrom előtt ha­donászva. — Ismerem a ma­gafajta autósokat! Elcsalják a kisfiúkat és disznólkodnak ve­lük! Takarodjon, mert meg­bánja! — Hagyd már a csudába! — szóltak ki útitársaim idegesen a kocsiból. — Menjünk to­vább! Nem látod, hogy • ré­szeg? Még megtámad a vé­gén ... — Részeg a jó ... maguk­nak, az! Űtonállók! Cifra káromkodások zápo­roztak felénk, miközben visz- szaültem a volánhoz. Remeg­tem és lángolt az arcom a dühtől, a méltánytalan szi- toközönben. Ám ahogy fölber­regett a motor, furcsa módon azon nyomban elszállt a dü­höm is. Helyette valami leír­hatatlan keserűség kezdett csomókba gyűlni bennem, kü­lönösen a torkom táján. Köz­ben még’láttam a kisfiú egy­ügyű vigyorát, hallottam a tagbaszakadt férfi harsány ki­áltásait: — Űtonállók! Piszkos úton- állók!... — Lényegében igaza van — mormoltam egy idő múlva úti­társaimnak. — Valóban az úton álltunk ... — No igen. Mert szerencsé­re sikerült időben megállnod. — Szerencsére ... —koloh— Miről ír a Kertészet és Szőlészet? A Kertészet és Szőlészet e heti számának címképén a szakáll-vi- rág látható. E díszkülönlegesség szárazságtűrő, késői virágzásé, mutatós, alacsony cserje, amely szélesebb körű elterjesztésre is ér­demes — olvashatjuk a képhez kapcsolódó cikkben a növényről. Egy tudós kutató — Vég Péter és 'egy állami gazdaság — a sió­foki — portréját is közli a lap, s ennek kapcsán a kutatás és a ter­melés helyzetét, feladatait elemzi a mai megnehezült gazdálkodás feltételei között. A szamóca szüret utáni növény- védelméről és a most érő legfon­tosabb gyümölcs- és zöldségfé­léink szakszerű szedéséről is cik­ket közöl a lap. Hogyan védekezhetünk az ubor­ka vírusbetegségei ellen? Hogyan hatnak az új szerek — például a Cursate Super Z — a növény szö­veteibe jutva? Hogyan készíthe­tünk befőttet és dzsemet kajszi- barackból? — ezekre a kérdések­re is kaphat választ az olvasó a Kertészet és Szőlészet legújabb számában. v.■vádi asíhr HÍREK «HÍREK | NAPTAR 1982. július 21., szerda Névnap: Dániel Napkelte: 5 óra 08 perc Napnyugta: 20 óra 32 perc Holdkelte: 5 óra 34 perc Holdnyugta: 21 óra 21 perc NÉVTÁR A Dániel a héber Daniéiból szárma­zott. Jelentése: Isten a bírám. Ma van névünnepe az Angéláknak, az Angetináknak, a Dalidáknak, a Da- nielláknak, az Elináknak, a Helének- nek, az Ilmáknak, az Ilonáknak, a Juliettáknak és a Lénáknak is. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Álomás jelenti: Július 19-én Kecskeméten a közép- hőmérséklet 25,2 (az 50 éves átlag 21,8), a legmagasabb hőmérséklet 30,8 Celsius-fok volt, a nap 13 órán át sü­tött. Tegnap reggel 8 órakor 22,2, 14 órakor 30,2 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 18,9 fok, a tengerszintre átszámított légnyo­más 1021 millibar (emelkedő) volt. Július 19-én Baján a középhőmér­séklet 25,3 (az 50 éves átlag 21,8), a legmagasabb hőmérséklet 32,6 Celsius- fok volt, a nap 11 órán át sütött. Teg­nap reggel 8 órakor 21,9, 14 órakor 31,5 Celsius-fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 14 fok, a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1021,1 millibar (emelkedő) volt. — „Virágzik” a Tisza. Az igazi kánikula, illetve a víz hirtelen fel- melegedésének hatására a Tisza alsó szakaszán életre keltek iszap­otthonukban a kérészek. Estén­ként milliószámra rajzanak a fo­lyó fölött a nagy szitakötőhöz ha­sonló „vízilepkék”. Rövid nászre- pülésü.k — tiszavirág-élet — után visszahullanak a folyóba, ahol a harcsák, a süllők és egyéb raga­dozó halak fogyasztják el őket. NEM KÜLSZÍNI FEJTÉS .... mert ezúttal csak a kecskeméti TÜZÉP Vállalat jóakaratát — miszerint a Zrínyi iskola egész évi szénszükségletét elszállította, sőt, le is rakta — nem keresztez­te a 'kazánfűtő telefonja: a pince befogadóképessége véges. — NYÁRI ÖRÖMÖK címmel műsoros divatbemutatót rendez ma este nyolc órakor a kunszent- miklósi moziban az Üj Tükör és az Ez a Divat olvasószolgálata, a helyi áfész és a művelődési ház. Az esten fellép Kern András, Ve­rebes István, Markos György és Dévényi Tibor. — Szépségkirálynő-választással egybekötve, Anna-bálat rendez­nek július végén, Tompán. Az ér­dekesnek ígérkező rendezvény há­zigazdája a község KlSZ-bizott- sága lesz. Ám nem feledkeznek meg a KISZ-esek a még nem „bálkorú” fiatalokról sem; augusz­tusban aszfaltraj z-versenyen ve­hetnek részt a tompái gyerekek. Holnapi lapszámunkból I A negyedik oldalon je­lentkezünk az Irányjelző rovattal, melyben a többi között az üzemi balesetek­ről írunk. Jánosi István, a Kalocsai Sütő- és Édesipari Vállalat igazgatója Akik vállalják a kockázatot című sorozatban nyilatkozik. Az ötödik oldalon a Hatvanhat és a Forrás című televíziós műsorról olvashatnak. ■ Ugyanitt Kodály-művekről « közlünk képösszeállítást. ■ — Megalakult a Magyar Keres­kedelmi Kamara brazil tagozata, mely az indiai, az arab és az irá­ni mellett a fejlődő országokkal foglalkozó negyedik ilyen szerve­zet. Magyarország és Brazília keres­kedelmi kapcsolatai az elmúlt években meglehetősen kiegyensú­lyozatlanul fejlődtek. A kétoldalú forgalom kiegyensúlyozását, a magyar kivitel növelését is hiva­tott elősegíteni a brazil tagozat, mely a hazai vállalati szakembe­rek informálása mellett ellátja a magyar exportőrök külföldi ér­dekvédelmét, és különböző keres­kedelemfejlesztő akciók szervezé­sében is részt vesz. A tagozat el­nökévé Dunajszky Andrást, a Ganz MÁVAG vezérigazgatóját válasz­tották. (MTI) — Vitorlázórepülő-bajnokság. Dunaújvárosban; az országos vi- torlázórepülő-bajnokság és a Ko­hász Kupa 4. versenynapjá­ra nehéz légköri viszonyok mel­lett került sor. A bajnokságban a Dunaújváros—Szentes—Dunaúj­város 201 km-es hurokrepülést kellett teljesíteniük a verseny­zőknek. A Kohász Kupában a Du­naújváros — Csanádapácza — Dunaújváros 310 km-es hurokre­pülést kellett megtenni. A bajnok­ságban Gurály Béla (MALÉV) áll az élen 3886,01 ponttal, a Kohász Kupában Bolla Mária (Postás SE) vezet, 3825,92 ponttal. — Olcsóbb takarmánygyártás. A takarmánykeverő üzemek több­ségében nagy mennyiségű energia felhasználásával készítik a gra­nulátumokat — szemcsézett tápo­kat —, pedig a gépek megfelelő beállításával, rendszeres karban­tartásával és az előírt gyártási technológia pontos betartásával a jelenleginek a fele elég lenne. Ezt, azon a pénteki Székesfehérvárott megtartott tanácskozáson hang­súlyozták, ahol a takarmánygyár­tási technológia legújabb, energia- takarékos módszereit vitatták meg az évi egymillió-négyszázezer ton­na tápot előállító Agrokomplex partnergazdaságainak és a gabo­natröszt keverőüzemeinek szak­emberei a Centrál Soya cég — a világon az egyik legnagyobb ta­karmánygyártó vállalat — képvi­selőinek előadása alapján. A téma azért jelentős, mert a hazai állattartótelepek hatvan— hetven százalékán szemcsézett tá­pot etetnek, s így az állattenyész­tési ágazat jövedelmezősége szem­pontjából igen fontos az előállí- . tási költségek csökkentése. A gra­nulátumokat célszerű lenne még nagyobb mértékben alkalmazni, élettani hatásuk ugyanis igen kedvező. HUMOR Isaac Newton nyolcvana­dik születésnapját ünnepel­te. Szinte mindenki, aki gratulált neki ebből az al­kalomból, ,dicsérte a tudós lelki és fizikai frisseségét, „fiatalságát”. Newton végül ezt mondta erre: — Eddig még soha nem beszéltek annyit arról, mi­lyen fiatal vagyok, mint most, amikor már remény­telenül megöregedtem! TARTANÁNK BÁR MAR ITT — Én láttam meg előbb! PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preisztnger András Igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivatalokn ál és kézbesítőknél. Előfizetési di.i: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába! ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka Istrá« Index: 25 065 HM ISSN 0133-235 X. smmmm

Next

/
Thumbnails
Contents