Petőfi Népe, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-04 / 102. szám
1982. május 4. kedd • PETŐFI NÉPE • 3 A Tisza mentén Aki sokáig maradt ágyban május 1-én Tiszaalpár központi részén, friss kürtszóra ébredhetett: a felszabadulási emlékparkban gyülekeztek az úttörők, s a nagyközség lakossága, vezetői. A közös ünneplés főszereplői a gyerekek voltak. Műsorral köszöntötték a munka ünnepét, s most avatták föl a kisdobosokból úttörőkké serdült pajtásokat. • Egy ugrással feljebb a Tisza mentén, Lakiteleken májusfát állítottak az emlékparkban, ahol a fölvonulás utáni nagygyűlésen. Deák István, a járási párt-végrehajtóbizottság tagja mondott beszédet. Jelen volt Princz László, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkára. Mint mindenütt, itt is kellemetlen szél fújt, ezért azok, akik tovább akarták folytatni az ünneplést szórakozással, kimentek a Tőserdőbe. Ám ott sem találtak ezúttal színes forgatagot, csak néhány árust és a természet szerelmeseinek kisebb csoportját. A május 1-én megnyílt fürdőben- — délelőtt legalábbis — senki sem mártotta meg magát a medencék vizében. Viszont Kerekdombon a tsz-fürdő gondnokságának nem kellett későbbre eltennie azt a palack pezsgőt, amelyet hagyományosan minden esztendőben az első fürdővendégnek ajándékoznak. Néhányan bemerészkedtek a vízbe is. Tiszakécskén módosították a májust köszöntő programot a rossz idő miatt, s elmaradt az iskolások sportbemutatója. A Béke és Szabadság Termelőszövetkezet termálstrandjánál munkás— értelmiségi találkozót tartottak, amelyen részt vett Horváth Ignác, a kecskeméti járási pártbizottság első titkára. A sportligetben nem volt igazi majális-hangulat. Azonban a kerekdombi termelőszövetkezet és a VEGYÉP- SZER kécskei gyárának dolgozói a hűvös szél ellenére is összemérték erejüket a focipályán. Az élen az Augusztus 20. Termelőszövetkezet tagjai,. A szalkszentmártoniak számítását keresztülhúzta a hűvös, szeles idő: a tervezőit majális elmaradt. Aim a nagygyűlést követő színvonalas műsor kárpótolta az ünneplőket. A Petőfi Termelőszövetkezet néptánoegyülttese leánytáncot, botostáncot és öregcsentői páros táncot mutatott be a színpaddá átalakított tribünön. Eat követően az úttörők tánccsoportja, majd a helybeli népdalkör szórakoztatta a közönségeit. Az ünnepségen jelen volt Hegedűs Lajos, a megyei párt-vég- réhajtóbázóttsáá tagja, á liartai Érdéi Ferenc Termelőszövetkezet elnöke. Kiskunfélegyháza • Hartán tréfás gyakorlatokkal szórakoztatták a gyerekek a közönséget. (Folytatás az 1. oldalról.) Mint május elsején lenni szokott, hosszú sor várakozott a Vasútkertbe kitelepült vendéglátóhelyek, léggömbárusok, ba- zárosok előtt. Ugyanez vonatkozik a „vidám park”-ra: a céllövöldénél a felnőttek, a körhintánál, sörgő játékoknál a gyerekek népes tábora szórakozott. Sokan — ha már itt jártak — megpróbáltak jegyei szerezni a Hungária Cirkusz délutáni és esti előadásaira. Sikerrel. Több százan kirándultak a Tőserdőbe és a csalánosi parkerdőbe. Ez utóbbi helyen,. valamint a Baja Május elsejét ünnepeltük széchenyivárosi sportpályán sok játékos vetélkedő — no meg a kissé hideg idő — csábította mozgásra az érdeklődőket. A május elsejei ünnepi hangulat, vidám szórakozás befejezéseként este az Erdei Ferenc Művelődési Központban diszkó várta a kecskeméti fiatalokat. / Baján mintegy 15 ezer üzemi dolgozó, termelőszövetkezeti tag és hivatali alkalmazott í köszöntötte k proletariátus nemzetközi ünnepét. A felvonulók öt csoportban haladtak- el a város központi terén emelt dísztribün előtt, amelyen többek között Terhe Dezső, a megyéi pártbizottság titkára, Papp György, a városijárási. pártbizottság első titkára és Kincses Ferenc, Baja városának tanácselnöke fogadta az elhaladók köszöntését. A zömök sorokba rendezett csoportok élén a kiváló címet elnyert kollektívák haladlak, így többek között az Augusztus 20. Termelőszövetkezetnek, a DUTÉP bajai főépítés-vezetőségének, valamint a Ganz Villamossági Művek bajai készülék- gyárának dolgozói. ' Á felvonulás után a Petőfisziget jelentette a május elsejei ünnepség centrumát Baján, ahol a vállalatok társadalmi szervezetei sörrel, virslivel, halászlével és birkapörkölttel vendégelték meg a dolgozókat. A környező falvakban sport- rendezvényekkel, néptáncbemutatókkal, kórustalálkozóval és egyéb kulturális rendezvényekkel ünnepelték a május elsejét. Kunszentmiklós A község terein, utcáin gyülekeztek fél tízkor az üzemek, gazdaságok, intézmények dolgozói, s több irányból indult a menet az epreskerti sportpályára, ahol vidám zeneszó, s a műsorközlő üdvözlő szavai fogadták a felvonulókat. Ünnepi beszédet Gera Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője mondott, majd az általános iskolások tornabemutatói következtek, miközben ismét felharsant a hangszórókból a zene, forgásba lendültek a körhinták és az áfész sátrainál sokan megkós-' tolták a kunsági birkapörköltet. Dunavecse Petrovics István egykori mészárszéke közelében,, a Platán téren gyülekeztek Dunavecse ünneplő dolgozói. Kedves színfoltja volt a felvonulásnak az általános iskola vöröskeresztes csoportja: a lányok hímzett vöröskereszttel ékesített fehér fityulát viseltek. A nagygyűlés szónoka Kun-Se- bestyén Géza, a Budaprint duna- vecsei konfekciógyárának igazgatója volt, s részt vett az ünnepségen Hegedűs. István, a Szak- szervezetek Megyei Tanácsának titkára is. Délután a Béke Termelőszövetkezet és a Fémipari Vállalat labdarúgóésapatai - vívtak meg egymással. 9 Miskei felvonulók. Miske Miskén érdekes színfoltja volt a felvonulásnak a népviseletbe öltözött lányok csoportja, valamint a lóháton ülő két fiú, a vállukon álló harmadik társukkal, aki nemzeti színű zászlót emelt. a magasba. Virgoncak, vidámak voltak a legkisebbek is: sok-sok papírzászlóval, léggömbökkel a kezükben lépegettek a menetben az óvodások. A nagygyűlésen jelen volt dr. Lengyel László, a megyei pártbizottság osztályvezetője. • Miskén „lovasgúla” nemzeti zászlót. vitte Szalkszentmárton Kalocsa • Kalocsán a szabadtéri színpadon tartottak nagygyűlést, amelyen Geri István, a városi tanács elnöke mondott ünnepi beszedet. Zenés ébresztővel kezdődött az ünnnep a Duna-parti városban, majd a Városkertben gyülekeztek a kalocsaiak, hogy mintegy más- , fél ezren meghallgassák Geri Istvánnak, a városi tanács elnökének ünnepi beszédét. A nagygyűlés után — amelyen jelen volt dr. Major Imre, a megyei tanács elnökhelyettese —, a helyőrségi zenekar és a Kalocsai Néptáncegyüttes vette birtokába a szabadtéri színpadot. Délután vidám majális volt a Városkertben — ahol a terület kedvező, szélvédett fekvése folytán — az átlagosnál | kellemesebb volt az idő. Fogyott a virsli és a sör, sikert aratott a FÉKON divatbemutatója, forogtak a körhinták, és nagy forgalmat bonyolítottak le a céllövöldék és más játékok. Kiskunfélegyháza lakossága a munka ünnepének előestéjén vette át a Hazafias Népfront Országos Tanácsának nemzeti zászlaját és oklevelét az elmúlt esztendei társadalmi munkáért, amit a településfejlesztési versenyben végzett. fgy azután a város apraja- nagyja kétszeres örömmel ünnepelte május elsejét éppen a fel- szabadulás óta sok önkéntes munkával telepített és ápolgatott gyönyörű parkerdőben. Hosszú idő óta először még a Nap is előbújt, miközben a Már- tonffy Ernő munkásőrszázad zenekara térzenével fogadta a nagygyűlés résztvevőit. Tíz órakor Bújdosó Imre, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Végrehajtó Bizottságának tagja mondott ün- nepi beszédet, melynek keretében méltatta a mindennapi munkában legeredményesebben helytálló vállalatok, szövetkezetek, intézmények dolgozóinak érdemeit. A nagygyűlés után vidám majális vette kezdetét, a Magyar Néphadsereg fúvószenekarának koncertje, a különböző, együttesek színes műsora, sportversenyek, bemutatók szórakoztatták a város lakosságát. Az esti órákban sem unatkozott senki, szabadtéri filmvetítés volt, majd májusi bállal zárult a nap programja. Sőt a vasárnap sem maHarta • A kiskunfélegyházi nagygyűlésen Bujdosó Imre mondott ünnepi beszédet. radt műsor nélkül. Délelőtt a városi tanács sportfelügyelősége, művelődési osztálya, a KISZ városi bizottsága, az úttörőelnökség és az MHSZ vezetősége sportünnepséget rendezett több ezer fiatal részvételével a VI. Országos Sportnapok keretében. A Duna-parti sportpályán gyülekezett 10 órakor a nagygyűlés közönsége. A község üzemeinek, (termelőszövetkezetének dolgozói, a szocialista brigádok tagjai az ünnepség után az általános iskolások játékos torna- és labdagyakorlataiban gyönyörködhettek. Az ünnepségen részt vett Bercsényi Zoltán, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese. • Solti néptáncosok műsora a nagygyűlés után, a félegyházi majálison. Iskolaavatás Kerekegyházán Vidám volt a hangulat délután a kalocsai Városkertben. Szép születésnapi ajándéknak örülhet a fennállásának 125. évfordulójához érkezett Kerekegyháza lakossága: május elsején, az ünnepi nagygyűlésen átadták a 12 tanteremmel, tornacsarnokkal bővített általános iskolát. Valóban szép látvány kívülről is a régi iskolával egybeépített új szárny. Hát még belülről! Immár 24 tanterem, két tanműhely áll a majdnem nyolcszáz gyerek rendelke-- zésére. A tornacsarnok pedig valamennyi diák számára élmény, hiszen ennek előtte sohasem járhattak „igazi”- tornaórára, csaik az udvarba, vagy a folyósokra ... Érthető tehát a boldogság, amely-- lyel birtokukba vették, és érthető a nagyközség minden lakójának az öröme is, hogy tehettek valamit az iskola újjászületéséért. A nagygyűlés elnökségében helyet foglaló- Tohai László, a megyei tanács általános elnökhelyettese, í Selyem Zsigmond országgyűlési képviselő, szemmel láthatóan élvezték az úttörőzenekar friss indulóját, amelynek taktusaira fölvonult -a diáksereg. Egyenruhájuk hófehér ingén ösz- szehajtva hozták nyakkendőiket az avatandó kisdobosok és úttörők, akik ezen a jeles napon tettek ünnepélyes fogadalmat. Bajnóczy József tanácselnök hosszasan sorolta beszédében, kik is segítettek, hogy az épület környékét is rendezzék. Kerekegyhá- > za hatezernyi lakosából szinte mindenki támogatta valamiféleképpen a „községi ügyet”. De jött segítség Kunszentmiklósról, Kun- adacsról, a mezőgépesektől, az erdészettől, az áfésztől, a kát,éesz kollektívájától. A Habselyem üzemének lányai-asszonyai öltöztették zászlódíszbe az utcákat, a tanács dolgozói sem maradtak' tétlenül, a pedagógusok tapétáz-' tak, a sportolók is segédkeztek. Az ÉBKM Vízmű. a régi lépcsőt cserélte ki, a Közúti Építő Vállalat az udvari sportpályát bitu- menezte... Amikor Tohai László átvágta a nemzeti színű szalagot, az ünneplő közönség mintegy „sajátjába” térhetett be, megtekinteni mir képes egy közösség, ha gyerme keik javára kell cselekedni ... A május 1-1 ünnepségekről Ballal József. Káposztás János, Kovács Klára. Nagy Mária, Sitkéi Béla, Tóth Miklós. A. Tóth Sándor tudósított. A képeket Méhest Éva. Németi: (László Pásztor Zoltán. Straszer András és Szabó Ferenc készítette. • A bajai főtér tribünjén.