Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-09 / 133. szám

1082. június 9. • PETŐFI NÉPE • 5 ÓVODÁSOKNAK SOROZATBAN Hazatalált a mesefal Lelkesedés meg ambíció hívott életre egy közösséget Kecskemé­ten, a 70-es évek második felé­ben. Több mint tízen voltak a tagjai: építészek, keramikusok, kerttervezők, gépészek, zománc­művészek. Kezet nyújtottak egy­másnak azzal a céllal, hogy mi­nél előbb és terven felül létrejö­hessen a rendőrfalusi óvoda. A város peremén Azóta már sok apróság élvezi a társadalmi munkaakció gyü­mölcsét. A megyeszékhelynek ezen a peremszélén családi házak ural­ják a környéket. A magas tetős formákra visszautaló, lapos tetős, fehérre festett óvodának viszont gyerekléptéke van a tágas tel­ken. Külön írást érdemelne a lé­tesítmény és a tervező közösség története, azoknak az erőfeszíté­se, ak-iket végül meg sem hívtak az‘átadásra. Igaz, az épület belse­je és környezeté továbbra is for­málódik,. s talán még nem túlzot­tan késő az elismerés megérde­melt gesztusa. Sok minden módosult, válto­zott az eredeti elképzelésekhez képest. Egyedül az úgynevezett mesefal pályafutása töretlen. Ezt a zománctáblát a bejárattal szem­ben helyezték el, s szinte vonzza a gyerekeket, hogy ráhelyezzék rajzaikat. Az alkotó, Sor Júlia öt­vösművész így foglalta össze a történetét: Kiállításon látták — Megpályáztam a Kecskemé­ten működő Zománcművészeti Alkotótelepen való részvételemet 1979-ben is. Tervem a „Gyermek világá”-hoz kapcsolódott, ame­i Az alkotó: Sor Júlia. lyet Kátai Mihály hirdetett meg a zománctelep programjában. Ki­találtam egy olyan vizuális ne­velést elősegítő játékot, amely 4—10 éves gyerekek foglalkozta­tására alkalmazható. Nagy sze­rencsémre a zománctelepen együtt dolgoztunk- Kovács Ferenc épí­tésszel/:' j'ónák ’ tartotta az elkép1 z'élés'émet, s felajánlotta. hogy készítsem el a „Mesefal” proto­típusát az általa tervezett rend­őrfalusi óvodába. így kapcsolód­tam a közös munkához. Az épít­kezés idején kimentünk a hely­színre, megmutatta a terveket, s azt, hogy hova képzeli el a játé­kot. Óriási élmény volt számom­ra az együttgondolkodás — épí­tésszel, pedagógusokkal, gyere­kekkel. A „Mesefal” — mielőtt az eredeti helyere tettük — szá­mos kiállításon1 szerepelt. Pél­dául a Műcsarnokban, ahol a gye­rekek körében nagy sikere volt. A TV, rádió, gyermekpszicholó­gusok, pedagógusok (dr. Huszka Antónia, Forrai Katalin stb.) véleményezték, és elismerően be­széltek a játékról. Hiányolták, hogy nincs minden óvodában ilyen. — 1980-ban ismét részt vettem a kecskeméti zománctelep mun­kájában. Ebben az évben Kerényi József is a telepen dolgozott. Be­szélgettünk az épülő játékház­ról — s így támadt a gondolat, hogy az instrukciói és építészeti tervei alapján kialakítsak egy olyan „Meseszekrény”-t. amely konkrétan a játékházba készült, de bármelyik óvodában, gyer­mekfoglalkoztatóban elhelyezhe­tő. Együtt az építészekkel — A Magyar Építőművészek Szövetségében volt a zománcte­lep kiállítása, ahol fotón mutat­tam be a rendőrfalusi óvodába szánt „Mesefal”-at. A bemuta­tón részt vettek a budapesti zo­máncgyár képviselői, akik fel­ajánlották a játék .gyártását. A gyárban elkészítettem a „Mese- szekrény”-! három példányban. Árkalkuláció is van a bel- és külföldi forgalmazásra. Ott tart a dolog, hogy nemrég mutat­ták be a „Meseszekrény”-t Ham­burgban, a magyar napokon. — Nekem ■ óriási ösztönzést je­lentett, hogy Kovács Ferenc és Kerényi József lehetőséget adott rá: konkrét építészeti környezet­be helyezhettem el a játékot. Ügy érzem, hogy a velük való konzultációk nemcsak ebben a munkámban segítettek. Hama­rosan megkezdődik az óvodafal sorozatgyártása. Mindehhez csak annyit érde­mes hozzátenni, Sor Júlia vélemé­nyével összhangban, hogy nagy segítség lepne, ha az óvónőképző intézetek hallgatói akár bemu­tató tanítás keretében — mind töb­ben megismerkednének a játék­kal. H. F. HONISMERET — HELYTÖRTÉNET A Hazafias Népfront honisme. ,reti albizottsága kezdeményezésé*, re lapunk vállalkozott arra, hogy rendszeresen teret ad a megyé­ben folyó honismereti-helytörté­neti munkák ismertetésének. Min* den második héten, szerdán önálló közleményeket, jegyzeteket, ripor­tokat. híreket jelentetünk meg e tárgykörből. Szó lesz mindarról, ami szőkébb hazánk, Bács-Kis- kun megye — vagy éppen kinek- kinek a saját szülőfaluja — jobb megismerését és megismertetését elősegítheti. Reményeink, gondjaink... Örömmel üdvözöljük, és kapcsolataink szorosabb­ra fűzésére szeretnénk felhasználni a most induló rovatot. Tájékoztatni és tájékozódni szeretnénk be­lőle mindarról, ami megyénkben a helyismereti munkával összefügg. Lehetőleg minél frissebben és átfogóbban kellene ismertetni azokat az eredmé­nyeket, amelyeket egy-egy kutató vagy honismere­ti munkát végző közösség elért. Foglalkozni kell a mindannyiunkat érintő gondokkal, feladatokkal. Országos áttekintést az évente hatszor megjelenő Honismeret című folyóirat nyújt. A lapban rend­szeresen találhatók módszertani jellegű írások; a gyűjtési útmutatók pedig a gyakorlati munkához adnak jól hasznosítható segítséget. Emellett min­den szám mellékleteként közreadják a legújabb könyvjellegű kiadványok értékelő megjegyzésekkel ellátott jegyzékét, a honismereti bibliográfiát is. Jó lenne, ha Bács-Kiskunban is megyei honis­mereti folyóiratban tehetnénk közzé a kutatási eredmények egy részét, és a helyi körülményekkel is számoló módszertani útmutatásokat. Ilyen azon­ban nincs. Ezért mindenekelőtt a személyes kap­csolatokat igyekszünk rendszeresebbé, tartalmasab­bá tenni. Ezt szolgálják a félévenként rendezett honismereti fórumok, amelyekre minden e munka iránt érdeklődőt meghívunk. A módszertani előadá­sok, az országos helyzetről szóló beszámolók mellett ilyenkor néhány, megyei kutató is lehetőséget kap. hogy eredményeit ismertesse. Ilyen ismertetéseket várunk minél nagyobb számban ebbe a rovatba is. A társadalomtudományok különböző területeinek a kutatása szervezett formában a megyei levéltár, a múzeumok, a megyei könyvtár és a felsőoktatási intézmények egyes tanszékeinek a munkatervébe illesztve folyik. Ezekről a helyekről is várunk érde­kes tudósításokat. Különösen izgalmasnak ígérkezik annak a kér­désnek a megvitatása, mely területeken kellene nagyon gyorsan elvégezni a tudományos feltárást. Mert a rohanó élet előbb-utóbb eltünteti a kutatás tárgyait, emlékeit. Eltávoznak közülünk azok, akik a régi paraszti és munkáséletről, szokásokról, kis­mesterségekről, haladó mozgalmakról, a népi de­mokratikus átalakulás előzményeiről személyes él­ményeket őriznek. Közös felelősségük mindent meg­tenni ezeknek az értékeknek a megmentése érde­kében. Sokan mondhatják: erről a témáról már renge­teget beszéltük. Igazuk is van. Mindaddig azonban mindezt ismételnünk kell, amíg ki nem jelenthet­jük: elvégeztük a legfontosabb tennivalókat a ha­gyományos paraszti gazdálkodás és életmód, a né­pi építészet és tárgyalkotás, a temetkezési szoká­sok és hiedelemvilág, a népdal és a hangszeres zene ismeretanyagának a gyűjtése, rendszerezése és köz­readása terén. E példaként kiemelt' kutatási ágak mellé sorjázik a megye nyelvjárásinak, földrajzi neveinek és személyneveinek; a mezőgazdasági és ipari kultúra fejlődésének; a művelődés- és iroda­lomtörténet legkülönbözőbb területeinek a vizsgá­lata. Lisztes László a HNF megyei bizottságának alelnöke Amit nem ismerünk, azt nem Is szerethetjük. De ha valamit) ismerünk, szeretünk, azért már tenni is tudunk valamit: ez a te­vékenység hazaszeretet. Ennek élénkítése az elsődleges célunk. És még az is, hogy a honisme­ret-helytörténet munkásai köze­lebb kerüljenek egymáshoz: meg­ismerjék egymás munkáját, köl­csönösen támogassák egymást. Mert igazán eredményes munkát ezen a területen is csak harmo­nikus közösségben lehet végezni. Bognár András szerkesztő Falumúzeumainkról Legutóbbi felmérésünk szerint Bács-Kiskun me­gyében 43 falumúzeum, tájház, emlékház, helytör­téneti gyűjtemény van. Ebből három nemzetiségi: Baján délszláv (horvát-bunyevác), Hartán német, Kiskőrösön szlovák. A magángyűjtemények száma megközelíti a félszázat — amelyekről tudunk. A helyi gyűjtemények fenntartói általában a ta­nácsok. De vannak más mecénások is. Kunszent- miklóson a művelődési ház, Csávolyon az általános iskola, több helyen a Kiskunsági Nemzeti Park ad otthont a múltunkat őrző tárgyi emlékeknek. Egye­dülálló kezdeményezés a kiskunmajsai: a Jonathán Termelőszövetkezet külön épület adományozásával múzeumot hozott létre és fenntartásáról is folya­matosan gondoskodik. A balotaszállási Kossuth Tsz követi a jeles példát: tanyamúzeumot létesít. Az eredmények szépek, a jövő biztató, de nem csekély gondok, nehézségek is akadnak. Ha valahol egy lelkes lokálpatrióta összegyűjti környezete, községe egyedien jellemző régi munka­eszközeit, esetleg a helyben lelhető írásos doku­mentumokat is, máris szembe kell néznie a prob­lémával: hol helyezheti el mindezt úgy, hogy láto­gatható legyen: a közművelődés, mindenekelőtt az iskolai oktató-nevelő munka javát szolgálja. Szinte minden faluban van régi, üres ház, amelyet kevés költséggel rendbe lehetni hozni; vagy valamiféle nagyobb terem, esetleg csupán néhány üveges szek­rény, ahol a helyismereti anyag biztonságosan el­helyezhető lenne... A hivatalos szervek azonban nem mindenütt értik meg, nem támogatják kellő­képpen e nemes kezdeményezéseket. Sajnos, né­hány ilyen példánk is akad: ha a gyűjtés elindítója kidől a sorból, maga a gyűjtemény is szétzilálódik. Gond az is, hogy a helyi gyűjtemények és a hi- \ atalos megyei múzeumhálózat között mindmáig rendezetlen a kapcsolat. A helyileg illetékes mú­zeumnak eddig nemigen jelentették be a szervezők gyűjtési szándékukat, vagy éppen a gyűjtemény meglétét. Működési engedéllyel csupán három he- lyen rendelkeznek. Reméljük, hogy az idén megje­lent új múzeumi törvény széles körű megismerése (a Művelődési Minisztériumban most készülő ügy­renddel együtt) nagyban megváltoztatja majd ezt a visszás helyzetet. Mi a teendő? A helyi gyűjtemények irányítóinak, szervezői­nek feltétlenül szükségük van a múzeumi szakem­berek útmutatásaira — a szakszerűtlenség elkerü­lése végett is. Ezt azok — kérésre — készséggel meg is adják. A legfontosabb kérdések: mit érdemes gyűjteni; s a meglevő anyagot hogyan lehet megóvni a pusz­tulástól? * Ezekre itt és most részletesen nem válaszolha­tunk. Később azonban még visszatérünk a problé­mákra — e rovat keretében is. Lényeges még: csak ott és akkor érdemes hely- ismerefti gyűjteményt létesíteni, ha biztonságos el­helyezése, szakszerű kezelése és folyamatos fenn­tartása — anyagiakban is — biztosítva van. Ha mindez nincs meg, akkor jobb, ha a tárgyak és egyéb emlékek eredeti helyükön, tulajdonosuknál marad­nak. Mándics Mihály a megyei helytörténeti gyűjtemények szakfelügyelő j e (12.) Fülüp meleg pillantást vet rá. — Majd megszemlélem, bízza csak rám, Katalin! — Komótosan szemüveget vesz elő, lecsavarja a készülék tetejét, s vizsgálgatni kezdi a szerkezetét. Kotyogtatja, rázogatja és tanácstalanul hüm- mög hozzá. Kata úgy véli, ez az a pillanat, amikor magára hagy- hatja< anélkül, hogy megsértené. Óvatosan visszasurran a szobá­ba. — Nem hívtál vissza! — szisze­gi Tibor arcába, ahogy otjaugrik hozzá. — Együtt jöttetek Gézával, nem tudtunk beszélni! Én itt majd megőrülök a kíváncsiságtól, te meg csak csevegsz, csevegsz ... A vendég: vendég — mondja Tibor halkan. Aztán kis csend. — Tudtál beszélni apáddal? — csattan fel Kata hangja, amely­nek erejét igyekszik ugyan lefoj­tani, de a visszanyelt idegesség csak úgy perzsel belőle. Tibor megfontoltan bólint. — ÉS? — hajol közelebb hozzá az asszony. — Mit mondott? — Hát lényegében..^— fo­hászkodnék neki a keserves vá­lasznak Tibor, ám csodák csodá­ja, felpattan az ajtó, és berobban odakintről Fülöp Géza, diadalma­san kotyogtatva kezében a kávé­főzőt. -f — Az égvilágon semmi baja en­nek, Katikám! Nyugodtan fölte- heti! — Látjod! — ragyog fel a meg­váltottak mosolya Tibor arcán. — Csinálhatod a kávét. Az asszony átveszi Fülöptől a főzőt, gyilkos pillantást vet Ti­borra, és megy vissza a konyhá­ba.' A vendég leül egy karosszékbe, kényelmesen elhelyezkedik, egyik lábát átveti a másikon, rágyújt, s mintha a cigarettája füstje vol­na most a legfőbb gondja, azt bá­mulja — s szinte csak mellékesen veti,oda a kérdést: — No, Tibikém? Hát amíg az asszonyka kint van ... Tűnődtél-e már ezen az átkozott szállítási problémán? Én napok óta csak ezen tépelődöm, amióta Bagyula először jelezte, hogy kenyértörés­re viszi a problémát... Tibor ránéz. — És? — kérdi enyhe fölénnyel a hangjában. — Jutottál valami­re? Fülöp széttárja karját; hangja bizonytalan. — Nézd ... Több megoldás is lehetséges, ugyebár ... Nem? Vég­eredményben ez is járható út, az is járható út... No igen, ez nyil­vánvaló ... Bár, amit Bagyula mond, ez a konténerezés... ez még kissé korai lenne, nem? — Szeme merőn Tibor arcán. — Hi­szen 'honnan vennénk rá a pénzt, igaz? Vagy nem? — Tekintete még mindig a másik vonásait für­készi mohón, — Viszont az elekt­romos targonca ... Vagy nem? ... — Mikor jártál odalent a rak­tárban, Géza bátyám? — kérdi hirtelen Tibor, mert megesik raj­ta a szíve. — A raktárban? — mered rá Fülöp. — Mit keresnék én a rak-' tárban? — Persze — bólint Tibor. — Nos, én körülnéztem ott nemré­giben. Bejártam az egész alag­sort. — És? — hajol előbbre izgatot­tan Fülöp. — Emlékszel még árra az idő­re, amikor ott működött az egyik műhely? — Hogyne! — bólint gyorsan Fülöp, és most már le nem venné szemét ifjú helyetteséről. — Ak­koriban állították le, amikor zöld­fülű kis mérnökként beléptem a vállalathoz. Tibor biccent. — És azt is tudod, hogy a transzmisszió motorja ott ma­radt? — Nem én! — néz rá hökkentőn Fülöp, majd közelebb hajol. — No és? Szerinted mi következik ebből? Tibor udvariasan mosolyog. — Ha holnap körülnéznél a raktárban, biztosra veszem, hogy magad is ugyanarra a következ­tetésbe jutnál, mint én ... — Ez nyilvánvaló! — izeg a szókén Fülöp. — No és? Te mire jutottál? — Amire te, Géza bátyám! — Vagyis?! — Vágyás fent vágni kell a fal­ba egy nyílást, és lentről alsó meghajtással... — Egy szállítószalagot! — ra­gyog fel Fülöp arca. Tibor lehajol hozzá, a vállára ver. — No, ugye, kitaláltad? 13. — Fenomális! — lelkesedik Fü­löp. — Nagyszerű megoldás, mert a legolcsóbb és a legegyszerűbb! Húsz fillért sem kell kikunyerál- ni érte Ernőtől! Egyszerűen zse­niális az ötlet! — Hirtelen feláll, zakóját begombolja, meghajol. — Tisztelt értekezlet! Az elvárások­nak megfelelően transzformálni kell a belső anyagmozgatás idő­szerűtlenné vált modelljét, miért is javaslom a struktúra teljes in­novációját egy kvázi-manipulá- cióval, amely azonban esszenciá­lisán ráépül a vicinális adottsá­gokra, s ily módon természete­sen optimálisan preferálja az ön­költség-indexet, arról már nem is szólván, mennyire kedvezően be­folyásolja a további vállalati munka hatékonysági mutatóit, amelyek, mint igen jól tudjuk, súlyponti kérdését képezik kollek­tívánk eredményességének! — Diadalittasan néz Tiborra. — Nos? — Remek! tapsol halkan amaz. — Nagy sikered lesz az előterjesz­téssel! Fülöp játékosan magához öleli a vállát. Sikerünk lesz. Tibi­kém! Hiszen nélküled igazán nem jutott volna eszembe ez a ra­gyogó megoldás! — Mély léleg­zetet vesz, és teli tüdőből harsog­ja, mintegy idézőjelben, elragad­tatott hangon: — A Fülöp—Ko­vács-felé szisztéma! — Bravó! — tapsol újból diszk­réten Tibor. A másik a pohara után nyúl, s közben rámosolyog az ötletdús helyettesre. — Elné­zésedet, de ilyenkor hűsítő ita­lokat kell innom, hogy a lángel­mém hevét elviselhessem! Isten­isten! A szisztémánk sikerére! Koccintanak; Tibor aztán hal­kan így szól: — Géza bátyám, kérdezhetnék valamit? — Parancsolj. — Mondd, miért beszélsz a nyilvánosság előtt mindig ezen a kitekert nyelven, amit az imént is használtál? Meg tudod te ugyanezt három rövid, értelmes magyar mondatban is fogal­mazni ... Fülön a- fejéhez kap. — Csak azt ne, Tibikém! Azt az egyet ne! Mert azt a három mondatot mindenki megérti, és nyomban úgy érzi, hogy ö is ért a dologhoz... Nem, nem! Ez az egy, amit nem szabad! Mert nézd, száz- ember közül kettő így kétség­kívül rothadt, régi értelmiséginek tart, kettő undorító, sznob kül- földmajmolóriak — de kilenc­venhat téged tart a föld legoko­sabb emberének! — Fölemeli uj- • ját. — A világ csak azt tiszteli, fiam, amit nem ért: ezt sose fe­ledd el! — Van benne valami — nevet teli szájjal Tibor.. Kata lép be a kávéval, s ahogy tölt Fülöp csészéjébe, megkérdi: — Mondja, Géza, mi hír a stockholmi útról? — Azt hiszem, csak a legjobba­kat mondhatom, A Fülöp—Ko­vács-szisztéma bevezetése után egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy a minisztérium ne járuljon hozzá ... Kata meglepve pillant rá. — Minek a bevezetése után? Fülöp órájáig pillant, aztán, tü­relmetlenül legyint. — Majd Tibi elmeséli! Ami a lényeg: mikor szeretnél utazni, Tiborkám? ■ "ij. Amaz fölvonja vállát. — Mindegy, Nekem bármikor jó. A vendég Katára sandít. — És magának, Katikám? — Nekem? — néz rá a házi­asszony. — Nekem aztán végkép­pen mindegy! Fülöp 'közelebb hajol. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents