Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-01 / 126. szám
1982. június 1. • PETŐFI NÉPE • 5 UTÓLAGOS TALLÓZÁS Vélemények az életmódról a szocialista életmód és Idézetek a Forrás című folyóiratból közgondolkodás napjainkban sokat emlegetett téma. A társadalmi változások meggyorsítása, a gazdálkodás javítása, s ezekkel együtt az életszínvonal alakítása sürgetően megköveteli — többek között —, -hogy rendszeresebben és behatóbban foglalkozzunk e fontos témakörrel. A különböző szintű pártszervek, testületek ezért tűzik napirendre egyre-másra az életmóddal kapcsolatos kérdések megvitatását. Ezzel az összeállításunkkal — mint egyéb cikkeinkkel is — szeretnénk hozzájárulni az eszmecserék sikeréhez. „Soha a történelem során nem volt, nem is lehetett nagyobb jelentősége annak, ki mikor jött a világra. Ahol paraszttársadalom alakul át gyorsuló ütemben valami mássá, minden egyes évtized radikálisan új erőket kapcsol be az életviszonyok alakításába, és uj struktúrát, megélhetési és boldogulási lehetőségskálát, új meg új perspektívát honosít meg. Roppant különbség támad itl az egymást követő nemzedékek sorsa ■között. Ézért jogosult a generációk szerinti típusképzés.'’ (Márkus István. 1967 'S.) „... Ha végiggondolom, hogy hová ülhetne be egy baráti társaság ma Baján ahol egy kávé mellett, vagy, egy pohár sör mellett akár, értelmes beszélgető partnerekre akadván, azonos érdeklődési körű társak között jól erezné magát, Baján jelenleg ilyen hely nincs." (Pánlaky Pál, 1979 4.) ..Tűnődhetem: az, hogy L. Sándor megvált a mezőgazdaságtól, ok vagy következmény? Később rájövök, hogy ez mellékes; a kérdésesebb és nyugtalfinítóbb az életcélok redukálódása, a horizontok összeszűkülése. De magyarázatnak ez is túl egyszerű. Akkor hová teszem azt a tényt, hogy L. Sándor technikumot végez levelező úton, s szőlővel ülteti tele a kertjét? Nem inkább az élet- energiák átrendeződéséről van itt szó? Egyelőre csupa megválaszolatlan kérdés." „Még van egy számottevő réteg. amely életmódjában az eredendő tanyai igénvtelenséget hor- flozza. ám ugyanehhez a réteghez lai.Vtzpk azok, akik '.bármiféle munkát elvállalnak, mert csak égy cél vezérli őket, hogy minél több pénzt keressenek. Nyilvánvalóan ezek a legmódosabbak, a belterületen élők házai közül az övéké a legtágasabb — ha be is költöznek, inkább csak az alsókonyhában kuporognak télen— nyáron. Érdekes és elgondolkodtató ugyanakkor, hogy épp az ilyen csalódok mostanában fel- serdülő gyermekei kerülnek legtávolabbra ettől az életeszménytől; költekezők, élhetetlenek és enerváltak, főképp eddig dologkerülők — e tulajdonságaikban túltesznek a hajdani arisztokrata csemetéken —, s nyilvánvaló az ok: olyannyira megkapnak mindent ifjúkorukban, hogy a küzdelmet teljesen fölöslegesnek érzik.” (Hatvani Dániel, 1979 11.) „Halas legalább negyven százalékban újjáépült, és úgy érzem, hogy ebben a Halasban az emberek többsége tele van biza- kodással, alkotóvággyal. Ha ezt eltúlzom is, azt biztosan érzem, hogy a halasiak emberibb módon akarnak élni. Miből mérem föl? Talán abból is, hogy szépen ke- rítkeznek. betonjárdákat raknak a téglajárdák helyére, füvesítenek,- fűnyíró gépet vesznek, a. konyhába pára- és szagelszívó berendezést igényelnek.. Lehet, hogy nem olvasnak, de igen sok könyvet, hanglemezt vásárolnak. Az igényesebb szórakozóhelyek mind telve vannak. Ügy tapasztalom, él bennük a kultúra iránti v.ágy. és szeretik azt hallani, ami valódi, legalábbis a többség. Lehet. hogy az értelmiség fut a pénze után, a tanár' halmozza az órákat, túlórákat, hogy kocsihoz jusson. Lehet, hogy a gyarapodás végett sokan olyan mezőkre irányulnak, amelyeknek virágai tulajdonképpen idegenek tőlük, emberi lényegüktől. Gyerekeikben pedig már munkaerkölcs-torzu- lásokat is okoz. Lehet, hogy az a legnagyobb baj, amit az előbb még erényként értékeltem, hogy talán már túlságosan is az anyagiakra összpontosítanak, ezért aztán nem is tudnak úgy aludni, hogy álmodjanak is.” (Kamarás István, 1980 8.) „A régi halasiság; nehezen megragadható. Az életmódban lényeges eltérés nincs, a tősgyökeres családok ugyanúgy, mint az idetelepültek, elsősorban arra törekszenek, hogy fogyasztószínvonalukat radikálisan emeljék. A társadalmi hagyományok is valószínűleg erre ösztönöznek, hiszen az őslakó kunok soha sem voltak szor gos, földművelő parasztok, inkább hivalkodó, polgárosodó „úri gazdák”. Közösségi-közéleti aktivitásban nem véletlenül a „gyütt- mentek” a példamutatóbbak fel- tehetően nemcsak azért, mert bizonyítás-megkapaszkodás vágya fűti őket. hanem azért is, mert kívülről jőve jobban láitják a hibákat. s gyakrabban jelentős szellemi töltettel érkeznek.” (Varga Csaba, 1980 9.) „Túlságosan előre szaladtunk, már-már valamiféle új település- forma képe kezd kibontakozni előttünk, ha a zártkertre gondolunk. Szerintem ez nem csalóka kép. Afelé haladunk. S meggondoljuk: nem is valami bűnös, büntetendő gondolat ez. Végtére is a belterületen csökken majd a lakásigénylők nyomása, s nem is olyan képtelen feltevés: lakjunk szőlőskertben. Ahol ráadásul az építkezés is olcsóbb. Villany már úgyis van, nem kell csatornázni, vizet bevezettetni, megteszi az rmésztőgödör is, meg a Norton- kút, vagy akár a gémeskút is. Hogy kevés a harminc négyzetméter? Hát istenem. Régebben is volt ilyen: megtoldiuk. Megbünteti a tanács? Ha rávisz! a lelke, büntessen meg, kifizetjük. És váriuk az újabb rendeletet.” (Mocsár Gábor, 1981 ’10.) ITÁLIA MAGYAR SZEMMEL A budapesti Olasz Kulturális Intézetben a fenti címmel nyílt kiállítás, magyar fotóművésze^ alkotásaiból. A csoportos tárlatnak nagy sikere volt a művészetkedvelők széles körében. Straszer András, lapunk munkatársa is szerepelt a rangos seregszemlén. Alkotásai méltán keltettek figyelmet; olaszországi élményeit ihletetten, művészien tudta feleleveníteni fotóin. A Fotó című lap legújabb számában azt írták róla, hogy „figyelemre- méltóan szépek voltak színes és fekete-fehér képei". íme egy, a tárlaton látott fotói közül. A pártnak szüksége van A felsőfokú oktatási intézmények hallgatói között általában kevés a párttag. Azért kerestem meg Czakó Andrást, a GAMF végzős hallgatóját, aki a napokban vette át párttagkönyvét, hogy azt kutassam: miként jut el egy főiskolás arra az elhatározásra, hqgy felvételét kérje a jártba; von- nak-e befolyásoló tényezők. 5 hogyan látja az előtte álló feladatokat. A főiskola kollégiumában beszélgettünk. A harmadévesek már befejezték a szorgalmi időszakot, „csak” a vizsgák vannak hátra, és az utolsó simítások a szakdolgozatokon. Beszélgetőpartnerem is kimerültnek látszik, arcán az álmatlanság nyomai — Most vették fel a pártba, ezt megelőzően hogyan vett részt a mozgalmi munkában? — A nyíregyházi Kossuth Lajos Szakközépiskolába jártam, ahol először a KISZ agitációs és propagandafelelőse, később kollégiumi évfolyamtitkár lettem. Véletlenül esett rám a választás, de egyre inkább úgy éreztem, hogy a közösség gondjai életem részévé válnak. Ez az egyik szál, amely a párthoz vezetett. Az érettségi után egy évig ipari üzemben dolgoztam. Ez azért lényeges, mert itt csöppentem egy munkáskollektívába, megtanultam, milyen három műszakban dolgozni. Olyan brigádba kerültem, ahol a munkatársak gondját, baját szívén viselte mindenki, Itt lettem a párt elkötelezettje. Persze ebben az időben még nem gondoltam arra. hogy párttag leszek. Mindent félig-meddig ösztönösen csináltam. ;— Hogyan folytatódott mindez a főiskolán? — Tetszett a demokratikus léga fiatalokra kor. Bátrabban lehetett véleményt mondani, bírálni, mint a gyárban. Gondoljunk csak a diákparlamentekre. Szerintem az őszinte kritika, a jó közösségi hangulat egyik feltétele. Semmit sem szabad takargatni. Persze ez a magatartás nem sokunkra jellemző. Korábban is foglalkoztattak az ideológiai kérdések, és élénken érdeklődtem a világ dolgai iránt. Itt a főiskolán módom volt a marxista filozófia elmélyült tanulmányozására; barátaimmal rendszeresen megbeszéltük az aktuális politikai kérdéseket. Amikor idekerültem, először az alapszervezeti vezetőségben kaptam feladatot, másodévben pedig megválasztottak kollégiumi titkárnak, így bekerültem a KlSZ-bizott- ságba. A döntés meglepetésként ért. de örömmel töltött el. hogy megbíztak bennem. A titkári teendők ellátása nem volt könynyű feladat. Többször összeütközésbe kerültem diáktársaimmal, de úgy érzem, ebben a szerepben ez elkerülhetetlen volt. — Mióta foglalkoztatja a párttagság gondolata? — Dr. Papp István, a kollégium igazgatója javasolta, hogy gondolkozzam el azon, belépnék-e a pártba? Több hónapig fontolgattam magamban a kérdést. Megvallom, volt ami egy ideig visszatartott. Felmerült bennem: ugyanazzal találkozom-e majd, 1 mint a KISZ-ben, ahol néhányan keményen dolgoztunk, mégis- csekély eredményre jutottunk, és rengeteg bírálatot kaptunk. Attól a látszattól is tartottam, hogy az igazgató „nyomására” cselekszem. Végül úgy döntöttem, hogy kérem felvételem. A jövőre is gondoltam. Jól ismerem jövendő munkahelyem, sajnos, az ottani KLSZ-szervezetben nem foíyik olyan munka, hogy abban érdemes lenne részt venni. Szeretném az eddigi közösségi munkámat folytatni, és úgy érzem» számomra kielégítő, valóban hasznos tevékenységet a pártban tudok) végezni. — Milyen elképzelései vannak a jövőt illetően? — A napokban vettem át a tagkönyvemet. Pártbeli megbízatásom egyelőre a vállalat KISZ- feladatok teljesítése. Attól tartok, lesznek még konfliktusaim. Megfontoltabban kellene ítélni, és mindenképpen tartózkodnom kell majd a diákévek alatt megszokott. át nem gondolt vélemény- nyilvánítástól. Meggyőződésem, hogy a pártnak szüksége van a fiatalokra, olyanokra, akiknek felelősségtudatuk van, felnőtt fejjel gondolkoznak. Ez nem jelenti azt. hogy a bennünk élő lelkesedést és lendületet fölöslegesnek tartom. Tele vagyok várakozással, és remélem, hogy akik most bizalmat szavaztak nekem, nem fognak csalódni bennem. Kormos Emese A HÉT MŰTÁRGYA A tekerőlant hálták,' itt is inkább ritmuskisé- dig a következő felirat került: A tekerő vonós hangszer. A — régen házilag, birkabélből készített — húrjait, a dallamhúrt és a két kísérőhúrt gyantázott fakerék szólaltatja meg, amit egy kar segítségével a játékos jobb kézzel forgat, teker, s ritmuskíséretként olykor recsegtet is. A két szélső húr végig azonos hangon szól, míg a dallamhúron a tekerős a bal kezével nyomogatott fabillentyűk, kották segítségével játszik. A hangszert kissé előre döntve csatolja magára, így a billentyűk maguktól csúsznak vissza a helyükre. A tekerőt ritmusjátéka alapján (nye-nyere-nyennye, nye-nyer.e- nyennye) nevezik nyenyerének vagy zellernek is. A hangszer Nyugat-Európából került Magyar- országra, s első hiteles említése a XVII. századból való. Népi hangszerként a XVIII. századtól terjedhetett el országosan. Jelen századunkban pedig már csak a Tisza mentén, a Kiskunság középső részén és a .Csepel-szigeten haszretként duda, klarinét, esetleg hegedű mellett. A tanyavilágban azonban ezek a muzsikások a negyvenes évekig eljártak még a fosztókba, padkaporos bálákba, névnapokra, nagyobb ünnepeken köszönthetni is. A bemutatott tekerő teste sárgára festett, peremén piros-zöld pontozott apró díszítéssel. A kottaház tetejére a régi magyar címert festette a mester, e fölé pe„GEREC SÁNDOR KÉSZÍTETTE EZT A MUZSIKÁT KOVÁCSKA MIHÁJNAK 1878”, valószínűleg Csongrádon. A Kiskun Múzeum népi hangszerkiállításán látható tekerőlant Kunszentmártonból került a szolnoki Damjanich Múzeum gyűjteményébe. Tóth Judit müzeológus (Fotó: Zalatnay Pál) (6.) — Á. Emőkém j|— A főmérnök órájára pillant, — Persze, mindjárt egy óra! Készül már a kávé, Gitta kérem? . ,. — Nem tetszik érezni? Fülöp újból az órájára pillant; ennyire feledékeny vagy ennyire ideges? — kérdi magában Réz Ernő meglepve. — Kettő előtt majd szóljon le a sofőrszobába, fel kell ugranom a minisztériumba. Gitta a jegyzőfüzetébe pillant. — Már intézkedtem, igazgató úr. Két óra tízkor várja a kocsi a főkapu előtt. — Maga jóstehetség! — mosolyog Fülöp elégedetten. — Ó, semmiség — hajol hozzá bizalmasabb közelségbe áz asz- szony. — Egy óra alatt úgy le tetszik darálni ezt az értekezletet, mint a pinty! Ismerem a szervezőzsenijét! — Ne tömjénezzen engem folyton, Gitta kérem — csóválja fejét Fülöp. — Ugyan! — ránt a vállán sértetten Gitta. — Főmérnök úr el van maradva egy történelmi korszakkal! Sző sincs itt tömjénezés- ről! Csak állandósítom a sikerélményeit ! — Szervusz, Gézám — lép melléjük Réz Ernő. — Értekezünk? Megint értekezünk? Meleg kézrázás következik, ez a rituálé következő állomása. Fülöp arca aztán elfelhősödik. — Kérlek, konfrontálni kell az információkat, ez most már halaszthatatlan. — Egén — dünnyögi Réz. — És miféle információkat? — Az új anyagmozgatási modell ügyében! Az elvárások fokozódnak, de az integráció egyre inkább deminüálódik. Az az érzésem, hogy a dolog valahogy elmanipu- lálódik... — Értem — bólogat buzgón Réz Ernő, ám látszik rajta: nem nagyon érti, miről is lehet szó. Viszont évtizedes gyakorlata van benne, hogy szinte gépiesen fölemelje kezét, és igen komoly arccal ezt mondja: — De arra már most kötelességszerűen figyelmeztetlek, Gézám, hogy nincs rá keret! Fülöp hökkenten nézi. — Mire? — Nem tudom — tárja szét karját Réz. — De, a vége úgyis az lesz, hogy kaparjak össze valami pénzt, ismerlek benneteket! — Határozottan megrázza fejét. — Hát nem tudok, öregem! Én sem vagyok mindenható! Gitta hízelkedve végigsimít a karján. — Ugyan, igazgató űr, ne szerénykedjék! Csinált maga már néhány csodát ennél a vállalatnál! — Az más! — A főkönyvelő en- geszteltebben int. — Varázsló vagyok ... De isten nem! Együtt van már az értekezlet. Az asztalfőn ül Szász Bálint, jobbján — már a beszédhez készülődvén, állva — Fülöp műszaki, balján Réz gazdasági igazgató; az üzemi Szentháromság, ahogy gvár- szerte becézik őket. Fülön mellett Kovács Tibor főmérnök, vele szemben a szállítási osztály vezetője. Szerdahelvi mérnök, melleí- te Basvula szaktárs. az , anvag- mozeatók csonortvezetőie. azzal szemben me<? Kovács művezető, a forcáesolóműbelv főnöke. Az asztal végén — Szász Bálinttal szemben — ül Gitta, előtte gyorsírófüzet, és hegyesre fent, puha ceruzák. Az elsőt fölemeli, mert Fülöp beszélni kezd. — Tisztelt értekezlet! Nem titok, hogy vállalatunk jelen infrastruktúrájában egyre nehezebb dilemmákkal kell konfrontálódnunk. Sőt nem rejtem véka alá azt sem, hogy momentán a legeklatánsabb konfrontáció eluralkodásának vagyunk szenvedő tanúi a produkciós kapacitás, valamint az üzemen belüli spedíció ellentétesen indukált szférái közt — és a legteljesebb nyíltsággal meg kell mondanom, tisztelt kartársak, hogy ez a körülmény sajátos specifikumával intenzíven kontraka- rírozza a vállalati indexek totális eredményességét. A kommunikáció minden egzisztens, sőt virtuális formációjával megpróbálkoztunk már, de mint a visszaigazolások dokumentálják, a megmerevedett magatartásnormák miatt még a közelébe sem sikerült kerülnünk a jogosan indokolt elvárásoknak ! — De gyönyörűen mondja — sóhajt magában Gitta, s kínlódva igyekszik papírra rögzíteni az expozíció szavait. — Éppen ezért az a meggvőző- désem, tisztelt kartásaim, hogy még az eddiginél is extenzívebb konzultáció tárgyává kell tennünk ... Ebben a pillanatban megszólal a titkári asztalon a telefon; a főmérnök elakad, és szemrehányón pillant Gittára. Amaz szabadkozva tárja szét karját. — A központnak leszóltam, hogy ne kapcsoljanak senkit.. De ez a városi vonal! Főnöke int, hogy vegye fel a kagylót. — Halló! Kit, kérem? — Gitta óvatosan leteszi a kagylót, s rábök Kovács főmérnökre. — Tibor- ka, magát kérik. — Miért nem mondta, hogy értekezlet?! — csóválja dühösen a fejét a férfi, s kelletlenül emelkedik is fel. — A feleségének?! — kérdi vissza megbotránkozva Gitta. — Szia, szívem — emeli fel a kagylót Tibor — Tessék, parancsolj. — Megfeledkeztél a megállapo-, dósról, Tibikém? — A hang barátságos, de mögöttes tartományaiban fenyegető, ezt a férfi világosan érzi. — Miért? kérdi ártatlanul, ezzel is időt nyer. — Mert még nem hívtál! — Persze, hisz még nem volna mit mondanom. — Beszéltél már az öreggel? — De drágám, hát egy értekezlet kellős közepén ülök ... Látod. Gittuska vette fel a telefont ... — No látod! Itt ülünk, nyakig az értekezésben ... — Persze. A titkárnőd mondta, hogy Gézánál vagytok. —De nem feledkezel meg az öregről!? — Ugyan, szívem! Ahogy megbeszéltük. De most búcsúzom is, mert föltartom a többieket! Fülöp most bűbájos mosollyal csókot dob a levegőbe. — Fülöp igazgató úr üdvözöl - tet! — Köszönöm — mondja kimérten Kata. — Én is! — kiáltja Szász Bálint. — Szász igazgató elvtárs is! — Köszönöm. Én is üdvözlöm őt. — És én is kézcsókom küldöm! — int gyorsan Réz Ernő. — Réz igazgató kartárs is! — tolmácsol Tibor. — No, csókollak, szivem. Majd hívlak! — és kattan á készülék. — ---- egyszóval — folytatja n yomban Fülöp Géza —, ott tartottunk, hogy még az eddiginél is extenzívebb konzultáció tárgyává kell tennünk, a vállalaton belüli intenzív kooperáció virtuális, sőt nyugodtan állíthatom: most már direkt potenciális formációit! 7. — Nincs rá keret! — rázza fejét erélyesen Réz Ernő. Bagyula, az anyagmozgatók csoportvezetője felpattan. — Igazgató úr, tessék már rászólni a Réz szaktársra! Én hat éve vagyok góré a keccsölőknél, de a Réz szaktárstól én itten még mást eddig soha nem hallottam! (Folytatjuk.)
