Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-20 / 143. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET A Rózsaszínű Dzsip Találgatom a műfajt. Lírai groteszk ? Kétszemélyes vásári komédia? Reszelőshangú vurstlimóka? Két színésznő egymás kezét szorítva a költészet szédítő kupolájában egyszál kötélen táncol, énekel: játszik. Költészetet. Ruhájuk hangsúlyozottan népi (a Kányádi Sándor által versbe emelt 'kalotaszegi fekete-piros), keménykalapuk hetykén urbánus. Egységre és teljességre törekszenek; a feszesre húzott dramaturgia utasításait követve produkciójuk pergő ritmusú, egy percig sem lankadhat a figyelem, ám csibészes összekacsintá- saik jelzik: élvezik, amit csinálnak. s hogy a poézis a legvarázslatosabb játék. Bodó Györgyi és Fehér Ildikó Szécsi Margit verseiből összeál- litrtt A Rózsaszínű Dzsip című előadóestjük 25. színrevitele után meghatotta^ köszöntik huszonöt szál rizsával a költőt, s a 100. könyvklub-összejövetelét hamarosan ünneplő, szép, értelmes szavakon iskolázott, költői beszédre mindig nyitott lakiteleki közönség meleg tapssal — mind- hármójukat. Az ünnepi meghatódottság bénultsága sokára oldódik. Amikor leülünk beszélgetni az est szereplőivel, kérdésem szándékoltan, varázstörően provokatív: — tiiíért éppen Szécsi Margit? — Kortárs költőink közül ő szól leginkább belőlem, vele tudok legmélyebben azonosulni — kezdi a válaszadást Bodó Györgyi. — Költészete rendkívül sokrétű, hiszen a szerelemtől a politikáig, a négysorosoktól a rőffel mérve is nagy versekig minden megtalálható ebben az életműben. Szécsi Margit felelősségteljesen tud könnyed lenni. Igaza van Csoóri Sándornak, amikor azt írja, hogy: „Szécsi Margit verseiben egy — esendőségében is hajlíthatatlan — külvárosi, va- gányos Antigoné ismétli el újra és újra izgatott mondatait.” — Hitvallásom: Szécsi Margit — folytatja Fehér Ildikó. — Hiszem őt és írásait. — Bodó Györgyi a fővárosban, Fehér Ildikó Szolnokon él. Ugyanakkor az előadás minden apró■ részlete, mozdulata kimunkált. csiszolt. Hogyan csinálják? A földrajzi távolság nem akadályozza a közös munkát? — Amikor három éve már, létrehoztuk ezt a műsort, mindketten Pesten laktunk. Most az előadások előtti napon találkozunk, mindig tartunk főpróbát. — Hol voltak a legemlékezetesebb előadásaik? — A falvakban. Kötegyánon, Sarkadon, Mezőkovácsházán és itt, Lakiteleken. De szerencsére sehol sem találkoztunk betonközönséggel; a fejkendős nénikék is élvezték az előadásokat. Előadóstílusunkkal igyekeztünk visszatérni a művészetek forrásához, amikor mintegy ősközösségben élt a' tánc, a zene, a költészet, a játék — mert a Szécsi- versekhez illik ez a megvalósulás. — Szinte a hajdani vándorszínészek életét élik. — Igen, Ahová hívnak, megyünk — küldetésszerű hittel. — Meddig él ez a műsor? Egymásra nevetnek, aztán szinte egyszerre mondják : — Ameddig mi élünk. Kozma Huba ANTALFY ISTVÁN: Parafrázis Már nem tegnap. Nem is ma még. Bennem a minden-töredék. Küszöbön túl robban az ég. HATVANI DÁNIEL: Állatvers Lesz a versből gyapjas nagy I állat, isten lábához törleszkedő s ki mélyről jön, hogy v megérintse — ő rímelve fröcsköl arra nyálat. Szelíddé és vaddá sem válhat, kihalni készül, nyelve, lóg elő; játékra, bűnre nincs benne erő s akkor ugat, ha biztatást kap. Látszat okán sem kelteti testét. Méltatlan hozzá e nagy kezesség. Indulna inkább délköröknek hosszán, s ne várná meg, amíg mindenkiből, kinek tyúkszemét tapossák, kitör a velötrázón üvöltő zseboroszlán. F m ellélegzett szinte mindenki. Nem kóboráram, nem titokzatos elektromos kisü- ' lés, nem is amit a sci-fi kedvelőinek népes tábora hangoztatott az illetékes szervek tehetetlenségét minősítve, hogy ismeretlen ufo-tevékenység volt mindennek az oka. A járókelők demokratikus tömegeit nem any- nyira a rettegés, mint 1 inkább a restellkedés tartotta pánikban e nagymúltú, és szigorú erkölcséről híres városban. Igen, a restellkedés, a szemérem, meg a bizalom hiánya; a titok és a titkolózás kegyetlen zabigyerekei. Ki merte volna vállalni annak a kockázatát, hogy elújságolja, mi is történt vele a Gabinak becézett, s meglehetősen szépen gondozott tér kavicsos sétányain, éppen bevásárlásra menet. — Ugyan, képzelődsz! — s gúnyos röhögés, kételkedő vizslatás, csodálkozásba burkolt káröröm, miegyéb. Inkább nem! Maradjon csak magánügy, ha az maradhat: felejtsük el. Az a kék folt majd elmúlik, s ki is lehet valamit ta-| lální, hogy az asztal sarka vagy a villamoson... De éppen ott? Egészen a combtőnél? Űristen! Még októberben kezdődött az egész, amikortól jócskán megritkultak a levelek a fákon, és szokatlan módon hullani kezdtek a vadgalambok is. Egy-egy álmos szombat délutánon, máskor hűvös reggeleken négy-öt galamb zuhant örök megnyugvásra a puha levélszőnyegre. A tér gondozásáért felelős köztisztasági dolgozó sejthette, hogy valami nincs rendben, de csak a fejét csóválta, miután elföldelte a béke madarainak e szürketollú mártírjait a puszpáng- bokrok tövében. A természet körforgásának és örök megújulásának törvénye szerint e tetemek táplálják legalább az örökzöldet. E dolgozó süketnéma és envhén debil volt ugyan, de tudta, hogy az elousztult állatokat az embernek illő eltemetni. A furcsa jelenség talán ezért is nem tűnt fel a járókelőknek. Akik felfigyeltek, azt gondolhatták, hogy galambirtási akcióba kezdett a városgazdálkodási vállalat, s kevesebb lesz majd az orvul lepöttyentett ember. A levél szőnyegre, télen a fehér hóra kiömlő vér sem volt zavaró. bár az ilven durva galambirtási technológiát primitívnek tartották. He felfogták egyféle újításnak. Tapasztalhatták. hogv cinke, csóka, feketerigó nem esik áldozatul, csak vadgalamb. Tavaszra e térről eltűntek a vadgalambok, a köztisztasági dolgozó galambtetem-hasznosítási ösztönének jóvoltából pedig szinte tombolt a sariadás. A' kertészek ezúttal nem is , trágyáztak meg a hokrok tövét, azt mondták: az állomónv iepri iól heállt. öt-hatszáz galamb hiányát észre sem vette ez az alvó környék, pláne nem, hogy maradéktalanul teljesítette kötelességét az, akinek kellett. Fogadjuk el tényként, hogy e térről véletlenül1 távolmaradtak az állat- és természetvédők, s más aggodalmárok, még a gyanús jelenségeket azonnal je- lentgetők is. Közbiztonságilag e környék teljesen szennyezetlen, nem számítva egy-két részeg vizelőt, de ők is mindig szemérmesen eltakarták magukat a kiszemelt fatörzzsel. Semmi szemérem- sértés, csak megértésre méltó emberi szánandóság ebben is. A tavasz nemcsak rügyeket, tomboló sarjadást hozott, hanem kutyasétáltatókat is. Valami különösre ezeknek a négylábú barátainknak a gazdái lettek figyelmesek. A kutyák csak úgy, póráz nélkül keresték az ingernyomokat, szabadon nyolcasozva a fatörzsek között, s egyszer csak visítás, kaikolás, a szetter meg us- gyi, veszettül fut végig a parti sétányon, és meg sem áll a temetőig. Ez testvérek között is hatszáz méter a galambtetemektől burjánzó tértől. A gazdik földben tanyázó darazsakra gyanakodtak, miután meglelték hátsójukat nyaldosó barátaikat. Majd egy tucat ilyen rejtélyes eset után eltűntek a kutyások, pedig az itteni fák alatt már nem kellett tartani a petyegtetö galamboktól. Nem jelentették a köztisztasági részleg vezetőjének azt sem, hogy a Fazekas Gábor tér utcaseprője kifogástalanul látja el feladatát. Az igazi botrány — mármint a magánbotrányok sora — május közepén kezdődött, amikorra teljességükben kinyíltak a nők is. Igen, a kétmilliárd-féle keblűek, csípejűek, fenekűek — én azért előre sorolnám — arcúak. Férfibarátaim! Ok, az élet hordozói, megszülői és megtartói, néhány hónapig nem kis keserűséget okoztak nekünk. Ezt be kell vallanunk. Gyanakvást, gyötrődést, megdöbbenést, tehetetlen lemondást, cinikus belenyugvást, állatias elszabadulást, önmagunkból kivetkő- zést, értelmetlen menekülést okoztak. Mindent, mindent... Mert szeretjük őket. Ki-ki a magáét, kiki a másét is, így aztán mindany- nyiunk mindannyiunkét. A város megnyugodva fogadta a hírt. hogy mindenre fény derült, s a bűnös méltán eléri a méltót... De kárpótlás ez? Ami megtörtént, a jelenben már jóvátehetetlen. Hogyan lenne jóvátehető az, hogy ismeretlen emberek pillanatok alatt összepofozkodnak? Először két. magukat csövesnek tartó gimnáziumi tanuló járta meg. Esetük típuseset, ezért érdemel említést. Ülnek a pádon, s a néphadseregben rendszeresített gázálarc- hordtáskából iszogatnak. Feszes nadrágban egy bombajó nő jön, hogv a katonai nyelvnél maradjunk. Ok Stírölik, röhögnek, tesznek egv kettős értelmű megjegyzést, amikor az elhaladó a pompás hátsó idomához kap, de már rohan is vissza a pádhoz, és állatokat kiáltva fölképeli a tanulókat. Képzeljenek el hasonló eseteket azzal a különbséggel, hogy a hölgy az öléhez kap, másik a combjához, a harmadik megint hátra, a felképeitek pedig nyugdíjasok, egy tanácsi előadó, egy biológus, két katonatiszt, a sarki épület házmestere, egy klinikai adjunktus és mások. Négy nő bizony visszakapta a tajtékzó felindulásban kiosztott pofonokat, s ebből gyors egymásutánban három feljelentés született. Rengeteg olyan eset is előfordult, amikor a közelben, de még a téren sem járt senki, így a magányos dühroham nem okozhatott inzultust, csak rémületet. A titkolt kék foltok miatt — intim helyeken — megszaporodtak a hűtlenségi vádaskodások, és bármennyire durva dolognak is számít a nők verése, elcsattantak a pofonok is. De azt, hogy megyek a Gabi téren, s hirtelen egy fájdalmas ütés a jobb combomon, a közelben pedig senki, nagyon nehéz ép ésszel elhinni. — Megint hazudsz, ismerlek ,már! — így a férfiak. Tajtékoztak ezen a szeplőtlen fogamzással is felérő mesén. — Csak úgy, az utcán, mi? — üvöltöttek, s a többit elképzelhetjük. A pofozkodások miatt tett feljelentések után a rendőrhatóság intézkedett az áramszolgáltató vállalatnál, de a legmodernebb kóboráram-érzékelő műszerek sem mutattak ki semmit. Egy fe- hérnadrágos hölgy — szintén pofozó és megpofozott — esete vezetett nyomra. Azon a bizonyos helyen kis szürke folt éktelenkedett. — Nadrágot le, s a laboratóriumba vele! — intézkedett a százados. Amire elkészültek a jegyzőkönyvek, csörgött a telefon: — Ölomfolt Tónikám, ólomfolt! Arra az egyszerű kérdésre, hogyan kerülhetett az oda, mégpedig kék foltot hagyva a testen, a szakértők minden kétséget kizáró választ adtak. Ettől kezdve az események felgyorsultak. A megfigyelőknek távcsöveket osztottak ki, a rendőrségi fényképész teleobjektívet szerelt a gépére. Az inzultusok jegyző- könyvi adatai szolgáltatták a megfigyelés irányát, eszerint választották ki a legjobban álcázható megfigyelési pontokat. A rendőrség legcsinosabb női alkalmazottai hófehér nadrágban mutogatták idomaikat a Gabinak becézett téren. Pompázatos nyári nap unalmas délutánja volt, amikor a kettes pont rádiója azt jelentette, hogy •a négy per bé harmadik emeleti konyhai ablakának szúnyoghálója résnyire nyílt, s egy puskacső látható. A fényképész azonnal ráirányította a teleobjektívet, s exponált. Pár pillanat múlva a sétányon szolgálatot teljesítő Liliké alhadnagy az öléhez kapott, és a fájdalomtól hangtalanul ösz- stegörnyedtl Bizonyos magatartások társadalmi jelenségként való értelmezéséhez' legtöbbünkben nincs sem hajlam, sem kellő érdeklődés. A vizsgálat iratai így nem túl érdekesek. Szürkén, tényszerűen tartalmazzák a bűntény előzményeit és indítékait: Spec János 31 éves elvált, gyermektelen üzemmérnök az előző év nyarán apja gépkocsijával nyugati utazást tett. Münchenben ismerkedett meg Franz Hel- lerrel, aki pár napra vendégül látta édesapja farmján. Itt többek között azzal szórakoztak, hogy Walter márkájú zárt irány- zékú légfegyverekkel szexmagazinok kitépett lapjaira lövöldöztek. Spec Jánosnak igen megtetszett ez a szórakozás, ezért Franz Heller az egyik fegyverrel és kétezer lőszerrel az elválásukkor megajándékozta. A határon, szétszerelt állapotban, a kint ■ vásárolt horgászbotok tartójában csempészte át. Konyhája ablakából a résnyire nyitott szúnyogháló mögül először az őt többször is le- piszkító vadgalambokra lövöldözött. Miután ezt megunta, de a galambok is kipusztultak a környékről, a téren sétáltatott kutyák hátsójára lőtt. Csak az ebek eltűnése után vette célba az arra járó nők altesti idomait. A tizennégy atmoszféra nyomású sűrített levegővel működő szeleprendszeres fegyver hatvan—nyolcvan méteres lőtávolságból ruhán keresztül nyílt sérüléseket nem okozott, de a találat helyének környéke mintegy tízforintos nagyságban megkékült. A gyanúsított a célpontként kiszemelt nők tett- legességig fajuló felháborodásán nagyokat nevetett. Vallomásában ezt viselkedésszínháznak nevezte, amelynek jeleneteit ő irta és rendezte. A fegyver irányzékrend- szerét mindig szakszerűen, a lő- távolságnak megfelelő értékre állította 'be és elmondása szerint célt nem tévesztett. A légfegyvert a megmaradt lőszerrel együtt a rendőrség lefoglalta. A kapitányság sajtó útján tájékoztatta a lakosságot, hogy a sérüléseket nem kóboráram és nem is ismeretlen ufo-tevékenység okozta, hanem garázdaság. Várják a sértettek jelentkezését A város megnyugodva fogadta a megnyugtató hírt. Hónapok múlva egy szűk körben ismert szqciográfus a rendőrségtől azt a tájékoztatást kapta, hogy csak hat fővel többen kértek engedélyt légfegyver tartására, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A lényegtelen információ értékelésével sajtónk még nem foglalkozott. CSATÓ KÁROLY: A város megnyugodva fogadta a hírt KÖNYVESPOLC Csoóri Sándor: A félig bevallott élet A néhány napja véget ért ünnepi könyvhét irodalmilag kétségtelenül legértékesebb kiadványa Csoóri Sándor A félig bevallott éld című esszékötete. Ez az ítélet csak azok előtt tűnik szubjektívnek, akik nem olvasták sem a mostani, sem pedig a szerző korábbi, hasonló írásait. A könyvektől csupán olcsó időtöltést, izgalmakat és szirupos szórakozást várók és igénylők bizonyára messze elkerülik Csoóri könyveit, de sokan és egyre többen vannak, akik mint ritka kincsre, szellemet-lel- ket frissítő balzsamra csapnak le az efféle írásokra. Sajnos, nem túl gyakori az öröm, mert alig van költő-író, aki olyan felelősséggel és olyan színvonalon gondolkodna, írna, mint éppen Csoóri. Mostani kötetében is elsősorban a feltétlen írni tudás a lenyűgöző. Értvén ezalatt azt a képességet — ami írónál természetes kellene legyen —, hogy pontosan, a szép szó igényével tudja kifejezni gondolatait, érzéseit. Mindig is csodáltam hajlékony, a dolgokat nevükön nevező stílusát, gondolatainak meghökkentő és irigyelt szárnyalását, egyéni pályaíveit, tárgyi és érzelmi műveltségét, pallérozott- ságát. Ehhez természetesen a tehetségen túl, de azzal mégis ikertestvér megfigyelőképesség, élet- tapasztalat szükséges. A félig bevallott élet újabb bizonyítéka —, ha kell ezt még bizonyítani — annak, hogy Csoóri felelősen, az írói hivatást valóban hivatásnak tudva és érezve gondolkodik, ítél, felnőve az ország, a nép örömeihez, gondjaihoz, rákérdezve a bujkáló, de újra és újra előbukkanó kérdőjelekre, válaszolva azokra, mégha olykor vitára késztet, s újabb kérdőjelek megrajzolására sürgetve is. frói pályája, eddigi életműve, sorsának buktatói és hullámhegyei - azonban nem tehetik kétségessé előttünk, hogy a József Attila-i gondolat érvényes Csoórira: „Érted haragszom, nem ellened ...” Én jobban szeretem azokat az embereket, akik gondolkodásra, vitára késztetnek, mint azokat, akik any— nyi nyomot sem hagynak bennem, mint vízben a hal. Mit talál az olvasp az újabb Csoóri-kötetben? Elmélkedést, életről, halálról, múltról, jelenről mind-mind átszűrve a tehetségen, sokszögűre csiszolva az író gyémántköszörűién. Ezáltal válnak az egyéni, mondhatni magánügyek eev-egy nemzedék, falu. ország, földrész közügyéivé. Csoóri többször leírta már, mostani kötetében is felbukkan, hogy legnagyobb „élménve” a háború volt. amit 13 —14 évesen élt át. s amelynek az emlékezetben megőrzött hesv- és vízraizi térképét, majd immár felnőtt feiiél hejárt ormait és bugyrait újra és újra megidézi. Hol úgy, ahogyan akkor, a történések idején látta, hol pedig úgy, mint filmrendező, aki a Don-ka- nyarból hazafutott, s annak poklait ma is magukban hurcoló embereket keres az alföldi tanyákon (Összemosódó képek múlt időmből, Magyar apokalipszis). Föltehető a szónoki kérdés: miért ez az örökös vagy legalábbis túl gyakori múltba nézés? A választ akár Csoóritól is idézhetnénk: csak az a nép képes jövőjét megtervezni, amely múltját is ismeri. Természetesen a kérdés és a válasz nem csupán Csoórira érvényes, hiszen nemzedékek kérdeznek így és próbálnak válaszolni'. Másik, nagyhatású prózai írásait is át- meg átszövő, meghatározó erejű „élménye” a költészet. Nem kétséges, hogy Csoóri elsősorban költő, a szó legmélyebb es legmagasabb értelmében. Nem úgy költő ahogyan sokan — fájdalmasan sokan — képzelik és művelik a lírát, s éppen verseikkel bizonyítják tehetetlenségüket, lelki botfü- lűségüket. Csoóri tudja, hogy nem akkor modern valaki, ha szófa- csarmányokkal ködösít, ha az al-. kimisták bűvészkedésével leplezi hozzá nem értését. Nagy Lászlóval tudja, hogy régen lejárt a lírai kalandozások kora. József Attilával tudja: „... szükséges, hogy vers íródjék, különben elgörbülne a világ gyémánt tengelye ...” Tudja. hogy „ ... Ahol csűrik-csavar- iák vagy óriás pumpákkal fújtatják föl a nyelvet, ott a nyelv előbb-utóbb megbosszulja magát, kipukkad, s rongyai szétszóródnak a világűrben .. Olyan költőkre van szükség és olvasói szomjúság, mint Nagy László. A félig bevallott élet is bizonyíték, hogy Csoórinál jobban senki nem tudja, nem érti és nem szereti Nagy Lászlót, a költőt, a jellemet. Ilyen sorokat olvashatunk a Siratóének című esszében: „Ebben a szavakat, szemeket, csigolyákat meglágyító világban, a megfontolásokba belefakulók és beleizzadok napi hadgyakorlata közben a te nyakasságod természeti tünemény volt... Hány de- rekas férfi és fiú húzott el melletted az utcai forgalomban, de a délceg, a lélekben derekas Te voltál. A versírásban is Toldi, ki nem holmi leveles pálcával mutatja az utat, de szálfa rúddal...” Ilyen lényeglátó írást Nagy Lászlóról még nem olvashattunk. Mint ahogyan perdöntőén lendületes és igaz sorokban beszél Németh Lászlóról is. Mindkét esszé irodalomtörténeti érték. Különösen szükséges volt már Németh Lászlóról kimondani a végérvényes igazságokat. S ezt Csoóri he- lvett aligha tehette volna más. (Magvető Könyvkiadó miw.l Gál Farkas Kiállításon láttuk... ... Kondor Béla válogatott festményeit, grafikáit a félegyházi Kiskun Múzeumban. A tárlatot augusztus 20-ig tekinthetik meg. • József Attila. • Petőfi kecskeméti jutalomjátékának emlékére — Lear bolondja. • Bodó Györgyi, Szécsi Margit és Fehér Ildikó.
