Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-13 / 137. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET „LÁBBAL RUGATIK” Szóval — foci! Ottlik Géza hetvenedik szüle’ tésnapjára Esterházy Péter fiatal magyar író egy 57X77-es rajzlap’ ra, körülbelül 250 órai munkával, lemásolta az Iskola a határon-t. Az írói (sőt: leírói) teljesítmény, melyhez legföljebb a kolibritojás megpatkolása volna hasonlítható — lenyűgöz mondjuk 500 (ötösszáz) Esterházyrajongót. Ugyan’ ennyit fölbosszant. Elgondolkoz- tat ezret, hümmögésre késztet cca kétezret. Amaz Esterházy — a Márton — egyetlen cselére tízezer Honvéd szurkoló hördül föl. A másnapi újságban százezren keresik az eset kimerítően aprólékos leírását. Kiszámíthatatlan az érdeklő’ dök száma televízióközvetítés esetén. Ebből persze nem volna lovaglás arra következtetni, hogy az irodalom és a futball népszerűsége fordított' arányban áll egymással, már csak azért sem, mert a két Esterházy: testvér. Annak kijelentését viszont megkockáztathatjuk, hogy amíg a foci mindenkit érdekel, addig ezt v i- szont nem állíthatnák (hogy jeles sportriporterünk stílusával is színezzük mondanivalónkat). Vagy — mégis? Ami az írókat illeti — igen-igen kedvelik az , „angol rugósdit", ahogy annak idején a Reform című napilapban elnevezték „a labda nem kézzel dobatik, de lábbal rugatik" jellemzetű játékot. Az írószövetség csapata Szocreál névvel bajnoki meccseket játszik; az együttes tagjának lenni: dicső- ség! Ami az olvasókat illeti: őket meg majdnem minden érdekli, amit író tesz — és a focival kapcsolatos ... Fél Magyarország drukkolt Végh Antalnak, amikor Debrecenbe szerződött menedzsernek .., Az írók, persze, azért főként írnak. Amit a fociról vetnek papírra — biztos siker. Nincs könyv, amelyikért többet kínálnának, mint Végh Antal Miért beteg a magyar futball?-ja. Komoly összegek helyeztetnek kilátásba, ha a Puskás-könyv kerül szóba. „Csak egy fél délutánra” kezdetű kö- ■ nyörgések kisérik azt, akinek a kezében meglátják L. Réti Anna Miért vesztettünk című riportkönyvét. A Magyarország felfedezése sorozatban Zsolt Róbert. Labdarúgók, sportolók című irodalmi szociográfiája rekord- példányszámban kelt el. Szóval — foci? Igen, az. Mától, két hétig, Spanyolországban: MUND1AL! Mai, rendhagyó irodalom-művészet összeállításunkban ezért foglalkozunk a futballal. Így kívánunk sikeres szereplést, eredményes szurkolást. ÉS emlékezetesen szép játékot, mert ezért ez az egész: játék... (b. j.) JÉKELY ZOLTÁN: Futballista Zöld réten dong a barna futball, — különös dzsungeli zene' — eget jár s földré-földre huppan, hős gyermekkorból izenet. S akik rúgják mindig ugyanazok: száguldozók és daliásak, telteombú. fürge kamaszok, virágai az ifjúságnak. Valaha én is • így loholtam . egy vakmerő gólhelyzetért, s ha ellenfelem utóiért, fejem csapdostam elomoltan. Egy roppant meccsre készülődtem, melyet talán Uruguay népével vívunk a mezőben, és győzni, vagy halni muszáj! De jaj, mi lett a csapatunkkal? A Tornakertböl vad vihar szórt szét bennünket s oly hamar lön utcakölyköké a futball! Most e döngés emlékezésbe ringat, mely egyszersmind öröm és árva-kín, s új- ifjúság tülekedésein keresem régi mozdulatainkat. S mint Toldi vén lovában- harc zajátul, a régi tűz bennem is fellobog, s szép passzaiktól, megfogyatkozott combizmom össze-összerándul. — Mindig lesz a rjagyvárosok határán egy-egy letarolt-gyepű rét, hol hűvös’alkonyati órán hallani a mély dobzenét, mely mérföldekről mágnesez magához iabdaéhes diákat és inast, s egy-egy bolyongó, dérütött pasast, ki eltűhődve dől a kapufához. ZELK ZOLTÁN: Egy falusi futballpályán A gesztenyelombok mögé bújt kis futballpályán, délelőtt, iskolásgyerekek rugdalják a labdát, a kapu előtt. Engedjetek, hadd rúgjak én is egy tizenegyest legalább .., hadd panaszlom jó büszkeséggel: eltaláltam a kapufát... Pedig de szépen szállt a labda. 7. s vele boldog tekintetem — ó, hányszor múlt egy kapufán, egy arasznyin csak. a győzelem... De vesztesen, de úgy is szép volt a vasárnapi alkonyat szárnyai alatt összebújni — Ferit, Sanyit, a társakat tudni körülöttem. S tudni azt, hogy ha győzelem, ha vereség, a mi szívünkben csak a hűség hajtja új ágát, levelét. Mi el nem hagyjuk csapatunkat, vagyunk az örök drukkerek — új tavaszt, vasárnapot várva virrasztja szívünk a telet. Roppan a hó a Hegyi úton. A fák a lég s fönn, az egek mind-mind üvegből. Este van már. Jönnek az inasgyerekek. Jönnek boltból, műhelyből, gyárból vár rájuk, mi sosem elég, anyai szó. fecsegő kályha, gőzölgő krumplifőzelék. De ráfagy a zsír a kanálra, mert oly nagyon kell a beszéd, az őszi vasárnapok íze: hogy is volt az a vereség... ? Hogy csalt a bíró... S balszerencse. S ha az a kapufa bemegy... — De lesz tavasz még, lesz vasárnap s a világ is beleremeg. nemcsak a háló... Benn a labda! Napként ragyog majd az a gól! Ragyog szemünk! és a ruhánkon az olaj és a téglapor! Ó, futball, futball! Negyven éve kísérsz, bármerre is megyek te sem hagysz öregedni engem, lelkemben fülel a gyerek. Fülel. Fölugrik. Az egekre dobja sipkáját. Gólt kiált. Mert oly szómjú a győzelemre — mert van miért fizesse, világ! Mert lehet Orth, vagy kis Takács, vagy Puskás a neve — egyremegy: őt látom a szatmári pályán, ő tör kapura, Pomacsekt a győztes gólt mindig ő rúgja! Engem, földem: kamaszkorom — Ma faluszéli fák tövében, holnap városi grundokon rúgom a labdát gyerekekkel, kik nem a szürkülő hajat: szívünket látják, a halálig izzó, pirosló parazsat. S mikor ama végső sípszóra a pályáról majd lemegyek, ha csapzottan is, ha lihegve, de mégis, mint a győztesek! . KA őst te lősz. Lencsés! Fe- kete hajú fiú állt neki a lövésnek. — Megy a Lencsés-bomba — mondta igen komoran. Egyelőre csak készülődött. Előrehajolt, a lábát dörzsölgette, aztán a cipőjén igazított valamit. — Lássuk már azt a Lencsésbombát. — Csempe-Pempe állt és várt. Lencsés fölnézett rá. Aztán nyakát válla közé húzta, és rászúrta a labdát. Majd egy lépést hátrált. Vele együtt hátrált Csempe-Pempe is. Sarokra megy. Sarokra helyezett, magas labda. A kapus meg valósággal úszik a levegő- ben ... robinzonád, fiacskám, ez bizony robinzonád! Csempe-Pempe odarohant a fiúhoz, fölemelte, és az arcába kiáltotta: — Robinzonádát csináltál! Maszatosan csillogó tekintet a felhúzott térdek között. A: labda még mindig ott volt a kezében. Ö meg úgy guggolt, mint aki többé nem is akar felállni. Minek is? Mi történhet még vele, ha már egyszer robinzonádát csinált? Lencsés a sarkán pörgött' és ordítozott. — Én már bent láttam! Csempe-Pempe a kapushoz hajolt. — Talán nem is tudod, hogy mi az a robinzonád. — Dehogynem. Egyszer már csináltam ilyet. Többen is álltak körülöttük. — Igen — mondta valaki —, már láttunk robinzonádát a Fémingertől. "péminger, a földön: — Ar- ról • az angol kapusról nevezték el, akinek nem lehetett gólt lőni. És akkor Féminger beszélt Rto- binzonról, akinek nem lehetett gólt lőni. A stukker meg oda volt akasztva az egyik kapufára, és amikor egyszer, egyetlenegyszer mégis megtörtént, hogy Robinzon hiába vetődött a labda után. ugrás közben elkapta a stukkert. és durr! Főbe lőtte magát, , aztán ott mindjárt meg is halt a kapuban. A csatár, aki belőtte a gólt, úgy maradt, mozdulatlanul., és a többi játékos se mozdult, a nézőtéren pedig senki se tapsolt, -mindenki dermedten állt, és nézték Robinzont. ahogy ott fekszik véres fejjel, nézték a labdát a hálóban, és nem akadt senki, aki odament volna, hogy kivegye. — Majd én is így csinálok, hogy a revolvert odaakasztom a kapufára, és ha egyszer gólt kapok, akkor: durr! Féminger a homlokához illesztette két ujját és hanyatt dőlt. — Persze — bólintott Csempe- Pempe. Aztán fölállt és -továbbment. Éppen erre van időm!, gondolta. Már úgyis elkéstem, teljesen elkéstem, de hát nekem a gyerekeket kell bámulni, mert ez a legfontosabb! Nahát, akkor rákapcsolni ! Rákapcsolni! — zúgták a Titánia-drukkerek. — Tempó, Csempe-Pempe! Okét hallotta vágtatás közben, őket, akik láthatatlanul kísérték ezen az úton. És ebből a zúgásból is kivált egy hosszan elnyújtott hang. — Pempe, mi lesz?! Pempeee! ő meg rohant. És egyszerre csak ordítozni kezdett. Angol ligacsapatok nevét kiabálta ebben a tébolyodott futásban. Régi és új csapatok nevét. Akik valaha bajnokok voltaic, és akik most törnek az élre. — Bolton Wanderers! Arsenal! Aston Villa! — Majd. mint aki megveszett. — Bol-ton — Wan- de-rers! Bol-ton — Wan-de-rers! Elhallgatott. Elszállt belőle a hang, és csak nézte azt a fehér autót á pálya közelében. Ellenszenvesen tömpe orrú, fehér autó. Közel hajolt, hogy megnézze a márkát. — Nem kell megszagolni. Egy kéz kihajolt a kocsiból. Aztán Császár kinyitotta a kocsija ajtaját, de nem szállt ki. Onnan bentről beszélt. — Puch-kocsi. Már sofőröm is van, az öcsém személyében. — Fölényes nevetés. — A legügyesebb és legolcsóbb sofőr. /'"'sempe-Pempe a vezető* «s' ülésre nézett, de ott nem volt senki. — Estefelé versenyeket rendezünk a barátaimmal — folytatta Császár. — A Kéményseprőtől az Oktogonig tart a verseny, és mondhatom, hogy ... — Ért is olvstam az e heti Színházi Életet — mondta Csempe- Pempe. Bekönyökölt a kocsiba. Császár arcán elakadt a kocsi- verseny. Hallgatott odabent, nem szólt rá, hogy na. legyen szíves. kedves Csempe-Pempe; azért mégse könyököljön bele a pofámba ! Csempe-Pempe meg egészen kivirult. — Láttam Halmay művész urat, a fehér Puch-kocsijában, igazán megérdemelte, olyan ragyogóan táncolt, és remélem, hogy az öccse tényleg olyan jól vezet, és amikor azt olvastam, hogy Lukács Palit mindig lehúzza azokon az éjszakai versenyeken, a Kéményseprő és az Oktogon között... Elhallgatott. Tokics állt mellette, két pohár sörrel. Összehúzott szemöldökkel. bizalmatlanul nézett rá. Az egyik poharat beadta a kocsiba. Császár meg olyan savanyú képet vágott, mint akinek már nincs kedve a sörhöz, — Nem látta az öccsét? — kérdezte Csempe-Pempe, és bebökött a kocsiba. Tokics morgott valamit, a vállát vonogatta. Császár hallgatott, még akkor is hallgatott, amikor Csempe- Pempe azt mondta: — Az öccse vezeti a kocsit, akárcsak Halmay Tibor művész úrnak. A legügyesebb és a legolcsóbb sofőr. — Mit locsog itt? — kérdezte Tokics a söröspohár mögül. Csempe-Pempe azt gondolta: Ezek ketten összejátszanak. Talán megegyeztek, hogy Császár viszi Hübnert az Atalantának, de azért Tokicsnak is leesik valami a pénzből. Csakhogy Tokics nem olyan, aki beéri azzal, ami fé- esik. Akkor meg miért hoz sört Császárnak? Talán együtt is jöttek az autóval? — Jó pofájú kocsi — Csempe- Pempe körbejárta a Puchot. Aztán megállt Tokics mellett, rátette lábát az autó lépcsőjére. — Milyen mérkőzést láttunk ma? Nem is tudom, hogy így érdekli magukat a Dé Lendület- Hálókocsi. Császár még mindig nem szólt odabent. Fogta a poharat, lassan iszogatta a sört. összerezzent, amikor Tokics beszólt. — Mit gubbaszt ott. mint egy gyomorsavas majom?! — Én nem mondtam, hogy hozzon sört. — Kiszállt a pohárral. — Nem mondta, nem mondta, de azért mégse maga ment sörért. — Rászólt Csempe-Pem- pére. — Szálljon be! — Köszönöm, jobban szeretek itt kint. —(Köszönöm szépen, aztán majd szépen elgurítanak valahová. vagy Tokics beugrik, és egyszerűen leüt.). Mosolygott, és a fejét rázta, hogy nem, nem. Mind a hárman ott álltak az autó előtt. Tokics egyik kezével átfogta Csempe-Pempe vállát. Császár is átfogta a másik oldalról. A három vidám fiú. Még csak az hiányzott, hogy énekeljenek. — Ezt itt sose veti fel a pénz. — Tokics szeretettel csapkodta Csempe-Pempe vállát. — Le merném fogadni, annyi sincs nála, hogy egy pohár sört megigyon. Császár tétova képet vágott, mint aki nem tudja, hogy most adjon-e valamit Csempe-Pempé- nek. — Elkaparják, öregem! — Tokics atyai gyöngédséggel veregette a vállát. — A végén majd elkaparják. "p z volt az a pillanat, ami- ■*“' kor Csempe-Pempe kicsúszott Tokics és Császár közül. Levágott a pálya mellett, az öltözők felé. „Azért a Császárt mégiscsak benyomták egy Puch-ko- csiba, nekem meg klubszeretet- ről beszélt -a Hungler!” Féloldalasán a pályára nézett. Lapos, szürke tenyér — ez volt a pálya. A kapuk meg bármely pillanatban készen voltak elsüllyedni valamilyen lassan leereszkedő ködben. MÁNDY IVÁN: A pálya szélén (részlet) 9 Vezetünk! (Farkas Tibor felvételei) 9 Földön a védelem ... 9 Majd én rúgom ... (Pnskás)
