Petőfi Népe, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-26 / 121. szám

1982. május 26. • PETŐFI NÉPE • 5 KÉSZÜL A FÉNYTORONY • KIÁLLÍTÁS A MŰCSARNÓKBAN • NAPSZOBROK • AZ ELSŐ MAGYAR • ZÖLD FRAKKBAN A KIBER­NETIKUS MŰVÉSZ Kalocsai akadémikus a Kupola alatt „Kalocsa", mondta tisztán ejt­ve a szót 1982, május 5-én, a Szajna-parti Kupola alatt Louis Leygue úr, a mindig negyventa­gú francia szépművészeti akadé­mia elnöke. Az elhunyt Louis Dideron szé­két elfoglaló Nicolas Schöffer, a kibernetikus művészet atyja, a negyvenedik, arra gondolt a Louvre-val átellenben, háttal Na­poleon szobrának, szemben a zöld, aranysújtásos frakkba öltö­zött testülettel; kitől tanulta a ceremónia kancellárja a ponfos artikulációt. A szülővárosáról, pá­lyakezdéséről közölt adatai is alapos tájékozottságra utaltak. Közben az ünnepi szónok ele­gáns nagyvonalúsággal méltatta az , Akadémia első magyar szár­mazású új tagját, ahogyan azt a több száz éves szokások előírták. A beiktatási ünnepség formasá­gait még a császár idejében ala­kították ki, de a halhatatlanok testületének mintha megváltozott ivolna a szemlélete. Ady dohogva '„kriptaként” emlegette az ósdi gyülekezetét, a maradiság felci- comázott fellegvárát. Most ott ülhet a Le Vau által tervezett márványpalotában Ionescu, a ha­gyományrobbantó (Schöfferen kívül a másik kelet-európai). Bizony mái a légkör. Még a szertartás is változott: az ünnep­ség végén kinyújitózkodó, elomló, forgó, kavargó, erősödő, fölerő­södő, elhalványuló sugár- és fény- káprázatok pásztázták a Kupolát, a márványcirádákat. Az alkotó- feltaláló mágikus fényözöne, a Császár közelében felállított fényszerkezete azt' kívánta bizo­nyítani, hogy a technika j— a villanymotor,/ a számítógép, az energiát kiszabadító mechanizmus — éppen olyan kifejezési eszkö­ze a művésznek, mint a véső, a kalapács, az ecset. Ilyen csuda se esett a Kupola alatt. • Készül a Chronos. Schöffer Miklós (középütt) megyei, kalo­csai vezetők, mérnökök társasá­gában. # A Szépművészeti Akadémia új tagja. (Straszer András repro­dukciója. felvétele) Kalocsán se volt még olyan fénytorony, amelynek felállításá­ra most készülődnek. Avatását az őszre tervezik. A Chronos 8 alkat­részei az ÉPGÉP kalocsai gyárá­ban kellő időben a Mester ma­gyar tanítványa, Dargay Lajos rendelkezésére állnak. Az ő szak­mai irányításával kerül az autó­busz-pályaudvarhoz az egykori kalocsai gimnazista térdinamikus műve. Forgalmas, modern kör­nyezetben szemlélteti Schöffer „kereséseinek" eredményeit. Napjaink és a holnapok valósága egyre kevésbé fejezhető ki, tűk­röztethető hagyományos, anya­gokkal, a formált márvánnyal, fémmel, vászonnal, hanem a te­ret kitöltő, tudatosan fölszabadí­tott, elrendezett, irányított fény- és hangenergiák szintézisével. Lényegében elégedett a Chro­nos előmunkálataival a minap két napig otthon időző művész. A Művelődési Minisztérium hívta meg őszi, műcsarnoki életmű-ki­állításával kapcsolatos -teendők megbeszélésére. Tárgyalt vezető magyar művelődéspolitikusokkal, könyvkiadókkal. Magával hozta legújabb, a tükrözés elméletét vizsgáló kötetét. Végre remélhe­tő, hogy korábbi elméleti munkái közül magyarul is olvashatjuk egyiket-másikat. (Romániában valamennyi kötetét lefordították.) Interjút adott újságíróknak, ta­lálkozott Takács Gáborral, a ..Schöffer-dokumentumfilm” ren­dezőjével. Barátainak beszámolt napszobor-kísérleteiről, ingó szob­rairól. Elmondta, hogy a Pompi­dou Központ . számítógépén ugyanolyan módszerrel csinált hangszerkezetpket, mint vizuális struktúráit. Dolgozik, feladatok várják la­boratóriumában, de azért — mint említettem — két napra haza- menlt Kalocsára, ahol nemcsak őszinte szeretettel, szép szavak­kal várták. Minden szólamnál, fo­gadkozásnál jobban bizonyítja a szülőváros és Schöffer hét esz­tendeje megújított termékeny kapcsolatát az a hír, hogy az I. István úti múzeum mellett már épül a műterem-laboratórium'. Ér­deklődő tanítványok, tehetséges fiatalok nagyszerű körülmények között ismerkedhetnek meg itt az esztétikai élménykeltésre, a mű­vészet ősi funkciójának gyakor­lására a legújabb technikai vív­mányokat szigorú elviséggel al­kalmazó Schöffer Miklós mun­kásságát. Heltai Nándor / KÉPERNYŐ Parabola A Parabola találta ki Árkust, vagy ez a szelU^nes, okos újság­író teremtette meg az egyik leg• tévésebb műsort? Szónokiak per­sze a kérdések, csak személyiség és műfaj eszményi találkozásá­nak hangsúlyozását szolgálják. A Nincsen hétfő Centrum nélkül hasonlóságára elmondható: nincs Parabola Árkus nélkül. Azt se tudom, hogyt a „tokáré- koskodási buzgalom" 'volt elébb, vagy a humoros okítás szándéka? Honnan pattant ki a nagyszerű ötlet? Talán szóvá tette egyszer valamilyen főrevizor: mégiscsak abszurdum, hogy metnnyi drága külföldi fölvétel elpocsékolódik. Megveszik, aztán a dobozban ma' rád. Előbb-utóbb jegyzőkönyv lesz a vége, ha nem találnak ki valamit! összedugták a fejűket az illetékesek, mit is csinálhat­nak a félpucér nőkkel, az állam' férfiak intimitásaival, a szenzá­ciós apróságokkal, az innefn-ovípan jellegű tudósításokkal, a csupán érdekes, ám mondandó, előremu­tató tartalom nélküli kuriózu­mokkal. Túlságosan komoly a mi közéletünk ahhoz, hogy eltűrné a hírek, a hagyományos műsortí­pusok elvicceiéséf. A kényszer szülte hát a Para­bolát? Bármennyire is tetszik, semmivel sem bizonyítható fölté­telezésem. Azt hiszefm, hogy más­ként jött létrei — mikor is? — Árkus műsora. Éppen az a nagy­szerű benne, hogy észrevétlenül csepegteti belénk, hfnti el a Ta­nulságot, a sokféle körítés elta­karja a Parabola példázat., taní­tómese-jellegét. Ügy csinál Ár­kus, mint a híres amerikai nyo­mozó. Elidőz a jelentéktelen részleteknél, rácsodálkozik az ér­dekességekre, hamiskásan élcelő- dik a más összeállításokban el­képzelhetetlen fölvételeken. Ügy látszik, elsiktlik a lényeg mellett, amikor távozóban visszaszól az „ajtóból” és két-három elmés mondattal talpára állítja a para­bolát, az ötletmécsesek fényét — a parabolatükrökhöz hasonlóan — sugárnyalábbá összefogva vala­milyen visszásságra, fontos ősz- szefüggésre vetíti. Csak úgy mel­lékesen, fölemelt mutató ujj nél­kül. A szöveg és a kép összhatá­sa teremti meg a Parabola árku­st humorát. Fiatalok órája Két okiból volt jobb a szokott­nál a Fiatalok órája. Lelkesítő témát választott. Csak az Ifjúsági Magazin hiszi, hogy a fiatalokat csupán a diszkó, a szex, a sport érdekli. A' teljesítmény, a vállal­kozás ma is követésre ösztönöz. (Milyen jól tudja ezt Vitray!) Tel­jesen mindegy, hogy traktoros, atléta vagy tanárjelölt az illető: a képességek mozgósításának a mértéke, a kitartás nagysága a döntő. Jó gondolat volt e néhány nagyrahivatoitt diplomázó bemu­tatása. Az olykoir-olykor modo- roskodó Vass István Zoltán ki­válóan kérdezett, így jól megis­merhettük a tehetséges, szorgal­mas fiatalokat. Azt sem vettük észre, hogy még egy végzős bele­féri volna a műsoridőibe. A félig- meddig kecskeméti riporter a Mathiász dédunokával beszélget­ve, a szőlőnemesítő idézett sza­vaiban találta meg sikereik tit­kát: a munka és a küzdés viszi előre az embert és az emberisé­get. Várospódium Kiskőrösről sokat megtud­hattak, akik a Várospódiu­mot választották a primitív bűnügyi sorozat helyett. Nyilván a kisebb városok megismertetéséért is szerve­zik ezt a sorozatot a szegedi körzeti stúdió munkatársai. (Aligha remélhető, hogy negyven perc műsoridő ele­gendő akár a legfontosabb helyi kérdések tisztázására, megválaszolására.) A telefo­non vagy a helyszínen föltett kérdések inkább a lakossá­got foglalkoztató problémák­ról tájékoztatták a nézőket- hallgatókat. Talán ezzel is magyarázható a kölcsönösen belátó, megértő, a kényesebb ügyeket, megoldhatatlan bo­nyodalmakat nem feszegető hangnem. Az is igaz persze, hogy Kiskőrös elégedett vá­ros, több az öröm a gondnál, jól élnek lakói, akik inkább a városi ügyek színét mutat­ják a világnak, mint a fonák­ját. Király Zoltán szerkesztő­riporter, Szász Emőke rende­ző és a többi tévés elegáns könnyedséggel látta el fel­adatát. —i —r 0 Diószegi Balázs: Tarpai ház (olaj). Diószegi Balázs kiállítása Tokajban A Kiskunhalason élő kivá­ló festőművész és grafikus, a Székely Bertalan- és Munká- csy-díjas alkotó szerte az or­szágban mindenfelé bemutat­kozott már a közönség előtt. S akár egyéni, akár csopor­tos tárlat keretében lépett a nyilvánosság elé, mindig si­kert aratott műveivel. Aki a természethez, a tájhoz és az ott élő néphez oly közel ke­rült, mint Diószegi Balázs, az méltán tarthat számot ki­vételes érdeklődésre. A már említetteken kívül a megyei művészeti díj is ezt húzza alá. Jelenleg a Tokaji Galériá­ban láthatók a képei. Az ot­tani művésztelep — melynek annak idején az egyik létre­hozója volt — adott otthont két hétre a Diószegi-művek­nek. Mostani tárlatán az al­kotó a legutóbbi tíz esztendő alatt készült munkáiból ad ízelítőt. .v.v.v.v.%*. (2.) — Te kezdted — mondja Kata duzzogva. S szipog még néhányat, de feje Tiborhoz dől; egész tartá­sából a fegyverletétel szándéka árad. — Mindig te kezded ... Tibor magához húzza. — Pedig egészen máson jár .az eszem! Egy kis egér nem cincoghatna halkabban: — Például? — Kitalálod ... I — Nem találom ki! — Ez a hang is évődő. — Azon tűnődöm — mosolyog Tibor —, hogy milyen lenne, ked­ves asszonyom, egy látogatása a szomszédos legénylakáson ... Egy kis felsurranás... — A maga szo­bája felé bök. — Tudja, milyen rideg, milyen szomorú, ez az odú három napja, ön nélkill? Kata — akár egy megkísértett szíizlány — kényesen nyújtózko­dik. — Azt mondja, menjek fel ma­gához?— kérdi ártatlanul. . — A legszebb reményem telje­sülne — hajol a kezére Tibor, s áll is fel, hogy induljon, át, já másik szobába. Kata lustán feláll, a haját igaz­gatja. — Van valami itala iS, Kedves Kovács? Vagy megint csak a francia impresszionisták albumát akarja megmutatni? Tibor a kis bárszekrényhez lép, ajtaját kinyitja. — Asszonyom, mit óhajt? Ko­nyak? Whisky? Kubai rum? Kata odamegy. Előbb a száját nyújtja, s csák a csók után felel. — Talán egy csepp száraz#Marti- nit A férfi, kiemel egy vecmutos- üveget, a feleségéhez lép, beleka­rol; és vonni kezdi a szobája fe­lé. Közben duruzsol, — Túl sok (kényelmet' ne vár­jon! Egy keskeny kis dívány... Csak amúgy agglegényesen ... Kata rátapad a szájára-.- — Nincsenek igéhyeim! — mondja aztán szendén, s húz a vertnutos üvegből. — Ez irányomban nem éppen hízelgő... — nevet fel hirtelen Tibor. — Az igényes nőkhöz van szok­va? — kérdi Kata kaeéran. — Próbáljuk ki — súgja a fér­fi. s magához rángja. 3. Az asszony elandalogva lépked mellette; szorosan összebújnak. S ott vannak már a két szobát el­választó ajtónál, amikor. Kata hirtelen megbotlik az ajtó mel­lett heverő, összegöngyölt toron­táli szőnyegben. Felnyitja szemét, ■körülnéz, aztán kirántja magát Tibor öleléséből, és kemény lép­tekkel elindul visszafelé. — Kati! — kiáltja Tibor két- ségbeeáve. Az asszony ránéz, hangja ijesz­tően józan. — Ilyesmivel nem veszel le a lábamról, öregem! Az az idő el­múlt! Nyolcéves asszony vagyok, ha netán megfeledkeztél volna róla! És főképp: válófélben levő asszony! Akit a férje elüldözött magától! — Mivel, az isten szerelmére? — mered rá Tibor. Az üveg ott van a kezében; lecsapja az ital­szekrényke tetejére, és farkassze­met néz az asszonnyal. — Mivel? Kata leveti magát a karosszék­be, — Azzal, hogy ellenem fordult! — Nem,ellened! Az apám mel­lé álltam. Kata ajka lebiggyed. — -És? Kinek használsz vele? Nekem? Magadnak? Vagy az apádnak ? — Jogom volt hozzá! — A világ ellenében kétségkí­vül! — bólogat gúnyosan Kata. — Egy fiúgyerek álljon az apja /mellé... De hogy a felesége el­len szövetkezzék vele?!... Tibor sóhajt. — Szép álom volt, de nem ment... Tudomásul kell venni! És neked is jobb így, hidd el! Kata kegyetlenül nevet. — Te csak ne védd az én érde­keimet, igen? Erre itt vagyok ma­gam! — Nem kell összehúzódnunk, nem kell felborítanod a rhegszo- kott életrendedet — erre ' gon­dolj! — Boldogan vállaltam volna, százszor tisztáztuk! Hogy öregko­rára meglegyen a kényelme, a nyugalma! Tibor elégedetten bólogat. — Remekül bírja magát! — Most! — toppant Kata. — De mi lesz tíz év múlva? Főzni, mos­ni rá .. . Ha beteg, ápolni... Ez eszetekbe se jut? — Hosszú évek óta egyedül él, .megszokta. És félti a függetlensé­gét. — Mikor itt mindene megvol­na! — csap a szék 'karfájára Ka­ta. — A kényelem; a szeretet-, a családi élet melege, ami után szegény anyád halála után any- nyit sóhajtozott! Tibor' tűnődik. Aztán halkan azt mondja: — Kímélni akar ... Nyilván ez van a dolog möggitt... Világéle­tében tapintatos ember volt, só­ba nem akart senkinek a terhére lenni... És nem olyan neshéz ki­számolni, hogy egy háztartásban két ember, az két ember,' három ember meg három ... Pláne egy másik generáció! Amikor ő ki akarja nyitni a tévét, mi el alkar­juk zárni... Amikor vendéget hívunk, ö korán szeretne lefe­küdni ... Amikor fürödni sze­retnénk, 6 nagymosást rendez a fürdőkádban... Képzeld csak el! — Elképzeltem — feleli kurtán Kata. — Sőt; beleéltem magam! — A hirtelen támadt dühtől egé­szen a hajáig élveresedik. — Mert ez nemcsak szép álom volt, fiacs­kám! Ez ígéret’ volt, ha nem em­lékeznél rá. konkrét ígéret! Ha jól emlékszem; apád megígérte, hogy még. a nyugdíjazása előjt el­adja a rákospalotai házát, a pénz­ből mi fölépítjük a nyaralót a Balcsin, ő meg ideköltözik hoz­zánk. így volt? Tibor szótlanul bólint, hiszen tagadhatatlan, hogy ez így volt. — És akkor tessék: az öreg visszatáncol! — folytatja Kata. — Amikor pedig épp az ö tanácsá­ra adtuk el tavaly a kocsit, és öl-, tűk bele az érte kapott pénzzel együtt az utolsó fillérünket is a telekbe! Sőt! Amikor az építési engedélyt is kitalpaltuk! Amikor már a kőművessel is megállapod­tunk! — Felkapja táskáját, egy levelet , vesz ki belőle, odadobja férje elé. Tessék. Három napja jött Zakariástól! — Mi van benne? — mered rá Tibor. — Nem vagyok a titkárnőd! — Ideges kézzel mégis visszarántja a levelet, kisimítja. — Tessék! Ha a jövő hónapban nem tudja meg­kezdeni az alapozást, visszalép, mert más munkát vállal! És tu­dod, ez mit jelent! Hogy fuccs a villánknak! — Mért volna fuccs? — Mért köteleztük magunkat, hogy záros határidőn belül be­építjük a telket, ha még emlék­szel rá! És jövőre lejár a határ­idő! Ez az utolsó pillanat! Csönd van, nehéz csönd. Kata hirtelen fölnevet. — És akkbr az öreg meggon­dolja magát! ígérget, beugrat ben­nünket a telekvásárlásba, aztán nem ér a neve __ T ibor fölvonja vállát. ! — 'Legföljebb eladjuk a telket, és veszünk megint egy kocsit.,. — öt év múlva! — néz rá Kata. — Ugyan! Egy alig használtat! — Jó drágán! 1 —> Közben a telekár is fölment. Fedezi a kocsiár különbözetét! Kata a fejét rázza, elszántan. 1 — Ilyen játék nincs, kisfiam! Ehhez keress egy másik játszó­pajtást! Megint csak csend ül közéjük. Tibor rágyújt. — Végeredményben őt is meg lehet érteni... — dünnyögi aztán. — Neki is megvan a saját élete! — Éppen erről van szó! — int hevesen Kata. — És ha neki nincs elég sütnivalója, nekünk kell gondolkoznunk helyette! Csönd, újfent. Kata odaugrik a férfihoz, megrázza a vállát. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents