Petőfi Népe, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-23 / 119. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! p / ) i jpMW KIVÁLÓ MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZE Ünnepség négy közös gazdaságban Ezekben a napokban megyénk jó néhány termelőszövetke­zetében, szakszövetkezetében ünnepelnek. A gazdaságok át­veszik az elmúlt év sikeres eredményét bizonyító kiváló szö­vetkezeti címet. Az ünnepi beszámolóban szinte mindenütt csak rövid passzus jutott az elmúlt év eredményeinek. Sok helyjitt — helyesen — a munkát gátló problémákról szóltak és a felada­tokról, amelyek várnak a nagyüzemekre. AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA, XXXVII. évf. 119. szám Ára: 1)40 Ft 1982. május 23. vasárnap BALLAGAS • Diákként utoljára járták végig tegnap délelőtt az alma mater is­merős folyosóit, tantermeit a Kecskeméti óvónőképző Intézet vég­zős hallgatói, hogy elbúcsúzzanak tanáraiktól, s a diákélettől. A száz- hatvan leendő óvó néni a közeljövőben — a fogadalomhoz híven gyarapítja, szépíti a rájuk bízott óvodások világát. Az akasztói Béke Szakszövet­kezet hatodik alkalommal nyerte el a kiváló szövetkezeti címet. A hatezer hektáron gazdálkodó kö­zösség 1300 tagja vallhatja ma­gáénak a sikert. A szántóföldi növénytermelésen túl 080 hektár szőlőjük is van. 2000 hektár le­gelőre alapozzák a juhászatukat. Az állatlétszám több mint 10 ezer, ebből 6000 az anyajuh, bo­rászatuk évente 50 ezer hektoli­tert forgalmaz. A 8 aranykorona értékű föl­dön a kedvezőtlen termőhelyi adottságok ellenére, tavaly több mint 14 millió forint nyereséggel zárták az esztendőt. Ide kívánko­zik egy számadat, minden 100 fo­rint kifizetett munkabérre 100 forint nyereség jutott. Pedig ta­valy .19 millió forintot költöttek beruházásra. 1,4 millió forintot fordítottak szociális, kulturális és munkavédelmi célokra. A szövet­kezet eredményességének tulaj­donítják azt is, hogy az elmúlt 10 esztendőben Akasztó község né­pessége nem csökkent, a fiatalok itt maradnak, .megtalálják szá­mításukat. Az akasztói Béke Szakszövet­kezet kollektívájának Romany Pál, az 'MSZMP Bács-Kiskun me­gyei Bizottságának, első titkára adta át a kiváló szövetkezetről szóló okmányt. 'Miniszteri kitüntetésben ré­szesült’ Papp Imre vontatóvezető, Madácsi Mihályné tésztagyártó, Binszki György juhász. A Terme­lőszövetkezetek Országos Taná­csának kitüntetését pedig Kala­pos István gépszerelő kapta. Gyenge termőképességű földje, kedvezőtlen adottságai ellenére a jakabszállási Népfront Szakszö­vetkezet évről évre elnyeri a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint a TOT által adományozott Kiváló Szö­HALASZTHATATLAN AZ ÖNTÖZÉS Kalászol az árpa, a rozs Kalászol az őszi árpa és a rozs. Hamaro­san kalászba szökken a búza is, ha kap elég csapadékot. Az aranyat érő májusi eső azon­ban csak szórványosan érkezik. A Kiskunság homoktalajain az őszi árpa máris megsíny­lette az aszályt, és a kenyérgabona fejlődése A növényzet fejlődése a kései kitavasztídás ellenére, kezdetben elég biztatónak tűnt. A hétezer hektárnál nagyobb területű cu­korrépát alig érte szélverés, csu­pán 40 hektárt kellett újra vetni, Egyéb károsodás a hosszan tartó hűvös idő miatt, szórványosan mutatkozott, de ez sem volt szá­mottevő. A kukorica még tartja magát, bár hirtelen kelt ki, utá­na egyenletesen fejlődött. Az esőt meghálálná, az öntözést is. Az erre berendezkedett gazdaságok inkább csak a vetőmagnak ter­mesztett tengerit öntözték eddig. Ha a máj/üsi eső tovább várat magára, halaszthatatlan az öntö­zés mindenütt, hol erre lehetőség van. A vízügyi szervek a csatorná­kat, a műveket előkészítették. Tény, hogy a mesterséges csapa­dék előteremtése nem olcsó. Va­lójában az a drága, ami meg sem terem, mert elmulasztották az ön­tözését, amikor még segíteni le­hetet volna rajta. A késlekedés most már kárt okoz. A megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának heti összesítése szerint, a nagyüzemek kevesebb kukoricát vetettek az előzetesen tervezettnél, bár az sem érte el a tavalyi mértéket. Legjobban Kecskemét és a város-, környék állami, szövetkezeti gaz­daságai közelítették meg — 99,7 százalékos teljesítésükkel — a sa­ját vetési előirányzatukat. Ez a térség azonban nem a legfőbb ta- karmánytermő tája Bács-Kiskun megyének. A bajai járási kukori­catermesztő gazdaságok május 17-ig 98,1 Százalékát vetették el a tengerinek. A kalocsai járásiak 98,5 százaléknál tartottak a hét elején. Legjobban Kiskunhalas és a járása közelít} meg 99,1 száza­lékos tervteljesítéssel a megye­székhely és környéke eredmé­nyét. Ezek a számok máris jelzik, lelassult. Az agrometeorológiai állomás mé­rései szerint, Bács-Kiskun nagyobbik felében a termőföld hasznosítható vízkészlete tíz centiméter mélységig mindössze 14 százalék. Fél méterrel a talaj felszíne alatt pedig 52 százalék, mind a két érték jóval alatta ma­rad a sokévi átlagnak. Gyűjtik a lucernát a harkakötönyi Egyesülés Tsz-ben. hogy .az idén még inkább szük­ség lesz a másodnövények, a si­lózásra alkalmas takarmányfélék vetésére, a növénytermesztés mel­léktermékeinek eddiginél nagyobb arányú hasznosítására. Az abrak­igényes állatállomány tovább gya­vetkezet címet. Az idén éppen nyolcadszor. Az erről szóló okle­velet tegnap délután ünnepi köz­gyűlésen adta át dr. Sütő Dezső, a Pénzügyminisztérium Ellenőr­zési Főigazgatóságának főigazga­tója a szövetkezet elnökének. A szakszövetkezetek között or­szágosan is egyedülálló a jakab­szállási, amelyik ilyen sokszor ki­érdemelte a kitüntető címet. A gazdaság a múlt évben dinami­kusan továbbfejlődött, üzemi ter­melési értéke Í7, árbevétele 22 százalékkal haladta túl az előző esztendőét. A takarékosság, az intenzitás növelése és a jó mun­kaszervezés révén költséggazdál­kodása kedvezően alakult, száz forint ráfordítással 28 forint jö­vedelmet értek el. Továbbra is jelentős a háztáji gazdálkodás, tavaly megközelítette az ötven­millió forintot az innen szárma­zó bevétel. A kiskunhalasi Vörös Október Tsz 1981-ben 161 millió forintos termelési értéket produkált, eb­ből a nyereség 23 és fél millió fo­rint volt, 22 százalékkal töíbb, mint az előző évben. Kimagasló jövedelmet hozott az állattartás (100 millió forint), ezen belül is elsősorban a baromfitenyésztő ágazat Csütörtökön, az ünnepi közgyűlésen Huri Béla tsz-elnök a gazdálkodás eredményeinek is­mertetése mellett kitért a boldo­gulás összetevőire, a dolgozók ál­landóan javuló szociális, munka- és életkörülményeire. Beszéde után dr. Soós Gábor államtitkár, a MÉM és a TOT képviseletében köszöntötte a résztvevőket s gratulált a céltu­datos, hozzáértő, szorgalmas mun­ka legújabb elismeréséhez, a Ki­váló Termelőszövetkezet kitünte­tő címhez, melyet most ötödik al­kalommal érdemelt ki a közös gazdaság. Dr, Szabó Miklós, a városi-já­rási pártbizottság első titkára Kiskunhalas vezetői és lakossága nevében fejezte ki nagyrabecsü­lését a kollektíva előtt, s biztatta további helytállásra, a sikerek konzerválására a tagságot. Végül dr. Soós Gábor, illetve Huri Bé­la a Mezőgazdaság Kiváló Dol­gozója kitüntetést hat, a TOT- emlékplakettet egy, a termelő- szövetkezet kiváló dolgozója ok­levelet és a vele járó . jutalmat tizenegy személynek adta át. Ünnepi küldöttgyűlést tartott a garai Vörös Csillag Termelő- szövetkezet tagsága, abból az al­kalomból, hogy kollektívájuk el­nyerte a Kiváló Szövetkezet cí­met. Bakai Pál, a termelőszövetkezet párttitkára köszöntötte a vendé­geket, közöttük Szakolczai Pált, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának titkárát, dr. Var­ga Antalt, a TESZÖV titkárát és Szürszabó Dénesi, a megyei ta­nács mezőgazdasági és élelme­zésügyi osztályának helyettes ve­zetőjét. Matos Iván, a termelőszövetke­zet elnöke elmondta, hogy a szo­cialista közösség már második al­kalommal nyerte el a kitüntető címet. A kedvezőtlen időjárás el­lenére kukoricából 78 mázsát, cu­korrépából 518 mázsát takarítot­tak be hektáronként. A háztáji és kisegítő gazdaságok 28 millió forint forgalommal járultak hoz­zá a közös eredményhez. A ter­melőszövetkezet által leadott hí­zómarhák 90 százaléka exportra ment. Emellett néhány adattal még dicsekedhetnek a garai. gazdák. Árbevételük egy esztendő alatt 14 százalékkal nőtt — meghaladta a 169 millió forintot. Nyereségük 64 százalékkal volt több az előző évinél — összesen 36 millió 300 ezer forint. A közös vagyona is növekedett 18 százalékkaL Miniszteri kitüntetést kapott Aladzsity János növénytermesz­tési ágazatvezető és Szabó Ká­roly főállattenyésztő. A TESZÖV különdíját a termelőszövetkezet elnöke Matos Iván vette át, Vasz- kó Istvánná, konyhai dolgozó pe­dig TOT-kitüntetést kapott. Hu- szonketten kiváló dolgozó kitün­tetésben részesültek. ELLENTMONDÓ HADIJELENTÉSEK A BT FOLYTATTA VITÁJÁT Harcok a Falklandokon Aczél Endre, az MTI tudósítója jelenti: Londoni bejelentés szerint a Falkland- (Malvin-) szigeteken partra szállt brit erőknek sike­rült szilárd hídfőállást kiépíte­niük Port (Puerto) San Carlos térségében. Ez a kikötő a keleti Falkland- sziget északnyugati csücskében ■ fekszik. Rajta keresztül áramlik most az ember- és a hadianyag a sziget belseje felé. Nőtt hadügyminiszter szerint több olyan brit kommandó is a szárazföldön maradt, amely a péntekre virradó éjjel hajtott végre támadásokat argentin ka­tonai létesítmények ellen. Nem- (Folytatás a 2. oldalon) rapodott, kell a takarmány. Az évelő pillangósok első növedé- kének eddig betakarított mennyi­sége szerényebb a tavalyinál. Ezt is meg kell becsülni. Kiss Antal Hiánycikk volt, van és — feltehetően — lesz is még egy darabig. Ne üssön senkit túlságosan szíven a megállapítás. Ne ra­gadtasson senkit indulatokra. Emlékezünk-e olyan időszak­ra, amikor mindenütt, min­dent megkaptunk, amire szük­ségünk volt? Bizony, nem. ■Legfeljebb a hiányzó — igényelt — cikkek köre más és más. Az építőanyagokért két éve szinte kalapolni kel­lett. A TÜZÉP-pénztáraknál tolongtak az emberek. Szíves szóval, vagy türelmetlenül ér­deklődtek: van-e piros cserép, mész, cement, tégla elegendő? Hiába akart az építtető min­den anyagot egyszerre besze­rezni, nem ment a dolog. Ma? Bőséges a kínálat, csak legyen pénz. Egy időben hiányoltuk a zsákos oltott meszet is. Most annyit hoz belőle a fuvaros, amennyi a kocsijára ráfér. Mi több, egyes községekben mun­kához láttak a mészoltó kis­iparosok. S hogy az építőanya­gok köréből mást ne említ­sünk, az iparcikk-kereskede­lem — végre! — folyamatossá tette háztartási üzleteinek gipszellátását. Levis farmernadrághoz két éve csak nagy szerencse árán lehetett hozzájutni. Az egyik áruházban hetekig hitegették a vevőket, hogy „pénteken tessenek benézni, akkor hátha kapunk ..." Ma? Ahol ez tör­tént, tegnap percre készen szolgáltak ki mindenkit ilyen nadrággal. S még egy apróság: az egyik szaküzletből hónapo­kon keresztül hiányzott a gyantás forrasztóón. (Akik keresték, azokat Budapestre irányították.) Most viszont kapható, korlátlanul. Panaszkodik egy áruház műszáki osztályának a vezető­je: telítődött a tv-piac, fekete­fehér készülékekből. Színes té­véből jó, ha két-három napon­ként eladnak egyet. Tizenötfé­le rádiót ■ kínálnak, de nem kapkodják túlságosan. Kevés a vevő, mondta a kereskedő, s jobban megfontolják, mire költik a pénzüket. Az Orion Hi-Fi torony részegységenként elkelne, csakhogy a jámbor vevőt a megtévesztő reklámo­zással alaposan felültették. Valójában nincs elég részegy­ség (egyik-másik Videoton- gyártmány fogyasztói ára sem tisztázott), s a rádió- és tévé­újság hirdetése, amely szerint „A kijelölt üzletekben kapha­tó", semmitmondó. Melyek ezek a kijelölt üzletek? Ez itt a kérdés. Hiánycikk, összetettebb, bo­nyolultabb problémát sejtet, mintsem egy kirakatnézéssel el lehetne intézni. Hiszen hiányzó cikként foghatjuk fel* az agyonsózott üveges székely­káposztát, vagy paradicsomos lecsót is, abban az értelemben, hogy szívesebben ennénk he­lyettük — jót, vagy jobbat! Ilyenkor a pénzünkért elvár­ható jó minőséget hiányoljuk. Nyugodjunk bele, hogy szük­Bács-Kiskon a BNV -u (Képriportunk a 3. ol­dalon) Szerdán megnyílt a be­ruházási javak kiállítása, a tavaszi Budapesti Nemzet­közi Vásár. Munkatársaink azokba a pavilonokba ka­lauzolják él önöket, ahol Bács-Kiskun megyei válla­latok, szövetkezetek) gyá­rak éff gyáregységek mutat­ják be legújabb tetmékei­Támogatjuk és ösztönözzük a termelést növelő kezdeményezéseket (Interjú a 3. oldalon) A mezőgazdasági terme­lés eredményeiről, gond­jairól és a további felada­tokról beszélgetett munka­társunk Gál Gyulával, a megyei tanács mezőgazda- sági és élelmezésügyi osz­tályvezetőjével. Kodály emlékezete (összeállítás az 5. ol­dalon) Születésének közelgő szá­zadik évfordulója előtt nemcsak hazánkban, de úgyszólván az egész büágon megkezdődték a Kodály- ünnepségek. Ennek jegyé­ben készítettünk mi is ösz- szeállítást Kecskemét nagy fiáról. Képünkön Borsos Miklós híres portréja lát­ható a Mesterről. A szobor a Kecskeméti Kodály Inté­zetben található. TH i V/MI l'H ~ '-^v -1 ségleteinket — magasabb szin­ten — nem tudjuk még min­dig, mindenben kedvünk sze­rint kielégíteni? Semmiképp. Jó alapunk van arra, hogy ebben továbbhalad­junk. Az építőanyag-ellátás­ban és másban elért javulás folytatható egyéb területeken is. Kétségtelen, hogy némely boltosok ügyeskedéssel — ke­vesebbet rendéinek valamiből, mint amennyi kellene — elő­idézhetnek, átmenetileg mes­terséges áruhiányt. Jogos az az igény, hogy ami kapható a boltban, legyen szem előtt, hogy a pult alá kacsintgatás- nák ne legyen alapja. A keres­kedelem és az ipar működjön jobban együtt. Szakértelem­ben, kereskedői felkészültség­ben se legyen hiány. Mindezek fontos követélmények, elen- gedhetetlenek. Az oltott mész és a Hi-Fi- torony közötti nagyívű áthi­dalás — feszülő távolság — a kereslet kielégítésével termé­szetesen idővel csökkenthető. Am ennek érdekében nekünk, vásárlóknak is megvannak a teendőink. Nevezetesen, ha ar­ra gondolunk, nemcsak mint fogyasztók, hanem mint ter­melők is jelen vagyunk az áruházakban, az üzletekben. Ha többet, jobbat és mást aka­runk venni, azért mi magunk­nak is többet és jobban kell dolgozni. Felhőtlen ég alatt soha nem éltek — valószínűleg ezután sem fognak — a termelők, a kereskedők és a fogyasztók. Az a fő megállapítás, hogy „El­osztani csak azt lehet, amit megtermelünk", mindenkire érvényes. Kohl Antal

Next

/
Thumbnails
Contents