Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-27 / 149. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM

AZ ELSŐ ORSZÁGOS TALÁLKOZÓ

Kék rapszódia

■L

0 Skorutyák János • A legfiatalabb Ko. • A legidősebb

népi iparművész. vács Gabriella. Stengel János.

BÁLINT TIBOR ÖTVENÉVES

Kiáltás humánumért

Skorutyák Jánosé az érdem: a bácsalmási népi iparművész, az Ipar Kiváló Mestere szervezte- rendezte meg a kékfestők első országos találkozóját. }

Ne gondoljanak hét határra szóló sereglésre; talán még a tévések is többen voltak, mint a kékfestők: összesen 23 családnak küldtek meghívót a Kisipari Kézműves Tanács nevében. Skoru- tyákék ódon hangulatot árasztó házában gyülekeztek a kékfestők, száz vég lobogó vászon alatt üdvözölték egymást — a szakmában nincs ismeretlen... Eljöttek a KIOSZ vezetőségétől, sőt, még a festékkereskedők is szabadságot vettek erre a napra. Mesterek és tanítványok találkoztak: a 75 éves Slangéi János bátaszéki kékfestő. aki azt a tiszakécskei Kovács Miklóst oktatta, akinek még az üköregapjá is kékfestő volt, s akinek a lánya, Kovács Gabriella mostanában lett a Népművészet Ifjú Mestere.

— Miért ment máshová tanulni, ha az apja is kékfestő volt?

— Azért, mert otthon nem végez ulantas munkát az ember; a szülei menekítik a piszkos dologtól, amit azonban jól meg kell tanulni — magyarázza Kovács Miklós.'

A művelődési házban tart névsorolvasást Skorutyák János. Néhány szám jellemzően festi le a kékfestő berkekben uralkodó állapotokat: eljöttek húszán, tízen már túl a hetvenen, nyolcán a hatvanon — a fiatalabb korosztályt ketten képviselik. A bácsalmási iparművész olvassa a neveket, az iparosok csendesen mondják. mit tudnak a távollevőkről. Üjpetrén lakik a 82 éves Arnold Antdlné, Bolyon Auth Rezsőné, a pécsi Bánó M. Zoltán szanatóriumból táviratozott. Nem tudott eljönni a csornai Frászt Pál, a mezőkövesdi Füzeskuti József és a dunaföldvári Gál Gyula.

Kovács Miklós, aki szintén népi iparművész, elárulja: a maga részéről úgy is gondoskodott az utánpótlásról, hogy lányát vegyipari szakközépiskolába járatta: legyen tisztában az elmélettel. Dicsérően hümmögnek a mesterek csinos lányára pillantva: saljai készítésű kékfestő bársonyszoknyában van...

A tolnai Nagy Józsefé a szó:

— 1935 óla vagyok a szakmában, kifutófiúként kezdtem, 38- ban lettem inas... Most? Csinálom. amíg tudom.

— Nem kell a szerszám a múzeumba, így hát. ha kihullik a kezünkből, az ócskavastelepre kerül — kesergi Percnyi Rezső is, a keceli mester.

A bólyi Sasvári János élete megvalósult álmát meséli:

— 1927-ben, amikor inasként Mohácson elkezdtem ezt a szakmát, azt tűztem magam elé: gépesíteni! Ezt meg is valósítottam, de azóta ismét visszaépítettem mindent, nálam gépi meghajtás már nincs. 68 éves vagyok, 67 éves koromban lettem népi iparművész ...

Az utánpótlást kereste sokáig a nagynyárádi Sárái János is.

— Ha egy kicsit siet az unokám, s ha én konzerválom magam, talán lesz belőle valami...

Stengel János 1922-ben kezdte a kékfestőséget. s az se ma volt, amikor 1934-ben önálló mester lett. Hat családot nevelt föl.

Skorutyák Géza — az ő, fia János — csak ennyit mond: segítek, amit tudok. Az egészségem megvan, csak ne lőjenek ..,

Hogy fennmarad-e a szakma?

Már a hatvanas években is á kihalófélben levők között emlegették. Űj iparos nincs, csak a régiek adják tovább tudásukat. A Skorutyák családban is: most hatodikos a fiú, s biztos megtanulta. hogyan kell kékre festeni a kelmét. Mert a' kékfestőre — ezt vallják — szUkség van, amíg nem lesz mindenki gazdag.

Hogy ennek mi köze a pénzhez? Nagyon is sok. Bíborban születni egyet jelent(ett) a gazdagsággal, ilyen színűre különleges nehezen összegyűjthető, drága kagylók festékjével festették a kelmét. A szegény ember kékben járt. Ma? A faluról városba költözők szégyellik, a városiak vágynak rá. így változik a divat.1 Ebben az egészben örök csak egy van: a kékfestő ...

Ballai József

Irodalmi köztudatunk, és megfogalmazója, a kritika, az eposzírókhoz hasonlóan kedveli az epitheton ornansokat, az állandó jelzőket. Noha ezek rendszerint valóban jellemző, meghatározó vonásokat, jegyeket állítanak a figyelem előterébe, ismétlődésükben benne rejlik az egysíkúsítás, az egyszerűsítés lehetősége is.

Bálint Tibor nevéhez így tapad immár több mint egy évtizede az, hogy ő a Zokogó majom írója. Kétségtelen, hogy ezt az állandó jelzőt nemcsak a telibeta- lálóan blikkfangos cím társította ilyen kitartóan szerzőjéhez, hanem mindenekelőtt a regény esztétikai, irodalomtörténeti értéke és visszhangos, megérdemelt sikere. A Zokogó majom a romániai magyar irodalom egyik alapműve, és a művészeti gazdagodás emlékezetes szakaszának útjelzője. Tárgyi világának és megformálásának magával sodró eredetisége, humánumának gátakat áttörő mélysége és átfogási köre, pszichológiájának árnyalatos pontossága és sokrétű érzelmi töltése — természetesen nem előz- ménytelenül — kivételes tehetségű és formátumú írót rajzolt elénk. Azóta megjelent kötetei félreérthetetlenül tanúsítják, hogy ez a regény nem az írói alkat és a sajátos élményanyag szerencsés találkozásából fogant egyszeri remeklés. Bálint Tibor írói világának eredetisége nemcsak az általa megjelenített valóság különlegességében, színeinek és környezetfestésének érzelmileg dúsan erezett, meghökkentő — divatszóval: — sokkoló erejében rejlik, bár esztétikai jelenségszerkezetéhez és hatásához mindez szervesen hozzátartozik. A Zokogó majom. az önkéntes rózsák Szodomában és a Zarándoklás a panaszfalhoz írója eredeti gondolkodó, aki — a jelenítést változatlanul a korszerű epika lényegének vallva — korunk, a századvég alapvető filozófiai gyökérze- tű kérdéseivel, a nélkülözhetetlen humánum érvényesülésének ellentmondásaival, a hit és a vakhit, az ösztönök és az értelem, az illúziók és a józanság végleteivel viaskodik. Bálint Tibor, miközben azt panaszolja, hogy honnan jött, azt kutatja, hogy merre me- gvünk. Az áradó mesélő kedvű, az elesettség. az emberi torzulások örvényeinek érzelmes-romantikus mozzanatai iránt fogékony, a nyersen-érdesen részletező, harsányan színező, látomásos lendületű író az értelem eligazító erejével kiált harmóniáért, az ember „gyönyörű képességeit" valóra váltó rendért.

Ha valakinek a regények és a novellák tanúsága nem eléggé elhihető erejű ilyen vonatkozásban, akkor olvassa el a szerző indokolatlanul csekély figyelemre méltatott kis könyvét — Kenyér és gyertyaláng a címe, 1975-ben jelent meg — vagy azóta napvilágot látott vallomásos miniatűr esszéit, köztük az űrben utazó orchideavirágról szólót. Az irodalomtörténet, a világirodalom, az esztétika, a lélektani ábrázolás ágas-bogas kérdéseiben imponálóan tájékozott, ritka pontossággal, világossággal és élességgel fogalmazó, kutató szenvedélyű és értelmű, lényeglátó, írástudó művei ezek a rövid remeklések, amelyek a maguk módján mintegy átmenetet alkotnak a műhely- tanulmány és az éber értelem, az • állandó szellemi készenlét felvillanásai között. A Kenyér és gyertyaláng írásainak többsége nemcsak izgalmas és vonzó, a nagyon tudatos író műhelyének működését érzékeltető szellemi; önarckép, hanem egész irodalmunk gondola, ti szintjét, látókörét, meggyőző hitelességgel jelző irodalomtörténeti dokumentum is. Bálint Tibort epikai ereje, élményvilágának, látásmódjának eredetisége és szellemi-gondolkodói habitusa együtt és egymástól elválaszthatatlanul emeli az első Forrás- nemzedéK, s egyben irodalmunk legjobbjai közé.

Most, amikor Bálint Tiborról szólva a Forrás-nemzedéket említettem. hitetlenkedve és némi nosztalgiával tudatosítom magamban, hogy ennek az irodalom- tői téneti jelentőségű írói rajzásnak az egyik képviselőjét ma ötvenedik születésnapján köszönthetjük. Persze későn indult, már elmúlt harmincéves, amikor első kötete megjelent, születésének dátumát tekintve inkább az előttük járókban keresheti társait — próbálók alkudozni a könyörtelen idővel, de ezek az érvek nem cáfolhatják a tényt: a Forrás első szerzői ma már irodalmunk középnemzedékéhez tartoznak.

A száguldó éveket kezünkhöz, értelmünkhöz csak az értékek, a létünket, gondolatainkat, tapasztalatainkat, reményeinket tárgyia. sító művek szelichthetik. A művek: a cselekvő humánum, az elkötelezett munka maradandó jelei az idő, a kor biztató-fenyegető arculatán.

Az ötvenéves Bálint Tibor művei e jelek sokágú csillagképében találják meg a maguk helyét.

Gálfalvi Zsolt

A. SZABÓ JÁNOS:

Katonanóták

„Nem lehetek én rózsa, — el- hervaszt Ferenc Jóska — a kecskeméti hatos, — harminchat ab* lakos — huszárkaszárnyában."

Illés Jancsi ezt a katonanóta* töredéket őrizte meg az apjából. Illés Ferenc városkörnyéki kódor. gó napszámos másfél métert alig meghaladó magasságát Igyekezett túlszárnyalni, midőn 1914 nyárutóján ezt a dalt vezényelte cimboráinak egy marhavagonban az orosházi állomáson.

Vidám és Jelentéktelen figura volt Illés Ferenc. Nem csoda, hogy felesége, Klsur Mária sem tulajdonított neki különösebb jelentő* séget. Hips Jancsit azért meglepte, amikor anyja kicsiny, kérges barna kezébe vonta az ő kicsiny barna kezét, és így szólt:

,— Jancsikám I Apád odavan az orosz fronton. Róza néni már nagylány. Feri bátyád molnárinas. Éh titeket Anna klshugoddal nem tudlak egyedül eltartani. Költözzünk Gyuri bácsihoz.

Jancsi habozás nélkül beleegyezett, mert Gyuri bácsi a Töhötöm utca leghíresebb fuvarosa volt, s épp olyan bajuszt viselt, mint TUrr István, akinek arcmását Illés Ferenc Ittasságában mindig gondosan tisztogatta.

Gyuri bácsi Stelnherz Árpád hadiszállítónak fuvarozott két muraközi lóval. Klsur Mária Stein- herzék háztartásában kapott elfoglaltságot. Illés Jancsi nagyon szerette Gyuri bácsi kancáit simogatni. Sokkal kevésbé volt kedvére — elképzelése szerint vörös nadrágban, zslnóros mentében száguldó apjára gondolt Ilyenkor, hogy elaludjon —, ha Gyuri bá- c,si Klsur Máriát simogatta éjjelente Steinherzék nyári konyhájá- ban, ahol laktak.

Az igazi bajok akkor kezdődtek azonban, amikor Annuskát a

háború vége felé megtámadta a torokgyík. Énekesmadár-torka semmit nem fogadott be. pedig még tejszlnhabos fagylaltot is hozott neki Musztafa, a bosnyák cukrász. — Éhen halt — állapította meg a galambősz Balázs főorvos.

Kisur Mária szeretett volna találkozni Annuskával a temetés után'. Rábi Rózsi, a csorvási cigányok öreganyja megígérte, hogy találkoznak. Amíg csak szalonnát, kolbászt, sonkát kért a találkozó megszervezéséért: senki se vette észre. De hogy Stelnherz úr vastag bugyellártsa Rábi Rózsi kendőcsücskéből került elő: Klsur Máriát elvitték a rendőrök.

— Anyád fölakasztotta magát a fogdában — mondta Illés Jancsinak az emberséges Czlkora őrmester. — Ez a halottkém jelentése. Szerintem nem bírta ki a verést az a vékony asszonyka.

Megváltozót a világ Illés Jancsi körüli. Feri bátyja egy nap hazajött a malomból: — Burzsújnak többet nem dolgozok. — Jancsi kl-klballagott a vasútra, várta az apját, de helyette matrózok érkeztek. Harsogott hangjuktól az In- dóház:

„Fel vörösök, proletárok, — csillagosok, katonák..." —

Ékkor határozta el Illés Jancsi, hogy ő is matróz lesz, ha törik, ha szakad.

Tört is, szakadt is. A kovácsmester, akinél lanonckodott, egy ízben eltörte a szórakozott Inas bordáját egy odasújtott fogóval, mert a fiú az eresz alatt fészkelő fecskék megfigyelése miatt ritmust tévesztett a fújtatóhúzgálás- ban. — És szakadt. Feri bátyjától örökölt cájgnadrágjai folyton feslettek, hiába varrta meg őket Róza nénje valahányszor elszabadulhatott Nagymágocsról, a

• Bodri Ferenc Illusztrációja,

grófi majorból. Szakadt apja hagyatéka, a töredezett kérgű csizma Is. Az éves bérként járó új csizmát Illés Jancsi nem bírta kivárni. Megszökött a nagygazdáktól, vagy azért mert őt verték, vagy pedig — suhanckorától többnyire így lett — 6 verte meg a gazdát.

Csendőrök körözték a Szegedtől Kecskemétig nyúló homokország tanyáin. Hogy eltűnjön előlük, 17 évesen húsznak hazudta magát, s beállt önként zsoldoskatonának.

így került a matrózokhoz Illés Jancsi. A tenger nélküli ellentengernagy, s a király nélküli királyság kormányzójának dédelgetett fegyverneméhez, a dunai flottilláihoz vezényelték. Hét évet szolgált le. Akkor hívta félre a különc természetű Újvári főhadnagy, aki szolgálati ügyeletét rendszerint különös dallamok hegedű- lésével töltötte az ezredirodán:

— Jancsi! Te kemény legény vagy, bár nincs katonaformád. Nekem sincs, de ehhez semmi közöd. Idd meg ezt a pohár konyakot Szívós Anikó úrhölgy egészségére! Elintézem a leszerelésedet. Nagybátyám a hajózásban járatos embereket keres a komáromi révkapitánysághoz. . Javasolnálak neki, ha innál még egyet Szívós Anikó egészségére.

Ivott még egyet Illés János tizedes, és utána felejthetetlen éveket töltött a komáromi révkapitányság állományában. Kereskedelmi hajókat ellenőrzött a Dunán Bajáig meg vissza. A hajósok biztos úrnak titulálták, és minden módon próbálták megtéveszteni. Sikertelenül. Illés nem ivott, nem dohányzott, a kapitánysági legényszálláson vagy a hajókon lakott és étkezett, így fizetése sokszorosa volt annak, amit el tudott költeni. Tehát pénzt sem fogadott el a csempészektől. (Vagy ha mégis: azonnal elküldte Róza nénjének, aki egyedül nevelt három gyereket.)

A megvesztegetés ama módjának, hogy némely rafinált kormányos egy-egy vidám menyecskét Igyekezett csempészni szolgálati kabinjába: nem tudott volna ellenállni, ha meg nem Ismerkedik Kutl Juliannával, a rozs- szalmaszőke. zöld szemű leánynyal. Kutl Julianna szigorú erkölcsű leány volt, hogy aztán még szigorúbb erkölcsű asszonya legyen Illés Jánosnak.

Hanem az esküvő majdnem áz állásába került, mert Újvári százados tiszteletére dr. Szívós Bélát, ama Szívós Anikó atyját, Komárom legtekintélyesebb ügyvédjét kérte föl násznagynak. A lakodalom másnapján' Rádóczy főkapitány magához rendelte Illés Jánost. Lovaglókorbáccsal verte az asztalt, és veszettül süvöltötte, hogy az Űr 1940. esztendejében tűrhetetlen egy magyar királyi rendőr esküvőjén zsidó násznagy.

Fogalma sem volt róla pedig Illésnek, hogy Szívós ügyvéd zsidó. Megfeszített Jézusokat, köny- nyező Máriákat látott a lovarda nagyságú irodában, a szomszéd szobában az éjsötét hajú Anikó zongorázott, s olyanokat énekelt, hogy „Ave Mariiia ...”

A lagzin világossá válhatott volna ugyan a tényállás, mert búcsúzóul a násznagy kissé kapatosán megigértette az új párral, hogy ha fiuk születik, Dávidra kereszteltetik. Illés János egyetlen Dávidot ismert eddig, Klein urat, az orosházi tollas zsidót.

De engedelmes ember volt. Részint, hogy következő tavasszal született fiát a rokonság ámulatára Dávidnak kereszteltette. Másrészt a főkapitánynak tett ígéretét is megtartotta, Szívósékat nem kereste többet.

Sokáig állta a szavát. 44 nyarán civil ruhában, borotválatlanul berontott hozzá Újvári százados, és kérte, ha istent ismer, próbálja kimenteni Szívósékat a föltehető- leg Dachauba tartó szerelvény utasai közül. Illés János megpróbálta, de próbálkozása nem járt sikerrel.

Valószínűleg a kudarc miatti szégyenében búcsú nélkül távozott családjától, s beállt Újvári alakulatába. Szokatlan társaság volt ez a katonai, rendőri fegyelemhez szokott Illésnek. A szakasznyi egység partizánnak mondta magát, a legénység tegeződött Újvárival, nem százados úrnak, hanem parancsnok elvtársnak szólították. Illés János folyamismeretére építve német őrnaszádokat. veszteglő uszályokat robbantottak a Dunán.

Már felszabadult Budapest (elesett — így mondták a népek), amikor Újvári paracsnok hírt kapott egy szökött rabtól Szívós Anikóról. Éjsötét haját nullásgéppel levágták, őt magát pedig családostul gázzal emésztették el, majd elhamvasztották. Újvári ekkor erőszakkal magával cibálta 'Illés Jánost a Kék egérhez címzett fogadóba, s miután az eszméletlenségig lerészegedett, revolverével célba lőtt a Veszt Ama* rylla dizőz keblét díszítő rózsákra. Az intézkedő nemzetközi járőr a fegyveres ellenállást tanúsító Újvárit a helyszínen felkoncolta, a tettleg tiltakozó Illés Jánost pedig beosztották egy hadifogolytranszportba.

Donyec-rnedencei lágerében Illés nagyon megszeretett egy dalt. amit majd minden este énekeltek az orosz kiskatonák. Priccs- szomszédja — civilben ószláv filológus — magyarul is tudta:

„Szél jár a síkon, — végtelen mezőkön szél jár — búcsúzni kell az otthonunktól pajtás ..."

Soha semmit nem látott meg Illés János a Kraszna Lucs környéki végtelen mezőkből. Három esztendő múlva búcsúzott el a szénbányától, zárt vagonban érkezett haza.

Némi huzavona után — értékelve folyam Ismeretét — átvette a népi demokratikus rendőrség. Egy évtizedet szolgált még, törzsőrmesterként nyugdíjazták a közbiztonsági érdemrend bronz fokozatával. Amikor a fiát értesítették, hogy azért nem veszik föl egyetemre, mert az apja horthysta rendőr volt. Illés Jánost lekaszálta az agyvérzés.

Soha többé nem lett ép ember. A fiát (talán épp ezért) néhápy év múlva mégis fölvették, egyetemre. Hadtörténetre szakosodott, de nem sokra vitte a pályán. Gyéren publikált, elegáns dolgozataiban azt bizonygatta, hogy a fegyverek semmit nem vittek élőbbre az emberiség fejlődésében.

A sikertelen hadtörténész egy kertészmérnöknővel élt változó boldogságú házasságban, Korán keltek, korán feküdtek, két fiuknak nem vettek játékfegyvert, kikapcsolták a tv-t, ha háborús filmet vagy krimit sugárzott. Gyakran elvitték a gyerekeket öregapjukhoz, aki bénán üldögélt karosszékében, némán, talán süketen is. Az unokák szüleik felszólítására illedelmesen elszavalták az iskolai verseket. Aztán, ha hatszemközt maradtak a nagyfaterral, rázendítettek:

„Texasban feljön a hold. — Kezemben dörög a colt. — Egyenként szedem le mind a tízet. — A cowboy colttal fizet.”

Ilyenkor Illés János homályló szeme mintha átfényesedett volna. Nem értett semmit a dalból. Régi katonanótákra gondolt.

9 Néhány igazán szép kékfestődarab. (Pásztor Zoltán felvételei)